Tolna Megyei Népújság, 1987. július (37. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-11 / 162. szám
1987. július 11. NÉPÚJSÁG 5 Értékek Szinte beleremegett a vágyba, kis szö- szi fejével bólintott is érvei mellé. Homlokán izzadságcseppek gyöngyöztek. Öt évének minden fifikáját beleadta az üzletbe. Kockáztatott és bejött... övé lett az üveggolyó, cserébe egy vadonatúj csillogó, pirosra festett Matchboxot adott a barátjának. Nem gondolt ő értékkülönbözetre, nem érdekelte semmi más, csak az a tízforintos üveggolyó. Megszerezte. Persze, az más kérdés, hogy az anyuka mindezt először hogyan fogadta. Ö aztán mérlegelt, hűvösan számolt, szorzott és osztott, rövid úton bizonyítva ezzel, hogy az apró autó árán, apró, célratörő kis tulajdonosa több mint „tiz, egész” üveggolyót vehetett volna. „Az jó, anyu, ésjnondd, felet is árulnak?" - kérdezte a gyerek. Leforrázva, meggyőzve és meggyötörve kapta ölébe szöszi kisfiát, nevetve gratulált a csodagolyóhoz, melynek az értéke ezzel a kétszemélyes tőzsdén azonnal százszorosára is ugrott. Értékek. A gyermeki világ első kis üzleti vállalkozása csak a felnőtt szemével nem sikerült. Pedig a maga nemében egyedülálló a produkció, hasznát csak hosszú évek pedagógiai munkája, szülői szeretete és a társadalom mutatta példa hozza meg. A lényege a dolognak úgy érzem, az hogy egy egészséges döntési biztonság, megfelelő mérlegelőkészség, kellő megfontoltság és persze bátor vállalkozói szellem alakuljon ki ebben a szöszi kis fejben, meg a társaiéban is. Persze, ehhez sok-sok tényező optimális találkozása szükségeltetik, de nekünk, felnőtteknek kell azt elősegítenünk, hogy ezek a tényezők az arra fogékonyak esetében össze is találkozzanak. Nézzük csak. Ki így, ki úgy véli meg a Központi Bizottság július 2-i állásfoglalása nyomán a magára nézve kötelezőnek érzett penzumokat. A hasonlítási alap, úgy gondolom, csak korosztályonként képes valamennyire is valós képet adni arról, milyen értéket képvisel ez az állás- foglalás a köztudatban. Ugye, nem furcsa, hogy a nyugdíjasaink, akik egész életüket végigdolgozták, mást mondanak és gondolnak e felöl mint az egyetemista diákjaink akik mondjuk még gazdaság- politikát is tanulnak az egyetemen. Nyugdíjas ismerősöm, aki még mindig dolgozik azt mondta, neki az a véleménye: mindenki ott dolgozzon ahol a legtöbbet tudja tenni a társadalomért, a családjáért és önmaga boldogulásáért, úgy dolgozzon, mintha minden mozdulatát saját magának indítaná útjára, és úgy gazdálkodjon, mintha mindenre neki magának kellene előteremtenie a forintokat. Nagyszerű dolog - egyeztünk meg, mert az állásfoglalásnak végül is a lényege ugyanez, csak egyszer el kell majd jutni odáig mindenkinek, hogy ne csupán elvben értse mindezt meg, hanem a gyakorlat diktálta mindennapok sürűjéban is. Különösen sok kérdést vélek felfedezni a mi korosztályunkba, a harmincasok között. Vajon tudunk-e majd mi is annyit és oly módon nyújtani a gyerekeinknek ha felnőnek, mint ahogy azt apáink tették? Nem valószínű, - legalábbis ez a vélemény fogalmazódik meg szinte mindenkiben. Pedig a világ egyértelműen a fejlődés felé halad, mi pedig nem akarunk lemaradni. Csupán annyi a gondom, mintha valahogy egy kicsit előrébb szaladnának az igényeink, mint a lehetőségeink, mi pedig nem nagyon akarjuk ezt belátni. Hogy is látnánk be, mikor ebben a nyári kánikulában például azon sóhajtozunk, hogy milyen messze van tőlünk az Adria kék vize... Valahogy Így van ez a gazdaságban is, mert megcsillant előttünk a hetvenes években egy álomvilág, elringatott bennünket, ép most nehéz kissé az ébredés belőle. Pedig ha rányitjuk a világra a szemünket, könnyen észrevehetjük, hogy nagyon kemény munkát kell végezni mindenütt a jobb, a nagyobb eredményért. Majd akkor, ha a mi kis szöszifejű emberpalántáinkat, úgy tudjuk az életre nevelni, hogy nekik egy rosszul sikerült üveggolyós csereakció nem lelki törést okoz, hanem csupán egy veszteséggel zárt üzletet látnak benne, akkor köny- nyebbé válik az értékek megítélése is. —szs— Kiskunság a Dunántúlon A természet ismerői már korábban felfedezték, hogy Németkér határában, a Látóhegy környékén, a Kiskunságra emlékeztető homoki tájegység van. Ezt igazolta a mélyebb, alaposabb vizsgálat is, hiszen több olyan, a homokvilágra jellemző növény él itt, aminek legfőbb előfordulási helye a Duna-Tisza köze. Ám ez a vidék annál is gazdagabb, hiszen nem tagadja meg földrajzi elhelyezkedését: neveli a Dunántúl jellegzetességeit is. Mindezek indították a Babits Mihály Megyei Művelődési Központot, hogy az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal támogatásával természetvédelmi tábort szervezzen itt. Az összegyűlt tolnaiak és szomszéd megyebeliek „fegyvertárába” most nemcsak a madarászháló, a csipesz, a mikroszkóp tartozik, hanem a kasza, a kapa, a vermelő is. Ugyanis az eddigiektől eltérően a táborozók némi természetátalakítást is végeznek. Gyéritik a veszélyesen elszaporodó gyomnövényeket, egyengetik a homokfalakat, hogy a gyurgyalagoknak, partifecskéknek megfelelő fészkelőhelyeket alakítsanak ki. Természetesen a gyűjtő-, feltárómunkát is folytatják. Az elmúlt tiz nap alatt elvégzettekkel így szeretnének hozzájárulni ahhoz, hogy e gazdag élövilágú, ritka növényekkel ékes terület mielőbb védelmet kapjon. CZAKÓ SÁNDOR
