Tolna Megyei Népújság, 1987. május (37. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-26 / 122. szám

1987. május 26. lif PÜJSÄG 3 Újabb berendezések az atomerőmű biztonságos üzemeltetéséhez Az atomerőmüveket üzemeltető más országokhoz hasonlóan hazánkban is több akadémiai kutatóintézet, valamint vállalat szakemberei dolgoznak az atom­erőművek biztonságos üzemeltetését szolgáló kutatás' és fejlesztési feladatok megoldásán. A magyar kutatók már ed­dig is kifejlesztettek olyan berendezése­ket, amelyeket Pakson helyeztek üzem­be. Jelenleg a Központi Fizikai Kutatóin­tézet koordinálásában készülnek azok a szimulátorok, amelyeken az erőmű ve­zérlőtermében dolgozó mérnök-operá­torok gyakorolhatják a feltételezett üzemzavarok esetén szükséges tenniva­lókat. Az egyik berendezés, az úgynevezett teljes léptékű szimulátor, a paksi atom­erőmű vezérlőtermének pontos másából és egy hozzá kapcsolt, nagy teljesítmé­nyű számítógépből áll. A számítógéppel szimulálják az atomreaktor elképzelhető különböző típusú zavarait, s ezekre a ve­zérlőteremben a szokásos jelzőberende­zések hívják fel a figyelmet. A szakembe­rek a berendezéssel olyan rendellenes­ségeket is le tudnak játszatni, amelyek a valóságban még soha nem fordultak elő. Atomreaktorok működését utánzó szi­mulátort már több ország atomerőművé­ben üzembe helyeztek. Felismerték ugyanis, hogy az üzemzavarok elkerülé­sének egyik legfontosabb feltétele, hogy a berendezéseket jól begyakorolt, min­den helyzetben intézkedni tudó szakem­bergárda irányítsa. A paksi atomerőműben üzembe helye­zendő teljes léptékű szimulátor építését nemzetközi együttműködéssel két esz­tendeje kezdték meg. A berendezést, a finn Nokia Elektronika vállalattól vásá­rolt gyártási eljárás alapján a TRANS- ELEKTRO Magyar Villamossági Külke­reskedelmi Vállalat közreműködésével magyar és finn szakemberek közösen építik. A szimulátor vezérlőterme a Szov­jetunióban készült, magyar és finn szak­emberek pedig most állítják össze a szá­mitógépes programokat. A világszerte is korszerű szimulátort jövőre helyezik üzembe a paksi atomerőmű oktatási köz­pontjában. A nemzetközi együttműködéssel ké­szülő berendezés építésével egyidejűleg a KFKI Atomenergia Kutató Intézetének tudományos munkatársai már dolgoz­nak az úgynevezett elvi szimulátor kifej­lesztésében. Ezt ugyancsak számítógép vezérli, de nem a vezérlőteremhez kap­csolódik, hanem egyszerűbb vezérlő­pulthoz. A berendezés nem az operáto­rok gyakorlását szolgálja, hanem arra al­kalmazható, hogy a szakemberek e rendszer segítségével elemezzék az atomerőműben végbemenő folyamato­kat. Kevesebb utas és áru a vonatokon Kedvezőtlen négy hónap áll a vasút mögött, mostanáig nem sikerült pótolnia az év eleji le­maradást. A személyszállító vonatok 74 millió utast szállítottak ez idő alatt, egymillióval keveseb­bet a vártnál. Úgy tűnik, tovább folytatódik az évek óta tartó tendencia: sokan elpártolnak a vasúttól. Akik mégis vonatoznak, ma már in­kább választják a gyorsvonatot, ezeken a sze­relvényeken valamelyest nőtt az utasok szá­ma. A megváltozott igényekhez igazodva az új menetrendben már kevesebb személyvonat közlekedik a hosszabb vonalakon, helyüket egyre inkább gyorsvonatok veszik át. A szerel­vények összeállításánál alkalmazkodnak a forgalom nagyságához: a hétvégeken és a csúcsidőszakokban több kocsiból álló, hosz- szabb, a kevésbé forgalmas napokon és nap­szakokban rövidebb vonatok szállítják az uta­sokat. Kedvező tapasztalat, hogy az utóbbi hóna­pokban pontosabban közlekednek a szerel­vények; januárban a nemzetközi járatoknak csak 57, a belföldi expresszvonatoknak pedig 76 százaléka érkezett menetrend szerint, ápri­lisban már 68, illetve 82 százalékuk. Észreve­hető már, hogy a vasút mind többet fordít a kocsik és az állomások tisztítására, gondozá­sára, de tennivalók még bőven akadnak. Munkaértekezlet A Magyar Kereskedelmi Kamara Dél-dunántúli Bizottságának Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Munkabizottsága május 28-án csütörtökön mun­kaértekezletet tart a Gyulaji Erdő és Vadgazdaság központjában. Az értekezleten szó lesz többek kö­zött a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek exportlehetőségeiről, a téeszek ipari tevékenysé­géről, valamint a fafeldolgozásról és -értékesítés­ről. Együttműködési megállapodás Együttműködési szerződést irtaié hét­főn Juhár Zoltán belkereskedelmi mi­niszter és Csáki Csaba, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem rekto­ra. A megállapodás célja, hogy elősegít­se az elmélet és a gyakorlat kapcsolatá­nak erősítését, támogassa az egyetemi oktató-nevelő munka és a kutatás szín­vonalának emelését. A szerződés egye­bek között tartalmazza az áruforgalom témaköreivel kapcsolatos oktatás fej­lesztését célzó szakanyagok cseréjét, az oktatók és hallgatók ezzel összefüggő tudományos tevékenységének támoga­tását. Visszaállítják a közúti sebességhatárokat A kormány határozata nyomán június 1 -jó­tól ismét 120 kilométeres óránkénti sebesség­gel közlekedhetnek a személyautók és a mo­torkerékpárok a hazai autópályákon, s az ed­digi 80-ról 100-ra emelkedik a megengedett legnagyobb sebesség az autóutakon. A nyolc évvel ezelőtti sebességhatárok visszaállításá­ról, és az ehhez kapcsolódó intézkedésekről tájékoztatták hétfőn a sajtó képviselőit a Bel­ügyminisztérium és a Közlekedési Miniszté­rium vezető munkatársai. Baracsi Antal rendőr ezredes, az Országos Közlekedésbiztonsági Tanács ügyvezető el­nöke mindenekelőtt arra hivta fel a figyelmet, hogy a kormányhatározat része annak az átfo­gó programnak, amely a közúti közlekedés komplex fejlesztését tűzi ki célul. E fejlesztő­munka egyebek között magában foglalja a ve­zetőképzés és a vizsgáztatás rendszerének megújítását, a fővárosi parkolási gondok eny­hítését, az elöregedett járműpark korszerűsí­tését, az autópálya-épitési programokat. Jövö hónapban életbe lépő intézkedéscso­mag legfontosabb elemétől - a közúti sebes­séghatárok visszaállításától - a szakemberek elsősorban az autópályák és az autóutak jobb kihasználását, a forgalom ütemesebb leveze­tését várják. Ugyanakkor a tájékoztató részt­vevői egyöntetűen hangsúlyozták, hogy a se­bességkorlátok növelése végre megteremti az összhangot az előírások és a kialakult gyakor­lat között. A motorizáció jelentős növekedésé­vel, nagy teljesítményű, korszerűbb autók megjelenésével ugyanis az utóbbi években egyre kevésbé lehetett érvényt szerezni az au­tópályákon - főként üzemanyag-takarékos­sági megfontolásokból - elrendelt 100 kilo­méteres óránkénti sebességhatárnak. Az OKBT ügyvezető elnöke a változásokat ismertetve hangsúlyozta, hogy a járművek legnagyobb megengedett sebességének nö­vekedésével párhuzamosan a rendőrség ki­emelt figyelmet fordít az autópályák és az au­tóutak közlekedésbiztonságának megszilár­dítására is, amivel elejét kívánják venni a bal­esetek esetleges növekedésének. A fokozott ellenőrzések, országos, illetve területi akciók alkalmával mindenekelőtt a durva, agresszív magatartást tanúsító autósok kiszűrésére, il­letve a forgalom gyors, zavartalan lebonyolítá­sának biztosítására törekszenek. E feladatok ellátására új eszközökkel - trafipax-berende- zésekkel, kézi sebességmérőkkel - látják el a szolgálatot teljesítő rendőröket, s megkezdik az autópályák rendjére felügyelő motoros szolgálat kiépítését is. Hazánkban a már jól bevált rendőr­ségi segélyhívó oszlopok cseréjét, illetve a rendszer bővítését kezdték meg. Az új oszlop formatervezett, s a győri Elektromobil Ipari Szövet­kezet nyolcszáz ilyen oszlop gyár­tására vállalkozott A családok életének, sorsának figye­lemmel kisérése, a tanácsi munka szer­ves része. A családpolitika teveli felada­tairól Orbán Istvánná szociálpolitikai és Csibi Aladárné gyámügyi előadó tájé­koztatott bennünket. Elmondták, tennivalóik között szerepel a gondoskodásra szoruló idős emberek, családok felkutatása, a nehéz anyagi körülmények között élők segélyezése, a kiskorúak erkölcsi fejlődésének, nevelé­sének elősegítése. Az 1985-ös választá­sok óta a segélykeret elosztása elöljárói hatáskörbe került, igy a két társközség­ben, Kisdorogon és Bonyhádvarasdon az elöljáró csoport dönt a támogatások­ról. Ők jelzik a felmerülő gondokat is a székhelyközség tanácsi szakigazgatási szervének. Az, ha szükséges, környezet- tanulmányt készit, amelynek birtokában Képek közt válogatva az elöljáróság dönt arról, hogy milyen in­tézkedésre kerüljön sor. Segíti a tanács ez irányú tevékenységét Kisdorog körze­ti orvosa, a védőnők és az iskolai gyer­mek- és ifjúságvédelmi felelős is. Az idős emberek felkutatása, ellátása mindhárom településen megoldott. Te­velen tizenhármán részesülnek házi szo­ciális étkeztetésben. Az iskolai napközi otthon konyháján elkészített ebédet hiva­tásos gondozónő hordja szét, ahol ez szükséges gyógyszerekkel együtt. A me­gyében elsőként, 1968-ban megnyílt öregek otthonában (ma idősek klubja) foglalkozik azokkal akik jó egészségük­nek köszönhetően szívesen eljárnak oda. A kézimunka, kártya, egyéb időtöl­tés megszervezése mellett ruháit is ki­mossa azoknak, akik egyedül élnek, s nem tudják ellátni magukat. A népfront és a vöröskereszt segítésével sikerült még szép számmal egyedül élő nyugdíjasokat meggyőznie, így július 1-től várhatóan már harminchármán fogják igénybe ven­ni a klub nyújtotta kényelmet. A tartási kötelezettség ez esetben szerencsére nem vonatkozik a házaspárokra, így arra is lehetőség van, hogy a férj vagy a fele­ség külön-külön is a klubtagja lehessen. Kisdorogon egy tiszteletdíjas gondo­zónő tevékenykedik, rokonát látja el, s hárman részesülnek szociális étkezte­tésben, Bonyhádvarasdon pedig szintén tiszteletdíjas gondozónő hordja az ebé­det négy idős embernek. Mindkét telepü­lésen az iskolai napköziben főznek. Rendkívüli segélyre Kisdorogon 41 ezer forintot fizettek ki 36 igénylőnek, Bonyhádvarasdon 26 felé oszlott 29 ezer forint. Tevelen pedig összesen 48 ezer forinttal támogattak 43 rászorulót. Kisdo­rogon négyen rendszeres, teljes össze­gű segélyt kapnak. Sorkatonák hozzá­Ebéd utáni pihenő az idősek klubjában Tamás Ferencné 10 éve szociális gondozó tartozóinak járó támogatásban egy teveli és egy kisdorogi család részesült. Hat kiskorúnál több kevés családban él, ezért a sokgyermekes anyák jutalmazá­sára mindössze három-négy alkalommal került sor. Sajnos, ugyanennyi esetben kellett a teveli munkatársaknak a bonyhádi ta­nács egészségügyi osztálya részére kör­nyezettanulmányt készíteni antiszociális viselkedésű szülők miatt. Három esetben alkoholelvonó kúrát is kellett kezdemé­nyezniük. A gyámügyi tevékenység elsőrendű célja a megelőzés, illetve a minél gyor­sabb intézkedés. Idén tíz alkalommal volt szükség veszélyeztetett kisgyerme­kek érdekében való fellépésre, a szülők alkoholizálása, brutális magatartása miatt. Ezen felnőttek életvitelét a tanács fi­gyeli, s amennyiben javulás nem ta­pasztalható, figyelmeztetés nélkül elvo­nókúrára küldik a szülőt, illetve a gyer­mekek érdekében kezdeményezik az ál­lami gondozásba vételt. A fiatalok, iskolás korúak életét a pe­dagógusok is figyelemmel kísérik. Erre szükség is van, ugyanis három esetben is kellett fiatalkorút megróni italozása, is­kola- illetve munkakerülés miatt, s egyi­kük mellé hivatásos pártfogót is kirendel­tek. Sok problémát jelentenek a Hőgyészi Állami Gazdaság üres állásaira az ország különböző pontjáról érkező, gyakran rendezetlen körülményű családok. Elő­fordul, hogy a szülők negyedik-ötödik élettársi kapcsolatukat létesítik, s öt-hat gyermek is él egy-egy ilyen „családban” veszélyeztetett helyzetben. A róluk való gondoskodás az egyik legfontosabb, s egyben legnehezebb feladat. CS. I. - G. K. Bátor és óvatos szerződők Magyar hét Hollandiában Két hét múlva, június 9-én nyitják meg Amszterdamban a magyar hét rendezvényso­rozatát. A júniusban Hollandiaszerte zajló számos magyar kulturális esemény és a hazánk gaz­daságát bemutató ötnapos amszterdami program viszonzása lesz a tavaly Budapesten rendezett holland kulturális és gazdasági na­poknak. A holland üzleti élet egyik centruméban, a Világkereskedelmi Központban több mint 600 négyzetméteres területen 49 magyar vállalat részvételével rendez kiállítást a Hungexpo. A bemutatónak, valamint a Magyar Kereskedel­mi Kamara szakmai programjainak, előadá­sainak, tanácskozásainak célja: tovább bőví­teni a fejlődőben lévő kereskedelmi kapcso­latokat; érdeklődést kelteni a magyar ex­porttermékek iránt; bemutatni a magyar szer­kezetváltási törekvéseket, képet adva egyúttal az együttműködés lehetőségeiről. A kiállítástól főként a magyar gép-és mű­szeripari, könnyűipari, vegyipari vállalatok várnak sokat. Jelentős teret kapnak a bemutatón a koz­metikumok és az élelmiszeripari termékek; a Hungexpo az NSZK-ban mar sikert aratott Gu­tes aus Ungarn - Jóféle Magyarországról - akcióját most kiterjeszti Hollandiára is. Ugyan­csak a gasztronómiai élvezetek ígéretével csalogatja az amszterdamiakat a Fórum szálló és a Malév: az American Hotelben magyar szakácsok főztjéből fogyaszthatnak a vendé­gek. Az egyik legjelentősebb hollandiai áruhá­zi lánc a kiállítás ideje alatt magyar fogyasztási cikkeket árusít Amszterdamban. (MTI)- Lezárultak a szerződéskötések a konzerviparban. A tizenöt gyár a terve­zettnél összességében 6 százalékkal több nyersanyag szállításában egyezett meg partnereivel. A termelők a szokottnál óvatosabbak voltak a gyümölcsökre szó­ló szerződések kötésekor, bátrabbak vi­szont a zöldségfélék ajánlásában. A va­lóságos kínálat azonban a hozamok ala­kulásától függően változhat a nyáron. A gyárak összesen mintegy 900-950 ezer tonna termény feldolgozására készül­nek, a késztermékek több mint háromne­gyedét exportra szánják. A gazdaságokkal 260 ezer tonna alma átvételére szerződött a konzervipar, vala­mivel kevesebb ez, mint amennyit erede­tileg terveztek; körtéből, meggyből és cseresznyéből, valamint málnából és eg­resből a tervezett körüli mennyiségben állapodtak meg a felek. A szamóca és a málna esetében úgy tűnik, hogy a terme­lők várakozó állásponton vannak, mivel a termésre az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően több felvásárló is vár. Őszi­barackból a tervezettnél ugyan valamivel többre, mintegy 25 ezer tonnára kötöttek szerződést, azóta azonban már látszik, hogy a kedvezőtlen téli és kora tavaszi időjárás miatt rosszabb a terméskötés, az átlagosnál kisebb lesz a hozam. Zöldborsó-feldolgozásra tizenegy konzervgyár készül föl, zöldbabot nyolc üzemben tartósítanak. E két terményből a tervezettet meghaladó mennyiségben szerződtek az üzemek, így a gyárak bor­sóból legalább 120-125 ezer tonna, babból 18-20 ezer tonna átvételére ké­szülnek. A legnagyobb tömegű zöldség­féléből, a paradicsomból a tervezettnél 60 ezer tonnával többet, csaknem 400 ezer tonnát kínáltak föl a gazdaságok. Si­keres volt a szerződéskötés sárgarépá­ból is, ha jó termés lesz, a konzervipar több mint 25 ezer tonnát vehet át. Kedve­ző időjárás esetén megfelelő mennyisé­gű zöld-, illetve pritamin paprikát és uborkát tartósíthat az ipar a jövő évre, ezekből ugyanis egyes körzetek gazda­ságain kívül a kistermelők is mintegy 5-10 százalékkal többet ígértek. A gyümölcsöt és a zöldséget feldolgo­zó konzervgyárak többségében ezekben a hetekben fejeződik be a tavaly felvásá­rolt termények feldolgozása. Ezután lát­nak hozzá a zöldborsó- és a zöldbabfel­dolgozó gépsorok karbantartásához, il­letve felújításához. Néhány üzemben - igy például a Sze­gedi Konzervgyárban - az idei szezon- kezdettől hasznosítják a tavaly sikeresen kipróbált számitógépes programokat a gyümölcs-és zöldségszüret közvetlen irányítására. Családnolitika Tavaién

Next

/
Thumbnails
Contents