Tolna Megyei Népújság, 1987. május (37. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-30 / 126. szám

6 KÉPÚJSÁG 1987. május 30. MÚLTUNKBÓL- Az osztálytársaid másik épület­ben most éppen matematikaórán vannak. Örülsz annak, hogy ehelyett itt beszélgetünk egy üres teremben, vagy szívesen barangolnál a számok birodalmában?- Tanulni nem nagyon szeretek, 3,7 volt tavaly az átlagom, de a matekot ked­velem. Abból négyest kaptam. Inkább a magatartásommal van baj néha. Emiatt két fekete pontom is van már az idén. I- Én úgy látom, hogy halk szavú, csendes kisfiú vagy. Ezt mondta rólad az igazgató bácsi is. Miért kaptál még­is rossz pontokat?- Mert becsengetés után elmentem a helyemről, pedig azt nem szabad. De a barátaimmal olyan jól beszélgettünk szü­netben, hogy egyszerűen nem tudtuk ab­bahagyni. I- Ha nem titok, áruld el, mi volt azaz izgalmas téma, amit olyan halasztha­tatlanul meg kellett tárgyalni?- Arról volt szó, hogy miből hányasunk van, milyen óráink lesznek még aznap, meg hogy ki mit csinál tanítás után. Ilyen­ekről szoktunk beszélgetni.- Említetted a barátokat Ezek sze­rint több pajtásodhoz is fűz az egyik legszebb emberi érzelem, a barátság. Amellyel kiválasztjuk a bennünket kö­rülvevő társaink közül azt akihez leg- öszintébbek lehetünk, legjobban adunk a szavára, s akivel örömeinket bánatainkat közösen élhetjük át Le­gyen az fiú vagy lány, ragaszkodunk hozzá, számíthat ránlt és mi is őrá. Ahogy a Kis herceg című csodálatos kisregényben a róka mondja „ünnep­lőbe öltöztetjük a szívünket”, mikor várjuk őt- Sok barátom van, de Holtz Tibor a legjobb. Azért ő, mert nagyon jól megért­jük egymást, és hasonlóan gondolko­dunk. Sokat segítünk egymásnak, bár fő­leg ő nekem, mert jobb tanuló nálam. Lá­nyokkal nem nagyon barátkozom, mert valahogy mások mint én.- Azért kerestünk meg téged itt a várdombi általános iskolában, mert a Mezőgazdasági Múzeum egyik pályá­zatára olyan szép rajzokat küldtél be, hogy azokat az ország minden részé­ből érkezett sok-sok más munkával együtt kiállították Budapesten, a Vaj- dahunyadvárban. Ez annál inkább is dicsőség, mert az általános iskolások 2 ezer 380 rajza közül egész Tolna megyéből egyedül a tiédet találta erre érdemesnek a zsűri. Mikor tudtad meg a jó hírt?- Két-három nappal ezelőtt a szakkör­vezetőnknek, Valacsay Andrásiénak éppen hatodikosokkal volt órája. Üzent értem egy felsőssel, és ott mondta meg, hogy nagyon örül, mert az én rajzaim is a kiállításra kerültek.- A családnak, a szülők és gyere­kek kis közösségének a rokoni kap­csolatokon túl az egyik fő összetartó ereje az egymás iránt érzett szeretet, megbecsülés, a többiek sikereiben való őszinte osztozás, Anyukáddal, apukáddal és négy jóval idősebb test­véreddel élsz együtt A szép ered­ményt biztosan elújságoltad nekik is.- ök is nagyon örültek, hogy sikerült bejutnom a legjobbak közé. Este tévéné­zés helyett, meg hétvégeken gyakran raj­zolatok, s csak akkor haragszanak, ha összefestékezem az asztalt. I- Sokszor előfordult már veled ilyen „baleset”? Ha a rajzlap alá teszel egy másik papírt, régi újságot már meg is óvtad a térítőt- Egyszer volt csak komoly baj, amikor véletlenül fellöktem az ecsettálat, kiborult belőle a színes lé, végig az asztalon. Gyorsan lemostam és szárazra töröltem. Ezért nem szeretem a vízfestéket. Inkább temperát használok. Az jobb, mert tubus­ból jön, nem kell egyik színt a másikkal összekeverni, utána meg lemosni, és ezért nem is fogy el olyan gyorsan. I- Beszéljünk még egy kicsit a pá­lyázatról! Ki mondta el, hogy van ilyen?