Tolna Megyei Népújság, 1987. szeptember (37. évfolyam, 205-230. szám)

1987-09-14 / 216. szám

1987. szeptember 14. Képújság 3 Újra „aranyos” a történelmi borvidék Szenzációs szekszárdi siker az egri országos borversenyen A természet- és környezetvédelem egyik központja Kiállítások, kirándulások, táborok, kiadványok A szőlő és a bor nemzetközi éve az idei, így a 21. egri országos borversenyre be­nevezett borok és termelők megkülön­böztetett figyelmet érdemlő seregszem­léje zajlott szeptember 7-11 -ig. Az ötnapos versenyen összesen 1096 bor került benevezésre és a zsűri szigo­rát mi sem jellemzi jobban, mint az, hogy a nevezett boroknak csupán a 10 száza­léka kapott arany, ezüst vagy éppen bronz minősítést. Mint azt dr. Domonyai Péter, a szek­szárdi Aranyfürt Termelőszövetkezet ágazatvezetője elmondta, külön öröm le­het számunkra, hogy a Tolna megyéből benevezett boroknak az ötven százaléka kapott elismerést. Kiemelkedően jól sze­repeltünk az egri találkozón, amit a bor­verseny zsűrije ki is hangsúlyozott. El­mondták, hogy a szekszárdi vörösborok igen kiválóak. A szekszárdi Aliscavin 3 arany, 1 ezüst és 7 bronzérmet nyert, a szekszárdi Aranyfürt Tsz 3 arany- és 2 ezüstérmet hozott haza, a Szekszárdi Mezőgazdasá­gi Kombinát bora 1 aranyat nyert, a felső­nyéki Egyetértés Tsz szintén 1 aranyat kapott kiváló boráért. A bátaszéki Búza- kalászTsz 1 ezüstérmet nyert, 1 bronzér­met kapott boráért a decsi Egyetértés Tsz. Kelemen István szekszárdi kister­melő boraival 1 arany- és 1 bronzérmet nyert, Nagy Sándor szekszárdi kisterme­lő 1 aranyérmet kapott. A 21. országos borversenyen Egerben így összesen 23 Tolna megyei bor kapott díjat. Városi vöröskeresztes küldöttgyűlések A vöröskeresztesek Tamási után pén­teken Dombóvárott, szombaton pedig Pakson és Szekszárdon tartották meg a városi, városkörnyéki küldöttgyűlésüket. Valamennyi küldöttértekezleten az alapszervezetek éves munkáját értékel­ték, összességében eredményesnek. A beszámolókban és az azt követő viták­ban szó esett a családvédelemről, a vér­adásról, a szűrővizsgálatokról, az ifjúsá­gi-iskolai vöröskeresztes tevékenység­ről. Kiemelten foglalkoztak az egészség- megőrzés hosszú távra szóló társadalmi programjával. Hangsúlyozták, hogy az egészség megőrzése továbbra is egyéni feladat, de az állami programmá vált fel­adatok végrehajtásához a Vöröskereszt szervezetei is hozzájárulnak a maguk sajátos eszközeivel. A dombóvári küldöttgyűlésen 60 alap­szervezet munkáját értékelték. Azon részt vett Brunner Vince, az MSZMP vá­rosi bizottságának titkára, Savanya Gé- záné, a Vöröskereszt megyei szervezete vezetőségének titkára. Ismét Váradi Jó- zsefnét választották meg a városi vezető­ség titkárának. Pakson Lipovszky Gyulának, az MSZMP városi bizottsága első titkárá­nak részvételével tartották meg az érte­kezletet és Krausz Ignácnét választották titkárnak. Szekszárdon 130 alapszervezet mun­káját - köztük 11 ifjúságit - értékelte a küldöttgyűlés. Részt vett és felszólalt az értekezleten Király Józsefné, az MSZMP városi bizottságának titkára, Fodor Gá­bor, a Magyar Vöröskereszt Országos Vezetőségének tagja, dr. Horváth Jenő, a szervezet megyei elnöke és dr. Blasko- vich Erzsébet, a városi tanács vb egész­ségügyi osztályának vezetője. A szerve­zet titkárának ismét Kovács Gyulát vá­lasztották meg újabb ötévi időtartamra. gél hat órakor már pörögjön a gépe, dol­gozzon... De nem avatták be a dolgok lé­nyegébe. Amikor morgott a szervezetlen­ség miatt, akkor leintették, úgysem ért hozzá. Ne szóljon bele. A szervezés a ve­zetők dolga, a munka irányítása is. S most, amikor egyre inkább összefogot- tan kellene dolgozni, csendben marad­nak az emberek. Miért