Tolna Megyei Népújság, 1987. július (37. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-13 / 163. szám

2^ÉPÜJSÁG 1987. július 13. A Pravda a „tankhajóháborúról” Új, rendkívül veszélyes szakaszába lép néhány nap múlva az iráni-iraki háború, amikor a Fehér Ház tervei szerint 11 ku­vaiti tartályhajóra amerikai zászlót tűznek ki, s az Egyesült Államok haditengeré­szete kíséretet biztosít útvonalukon - írja a Pravda vasárnapi nemzetközi össze­foglalójában, s emlékeztet arra, hogy az amerikai légierő gépei - az Arab-tenge­ren hajózó Constellation repülőgép-hor­dozóról felszállva - már megkezdték a járőrözést a Perzs-öböl légterében. Az amerikai lépések tovább fokozzák a feszültséget a térségben, s közeledik az a kritikus pont, amikor a regionális konf­liktus nemzetközi válsággá alakulhat át - állapítja meg a szovjet lap. A „tankhajóháborúban” eddig több mint 320 hajó sérült meg, de a szemben­álló felek nem tudták komolyan megza­varni az olajszállításokat. Figyelemre méltó ugyanakkor, hogy a katonai jelen­lét növelését szorgalmazó Egyesült Álla­mok tizedannyira függ a térség olajától, mint Japán, s csak hatodát importálja a nyugat-európai vásárlásoknak. Washington szövetségesei azonban óvakodnak attól, hogy közvetlenül be­kapcsolódjanak a katonai kalandba, mert felismerték, hogy egy nemzetközi válság teljesen megbénítaná a hajózást a térségben. A Szovjetunió teljes mértékben támo­gatja az ENSZ keretében tett erőfeszíté­seket a konfliktus rendezésére, s a Biz­tonsági Tanács más tagjaival együtt azonnali tűzszünetre szólít fel, a csapa­toknak a nemzetközileg elismert határok mögé történő visszavonását követeli - hangsúlyozta a Pravda. A szovjet kezde­ményezések értelmében a lehető legrö­videbb időn belül ki kell vonni a térségből azokat a hadihajókat, amelyek nem a parti államok haditengerészetéhez tar­toznak. Washington azonban nem mutat kész­séget flottája eltávolítására, s csak a háború befejezése után lenne hajlandó tárgyalni a kérdésről, akkor is csak a ha­ditengerészeti jelenlét csökkentéséről. Az Egyesült Államok politikája a Per­zsa-öbölben hármas célt követ: egyrészt a szovjetellenesség vezérli; másrészt a fejlődő országok érdekeit, szuverenitá­sát sérti, s végezetül arra irányul, hogy amerikai ellenőrzés alá vonja a fontos energiaforrásokat, s az „olajcsap” birto­kában nyomást gyakoroljon szövetsége­seire is - állapítja meg a Pravda kom­mentárjában. Elutazott a koreai népfrontküldöttség Weizsäcker befejezte szovjetunióbeli látogatását Szovjetunióbeli hivatalos látogatását befejezve szombaton este hazautazott Novoszibirszkből a nyugatnémet államfő. Richard von Weizsäcker a Legfelsőbb Tanács Elnöksége meghívására tett hat­napos látogatást a Szovjetunióban. A szövetségi elnök Andrej Gromikóval, a Legfelsőbb Tanács Elnöksége elnöké­vel folytatott tárgyalásokat. Látogatásá­nak központi eseménye volt Mihail Gor- bacsowal, az SZKP KB főtitkárával tartott eszmecseréje, amelyen mindketten ál­lást foglaltak a Szovjetunió és az NSZK kapcsolatainak minőségileg új szintre emelése mellett. A nyugatnémet államfőt elkísérte moszkvai útjára Hans-Dietrich Genscher alkancellár, az NSZK külügyminisztere is. A nyugatnémet diplomácia vezetője Eduard Sevardnadzéval folytatott véle­ménycserét kétoldalú kérdésekről és nemzetközi problémákról. Megállapod­tak abban, hogy a szovjet külügyminisz­ter - egy esetleges magasabb szintű látogatás előkészítése céljából is - az NSZK-ba utazik. Ennek időpontját New Yorkban, az ENSZ-közgyülés üléssza­kán véglegesíti a két külügyminiszter. ' Weizsäcker elnök moszkvai megbe­széléseit követően előbb Leningrádban, majd Novoszibirszkben tett látogatást. Andrej Gromiko és felesége pénteken, a novoszibirszki látogatás előtt katonai tiszteletadással vett hivatalos búcsút a nyugatnémet államfőtől és feleségétől. Richard von Weizsäcker Novoszi­birszkben mindenekelőtt a városban fo­lyó tudományos kutatásokkal, a szovjet­unió tudományos akadémiája szibériai tagozatának munkájával ismerkedett. Szovjetunióbeli látogatásának utolsó programjaként felkereste a város egyik gépipari üzemét. Ezután a nyugatnémet államfő és kísérete visszaindult az NSZK- ba. A Hazafias Népfront meghívására a KNDK-ból a koreai néppel vállalt nemzet­közi szolidaritási hónap alkalmából ha­zánkban tartózkodott koreai népfront küldöttség szombaton elutazott Buda­pestről. A Haza Újraegyesítéséért Küzdő Demokratikus Front Rju Ho Dzun főtitkár, a Legfelsőbb Népi Gyűlés Állandó Bizott­ságának tagja vezette küldöttség a kétol­dalú kapcsolatokról tárgyalt Pozsgay Im­rével, a HNF OT főtitkárával, az MSZMP KB tagjával és Garamvölgyi József titkár­Ronald Reagan amerikai elnök szom­baton jóváhagyta az idei költségvetést 9,4 milliárd dollárral kiegészítő pótkölt­ségvetést, ugyanakkor szombati rádió­beszédében bírálta a kongresszus költ­ségvetési politikáját. A július elején megszavazott pótlóla­gos összegből 5,6 milliárd dollárnyi köl­csönt folyósítanak a farmereknek, 77 milliót az AIDS elleni harc céljaira fordíta­nak, 300 millió jut belőle gazdasági se­gélyként több közép-amerikai ország­nak. A Fülöp-szigetek 50 millió dollár se­gélyt kap, 355 milliót pedig rendkívüli se­gély formájában az amerikai hajléktala­nok között osztanak szét. Az elnök által Jugoszláviában a hét végén elfogad­ták az AIDS betegség elleni hivatalos egészségügyi programot. A szervezet immunrendszerét megtámadó, és eddig még gyógyíthatatlan betegséggel kap­csolatos, országos szinten kidolgozott programot Jugoszlávia minden köztársa­ságának és tartományának végre kell hajtania. Ettől az évtől kezdve a véradó állomásokon kötelező lesz a levett vér vizsgálata, valamint a szervadományo­zók ellenőrzése is. ral. A küldöttséget fogadta Cservenka Ferencné, az Országgyűlés alelnöke és Kovács Jenő, az MSZMP KB osztályveze­tő-helyettese. Látogatást tettek a nagy- kátai Magyar-Koreai Barátság Mezőgaz­dasági Termelőszövetkezetben. A kül­döttség vezetője Budapesten az MMG Automatika Művek párt- és szakszerve­zeti aktivistáinak ismertette a KNDK szo­cialista építésben elért eredményeit, a párt és a kormány kezdeményezéseit a haza békés újraegyesítésére. jóváhagyott törvény tovább növeli az Egyesült Államok költségvetési hiányát. A kiadások várhatóan 30 milliárd dollár­ral meghaladják az idei költségvetési tervben előirányzott 144 milliárd dolláros hiányt. Reagan szombati rádióbeszédében felszólította a kongresszust, hogy a ki­dolgozás alatt álló kereskedelmi törvény­nyel ne a protekcionizmust erősítsék, ha­nem a kereskedelem bővítésére töre­kedjenek. Sürgette a költségvetési hiány csökkentését, és ügy vélekedett, hogy a kereskedelmi deficit korlátozásának legbiztosabb módja a költségvetési hiány lefaragása. A veszélyeztetett csoportoknak, a ví­rushordozóknak és a betegeknek az el­lenőrzése, gyógyítása és nyilvántartása titoktartási kötelezettség alá tartozik. Az egészségügyi dolgozók felvilágosí­tása, valamint ismereteik bővítése az AIDS-ről, annak terjedéséről, a vírus vi­selkedéséről folyamatos lesz. Az egész­ségügyi nevelő és felvilágosító munkát minden lehetséges módon megszervezik Jugoszláviában, az újságokban, a rádió­ban, a tévében állandó műsorok lesznek. Amerikai pótköltségvetés AIDS elleni program Jugoszláviában Pillantás a hétre Válogatás a hét külpolitikai eseményeiből A forró nyárban bizony a politikai furcsaságok nélkül is számos meleg pillanat adódhat, mégis gőzerővel zajlik a diplomáciai élet. Mintha az idén nem mennének szabad­ságra a politikusok. Igaz, a válságok, a háborúk, a terrortá­madások sem szünetelnek... Hétfő: Indiában elnökválasztásokat tartanak. Az inkább protokolláris jelentőségű államfői poszt körül nem szoktak igazán komoly viták zajlani, a jelenlegi feszült belpolitikai helyzetben viszont többesélyes harc várható - és sajnos több helyen nemcsak a szó politikai értelmében. Kedd: Kétnapos látogatásra az NSZK-ba érkezik Raif Diz- darevics jugoszláv külügyminiszter. A súlyos gondokkal küszködő balkáni ország számára nagyon fontos, hogy az NSZK jóindulatúan ítélje meg a kölcsönök és a vendégmun­kások ügyét. Másrészt mindkét ország nagy szerepet játszik az összeurópai tárgyalások folyamatában. Szerda: Bulgáriába érkezik Andreasz Papandreu görög miniszterelnök. A hivatalosan baráti munkalátogatásnak mi­nősített utazás alkalmat ad arra, hogy a felek megerősítsék korábbi javaslatukat egy atomfegyvermentes övezet létre­hozására a Balkán-félszigeten. Csütörtök: Sarney brazil elnök a szomszédos Argentíná­ba látogat. A két, hasonló gondokkal küszködő, szinte azo­nos politikai és gazdasági változásokon átment ország együttműködése kulcsfontosságú lehet egész Dél-Amerika számára. Sarneynak ugyanakkor egyre nagyobb gondot je­lent a hazájában kibontakozó tömeges elégedetlenség - és az ugrásra kész jobboldal szövetsége a hadsereggel. Péntek: Washingtonban tárgyat Margaret Thatcher brit miniszterelnök. A Fehér Házban találkozik Ronald Reagan amerikai elnökkel, ám megbeszéléseik témája egyelőre még nem ismeretes. Thatcher asszony ezután Jamaikába utazik, ahol részt vesz a korábbi brit gyarmat függetlenségi ünnepségén. Szombat: Csehszlovákiában az előzetes tervek szerint ezen a napon bocsátják nyilvános vitára a vállalati törvény tervezetét. A megújuló csehszlovák gazdaság jövőbeli fejlő­dése nagymértékben attól függ, miként tudnak alkalmaz­kodni a vállalatok a megváltozott külső és a megváltoztatan­dó belső feltételekhez. Vasárnap: Általános választásokat tartanak Portugáliá­ban alig két évvel az előző szavazás után. Az előrehozott vá­lasztásokon óriási a tét, hiszen a jobboldal további előretö­rése szabad kezet adna a jövendőbeli kormánynak a „szeg­fűk forradalma” vívmányainak fölszámolásában. Mai kommentárunk A nagy utazások kora Nem töltik tétlenül a nyarat a nyugatnémet vezetők. Alig érkezett haza Weizsäcker államfő a Szovjetunióból, Helmut Kohl kancellár már el is utazott Kí­nába, ahol hétfőn kezdi meg a tárgyalásokat házigazdáival. Akár a „nagy utazások korának" is nevezhetnénk a máskor bizony uborkaszezonnak nevezett júliust. Kohl egyébként nem első ízben látogat el Pekingbe, a jelenlegi már a második útja. Ez is jelzi, hogy korántsem csupán protokoláris formaságról van szó. Az NSZK számára Kína a második legjelentősebb ázsiai kereskedelmi partner - óriási piac, ahol jelentős igény van a fejlett technológiát képviselő nyugatnémet gépipari és más berendezésekre. Jelenleg már tizenkilenc vegyes vállalat működik a két országhoz tartozó cé­gek közreműködésével, a kooperációs szerződések száma pedig meghaladja a háromszázat. A pekingi utcákon számos Wolkswagen Santana típusú autót látni - az összeszerelést már Kínában végzik. Arra is van példa, hogy nyugdíjas, tapasztalt nyugatnémet menedzsereket, mérnököket kértek föl kínai vállalatok szaktanácsadónak. Kínai részről, ha lehet, még nagyobb jelentőséget tulajdonítanak az NSZK-val fenntartott kapcsolatoknak, hiszen az ázsiai ország számára az NSZK a legjelen­tősebb nyugat-európai partner. Gondot okoz azonban, hogy Kína nem rendel­kezik elég exportálható áruval, sem pedig olyan valutatartalékokkal, amelyek le­hetővé tennék a korlátlan vásárlásokat. így óhatatlanul felmerülnek bizonyos hi­telnyújtási kérdések, olykor komoly problémák is. Új vonása a két ország kapcsolatainak, hogy Kohl mostani látogatása során első ízben tárgyalnak majd leszerelési és fegyverzet-ellenőrzési kérdésekről is. Erre azért is szükség van, mert a szovjet-amerikai leszerelési tárgyalások döntő szakaszba jutottak, s mindkét ország erősen érintett azok esetleges ered­ményeiben. Kohl kancellár tehát egyáltalán nem kis ügyek miatt vállalakozott a hosszú uta­zásra. Egy esetleges siker komoly lökést adhatna a két ország együttműködésé­nek, s így kedvező hatást gyakorolna a kelet-nyugati kapcsolatokra is - ezúttal a szó politikai és földrajzi értelmében egyaránt. HORVÁTH GÁBOR PANORÁMA BUDAPEST - Július 7. és 11. között látogatást tett Magyarországon Sepp Wille, az Osztrák Fém-, Bánya- és Ener­giaipari Dolgozók Szakszervezete elnö­ke, Rudolf Nürnberger országos titkár és Adolf Czettel, a szervezet alelnöke és egyben az Osztrák Munkáskamara és a Társadalombiztosítási Szövetség elnöke. A Vas-, Fém- és Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezetének vezetőivel folytatott megbeszélésen értékelték a két szervezet közötti együttműködési megál­lapodás végrehajtásának tapasztalatait és véleménycserét folytattak a nemzet­közi vasipari mozgalom időszerű kérdé­seiről. A vendégeket fogadta Gáspár Sándor, a SZOT elnöke. *- Csen Hszi-tung, Peking polgármes­tere Iványi Pálnak, a Fővárosi Tanács el­nökének meghívására, küldöttség élén, hivatalos látogatásra szombaton Buda­pestre érkezett. A kínai vendégeket a Fe­rihegyi repülőtéren Nyírő Rózsa, a Fővá­rosi Tanács elnökhelyettese fogadta. Je­len volt Zhu Ankang, a Kínai Népköztár­saság budapesti nagykövete. *- Vasárnap hazánkba érkezett Hans Blix, a bécsi székhelyű Nemzetközi Atomenergia Ügynökség főigazgatója. A főigazgatót Tétényi Pál akadémikus, az Országos Atomenergia Bizottság és az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnöke hívta meg hazánk és a Nemzetkö­zi Atomenergia Ügynökség közötti együttműködés időszerű kérdéseinek megvitatására. Hans Blix tartózkodása alatt több kutatóintézetet keres fel, és megismerkedik az atomenergia békés felhasználása terén elért magyar ered­ményekkel. *- Dr. Bartha Tibor nyugalmazott refor­mátus püspököt, az Elnöki Tanács tagját, 75. születésnapja alkalmából a testület nevében Németh Károly, az Elnöki Ta­nács elnöke köszöntötte és méltatta élet­útját. A köztiszteletben álló nyugalmazott püspököt születésnapja alkalmából ugyancsak köszöntötte Sarlós István, az Országgyűlés elnöke, valamint a HAza- fias Népfront Országos Tanács nevében Kállai Gyula elnök és Pozsgay Imre főtit­kár. BECS - A Szovjetunió és Ausztria köl­csönös szándéka a két ország kitűnő kapcsolatainak továbbfejlesztése, a jó­szomszédi viszony ápolása minden terü­leten. Erről beszélt szombaton a sajtó képviselői előtt a két kormányfő, Nyikolaj Rizskov és Franz Vranitzky. A szovjet mi­niszterelnök négynapos hivatalos auszt­riai látogatását egyetértésben sikeres­nek ítélték: igen hasznosnak a szemé­lyes megismerkedést, a nézetek cseréjét a kétoldalú kapcsolatokról és nemzetkö­zi kérdésekről. BELGRAD - Pérez de Cuellar ENSZ- főtitkár szombaton Zágrábban találko­zott Lazar Mojszov jugoszláv államfővel. Szívélyes, baráti légkörben vitatták meg a legfontosabb nemzetközi kérdéseket, a nemzetközi feszültség enyhítésére tett javaslatokat és a válságok rendezésének lehetőségeit. Külön kitértek arra, hogy mit tesz az ENSZ Biztonsági Tanácsa a közel-keleti válság békés rendezéséért és az iraki-iráni háború mielőbbi meg­szüntetéséért. Örömmel éllapították meg: némileg javult a nemzetközi légkör azután, hogy a Szovjetunió és az Egye­sült Államok leszerelési tárgyalásokat kezdett egymással. Tanácskoztak a vi­lággazdasági helyzetről is. Pérez de Cuellar és Lazar Mojszov leszögezték: a fejlődő országok legnagyobb része sú­lyos válságban van, és hiányolták az Észak-Dél párbeszédet. BONN - Szombat délelőtt nyolcnapos hivatalos látogatásra a Kínai Népköztár­saságba utazott Helmut Kohl nyugatné­met szövetségi kancellár. Kohl, akit útjára elkísér a fejlesztési segélyek folyósításá­ban illetékes Hans Klein miniszter és az NSZK gazdasági-üzleti köreinek har­minc vezető képviselője, később három­napos látogatást tesz Nepálban is. BRÜSSZEL - A nyugat-európai kö­zösség segélyprogramot határozott el az Immunhiány-betegség (AIDS) megelőzé­sére Afrikában. A program összköltsége 470 millió ECU (530 millió dollár), amely a közösség fejlesztési és segélyalapjából kerül folyósításra. Drágulnak egyes üdítőitalok Az üdítőitalokat előállító sör-, szesz- és likőripari vállalatok, valamint az Erdei Termék és a Fővárosi Ásványvíz és Jég­ipari Vállalat tájékoztatják a vásárlókat, hogy július 13-tól a tőkés alapanyagok árainak növekedése miatt egyes import alapanyagú üditő-italok fogyasztói árai differenciáltan, 2-től 13 százalékig terje­dő mértékben emelkednek. így például a 2 dl-es Coca-Cola és a 2,5 dl-es Pepsi-Cola ára 4 forintról 4,50 forintra, a 2 dl-es Sztár narancs, citrom, tonik üdítőitalok ára 3,60 forintról 3,90 forintra nő. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents