Tolna Megyei Népújság, 1987. június (37. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-20 / 144. szám
1987. június 20. KÉPÚJSÁG 5 Létfeltétel Megdöbbenve hallgattam a híreket. Egy francia férfit több hónappal a halála után találtak meg a lakásán. Egy darázsfészket kellett eltávilitani az ablakából, ezért feszítették fel a szomszédok az ajtaját. Nem azért, mert hosszú ideje nem látták már, vagy gyanús volt a csukott ablak, a mozdulatlanság, esetleg valakinek eszébe jutott, hogy meglátogassa, elbeszélgessen vele. Vajon ki lehetett ez az ember, aki senkinek nem hiányzott, akihez soha nem csöngettek be, nem érkeztek hozzá megválaszolatlan levelek? Milyen magányosan tölthette utolsó perceit, óráit... éveit. Vagy mágis voltak barátai, ismerősei, sőt mi több, rokonai, csak éppen valami módon megfeledkeztek róla, nem volt idejük törődni az öreggel? Egyáltalán öreg volt, vagy a tisztes középkorosztálybeli, esetleg a húszas-harmincas éveiben járó hirtelen infarktusnak áldozatul esett embertársunk? Megindul az emberi képzelet, mert mint mondani szoktáka humánumnak ellentmondó, hát- borzongató dolgokat valami módon igyekszünk távoltartani magunktól, megpróbálunk elméletet gyártani keletkezésére, meglétére, racionális magyarázatot keresni. Közben pedig tudat alatt összehasonlítjuk saját sorsunkkal, életvitelünkkel, hogy annál biztosabban sóhajthassunk fel, hasonló dolgok velünk soha nem történhetnének meg. Magától értetődően hajlamosak vagyunk arra, hogy az általánosítást, a tágabb értelmet is személyünktől elvonatkoztatva, kellő távolságtartással keressük. Pedig apróbb jeleket saját környezetünkben is találhatunk. Biztosan nem vezetnek ezek a nem szívesen idézett tragédiához, sőt az is lehet - ami már szomorúbb -, hogy többnyire észre sem vesszük. Többen élnek közöttünk magányosan, meglehet, hogy nem a szó eredeti értelmében, mint gondolnánk. Családdal, ismerősökkel együtt valami módon keresik ők a helyüket, az azonos gondolkodású, mentalitású embereket, igaz előfordul az is, hogy semmiféle hiányérzetük sincsen. Persze, nem kézzelfogható módon jelentkezik ez a fajta magány, sokkal inkább az idős korú, a megözvegyült, esetleg a beteges embereknél. Igaz, előfordul, hogy természete, beállítottsága miatt ifjúkorban vagy éppen később, munkahelyi elfoglaltsága miatt marad egyedül valaki, de a legnehezebb mégis a helyzetükön változtatni képtelen magatehetetlen idősek sorsa. A hetedik emeletre kapaszkodtam fel nemrégiben, a biztonsági lánc leoldása után bizal- matlanul engedett be az idős asszony. Rövid ideje élt eltartási szerződésben, a fiatal szomszéd leány gondoskodott róla. Friss, levegőt csak az ablakból szívhatott, mozgástere nem volt nagyobb a lakásnál. Örült tehát, hogy olyan embert talált, aki gondját viseli, akihez szólhat, aki mellett embernek érezheti magát. Sokan választják ezt a formát, de legalább annyian vannak azok a „hétvégi” nagymamák, akik azt a néhány órát várják naponta, esetleg heteken át, amikor a gyerekek, unokák érkeznek. A mindennapokban az életerőt számukra a segítőkész, emberileg is nyitott szomszédok, a lakóközösség, a környezet teremti meg. És ez azt hiszem valamennyiünk számára létfeltétel.- takács Vi I la nyszerelők kánikulában Amit a rádió bemond reggel, hogy 35 fok, az árnyékban értendő természetesen. Napon ennél jóval több van. A villanyoszlop tetején eltöltött három óra az még melegebb helyzet. Közben pedig dolgozni kell és figyelni arra, nehogy félre lépjen az ember, mert az itt fent veszélyes. Tizenharmadikán, úgymond szabad szombaton a Dédász villamoshálózat-szerelő brigádja oszloptrafót és 20 KV-os leágazást készített a bátaapáti vízmű részére. Az Endrődi László vezette kilenctagú brigád dolgozott ezen a napon reggeltől a késő délutánig. A brigádtagok: Bognár Lajos, Lökös József, Andi János, Győré József, Madarász István, Kovács Árpád, Révai Zoltán és Mihó István, a darusautó vezetője, őket segítette munkájukban a két bátaszéki szerelő: Hermész Antal és Takács Gábor. Fotó: Bakó Jenő Endrődi Laci bácsi brigádvezetö A munkaterület egy kukoricatábla Az oszloptrafó bekötése Nehéz és veszélyes Erik a cseresznye Mindjárt áll az oszlop A brigád lelke: Bognár Lajos balról Fiatalok a brigádtagok Majd három óra a magasban Rengeteg kötés a feladat