szóljanak? „Nem kiváncsiak a véleményemre igazán, csak ki akarják pipálni, hogy megbeszélték, megtartották, megkérdezték...” - mondo­gatják. Nagyon elkanyarodtunk eredeti té­mánktól. Attól, hogy egyre többen visel­kednek „miniszterelnökiesen”. Egyéb­ként a miniszterelnök sem nyilatkoztathat ki, az ő szava sem megfellebbezhetet­len..., de akik így viselkednek, azok azt hi­szik, nekik mindent szabad. A mostani program - amely nyíltan feltárja a hibáin­kat is - szidható, elítélhető, mert a kibic- nek semmi sem drága. Ő majd azt mond­ja évek múlva, hogy én megmondtam. Akkor is neki lesz igaza, ha sikerül kilá­balni nehézségeinkből, akkor is, ha nem. Mert ő megmondta. A cselekvésről kelle­ne inkább több szót ejtenünk. Csak hát ott is ellentmondásba ütközünk. Azt mondja a gépműhelyvezető, hogy múltkoriban az egyik gépkocsivezető, azzal az ürüggyel, hogy rossz a ZIL világí­tása, kiállt a munkából és egy fontos fu­var elmaradt. - Megvizsgáltattam a ko­csit, semmi hibát sem találtam rajta. - Fe­lelősségre vonta? - kérdeztem tőle. S el­kezdődött a helybenfutás: kevés a so­főr... Mégis miért nem vonta felelősségre a gépkocsivezetőt? - piszkált tovább a do- ög. A „bűnös” mondja: „Kérem, szerettem volna beszélni a főnökkel, mert sürgős munkám akadt otthon. Egy órára kellett volna elszaladnom, de sehol sem talál­om a főnököt. Azt mondták, hogy már ré­gen elment haza. Ezen bepörögtem...” További kérdezősködés. A főnök tényleg elment haza már dél­ben a munkahelyéről. Ezt máskor is meg­eszi. Van neki nyolcszáz öl szőlője, meg latvan birkája. Azon a napon ő volt a so- 'os ebédet vinni a juhásznak(l). Ezek után milyen erkölcsi alapja van a <ét embernek ahhoz, hogy egymás sze­mére vessen valamit is. Megújulásról beszélünk. Nap mint nap. Az előbbi két partnerem is mondta a magáét, mint a vízfolyás. Mit kellene csi­nálni. Máshol. Nálunk amúgy minden tö­kéletesen rendben van, csak az érde­keltség megteremtése lehet az egyetlen lehetőségünk, mondja egyikük. Vajon a helybenfutókat lehet-e érde­keltté tenni? Mondjuk, ha egy hatalmas palánk elé állítunk valakit, ott parancsot adunk; futás! Abból csak helybenfutás lesz. Ha adunk neki ötszáz, ezer, majd ötezer forintot, akkor is csak a falat fogja löködni és nem tud futni. Látszólag mindezek nem tartoznak kiinduló gondolatsorunkhoz. De, csak látszólag. Mert hiába dolgoznak ki világ­ra szólóan elismert koncepciót és azt tör­vényre emeli az Országgyűlés is, attól még nem jutunk előre. Csak lehetősé­günk lesz. Lehetőség arra, hogy az elfe­csérelt éveinkből néhányat behozzunk. Ne hagyjuk, hogy a világ gyorsvonatként sivítson el mellettünk. Ahhoz az is kell, hogy egyre kevesebben nyilatkoztassa­nak ki biztos igazságokat, egyre keve­sebben hümmögjenek és legyenek kibi- cek, hogy a mérnök mérnöki munkával keresse a kenyerét, az orvos a gyógyí­tással, a tanár a tanítással... Mindenki és minden a helyére kerüljön. Azt kell tudomásul vennünk, hogy az ember alapvetően szeret tisztességesen dolgozni. Könnyedén és eredményesen. Hogy az embereknek van véleményük, nemcsak a folyosón, hanem az értekez­leteken is, ha arra komolyan kíváncsiak, hogy csak akkor érdemes megújulásról beszélni, ha tudjuk és érezzük: a hely­benfutás még nem haladás! És aki ezt nem tudja, azzal nyomatékosan megis­mertetjük ezt az igazságot. Egyet nem szabad eltévesztenünk, hogy véletlenül ne a helybenfutó tanítson bennünket a futásra, és ő követelhesse meg a palánk előtti futást tőlünk. Ez pedig csak akkor lehetséges, ha az igazi futók, a jól dolgo­zók, a tisztességesen véleményt mondók szava lesz a mérvadó. Ebben én személy szerint a jelen pil- -------------lanatban a legmesszebbme­nőkig bízom. Mert