Tolna Megyei Népújság, 1987. augusztus (37. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-26 / 200. szám
6 NÉPÚJSÁG Kovács Ferenc készíti fel az olimpiai csapatot A Magyar Labdarúgó Szövetség vezetése Kovács Ferenc mesteredzőt kérte fel a magyar olimpiai válogatott felkészítésére a szeptember 9-i, Svédország elleni selejtező mérkőzésre. Kovács Ferenc a felkérést elfogadta, legkésőbb szeptember Labdarúgó NB II. elsején kell keretet hirdetnie - így szól a nemzetközi előírás. Ennek a feladatnak a megoldására hat nap áll a szakvezető rendelkezésére. Az olimpiai válogatott keret az A- csapat tagjaival együtt szeptember 3-tól Tatán készül. A második futballszerdán a harmadik újonc ellen Kétautóbusznyi komlói szurkoló kísér- személyi összetétele, ráadásul még séte el szombaton kedvenceit Szekszárdra. Az ülőhelyi lelátón „tanyát ütve” szűnni nem akaró, hangos buzdítással űzték, hajtották a bányászcsapatot. Tarsolyukban szinte valamennyi játékos ukról akadt egy-egy röpke rigmus, s a szere- tetből jócskán kijutott kántálásukban Rónai vezető edzőnek is. Hangerőben olyan légkört teremtettek a Dózsa-stadionban Réfiéknak, mintha ők játszottak volna otthon. Rekedtségükre gyógyírt jelentett a kék-fehérek 1-0-as győzelme. Még negyed órával a találkozó után is leírhatatlan öröm tombolt a vendégcsapat öltözőjében. Rónai István vezető edző arca is sugárzott a boldogságtól. Úgy -tűnt: alaposan „feldobta” a siker, mert nyilatkozatában fölöttébb felmagasztalta az örök riválisok rangadóján látottakat. „Nagyon jó mérkőzésen, egy nagyon jól játszó ellenfelet győztünk le” - hallottuk summázatát. Néhány méterrel arrébb, a dózsások öltözőjében már lényegesen visszafogottabb értékrendet kapott a minősítés. Persze, hogy keserű a szőlő, hiszen kikaptak - vethetné fel bárki. Csakhogy sokan láttuk ám ezt az NB ll-es mérkőzést, ahol az adósság rovatba többet könyvelhettünk el, mint az iram, a színvonal vagy a játék dicséretéből.- A látottak alapján fogalmazhatnék úgy is, hogy balszerencsés vereséget szenvedtünk. Nem teszem, annak ellenére sem, hogy ezúttal is az utolsó percben kaptuk a gólt. Sőt, a mérkőzésnek abban a periódusában, amikor éppen mi kezdeményeztünk többet. Azonban a 90 perc egészét figyelembe véve ezen a délutánon csapatunk szervezetlenül játszott és nem tudta megvalósítani taktikai elképzeléseimet. Úgy a védekezésben, mint a támadásban gyenge teljesítményt nyújtottunk. Mindez taktikai fegyelmezetlenségekkel is párosult - mondta Teszler Vendel.- Eszünk ágában sincs a játékosokat felmenteni, de a formálódó „csikócsapatától” ennél többet várni nem oktondi- ság?- Tény, hogy sokát változott csapatunk Természetjárás Nem pihentek a paksiak a kempingtalálkozón A hét végén Salgótarján adott Otthont a dolgozó fiatalok országos kempingtalálkozójának. Tolna megyét az Atomerőmű SE természetjáró szakosztályának 17 fős csapata képviselte. A paksi fiatalok remekül megálltak a helypket á különböző sportrendezvényeken, az éjszakai akadályversenyen, ötven csapat közüTaz előkelő harmadik helyezést szerezték 'meg. Dóbogóközelben végeztek a városismereti versenyben, ami az ötödik helyezést eredményezte számukra. A háromnapos program.befejeztével számos praktikus ajándéktárggyal - köztük két. . hátizsákkal és egy bográccsal - tértek haza az ASE természetjárói: ezeket a túrázók hamaro- ,san használatba is veszik a szeptember 4-től 6-ig tartó tiszacsegei 18. országos kerékpá- fostalállspzó alkalmából. rülések is gátolják az együttes kialakítását. Közel sem beszélhetünk összeszokottságról, de azok a hibák, amelyeket elkövettünk a Komló ellen, cseppet sem magyarázhatók az összeszokottság hiányával. Annál is inkább, hiszen a kezdő 11-ben valójában csak Vanda számított újoncnak. A komlóiakkal szemben játékosaimban kialakult egyfajta gátlás. Annak ellenére is jelentkezett ez a mérkőzésen, hogy az utolsó edzéseken valameny- nyien nagy önbizalommal és frissen mozogtak. A bányászcsapat a mérkőzés előtt nem titkolta: tartanak tőlünk. A találkozó képe ezzel szemben azt mutatta, hogy a kezdeti egy-két rossz megoldás után újból pánikba esett csapatunk, s hiába játszottak javarészt rutinos labdarúgók, nem tudtuk kézben tartani az irányítást, a kezdeményezést. Bizonyítási vágyunk görcsös erőlködésbe fulladt. A visszapillantó tükör után tekintsünk előre! A labdarúgó NB II. „malma” tovább őröl, augusztus 26-án a második futballszerdán újabb megmérettetés vár a csapatokra. A szekszárdi lila-fehérek a Kecskeméti SC újonc együttesének vendégei lesznek.- A hirös városban újfent nehéz másfél óra elé néznek? - kérdeztük a szakvezetőt- Soros ellenfelünk eddigi hazai mérkőzésein begyűjtötte a két-két bajnoki pontot, idegenben ugyanakkor kétszer vereséget szenvedett. Mindezek ellenére háromesélyesnek ítélem meg a szerda délutáni 90 percet. Csalódott lennék, ha pont nélkül térnénk haza. Sajnos, Süveges a csütörtöki edzésen kéztörést szenvedett. Mellette Szabó és Lauer játékára sem számíthatok. Jelusics gyógyulóban van, várhatóan bizonyítási lehetőséget kap a KSC ellen. A tervezett összeállítás: Huj- ber - Nagyfalusi, Gracza, Varga, Hahn vagy Kasza - Kniesz vagy Jelusics, Máté, Márkus vagy Weitner l„ Boros - Pilisi, Szirják vagy Petrovics.- fekete Kajak-kenu Hét szekszárdi érem Nagymaroson 27 egyesület 762 versenyzőjét nevezte a kajak-kenu Dunakanyar Kupára. A Szekszárdi Szövetkezeti Spartacus SE versenyzői ezúttal is derekasan helytálltak. A szekszárdiak helyezései: Serdülők, K-1 500 m: 2. Ganczer Róbert. K-1 1000 m: 3. Ganczer Róbert. Ifjúságiak, K-1 600 m (bronz): 1. Fekete János. K-1 1000 m (arany): 2. Koleszár István, 4. Rohr Attila. K-2 1000 m (arany): 3. Koleszár István-Rohr Attila. Felnőttek, K-1 500 m (III. o.): 1. Egri István. K-1 500 m (I. o.): 4. Nagyváradi Pál, 5. Ellérmann Péter. K-1 1000 m (I. o.): 4. Ellermann Péter. K-2 1000 m (I. o.): 3. Ellermann Péter-Nagy- váradi Pál. 1987. augusztus 26. Megszületett a harmadik NB l-es kosárcsapat Bentmaradási „reménysugár”: centerek Csepelről? Simon Károly: „Megoldottam már ilyen feladatot” A rájátszás előtt megjósolható volt, hogy az Atomerőmű SE NB ll-es kosárlabdázói előzetes terveiket bőven túlteljesítve már az idén célba érnek. Mert a csoportmérkőzéseket fölényes magabiztonsággal nyerték. A folytatásban is csak kétszer botlott meg Simon Károly legénysége: a miskolci egyetemisták otthonában és a rájátszás utolsó tulajdonképpen már tét nélküli mérkőzésén a Dunai Kőolaj ellen. Simon Károly, a frissen diplomázott szakedző tavalyi szerződtetése tulajdonképpen az egyesületnek a kosárlabdával szembeni minőségi igényét is jelezte. Vagyis a futball mellett legyen még egy olyan sportág, ami közönséget vonz. A célhoz vezető út csakis a mielőbbi NB l-be jutás lehetett, mert a másodosztályt ebben a sportágban enyhén szólva nem jegyzik. A Kaposvárról érkező vezető edző játékosként is belekóstolt az élvonalbeli kosárlabda világába, sőt a SÁÉV-nél játékosedző is volt. Ezt a szakmai, erkölcsi pluszt kamatoztatni tudta a paksiak háza táján is, a kosárlabdában egyáltalán nem magasnak számitó játékosokból egy harcos, fegyelmezett, a csoport többi gárdájánál erőnlétileg jobb, egységesebb csapatot kovácsolt.- Nem volt Önben semmi bizonytalanság, amikor eljött a SÁÉV-töl egy bizonyos szempontból azért mégis ismeretlen környzetbe - kérdeztem az immár NB l-es Atomerőmű SE vezető edzőjét.- Szép volt, jó volt Kaposvárott, de... A helyzet úgy alakult, hogy egyre többen próbáltak kívülről beleszólni a munkámba, s én akkor habozás nélkül döntöttem: váltanom kell. Pakson láttam, tapasztalhattam, hogy az egyesület vezetése megteremti azokat a feltételeket, ami az élvonalbeli szerpeléshez kell, és ez számomra csábító és vonzó volt. Mindjárt nem ígértem NB l-et, de ahogy mondani szokás evés közben jön meg az étvágy és egy év elteltével besétáltunk az NB I kapuján.- Tudom a csapategység dominált, de mégis kik azok akik a még NB ll-ben masírozó gépezetben már NB l-es erényeket csillogtattak.- Akkor sorolom: Szafnauer Csaba, Maár Gábor, Schmidt Béla, Nagy Dezső. Fejlődőképes fiatal játékosokról van szó, és nagyon bízom benne, hogy az első osztályban is ismerősen cseng majd a nevük szurkolóink körében. De ez a csapat még velük együtt sem NB l-es. Már ugye abban az értelemben, hogy így minden igazolás, erősítés nélkül partnere lehet az alsóház többi csapatának. Simon Károly személye ebben a további jövőt illető kardinális kérdésben is jól jött. Ugyanis van remény arra, hogy az edző egykori csepeli válogatott játékostársai Morgen Frigyes és Tárnái Béla az ősztől ASE-mezt húznak. Különösen Morgen leigazolása számítana amolyan főnyereménynek, akinek semlegesítése az NB I alsóházában több csapat számára minden bizonnyal komoly feladatot jelent. De vannak még új arcok, így Molnár az Egri Tanéptől, Juhász a Ganz MÁ- VAG-tól, Lugosi a Csőszertől. Olyan játékosokról van szó, akikért nem kellett különösebben kilincselni, akik nyomban megragadták a lehetőséget, hogy az NB l-ben egy más környezetben bizonyítsanak. A csapat várható játékereje szempontjából tulajdonképpen sötét lónak számítanak.- Most már nyugodtan mondhatni, hogy zsebében vannak a játékosok, hogyan fog játszani az ASE az NB. l-ben?- Korai a kérdés. Az igaz, hogy a játékosokról van kialakult véleményem. De nem tudom, hogy a pályán bizonyos taktikai feladatok megoldására mennyire képesek. Ezért egyfajta játékmódról, játékfelfogásról addig nem beszélhetek, amíg nem veszünk részt első osztályú ellenfelek társaságában komoly erőpróbát igénylő felkészülési tornákon. Ami előre látható: most nem lesz elég a gyors indításokra épülő támadójátékunk. A felállt védelmek ellen is tudni kell pontokat szerezni. Nos ehhez kell nekünk mindenképpen Morgen és Tárnái.- Vagyis a többiek játéka, mozgása az ő eredményességüket szolgálja.- Egyáltalán nem erről van szó. Mint már mondtam, sokat várok régi csapattagjainktól, akik meghatározó emberek voltak, fel kell, hogy nőj enek az NB l-hez. Nem lehet és nem is szabad gúzsba kötni őket. A kosarasoknak most megkülönböztetett figyelmet szentel a paksi sportközvélemény. A téli időszakban - amikor a foci szünetel - egyenesen reflektorfénybe kerülnek. Eddigi nézőszámunk megsokszorozódik, úgy átlagosan hétszáz nézővel számolnak, de például a DVMSE vendégjátéka során ez is megduplázódhat. Simon Károly vezető edző búcsúzásképpen: 1981 őszén a SÁÉV-nél már megoldottam ilyen feladatot, ott sem volt jobb a helyzet, sőt... BÁLINT GY Fotó: KAPFINGER A. Mai sportműsor Kézilabda: Magyar Népköztársasági Kupa országos selejtezői: Mecseknádasd-Högyé- szi HSC 17, Sárbogárdi Videoton-Tolnai VL17, KIOSZ SE Pécs-Szekszárdi Spartacus 17 óra. Labdarúgás: Az NB ll-ben: Kecskemét-Szekszárd 17 óra. NB-s serdülő- és ifibajnokság: Komló-Szekszárd 10 és 11.30. Vasärnap Zágrábban befejeződött a férfi sakkvilágbajnoki ciklus utolsó zónaközi döntője, s tizenkét versenyző már ismert a jövő januárban, a kanadai St. Johnban esedékes sakkvilágbajnok-jelölti párosmérközések 14 résztvevője közül. Az még kérdéses, hogy a rendező ország két legjobb sakkozója, Sprag- gett és Ivanov közül ki indul, s a sziráki viadal sem hozott teljes döntést: a harmadik továbbjutó