Tolna Megyei Népújság, 1987. május (37. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-26 / 122. szám

4 ^ÉPÜJSÁG 1987. május 26. Moziban A sánta dervis A magyar Kelet-kutatás, az orientalisz­tika, ezen belül is az arab-török népek életének, múltjának tanulmányozása gazdag hagyományokra tekinthet vissza hazánkban. Ennek a tudományágnak a történetét - többek között - olyan nevek fémjelzik, mint például Goldziher Ignác, aki Az iszlám című könyvében mára múlt század végén kísérletet tett a mohame­dán vallás és hitvilág hatalmas tablójá­nak a megrajzolására. Nemrég hunyt el Germanus Gyula, aki hosszú élete folya­mán Marokkótól Indiáig bejárta a moha­medán világot, Mekkába két alkalommal is elzarándokolt. E nagy nevek közül is kimagaslik azonban az 1832-ben szüle­tett Vámbéry Ármin legendás alakja. A testi hibás, „sánta dervis” - azaz Vám­béry - több kalandos felfedező utat tett a múlt század közepén, pontosabban 1862-64 között Közép-Ázsiába, s olyan vidékekre is elmerészkedett, ahova európai embernek nem volt tanácsos be­tenni a lábát. Kis József rendező tehát érdekes, sok lehetőséget ígérő témára lelt: magyar- tadzsik közös koprodukcióban készült filmje Vámbéry regényes életének egyik jelentős epizódját, Isztambultól Bokha- ráig tartó viszontagságos vándorlását mutatja be. Bokhara ekkoriban még az önálló mohamedán fejedelemségek kö­zé tartozott, a hasonló nevű emírségnek volt a központja. Ma a város Buhara né­ven a Szovjetunióban az Üzbég SZSZK- ban található, s a maga nemében párat­lan műemlékeiről nevezetes. A történet idejére a település sokat vesztett egykori hírnevéből, mint kulturá­lis centrum már megszűnt létezni, könyv­tárai viszont még mindig sok adatot rej­tettek magukba. Vámbéry ugyanis - aho­gyan az, ha nem is túl markánsan, de azért kiderül a filmből - nem unalom­űzésből vágott keresztül tevekaravánnal a sivatagokon. A korszak egyik fontos kérdésére választ keresve a fiatal tudós is beállt a magyar őshaza kutatóinak tá­borába, ám Vámbéry a jó nyomon haladó finnugor kapcsolatokat keresőkkel szemben Közép-Ázsiában vélte felfedez­ni a magyarság bölcsőjét. Elméletét az idő - mint köztudott - nem igazolta, ez azonban mit sem von le munkásságának tudományos értékéből. Bár a film hűen követi Vámbéry naplójegyzeteit, a mozi­vásznon pergő történet mégsem tud iga­zán közel kerülni a nézőkhöz. Ezen a né­hány látványos jelenet sem segít, a gyak­ran alkalmazott didaktikus képsorok és technikai megoldások pedig teljesen fe­leslegesen megbontják a mű amúgy sem túlzottan egységes szerkezetét. Az alko­tás létrehozói a közönségfilm és az isme­retterjesztés kettős feladatának kívántak megfelelni: a két műfaj összekapcsolása így egy harmadikat eredményezett, amely inkább a vállalkozás gyengesé­geit, mintsem erényeit tükrözi. SZERI ÁRPÁD Garas Dezső és Almási Éva Néhány díszlet és két nagy szí­nész, ennyi elegendő egy kis szín­házban egy nagy sikerhez. Almási Éva és Garas Dezső Nekem a felesé­gem gyanús című egyórás műsora valóban nagy siker volt. A két színész nevére úgy bejött a közönség, hogy még pótszékeket is kellett betenni a Babits Mihály művelődési központ új színháztermébe. Nem is csalódtunk, nem is csalód­hattunk, két nagy színész csak jó tud lenni. Egyórás varázslat volt férfi és nő kapcsolatainak sokszínűségéről, szépségeiről, kínjairól és boldogsá­gáról. Mint ahogy azt az elején közöl­ték a szövegek nagy része Karinthy Frigyestől származik. Ó aztán min­dent tudott a férfiakról és a nők­ről. Ezer színe és még humora is volt e nagy téma sokféleségéhez. Humo­rát mindig átszőtte valami keserű és szomorú felhang is. E tekintetben az estet összeállító - nem derült ki melyikük volt az jól választott. Garas Dezsőt nehéz lenne hősszerelmesként elképzelni, Almá­si Éva, meg minden színt el tud ját­szani. Legfeljebb azt lehet kicsit saj­nálni, hogy Karinthyből nem a leg­jobbat választották, igazi mélységei rejtve maradtak a nézők előtt. Egy óra önfeledt szórakozáshoz az nemcsak jó, de egyenesen brilliáns volt. A hangulathoz jól illettek a kora­beli kupiék, de szövegek tartalmából elvettek. Az írót nem hozták közelebb a nézőhöz, hanem éppen ellenkező­leg, mintegy „leszállították” a kupiék szellemi színvonalára. Ezzel együtt sose legyen halvá­nyabb estéje a Pódium sorozatnak. A jövő évadra se kívánhatunk mást, mint hasonlóan magas művészi színvonalon előadott, vonzó és szó­rakoztató bemutatókat IHÁROSI A szabadtéri színpadok újdonságai Annak a törekvésnek a szellemében, hogy a budapesti szabadtári színpadok is otthont ad­hassanak ősbemutatóknak, a Budapesti Sza­badtéri Színpadok igazgatósága több szerzőt is felkért egy-egy mű megírására, ezek közül kettőt a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, illetve a Városmajori Színpadon láthat a kö­zönség. Az új magyar produkciók mellett ze­nei előadásokkal is gazdagítják a kínálatot. A Tolcsvay testvérek Magyar mise címmel írtak új müvet, ennek forgatókönyvét Nemes- kürty István készítette el, a dramaturg Müller Péter. A másik magyar előadás műfaji meghatáro­zása: zenés katasztrófajáték két részben. Szerzője Selmeczi Tibor, rendezője Sik Fe­renc. A már-már abszurd darab a kabaré ha­gyományai szerint valóságos gondokról, je­lenségekről szól. Andrew Lloyd Webbertől - a Jézus Krisztus Szupersztár, az Evita, a Macskák szerzőjétől - egyházi liturgikus művet láthat majd a közön­ség. A tenorra, szopránra és fiúszopránra írt Requiem ősbemutatója 1985-ben volt. Stephen Schwartz Godspell című, Máté evangéliuma alapján készült musicalje a vala­mikori mutatványosok bibliamagyarázatait eleveníti fel a commedia deli, arte stílusában, burleszklemezek felhasználásával. A darabot 1971-ben mutatták be Londonban, hazánk­ban a színművészeti főiskolások játszották először olyan sikerrel, hogy a nyári produk­ciók között is helyet kapott. Műsorösszeállitását tekintve méltó koroná­ja volt az 1986/87-es évadnak a zenekari kon­certek sorában évadzárónak számitó május 20-i alkalom. Brahms második szimfonikus nyitánya, a Tragikus nyitány (Op. 81.), ellentétben a meg­előzővel, az Akadémiai nyitánnyal - a bo­roszlói egyetem 1879-ben Brahmsot díszdok­torrá avatta - nem oldott, szabadon lebegő ze­ne, sokkal inkább komor, tépelődő, filozofikus. Kalbeck, Brahms életrajzírója feltételezi, hogy a bécsi Burgtheater Faust-kompozició felké­résének van köze a mű keletkezéséhez. Ilyen­képpen tehát nem kell feltétlenül - ellenke­zően a címmel - határozott tragikumra gon­dolnunk, csupán rendkívül mélyen járó, bizo­nyos alaphelyzeteket boncolgató kérdésfelte­vésekre. A Requiem - gyászmise. A keresztény litur­giában, így a zenélésben is „őshonos” műfaj. Amiként ezt az emberélet indokolja. Ám Brahms címadása, saját müvét illetően, ezúttal sem adekvát (netán szándékosan?)