más lehetőség egyál­talán nincs, nem is lehet. Csak a tisztes szó és az eredményes munka. Ennek a gondolatnak a jegyében várom, hogy a héten honatyáink felelősen döntsenek a tíz és fél milliómagyar állampolgár jövője érdekében. H AZAFI JÓZSEF A természetvédők kutatóházának gondnokságát a régi iskolaépületben Ren- kecz József vállalta el Tábori életkép Idejében kell kezdeni... Az igazi terepgyakorlat Öt esztendeje alakult meg Szekszár­don, a Babits Mihály Megyei és Városi Művelődési Központban a környezet- és természetvédelmi szakköri oktatóbázis. Az indulásnál talán kevesen hittek a kez­deményezés sikerében, a néhány lelkes ember elképzelésében, mára azonban több ezer gyereket és mind több felnőttet érnek el, nyernek meg a nemes ügynek. Hogy ez nehezebb feladat, mint gondol­nánk, nemcsak hétköznapi tpasztala- tainkból tudjuk, de a központ vezetőjé­nek szavaiból, rövid beszélgetésünkből is kiderül. Halmai Gáborné népművelő szívügye­ként beszél környezetünk védelméről, a nevelésben, a fiatal generáció megnye­résében rejlő lehetőségekről. Ez a lehe­tőség pedig, meglehet az egyetlen... Ez­zel az indíttatással irányította a figyelmet a közművelődésben fehér foltnak számí­tó terület felé a 80-as évek elején Bárt Flórián tanító, a felnőttoktatásban nagy szerepet vállaló tiszteletdíjas népművelő, így indult 1982-ben az oktatóbázis, ami­nek első feladata az alapvető eszközök megteremtése kellett, hogy legyen. A programot ekkor az évente két-há- rom alkalommal megrendezett termé­szetbúvár táborok alkották, a szervezés­ben pedig néhány megszállott szakem­ber, műkedvelő biológus, pedagógus se­gített. Nem hagyhatjuk ki a Magyar Ma­dártani Egyesület megyei szervezetét sem, amellyel első pillanattól kezdve szo­ros kapcsolatban dolgoznak, szervezik programjaikat a természetvédők. Felmerülhet persze az emberben, va­jon csupán újabb bizottságról, szerve­zetről van szó, amely zászlajára tűzte a sokszor emlegetett, de a gyakorlatban ritkán érvényesülő jelszót, egyáltalán mi a feladata ennek a központnak? Ahhoz, hogy teljes képet kapjunk, tudnunk kell, hogy az országban sok helyütt iskolákra építik az oktatóbázist, ami aztán egy vá­ros vagy környék iskoláit, szakköreit se­gíti. Megyénkben a szekszárdinál koráb­ban választották ezt a formát a Molnár György Általános Iskolában, ahol színvo­nalas munkával Dombóvár környékét lát­ják el, irányítják, támogatják a kisebb kö­zösségek tevékenységét. Hogy mennyi­ben más a megyei központban a célkitű­zés, a tennivalók köre, erre Halmai Gá­borné így válaszolt:- Könnyű és nehéz a helyzetünk egyszerre. A támogatások, lehetősé­geink biztosan jobbak, mint bármely iskolában, de nehezíti dolgunkat, hogy nálunk nincs hely­ben közösség, különbö­ző színtereken, iskolák­ban kell elérni a gyere­keket, pedagógusokat. Örömmel mondhatom, hogy ez olyannyira sike­rült, hogy a megyeszék­helyen tavaly már csak egy iskola volt, ahol nem dolgozott önálló szak­kör, és más települése­ken is „éledtek” csopor­tok. Ez persze legtöbb he­lyen egy-egy embernek köszönhető... így alakult meg Bátaszéken, Nagydorogon, Decsen, Bonyhádon, Tengelicen, Fad- don, Nagymányokon természtvédő szak­kör és igyekeznek bővíteni a kört a többi oktatási intézménnyel is. Az előadáso­kon, kiállításokon keresztül szeretnének szélesebb kört elérni, sőt, az idősebb ge­nerációhoz is szólni. Hogy ez egyre in­kább sikerül, azt a legutóbbi népszerű, Kalcit kristályok című kiállítás is bizonyí­totta, amit több mint kétezren néztek meg a városban. De hasonlóan közked­veltek az iskolákhoz eljuttatott vándor- kiállítások, amelyekhez többnyire kísérő műsorok vagy magnófelvételek kapcso­lódnak. Anyagukat rendszerint a Termé­szettudományi Múzeumtól szerzik be, de mint megtudtuk, „kifogyóban” egyelőre a repertoár, ezért saját erővel próbálkoz­nak. Készülőben van egy fotókiállítás Tolna megye védett növényeiről, Farkas Sándor műkedvelő biológus érdekes fel­vételeit várhatóan máraz évvégén láthat­ják az érdeklődők. Egyre gyarapodik a központ tevékeny­sége, a szakkörök, közösségek számára ismeretterjesztő anyagokat, szemléltető eszközöket juttatnak el, kölcsönöznek, évente egy alkalommal nyílt szakköri na­pon várják a vidékieket is, tapasztalat- cserére adnak lehetőséget a különböző területen, olykor eltérő programmal dol­gozó ifjú természetbarátoknak. Rend­szeresen kirándulásokat szerveznek, így jártak már a budapesti Mezőgazdasági Múzeumban, a Kis-Balatonnál, a Kiskun­ságban a gyerekekkel és elmaradhatat­lan a nyári program, a táborozás.- Nyaranta, sajnos, hatvan-nyolcvan gyereknél nem tudunk többet táboroztat- ni, sokszor gondot okoz az is, hogy a pe­dagógusok nem szívesen vállalják. Többször előfordult, hogy a gyerekeknek alaposabb ismeretük volt a terepen, mint a biológiatanároknak, akik röstellték ma­gukat, inkább nem vállalták a vezetést - mondja Halmai Gáborné, aki népművelő - matematikaszakos diplomájával bioló­giai végzettséget is szerzett, hogy felké­szültebben irányíthassa a természetvé­dők munkáját. A megoldás tehát az lehetne, ha mind több körzetben fejlődnének ki életerős központok, utaztatnák, táboroztatnák a diákokat. Az elképzelés szerint Nagymá- nyok önállósodhatna a közeljövőben. Bár a feltételeken Szekszárdon is lenne mit javítani, ez elsősorban egy kutatóház felállítását, berendezését jelenti, amivel egyelőre nem büszkélkedhetnek. Igaz, nem sokáig, mert másfél évi keresés után az egykori uzdi általános iskola egyik felét vásárolták meg - szomszéd­ságában az iskolatörténeti kiállítás talál­ható. Itt olyan szálláshelyet alakítanak ki, amelyet az országos vándortáborprog- ramba is bekapcsolhatnak. A környezet ideális, hiszen a természeti szépségek mellett a közelben a borjádi Petőfi-mé- hes, a rácegresi emlékház...- Eddig megteremtettük a feltételeket, kiképeztük magunkat, olyan körülmé­nyeket teremtettünk, hogy mindenben partnerek lehessünk. Most már azt sze­retnénk, ha nem felülről, tőlünk indulná­nak a kezdeményezések, hanem a leg­különbözőbb kérésekkel fordulnának hozzánk a természetvédő közösségek - halljuk az összegzésnek is beillő szava­kat. Az alap tehát megvan, és hogy ezután termékeny szakasz következhet a megye természet- és környezetvédelmében, azt a már beindult kutatási programok is mu­tatják. így a Kistápé környéki homok­puszták flórájának feltárása, a németkéri vizsgálatok, rovartani felmérés, illetve Sötétvölgy, Váralja hasonló jellegű feltér­képezése... A legtöbb kutatás később sa­ját kiadványokban is hozzáférhető lesz, információt nyújt a nagyon komoly szak­mai munkáról. Most, a Tolna megye kas­télyparkjait bemutató kiadvány előké­születei folynak, ami Sváb Márta szak- dolgozata alapján lát napvilágot.- Az emberek tudatában él a termé­szetvédelem, de rendszerint a távoli fel­háborodás szintjén. Kevesen vannak azok, akik konkrétan tenni is akarnak ezért. A komoly környezetvédelmi prob­lémákat persze a szakembereknek kell megoldaniuk, de nagyon fontos már az iskolában elkezdeni a szemléletformá­lást. Nem utolsósorban azért, hogy ké­sőbb, felnőttként a döntéshozataloknál se feledkezzenek meg erről - vallja a bio­lógus népművelő. Egyetérthetünk vele, hiszen semmiféle jövőtervezés nem számolhat a flóra-fau­na nélkül, ehhez pedig felelősen gondol­kodó em berekre van szükség. TAKÁCS ZSUZSA Fotó: CZAKÓ SÁNDOR

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents