Tolna Megyei Népújság, 1987. július (37. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-18 / 168. szám
1987. július 18. ^fPÜJSÄG 7 A bánya vonzáskörzetében A fekete gyémánt bűvöletében Adomáznak néhányan a komlói 3-as járaton. Bányászok. Hazafelé könnyebb az út, mintha a busz is jobban gurulna.- Még a nyereségedet sem mered elinni?! Milyen bányász vagy akkor te...? - kérdezi az öreg vájár, persze nevetve.- Hallottam én is, hogy akadt bányász, aki átjavította a fizetési jegyzékét, mert az asszony nem adott neki sörre... Ketten- hárman bóbiskolnak. Érzik, hogy merre járnak, minden kanyar ismerősként billent rajtuk egyet. Jóízűen nevetnek, akik nem szálltak le Majoson, bár már az is Bonyhád, ahonnan sokan eljárnak a bányába. De járnak Kismányokról és Nagymányokról, őket a sváb község miatt ugratják is a leszálláskor: Kleinmánok, meg Grószmánok, mindjárt jövünk ám, lányok...” Kovács József györei aknász most ébredt, arcán nyoma sincs a gyűröttség- nek, fáradtságnak. Jólfésült, napbarnított és vidám. A tanácselnökkel beszélget a kiskapuban.- Szerencse kell a bányászélethez. Nagy szerencse. Megszaladt egyszer például a kas, aztán megakadt. Mi mindannyian a padlóra zuhantunk. Elsőnek álltam talpra. Lenéztem. Alattunk vagy 180 méter. A kötelek lógtak. Kimásztam oldalt, aztán mint csapatvezetőnek mindenkit egyenként ki kellett segíteni. Most ide lépj! Ott jó, odébb tapogass... szóval fölértünk mindannyian. Ugyanezt minden bányász átéli valamilyen formában. Ki így, ki úgy. Nehéz napok, szép napok, mindegyikből adódott. A múltról Schmidt Henrik nyugdíjas váraljai bányász a hús szobában mesélt a múltról.- Igazi bányásztelepülés lett az Akadály. így nevezik a falu felső végét; Akadály. Találó, mert a régi úton valóban volt elég akadály, tengelytörő gond. 1926- ban nyílott itt a bánya. Függőleges aknát hajtottak, ami príma feketeszenet adott. Nyolc év után azt mondta a Kossuth-lm- rö család, akinek a birtokán feküdt: - „Ne turkálják itt össze-vissza a földünket...” Aztán csak megállapodtak, más oldalról kezdték kihajtani a bányát. Jöttek ide nagycsaládok, sok gyerekkel, bányász- kodni. Ma? Ma eljár a bányász Szászvárra, Komlóra. Az elnökök, a vélemények és a fejlődés- Községeink - Nagymányok, Váralja és Kismányok - a térség bányászainak felét adják - mondta Teleki István tanácselnök.- Ennek a duplája, tehát 1200 ember utazik a Mecseki Szénbányákba naponta a Cikótól Apar- hantig terjedő településeinkről és városunkból -teszi hozzá Ezer Mihály a bonyhádi városi tanács elnöke. Ebben persze benne van a brikettgyár is, ahova közel 400 dolgozó utazik. Érdekesnek tűnhet, de nagyon sok bányász éppen a három községből települt be Bonyhádra, mert itt kapott lakást. A munkaerő közel egynegyede erről a területről jár a Mecseki Bányákba.- Jó a városnak, jó a bányának és jó a bányásznak ez a lehetőség - folytatja a bonyhádi tanácselnök. Munkalehetőséget, megélhetést nyújt, de pillanatnyilag úgy tűnik, öregedik a gárda. Fogyó, öregedő a csapat, de stabil, megbízható bá- nyászemberekböl áll. A bánya lakásépítési támogatással vállalja, hogy hosszú távon bejáró bányászai legyenek. Mi azonnal letelepülési lehetőséget adunk a bányásznak. A jövőbeni potenciális lehetőség lesz (lehet) Máza-dél-Váralja, ha beindulhat a termelés. Szászvárt mindentől függetlenül meg kell tartani, ha nyereséges, ha nem, mert akkor lesz mit fejleszteni. Úgy érzem, csupán néhány esztendő kérdése ez az egész - mondja a bonyhádi tanácselnök. Teleki István már könnyebb helyzetben van, Nagymányok környékén bányászdinasztiák nőttek fel, és mikor bezárta mányoki bánya, akkor sem keseredett el a bányásznép.- A fejlesztés miatt biztos perspektívát látnak az emberek - ahogy a brikettgyár fejlődik, úgy nőnek ki az új házak is szinte a semmiből. Nehéz is a telekigényeket követni, biztos pozíciót jelent a dolgozóknak a gyár. A Mecseki Szénbányák igen sokat segített, akár a parkerdő kialakításáról, akár az együttműködési szerződésben foglaltakról van szó. Sportért, kultúráért, boldogulásért egyaránt sokat tesznek. Állandó, szinte napi kapcsolat van a tanács és a Mecseki Szénbányák között.- Máza-dél-Váralja? - kérdez vissza Teleki István. Talán az ezredfordulón lehet belőle valami. A bányászatról összességében az a véleményem, hogy a hatvanas évek eleje a hetvenes évek közepe még az ö világuk volt, aztán jött a szén- hidrogén időszaka és csappant a szénbányászat becsülete, amit nagyon nehéz visszaszerezni, talán a régi fényét soha nem éri el. Évek óta nem tudunk beiskolázni vájártanulónak senkit a körzeti iskolából. Az apák nem erőltetik már a bányába fiaikat. Valamikor egy községben laktak, együtt éltek és lélegeztek, mint nálunk a régi öregtelepiek. Aki azért megy a bányába mert sokat lehet keresni, abból aztán soha nem lesz bányász. Nem bizony. Győré és Izmény egy külön világ Nem is akármilyen, hiszen a legjellemzőbb bányásztelepülések! Mint a rablóhús a vason, úgy lógnak egymás mellett a komlói út két oldalán a települések, melyek bányászt adnak a Mecseknek. Minden harmadik munkaképes ember a bányában dolgozik. A múltról Csorna József györei tanácselnök beszél: - A századelő paraszti munkanélkülisége országosan is számottevő volt. Gondoljunk csak a kitántorgó milliókra. Nem kerülte el Győrét, Izményt sem. Munkát a bánya kínált. A parasztembert a tárnákhoz szögezte a kényszer. Mentek. Meg gazdálkodtak. Kétlakiak lettek. A tehetősebbje kerékpárral járt mezőre is, bányába is. Az üzem fejlődésével gyarapodott a bányászok száma. A hatvanas évek végén volt a második nagy elhelyezkedési hullám, a téeszek alakulásának idején. A Mecseki Szénbányák meg nyelték az embert. Állandóvá vált a létszám mára. Az iskolások nem mennek ugyan vájárnak, de utánpótlás mégis van. Szakma után mégis csak a bányához kerülnek sokan. Villanyszerelőként, vasas szakemberként. Jó a kapcsolat a falvak és a bánya vezetése között. Kulturális szakszervezeti napok, író-olvasó találkozók finanszírozása (Jankoviszky Éva, Nemere István volt legutóbb a vendégünk) iskola, óvoda támogatása, bejáró bányászok kultu-. rális seregszemléje, bányászfórum megyei vezetők és bányászvezetők részvételével, kultúrházépités és az országban elsőként: bányászgyermekek találkozója... Sorolni is sok. Tartják a „frontot” segítik a bányászt, éreztetik vele, hogy nem csupán akkor van rá szükség, amikor a csákányt, a lapátot fogja. Aknász, nyugdíj előtt A feleség uborkát tesz el kovászosán, majd a Nap megérleli. A portán rend, nyíló virágok és szépen mutatkozó szőlő. Kovács József, a házigazda, az északi bányaüzem dolgozója. Már a 33. évét tölti a föld alatt. Egy év múlva nyugdíjas. Szakvezető bányamester, öt esztendeje.- Apám soha nem akarta sem a bányát, sem a gépészszakmát, de azért én 1951-ben leérettségiztem a bányaipari technikumban. Kölyökként ismertem meg a bányát. Megszoktam, el sem tudnám hagyni. Ezt tanultam, nincs is más szakmám. A természet erőit kell kordában tartani, a fekete kincset kihozni. Megbecsülésről, a szászvári bányáról beszélgetünk.- Gazdaságos a szászvári bánya. A 7. szint feltárása folyamatban van, 15 évig lesz még szén. Augusztus elsejétől öt önálló cosport „A-0 koncentráció” elnevezéssel kísérletképpen beindul, csatlakozik ehhez a mélyművelés is. Önelszámoló egységként dolgoznak majd. A bányásznak éreznie kell, hogy van miért dolgoznia. Itt majd mindenki a maga boldogulását hajtja, még az eddiginél is tán jobban. Külön, ha mint önálló üzem meg tudunk élni, jó lesz vállalatnak és bányásznak egyaránt, na és jó lesz a népgazdaságnak is. Akkor meg miért zárnának be egy ilyen üzemet?! Még akkor sem, ha kisebb a kapacitás mint a nagyoké. Kovács József györei aknász jókedvű ember. Most éjszakás lesz. Győré, Izmény, Váralja, Nagymányok, Kismányok, Aparhant és Bonyhád éli a nyári napok bitumenolvasztó, tikkasztó, meleg életét. Este még sokan a tévét nézik, maikor Kovács József is Szászvárra indul... SZABÓ SÁNDOR Váralja. A parkerdő fái alatt sok millió tonna szénkincs húzódik (archív fotó). „Lángol”-e ismét a Dombóvári Láng Várakozással teli nyugodtabb légkörben... Felszámolás helyett szanálás A hosszú ideig tartó bizonytalanság után most már reménykednek a dombóváriak. Végre ez év májusára megszületett az Ipari Minisztérium és Pénzügyminisztérium együttes állásfoglalása, miszerint a felszámolás helyett a gyógyulást ígérő szanálási eljárás mellett döntöttek. Lassan két hónapja szanálási biztosok elemzik a Láng Gépgyár dombóvári gyáregységének elmúlt évi munkáját, továbbá arra is kíváncsiak, hogy a jövő esztendő első félévének végéig mennyire lekötött az üzem kapacitása, elegendő-e a megrendelés. A vizsgálat befejezését követően a jövő hónapban várható, hogy a későbbiekben leányvállalati vagy vegyes vállalati formában dolgozik tovább a szebb napokat is megélt üzem, amely tizenhét éve kezdte meg nagyreményű működését. A keserű napokról A Láng Gépgyárban négy évvel ezelőtt kezdtek sűrűsödni a gondok. Már 1983- ban megugrott a likviditási problémák miatt a nagyvállalat adósságállománya, amelyhez nem kis mértékben járult a hibás lépésváltás is. Az első szanálás 1984-ben kezdődött, s a vizsgálat korábban fel nem tárt hiányosságokra is rámutatott. Ennek az lett a következménye, hogy a nagyvállalat egyik napról a másikra alaphiányossá vált. A gondok enyhítését célozta az, hogy tavaly a második félévben miniszteri biztost állítottak a cég élére, s kidolgozták a kátyúból való kilábalás programját. Csakhogy mikorra a Láng Gépgyár az Állami Terv Bizottság elé került volna, az elbírálás elmaradt, mert időközben megszűnt az ÁTB. így aztán, a már említett állásfoglalás meghozatala az IM-re és a PM-re maradt. Dombóváron, annak ellenére, hogy a nagyvállalat igen nehéz helyzetbe került az évek során, meggyőződéssel vallják, hogy az üzem nem termelhet veszteségesen. A kérdés csupán az ezzel összefüggésben, hogy mekkora vállalati általános költséggel terhelték meg őket. A Dombóváron előállított termékek anyag- és közvetlen költsége az előírások szerint 48 százalékot tehet ki. Ezt az arányt sose érték el, vagy haladták meg. Bilek Sándor gyáregységvezetőtől tudom, hogy idén az első félévben a szűkített önköltség mindössze negyven százalékot tett ki. De mielőtt részletesebben szólnánk Dombóvár helyzetéről, érdemes áttekinteni a nagyvállalat által ez év elején kidolgozott 1990-ig szóló stratégiai tervet. Az elképzelések a következőket tartalmazzák:- Meg kell állítani a kedvezőtlen tendenciákat, a hosszú távú gazdaságos működés feltételeinek megteremtése érdekében ki kell, hogy teljesedjen a megújulási folyamat.- Javítani szükséges a versenyképességet, ezzel együtt a vállalat piaci helyzetének megszilárdítását.- Korszerűsíteni kell a nagyvállalat szervezeti, működési, irányítási és érdekeltségi rendszerét.- A pénzügyi egyensúly megteremtése, a gazdálkodás színvonala emelése kérdekében növelni kell a szervezeti egységek jövedelemtermelő képességét. Az említettek szellemében fogant az intézkedési terv, amelyben részletesen határozták meg a teendőket. Ám, a közel negyvenoldalas dokumentum egyes kitételei alig néhány hónap elteltével nem tekinthetők biztos támpontnak, hiszen időközben Dombóváron megkezdődött a szanálási eljárás, s mint ahogy erről már szóltunk, annak befejezése után dől el, hogy milyen szervezeti formában működik tovább a gyáregység. Átvilágítás-program Mint Bilek Sándor elmondta, a szanálási eljárást megelőzően egy úgynevezett átvilágítási-program készült, melyben meghatározták, milyen területeket elemeznek a szakemberek. így a vizsgálat kiterjed a számvitelre, a belső elszámolásra, a kereskedelmi tevékenységre, az anyagbeszerzésre, a gyártáselőkészítésre, a kutatás-fejlesztési kérdésekre, valamint a kapacitáslekötésre, és a rendelésállományra. Az emberek minden esetre bizakodóbbak mint korábban. Ezt segítette a tavasszal végrehajtott több mint hétszázalékos béremelés is, annak ellenére, hogy a nehéz hónapokban a perspektívátlan- ság miatt többen megváltak a cégtől. Az is biztató jelnek tűnik, hogy a nagyvállalat adósságállományának növekedése megállt. S az is reménytkeltő a Láng Gépgyáriak számára, hogy 1988-ra a Magyar Villamos Művek Tröszt 3 milliárd forintos megrendeléssel kereste meg a Lángot. A konvertibilis export növelését segíti elő a jelentős jugoszláv és finn turbinamegrendelés. A Lángnál tulajdonképpen még néhány hétig cseppfolyós állapotok uralkodnak. Az viszont bizonyos, hogy a nagyvállalat mindenféleképpen nagyobb önállóságot kíván biztosítani az egységeinek. Ennek szellemében ettől az évtől kezdve a dombóvári gyáregység már önálló mérlegsorokat ad Budapestre. Ehhez megteremtették a személyi feltételeket is. A dombóváriak tervei között szerepel továbbá az, hogy a kereskedelmi tevékenységet a későbbiekben fővállalkozásban végzik, tehát maguk értékesítik a gyáregységben előállított kazánokat illetve élelmiszeripari berendezéseket. Elegendő megrendelés Az, hogy a gyáregységnek nem kell a megrendelések hiányától tartania, a következők is bizonyítják. Az első félévben 190 millió forintos árbevétellel számoltak, amit 18 millióval fejeltek meg. Az éves szinten tervezett 390 milliós bevételt várhatóan 30-40 millióval teljesítik túl. És 1988-ra a kapacitásuk 60 százaléka már lekötöttnek tekinthető. Az elmozdulás érdekében természetesen azon is törik a fejüket a gyáregység vezetői, hogy miképpen korszerűsíthetnék a meglévő gépparkot. A fejlesztési lehetőségek be- határoltsága miatt többek között gondolnak a lízingelésre. Minden esetre hosszú távon továbbra is a kézi munkaigényes termékek gyártásával számolnak, s kacsintgatnak a hazai vegyipar irányába is, hiszen ezek az üzemek többmilliárd forintot fordítanak időről időre a berendezések és csőrendszerek rekonstrukciójára. Bilek Sándor szerint ezt, a jelenlegi hatvan-hetvenmilliós termelést több mint megháromszorozhatnák! A másik biztos piacot ígérő terület továbbra is az élelmi- szeripari gépgyártás. Az olasz Rossi cégtől megvásárolt licenc lehetővé teszi a paradicsomsürítő vonalak sorozatgyártását... SALAMON GYULA Az osztályozó és az Északi Bányaüzem Szászváron
