Tolna Megyei Népújság, 1987. július (37. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-18 / 168. szám
1 o Képújság 1987. július 18. Rolf Neuparth: Mindig tanul az ember Csengettek.- Mit óhajt - kérdeztem az ajtóban álldogáló, jó kinézetű, elegánsan öltözködő urat. Ő levette aranykeretes napszemüvegét, és halkan válaszolt: - Asszonyom, én vagyok a szerelő, a kerületi javítóvállalattól jöttem.- Óh! - kiáltottam fel örömömben végre itt van. Napok óta várom magát. De valamiféle balsejtelem fogott el. Lehet, hogy csak le akarják mondani a javítást, és új időpontot kívánnak adni. Ezért van ez a jólöltözöttség, elegáns formában akarják tudtomra hozni a rossz hírt. Minden bizonnyal így lehet, hiszen ennek az embernek szerszáma sincs. De bizony rosszul gondoltam. A szerelő ugyanis azonnal a tárgyra tért.- Asszonyom, hol a baj? Mit kell megjavítani?- A fürdőszobában - válaszoltam -, a bojlerem ment tönkre. Egyáltalán nem fűt. Nem tudok fürödni, mosni, nagyon kellemetlen, higgye el nekem. A férfi bement a fürdőszobába, ránézett a bojlerre, s azt mondta: - csavarhúzót! Kicsit értetlenül néztem rá, mire megjegyezte: - nincs a házban egy csavarhúzó? Ez nem-létezik!- Dehogy nincs - válaszoltam, s már rohantam is a férjem szerszámosládájáért. Mikora szerelő kezébe akartam adni a csavarhúzót, udvariasan elhárította mozdulatomat, s így szólt:- Próbálja meg ön, asszonyom, nem olyan ördögi dolog ez. Mit volt tennem, az utasításait követve, lecsavaroztam az alsólemezt, majd kíváncsian néztem rá.- Nos, mit gondol, mi lehet a baj? - kérdezte könnyedén.- Fogalmam nincs - válaszoltam, majd kicsit gondolkodva, halkan közöltem: - Talán a fűtőszál mehetett tönkre.- Nagyszerű, asszonyom. Ön igazán gyorsan és pontosan megállapította a hiba okát. Most pedig, szépen kicseréljük egy újra, s minden remekül működik majd - tette hozzá. - Van önnek itthon fűtőszálja? - kérdezte váratlanul.- Sajnos nincs - válaszoltam.- Hát bizony az elég nagy baj - mondta ismét. - Viszont van egy ötletem. Asz- szonyom, menjen le a sarki barkácsboltba, ott biztosan kap. Én addig főzök magamnak kávét, s ha nem haragszik, kérnék bele egy kis konyakot is. Mit tehettem, a szerelő utasítását követve, lerohantam a boltba, vettem egy új fűtőspirált. Mikor visszaértem, az elegáns úr a tv előtt üldögélt.- Asszonyom, ne haragudjon, én addig megnéztem egy remek krimit, újra hozzá is kezdhetünk. Elmagyarázta nekem, hogyan kell a spirált a bojlerbe beilleszteni, hogyan kell rögzíteni. Gyorsan és pontosan dolgoztam. A végén megdicsért a szerelő:- Asszonyom, az ön munkája lebilincselő volt. A bojler most már kifogástalanul működik majd. Ha nem haragszik, elkészíteném a számlát. 50 márka lesz - mondta szemrebbenés nélkül. Gyorsan berohantam a szobába, hoztam a pénztárcámat. Egy százast adtam neki. Hiszen ez nagyon minimális tanulópénz egy bojlerjavítási tanfolyamért. Németből fordította: Szabó Béla Farkas Pál új köztéri alkotása Szekszárdon A modern művészet Cézanne-al kezdődik, minden új törekvés az ő eredményeiből indul ki, Kandinszkij művészete is, aki 1910-ben festette az első absztrakt képet. Cézanne az impresszionizmusból akart valami szilárdat csinálni, de az út, amelyre lépett, biztosan vezetett ahhoz