... Tarta­lom és forma ugyanis ez esetben szintúgy töb­bet is, kevesebbet is jelent... Brahms zseniális elmeként nem állt meg a partikularitásnál, hanem ennél lényegesen szélesebbre feszitette a gondolati kereteket: léthelyzeteket, emberméretű sorshelyzetet boncolt. A történelem sajnálatosan keserűen, Nemzetközi Kodály-szeminárium Július 19. és 30. között rendezik meg Kecskeméten, a Kodály Zoltán Zenepe­dagógiai Intézetben az idei nemzetközi Kodály-szemináriumot, majd augusztus 2-től 7-ig a Vili. nemzetközi Kodály-szim- póziumot, amely egyben a Nemzetközi Kodály Társaság közgyűlése is. A zenepedagógiai szemináriumnak mintegy 150 magyar és külföldi résztve­vője lesz, akik ebben az évben először külön is tanulmányozhatják az iskolai ze­neoktatás egy-egy speciális részterüle­tét. Az oktatógárdában a legnevesebb hazai szakemberek mellett az idén is he­lyet kap külföldi vendégelőadó az egye­sült államokbeli Jean Sinor személyé­ben. A nemzetközi Kodály-szimpóziu- mot kétévenként más-más országban rendezik. Ezúttal a 250 résztvevő előtt 14 országból érkező előadók tartanak refe­rátumokat a Kodály-kutatások legújabb eredményeiről és a legfrissebb zenepe­dagógiai törekvésekről. A tanácskozás idején jelentős hang­versenyek színhelye lesz Kecskemét. A Magyar Állami Hangversenyzenekar Lu­kács Ervin vezényletével ad koncertet, a Magyar Rádió és Televízió Gyermekkó­rusa Kodály kórusmüveiből és kortárs zeneszerzők alkotásaiból összeállított műsorral lép pódiumra. de egyszersmind becsületesen - szembené- zően - felemelkedően, igazolta őt. A müsoris- mertető Szkladányi Péter igazat mondott: aki ezt a hattételes könyörgő - önmegtisztltó - új életre kelni végyó müvet meghallgatja, maga is jobb emberré kell váljék... A fentiek a brahmsi műre vonatkoznak. A kérdés csupán az, hogy a megszólaltató apparátus fel tudott-e nőni mindehhez? Ne legyünk ünneprontóak, csu­pán a pozitívumokra koncentráljunk. A zene­kar nyilvánvalóin minden magától telhetőt megtett. Nemcsak ezért szeretjük a környék­beli doyent. Szóljunk inkább a Debreceni Ko- dály-kórusról, amely együttes korábbi vezető­je - a jelenbeli kiváló felkészítő: Strausz Kál­mán nem fogja érdemeit csorbítva érezni - az a Gyulás György, akinek nevéhez Békés- tarhos fűződik, s mi, zenészek tudjuk jól, Bar­tókkal, Kodállyal jelenkori zenélésünk, még in­kább zenei iskolarendszerünk alapjai. A Deb­receni Kodály-kórus fellépését tehát többszö­rös elismerés illeti. A hatalmas távolságra nem is gondolva ki kell mondani: az est sikeré­nek kétharmada az ő sajátjuk. Szintúgy kiváló volt a két szólista: Andor Éva és Kovács Pál. Azt végképp nem tudjuk, hogy egy ember­öltőn belül ez az alapmű - a Német requiem - megszólal-e Szekszárdon? Már csak ezért is feltétlen tisztelet 1987. május 20-ának. D. T. Hangverseny A Debreceni Kodály-kórus és a Pécsi Filharmonikusok Brahms-hangversenyéről Tévénapló Bródy Sándor Dadája Bródy Sándor nevét a magyar naturalizmussal kapcsolatban szokták emlegetni, ami azonban csak részben igaz, mert eszményképe Jókai volt, störténeteinek szí­vesen adott romantikus fordulatot. Ő a századelő ünnepelt írója, &Ady is aggódva kérdezi a „kedves jó Sándor bácsitól”, mikor az elhidegült tőle, „micsoda süllyesz­tett engem a zérusnál is kevesebbre Sándor bácsi előtt, váratlanul hirtelen?” írásainak többsége azonban megfakult az idővel, amin néhány igazi remeklés is alig változtat. Mert a Kaál Samu világirodalmi mércével mérhető, színpadi munkái közül pedig A tanítónő az elmúlt jó fél évszázad alatt sem veszített erejéből. Szín­darabjait nem nevezte drámának, műfaji meghatározásként inkább életképet írt, a Hófehérkét regényes színműnek mondta. A Dadát pedig erkölcsrajznak. Ezt Er­zsébet dajka című hosszabb elbeszéléséből írta, s A tanítónő mellett ma is megállja helyét a színpadon. Most tévéváltozat készült belőle, S. Takács Zsuzsanna drama­turg jóvoltából. Bródy szereti az erős színeket, ebben a több szálon futó darabban kiváltképp Karinthy kedves paródiájának színpadán ezért van „féllábú asztal", közepén nagy darab penésszel, sőt két szék is, „lábak nélkül”. A Dadában a falusi nyomor fokozott hangsúlyt kap, innen indul a városba szegény Erzsébet, amit a tévéváltozat nem ér­zékeltet: bár az öreg Bolygó mindig éhes, de olyan frissen vasalt ingben parádézik, mint egy misére készülő jómódú gazda. A tévéváltozatot egyébként is a szolid visszafogottság jellemzi, a gyorsan változó képekkel a rendező Léner Péter mintha egy balladát mondana el, de azért itt másról van szó, mert valóban erkölcsrajz ez a darab, a századelő magyar világának rajza, melyben rosszak az emberek, csak Erzsébet dajka emelkedik ki közülük, de ebben a vigasztalan fertőben, ami a falut épp úgy jellemzi, mint a várost, el kell pusztul­nia, gyufát iszik, amint ez az akkori cselédlányok körében szokásos volt. Az erős húzások, bátor rövidítések alig ártottak a darabnak, Bródy gyakran a szükségesnél jobban motiválja hőseit, viszont nyugodtan ki lehetett volna hagyni azt a mondatot is, amikor a kisasszony tudatja a dadával, hogy „ fél doboz kuglert" is magával visz. Mi volt a kugler? Etimológiai szótárunk sem világosít fel róla, én is csak József Attila verséből ismerem, aki gyerekként „öt forintért” szeretett volna kuglert venni. Ha hihetünk a rendezőnek, apró cukorka volt, vagy bonbon, viszont abban az izgatott jelenetben egy pillanatig mégis csak azt kellett találgatnunk, hogy mit visz magával az éjszakába a csalódott kisasszony. Kubik Anna igazi Bródy-hősnő, a tévéváltozat pedig becsületes, korrekt munka, nem hamisítja meg Bródyt, igya darab századeleji cselédtragédia, ami majd Kosz­tolányi Édes Annájában válik igazi remekművé. Portugál levelek Az 1-es műsoron megy a krimi, mert mi is mehetne, a 2-esen Kincses Veronika válaszol a hallgatók kíváncsiskodásaira, majd egy portugál filmről felhangzanak Mariana Alcoforado szerelmes szavai, vagy ahogy a világirodalom ismeri, a Portu­gál levelek. Öt levél - a halhatatlansághoz néha ennyi is elég. Párizsban jelent meg 1669- ben, névtelenül, majd a véletlen a szerző kilétét is felfedte: Mariana Alcoforado portugál apáca, aki 1640. és 1723. között élt a bejai kolostorban - ami a filmnek is helyszíne volt - s onnan küldözte szerelmes leveleit hűtlen csábítójá­hoz. Valóban szép levelek, irodalmi jelentőségüket műfajteremtő szerepük is növe­li; a levélregény rövidesen divatos lesz, egy idő után nálunk is fölbukkan. Meghatódva gondolhatnánk a szenvedélyes portugál apácára, mert a barokk dí­szektől roskadozó bejai kolostorban valóban élt egy ilyen nevű apáca, csak az a baj, hogy semmi érdemlegeset nem írt, levelet is legföljebb hozzátartozóinak küldött, neve véletlenül került a világirodalomba. A Portugál levelek szerzője, minta tudósok jó ideje kiderítették, nem portugál, hanem francia, nem is nő, hanem férfi, név szerint L de Guilleragues, akit Racine barátai között emlegettek, később pedig XIV. Lajos magánleveleit fogalmazta. A világirodalomnak is vannak rejtekútjai. A szegény apáca a boldogtalan szere­lem jelképe lett, pedig a jelek szerint hosszú életét zavartalanul élte le, miközben egy jótollú francia világfi, aki szórakozásból vette magára az apácaköntöst, be­csempészte a világirodalomba. A szép monodráma is az apácát idézte, s a magyar változatban sem merült fel, hogy régóta tisztázott félreértésről van szó. CS. L A Szekszárdi Szövetkezeti Madrigálkórus NSZK-beli versenye elé Baj-e az, ha e sorok írója az irásmű legelején kijelenti, hogy bizonyos érte­lemben elfogult, pártos?... Persze, hogy szarvashiba volna, ha nem mellékelné rögtön ide: véletlen szándékában sincs tulajdonképpeni kri­tikát írni; ami a tollát fogja, az egyfajta lo­kálpatrióta-szakmai együtt szurkolás az NSZK-s versenybeli út előtt. Hisz akár­hogy fogjuk is fel, ez ismét megmérette­tés! És immár a hányadik?... Május 24-e délelőttiének kérdése - amire a felelet tízegynéhány napon belül megérkezik - vajon hányadszor kell en­nek a kiváló kórusnak bizonyítania, hogy „félprofi” (?), hogy magyar rádiós nívódíj után Írországban, Európa más szegletei­ben színre lépve, angolokat, japánokat, németeket, amerikaiakat „megverve” ar­gumentálja: Bartók, Babits, József Attila- no és I. István - hazájából jött, annak is aprócska szegletéből. Ha fellengzősnek tűnik is a felvezetés, azt azért jól tessék meggondolni: az utóbbi időkben ahol ez a kórus no meg a vezetője, Jobbágy Valér megjelent (lásd: a legutóbb Olaszország, pár napra rá a szicíliai fesztivál meg nyitó gála), ott végül is úgymond, kő kövön nem maradt... Hát ez szoríthatja őket, gondoljuk a va­sárnapi matiné után, s tegyük gyorsan hozzá: szorítsa is, ha vállalt, képviselt fel­adatukra gondolunk. Ám el fogják végez­ni. Garantálja ezt az a szigorúan etikus, néha már-már könyörtelen szakmai-em­beri dirigencia, amely Marfordban (Nagy-Britannia), eufória ide, eufória oda, csaknem palotaforradalmat csinált az első versenygyőzelem után - lévén nem jófajta ünneplés következett, hanem „beterelés” a próbahelyül szolgáló angli- kánus templomba mindenesetre más­nap újabb, mégpedig annál is nagyobbat jelentő első díj következett... Nem akarjuk a kórus „nyomását” fo­kozni vasárnap délelőttje után - nincs is miért, olyan maradéktalan a hangzásuk, legfeljebb némileg „beszorultak” a pszi­chikumukba -, hisz avval nyilván ők is tisztában vannak, hogy azon a tájon majd (s ez a tiszteletteli hívás még Angliában esett!), ahonnét István királyunk kért az államalapításunkkor „kultúra-csináló- kat”: Nürnberg, Karlsruhe, Frankfurt, Stuttgart... Byrd, Wolff, Poulenc, Mendelssohn, Kodály, Bárdos, Kocsár, Szokolay... mű­veivel egyszersmind tehát bizonyos ér­telmű viszontkövetek is lesznek. Nem szabad megfeledkeznünk a köz­reműködő, kórushangversenyt színesítő Horváth Gertrúd szép gordönkajátéká- ról. A vasárnap délelőtti matinét pedig más alkalmakkor is jó volna meghonosítani (Szekszárdon mondjuk nem szőlős idők­ben...). Pécsett hallottuk ilyen időben Roberto Benzit, Rudolf Kerert, de még Lamberto Gardellit is működni - tegyük hozzá, a Liszt-teremnek jobb is az akusztikája, mint a színháznak. Tessék elhinni, ott jól tudják, nem rossz vasárnapi huncutság ez: a kukta, másfe­lesen, éppen készre fő... DOBAI TAMÁS Vámbéry vándorlásai folyamán a népzenében fellelhető közös eredetet is kutatta ___________________ •

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents