Tolna Megyei Népújság, 1987. május (37. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-01 / 102. szám

1987. május 1. NÉPÚJSÁG 3 Párttagságának kelte: 1950. Egy életen át a gabonaiparban Mindig tisztelettel adóztam azok előtt, akik, ha érzik, hogy szükség van munká­jukra, akkor nem ké­pesek nemet mon­dani. Tiszteletem még tovább nő ak­kor, amikor megtu­dom, hogy az érde­kelt ezt akkor teszi meg, amikor nyu­godt nyugdíjasévei következnének. így gondolok Rausch Antalra is. A Tolna Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat szekszárdi körzeti üzemének műszaki vezetőiét miután munkatársai hivata­losan elbúcsúztat­ták, nem igyekezett beosztani önmaga idejét, hanem - mert kellett a szaktudása - átvette a mözsi ma­lom irányítását addig, amíg az ottani ma­lomvezető betegségéből felépül. Ülünk a mözsi malom puritán vezetői szobájában. Mintha ebben a helyiség­ben nem változott volna a világ. Az abla­kon kitekintve látszik egyre fordulnak az autók, lisztpor szitál az üzemudvaron. Itt bent pedig csak az íróasztal üveglapja jelzi, hogy papírmunkát is végeznek rajta. Rausch Antal életútját mintha a nagy­könyvben írták volna meg. Nekünk, utó­doknak, hogy tanulhassunk belőle. Udvariban született, a hat elemit is ott végezte el. Emellett testvéreivel együtt járt napszámba is. Úgy igaz, hogy aszta­los akart lenni Rausch Antal, de 1942- ben azt mondta neki a mester, hogy nő­jön még, mert nem éri fel a gyalupadot.- Bátyám ebben az időben - mondja - már molnársegéd volt. Az ő közbenjárá­sával lettem végül is 1944 szeptemberé­ben inas a kisszékelyi malomban. Nehéz volt akkor az élet, de a munka is. Napi 12-16 órát dolgoztunk, holott még csak fél éve voltam inas, de már éjszakásnak osztottak be. Ráadásul még vasárnap is be kellett menni, mert akkor volt a ta­karítás. Iszonyú sok terhet pakoltunk, mert tudja, akkoriban még mindenki egyénileg őröltetett. Aztán az öregek ke­Rausch Antal nyérnekvalóját is mi zsákoltuk. 1947-ben követ­kezett a nagyszéke- lyi malom, majd Gyönk, ahol végül üzemvezető-helyet­tes lett a 20 éves fér­fi. Itt érte meg az álla­mosítást is.- Mielőtt a szakcsi malom vezetője let­tem volna - folytatja -, előtte egy évvel, 1950-ben léptem be a pártba. Persze, azt is tudni akarja, hogy miért. Mert úgy érez­tem, hogy ott a he­lyem. Eltökéltem ma­gam a rendszer mel­lett. Segíteni akar­tam, mint ahogy ak­kor sokan. A munka volt a legfontosabb, hogy pontosan és jól végezzem. Aztán jöt­tek a pártmunkától elválaszthatatlan fel­adatok. A terv-, a békekölcsönjegyzés és jegyeztetés, majd a téeszszervezés. Po- koli.sok volt a tennivaló. 1952 óta vagyok pártvezetőségi tag. Az utolsó ciklusig - nyugdíjba vonulásom előttig - dolgoztam a vezetőségekben.- Párttagságom 37 évéből harminc- hármat vezetőségi tagként töltöttem el. Sokat fejlődött ez az ország. Ha a sző­kébb világomat, a malomipart nézem, ak­kor is. Az ötvenes években Tolna megyé­ben nyolcvan malom volt, ma csak nyolc van. Más lett a világ, mások lettek az em­berek. És más lett a pártmunka is. A ko­rábbi sokkal agitatívabb volt, mert mások voltak a feladatok. Az osztályharc dúlt, aztán következett a konszolidáció, majd a többi. Most a vezetőségnek is inkább a termelést kell segítenie.