a felismeréshez, amit Kandinszkij így fogalmazott meg: „A tárgyak gátolják festészetemet.” Nálunk lassan hódított, s Kassák Lajos képarchitektúráit épp oly idegenül nézték, mint a Párizsból hazatérő Martyn Ferenc szigorú kompozícióit vagy Los- sonczy Tamás lírai megoldásait. Ehhez hozzájárult képzőművészeti kultúránk esetlegessége, ami végtére ma is tart, amikor egy posztimpresszionista kép is modernnek hat. De nem is olyan könnyű szakítani hagyományos beidegzettsé- gekkel, tudomásul véve, hogy a műalkotásnak nem kell feltétlenül ábrázolnia, ami egyébként a művészet régi kérdése. Az archaikus korészobrok épp úgy csak jelentést hordoznak, mint azok a körök és egyenesek, amelyekről Platón Szók- ratésze beszél a Philéboszban, mondván, „természetüknél fogva szépek s egészen sajátos gyönyöröket keltenek”. Martyn Ferenc, aki teoretikusnak is kiváló volt, azt mondja: „A vizuális viszonylatok egyensúlya annyit jelent, mint szerkesztés. A művészet a szabad, minden összefoglaló szellem szerkesztő tevékenysége.” Ha ebből a szempontból nézzük, közömbössé válik, hogy a műalkotás mit ábrázol és ábrázol-e egyáltalán valamit, s a művész most már akár arra is vállalkozhat, hogy a hallgatást fesse, mint egy XI. századi spanyol Apokalipszis-illusztráción, annak példájaként, hogy a jelenségek elvont megfogalmazásának vágya mindig jelen volt a művészetben. Itthon a felszabadulás után jutott igazán szóhoz, de még jó művészek részéről is, mint Bernáth Aurél, sok értetlenség kisérte útját, majd az úgynevezett szoc- reál hosszú időre elnémította. így fejlődése nem lehetett egyenletes, s amikor felszállt a dogmatizmus köde, a közönség még sokáig nem tudott mit kezdeni vele. Pedig ekkorra már végleg polgárjogot kapott, s épp olyan fejezet lett a művészettörténetben, mint a gótika vagy a barokk. A festészet és a szobrászat útja nem haladt párhuzamosan, a századelő plasztikája Rodinben látta a modernséget, aki programszerűen haladt Phei- diász és Michelangelo útján, s az új eszméket talán Henry Moor foglalta össze elsőnek 1934-ben, midőn a klasszikus értelemben vett szépség helyett új feladatot keresett, azt a szellemi vitalitást, ami nem másolni akarja a természeti jelenségeket, de „azért még nem menekül az élettől, hanem behatolhat a valóságba, kifejezheti az élet értelmét, intenzívebb életre ösztönözhet”. Közben nagy mesterek jelentek meg a művészetben, Brancusi, Picasso, Naum Gabo, Giacometti, Max Ernst s maga Moor is -, hogy találomra csak néhány nevet említsünk. Mindezt előre kellett bocsátani Farkas Pál új szekszárdi szobrával kapcsolatban, ami ennek a kiváló művésznek egyik legjobb műalkotása. Érmek, néhány kisebb méretű alkotás után a Babits-szo- borral hívta fel magára a figyelmet Farkas Pál, ami a Babits-ház udvarára került s akár a város jelképének is tekinthetjük. Az életmű folyamatosan gazdagodott, amiből kiemelkedik a Liszt-szobor, vagy állami gazdasági megbízásra készült két életnagyságú állatszobor, Pécsett és Ba- latonfenyvesen, annak bizonyítékaként, hogy minden területen biztosan mozog. A SZÜV előtti téren felállított monumentális szobor elvont alkotás, tehát nem ábrázol semmit, nincs közvetlen „tartalma”, amit el lehetne mondani. De itt érdemes mondatnyi