Tolna Megyei Népújság, 1987. július (37. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-30 / 178. szám

4 Képújság 1987. július 30. * Minél hosszabb csíkokat ráncolunk be, annál dúsabb, szebb lesz ez a raj­zon látható mintás kartonszoknya - az idei divat szerint két fodorból. A széles derékpánthoz egyszerre varr­juk hozzá a szoknyafodrokat, majd cipzárt illesztünk a csípőmélységig és oldalt összevarrjuk. Egyrészes fekete fürdőruhát nyaralóhelyen estélyivé varázsolhatunk egy ilyen szoknyával! Magas sarkú nyári szandállal viseljük. *- unatkozás nélkül Könyvállvány - olvasáshoz Olvasáskor a tekintetet megfelelő szögben kell a könyv felületére irányítani, ezért is jó egy speciális állvány, s azért is, hogy ne kelljen egy vastag könyvet órá­kon át tartani a kezünkben. Ábránk egy összecsukható könyváll­vány műhelyrajzát mutatja be. A hátsó ol­dal felőli állványt az „A” ábrán, míg az ol­dalnézetet a „B” ábrán láthatjuk. Vékony furnérból vagy vastagabb kar­tonból kivágunk a nyitott könyv nagysá­gának megfelelő téglalapot. (1.) A hátsó oldalfal felől a furnérhoz rögzítünk kb. 2,5 mm vastag acéldrótból meghajlított két konzolt (2. és 3.). E két konzol az ábrán nyilakkal megjelölt irányba összecsuk­ható. Figyeljük meg, hogy a konzolok csak a 2a és 2b, továbbá a 3a és 3b pon­tokon vannak felerősítve. Ha a támasztó­lapot (1.) kartonból készítjük, akkor a konzol drótjait (4.) erős cérnával vagy vé­kony dróttal kell a kartonhoz varrni a „C” ábra szerint. Amennyiben a támasztólapot furnér­ból szabjuk le, a 2 és 3 konzol más csat­lakozási módon készülhet. A vékony le­mezből kivágott bilincset (5.) áttoljuk a furnér nyílásain és azok végeit oldalra ki­hajtjuk a „D” ábra szerint. B. K. Kancsalság és kezelése A kancsalság a közhiedelemmel ellen­tétben nemcsak szépséghiba. Súlyos szövődményei lehetnek, ezért nagyon fontos az idejében elkezdett kezelés. Kancsalságról akkor beszélünk, ha tá­volra tekintve a két szem nézővonala nem párhuzamos. Három formáját különböz­tetjük meg: bénulásos eredeti, kísérő vagy rejtett kancsalság. A bénulásos kancsalság oka egy, vagy több szem­izom hűdése. A veleszületett forma ket­tőslátással nem jár, a felnőttkori viszont súlyos kettősiátásos panaszokat okoz. A kísérő kancsalság a leggyakoribb kór­forma. Általában 3 éves kor körül kezdő­dik. Hátterében fénytörési hiba áll. Egy- szemes kancsalság esetén a kancsal szemmel nem tanul meg nézni a gyer­mek, kialakul az úgynevezett tompalátás. Váltakozó kancsalság esetén a látás- élesség általában jó, de néha előfordul kétoldali tompalátás is. A rejtett kancsal­ság csak speciális vizsgálatokkal mutat­ható ki. Általában fáradásos panaszokat okoz. A kancsalság kezelése fajtájától füg­gően változik, de az első lépés minden esetben a szemüvegrendelés. Ez négy­napos Atropinos pupillatágítás után tör­ténik. Árnyékpróbával határozzuk meg a szem fénytörését, és ezen mérés alapján írjuk fel a szemüveget. Ha tompalátás is szövődött a kancsalsághoz, ezt a jól látó szem rövidebb-hosszabb idejű takará­sával rendezzük. Ha a kancsalság sze­müveg alatt is fennáll, operálni kell. Ez a végső megoldás. A kancsalság korai fel­ismerésének és kezelésének eredmé­nyeként erre a megoldásra egyre ritkáb­ban van szükség. DR. NÉMETH ERIKA a megyei kórház szemész szakorvosa Vakáció a szünidő dás időszaka, de azért ezek mellett hasz­nos tartalmat is adhatunk a gyorsan elfu­tó heteknek. Ilyen például, ha a kellemes élményt egészséges mozgást nyújtó ki­rándulások alkalmával a biológiát tanuló diákok leveleket, terméseket gyűjtenek. A gazdag gyűjtemény segítséget jelent majd az iskolában. A gyógynövénygyűj­tés pedig kétszeresen haszonos tevé­kenység. Megismeri a diák a „természet patikájában” található gyógynövényeket a népi gyógyászatban elfoglalt gyógyító szerepét, és pénzt is kaphat érte, ha szakszerűen gyűjti és átadja a gyógynö­vénygyűjtő telepeken. A kirándulások alkalmával sokszor ta­lálunk érdekes formájú, állatra vagy em­berre hasonlító gyökereket. Ezeket jól tisztítsuk le, szárítsuk meg, majd kenjük be színtelen lakkal. Szép, természetes díszünk lesz a falon vagy asztalon. A gyö­kerek lakkozását el is hagyhatjuk. Találhatunk az erdőben érdekes for­májú köveket, csillogó kristályréteggel. Ezekből készíthetünk egy kis dísz szikla­kertet. Erre a célra megfelel egy régi műanyag tálca. A köveket, üres csigahá­zakat ízlésesen helyezzük el a tálra, majd ragasszuk rá. Közéje pici műanyag cse­répben tegyünk zöld növényeket. A cse­repeket magunk is elkészíthetjük üres és színes műanyag flakonokból. Az ügye­sebb fiúk és lányok elemmel hangulatvi­lágítást szerelhetnek a mini sziklakertbe. Szünidei közös szórakozás lehet a sportvetélkedő. A kertes házban lakó fia­talok hívják meg társaikat erőt és ügyes­séget igénylő versenyekre (tollaslabda, futás, talajtorna, zsákbafutás, akadály- verseny, foci, ügyességi játékok stb.). A szellemi társasjátékokat színesebbé te­hetjük kifli- vagy csokoládéevési verseny­nyel, egyéb vidám társasjátékokkal, bar- kohbázással. A házi „Ki mit tud?” vetélke­dő is hasznos és kellemes időtöltés. Min­den résztvevő készülhet egy vagy több műsorszámmal. A virágápolás fiúknak-lányoknak egy­formán hasznos tevékenység.A növény meghálálja a gondoskodást, díszíti a la­kást, a kertet. A növényeket rendszere­sen kell locsolni, mert ha száradni kezd a Főzőcske Sajtételek SAJTKRÉMLEVES Hozzávalók: 3 dkg vaj, 2 evőkanál liszt, másfél liter víz, só, bors, 8 dkg trappista _ sajt, 8 dkg füstölt sajt, 1 pohár tejföl, 1 db tajássárga. A vajból, lisztbői világos rántást készí­tünk. A levesnek szánt vízmennyiséggel (kb. másfél liter) felengedjük, fűszerez­zük sóval, borssal. Feíforraljuk. A kétféle sajtot megreszeljük, összekeverjük a tej­föllel, leveses tálba tesszük és rámerjük a forró levest. Ha tartalmasabbnak akarjuk, akkor tojássárgáját is adunk hozzá. Mindezt folytonos keverés közben, ne­hogy összekapjon. SERTÉSSZELET SAJTTAL Hozzávalók: személyenként 1-1 szelet hús, 1 szelet füstölt szalonna, reszelt sajt, só, bors. Panírozáshoz: liszt, tojás, zsem­lemorzsa, olaj. A sertésszeleteket kiverjük, ráhelye­zünk egy vékony szelet szalonnát és re­szelt sajtot szórunk rá. Felgöngyöljük és kívülről sózzuk, borsozzuk, majd liszt­be, tojásba, zsemlemorzsába forgatjuk és bő olajba kisütjük. levelük, nem jönnek többet rendbe. A nö­vények szeretete, gondozása, palánták ültetése nemcsak hasznos és kellemes időtöltés, hanem esetleg a pályaválasz­tás gondján is enyhít, ha kertészeti vagy ezzel kapcsolatos szakágat választ a fia­tal. A tanulóknak kedves nyári „feladat” le­het a saját sarok díszítése. Az egyéni öt­lettel berendezett szobarész egy kis biro­dalom, ahol érvényesülhet a gyerek min­den elképzelése. Készíthetünk falvédőt, faliszőnyeget, párnákat, faliképeket (na­gyon divatos holmik). A faliképre hímez­hetünk virágokat, állat- vagy fantáziafigu­rákat, de kivághatjuk az állatfigurákat műszőrméből vagy régi szőrmegállérból. Még érdekesebb hatást érünk el. A faliszőnyegekre nagy talpat vagy ke­zeket vághatunk ki, igen hangulatos la­kásdíszt kapunk. Ha van kisebb testvé­rünk varrjunk neki rongybabát, Jancsi bohócot, gesztenyéből készíthetünk szobabútort, állatokat. Barackmagból fa­raghatunk különböző mintákat, ősziba­rackmagból nagyon szép mackót stb. A népművészeti boltok kirakataiból, kira­kodó vásáron elleshetjük a fafaragás művészetének titkát. Talán nem is gon­dolnak arra a fiatalok, milyen jó játék a gyurma. A gyurmából csodálatos alko­tásokat lehet készíteni. Ötletet bőven nyújt az élet (vár, ember, virág, állat stb.). Rendezhetnek a fiatalok gyurmakészítési versenyt. I invanínvrendezhetnek raiz­vyyaiiiyy versenvt és más versengést, ami kézügyességet, jó ötle­tet, türelmet, fantáziát igényel. Ha a lá­nyok egyedül vannak, akkor sem kell unatkozniuk. Fűzzenek gyöngyöt. A Röl- tex-üzletekben kapható apró, színes gyöngy, többféle színben. Készítsenek többsoros, divatos nyakláncot, fülbeva­lót vagy a fejre divatpántot. Divat a hím­zés is. Ruhára, farmernadrágra hímezze­nek virágokat, fantáziamintákat. Rendezhetnek a fiatalok sültburgo­nya- vagy palacsintazsúrt. A lányok büszkélkedhetnek palacsintasütési tu­dományukkal, a fiúk ppdig elkészíthetik a citromos teát vagy az üdítőket (ha olcsó már a paradicsom, sajtoljanak ki paradi­csomlevet). Utána természetesen tegye­Lepke Röppen kéklő kicsi szárnyon, akár a testté vált álom, libben a létből nemlétbe, s a nemlétből létbe villanó pillangó. nek rendet a konyhában, ne legyen fel­fordulás. A gyermekzsúrra gyorsan elké­szíthető édesség lehet a gyümölcsös tú­ró (a túrót cukorral és gyümölccsel ösz- szekeverjük, a tetejét gyümölcsszemek­kel, tejszínhabbal díszítjük). Minden fiatal szeretné, ha szép alakja lenne. Hasznos szünidei időtöltés, ha kü­lönböző edzésterveket dolgoznak ki izomzatúk fejlesztésére. A rendszeres torna alakszépítő eredménye már né­hány hét, a szervezetre és közérzetre gyakorolt jó hatása már néhány nap múl­va mutatkozik. Sportnaplóba rögzítsük az eredményeket. Fiúknak az egyik legkedvesebb szóra­kozása: a barkácsolás. Az alkotás örö­mét is nyújtja. A lakásban, a kertben, a pincében, a padláson mindenhol talál­ható barkácsolásra szoruló holmi (kony­habútort átfesteni vagy tapétázni, a kerti székeket megjavítani, a pincében, padlá­son található régi holmit felújítani, pél­dául faháncsból virágcserépre díszbur­kolatot, deszkalapokból a konyhába pol­cot készíteni stb.). Ne feledjük azt sem, hogy a könyv a legjobb barát, mindig kéznél van. Az is jó dolog, ha beiratkozunk könyvtárba, ahol kedvünkre válogathatunk a sok érdekes olvasnivalóból. Nagyszerű módszer, ha a következő év kötelező irodalmát - nyá­ron elolvassuk. A vakáció örömeiből juttassunk a szü­lőknek is azzal, hogy többet segítünk ott­hon. Milyen kellemes meglepetés az édesanyának, ha kitakarított lakásba jön haza az egész napi fárasztó munkából, vagy ha az esti szennyes edényt tisztán találja a konyhában (a fiúk is elmosogat­hatják). Nemcsak a lányoknak, hanem a fiúknak is érdemes bekukkantani a főzé­si tudományt tartalmazó szakácsköny­vekbe, és lássanak merészen hozzá az egyszerűbb ételek elkészítéséhez. sikerült étel sikerélmény; ha nem sikerült, nem szabad el­kedvetlenedni, újra meg kell próbálni. Nagyszerű sport, ha a fiúk összevágják a téli tüzelőfát, s ügyességüket bizonyítja, ha lefestik a megkopott ajtókat, ablakke­reteket, vagy más módon szépítik, díszí­tik az otthonukat - a család és saját ma­guk örömére. FÁSI KATALIN Kardvirág Kard virág őrzi az ágyam, illata rám borul lágyan. Simogat, csókol és becéz, akár az álmodás, akár az ébredés. „Vigyetek haza!” Krisztit a szülei befizették egy meglehetősen drága, vidéki nyelvi-úszó táborba. Három nap múlva Kriszti (10 éves a kislány) zokogva telefonált haza: vigyék őt el in­nen azonnal. Édesanyja pedagógus. A szíve hasadt meg, de rábe­szélte a kislányt, hogy maradjon. A kislány zokogott a te­lefonba is, de csak annyit tudott mondani, hogy itt min­den nagyon szép, nagyon jó, de hiányzik a család. Amikor vasárnap látogatni mentek, akkor a kislány jó­kedvűen, önfeledten játszott a többiekkel. A szülők egy darabig titokban figyelték, nem szóltak hozzá. Amikor azonban meglátta őket, odarohant, és újra sírni kezdett: vigyék haza! A nagyszülők is jelen voltak, s persze hogy vitték volna már haza a kislányt, de a mama továbbra is szilárd ma­radt. Kriszti pedig a táborban maradt, s most utólag már csak a szépet, a jót meséli róla, hiszen valójában jó dol­ga volt. Csak éppen az apu meg az anyu hiányzott. Tanulság? Azt hiszem tanulságot nem tudok írni. Azt sem tudom eldönteni, hogy az édesanya cselekedett-e a helyesen, bár az idő, s a tények, utólag őt igazolják. Tény, hogy egy tíz év körüli gyereknek, aki szerető, meleg, otthonban él, nehéz elszakadni. Ezen még az sem spkat segít, ha naponta kap leveleket otthonról. És előre is nehéz megmagyarázni, hogy számítson az egyedüllét fájdalmára, mert a gyerekben akkor bizo­nyos, hogy az utaznivágyás él. Talán a fokozatos hozzá- szoktatás lenne a legjobb. Előtte egy nyaralás közeli ro­konokkal, iskolatársakkal, s csak utána teljesen ide­gen közegben. Még akkor is, ha ott a legjobbat nyújtják a számára. (sm) Sakktábla Az ábratöredékekből egy sakktábla illeszthető össze, mégpedig úgy, hogy a betűk folyamatosan olvasva Petőfi Sándor egyik versének első sorát adják eredményül. Hogy szól ez a versidézet? Megfejtés: ^oőeJjA e uaqA6|OA e ^eui.iAu 6ew Tóth László: Két gyermekvers Fodros szoknya

Next

/
Thumbnails
Contents