Tolna Megyei Népújság, 1987. május (37. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-13 / 111. szám
1987. május 13. 'népújság 3 Megketszerezik a galliumgyártást Ajkán Uj galliumüzemet építenek Ajkán. Az ajkai timföldgyár és alumíniumkohó évi 3000 kilogrammos kapacitású, eredeti technológiával termelő galliumüzeme 1988-ra készül el, s ezt követően megkétszereződik az ajkai galliumgyártás, amely eddig is a világtermelés mintegy 7 százalékát adta az egyre keresettebb fémből. A gallium felhasználása az elektronika fejlődésével arányosan nő, s ez a fém a kereslet átmeneti megtorpanása után most ismét a legkeresettebbek és legdrágábbak sorába került. A félvezetőként alkalmazott gallium korábban drágasága miatt háttérbe szorult az ugyanerre a célra használt szilíciummal szemben. Időközben azonban megjelentek azok a termékek, amelyeknél meghatározó jelentősége van a félvezető átviteli sebességének. Ilyenek például a fénydiódák, a lézeres száloptikák vagy a napfénykollektorok. A gallium átviteli sebessége sokszorosa a szilíciuménak. Ez a magyarázata annak, hogy egy esztendő alatt kilónkénti ára 100 dollárral nőtt a világpiacon. A bürokráciáról Melyikünkkel ne fordult volna meg elő, hogy egyetlen alairasra valoszinutlenul hosszú ideig voltunk kénytelenek várakozni, hogy számunkra egyszerűnek tűnő hivatalos ügyünk intézése sorárf egyik előszobából a másikba küldözgettek bennünket, hogy minősíthetetlen hangon intettek bennünket türelemre és a hivatal tiszteletére. Bürokraták - morogjuk vagy harsogjuk ilyenkor, vérmérsékletünk szerint. Valóban, a hétköznapi szóhasználat szerint bürokrácián elsősorban bosszúságot értünk, mégpedig olyan kellemetelnséget, amit a „hivatal uralma” okoz számunkra. Azt, hogy valahol valakik hatalmi pozícióból szólnak hozzánk, a formaságokhoz, szabályokhoz önmagukért - nem pedig értelmes cél miatt - ragaszkodnak, a döntésekért való egyéni felelősségvállalástól elzárkóznak, illetve a döntés minden egyes kis elemére is utasítást igényelnek. Az aktatologatás, a vontatott ügyintézés, azaz a szervezet problematikus működése sokszor abból adódik, hogy adott posztokon hiányzik a megfelelő szakértelem. „Hiányzó tudásodat toldd hát meg magabiztossággal, fölényességgel” - hangozhatnék talán így is a recept. A bürokráciának fenti, leggyakoribb értelmezése mellett találkozhatunk olyan felfogással is, ami nem pejoratív, épp ellenkezőleg. Eszerint a bürokratikus szervezet szakszerű, meghatározott elveknek, jogszabályoknak megfelelően működik. Aztán arra is volt már példa a történelemben, amikor a bürokráciában az uralom vált hangsúlyossá, amikor például szakértelmük alapján egy adott szervezet tagjai a többiek fölé kerekedhettek. Értelmezzük bár így vagy úgy a bürokrácia fogalmát, egy biztos: szinte sohasem gondolunk arra, hogy gazdasági életünkben is milyen sokszor jelentős a szerepe. Utalnék csak arra, hogy a piac által nem ellenőrzött gazdaságban nagy létszámú bürokráciára van szükség, az ellenőrök ellenőreit is ellenőrizni kell. A felduzzadt bürokrácia költséges, és csökkenti a társadalom egyéb - például termelő - tevékenységre fordítható munkaidőalapját. Egy „gazdasági eset" volt az is, ami a bürokráciáról való elmélkedésre késztetett. A csőd szélén álló vállalatunk vezetője nyilatkoztában többek között azt olvashatjuk: „Amikor az idő sürget, gúzsba köti a vezetőt a demokratikus fórumok győz- ködése. Hadi helyzetben parancsnokiás kell, egyszemélyi felelős vezetés, nem pedig örökös egyeztetés.” Talán furcsának tűnnek fülünknek ezek a szavak, pedig nem először halljuk. Történelmi tapasztalatok mutatnak rá, hogy minden demokráciában fellelhető spontán tendencia a túlzott körülményességből eredő bürokratizmus. Ismerjük az áldemokrácia fogalmát is. Természetesen nem vigasztal bennünket, amikor ha saját ügyünket lélektelenül intézi a hivatal, de azért nem árt tudnunk: a bürokrácia jelensége, sajnos, nem csak a mi személyes ügyeinkben jelent gondot. A mai gazdaságok betegségeinek egyik tünete is, valahol a hiány, a munkanélküliség, az infláció sorában. Mészégetők a Pilisben A Pilis dombjai között megbúvó füstölgő kemencék jelzik: munkálkodnak a mészégetők. Nyersanyaguk a hol nagyobb, hol kisebb mészkőtömb, a hegység környező vidékéről teherautóval érkezik. Nagykalapácsokkal törik kisebbre a szikladarabokat a munkások, majd a kemencébe hordják azokat. Végül lezárják az égető szájnyílását, s több napon át izzásban tartják a köveket. Munkájuk végeztével készül el az égetett mész, s kerül a felhasználókhoz, az építőkhöz PENZI^ A márvány palotában Lehet-e újra újrakezdeni? E sorozatnak elsősorban az a célja, hogy igyekezzen bemutatni megyénk közművelődését, pontosabban jellemző képeket villantani szürke, néha egyre szürkébb hétköznapjaiból. Nézzük meg, nogy van-e atrogo Kozmuveioaesi stratégiánk, hogy tanácsi művelődési hálózatunk intézményei mennyiben partnerek egymással, vagy bizonyos esetekben ve- télytársak. Jó lenne tisztázni ezeken a hasábokon, hogy milyen hatásfokú is a művelődés segítése, illetve magát a műveltség fogalmát, aminek beszűkülése sajnálatos tény. Tisztázásra vár az is, hogy megyei módszertani intézetre - mely kizárólagos helye a módszertani munkának - vagy ütőképes megyei közművelődési hálózatra van-e szükségünk. No és arról, hogy mennyire volt képes közművelődésünk idomulni a sajátosan alakuló sokszínű közművelődési igényekhez. S az e témában való vizsgálódás során kihagyhatatlan, hogy a közművelődés közkatonái és persze az irányítók milyen körülmények között kell, hogy megvalósítsák mindazt, amit a társadalom vár (elvár) tőlük. Vajon ők kiegyensúlyozottan teszik dolgukat? Vajon feladataik elvégzéséhez biztosítottak-e a feltételek? Például milyenek az anyagi lehetőségeik? Milyenek a személyi feltételek? Vagy hol, milyen lakossági igényeknek kell megfelelniük? A kérdéseket lehetne sorolni bármeddig is. Inkább figyeljünk a válaszokra, még a szó szoros értelmében fel sem tett kérdésekére adottakra is. De egyvalamit le kell szögezni már most. Azt, hogy - a bizonyos területeken - kátyúba jutott közművelődésünk helyenkénti indoklásáért a vádlottak padjára nem ültethető senki. Másképpen, nem tételezhető föl a rossz szándék az azonos célért harcoló népművelőknél, s mégcsak az sem, hogy a fától nem látják az erdőt. Azt az erdőt, mely képletesen jelképezze azt a szükséges belső stabilitást, amibe nemcsak a megújulni képes, hatékony gazdaság, a humánus szociálpolitika, a szocialista demokrácia kell, hogy erősítse gyökérzetét és lombját, hanem a kultúra is, mely alakítja és kiegyensúlyozza az emberek tudatát, életvitelét, ízlését, erkölcsi érzékét... Utalások a múltra A Babits Mihály művelődési központ átadása 1970-ben volt. A nevében akkor benne foglaltatott, hogy megyei. A városit csak az utóbbi időben vétették föl vele, de erről még később szólunk. A hetvenes évek elején a hálózati rendszer formailag stabil volt, hiszen a közművelődési intézmények a tanácsi rendszerhez igazodva, Q301< fonntorfáoóban, irÁnyf+AoA-.-«l ri-> • gyei, járási módszertani központként, illetve alközpontokként működtek. Tehát akkoriban a reprezentatív üveg-és márványpalotaként emlegetett „Babits” funkcióival és koncepciójával együtt korszerű volt.- Mindebben az állami intézmény- rendszer problémáját érzékelem, s nem „Babits-” vagy Dombóvár- problémát - mondja Ballpap Ferenc, a dombóvári művelődési központ igazgatója. S azt is hozzáfűzi: - A Babits munkaszervezetét át kellett volna alakítani, amikor a városi hálózat kialakult. S most térjünk vissza a közös fenntartáshoz. Szekszárd dinamikus fejlődése növekvő igényeket támasztott az intézménnyel szemben, ugyanakkor a megyeszékhely és a művelődési központ kapcsolata nem alakult olyan egyértelműen, mint a megye többi városában. Ezért 1984. január 1-jétől közös fenntartásba helyezték az intézményt, így nevében a megyei mellé fölkerült az „és városi” is. Rövid, de elfogadható határidőt szabtak a városi művelődési osztály vezetőjének, hogy dolgozza ki a városi és városkörnyéki művelődési igények alapján az intézmény helyi feladatait. Azóta viszont három esztendő telt el... Ez már nem rugalmasság kérdése A „Babits” egyik hajdan volt klubjának hajdan volt tagja a ház leépüléséről beszél. Más azt sajnálja, hogy számszerűségükben, de színvonalukban is csökkentek a színházi előadások. Van, aki azt panaszolja, hogy oda már „csak úgy” betérni nem is lehet. Egyszerűen a „csak úgyra” nincs hely. Nincs, mert irodákat alakítottak ki, mert sokszorosító üzemet hoztak létre és így tovább. Az utóbbinak az a lényege, hogy az egymást követő igazgatók - szám szerint négy - a mindig változó „igényeknek” megfelelően alakították az épületet, szinte állandó volt a fúrás, faragás, falbontás és falazás. És talán érthető módon az igazgatók a tartalmi munkában is saját elképezléseiket is igyekeztek megvalósítani. Ami nem lenne baj - úgy általában. Viszont a gyakori vezetőcsere diktálta formai és tartalmi „megújulás” túllépi a tűréshatárt. Ez vonatkozhat éppúgy a lakosságra, mint az ott dolgozó munkatársakra. Szóval ezek már nem a rugalmasság tárgykörébe tartoznak. Mindezek után úgy hiszem, hogy az is, aki eddig nem tudta, sejtheti, hogy ismét vezetőváltás van a házban. Kis Pál István, aki a közös fenntartásba vétellel szinte egy időben érkezett Szekszárdra, mint igazgató lemondott. Igaz, ennek már van néhány hónapja, az is igaz, hogy az új főnök kinevezéséig vállalta az irányítást. Úgyhogy van is igazgató, meg nincs is.- Szerintem Kis Pál István tehetséges és valóban profi népművelő - mondja Kovács János, a városi tanács elnöke. - Ö az, aki megértette a város elvárásait. Szívből sajnálom, hogy lemondott, bár meg kell értenem. A két feladat, mármint a megyei módszertani funkció és a város „kiszolgálása" megosztja az intézmény vezetőjének erejét, s úgy tudom, gond van az egészségével is. Valóban mókuskerék? Amikor Kis Pál Istvánnal leülünk beszélgetni, mesélni kezd. Egy ókori mesét. Ennek az az eszmei mondanivalója, hogy a főhősök egy idő után már az objektív körülmények kialakulásáért is egymást okolják. Ez fölfogható úgy is, hogy köz- művelődésünk megyei helyzetképe, pontosabban a Babitsban kialakult kép beleillik az országos képbe, vagy annak kicsinyített mása. Persze, ez nem vigasz semmire, noha minden helyzeten lehet változtatni, például „ott kell keresni a belső lehetőségeket, ahol azok meglelhe- tők”.- Egészségi állapotom valóban leromUU A . .. *«mi—— ----------e lég erős ehhez a munkához, ezekhez a megpróbáltatásokhoz. Sokan csodálkoznak és úgy minősítik a döntésemet, hogy bedobtam a törülközőt. Hát miért nem természetes, hogy 36 éves fejjel nem az esetleges infarktust választom?... - mondja a jelenleg még igazgató, majd hangosan gondolkodik tovább: - A népművelői munka minden területét, minden részét ismerem összefüggéseiben is. Úgyhogy itt szeretnék maradni a házban és elvállaltam az általános művelődési központok szakmai gondozását a megyében.-Döntésem előtt én mindent átgondoltam. Nekem ne adjanak egy íróasztalt valahol... Úgy érzem, eljárásom becsületes volt. Amit elkezdtem, be is fejeztem.- Nem is erről van szó. Munkatársai féltik a házban maradástól. Aggódnak azért is, hogy bérfeszültség és más egyéb konfliktus okozójává válik.- Tőlem nem megszabadulni kell! Én nem vesztettem el munkavégzési képességemet, hanem éppen meg akarom őrizni. S nem lehet pénzügyi kérdéssé leegyszerűsíteni a dolgot, mivel ez társadalmi kérdés. A véleményem pedig az, hogy jó lenne eljutni oda, hogy egy vezető is megtalálhassa boldogulását ugyanazon a helyen munkatársként, beosztottként. Mi van ebben furcsa? Számomra semmi. Majd az idő az én nézetemet igazolja. Ezt tudom. Most viszont el kell mondanom, hogy akik velem együtt ezt a pályát választották maguknak, azok egyben a köz művelődésének segítését választották hivatásul. S nem törvényszerű, hogy ez kupeckedéssel, skizofrén helyzetek sorával járjon. Számomra itt igazgatónak lenni sokkal súlyosabb belső konfliktusokat jelentett, mint arra valaha is számítottam. Ezt az élethelyzetet nem vállalom tovább. De a pályát igen. A pályát, a hivatást, ami olyan, mint a mókuskerék. Nem lehet belőle kiszálni, csak kiszédülni. (Folytatjuk) V. HORVÁTH MÁRIA Fotó: KAPFINGER ANDRÁS
