Tolna Megyei Népújság, 1987. augusztus (37. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-26 / 200. szám
1987. augusztus 26. NÉPÚJSÁG 5 Megbeszélték a dolgozókkal - Hiányos a kollektív szerződés Új munkarend a Skála ABC-részlegén A magyar malmok története A herceg Esterházy-féle uradalom malma Dombóváron, még épülőfélben, a húszas évekből A Szekszárdi Skála Áruház ABC-osz- tályától tizenkét dolgozó aláírásával levél érkezett szerkesztőségünkhöz. Az aláírók kérték levelük közlését, nevük feltüntetése nélkül. Ha a levelet nem is, de a tartalmat közzétesszük. Kifogásolták, hogy az augusztus 1-től bevezetett új munkaidő-beosztásban a dolgozóknak hétfői napokon, amikor 13 órát dolgoznak, csak tizenöt perces étkezési időt engedélyeztek, mig a többi napokon, amikor két műszak van, a délutánosok munkaidőben nem étkezhetnek. Szeretnék, ha a délutános műszakban is legalább tizenöt perces étkezési időt biztosítanának, és azt is, hogy amikor 13 órát dolgoznak, kétszer étkezhessenek. Panaszuknak utánajártunk. Először arról kérdeztük Fritz József igazgatót és Kurucz Béláné egységvezetőt, hogy mi tette szükségessé a munkarend megváltoztatását. Külön-külön, de egy nyelven beszélve adták elő a következőket. A korábbi időbeosztás nem adott lehetőséget arra, hogy a napi munkát - a dolgozók és az áruház vezetésének megelégedésére - elvégezhessék. Sok a bejáró. Ők a munkájukat abbahagyták, amikor a buszok indultak. A helybelieknek kellett helyettük befejezni azt, gyakran túlmunkában. Nem volt lehetőség a túlmunka le- csúsztatására, de túlórapótlékot sem tudtunk fizetni. Az új munkaidő-beosztás egyenlő terheket ró a dolgozókra és lehetővé teszi a zökkenőmentes és maradéktalan árufeltöltést is. Ezzel a*beosz- tással heti három órával hosszabbodott meg a nyitva tartási idő, ami a vásárlóknak jelent előnyt. A módosításnál tehát találkozott az áruházi vezetés és a dolgozók többségének érdeke, szinkronban a fogyasztói érdekekkel. A munkerend- változtatást az igazgató, a gazdasági igazgatóhelyettes, az osztályvezető beszélte meg még júliusban az ABC dolgozóival, a szakszervezeti bizalmival, majd az áfész szb-titkárával. Mindössze két dolgozó nem tudta vállalni az új, kétmű- szakos beosztást, akik azóta el is mentek az egységből. A dolgozók részéről kifogás, panasz nem érkezett. Heti negyvenkét órában dolgoznak. Ezt úgy oldották meg, hogy az egyik héten negyvenhárom, a másikon negyvenegy óra a tiszta munkaidő, ez két hét alatt negyvenkét óra. Ehhez jön az egyik héten a délelőttös műszakban összesen két óra, a másik héten a délutános műszakban pedig két óra harminc perc ebédidő, amivel a napi törvényes munkaidő meghosszabbodik - mondta az igazgató. Harminc perc a munkaközi szünet. Eny- nyit kap a dolgozó az érkezésre azon a napon is, amikor tizenhárom órát dolgozik és akkor is, amikor ennél kevesebbet. Amikor a tényleges munkaidő csak nyolc óra, az étkezési szünetet a munkaidő megkezdése előtt, illetve után adjuk ki, legalábbis papíron, de gyakorlatilag munka közben is étkezhetnek a dolgozók - mondta Kurucz Béláné osztályvezető. Ezek után - merthogy nemigen tudtunk eligazodni a munkaközi szünet kiadása tekintetében írásos nyomokat kerestünk. A jogszabály szerint a kollektív szerződésben kell szabályozni a napi munkaidő-beosztást, beleértve a napi munkaidő kezdési és befejezési időpontját, továbbá a munkaközi szünet kiadásának részleteit. A kollektív szerződés azonban csak nyitva tartási időket szabályoz és nem munkaidő-beosztást, a munkaközi szünet kiadásának rendjét is hiányosan rögzíti. Nem csoda, ha ezt a dolgozók egy része nem értette meg. A munkarend-változtatás a kollektív szerződés módosítását jelenti, amit a munkáltató vezetője és a vállalat szakszervezeti szerve együttesen tehet meg. Ez itt nem így történt. Bóda Jánosnak, a szak- szervezeti bizottság titkárának közlése szerint ezt a kérdést azért nem tárgyalták testületi ülésen, mert csak mintegy ötven főt érint. Annak előrebocsátása mellett, hogy nem vagyunk jogorvoslati fórum a munkáltató és dolgozói közötti vitában, megértjük a munkarend-változtatás szükségességét, indokait és célszerűségét, de nem lehetne mindezt a jogszabályi rendelkezéseket is figyelmbe véve megtenni? A tizenkét aláírónak - és persze másoknak, másutt is - meg kellene érteni, problémáikra elsősorban helyben kell megoldást találniok a vezetéssel és a szakszervezettel együttműködve, melyre az áruház új, fiatal, törekvő vezetésétől ígéretet is kaptunk. Bizalom hiányában ugyanis nem lehet tartósan és eredményesen együtt dolgozni. Sz. Gy. Valamikor az új búza malomba szeke- rezése ünnepszámba ment. Ha a környéken több malom duruzsolt - s hol nem? -, akkor különös gonddal szemelték ki a megfelelőt. Kényesen ügyeltek rá, mert az egész esztendőre szóló kenyér minősége múlott ezen. Voltak gazdák, akik négy-öt malom előtt is elhajtottak, rászánva akár két napot, mert az a bizonyos hatodik adta a legszebb lisztet. Őr- letéskor a malomudvar naponta felért egy kisebbfajta vásári sokadalommal. Akik ott összejöttek, megértették egymást, hiszen „egy malomban őröltek”. A magyar paraszt kényes volt a lisztre. Mert lehetett is. A múlt század közepétől a magyar malomipar olyan jó és annyi lisztet őrölt, hogy teljesítménye alapján Európában az első, a világon pedig a második helyen állt. Előkelő rangját gróf Széchenyi Istvánnak köszönhette, akinek a védnöksége alatt és buzgóságából felépült Sopronban, 1836-ban az első gőzmalom, amelyet azonban még kőjárattal szereltek fel. A nagysurányi, első összekötött rendszerű műmalmot gróf Károlyi Lajos építtette 1835-ben, de ezt vízi erő hajtotta, tehát hagyományosnak tekinthető. Az első malom, amely megalapozta és lehetővé tette a magyar malomipar hihetetlen fejlődését, az ugyancsak Széchenyi kezdeményezésére épített Pesti József Hengermalom volt. Építésének célját Széchenyi így határozta meg: „... gőzmalmot szándékozom állítani, s pedig nem azért, hogy „EGY” gőzmalmunk legyen, hanem hogy ez mintául szolgálván - lassanként mindenütt állíttassanak fel gőzmalmok, s Hazánk gabona helyett végképp liszttel űzze kereskedését...” Ez a gőzhengermalom 1841. szeptember 15-én kezdett dolgozni. Az őrlést kövek helyett Sulzberger-féle hengerek végezték. Ez a József nádorról elnevezett malom azért legfontosabb mérföldköve a magyar malomiparnak, mert itt működtek először hazánkban kövek helyett hengerszékek, a malmot gőz hajtotta és innen indult ki a magyar magasőrlési eljárás, amely az acélos magyar búzából az addiginál szebb és jobb lisztet őrölt ki. A három kiváló feltaláló tevékenység nagyban hozzjárult a sikerhez. Ganz Ábrahám öntödéjében rendkívül kemény felelütű, kopásálló kéregöntvényeket készítettek az őrlőhengerekre. Mechwart András alkotta meg a hengerpárok gyűrűs és rugós szorítását, a hengerszékeket burkolattal látta el, és továbbfejlesztette más szerkezeti elemeit. Haggenmacher Károly feltalálta és szabadalmaztatta a síkszitát, amely döntő fordulatot hozott a fontos szerepet játszó örleményosztályozásban. A József Hengermalom sikerei alapján újabb gőzmalmokat építettek: 1847-ben a főhercegi uradalomban Magyaróvárott, 1848-ban pedig az István Gőzmalmot Debrecenben. (Nevét Széchenyi iránti tiszteletből kapta), majd rövid időn belül Békéscsabán, Mátészalkán, Nyírbátorban és Kolozsvárott is épültek gőzhengermalmok. Ezután sorban a többi. A múlt század második felében a föld- keregség legjobban berendezett malmai Magyarországon dolgoztak. Az addigi kevéssé kedvelt magyar búzából készült a legszebb és legtisztább liszt. Ami úgy is fogalmazható, hogy a magyar malomipar fejlődése emelte a magyar búzát a világ legjobb lisztalapanyagává. És amikor a célszerűséget kereső fejlődés a nagyobb hengermalmokba összepontosí- totta az őrlést, a kisebbek, nem bírván a versenyt, egyre-másra leálltak. A második világháború előtti évszázadot joggal és büszkén tekintjük a magyar malomipar fénykorának. Mérföldkövei azok a még álló épületek - számuk 1938-ban megközelítette a hatszázat -, amelyek látványosan jellemzik hazánk agráripari jellegét. A szabadversenyes időszak kőbe- téglába formált emlékei. S bár csöveikben már régóta nem siklik a forró, puha liszt, halk duruzsolásuk már soha többé nem száll ki a rétek fölé, falaik még őrzik a malmok jellegzetes illatát. A kicsi köves malmok utolsó, még álló példányainak jajkiáltásait már meghalljuk, megértjük. Kezdjük hinni, hogy van olyan értékük, mint a megsárgult iratnak, régi kastélynak. De vajon miért sikolt a lélekharang azok fölött a nagyobbak fölött, amelyek kivívták malomiparunk világhírét? Egy- egy ilyen malomépület a maga nemében a társadalmi-gazdasági haladásunkat tükröző, pótolhatatlan állomás, jelentős agrártörténeti emlék, amelyet meg kell őriznünk. DR. CSONKARÉTI KÁROLY Hogy ne legyen daltalan a falu... „Nagy köteg rőzsét cipelt a hátán az öregember. Nyögött nagyokat, letette a földre. Bárcsak meghalnék, mondta magának... Akkor odalépett a Halál és megkérdezte, jól hallotta-e az ember kérését. Az meg ijedten válaszolta, csak sóhajtottam, hogy milyen messzi is az út hazáig.” Elmosolyodik az idős asszony a sokszor mesélt történeten, hát csak ilyenek vagyunk... Nem örülünk annak, amink van, nem vesszük észre a világ apró szépségeit. Szekeres Mihályné Mado- csán nemcsak észreveszi, másoknak is átad valamit ebből az életkedvből. Igaz, végigdolgozta az életét, szeptemberben lép a 80. évébe, ma is az asszonyklub „szóvivője”, a kirándulások állandó résztvevője. Gyerekkora óta megszokta, szerette a földet, fiútestvére nem lévén, a férfimunkát is szó nélkül végezte, de ma már olykor a kiskertben is elfogy az erő. Legszívesebben az éjszakába nyúló kukoricahántásról beszél, a szópárbajokról, közös éneklésről. De sorstársaihoz hasonlóan nem a múltban él az özvegyen maradt, akinek - tréfálkozott velünk - csinos fiatalember kíván jóéjszakát a televízióból. Az asz- szonyklubban „Jancsi sógor”, Földesi János zenéje vidámítja néha őket, és mindig lehet beszélni a kirándulásokról. „Kiskőrösön, a Petőfi-háznál olyan érzés fogott el, hogy a könny a szemembe szökött, aztán Kiskunhalason gyönyörű csipkéket láttunk, egy nagy képen az aradi 13 vértanút az akasztófán, úgyhogy az ember szíve fájt bele. A kalocsai érseki palotában annyi könyv volt, ameny- nyit soha nem láttam, a matyóknál meg egy egyszerű asszony szobra állott, ilyet érdemelne a mi falunkban Földesi János. Annyitt tett a fiatalságért, a hagyományokért..." A szeretetteljes szavakra a zenésznépművelő csak meghatottan elmosolyodik: „ez az, ami hiányzik, pedig az érzelem nélküli világnak nincsen jövője” -, halljuk a komoly szavakat. Felidézi azt a pillanatot, amikor a mohácsi csatatéren sírtak a sötét ruhás, a világot csak idős korukban látó asszonyok. Mert a modern kor technikája segít a gondolkodásban, de mikor csal könnyet a szemekbe? Nem lesz-e daltalan a falu harminc, negyven év múlva, emlékeznek-e a lakodalmak, disznótorok, családi ünnepek összetartó erejére, amikor szinte szertartásszerűen kopogtattak be egymáshoz, köszöntek „adjon istent”, és fogadták a betérőt. „Ez nem vallásos tempó, az érett emberi kapcsolatok tükre. Hogy egyre halványul, részben mi vagyunk, idősek a hibásak” - mondja szinte félig magának János bácsi. De nincs minden veszve, amint a gyerekek néma csendben, elér- zékenyülésüket restellve, elfordulva hallgatták az idős ember szavait a falu történetéről. Az itt élők és az elődök megpróbáltatásairól, vagy éppen szüléikről. Ez az íratlan kultúra befogadása volt, a „mesterséges vakolat lehántása után a fogékony gyermeki ész és lélek elérése.” Csakúgy, mint az országos hírű együttes eddigi munkája, a hagyományok, a népi kultúra ápolásával, továbbadásával. Ennek fundamentuma pedig az érzelem lehet, ahogy János bácsi fogalmaz: „Könnyezik a gyertya, amíg ég...” TAKÁCS ZS. Fotó: Kapfinger A. Üdülés esőben Boglárlelle, OKISZ-üdülő. Modem, tetszetős külsejű, háromemeletes épület, közvetlenül a vízparton. Szépen nyírt pázsit, virágok, lombos, nagy fák. Az utcán, az augusztusi esőben tocsogó, nézelődő nyaralók tömege. A kerítésen túlról ennyit láthat belőle.- Ilyen szép belülről is az üdülő? - kérdezem Takács Éva igazgatónőt.- Nemcsak szép, hanem korszerű, kényelmes is. Minden szobánk fürdőszobás, loggiás. A földszinten étterem, presszó, fodrász, a második, harmadik emeleten társalgó színes televízióval, játékokkal, könyvtárral áll az üdülők rendelkezésére. Az udvaron napozóágyak, hinták, homokozó, vizi- és szárazföldi csúszda, napozóstégek, csónakok szolgálják szülők és gyermekek kényelmét.- Irigylésre méltó felsorolás. Kik élvezhetik mindezt?- A beutaltak ipari szövetkezeti dolgozók és családtagjaik. Turnusonként 132 vendéget tudunk fogadni. A mi üdülőnk családosok részére épült, 2 személyes szobánk csupán kettő van. A többi 1, 2, 3 esetleg többgyermekes családok elhelyezésére alkalmas. A gyerekeknek a napi háromszori étkezésen kívül, uszonnát is adunk.- És mindezt mennyiért?- Főszezonban, szövetkezeti tagnak 14 napra 1218 forint, hozzátartozóknak, ha nem szövetkezeti dolgozó az illető, ez 210 forinttal több, gyerekeknek 700 forint. Tehát egy kétgyermekes családnak a kéthetes beutaló 4000 forint körül van.- A beutaló ennyi, de mennyibe kerül lényegesen egy kéthetes nyaralás? - kérdezem Roczó Istvánnétól, aki férjével és két gyermekével Szekszárdról érkezett. A feleség a Szakály testvérekről elnevezett szövetkezet, a férj a Kiszöv dolgozója.- Minimum a duplájába, de inkább többe - feleli a feleség - ha az útiköltséget és a költőpénzt is hozzászámoljuk. Itt az üdülőben nagyon jó az ellátás, pótétkezésekre nem kell költenünk, de ugye a gyerekeknek mindig vannak különböző kívánságaik: mozi, koncert, disco... Amúgy ennyi pénzért, ilyen szintű ellátást - ahogyan nézegettük sétánk közben az árakat - sehol sem kapnánk még egy hétre sem, nemhogy kettőre. Vendégükként, beszélgetés közben körbe-körbe pillantok. Kellemes a környezet. A kát egymásba nyíló szobát - egyikben a szülők, másikban a gyerekek - gardrób választja el. Előtte kis előtér, fürdőszoba. A szobákban 2-2 heverő, fotelek, dohányzóasztal. Mindenütt rend, tisztaság. Némelyik szálloda megirigyelhetné ezt a színvonalat.- Mi másodszor vagyunk itt, a bogláríellei üdülőben - folytatja beszélgetőpartnerem. Jól érezzük magunkat, családias a hangulat, csak az időjárás miatt bosszankodunk. Napok óta esik, minden ázik a vízben, egészen őszies a hangulat. Búcsút mondhatunk a fürdésnek, napozásnak - sóhajt.- Mit lehet itt, ilyen esős időben csinálni, nem unatkozol? - érdeklődöm 15 éves Judit lányuktól.- Ó dehogy! - vágja rá gyorsan. - Nagyon jó társaság jött össze velem egykorú fiúkból, lányokból. Állandóan együtt lógunk. Kártyázunk, rexezünk, pingpongozunk, dumálunk. Vasárnap mindannyian megyünk Lellére, a Bikini koncertre. Már van itt egy barátnőm is, Beának hívják, ők Tatáról jöttek. Előre sajnáljuk, hogy egy hát múlva haza kell mennünk!- Én is! - mondja István (családi körben egyébként Öcsi) -, aki 12 éves, s komoly férfiúhoz illően pecázásból érkezik, talpig vizesen. - Mi, az üdülőbeli barátommal, Csabával már megbeszéltük, hogy pesten találkozni fogunk, mert ők is Csillaghegyen laknak, akárcsak a nagymamám. Édesanyjuk csendesen mosolyogva hallgatja őket, de a keze közben szaporán jár, pulóver készül a nagylánynak. Az asztalon nyitott könyv, megkezdett keresztrejtvény hever.- Azért jó, hogy eljöttünk, még ha ilyen esős is az idő - összegzi a mama - otthon a szabadságunkat úgyis mindig csak elaprózzuk, munkával töltjük. Ránk fér már egy kis valódi pihenés. > Ennyiben maradunk. És kívánunk több napsütést a még ezután üdülőknek, p KOVÄTS ÉVA „Az érzelem nélküli világnak nincs jövője” - vallja Földesi János
