Tolna Megyei Népújság, 1987. június (37. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-30 / 152. szám

I--------------------------------------------------------------------------------------------­Vasútvillamosítás dél-balatoni gyűrű a tervek szerint 1990 decemberére zárul be. Hogy mi is ez a gyűrű? Nem más, mint a Budapest-Nagy- kanizsa-Murakeresztúr vasútvonal villamosítása, amellyel párhuzamosan Dombóvár és Gyékényes között szintén villa­mosítják a vontatást, így a Budapestről kiinduló két vonal a VII. ötéves tervidőszak végére egybefüggő villamosított vasúti rendszert alkot. Ezzel a nagyszabású munkálattal tulajdonképpen a hat­vanas évek elején kezdődő villamosítási program folytatódik. Ugyanis 1961 -ben került sor csak arra, hogy az 1931-ben induló vasútkorszerűsl- tés után - ekkor kezdődött meg Budapest és Hegyeshalom között a vil­lanyvontatásra való áttérés - ismét nagyobb lépést tehetett a magyar va­sút a modernizáció útján. Nekünk magyaroknak igazán jó hagyományaink vannak e téren, hi­szen az első nagyfeszültségű nagyvasúti villamosrendszer megalkotása Kandó Kálmán nevéhez fűződik. Az ő tervei alapján villamosította a Ganz Gyár a századfordulón az olaszországi Valtellina vonalat. Az első magyar villanymozdony vontatásra alkalmas szakasz 1933- ban készült el 188 kilométer hosszúságban a fővárostól Hegyeshalomig. Ezután igencsak hosszú szünet következett, majd 1961 -65 között 174 ki­lométer, a rákövetkező ötéves periódusokban pedig, 395,306,350, a mö­göttünk lévő ötéves tervben pedig 394 kilométer szakasz villamosítása fe­jeződött be. A jelenlegi úgynevezett dél-balatoni gyűrű teljes hossza 30 kilométer lesz. Ezzel bár jelentős lépést teszünk a korszerűbb, tisztább, gyorsabb és környezetkímélő vasúti közlekedés felé, ám még mindig el­maradunk a kívánatos korszerűsítéstől. Való igaz, hogy az eddig mintegy 30 százalékra tehető villamosított vo­nalakon bonyolódik a magyar vasúti személy- és áruszállítás hatvan szá­zaléka, ez azonban mit sem változtat azon, hogy vasútvillamosításban je­lentősen elmaradtunk nemcsak Nyugat-Európától, de jó néhány környe­ző szocialista országtól is. Minden bizonnyal az még hosszú ideig csupán álom marad, hogy olyan arányt érjünk el a vasútvillamosítás terén, mint Svájc - ahol az összes vonalak 99 százalékán korszerű villanygépek sza­ladnak - de az egész közlekedési infrastruktúra szempontjából döntő té­nyező, hog gazdaságosabb, gyorsabb legyen a vasúti közlekedés. Csak érdekességképpen és az összehasonlíthatóság kedvéért érdemes meg­említeni, hogy például tíz évvel ezelőtt a szomszédos Ausztriában már 46 százalékot, Bulgáriában harminckettőt, Hollandiában pedig 60 százalé­kot képviseltek a villamosított vonalak a vasúti hálózatból. Valószínű a nem megfelelő nemzetközi illeszkedés is hozzájárult ahhoz, hogy az utóbbi időszakban jelentősen visszaesett a hazánkon áthaladó vasúti tranzitforgalom, csökkent a vasút devizatermelő és devizakímélő képes­sége. Hazánkban jelenleg 1900 kilométer a villamosított vonalak hossza, és ez mintegy fele-fele arányban oszlik meg az egy, illetve kétvágányú szakaszok között. E téren is van még tehát tennivaló, mert a nagy áteresz­tőképességű kétvágányú szakaszok legalább olyan fontosak, mint maga a villanyvontatás. Persze a vasút korszerűsítése, legyen szó bármilyen fajta munkáról, igen költséges dolog, amely azonban hasznos befektetésnek bizonyul. Ha a dél-balatoni gyűrűn - a tervek szerint 1990 végére - teljes hosszban áttérnek a dízelmozdonyokról a villanyvontatásra, prognosztizált áron évente 600 millió forintra rúg a vontatási önköltség csökkentése, s mint­egy 30 ezer tonna gázolaj kiváltására is módot nyújt a korszerűbb, gazda­ságosabb üzemelés. Jelenleg a vasútvillamosítók Székesfehérvár állomásának átalakítását fejezték be, már ami a villamosítást illeti. Csupán az állomás területén 80 kilométer vezetéket kellett kihúzni. Az oszlopállítókat nem egyszer hozta nehéz helyzetbe, hogy a vágányok alatt és között a régi kábelek semmifé­le rajzon nem voltak feltüntetve, s természetesen, úgy kellett elvégezni minden munkát, hogy a nagy jelentőségű vasúti csomópont működése ne szüneteljen, ne akadozzon a forgalom. A tervek szerint a karácsonyi ünnepi forgalom már villanyvontatású - szerelvényekkel történik Budapest és Székesfehérvár között. Ebben az évben az oszlopállítók Fonyódig jutnak el, miközben a nagyobb sebes­ségre való áttérés miatt pályakorszerűsítési munkákat is el kell végezni. ehezíti a helyzetet, hogy nyáron - a nagy balatoni idegenforga­lom miatt - nem lehet folytatni a munkát, mert az - vasúti szak­nyelven szólva - vágányzárakkal járna együtt. A tervek szerint azonban a jövő év végéig már a Balaton fővárosáig, Siófokig villanymozdonyos vonatok szállítják az utasokat, az eddigiek­nél gyorsabban és kényelmesebben. SZIGETHY ANDRÁS Iráni—iraki harcok Az amerikai katonai jelenlét erősö­dése az Öbölben fegyveres konflik­tust robbantott ki az Egyesült Álla­mok és Irán között - jelentette ki va­sárnap Teheránban Hasemi Raf- szandzsani, az iráni parlament elnö­ke. Az iráni haditengerészet egyik parancsnoka ugyancsak vasárnap úgy vélekedett, hogy az amerikai flot­ta felvonulása felér egy Iránnak inté­zett hadüzenettel. Egy iraki hadijelentés szerint az iraki légierő repülőgépei és helikop­terei az elmúlt napokban 69 harci bevetésben vettek részt, és a front­vonal mentén bombázták az ellen­ség állásait. A front északi szaka­szán, ahol néhány nappal ezelőtt visszavertek egy jelentős iráni táma­dást, tüzérségi erőkkel lőtték az iráni állásokat. Megsemmisítettek öt iráni tüzelöállást és jelentős mennyiségű haditechnikát. Az iráni írna hírügynökség jelenté­se szerint az iráni légierő lelőtt két iraki repülőgépet, amely megsértette Irán légterét. A jelentések szerint he­ves harcok folynak a front északi szakaszán, ahol Irak megpróbálja visszafoglalni az irániak által elfoglalt területeket. A harcokban 5600 iraki katona meghalt, illetve megsebesült-jelenti az írna. A gazdaságirányítás új rendszere a szovjet parlament napirendjén Hétfőn Moszkvában, a Kreml Nagypa­lotájában megkezdte munkáját a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsának üléssza­ka. A küldöttek elsőként a tanácskozás napirendjét és munkarendjét hagyták jó­vá. Első napirendi pontként az ülésszak változtatásokat hajtott végre az elnökség összetételében. Második napirendi pontként áttekinti a népgazdaság irányí­tásának gyökeres átalakításával kapcso­latos kérdéseket, köztük az állami válla­latokról szóló törvényt és más törvényho­zásai aktusokat. Ezután az elnökség elő­terjesztésében az ülésszak elé kerül az állami élet fontos kérdéseit előíró törvény tervezete. Nyikolaj Rizskov beszéde A Szovjetunió Minisztertanácsa által a Legfelsőbb Tanács elé terjesztett jelen­tésben Nyikolaj Rizskov kormányfő a gazdaságban végbemenő változások je­lentőségét hangsúlyozta, számba vette azok legfontosabb irányait, megjelölte a végrehajtandó legfontosabb feladatokat. A gazdaságirányítás átalakításának alapja az állami vállalatról (termelési egyesülésről) szóló törvény - mondotta Nyikolaj Rizskov. A küldötteknek ezt kell végleges formában jóváhagyniuk a je­lenlegi ülésszakon. A Szovjetunióban először kidolgozott törvénytervezet köz­ponti gondolata az, hogy a népgazdasági mechanizmusnak olyan termelési és tár­sadalmi feltételeket kell létrehoznia, amelyek aktivizálják a dolgozói kollektí­vák tevékenységét. Olyan fejlesztési ösz­tönzőket kell bevezetni, amelyek a válla­latokat legfőbb feladatuk elvégzésére, a népgazdasági és lakossági igények minél teljesebb kielégítésére, a szüksé­ges termékek minél kisebb ráfordítással történő előállítására buzdítanák. A termelési és a szociális fejlesztés mostantól közvetlenül, sőt szigorúan fog függeni a vállalati tevékenység eredmé­nyeitől, a kollektíva munkájával megke­resett eszközök nagyságától. A gazdasá­gi őnelszámolás gyökeres változásokat feltételez a vállalati tevékenység tervezé­sének jellegében. A tervet ezentúl nem­csak önállóan dolgozza ki a vállalat, de maga határozza meg a gazdasági és szociális fejlesztésének ötéves terveit. A vállalatok számára ezentúl csak az állami megrendelések mértékét határozzák meg, ezek azonban csupán a legfonto­sabb termékek előállítását célozzák. A termékmennyiség fennmaradó részét a vállalat önállóan hozza létre a felhaszná­lókkal vagy fogyasztókkal létrejött köz­vetlen gazdasági kapcsolatok alapján. Gyökeresen át kell alakítani az állam külgazdasági tevékenységét is - hang­súlyozta Nyikolaj Rizskov. - Korábban ez a tevékenység kizárólag a központi főha­tóságok rendelkezési körébe tartozott. Most a vállalatokat is bekapcsolták ebbe a szférába. A szovjet kormányfő végeze­tül rendkívüli jelentőségű feladatnak mi­nősítette, hogy záros határidőn belül va­lóban működő rendszerré változtassák a népgazdaság irányítása forradalmi át­alakításának azt a programját, amelyet az SZKP Központi Bizottságának júniusi ülése hagyott jóvá. A spanyol király Magyarországra látogat Németh Károlynak, az Elnöki Tanács elnökének meghívására a közeli napok­ban hivatalos látogatásra hazánkba ér­kezik I. János Károly Spanyolország királya. Kína kongresszusi előkészületei Teng Hsziao-ping kínai vezető hétfőn Pekingben fogadta Carter volt amerikai elnököt, és a többi között tájékoztatta őt a Kínai Kommunista Párt ez év őszén tar­tandó XIII. kongresszusának előkészüle­teiről. A találkozón Teng kijelentette, hogy a kongresszuson ismételten megerősítik majd a reformok és a külvilág felé való nyitás 1978 óta folytatott politikáját. A legfelsőbb kínai pártfórum egyik további feladata a csúcsszintű vezetés megfiata­lítása lesz - fűzte hozzá. Napirendre tűzik a politikai rendszer reformját is, amelynek két vetülete van: a demokrácia megszilárdítása és a jogrendszer tökéle­tesítése - fejtette ki Teng, hangsúlyozva, hogy „ami a demokráciát,illeti, nem fog­juk másolni az Egyesült Államokat”. Paks: tömörségvizsgálat a IV. blokknál Ma estig befejezik a méréseket Öt nap nyereség, kiváló eredmények Harminc órába telt, míg a kompresszo­rok annyi sűrített levegőt áramoltattak a betonfalakkal határolt épülettömbbe, hogy a falfelület minden négyzetméteré­re 15 tonnás erő hatott. Ezzel tulajdon­képpen kezdetét vette Pakson, az atom­erőmű IV. számú blokkjának úgynevezett integrális tömörségvizsgálata. A napo­kon át tartó és ma este befejeződő méré­si munkálatok már a július második felé­ben várható fizikai indítás igen fontos fá­zisaként is fölfoghatók. Frigyesi Ferenc, a beruházási igazga­tóság osztályvezetője, a szovjet és ma­gyar kollégák, a IV. számú vezénylő mel­lett lévő számítóközpontban érkezé­sünkkor éppen azt figyelték a képernyőn, hogy mikor csökken a nyomás 0,7 bárig, amit 12 órás mérések követnek.- A vizsgálatok célja, végsősoron az, hogy a megközelítőleg 47 000 légköb­métert magába foglaló épülettömb kibír­ja-e a szimulált üzemzavart - említi Fri­gyesi Ferenc. Az előkészületek hónapo­kat vettek igénybe, s az eddigiekből is megállapítható, hogy a már másutt is működő ilyen típusú blokkok közül isme­reteink szerint a legjobb eredményt hoz­ta. A tömörségvizsgálatot, illetve a sűrített levegő nyomatását a múlt hét csütörtö­kén kezdték el, amíg el nem érték a 1,5 bar túlnyomást. Az igen szigorú műszaki paraméterek a biztonságot szolgálják, hogy az épület egy esetleges üzemzavar esetén se „robbanjon” szét és a környe­zetbe ne kerüljön radioaktív gáz vagy egyéb szennyező anyag. A túlnyomás kétlépcsős csökkentése - a másodiknál 0,2 bar - során műszerekkel érzékelik a szivárgást, amit mint említettük, ma esté­re fejeznek be. A beruházók és kivitelezők összehan­golt és jó minőségű munkájának köszön­hető, hogy az előzetes programban meg­határozottaktól eltérően öt napot nyertek, ami azt jelenti, hogy a különböző cégek szakemberei folytathatják a primerköri rendszerben, a befejező, javító pótmun­kákat. így többek között a padlófelöntést, festést és mázolást valamint a hőszigete­lést... S. GY. A paksi atomerőmű látképe

Next

/
Thumbnails
Contents