- Év eleje óta járok rajzszakkörre, mert nagyon szeretek festegetni, rajzolni. Ata- nár néni szólt az ősszel, hogy mezőgaz­dasággal kapcsolatos képeket lehet be­küldeni, és mi többen is vállalkoztunk. I- A pályamunkát önállóan készítet­ték, vagy segített a szakkörvezetőtök is?- Egyedül kellett megcsinálnunk, de azt megmondta, hogy fekete vonalak ne nagyon legyenek a rajzon, jobb ha minél színesebb.- Kint a folyosó falán egy egész sor kép látható az alkotásaitok közül. On­nan vettük le azt, ami most a kezed­ben van. Tőled tudom, hogy egy má­sodikos kislányt ábrázol. A beküldött pályamunkáidon mit láthatnánk, ha most a budapesti múzeum kiállításán lennénk?- Az egyiken azt örökítettem meg, ahogy ősszel amikor érik a szőlő, a csősz vigyáz a termésre, hogy el ne lopják. I- Sajnos valóban vannak olyanok, akik elveszik a másét Szerinted a sző­lőt kitől kell megvédenie a mezőőr­nek?- Hát a felnőttektől. Lopni szerintem sötétben lehet, gyerekek pedig biztosan nem járnak a határban olyan későn, mert a szüleik nem engedik őket. Én nagyon szeretem a finom, nagyszemű, kék sző­lőt, de sohasem lopnék. I- Ez nagyon derék, becsületes do­log. Örülök, hogy így gondolkodsz. A másik rajzodon mi van?- Egy zöld rét, amin egy rózsaszín, bar­na foltos tehén legelészik, egy másik meg éppen bőg. Ezt onnan lehet tudni, hogy felfelé tartja a fejét és nyitva van a szája. I- Nagyon jó megfigyelő vagy. Bizto­san sokszor láttál már hasonló jelene­teket Úgy tudom, otthon is neveltek állatokat Az állatok körüli családi munkamegosztásban neked milyen feladatod van?- Apukám a tehenészetben dolgozik, őt is elkísértem már az istállóba, és való­ban otthon is van tehenünk, lovunk, sok tyúk meg két kutya is, egy német juhász meg egy keverék. Nagyon szeretem őket. A kutyákat meg a tyúkokat én szoktam megetetni, a nagyobb állatoktól kicsit fé­lek, azokat apuék látják el. I- A pályázat címe az volt: Hazánk mezőgazdasága diákszemmel. Részt vettek rajta középiskolások is, ez a ki­csit felnőttes cím talán inkább nekik szól. Te érted, mit jelent?- Hát, nem nagyon. I- Fejtsük meg együtt szavanként, segítek. Biztosan beszélgettetek már órákon arról, hogy mi a haza.- Nekünk a hazánk Magyarország, ahol élünk, meg Budapest is, mert az a főváros. És persze Várdomb is, mert mi itt lakunk. A hazánkat szeretni kell. Úgy, hogy ha háború van, akkor fegyverrel is megvédjük. Persze nem mi, gyerekek, hanem a felnőttek, de mi is, ha na­gyok leszünk. Szerencsére most béke van, ezért nem kell harcolni, pincében bújkálni, meg félni, és éhezni.- Most valóban békében élünk. Nem járnak tankok az utcákon, nem repülnek felettünk halált hozó bombá­zórepülők, nincs szükség fegyveres harcra. Akkor hogyan szerethetjük a szülőföldünket, te például a szűkebb hazádat, Várdombot?- Úgy, hogy nem taposom le a növé­nyeket, virágágyásokat, nem tördelem le a fák ágait, mint ezt sokan teszik, és segí­tek az idős embereknek, akik ezt a falut valamikor felépítették. Igaz, ilyen még nem fordult elő, de ha látnék egy öreg bácsit vagy nénit, aki nehéz szatyrot ci­pel, akkor elvenném tőle, vagy segí­tenék neki átmenni az utca másik oldalá­ra, ha egyedül félne. Mindig köszönök, és udvarias vagyok, és ez biztos jól esik ne­kik. I- A következő szó a mezőgazda­ság. Mi minden jut eszedbe róla?- A téeszek, a tehenészet, szőlészet, meg azok a munkák, amiket a határban kell csinálni. ■ - Felsorolnál néhányat ezek közül?- Vetés, műtrágyázás, szántás, foga­solás, boronálás, permetezés. Az állatok etetése, itatása, a lovak csutakolása, a tehenek megfejése is ide tartozik. I- Olyan ügyesen mondtad el, hogy arra gondolok, biztosan a mezőgaz­daságban szeretnél dolgozni, mint az édesapád, ha majd felnősz.- Még nem tudom, mi legyek. Állatok­kal szívesen foglalkozom, meg a termé­szetet is nagyon szeretem, de még nem tudtam dönteni. A testvéreim azt mond­ják, autószerelőnek tanuljak, és akkor meg tudom majd javítani a Zaporozse- cünket. I- Persze, a pályaválasztásig még rengeteg az idő, hiszen még kisdiák vagy. A pályázat címében is ez az utol­só szó: diákszemmel. Ez vajon mit je­lent?- Én úgy gondolon, arra voltak kíván­csiak a felnőttek, hogy milyennek látjuk a mezőgazdaságot mi, gyerekek.- Pontosan erről van szó, nagyon okosan megfogalmaztad. Nagyon fontos az, hogy ti, gyerekek, milyen­nek látjátok a körülöttünk levő világot, milyen jó vagy rossz dolgokat tapasz­taltok. Hiszen a jövő a tiétek, nektek kell majd még szebbé, jobbá tenni, ha felnőttek. Ahhoz persze nyugodt kö­rülmények, a rólatok való gondosko­dás kell. Szerinted a Föld más tájain élő gyerekeket mindenhol ilyen bé­kesség veszi körül, mint titeket, itt Ma­gyarországon? Mit hallottál, olvastál erről?- Az iskolában sokszor beszéltünk ró­la, hogy vannak országok, ahol most is háború van, éheznek a gyerekek, és nem tanulhatnak. Lebombázták az iskoláju­kat, és nincsenek tanszereik sem. Arra nem emlékszem, hogy melyik országba, de mi is küldtünk innen az iskolából fe­jenként egy füzetet, meg egy ceruzát olyan gyerekeknek, akiknek nincs. Én nagyon szívesen hoztam, mert sajnálom szegényeket, és azt is tudom, hogy a mi hazánkban sem volt mindig ilyen jó élete a gyerekeknek. Olvastuk, hogy volt az a köztársaság, ami százharminchárom na­pig tartott... I - A Tanácsköztársaság volt az.- Igen. A szegény gyerekek akkor me­hettek be először a gazdagok palotáiba, meg a Margitszigetre és a Balatonra is el­vitték őket nyaralni. ­I- Ma már a gyerekek a szüleikkel meg az iskolával sok-sok helyre eljut­hatnak. Te jártál már Budapesten?- Igen, egyszer kirándultunk az osz­tállyal és átutaztunk a fővároson. Idén megint megyünk két napra, Esztergomba és Visegrádra, és úgy tudom, körülné­zünk Budapesten is. I- Egy nap az egész világon minden évben a gyerekeké. Tudod mikor van ez?- Ennek a hónapnak az utolsó vasár­napján.- Úgy van. Ez a beszélgetésünk ép­pen a gyermeknap előtti szombaton jelenik majd meg az újságban. Az ün­nepek megbontják a hétköznapok egyhangúságát, hangulatukban kü­lönböznek a többitől. Van amelyiken zászlódíszbe öltöztetjük az utcákat és vidám felvonulást rendezünk. Van olyan is, amikor ünneplő ruhában kö­rülüljük a szépen megterített asztalt, és a család valamelyik tagja elfújja a tortán lobogó gyertyákat Olyan is van, amikor édesanyánkat, nagyma­mánkat köszöntjük virággal. Legtöbb ünnepünkön ajándékokkal is meglep­jük azt aki szívünkhöz legközelebb áll, akit szeretünk. A folyosón a faliúj­ságon egy virágot láttam, amelynek a leveleibe különböző kívánságokat ír­tak bele felsős diáktársaid. Búcsúzóul áruld el, ha egy jó tündér teljesíthetné három kívánságodat a gyermeknap­ra, mik lennének azok.- Szeretnék egy távirányítós autót, meghogy mindenki boldogan éljen, ne éhezzenek az emberek, és soha ne kell­jen félnünk attól, hogy háború lesz. Ja, és nagyon jó lenne itt Várdombon egy ját­szótér. Ha a felnőttek összefognak, talán meg is tudják csinálni.- Kívánom, hogy a vágyaid minél előbb teljesüljenek és hogy ugyano­lyan jólelkű felnőtt váljon belőled, mint amilyennek megismertelek. Gratulá­lok a pályázaton elért sikeredhez, és köszönöm a beszélgetést. CSER ILDIKÓ Ebben a rovatban már egy alkalommal foglalkoztunk a levente egyesületekkel. A levéltári kutatások újabb adatai megerő­sítik azt a nézetet, hogy sem a községi hatóságok, sem a 12-21 éves leventekö­teles fiatalok nem lelkesedtek értük. Ha egy mód volt rá, a fiatalok messze elke­rülték a gyakorlóteret. Nyűg volt ez szá­mukra. A munkaadók sem szívesen en­gedték el tanoncaikat a foglalkozásokra. S ha mulasztás volt, a hatóságoknak kel­lett intézkedniük. Az alsónánai elöljáró­ságnak még az is gondot okozott, hogy hol biztosítson szabad teret a katonai jel­legű foglalkozásoknak. Idézzük az 1932. június 28-i jelentésüket: „Az egyházközségnek volna bekerített templomtere, amit azonban a helyi ható­ság nem enged át, de ha át is engedne, mégsem volna teljesen megfelelő, mert a község közepén van, és a templomot, va­lamint a hősi emlékművet veszi körül ezen tér, s így részben a lakosság csődü­lete zavarná az oktatást, részben a leven­tekiképzéssel kapcsolatos hangos, za­varó, sokszor bizony erélyes fellépés lenne rossz hatással a közvéleményre.” Érdemes felfigyelni az utolsó szavakra. A leventefoglalkozásokról hivatalos szer­vek csak igen ritkán írtak le ilyen véle­ményt. Pedig ez volt az általános... pa­rancs, utasítás, gyakorlat, büntetés... s hozzá még az ember megalázása. Nem csoda, hogy a fiatalok távolmaradásuk­kal tiltakoztak ezek ellen. A sok hiányzás miatt panaszkodtak az elöljárók és a le­venteoktatók is. A hatóságok az erőszak­hoz folyamodtak, hogy biztosítsák a fia­talok megjelenését. A csendőrök szedték össze a hiányzókat, akiket a foglalkozás után, vagy az azt követő napon 5-12 órá­ra a helyi fogdába zártak. Ismételt mu­lasztás esetén elővezetés és pénzbünte­tés, sőt súlyosabbnak ítélt alkalomkor bebörtönzés következhetett. Hiába volt minden... 1932 júniusában sportnapot szerveztek Tamásiban. A já­rás területéről is összevonták a leventé­ket. A nagyszabású ünnepségből alig lett valami. Igaz, a járás területéről a csapa­tok megérkeztek, de a tamásiak tömege­sen maradtak távol. Még az ünnepély vé­gén is 69 volt a hiányzó. Nem ismert a 2-4 órát késők száma. Őket, hogy ne legyen oly rossza statisztika, folyamatos jelenlé­vőknek tüntették fel. Dühös lett a főszol­gabíró, szabotázst, bujtogatást, szocia­lista agitációt sejtett a kudarc mögött. El­rendelte valamennyi tamási oktató kihall­gatását. 1932. június 23-24-én ez meg is történt. A felelősséget valamennyien el­hárították maguktól, a mulasztás okát részben az időszerű mezőgazdasági munkákra fogták, részben pedig a csendörség erénytelen fellépésével ma­gyarázták. A kihallgatásról felvett jegyző­könyv szerint valamennyien követelték a csendőrség intenzivebb tevékenységét. Idézzük a jegyzőkönyv idevonatkozó ré­szét: „Múlhatatlanul szükségesnek tartja az oktatói kar, hogy a szeptember 1-jén kezdődő oktatáshoz állandóan két csendőrjárőr legyen kivezényelve, akik a foglalkozásokról távol maradó leventéket azonnal elövezetnék, mert a múltban mu­lasztó ezen érélyes intézkedésnél fogva alig volt. Ha nagyobb mulasztás volt, úgy a csendőrség hajnalban elindult a leven­tékért, azokat összeszedte és a csendőr­laktanya előtt gyülekeztette. Ezen össze- szedés délig is eltartott, és délután 2 óra­kor adták át a mulasztókat akik azután a csendőrjárőr jelenlétében vettek részt a foglalkozásokon, ahol, ha renitens ma­gatartást tanúsítottak, azonnal meg lettek büntetve a főoktató által, és a visszatar­tás büntetés elszenvedése végett a köz­ségházára lettek kísérve.” Azt talán felesleges is megemlíteni, hogy szocialista agitáció nem volt a sportünnepély ellen. A csendőrök hete­ken keresztül nyomoztak az esetleges tettesek után, de senkit sem találtak... S mi lett a hatósági erőszak eredmé­nye? Idézzük ugyancsak a tamásiak je­lentését, amelyet 1932. augusztus 26-án készítettek: „Az elmúlt félévben tömeges mulasztá­sok voltak állandóan, és ezekkel szem­ben igen szigorú eszközökkel kellett fel­lépni, bár ennek dacára minden héten 30-40 levente volt visszatartás büntetés­sel sújtva." A jelentés további részében lényegé­ben megismételték a fenti igényt a csendőri akciókra. A járás föszolgabírája, az eredményte­lenséget látva eleget tett az oktatók kí­vánságának. Felszólította a csendőrsé­get, hogy ne várja be az ő utasításait, in­tézkedéseit, ha a községi elöljáróságok igénylik szolgáltatásaikat. Nos, a közsé­gek éltek is a lehetőséggel. Egyre másra igénybe vették őket a leventék elővezeté­sére. Ez a helyzet azonban nem tetszett a csendőrségnek. A pécsi IV. csendörke- rületi parancsnokság panasszal fordulta belügyminiszterhez, kérve, utasítsák a tamási főszolgabírót rendelkezésének visszavonására. A belügyminiszter kon­zultálta vallás- és közoktatásügyi minisz­terrel, majd leiratot intézett a megye alis­pánjához, 1932. szeptember 6-án. A le­iratban többek között a következőket ol­vashatjuk: „... kívánatosnak tartom, hogy a csend­őrségnek a leventék elővezetésénél ta­pasztalt túlzott igénybevétele lehetőleg mellőztessék, és hogy az e tekintetben eljáró közigazgatási hatóságok úgy a csendőrség szolgálati érdekeivel, mint az általános közbiztonsági szolgálat nagyfontosságú szempontjaival szem­ben fokozottabb figyelmet tanúsítsanak. Ennek folytán felhívom Alispán Urat, in­tézkedjék haladéktalanul az iránt, hogy a csendőrségnek a leventék elővezeté­sénél főként a községi jegyzők útján tör­ténő túlzott igénybevétele a hatóságok tekintélyének sérelme nélkül lehetőleg elkerültessék, s ennek érdekében a köz- igazgatási hatóságok az illetékes csend­őr szárnyparancsnoksággal közvetlen, megértő tárgyalásokat folytassanak mindannyiszor, amikor ennek szüksé­gessége mutatkozik. Ilyen eljárás mellett a közigazgatási hatóságok és a csendőr­ség egyöntetűen harmonikus működése biztosítható, s a mostanihoz hasonló esetek ismétlődése elkerülhető lesz.” Az alispán, aki egyébként egyetértett a csendőrség fokozottabb igénybevételé­vel, kénytelen volt a belügyminiszteri uta­sítást kiadni nemcsak a tamási, hanem valamennyi járási főszolgabírónak tudo­másul vétel végett. A tamásiak csak nem nyughattak. Ez derül ki az 1933. február 10-én kelt jelen­tésükből is. Változatlanul gyakran igé­nyelték a csendőri segítséget. Idézzük jelentésük néhány sorát: „A mulasztások a második félévben is tömegesen fordultak elő és azokat csak a legszigorúbb eszközökkel lehetett megszüntetni.” Most már a szülőket is felelőssé teszi a jelentés a sorozatos mulasztásokért s emiatt a szülőket is pénzbüntetésre ítél­ték. Szekszárd város polgármestere is úgy. vélte, hogy bújtogatás van a fiatalok körében, s ezért ők nem teljesen megbíz­hatók. Az 1932. augusztus 9-i jelentésé­ben annak is hangot adott, hogy nem­csak a munkanélküli leventék, hanem a földművesek is megbízhatatlanok. „Való­színű, hogy agitáció folyik közöttük, azonban a felbújtókat nem sikerült eddig kinyomozni.” Bátaszéken súlyosabbnak ítélték meg a helyzetet. Bizonyos jelekből úgy ítélték meg, hogy a MÉMOSZ helyi szervezete van az esemény mögött. Idézzük az egy­kori iratokból. A községi elöljáróság így jelentett: „Tisztelettel jelentem, hogy Holecsek József 1911., Hoffmann István 1911., és Haberschuss József 1911. évfolyambeli leventék a Szociáldemokrata Párt báta- széki pártszervete által rendezett tánc- mulatságon viseltek vörös karszalagot, azonban rajtuk kívül az összes rendezők is ezt viselték, tehát nem egyéni cseleke­detük volt. Ezzel azonban nem akarom azt mondani, hogy a fentnevezettek a ha­zafias érzésű leventék közé tartoznak, hanem igenis a szélsőséges gondolko­dásúak közé, sőt, talán az „Ifjúmunkások” szervezetének is tagjai. Egyelőre azon­ban - sajnos - nem tehetünk ellenük mást, mint hogy őket állandó megfi­gyelés alatt tartjuk.” A főszolgabíró pedig így jelentett az alispánnak 1932. április 13-án: ...jelentem, hogy a bátaszéki leventék k özül egyetlen egy sem tagja a bátaszéki építőmunkások szakszervezetének. A szakszervezetnek csupán a szülők a tag­jai, akik felnőtt fiaikat elvitték a szakszer­vezet által rendezett táncmulatságra, ahol a fiúk rendezői jelvény gyanánt vö­rös karszalagot viseltek. Arra sincs adat, hogy a leventék közül „Ifjúmunkás” szak- szervezeti tagok lennének. Tény az, hogy a leventék között köművesmunkások is vannak, akik szocialisták, sőt van közöt­tük egypár szélső szocialista gondolko­dású egyén is, akik azonban megfigyelés alatt állanak.” A hatalom, az erőszak, a büntetés, a katonai jellegű gyakorlat nem tudta meg­szerettetni a fiatalokkal a levente egyesü­letet. K. BALOG JÁNOS

Next

/
Thumbnails
Contents