helyen holtverseny alakult ki Por- tisch Lajos és az angol Nunn között. Akik viszont már készülhetnek St. Johnra: Szokolov, Juszupov, Vágányán (szovjetek), Timman (holland - kiemeltek), Sax (magyar), Short, Speelman (angol - Szabadkáról), Hjartarson (izlandi), Szalov (szovjet - Szirákról), Korcsnoj (sväjci), Elveszt (szovjet), Seirawan (amerikai - Zágrábból). Milyen változásokat hozott a sakkvilág erő-' viszonyaiban e három zónaközi verseny? Lakó László, a Magyar Sakk Szövetség főtitkára válaszolt a kérdésre:- A legszembetűnőbb a fiatal generáció előretörése: Short (22), Szalov (23), Hjartarson (24), Elveszt (25), Seirawan (27), Speelman (31), sőt még Sax (36) is ebbe a kategóriába tartozik, az eddig továbbjutottak közül egyedül Korcsnoj (56) számit veteránnak. FiDöntők a Népstadionban A 16 éven felüli fogyatékosok sport- versenyeinek döntőit - labdarúgásban és atlétikában - ma rendezik meg a Népstadionban. A társadalmi rehabilitációt és integrációt szolgáló IJI. Kraxner Alajos emlékversenyt a Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete rendezi a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola hallgatóinak segítségével. gyelemre méltó még az angol sakkozók nagyszerű szereplése: Short és Speelman már világbajnokjelölt, s még Nunn előtt is nyitott az út. Szovjet részről most csak ketten jutottak tovább, de ne feledjük, hogy a kiemeltek között is vannak hárman. Ez pedig azt jelenti, hogy Kaszparowal és Karpowal együtt a világ 16 legjobb sakkozója, közül 7 szovjet.- Milyen a magyar mérleg?- Egy világbajnokjelöltünk már van - Sax Gyula személyében -, s reményünk van arra, hogy szeptember végén Portisch Lajos is megnyeri Budapesten a Nunn elleni párosmérkőzését. Ribli Zoltánt is csak fél pont választotta el a sikertől Szabadkán, s Pintér sem vallott szégyent Zágrábban. Csupán Adorján játszott statisztaszerepet Szirákon. Szóval, kedvező az összkép. A további menetrend a következő: St. Joh- ban a 14 sakkozó hét párban játszik 6-6 fordulós mérkőzéseket. A hét továbbjutóhoz csatlakozik a Sevillában októberben kezdődő Kaszparov-Karpov világbajnoki döntő vesztese. Ök nyolcán kieséses rendszerben folytatják, amíg nem tisztázódik a kihívó személye, aki majd a sevillai vb-döntő győztesével mérkőzik meg. Újrakezdés 16 év szünet után Szerdán megkezdődik a svájci St. Gal- lenben a díjugratók idei Európa-bajnok- sága. A vasárnapig tartó eseményen magyar sportolók is rajthoz állnak, s ez utoljára 16 esztendővel ezelőtt fordult elő. Amint arról Burucs Balázs, a díjugrató szakbizottság elnöke beszámolt, az újbóli próbálkozást két örvendetes tény indokolja. Egyrészt, hosszú idő után rendelkezik a csapat ismét négy olyan lóval, amelyik megüti a mércét, másrészt a válogatott idén jó eredményekkel hívta fel magára a figyelmet. Legutóbb - két héttel ezelőtt - éppen a Pozsonyi Nagydíjon szerepelt kiemelkedően az együttes, Hevesi Barnabás győzött, Varró József a negyedik, Hargitai János pedig a hatodik helyet szerezte meg. A magyar díjlovaglósport eddigi legnagyobb sikerét az 1980. évi moszkvai olimpiai játékokon érte el, akkor a csapat- igaz, a legerősebb lovasnemzetek távollétében - a negyedik helyet szerezte meg. Ilyen eredményre most nem lehet számítani, még úgy sem, hogy a hét évvel ezelőtti sikeregyüttesböl Hevesi és Varró most is szerencsét próbál. A célkitűzés- egyéniben és csapatban egyaránt - a középmezőnyhöz való felzárkózás. A résztvevők számáról ugyan nem érkezett jelentés, de várhatóan mintegy 15 ország 60 sportolója próbál szerencsét. A magyar indulók: Varró József - Szikrázó nevű lován, Ákos Ajtony - Kabala, Hevesi Barnabás - Alex, Hargitai János- Wonder nyergében. A zónaközi döntők után Az ASE NB l-re készülő csapata