Tolna Megyei Népújság, 1987. június (37. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-20 / 144. szám

6 NÉPÚJSÁG

1987. június 20.

Szinger Ferenccel, a Paksi Városi Tanács osztályvezető helyettesével- Az ön szobájában néhány percet eltöltve az itt tapasztalt légkör miatt az ember szinte elfelejti, hogy tulajdonképpen egy tanács épületében van, ahol általában a hivatalnok-ügyfél, legtöbbször nem éppen rokonszenves kapcsolata a jellemző.- Köszönöm... De úgy érzem, hogy az a könnyedség, lezserebb stílus abból is adódik, hogy mi sportügyekkel foglalkozunk. El kell mondanom, hogy hétfőnként van a legnagyobb nyüzsgés a hétvégi labdarúgó-forduló, de más egyéb sportesemények miatt is ekkor többen térnek be hozzánk, mint más hétköznapokon. Sportági szakszövetségek különböző bizottságainak társadalmi tisztségviselői jönnek be, hozzák a dokumentumokat, és természetesen informálnak minket a hétvégén történtekről. Ezen a napon nem ritkán szurkolók, sportbarátok is csak úgy érdeklődésképpen benéznek hozzánk.- A korábban már integrált művelődési, ifjúsági és sportosztályon ön mellett csupán Isztl Györgyi és Pe- resztegi László foglalkozik félműszakban sportigazgatással, ha ka- jánkodni akarok, akkor azt írom, hogy a létszám 2,5 és Szinger Ferenc tulajdonképpen a saját maga főnöke.- Még egy ilyen felvetés és sikerül tökéletesen felbosszantania... Az 1960-as évektől igy vagy úgy, ilyen vagy amolyan beosztásban tevékenykedem a sport- mozgalomban és az elmúlt két évtizedben megyeszerte és azon kívül is sokan meggyőződhettek róla, hogy én, amit teszek és tettem a sportmozgalomért, azt a szó igazi értelmében az ügyért tettem, nem pedig a rangok, címek és a beosztásban való előmenetel vezérelt cselekedeteimben.- Ehhez nem férhet kétség, ezt magánemberként és újságíróként egyaránt tapasztalhattam. Gyanítom, hogy a hatvanas években, amikor az ön tettekben testet öltő lelkesedése nem számított annyira hiánycikknek a sportmozgalomban mint most, nem véletlenül esett Lépő László, az MTS Tolna Megyei Tanácsa akkori elnökének a választása önre, amikor kellett egy vezető az MTS Paksi Járási Tanácsának élére, az elnöki funkcióba.- Nagy megtiszteltetésnek vettem a felkérést, boldog voltam, hogy sporttal foglalkozhatok, 62-ig a Paksi Kinizsiben fociztam.- Mint ismeretes, a csukákat a fekete ruhára és a bírói sípra cserélte föl. Abban az időszakban is talán a leghálátlanabb feladatok közé tartozott játékvezetőnek lenni, és akkor nem járt érte semmi fizetség. Tényleg, mi biztosította a megélhetést és egyúttal azt, hogy szeretett hobbijának hódolni tudjon.- A Paksi Cipész Ktsz-nél dolgoztam hosszú időn keresztül. Későbbi állami iskolai végzettségeim a gimnáziumtól kezdve - amelyet 1968 és 72 között végeztem el a Vak Bottyán Gimnáziumban Pakson - a testnevelési főiskola sport- szervezői szakáig sportvezetői beosztásom mind magasabb szinten történő ellátásával voltak összefüggésben.- Akkor jöjjön a már szóba került MTS-korszak, amikor még nem állami irányítású volt a sport, de mégis egy igen jótékony hatású tömeg- mozgalom bontakozott ki. Nem kellett statisztikákat „gyártani” az emberek sportolásáról, a sportrendezvények valóságos sportünnepélyekké nőtték ki magukat.- Nem vitatom, országos viszonylatban ez volt a helyzetkép, nem volt ilyen kátyúban az ifjúság és a felnőttek sportja, mint most van, de én Pakson rendkívül mostoha körülményeket örököltem. A tárgyi feltételrendszer hiánya különösen a környékbeli településekre értendő. De Paks községben (mert hetvenig még kö zség volt, utána kilenc évig nagyközség, majd 1979. január 1 -töl város) Sem volt rózsásabb a helyzet. 1967. október