- Nyugdíjas vagyok alig egy hónapja. Az „új időt” mégsem érzem. Hosszú éve­kig voltam műszaki vezető. Sok jó kollé­gával körülvéve, megbecsülve, elismer­ve. Most mégis dolgozom. Érzem, hogy hasznos vagyok, hogy vezetőim még mindig számolnak velem. Hatvanéves vagyok... A beszélgetőtársamat nem látom any- nyinak. szűcs-gottvald Átadták a SZ Csütörtökön a SZOT Szállóban ünne­pélyesen kiosztották az idei SZOT-díja- kat. A szakszervezeti mozgalom e kitün­tetéssel azoknak az íróknak, művészek­nek, tudósoknak, a művelődésben tevé­kenykedőknek az alkotó munkáját ismeri el, akik a dolgozók művelődésének szol­gálatában kiemelkedő sikereket értek ej. Az ünnepségen jelen volt Berecz János, az MSZMP KB titkára és Csehák Judit, a Minisztertanács elnökhelyettese is. SZOT-díjat kapott Deme László nyel­vész, Gregor József operaénekes, Ju­hász Judit rovatvezető-helyettes, Koltai Róbert színművész, dr. Lehoczky György orvos, Rossa László zeneszerző, Szabó Bálint társadalomtudós, idős Szabó Ist­ván szobrászművész, Szőnyi G. Sándor vezető rendező, Tatay Sándor író, Tóth István nyugalmazott főiskolai tanár, Tóth Valéria szobrászművész és Vitézy László filmrendező. A kitüntetetteket Kósáné dr. Kovács Magda, a SZOT titkára köszöntötte. Be­szédében emlékeztetett arra, hogy a szakszervezeti mozgalom e magas elis­merését immár 30. alkalommal adják át a dolgozók közművelődését kiemelke­dően szolgáló tudósoknak, alkotó értel­miségieknek. Ez a kitüntetés jelképes ki­fejezése annak, hogy a szakszervezeti mozgalom az érdekek és az értékek kö­rében előre sorolja a tudás, a művelődés szolgálatát. A dijakat Gáspár Sándor, a SZOT elnö­ke adta át. A díjak átadása után a SZOT elnöksége fogadást adott a kitüntetettek tiszteletére. HÉTRŐL HÍRRŐL Virágba borult a megye legszebb virágos fája, - a tulipánfát egy kifinomult szépérzékű, ügyes kezű kertész telepítette Bonyhádon egykoron. Most az ün­nep előtt itt Is, mint a megye minden parkjában, a falvak közterein, az utcákon gereblyéztek, pázsitot telepítettek, virágmagot vetettek, palántákat ültettek az emberek. Akadnak persze elhanyagolt utcák és parkok, ilyennel többnyire ott találkozhatunk, ahol a tanács nem tartja fontosnak azt, hogy gondozott, szép környezetben éljenek, dolgozzanak az emberek. Vetik a kukoricát Szekszárd határában A mezei munkálatokról Az elmúlt napokban több híradást olvastunk a mezőgazda- sági munkákról, ami nem véletlen, hisz csupán másfél hete fordult jobbra az idő, s mehettek a gépek a talajra. Nincs an­nál borzalmasabb, mint karba tett kézzel üldögélni, várni, hogy mikor lehet már végre dolgozni, ilyenkor mérhetetlen lassan telnek a percek, az órák. Most azonban már annyi a munka, hogy alig győzik, egy-egy téeszben 20-30 ember veti a kukoricát, a napraforgót, s mert éjjel is mennek a gépek, nagyon rövid idő alatt végeztek sok helyütt a vetéssel. Megfe­szített tempóban dolgoztak és dolgoznak az emberek: áz egyik traktoros mellől például szabályosan kidőltek a