Tolna Megyei Népújság, 1987. augusztus (37. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-20 / 196. szám
1987. augusztus 20. 4 IvÉPÜJSÁG Szekszárd nyugati kapujában Hová nyílik a Kápolna tér? A Séd völgyében elnyújtózó Felsővároson, Szekszárd legősibb városrészében sétálva önkéntelenül jutnak eszünkbe a be-beszakadó pincék a bal parti utcák alatt, a feltárt és a még alattomosan meghúzódó löszüregek. Mintha a valamikori szőlőkultúra, a nemes nedű érlelésére rendelt régi pincerendszer lenne a mai, igencsak öregedő óváros északi utcáinak sírásója. Igaz, ebben nem kis szerepet játszott egy lassan másfél évtizede lefektetett vízvezeték-hálózat, amit a neve szerint acélcsőből építettek, s amely igencsak sűrűn kilyukadt, megrepedt, eltört, hogy a viz azután ne csak a löszpincék feneketlen szomját oltsa, hanem jó néhány házat is kiforgasson a sarkából. Hogy a vezetékeket műanyag csővel kellett kiváltani, (a Bocskai utcában még folyik az átépítés), hogy a Bethlen Gábor utca házaihoz tartozó egykori pincék ma is átnyúlnak a Bocskai utca alá, ahova emiatt nem lehet járműforgalmat terelni, hogy a szennyvízcsatorna, a gázvezeték kiépítése, a közműhálózat fejlesztése többek közt emiatt is késik - mindez ma még rávetül a Felsővárost nyugatról lezáró Kápolna tér mai arculatára is. Olcsó romantika - drága jövő Ha a Kápolna térre vezet az utunk, itt is feltűnik a városrész életére jellemző kettősség: a megragadóan szép táj, lejjebb a Remetén néhány eredetien magyar tor- nácos ház és a poros, elhanyagolt városszéli környezet ellentmondása. A téren van olyan vályogház, amit - hogy a hely szellemére is némileg utaljunk -, lehet, hogy már csak a szentlélek tart, míg az úgynevezett Tökösre vezető szurdok előtt akkora szuterénes, tetőablakos palota néz le a terecske girbén-gurbán lerakott, betonba ágyazódó terméskőburkolatára, hogy az idelátogató azt hihetné, hogy a környék legrangosabb üdülőkörzetébe tévedt. Ez utóbbi érzést erősítik a dombokat szelíden berovátkáló szőlősorok vagy a Kerékhegy felé szaladó kövesút zöldbevesző csíkja. A százados hársak árnyékában megbújó domboldali egyhajós barokk kápolna pedig csak ráadása és kiteljesítése annak az illúziónak, hogy a város legszebb helyén járunk. A kapuja fölött olvasható 1778-as dátum csak a kisebb építészeti módosítások lezárulását jelzi; a Szűz Mária tiszteletére emelt Remete-kápolna az egykorú források szerint már 1758-ra felépülhetett. A névadó „jámbor zarándok” a város legtisztább vizű forrása, az itteni csurgó mellé települve hirdette az igét, intette a török által megtizedelt, dombok közé húzódó lakosságot isten türelemteljes tiszteletére. A kápolna és környéke így vált búcsújáróhellyé, ahová a hagyomány szerint szeptember 8-án, Kisasszony napján zarándokolnak el a hívek. Említsük meg azt is, hogy a szakemberek többsége ezt a környéket tekinti a valamikori Alisca központjának, és érdekességként azt, hogy korábban fontos szerepet töltött be az országos és hetivásárok alkalmával a város nyugati kapujaként. Nénike - zsákkal- Öreg vagyok én már - legyintett a mesebeli nénike. Úgy is fogalmazhatnám: ott állt a város nyugati kapujánál. Valóban mesebelien, mintha Munkácsy Mihály rőzsehordó nénikéje kopogott volna elém a botjával, ereszkedvén lefele a kerékhegyi dűlőn. Csak éppen faké- regdarabkák duzzasztották a zsákját és nem a hátát görnyesztette a teher alá, hanem a hóna alatt szorította, s ahogy ráköszöntem, csak annál görcsösebben. Aztán eresztette le csak a földre, mikor már szóba elegyedtünk. Szűkmarkúan, tőmondatokban mérte a választ. A Csurgó története évszázados - a szomjúság mai- Én itt születtem. Tizenötös születésű vagyok. A kérdésemre meg csak legyintett: kitől és miért is kérne segítséget, ha egyedül is maradt? Csötönyi Erzsébet később is szóba került. A Bocskai utca 62. szám alatt lakó Hernádi János, nyugdíjas villanyszerelő mutatott beszélgetésünk közben a szemközti öreg házra.- Amikor a Séd körül ezen a szakaszon kivágták tavaly a fákat, apróra vágott fát hordtak a kapuja elé. Vödrökben szenet is. Tudja-e, hogy visszautasította? Hernádi Jánosnak három fia van. Egyik fia szomszédságában él, 3600 forint a nyugdíja, a menye főz rá. A Hosszúvölgyben háromszáz négyszögöl szőlő, s vele a munka várja. Nem most tanulta meg, hogy csak annyit aprítson a tejbe, amennyit lehet. Legfeljebb a telefonra, no és az útra van panasza.- A közelben lakók közül csak a postá- sékhoz lehetne elszaladni - dohog, alig emelve a hangját. - De azok meg miért is volnának otthon, amikor éppen a legnagyobb szükség lenne egy telefonra? Igaz, a közlekedés rendbejött, augusztus elejétől a Hosszúvölgybe is kimegy a busz. Legalábbis a járatok egy része. Itt van a zsebben, cédulán fölírva mind. Ha kevés ez a kis bolt itt a Remete utcában, akkor lent a Bartinában vásárolunk. Hanem az utca... A Bocskai már úgy föl van töltve, hogy a víz a sárral együtt a járdákra meg a házakhoz folyik. Ennek az utcának a képe 100 éve óta szinte alig változott. A tanácsülésen is ekörül folyt a vita, ha szennycsatornát, gázt, betonutat is akarunk, ahhoz családonként negyvenezer forintot kellene fizetni... Elsüllyedt déli harangszó- Itt ezen az oldalon a Hunyadiéknél meg a Törökéknél sincs bevezetve a víz. Az árok alatt elvezetni dupla költséget jelent - mondja Szászi János nyugdíjas, aki feleségével a kápolnadomb alján lakik.- Voltak itt szerencsésebb emberek. Olyan is, akinek protekciója van. Ide félénk, a kápolna melletti emeletes tanyához hamar följutott a viz... Ide is egy árokásó gép kellene.- A gyerekkorát is itt töltötte?- Itt, itt. Emlékszem, volt itt szabályos grund is, akár Budapesten. Mi is rúgtuk a rongylabdát. Később is volt itt pálya, de aztán a tanács kiadta kertművelésre. Pedig most se áldatlan ez a városrész, van itt gyerek. Annak idején a Kápolnákért se volt lezárva. De szerettünk benne játszani! Régen volt. Tudja-e, hogy ebben a kápolnában maga Liszt Ferenc is zongorázott? Lesz-e valami a magánkezdeményezésből? A már említett terjedelmében is méltóságteljes épület ajtaja zárva. Tanácstalanul fordulok a kápolnadomb kerítésénél kaszáló emberhez. Hatvanas éveiben járó, erőteljes testalkatú férfi kekiszínű vászoningben, valamivel sötétebb nadrágban, élénkzöld gumicsizmában. Bemutatkozom, majd amikor mondom, hogy a ház gazdái közül keresek valakit, mondjuk Bősz Istvánt, akkor a szája mosolyra húzódik. Megpihenteti a lábánál a villogó élű kaszát.- Én vagyok idősebb Bősz István. A két fiammal építettük a házat.- Azt mondják, panziót akarnak nyitni.- Nézze, ez egy gyönyörű hely, de nagyon elhanyagolt. Nem is panzióra, hanem egy színvonalas vendéglőre gondoltunk. Körülbelül nyolcvan embert tudnánk egyszerre jó körülmények között, megfelelő színvonalon fogadni. De csak a kisebbik fiam hagyta magát meggyőzni. Sokan meg azt mondják, várjuk meg, hogy mit hoz az új adórendelet.- Ön a kápolnakertnek is gondnoka.- Már nem. Az idén lemondtam. Dolgoztam eleget életemben, hatvanhét éves vagyok, nem akarok elpusztulni. Feleségem a közelmúltban halt meg. Szíves volt. Pedig erős, munkabíró asszony volt mindig, aki a férfiakat is kidolgozta.- Vannak többen, akik nehezményezik, hogy föl az emeletes hétvégi házába már eljutott a viz, és nem került különösebben sokba. A névadó egyhajós barokk templom hársaktól övezve- A búcsújáróhelyre az új pap vezettette föl a vizet, ő ajánlotta föl, hogyonnan én is kössem be. Nézze, biztosan vannak irigyeim, és az is igaz, hogy a kapcsolataimnak sokat köszönhetek, én ezt nem tagadom. De én mindig elmentem mindenhova, ha valamit el akartam intézni... és mindig dolgoztam. Meg is mondom, most a műszaki osztályon szeretnék kopogtatni, mert nagyon kellene ide egy telefon, egy nyilvános telefon is. Epilóg, tanulság nélkül Könnyű lenne sorolni, mi minden hiányzik a térről, ahová tizenöt évvel ezelőtt juhar, cser és más fafélék voltak telepítve. Sorolni a hiányzó játszóteret, fölhívni a figyelmet a kitűnő szánkózási lehetőségekre, az egész évben adott idegenforgalom jövőbeni kiaknázására. Annyi bizonyos, hogy a jelenlegi Csipkerózsika- álomból való lassú ébredezést néhány kezdeményezés előkészítheti. Egyre jobban benépesül a Hosszúvölgy, kibővült a buszforgalom és a buszfordulóval szemben épülő új ház az ide- költözők optimizmusáról árulkodik. BÓKA RÓBERT Azt mondja a testvérem tréfásan, hogy ő munkásszülők paraszt gyereke. És ez tulajdonképpen igaz is, hiszen apánk állami gazdaságban dolgozott, majd a Mezőgépnél, szakmai sorrendben eredetileg kovács, majd mezőgazdasági gépszerelő, végül pedig ív- és lánghegesztő. Öcsém agronómus és elfogult munkása - no, azt nem mondhatom, hogy parasztja - a mezőgazdaságnak. Egyik riportalanyom a nagy nyilvánosság előtt is büszkén vallotta magát parasztnak, mivel egy nagy termelőszövetkezet elnökhelyettese. Pedig végzettségét tekintve autószerelő és mérlegképes könyvelő, származása szerint pedig munkás, mivel édesapja aktív korában vasutas volt. Találkozom egy ismerőssel az utcán, aki sápadt a méregtől, mert egy társaságban azt mondta valaki egy másikról, hogy bunkó paraszt. Pillanatok alatt kiderül, hogy nem a sértett fél nevében van felháborodva. Senki a szájára ne merje venni a parasztságot, ilyen szóösszetételben! Sem a régieket, akik a múlt rendszerben látástól vakulásig dolgoztak földeken, majd megteremtették a termelőszövetkezeti mozgalom alapjait, és maiak jólétét: sem pedig a maiakat, akika világ- színvonalat képviselik a gazdaságban. Akkor most hogyan is állunk azzal a két fogalommal, hogy munkás és paraszt, és egyikről sem tudunk beszélni, ha nem mondjuk meg, ki is az értelmiségi? A munkással még könnyebb a dolgunk, hiszen az osztály helyzete világos, legalábbis ami a nagyüzemi munkásságot illeti. De micsoda az a szakmunkásképzőt végzett fiatalember, aki a termelőszövetkeI zetben a szezonban kezeli, egész évben pedig karbantartja és szereli a milliókat érő gépeket? Ha vet és arat, akkor paraszt, haamühelyben dolgozik, akkor munkás? A statisztika könnyen megoldja a dolgokat, mert besorolja az embereket és ezzel az átlagos kép kialakul, de mi legyen a valóságban a fogalmak használatával? Paraszt-e az agronómus, aki végzettsége szerint tulajdonképpen értelmiségi, hiszen a szótárak a végzettséghez kötik elsősorban az értelmiségi létet. Mások szerint pedig a vezető beosztás az, ami az értelmiségi rangját adja és befolyását jelenti. Munkás-e a betanított munkás, akkor, ha szaktudása csak egy műveletre, sőt egy üzemre szól? Ő inkább fizikai dolgozó, ahogyan egy meglehetősen homályos tartalmú megfogalmazás szerint kategorizálunk. Fizikai dolgozó ugyanúgy lehet az analfabéta segédmunkás és a kísérletező biológus is, ha akarjuk. Ugyanakkor fizikai dolgozó-e az az esztergályos egy korszerű üzemben, akinek az ügyességén hatalmas értékek múlnak, de ha nem tudna műszaki rajzot „olvasni” legalább technikusi szinten, akkor mit sem érne önmagában a kézügyessége? Egy kedves ismerősöm, aki gyáregység-igazgató és mérnök, majdnem megsértődött, amikor tréfásan szembeállítottam a munkásokkal. Nagyon határozottan és büszkén jelentette ki, hogy ő igenis munkás. Először is azért, mert onnan származik, másodszor is azért, mert mint kommunista, a munkásosztály érdekeit képviseli. Harmadszor pedig azért, mert az is munka, amit végez, és ő éppúgy nem tudna sem igazgatni, sem pedig műszaki mérnöki feladatokat megtervezni, ha a munkások nem volnának képesek megvalósítani az elképzeléseket, ha nem tennék hozzá a maguk tapasztalatait. Mintahogyan a munkások sem lennének képesek vezetőik nélkül szervezett termelésre. Határozottan tagadta a köztük lévő helyzeti és érdekellentéteket. Egyébiránt a nagyvállalat fizetési listáján sok kiváló szakmunkás, akinek tudására milliós értékek vannak bízva, megelőzi. A szocializmus végcélja az osztályok felszámolása és az osztály Ki a munkás, ki a paraszt? nélküli társadalom felépítése. Már az eddig felsorolt példákból is nyilvánvaló, hogy a munkásosztály és parasztság közeledett egymáshoz, helyenként össze is mosódtak a határok. A klasszikus meghatározás szerint az osztályokat a tulajdonhoz való viszonyuk, a termelés szerkezetében elfoglalt helyük, az elosztás szempontjából pedig a részesedés módjában különböztethetők meg. Ilyen szempontból ma is vannak különbségek, és ennek következtében érdekellentétek is az osztályok között. Fontos-e ma, hogy tisztában legyünk az osztálytagozódással, és annak szerepével, vagy pedig a kérdés a fejlődés során veszít jelentőségéből? Biztosan veszít jelentőségéből, főként akkor, ha a párt vezető szerepe érvényesül, hiszen az MSZMP mint kormányzó párt vállalta az egész nép képviseletét. Helytelen a szóhasználat, hogy dolgozó nép, ugyanis nemcsak nem dolgozó nép nincsen, hanem egyáltalán nincsenek nem dolgozó osztályok. Más szempontból vizsgálva a kérdést viszont nem csökkent az osztályokhoz tartozás jelentősége, illetve a társadalmi fejlődés jelenlegi szakaszában nélkülözhetetlenek az így nyert erkölcsi, eszmei és politikai tartalékok. Ezek közül - a teljesség igénye nélkül - talán a legfontosabb a világnézet, a meggyőződés és hit, ami az egyes embert cselekvésében elsősorban motiválja. Meggyőződésünk szerint a marxista világnézet és a hit a közösségi társadalom jövőjében a magasabbrendű. Ennek ellenére nem a más meggyőződésük ellen kell fellépnünk, hanem a közönyösök, a cinikusok, a semmiben nem hívők érdekében. Nem ellenük kell tehát tennünk, hanem értük és mindannyiunkért, hogy az egyes ember megtalálhassa személyes célját és persze boldogulását a közösség szolgálatában. Ez a közösség sokféle lehet és annál gazdagabb egy ember, minél több közösséghez kötődhet, így hát az osztályhoz való tartozás tudata sok okos és szép tettre motiválhatja az embereket. Ezt a lehetőséget kihasználatlanul egyetlen társadalom sem hagyhatja, így mi sem. A szocialista demokrácia kibontakozásával párhuzamosan sok más közösség megtalálhatja a saját szerződési formáit és külön érdekeinek a kifejeződését. Ugyanis ahogyan az osztályellentétek elmosódását megfigyelhetjük, ugyanúgy az alapvető két osztályon belül a rétegződés nő. Például műveltség, szakképzettség, anyagi helyzet és sajnos még a földrajzi szempontok szerint is. A falu és város közötti különbségek még hosszú ideig megmaradnak és kihatnak az iskoláztatás lehetőségeire éppúgy, mint a munkavállalásra vagy pedig az életmódra. Az osztálytudat jelentőségét és szerepét egy egyszerű példával is meg lehet világítani. Elképzelhető-e egy marxista munkáspárt csak értelmiségiekből, illetve a statisztika szerint az egyéb kategóriába tartozó tagsággal? A munkásmozgalom egész története azt bizonyítja, hogy igen, de csak ideig-óráig. Mert vagy az ilyen pártnak a politikája változik meg a tagsága érdekei szerint, vagy a párt a politikai élet perifériájára szorul, vagy pedig kapcsolatokat keres munkásosztályhoz és akkor az osztály végül „átveszi” a pártot és saját képére formálja. Mindegyikre volt példa a nemzetközi munkásmozgalom történetében is, van ma is. Bevezető példáink azt is bizonyítják - még sok más is felsorakoztatható lenne -, hogy csökken a különbség az alapvető osztályok és az értelmiség rétege között is. Az összekötő kapocs az osztályok és rétegek között, a világnézetben, a politikában és társadalmi cselekvésben is maga a párt. Vezető szerepének jelentőségét nemcsak a jelenleg zajló bonyolult társadalmi feladatok, de az osztályok között közeledés folyamata és ugyanakkor az osztálytudat szerepének jelentősége is aláhúzza. IHÁROSI IBOLYA