16-án léptem hivatalba, ekkor még nem volt egy megfelelő szabadtéri létesítményünk, nem sokkal ezután került csak sor a mai PSE-pálya átadására. De ami a még fontosabb személyi feltételeket illeti, Pakson és környékén ekkor - nem csalás nem ámítás -, három oklevéllel is bíró edző volt: Szigeti Sándor Dunaföldvárról, Peresztegi József és Szentesi Alajos Paksról. Ami a szakmai ellátottságot illeti Tolna megyében, egyértelműen mi voltunk az utolsók. Nekem a nulláról kellett elindulnom. Ekkor számbavettem azt, hogy miként lehetséges az elindulás. A „főcsapásirány” az volt, hogy a községben és a környező településeken amilyen sportágakat űznek, oda a szakember biztosítása. Mégpedig a helybeliek közül valakinek, vagy valakiknek a beiskolázása. Lényegesnek tartottam, hogy ne más, messzebb eső településről járjon oda pénzért sportot oktatni az illető, mert ez hosszú távon nem vezet jóra. Ez konfliktusforrás lett volna, a bajok orvoslása szempontjából pedig tüneti kezelés. Hamar szembesülni kellett a gondolattal, hogy a nagy „hőskorszaknak” a vége felé közeledünk, vége annak az időszaknak, amikor a gyerekek látástól sötétedésig a körülményektől függetlenül „szerelemből” sportoltak. Tudtam, hogy a komfortos lakásokból csak úgy lehet kicsalogatni az embereket, ha emberi körülményeket teremtünk a sportpályákon. A szó igazi értelmében le kellett döntenünk a nádfedeles vagy vesszőből font tetejű, rozoga betonépületeket és helyettük a kor követelményeinek megfelelőt építeni.- Ez így elmondva túl egyszerű. Ugyanis a hazai sportfinanszírozás kialakult gyakorlatából adódóan a sporthivatal-vezető vagy felügyelő nem tud pénzt adni, így a hatalma a dolgok érdemi befolyásolására kevéske.- Ezt, bárhogy is szépítjük, így van, ahogy említette, ez az objektiv helyzet alapvetően meghatározta minden cselekedetemet. Hallatlan nagy súlyt fektettem a jó személyi kapcsolatok kialakítására a települések párt-, állami- és gazdasági vezetőivel. Ha kellett, egy héten többször is elmentem egy tsz-elnökhöz vagy tanácsi vezetőhöz és igyekeztem nemcsak az érzelmekre, de az értelemre is hatni. Például a hetvenes években megkezdődött ugye a kis közösségek, csoportok felbomlásának időszaka, a települések népességmegtartó-képességüket vesztették el. Ekkor - néha persze megmosolyogtak érzelgős, hangzatos szónoklataimért - arról beszéltem, hogy a mi közösségünk, a sportközösség, amely rendszerint egymásért küzdő csapat formájában ölt testet, az életben elkerülhetetlen kényszerpályák megtétele ellenére itt tarthatja az embereket és elsősorban az' ifjúságot, amely a civilizáltabb életkörülményeket keresve pánikszerűen menekült hazulról.