töb­biek. A három egymás mellett dolgozó gépcsoportnak igen gyors iramot diktált, nem álltak le még azért sem, hogy egye­nek, aktatáskából, menet közben ettek, s az üzemanyagot is a tábla szélére kérték. Az almáskertekben, gyümölcsösökben a legtöbb tennivaló a permetezés: szabályosan ellepte a fákat a cserebogár. Elle­ne a hosszú hatástartalmú Bancolt, és a rövid határidejű Di- milint, Decist és Chinetrint ajánlják a növényvédő szakembe­rek. Pedig mostanában egyre gyakrabban hallani arról, hogy a vegyszer nélkül előállított terméseknek jó a piaca. A szak­emberek nagy része megrökönyödve hallgatta a hírt: férges almát exportál az egyik magyar mezőgazdasági szövetkezet. Nincs pedig ebben semmi különös: csupán a nyugat-euró­pai vevő kérését teljesítették. A biotermelésre sok helyütt be­rendezkedtek már, hisz a vevő mondja meg, hogy mire van szüksége, s ha a kukacos körte ízlik neki, békén kell hagyni a bogarakat. így azonban jóval kevesebb a fák gyümölcse, s éppen ezért nem mondhat le a kémiai anyagokról a magyar mezőgazdaság. Ha például nem alkalmaznánk gyomirtó sze­reket, egymillió embert kellene visszaállítani a termelésbe, hisz, ha nem kapálnának, mindent elborítana a gyom. Az meg könnyen belátható, hogy sem most, sem a jövőben ennyi fö­lösleges munkaerő nem lesz. Tény az is, hogy a mezőgazda­ság munkaerő-gazdálkodásában éppen fordított irányú fo­lyamat érvényesül világszerte: csökken a foglalkoztatottak száma. A vegyszerek elhagyása tehát az egyik, túlzott felhasználá­sa pedig a másik szélső érték. Mint a legtöbb dologban, itt is a horátiusi középút a helyes, s hogy erre ráleljünk, még ki kell kísérletezni az új, kevésbé káros kémiai anyagokat, finomít- hatók az integrált növényvédelmi eljárások, azok, amelyek a különféle módszereket együttesen alkalmazzák a környezet védelmében. A termékek minőségére egyre igényesebb a finnyás piac, s csak az a termelő boldogul, aki ehhez igazo­dik. A piac tehát kikényszeríti a minőség védelmét. HÍRRE Szakképzettség Gyakran beszélünk mostanában struktúraváltásról, ez azonban nem csupán a technikai megújulásra, a termékszer­kezet-váltásra, hanem a tudásra, a szakképzettségre, az em­beri képességekre is vonatkozik. Nyilvánvaló: a korszerű képzettség iránt élénkebb a kereslet, ami a munkaerőállo­mányban sem nélkülözheti a struktúraváltást. Ez a folyamat már megindult. Egy álláskereső nyolc-tíz lehetőség közül vá­laszthat, ez igen imponáló adat, különösen akkor, ha tudjuk, hogy a vállalatok nem minden álláshelyet jelentenek be a munkaerőközvetítőnél. Persze az is igaz, hogy a munkaerőkí­nálat korántsem mindig ott keletkezik, ahol kereslet is van iránta. Értényben járt a héten munkatársunk, s olyan emberekkel beszélgetett, akik a helyi szövetkezetét hagyták ott. Egyikük a siófoki központú vállalattól kapja a munkát, s Hajdúszobosz­lón dolgozik, a másikuk Zalaegerszegre jár, s nyolcnapon­ként ingázik. Teljesen egyértelmű, azért vállaltak az ország másik felében munkát, mert így magasabb a keresetük. Tolna megyében élünk, ez a megye a mezőgazdaságról hí­res. Éppen ezért furcsa, hogy nem tudják megtartani a hosz- szú ideje ott dolgozó tagokat abban a szövetkezetben, ahol meglehetősen magas az egy hektár közös termőterületre jutó szövetkezeti bruttó jövedelem, az egy hektár közös területre, valamint az egy átlagos állományi létszámra jutó mérleg sze­rinti eredmény. Gyakori beszédtéma ez Értényben, Nagykó- nyiban és Koppányszántón, ahol nemcsak megélni, de jól él­ni is szeretnének az emberek: A fiatalok például fürdeni, hor­gászni vagy futballozni - csakhogy irt még erre sincs lehető­ségük.. Csoda hát, ha elmennek? Honismeret A gazdag népi kultúrával rendelkező Koppány menti tele­püléseken, nem tudom, működik-e ezekben az években hon­ismereti szakkör. Köiesden, Őcsónyben, Decsen, Szekszár- don népszerű elfoglaltsága a gyerekeknek a népi hagyomá­nyok gyűjtése, az ismerkedés elődeink életével, szokásaival. Szekszárdon például a IV-es számú iskolában rendeztek vetélkedőt a Sárközről ezen a héten. Ahonismereti pályázaton, amelynek eredményét a hét vé­gén hirdették ki, 45 pályaműből 33-at díjazott a zsűri. A gyere­kek abroszt szőttek, lakodalmi népi ételek receptjeit gyűjtöt­ték össze, német nyelven írtak dolgozatot. A hon, az adott te­rületen élő nép történetének, szokásainak, életkörülményei­nek ismerete - hazaszeretetre nevel. A szakkörök, a gyere­kek irányítása hozzáértő lelkes pedagógusok nélkül elkép­zelhetetlen. Szerencsére szinte minden iskolában találkoz­hatunk velük, közülük nem egy akad, aki szívesen ad kölcsön könyvet a saját könyvtárából az olvasni szerető diákoknak. A gyermekkönyvhetek rendezvénysorozata még több mint két hétig, május 15-ig tart. Rendhagyó irodalomórákra kerül sor: a sióagárdi és a kölesdi gyerekek Schmidt Egon íróval találkozhattak, Marosi Júlia előadóművész Pakson irodalom­órán mond verseket, számítógépes játék is lesz, aminek a „Gépernyő” nevet adták, és szó lesz csillagászatról is. Van hát program bőven, s remélhetőleg eredményekép­pen még több híve lesz a legnemesebb szórakozásnak: az ol­vasásnak. d. VARGA MÁRTA A kölesdi honismereti szakkör tagjai - ők lakodalmas ételeket készítettek Egy édesanya a gyerekeiről Egy érzés, amelyhez kevesek a szavak Gergely? Már tizennégy éves. Nagyon sokat jelent számára a család. Ő a leghá- ziasább, legügyesebb, a legtöbb gyakor­lati érzékkel ő rendelkezik. E legutóbb is fölszerelte a zárat az apu távollétében. Ahogy Péterhez - aki csak néhány hóna­pos - és a hároméves Bencéhez is neki van a legtöbb türelme. Az élet dolgaiban figyelmes és tanulékony. Mondom, ami­kor a kisebbekkel foglalkozik, azt soha nem kötelességből teszi. Van úgy, hogy a Bence rossz fát tesz a tűzre, álldogálnia kellene a sarokban, de Gergely, a foga- datlan prókátor szalad, hogy mentsük föl. A fiú később a heverő szélére telep­szik. Kezeit néha felnőttesen összekul­csolja. Mellé kapaszkodik Bence is, de ez csak a kíváncsisággal együttjáró fész­kelődés. A nagyobbik fiú barna - mele­gen csillogó szemekkel, nyugodt tekin­tettel. A kicsi arca - nem a láztól, talán csak az áprilisi levegőtől - szinte tűzpi­ros, szöghaja kócos, szeme pajkosan villan. Ö Bence. Jó étvágyú kis lurkó, s szinte bármikor alszik is el - fél hatkor felébred. Amikor Péter, a legkisebb éhe- pen vagy testhelyzetének megváltoztatá­sa s egyéb közismert okok miatt felsír, Bence csak a fejét billenti szórakozottan, ez a dolgok természetes menete.