kitérőt tennünk. Aki a drezdai képtárban megáll Tintoretto festménye előtt, - nyilván sokan tették - ugyanerre gondolhat, a kép címe ugyanis ez: Arsinoé megmentése. Ennek a méltán híres képnek van elmesélhető története, megértéséhez azonban olyan mitológiai ismeret szükséges, amivel valószínűleg kevesen rendelkeznek. A kép mégis tetszik, elsősorban biztos szerkezetével hat, pontosan elhelyezett alakjaival -, de számos hasonló példát idézhetnénk. Vaíami hasonlót érzünk Farkas Pál szobra előtt is. A mű organikus egység, minden rész az egészet építi, s mint a nagy alkotásoknál mindig, sem elvenni, sem hozzátenni nem lehet. A rend példázata, akár a világok egységére is gondolhatunk, az élet teljességére, amit a teremtő gondolat fog egybe. Természetesen a néző alkotó részvételére is szükség van, de a művészetnek ez általános tulajdonsága. A középszerű műveknek nincs titkuk, ezeket egyszerűen tudomásul vesszük, legyen szó akár egy Kossuthszoborról is, ami nem azt sugallja, hogy milyen volt, hanem azt, hogy körülbelül így nézhetett ki. Farkas Pál szobrán minden belül játszódik le. Az egymást egyensúlyban tartó gömbök világok jelképei is lehetnek, anélkül, hogy pillanatra is esetlegességre, véletlenre gondolhatnánk, épp úgy, mint a természetben, ahol a jelenségek mögött a megfogalmazható törvények állnak, s ez teszi lehetővé, hogy egyre mélyebbre hatoljunk a megismerésben. Minden igazi alkotás világmodell. Nem jelkép és hasonlat, akkor sem, ha épp Arsinoé megmentését beszéli el, hanem maga a valóság, sejtelmeivel és rejtélyes utalásaival, az ismeret örömével és titkával. Farkas Pál szobra így foglal egységbe tudást és reménységet, klasszikus szépséget és titkot is, ami a szépségtől elválaszthatatlan, s aki megáll szobra előtt, úgy érzi, hogy a szépség és a titok örömével gazdagodott. De ezzel sem érhetjük be. A szobor, ellentétben a képpel, a tér része, vele együtt él, alakítja, módosítja, s minden igazi szobor meghatározza környezetét. Napjainkban, a panelfelületek ■vigasztalanságában ennek fokozott jelentősége van. Farkas Pál szobra, jóllehet környezetét nem tekinthetjük még véglegesnek, életet visz a mereven körülhatárolt térbe, s aki megáll előtte, úgy érzi, történik valami körülötte, mert a függőlegesek és vízszintesek rendjét az emberi gondolat határozza meg, a szépség és igazság kölcsönhatásában keresve választ gondjainkra és örömeinkre. Nemcsak Szekszárd gazdagodott ezzel a szép szoborral, hanem a mai magyar művészet is, amelynek egyik kiemelkedő alkotása, Fáfkas Pál örvendetesen gazdagodó életművének pedig egyik fontos állomása. CSÁNYI LÁSZLÓ Nehéz szerelmek ötéves kislány unokám egyszer azzal jött haza az óvodából, nagy újság van: szerelmes. Szülei jót kacagtak a közlésen. Engem is megmosolyogtatott a hír. Még valami olyasfélét is mondtam: doboltassunk riadót, mert a szerelem itt van a kapu előtt. Aztán elröppent arcomtól az évődő derű. Mi talán nem éltük át harmatos gyermekként ugyanezt? Amikor nem tudtunk még nevet adni a megnevezhetetlennek. Amikor a bimbódzó barátság, a másik nem iránti félszeg érdeklődés, az egész világgal való megismerkedés vágya összekeveredett bennünk. És azt hittük róla - talán ez a nyugtalan csodálkozás a szerelem. Divattá vált nálunk, hogy a makulátlan ítélkezők fölényével beszélünk a fiatalok szerelmi életéről. Hogy az utcán csókolódznak; időnek előtte alakítanak ki szexuális kapcsolatokat; hiányzik egymáshoz való közeledésükből a szemérem hamva-bája. Más kérdés, hogy az erkölcs legszigorúbb védelmezői vajon önmegtartóztató életet éltek-e annak idején. Olyan középiskolába jártam egykor, ahol égbekiáltó és az intőkönyvbe jegyzendő bűnnek számított, ha egy fiú végigkísért az utcán egy leányt. De emlékszem, egy madarak és fák napja alkalmából rendezett kiránduláson némelyik kamasz társunk a tízóraira vitt zsíroskenyér fejében nyert beavattatást a testi szerelem gyönyöreibe az erdőben tanyázó városszéli „hölgyektől”. Ma nem sihederek és bakfisok jöttek a gondolatra, hogy a legprózaibb közszükségleti portéka is azáltal vezethető be a legkönnyebben, ha meztelen női test ékesíti a hirdetést szolgáló falragaszt. Nem gimnazisták döntöttek úgy, hogy egy-egy film úgy válik félreérthetetlenné, ha közösülést is iktatnak bizonyos jelenetekbe. Sőt - uram bocsá’ - azt sem ifjúsági parlamentek tették lehetővé, hogy nem kevesen a népgazdaság kontójára éljenek szerelmi szenvedélyüknek. Magyarán titkárnői státusban foglalkoztassák azt, aki... de mit részletezzem! Lehet már két esztendeje is, hogy szó, köszönés nélkül akart elsurranni mellettem egy tizenéves legényke. Jól ismertem, rászóltam hát, hová-hová. Azonmód hozzátettem: csak nem a fogorvoshoz? Mivelhogy ábrázata dagadt, szeme pedig véres volt. Annyi idő se telt bele, míg egy málnaszörpöt elkortyol az ember, s kiderült: atyai pofonok nyomát látom a fiún. Mégpedig ocsmány beszédét torolták meg a szülői nyaklevesek. Mivelhogy előző este vendégek füle hallatára nem átallott az embernekvaló valamivel kapcsolatban olyan kifejezéssel élni, hogy a „franc egye meg!” Isten úgyse’ magam is durvának és társalgásban meg nem engedhetőnek minősítem az ilyen kifejezést. A testi fenyítést viszont nem kevésbé tartom tilalmasnak. Nem beszélve arról, hogy a „nemes fölháborodásból” elragadtatott apa ugyanúgy magyar mondatok megfogalmazásával keresi kenyerét, mint csekélységem. S arról válik maholnap inkább hírhedtté, semmint jelentőssé, hogy írásaiban minden módon trágár kiszólásokat ékel be. Számára a szerelemnek érzelmi légifolyosói nincsenek is, csak pőre test találkozik benne a meztelenséggel s az általa rutinhelyzetekként leírt légyottokba a szemérem vastartalékait is jókedvűen elté- kozló örömlányok is belepirulnak. Reménykedem, az eddigiek alapján senki sem aggatja rám a titulust, mely szerint én a fiatalok, vagy éppen a gyermekek nemi szabadosságának szószólója volnék. Engem is zavar ebben sok fölösleges, vagy éppenséggel elítélendő jelenség. A heves és kihívóan a sokaság szeme előtt lebonyolított vonagló csókpartik. A felelőtlenül, boldog-boldogtalannal első szóra kialakított szexuális viszonyok. A csoportszex mind gyakoribb jelentkezése. A gyöngédség, a másikért vállalt erkölcsi helytállás készségének teljes hiánya. Az érzelmi szövetség lebecsülése, a szerelemnek, mint ódivatú felesleges pszichológiai koloncnak elvetése. Nemcsak bemocskolják a fiúk-lányok kapcsolatát, de fájdalmasan el- szürkítik, szegényessé teszik azt. Nem minden zavar nélkül, de belátjuk, igenis létezik már a gyermekkorban is szexualitás. De mit tud a legtöbb szülő arról, hogyan viselkedjék, ha fia-lánya jelét tanúsítja annak?... Napjainkban korábban lépnek át a gyermekek a serdülőkorba, mint nemrég. Ez az akcelerációnak is nevezett jelenség a szülők zömét arra készteti, hogy aggodalmas „nem, nem, nem” legyen a válasza a fiatal legtöbb olyan kérdésére, aminek indítéka éppen a fejlődés felgyorsulása. Ugyanakkor kitolódik a felnőtt, az önálló életre való fölkészülés időtartama. Fura-buta ellentmondása az életnek, hogy fájdalmas szerelmi viharokat átélő tizenévesek a szülőktől kunyerált tíz forintokon ülhetnek csak be egy moziba vagy presszóba azzal, aki nélkül jeges űr volna számukra a világ. Nemcsak a leszerelési tárgyalások mennek nehezen. Kínlódón vagy még úgy sem értjük meg egymást ezekben a dolgokban a mai kamasz és bakfis tömegek és mi akik ősz fejjel is emlékszünk még első randevúinkra, első boldogságunkra, régi kétségbeeséseinkre. BAJOR NAGY ERNŐ Marek Nejman: Élettapasztalat Kilátástalannak ítéltem a helyzetemet. Az előttem lévő férfi már jó ideje vitatkozott az ügyintézővel, de képtelen volt szót érteni vele.- Mikor kapok végre választ?- A törvényes határidőn belül...- Azaz?- Azaz, akkor, amikor...- Szánjon meg, az isten szerelmére! - rimánkodott. - Családom van, feleség, gyerekek, ráadásul més egy anyós is...- Én sem vagyok agglegény! A következőt! Úgy döntöttem, nem fogok erőszakoskodni. Nyugalmat erőltetek magamra, és nem izgulok. Többet ér nekem a békesség, és már-már sarkon fordultam, amikor az ügyintéző rám förmedt:- Milyen ügyben jött? Szerettem volna minél előbb túllenni rajta.- Kizárólag rátám van szó. Csakis rólam - mondtam céltudatos nyomatékkal. - Se kutyám, se macskám, az anyósról már nem is beszélve. Nem tudok felhozni egyetlen perdöntő érvet sem.- Hát aztán? - hümmögött az íróasztal mögül. - Még sohasem hallott arról, hogy az egyén épp oly fontos tényező a társadalomban, mint a család?- Ennek ellenére - mondtam pátosszal teli hangon -, kérem, engedje meg, hogy csak egy hónap múlva jöjjek vissza a válaszért! Addigra talán elkészül...- Mi az hogy talán? - méregetett gyanúsan. - Azt hiszi, nem tudunk gyorsabban dolgozni?- Jaj, dehogy! Csak hát ismerem az életet. Rendben van, jövök egy hét múlva - tettem hozzá nyomban, nehogy magamra haragítsam.- Holnap már nem is lesz jó ? - kérdezte epésen.- Ámen - bólintottam készségesen, csakhogy minél előbb végezzünk. - Hát akkor holnap, a munkaidő vége felé...- Miért éppen a vége felé, miért nem az elején?- Ismerem az életet - feleltem újra. - Tömérdek munkájuk lehet...- Látszik, hogy fogalma sincs az életről! - ripakodott rám, és hadonászni kezdett a kezében lévő bélyegzővel. Ezután kétszer úgy odacsapott az asztalra, hogy azt hittem, menten szilánkokra zúzza az ujjaimat.- Hát akkor tessék, el van intézve! Helyben! Mit szól hozzá? Egész testem remegett a szokatlan élménytől, fogtam a határozatot, és rogyadozó térdekkel megindultam az ajtó felé, az ügyintéző pedig elégedetten kacarász- ni kezdett a hátam mögött:- Ó, az ostoba! Az élettapasztalatával akart imponálni, én azonban alaposan megleckéztettem! Lengyelből fordította: Adamecz Kálmán