I- Sikerült megtalálni azt a politikai „gégét”, amire vevők voltak a mecénások, a sport támogatói...- így van. A fő módszer, a személyes- . meggyőzés, a jó kapcsolat. Ennek eredményeképpen a körzetemben pályák, öltözők, tornatermek, egyéb szabadtéri létesítmények egész sora épült. Ha Pál- fán és Sárszentlőrincen is megvalósulnak az elképzelések, akkor húsz év munkájának nagyon szép gyümölcse érik be. Elmondhatjuk, hogy nálunk napjainkten- denciájának ellenkezője történt: képletesen szólva nem kellett felszántani a pályákat a kisegyesületek megszűnése miatt, mert azok megizmosodtak.- Ahhoz, hogy valaki elfogadtassa magát, ezáltal sportpolitika is érvényre jusson, ehhez ott kell lenni minden kilométerkőnél, hogy a helyiek érezzék: a Szinger a mi szekerünket akarja tolni, nem pedig egy felső hatalom „képviselője”, akivel csak óvatosan...- Ezért nem a szobámba ücsörögtem, hanem mentem és mentem. De nem kérni és legfőképpen számonkérni. Közgyűlések előtt többször is kilátogatok a helyszínre, hogy egy felmerülő vitás kérdésben legalább annyira tájékozott legyek, mint az érdekeltek, a protokollízű felszólalások helyett érdemben nyilatkozhassak.- Tulajdonképpen szerencséje is volt. Mert úgy 1973 óta a sportmozgalomra is rátelepedett a bürokrácia és kifejtette kártékony hatását. Önnek nem volt a közelében egyetlen aktatologató sem, aki főnöki mivoltából direkt vagy indirekt módon sugalmazta volna: „Szinger sportárs, lassan a testtel...”- Tényleg nem. Mindig önálló voltam, a mostani osztályvezető is hagy dolgozni, nem avatkozik be a sportügyekbe. Tudom, más helyütt ez gond, így el is veszik a sportirányítás fonala.- Az atomerőmű-építkezés nagy lehetőségeket teremtett Paks város sportjának. Ezt a fejlődést, ezt a változást nem lehet nem érzékelni. A Paksi SE és az Atomerőmű SE sportolóinak, csapatainak eredményei országosan is ismertek. Pakson eléggé sok sportággal foglalkoznak, vannak olyan vélemények, hogy kevesebbel kéne, de azzal még eredményesebben.- Nem értek ezzel egyet. Mert ha egyszer módunkban áll, igenis teremtsük meg annak a lehetőségét, hogy sok sportág gyökeret verjen városunkban! És pénzszűkös időszakban az ország legnagyobb beruházásának jóvoltából ránk mosolygott a Fortuna. És nagyon üdvözölni lehetett a 79-ben megalakult Atomerőmű SE abbéli elképzelését, hogy új sportágakat honosított meg a városban. Cselgáncs, kajak-kenu, vívás, tenisz. Ez utóbbi kapcsán egy felbecsülhetetlenül nagy értékű tömegsportmozgalom bontakozott ki. De ugyanígy a dzsu- dóval több száz gyerek ismerkedhetett meg. Az atomerőmű vezetése, azt hiszem, megtehette volna, hogy úgymond átnéz rajtunk és igazolásokkal, más eszközökkel létrehoz egy olyan minőségi élsportot, amihez Paksnak kevés köze lett volna. De az ASE küldetése más volt. Nevezetesen az, hogy hozzávetőlegesen tízezer embernek nyújtson sportolási, kikapcsolódási lehetőséget, ehhez teremtse meg a feltételeket. Nyilvánvaló, hogy nagy tömegek megmozgatásakor óhatatlanul is napirendre kell, hogy kerüljön a tehetséggondozás és az élsport kérdése. Az az álláspont, hogy az olimpiai egyéni sportágakban az élsport irányába kell menni, a csapatsportágakat pedig olyan színvonalra hozni, hogy a közönség szórakoztató szerepét is betöltsék, de ne tegyék tönkre az itt kialakult, élénk tömegsportot.- Fociügyben összegubancolódhatnak a szálak az ASE területibe történő feljutásával. Mert azt szinte biztosra veszem, hogy az erőmű színeiben játszó játékosok is ugyanazon profikörülmények biztosítására számítanak, minta Dráva-csoport többi csapatánál.- Nem tudom, hogy mi lesz, de öt évvel ezelőtt az ASE vezetői azt mondták, hogy a futballt csak amatőr szinten, amatőr szintig, azaz a területiig támogatják. Én egyébként nem vagyok a fúzió híve, véleményem szerint a város elbír két területi csapatot, így tizenkét utánpótlás-csapatba rúghatják a labdát a paksi gyerekek, s ez az utánpótlásnevelés lendítő kereke. A sportpályán pedig majd eldől, hogy melyiknek lehetnek igényei az új rendszerű NB ll-re, mert ez már a várost is érdekli.- Engem pedig az, hogy április 4-e előtt hova volt hivatalos.- Az ÁISH elnökétől, Deák Gábor államtitkártól a Sportérdemérém bronz fokozatát vehettem át. Megmondom őszintén, hogy ilyen magas rangú sportkitüntetésre egyáltalán nem számítottam. Ehhez az elismeréshez közük van azoknak a vezetőknek, akik anyagilag és erkölcsileg is támogattak. Ha Paksnak a múltban is ilyen párt- és tanácsi vezetői lettek volna mint most, akkor az elmúlt húsz év alatt mégegyszer annyit lehetett volna tenni a sportmozgalomért.

BÁLINT B. GYÖRGY

MÚLTUNKBÓL

A községben - mint mondani szokás - már hetek óta paprikás volt a hangulat. Ez nem volt új jelenség, így szokott lenni majd mindenütt, ahol bíróválasztásra került sor. Most nem is, egy, hanem két személyt kellett választani, mert a bíró mellett másodbirónak is lennie kellett. 1934. január 26-án délelőtt ünneplőbe öltözött mindenki, aki illetékes volt a választáson. Ott voltak a virilisek, akik vagyonuk alapján a legtöbb adót fizették, ők, mint tudott, választás nélkül kerültek a község önkormányzati szervébe, a képviselőtestületbe. Ott voltak a hivatalból delegált személyek, s megjelentek többen azok közül is, akiket választás révén juttattak be a testületbe. Természetesen ott voltak azok is, akiknek ily tisztség nem jutott, de a törvény szerint szavazati joggal rendelkeztek. Előkerültek a rámás csizmák, a bársonyos öltözékek, a fekete kalapok, meg a kucsmák. Meg kellett adni ennek az egész ügynek a rangját. Ott volt a községházán - mert a választás ott történt - maga a járási főszolgabíró is, akinek az jutott tisztiül, hogy csendőrszuronyok között vezesse le a választást, hirdesse ki hivatalosan az eredményt, és iktassa be az új tisztségviselőket.

Bíróválasztás Kányán

Nos, a megjelentek közül 9 személy, még a választás megkezdése előtt, írásban kérte, hogy névszerinti szavazás legyen, ennél tisztább választás nem lehet. A főszolgabíró azonban, hivatkozva a községi törvény 79. paragrafusára, azonnal elutasította. Ezt követően ifj. Kuczor János és társai járultak a főszolgabíró elé, kérve, hogy a jelöltek közé vegye fel Schvasznek Jánost. A főszolgabíró ezt is elutasította, döntését azzal indokolta, hogy Schvasznek nem alkalmas bírónak, mert Kányára erős kezű bíró kell.

A sorozatos visszautasítás csak olaj volt a tűzre.

Ilyen körülmények között kezdődött meg a választás. Kihirdették, hogy a bírói állásra három személyt jelöltek, éspedig Gróf Józsefet, vitéz Rácz Sándort és ifj. Tóth Györgyöt. A közönség már ekkor közbekiabált. Pedig a nyílt szavazás csak ezután kezdődött. Erről maga a járási főszolgabíró a fellebbezési vizsgálódás alkalmával igy írt:

„... a közfelkiáltással megejtett választás során mind a három jelöltre voltak felkiáltások, s úgy hallottam, hogy Gróf Józsefet akarják a legtöbben, így őt nyomban községi bíróvá megválasztottnak nyilvánítottam. Erre történt azután, hogy más párton levők gondolatnyilvánításaikat oly erős hangon közölték, hogy az a választás rendjét zavarhatta volna, és állandó kiabálás volt, úgy hogy célszerűnek látszott a választási eljárásnak rövid időre való felfüggesztése.”