- Balázs tizenkét éves. - A fiatalasz- szony, Budai Gábor felesége, Aradi Zsu­zsanna egy pillanatra eltűnődik.- Balázs más egy kicsit. Az ő iskolai munkájába például soha nem kell bele­szólni... De sokszor nekünk kell küldeni az udvarra, hogy menjen, játsszon egy ki­csit, legyen levegőn. Igaz, hogy jár dzsu- dőzni, de ez önmagában kevés. Egyéb­ként nyugodt, flegmatikus gyerek. Gon­dolhatja, negyedikes korában kirakta a stoppert az asztalra, hogy három vagy öt és fél perc alatt elkészül a leckével. Hát a tanulás tényleg ennyi ideig tartott - egyébként egészen jól meg is tanulta amit kellett - aztán elvetette magát az ágyon és olvasott. Akkor már olvasott Vernét, Scottot, történelmi regényeket. Hát gondolhatja. Hogyne örülnénk, hogy ' olvas, de hogy amellett néha szórakozott és iustácska is egy kicsit... Igen, ami nincs igazán a kedvére, ahhoz a türelme is kevés. Az édesanya tekintete szeretet­tel pihen meg Bencén is.- Hát vele sokan foglalkoztunk, amikor még kicsi volt. Sokan voltunk körülötte. És mennyit mesélünk! Most már odáig fajult a dolog, hogy mindenkinek van né­hány kialakult saját meséje. Gergelytől a postakocsirablót, Balázstól a nyuszime­sét, apától a krampuszt hallgatja szíve­sen. Bence közbe is kotyog, mert tudja: a „postakocsis” rabló jutalmul penészes kenyeret, kezére bilincset, lábára vasgo­lyót kap. Mi más is volna a világ rendje?- A nagyobb fiúknak köszönhetően gyorsan szaporodik a szókincse - mondja Aradi Zsuzsanna. - Egyszer kí- vülrekedt a liften, itt a tizediken. Aztán csak lent a földszinten találkoztunk. Bor­zasztóan sírt. Abban az időszakban a gö-. nősz, rossz liftről is kellett mesélni a többi* mellett. A közelmúltban, amikor jött a biz-' tosítótól egy ember, hogy megvizsgálja az autónkat, Bence rákérdezett: „Te tör­ted föl a Gézánkat?” Tudja, a régi Volks- . wagenünknek még patinás neve volt, a gyerekek úgy emlegették, hogy Brajzh Dezső, aztán jött Hilda a Trabant, ez a Da­cia már egyszerűen csak Géza... Bence, egyébként éjszaka nagyon nyugodt kis­gyerek volt, csak amikor az apja megjött, akkor zendített rá. Péter két hónapos ko­ráig sírt éjszakánként is. Most pedig min­denkire mosolyog. Végül is sokat meséP hetnék, ha csak a gyerekekről kérdez­ne... Aradi Zsuzsanna, az édesanya, a Pé­csi Tanárképző Főiskola magyar-ének szakán végzett 1977-ben, a szekszárdi 3. Számú Általános Iskolában tanított, je­lenleg gyesen van. Férje, Buday Gábor, a paksi atom­erőmű reaktorfizikai osztályának veze­tője. Nem először és nem másodszor mon­danak le külföldi utakról, kirándulások­ról, a szeretetet, nyugalmat, biztonságot igénylő apróságok miatt. Egyelőre ter­vezgetnek. Ám most sokkal fontosabb, hogy Bence - mint arról az édesanyja beszá­molt - április 2-a óta tudja a gy-ét, a ty-ét és az ny-et helyesen ejteni. B. R.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents