Tolna Megyei Népújság, 1987. augusztus (37. évfolyam, 180-204. szám)

1987-08-12 / 189. szám

2 tfEPÜJSÄG 1987. augusztus 12. Az öbölháború hírei Célt tévesztett a repülőgép rakétája Rakétát lőtt ki egy amerikai vadászgép egy iráni katonai repülőgépre a múlt hét végén a Perzsa(Arab)-öböl térségében - közölték hétfőn washingtoni kormányzati források. A rendelkezésre álló adatok szerint a rakéta célt tévesztett és nem ta­lálta el az iráni gépet. A hírügynökségek által meg nem ne­vezett kormányzati források az esetről a következőket mondották: az egyik, felte­hetőleg Ománból felszállt négymotoros P-3 Orion típusú amerikai gép felderítési munkáját végezte, amikor két iráni va­dászgép megközelítette és „ellenséges szándékra utaló" jeleket adott. Ezt észlel­ve az amerikai haditengerészet egyik va­dászgépe rakétát lőtt ki az egyik iráni katonai repülőgépre. A pilóta azonban nem jelentett találatot. Az amerikai források mindehhez hoz­zátették: a rakétakilövés azt kívánja alá­támasztani, hogy az Öböl térségében tar­Újabb veszélyes fordulat körvona­lazódik a szikh terrorizmus által súj­tott Pandzsáb indiai szövetségi ál­lamban: keddi sajtóértesülések sze­rint mind az amritszári Aranytemp­lom főpapja, mind az egyesült Akaii Dal párt vezetője bejelentette „visz- szavonulását a közéletből”, áten­gedve ezzel a terepet a legfanatiku­sabb szélsőséges csoportoknak „a szikh közösség ügyeinek intézésé­ben”. Ez további akadályokat gördít az országos problémát jelentő szikh válság megoldása elé. A közelmúltban a főpap által ösz- szehivott szikh képviseleti gyűlésen határozatot fogadtak el, amelynek tózkodó, készültségbe helyezett hadiha­jók és repülőgépek mindenképpen ér­vényt szereznek a meghirdetett washing­toni politikának és szavatolni fogják a „ví­zi utak használatának szabadságát". A Perzsa(Arab)-öbölben uralkodó fe­szültség újabb kiéleződésével egyidejű­leg az Indiai-óceán vizeire érkezett a jú­lius végén útnak indított francia haditen­gerészeti hajóraj. Amint azt kedden kö­zölték, a Clemenceau repülőgép-hordo­zó és kísérőhajói hétfőre virradóra átha­ladtak a Bab el-Mandeb-szoroson. 48 órán át a fedélzeti légierőt működtető gyakorlatokat fognak tartani az Ádeni- öbölben a Clemenceau és a vele együtt odaküldött két rakétavető fregatt, a Suff- ren és a Duquesne részvételével. A ma­nővereket a francia hadügyminisztérium rutinjellegűnek minősítette. Azt nem kö­zölték, hogy a hadihajók a hadgyakor­lat után merre tartanak. értelmében a vallási-nemzetiségi közösség célja „saját terület és poli­tikai felépítmény” kivívása India köte­lékein belül, békés eszközökkel és módszerekkel, ám a terrorizmust szervező szélsőséges szervezetek nyomban „hatálytalanították” a hatá­rozatot. A cél kizárólag a független szikh állam, Khalisztán megalapítása a fegyverek erejével, aki másképpen vélekedik, félreállítjuk az útból - hangzott a csoportok fenyegető vá­lasza - ezt követte a főpap lépése. Ha a fanatikus-terrorista erők való­ban teret nyernek Pandzsábban, ak­kor tovább csökken a tárgyalásos al­ku lehetősége a központi kormány­nyal. PANORÁMA DER ES-SALAAM - Szabó Mártont, hazánknak a Tanzániai Egyesült Köztár­saságban akkreditált nagykövetét bú­csúlátogatáson fogadta Ali Hassan Mwi- nyi tanzániai államfő, Joseph Warioba el­ső alelnök, miniszterelnök, és Idrisz Ab­dul Wakil második alelnök. HÁGA - A holland királynő kedden el­hagyta a kórházat, de egészségének tel­jes visszanyeréséhez még több hetes otthoni ápolásra van szüksége - közli az ANP holland hírügynökség. Beatrix ki­rálynőt olaszországi szabadságáról víru­sos agyhártyagyulladás tüneteivel a múlt hét elején szállították a dél-franciaorszá- gi Antibes kórházába, majd a hágai orvo­sok is megerősítették a francia orvosok diagnózisát. ATHÉN - A harmadik napja tartó tűz­vész miatt rendkívüli állapotot hirdettek ki a Görögországhoz tartozó Ródosz-szi- getén. Mintegy negyvenezer hektárnyi terület - erdő és faültetvény - vált eddig az ismeretlen eredetű tűz martalékává. Hatósági közlés szerint három falut, Ka- lathoszt, Pilonaszt és Malonat kiürítették. ABIDJAN - Goura Lassou, a csádi kormány külügyminisztere kijelentette, hogy országa mindenképpen meg kíván­ja tartani a hét végén Líbiától elhódított Aouzou nevű sivatagi övezetet. A csádi rádió szerint a harcokban 433 líbiai esett el, 61 pedig fogságba esett. A csádi vesz­teséget mindössze 17 halottban és 54 sebesültben jelölte meg. MANILA - Aquino elnökasszony szi­gorító intézkedései nyomán a Fülöp-szi- geteki főváros számos pontján felállított ellenőrző posztokon a hadsereg és a rendőrség hétfő óta közösen végzi a gépkocsik átvizsgálását. A mind feszül­tebb helyzet megoldása érdekében a rendkívüli állapot bevezetését helyezte kilátásba keddi nyilatkozatában Rafael lleto hadügyminiszter. LONDON - Naponta átlag két újabb AIDS-beteget regisztrálnak Nagy-Britan- niában, és a pusztító vírustól naponta legalább egy beteg hal meg. A brit köz­egészségügyi hatóságok legutóbbi je­lentése szerint júliusban 935 AIDS-bete- get tartottak nyilván - az előző hónap vé­gi 870-hez képest - és 39-en haltak meg a betegségben. A betegek többsége ho­moszexuális vagy heteroszexuális kap­csolatokat fenntartott férfi. Szikh vezetők lemondása Elégedetlenség és erőszak Forrongó Haiti Az afroamerikai négerek rejtelmes val­lási kultuszának, a néprajzkutatók egyik kedvenc témájának, a vudunak az iste­nei sehogyan sem akarják a kegyeikbe fogadni Haiti sokat szenvedett és ma is nyomorgó népét. Bő másfél évvel a gyű­lölt diktátor Jean-Claude Duvalier (Baby Doc) dicstelen távozása után a helyzet változatlan a kis karibi országban. Mintha csak pár esztendővel visszalapoznánk a történelemben, most is utcai barikádok­ról, kormányellenes jelszavakat skandá­ló felvonulásokról és sajnos egyre több véres összecsapásról érkeznek jelenté­sek a fővárosból, Port-au-Prince-ből. A karhatalom lőfegyvert használ a tünte­tőkkel szemben, a vidéki oligarchia pedig bérgyilkosokat fogad fel a földosztást kö­vetelő parasztok „lecsillapítására”... Az olvasó talán elcsodálkozik azon, hogy ismét az erőszak eseményei uralják a haiti híreket. Hiszen amikor a Henri Namphy tábornok vezette háromtagú ideiglenes kormányzótanács beköltözött az üresen maradt elnöki palotába, a nép számára még szépnek tűnt a jövő (nem gondoltak persze arra, hogy csak a sár­kány fejét vágták le, a rezsim alapjai vál­tozatlanok maradtak.) Demokratizálási ígéretekben, nagyszabású földosztási tervekben nem volt hiány akkoriban, megszületett, s hamarosan a lakosság is áldását adta az új alkotmányra. Az ez év augusztusára, illetve novemberére terve­zett helyhatósági, majd általános és el­nökválasztások ténye is felcsillantotta a tömegek számára a szabad akaratnyilvá­nítás Haitibán ritka lehetőségét. Már egy független polgári bizottság is megkezdte tevékenységét, hogy megszervezze a szavazásokat és ellenőrizze azok tiszta­ságát. Éppen e bizottság miatt izzott fel a ka­tasztrofális gazdasági helyzet és a már szinte kibírhatatlan életkörülmények miatt amúgy is növekvő népi elégedet­lenség zsarátnoka. Történt ugyanis, hogy a tábornok - ko­rábbi ígéretét ala­posan megszegve- váratlanul a bél­és hadügyminisz­tert bízta meg az említett bizottság teendőinek ellátá­sával, azaz kecs­kére bízta volna a káposztát... Talán nem téve­dünk nagyot, ami­kor megkockáztatjuk kijelenteni: a sza­vazóurnák plombái nem maradtak volna sértetlenek a voksok végleges össze- számlálásáig... így gondolkodhattak az ország de­mokratizálását sürgető erők is, akik egy széles koalícióban tömörítik erejüket - kezdve a kommunistáktól a katolikus egyházig - s ismétlődő több napos sztrájkok, tömegtüntetések után részle­ges visszavonulásra kényszerítették a katonákat; a független választási testület folytatja a munkáját. Nem hajlandó viszont - egyelőre - idő előtt felállni ideiglenes elnöki bársony­székéből Namphy tábornok - ezért foly­tatódnak hát tovább a kormányellenes megmozdulások, újból és újból eldördül­nek a fegyverek is. A hatóságok állami terrorral válaszolnak a tömegek jogos számonkérésére: ugyan milyen konkrét és hathatós lépést tett a vezetés a szétzi­lált gazdaság talpra állítására és például- mert ezer egyéb más dolgot is lehetne említeni - a hatvan-hetven százalékos munkanélküliség enyhítésére. Ezt követelték a Duvalier-klántól is, s a diktátornak - még ha amerikai nyomásra és forgatókönyv szerint is, de - távoznia kellett. A karibi időzített bomba gyújtózsi­nórját tavaly februárban sikerült elvágni. Haiti azonban ismét forrong, s kérdéses, hogy a világnak ebben az egyik legsze­gényebb országában megismétlődnek-e az események. Az elégedetlenkedő néptömegeket mindenesetre csak egy gyökeres válto­zás csillapíthatná le. Ám a helyzet elem­zésekor azt mindenképpen látnunk kell, hogy a játszma megoldása közel sem csak a haitiek kezében van: sok függ a legfőbb patrónus, az Egyesült Államok magatartásától. Hiszen a mostani apróbb - bár sok ér­telmetlen áldozatot követelő - politikai rengések előjelei lehetnek egy nagyobb robbanásnak is - ez pedig nyilvánvalóan nem fér bele Washington elképzelései­be. Ezért, ha műtéti úton most nem is avatkoznak bele a „gyógyításba”, Namphy tábornok a Fehér Ház receptje szerint feltehetően lazít majd az elnyo­más és erőszak kötelékein - máskülön­ben veszélybe kerülnek a segély dollár- milliói is -, s talán pár hónappal még ha­marább is, mint 1988 februárjában, átad­ja helyét a nép által megválasztandó utódjának. Nos, ehhez persze egy olyan csekélység kívánatos, hogy ez az utód a nép jelöltje legyen. Sajnos gyengíti en­nek a változatnak a valószínűségét és si­kerét, hogy az 57(!) szervezetből álló el­lenzéki nemzeti koalíció politikai palettá­ja túlságosan is sokszínű, s a számtalan (ön)jelölt ténye csak tovább forgácsolja esélyeiket. Bár ha egyszer a népharag tengere igazán viharossá válik, bármi tör­ténhet... DARÓCZI LÁSZLÓ Mai kommentárunk Csádi csa A dolog úgy kezdődött, hogy az egyik fél visszaütött. Legalábbis eképpen ma­gyarázta a csádi külügyminiszter az Aouzou nevű sivatagi övezet visszafoglalását Líbiától. Kísértetiesen hasonlít a mostani eset a történelem egyik-másik nagy világ­égésének a kezdetére, amikor - legalábbis formálisan - kis porszem indította el a lavinát. A csádi diplomácia vezetője szerint az összecsapásokat a líbiaiak kezdeményezték, mivel tüzet nyitottak a túloldal határőreire, s erre válaszolva a n’djamenai csapatok elfoglalták a 110 ezer négyzetkilométeres, gazdaságilag és immár stratégiailag is fontos földsávot. Ismét kiújult tehát a feszültség a két állam között, pedig márciusi sikeres csádi ak­ciók után úgy tűnt, eredményesek lesznek néhány érdekelt ország békéltetési pró­bálkozásai. Miután Csád északi részéből tavasszal kiszorították a líbiai katonai erő­ket, szinte az utolsó mentsvárát hódították meg ezzel Kadhafinak, aki valószínűleg nem nyugszik bele az események ilyetén, tehát számára kedvezőtlen alakulására. Júniusban a líbiai vezető figyelmeztette N’djamenát, habozás nélkül visszaüt, ha Habré elnök osztagai az Aouzout övező térségbe teszik a lábukat. Tripoli ugyanis sajátjának tekinti a sávot. Tulajdonképpen nehéz lenne eldönteni a vitát, mert a területet Líbia 1973-ban, egy 1935-ös francia-olasz egyezményre hivatkozva „vette a kezelésébe". A meg­állapodást a két országot gyarmatosító hatalmak a „kölcsönös előnyök alapján” ír­ták alá, azonban sohasem ratifikálták. Ez volt tehát a szépséghibája Tripoli tizen­négy évvel ezelőtti akciójának, amikor a terület „visszafoglalása" mellett döntött. Ettől kezdve állandó vita tárgya lett a sivatagi övezet, de a békéltetési kísérletek a je­lek szerint nem jártak eredménnyel. Legutóbb júliusban az Afrikai Egységszervezet csúcstalálkozóján ajánlották fel szolgálataikat a résztvevők, de mint az események alakulása mutatja, eredménytelenül. Kérdés persze, elég lesz-e a n 'djamenai haderő az amúgy is állandó készültség­ben levő líbiai csapatok ellen? Fontolgat-e ellenlépéseket Kadhafi? Csád nyilván­valóan számít a gyámatya, Párizs segítségére, mert Franciaország márciusban - az Egyesült Államokkal együtt - Habrét támogatta, akit azóta fogadtak mindkét ország fővárosában. Igaz, hogy jelenleg is mintegy 1200 francia légiós és jelentős légierő tartózkodik Csádban, azonban kétséges ezek bevetése. N’djamena mindenesetre számít a támogatásra, mint ezt a vezetők többször is hangoztatták Mitterrand per­sze vonakodik áldását adni a beavatkozásra, de erre egyelőre még nincs is oka. Mintegy válaszként a sürgetésekre, kifejtette, országa mindig is a nemzetközi bírás­kodás mellett állt. Jobb tehát a zöld asztalnál eldönteni a viszályt. Egy biztos: Párizsnak elég baja van manapság az iráni ügyben, tehát nem kíván még egy púpot a hátára. Az is tény azoban, hogy még így is több ezer líbiai katona maradt a vitatott területen, s a jelenlegi felállás sem sokáig maradhat fenn. RITECZ MIKLÓS Athéni merénylet A „November 17.” elnevezésű szervezet vállalta magára annak a pokolgépes merényletnek az elkövetését, amelynek során - az újabb jelentések szerint - tíz amerikai katona, egy amerikai nő és az amerikai katonákat szállító autóbusz görög sofőrje megsebesült hétfőn Athén közelében. Az Eleftherotipia című gö­rög napilaphoz kedden eljuttatott üzenetükben a terroristák közölték, hogy ak­cióikkal „csapást kívánnak mérni a görögországi amerikai támaszpontokra”. A szervezet nem először jelentkezett helyi amerikai célpontok elleni merényle­tek elkövetőjeként. Befejező szakaszában a Ferihegy 1 rekonstrukciója Befejezéséhez közeledik a Ferihegyi repülőtér régi leszállópályájának re­konstrukciója. A több mint egymilliárd fo­rint értékű nagyberuházás munkálatai két évvel ezelőtt kezdődtek meg a Beton- útépítő Vállalat fővállalkozásában. Az építkezés a tervezettnek megfelelően ha­lad, kisebb-nagyobb akadályok ellenére most már szinte bizonyos, hogy az ere­deti határidőre, november végére üzem­be helyezhetik a kifutópályát. A több mint 3 ezer méter hosszú, 60 méter széles pálya felújítását különleges módon végezték: a feltört régi burkolat szolgál a ráterített 60 ezer köbméternyi, 3 centiméter vastagságú betonréteg alap­jául. Jelenleg a vízelvezető rendszerek, a folyókák, a kábelcsatornák kiépítésén dolgoznak, telepítik az irányfényeket, és még tart a több ezer kilométer hosszúsá­gú elektromos vezetékek fektetése, a re­pülésbiztonsági berendezések szerelé­se. Most reálisnak tűnik az eredeti határ­idő betartása, ám menetközben több té­nyező is hátráltatta a munkákat. így pél­dául gondokat okozott, hogy elhúzódott egyes fontos berendezések importenge­délyének megadása. Időközben megkezdődött az úgyneve­zett forgalmi előtér rekonstrukciója is, ami nem tartozik szorosan a nagyberu­házáshoz, de része a ferihegyi régi repü­lőtér felújításának. Itt is új burkolattal lát­ják el a területet, vastagabb, nagyobb te­herbírású betonréteget terítenek le. Ezek a munkák még áthúzódnak a következő esztendőre. A pálya átadása előtt huza­mosabb időn keresztül kipróbálják a biz­tonsági berendezéseket, a leszállófé­nyeket ellenőrzik az irányító toronnyal való kapcsolat megbízható működését és beállítják a radarrendszert.

Next

/
Thumbnails
Contents