A főszolgabíró azt is leírta, hogy hasonló módon választotta meg a másodbírót, és az elöljáróság más tagjait. Ezt követően a következőket írja jelentésében:

„Tisztelettel megemlítem, hogy a bírói állás betöltése után a választási eljárás felfüggesztését azért láttam célszerűnek, mert a választáson megjelentek hangulatából ítélve a rend fenntartása nem látszott biztosítottnak a két tagból álló csendőrjárőr ottlétével, s a szomszédos községből rendeltem át az oda kivezényelt csendőrjárört a karhatalom megerősítése céljából. Ez időt vett igénybe, mintegy 20 percet, s ezalatt a választási eljárás szünetelt. E körülményt is szabályszerű módon kihirdettem, s tudomá-' Sára adtam a megjelenteknek.”

A főszolgabírói jelentésből azt is megtudjuk, hogy Gróf Józsefet ő azért tartotta igen alkalmasnak a bírói tisztség betöltésére, mert „igen erélyes kézzel teljesítette kötelességét akkor is, amikor az elöljáró- ságának több tagja az 1932. évi szigorított adóbehajtás során a kötelesség teljesítési kereken megtagadta.”

A főszolgabírót már a választáson részrehajlónak minősítették többen is. Erre a jelentésben kénytelen volt kitérni. Idézzük ezt is:

„Lehetséges az, hogy a fellebbezést aláírók a megválasztott bírónak tiszteletet nem adnak, s őt bírónak nem kívánják, azonban azon állításuk, hogy a jelen volt választók közül Gróf József a közfelkiáltásból csak 10 százalékot kapott és a többi 90 százalékot a másik két jelölt, szubjektív megállapítás lehet, azonban a megállapítás eszközlésére az elnök van hivatva, amint már fentebb is tisztelettel jelentem és úgy állapítottam meg, hogy Gróf József kapta a legtöbb nyilatkozatot. Az ellenkező párton lévők közül többen ezt azzal magyarázták ott nyomban, hogy azért hallottam leginkább Gróf Józsefnek a nevét kiáltani, mert annak a hívei legkö- zelebbre tolakodtak hozzám.”

Az iratokból kiderül az is, hogy a megválasztott bíró és a másodbíró egymással unokatestvéri rokonságban van. Ez sem nagyon tetszett a kányaiaknak.

Valószínűleg a bíróvá kikiáltott Gróf Józsefet és a másodbírót, Gróf Jánost bántotta, hogy nem volt egyértelmű a választás. Talán ezért is ragadtak tollat 1934. február 19-én. Leírták, hogy a fellebbezők egy része írni-olvasni sem tud, közülük egy személy a közelmúltban szabadult a börtönből, ahová államellenes felforgató cselekménye miatt került, s aláírták a fellebbezést olyanok is, akik nem is voltak jelen a választáson - nagyvadászaton éppen hajtők voltak. Önmaguk mellett pedig emigyen érveltek:

„Az 1932. évben felsőbb hatóságom rendeletére községemben úgy az együttesen kezelt közadók, mint az egyéb köztartozások behajtását arravaló tekintettel, hogy azok évek során tetemesen felszaporodtak, behajtani szándékoltam, azonban a behajtás terén nagy akadályom volt az, hogy a község elöljáróságának három tagja a zálogtárgyak összehordását megtagadva, továbbá vitéz Rácz Sándor azon kijelentést tette, hogy a község elöljárósága erre jogosítva nincs, amit azon időben jegyzőkönyvbe is vétettem. Ezen megtörténteket felsőbb hatóságomhoz telefonon bejelentettem, aki arra utasított, hogy fentnevezettet tartóztassam le az akkor szolgálatot teljesítő csendőrrel, akik letartóztatás után bekísérték az illetékes kir. járásbírósághoz. Mindezek megtörténte esetén bekövetkezett községemben az, hogy templomunk harangjai - ami nem tulajdonítható másnak, mint a hozzátartozó elvűeknek - megszólaltak, mint tűzvész esetén."

Az iratokat a vármegye alispánja átadta a tiszti ügyésznek véleményezésre. Az 1934. május 7-én írt álláspontja szerint: „Az 1886. évi XXII. t.c. 81. §.-a szerint nagy- és kisközségekben a bíróválasztás általános szavazattöbbséggel válasz- tatik. A választási elnök jelentéséből sem tűnik ki, hogy a megválasztott Gróf Józsefnek az abszolút többsége meg lett volna és hogy ezt a választási elnök is megállapította volna. A választási elnök ugyanis azt jelenti, hogy mind a három bírójelöltre történtek felkiáltások, s ő úgy hallotta, hogy Gróf Józsefet akarják a legtöbben. Tehát a választási elnök is csak többséget vélt észlelni és állapított is meg, nem állapította meg azonban a törvény szerint szükséges általános többséget.”

A tiszti ügyész arra a következtetésre jutott, hogy a választás eredményét meg kell semmisíteni, új választást kell kiírni. Ugyanakkor azt javasolta, hogy a másodbíró választását erősítsék meg. így került az ügy végül is a megyei kisgyűlés elé. A kisgyűlés úgy határozott, hogy a fellebbezésnek azt a részét, amely a bíró megválasztását kifogásolta, elfogadja, a választást megsemmisíti, a másodbíró megválsztását pedig megerősíti. A rendelkezés ellen 15 napos határidőn belül törvényes felszólamlási lehetőséget biztosított. Mi történt ezt követően? A Tolna Megyei Levéltárban őrzött iratok erre már nem adnak választ. Igaz, a feljegyzések tanúsága szerint egész csomagnyi irat gyűlt össze, de ezek nem találhatók a 2865/1934. iktatószámon. A községet pedig átcsatolták Somogy megyéhez. Lehetséges, hogy a képviselőtestületi ülések jegyzőkönyvei ott fekszenek, amelyek választ adhatnának a kérdésre.

Az ügy szempontjából azonban a további események nem meghatározók. A fent elmondottak jól bizonyítják, hogy a nyílt szavazáson azt kiáltották ki győztesnek, akit akartak... A főjegyző, a főszolgabíró, vagy bárki más, azt hallott amit akart...'

Szárazdon sem volt sokkal jobb a helyzet

Ott 1934. január 18-án volt a bíróválasztás. Hiába kértek ott is névszerinti szavazást, a főszolgabíró élutasította a kérelmet, s azt a személyt jelentette ki fbVTiegváJasztottnak, akinek neve után töb-*- ben kiáltottak...

Természetesen Szárazdon is megfellebbezték a főszolgabírói kinyilatkozást. Ezt a gyönki főszolgabíró így hozta az alispán tudomására:

„Tisztelettel jelentem azt is, hogy a fellebbezők valamennyien a Független Kisgazda Párt lelkes hívei és mivel Wolf Henrik,, aki az ő bírójelöltjük volt, nem lett megválasztva, ennek következtében fellebbezik meg a választást.” - irta 1934. január 31-én.

Április 6-án kelt jelentéséből néhány egyéb dolgot is megtudhatunk:

„Jelentem, hogy a megválasztás folytatólagos volt és Becht Jakab kitűnő bíró, a törvényhatósági bizottságnak örökös tagja, politikailag értékes ember, és ez az oka az ellene bizonyos oldalról megindított harcnak is. Megközelítőleg sincs az állásra annyira alkalmas más ember a községben. Egyéni értékét eléggé jellemzi, hogy egyszerű kisgazda létére a törvényhatósági bizottság örökös tagjává választotta.”

Hiába volt elégedett a főszolgabíró, a megyei kisgyűlés helyt adott a fellebbezésnek, a választást megsemmisítette. Ezt tette Budapesten a közigazgatási bíróság is 1934. szeptember 5-i ülésén. Új választást kellett kiírni.

K. BALOG JÁNOS