Tolna Megyei Népújság, 1987. május (37. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-26 / 122. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! Z MSZMP TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJ, TOLNA MEGYEI MA CSALÁD­1987. május 26. KEDD POLITIKA TEVELEN XXXVII. évfolyam, 122. szám ÁRA: L80 R (3. oldal) Lázár György látogatása a XX. kerületben Lázár György, az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagja, a Minisztertanács el­nöke hétfőn látogatást tett a főváros je­lenleg mintegy százezer lakosú XX. kerü­letében. A program első mozzanataként a kerü­leti pártbizottság székházában adtak tá­jékoztatást a városrész fejlődéséről és VII. ötéves tervi célkitűzéseiről Lázár Györgynek és a kíséretében levő Köteles Zoltánnak, a Budapesti Pártbizottság tit­kárának a XX. kerület vezetői: Szandtner Iván, a pártbizottság első titkára és Gyu­lai Gusztáv tanácselnök. Lázár György ezután tolmácsolta a Központi Bizottság és a kormány jókí­vánságait a kerület párt-, állami, társa­dalmi testületéinek, vezetőinek, Pester­zsébet és Soroksár lakosságának. Elis­merően szólt a városrész - mint mondta: szemmel látható - gyarapodásáról. Hoz­zátette: a XX. kerület is példázza, hogy a nehéznek mondott években is értünk el eredményeket. - Most sem a körülmé­nyeken kell siránkozni, hanem tudnunk kell, hogy ha gyötrelmesen is, de munká­val, összefogással, fejtöréssel, áldozat- készséggel, elszántsággal és akarattal mutathatunk fel eredményeket. Ehhez mindenekelőtt arra van szükség, hogy használjuk a fejünket, önvizsgálatot tart­sunk minden szinten: mi az, amin változ- - tatni, javítani kell ahhoz, hogy szocialista céljaink, eredményeink feladása nélkül jussunk túl a nehézségeken. A kormány­ban is - hangsúlyozta - megvan az ilyen kritikai készség, felelősség, s ez távolról sem „kincstári optimizmust” jelent, ha­nem eltökélt cselekvési szándékot. Ezután a látogatás városnéző sétával folytatódott: az Ady Endre Utcai Általános Iskolába, majd a kerületi tanács Kossuth Lajos utcai ügyfélszolgálati irodájába ka­lauzolták a házigazdák a Minisztertanács elnökét. Programja végén Lázár György felkereste a Kontakta Alkatrészgyárat, ahol Horváth Attila vezérigazgató és Visz- kievicz Ferenc, a pártbizottság titkára tá­jékoztatta a jelenleg hat termelő egység­gel működő vállalat munkájáról, bemu­tatva több üzemrészben a termelő tevé­kenységet is. Pályázatot nyert a Szekszárdi Mezőgazdasági Kombinát Akik nem kerülnek lépéshátrányba A Szekszárdi Mezőgazdasági Kombi­nátban már évek óta folyik a számítógé­pes adatfeldolgozás, Commodore 64-es típusú gépekkel. Számlázás, optimalizá­lási programok, földnyilvántartás, és energiaprogram egyaránt így kerül fel­dolgozásra. A személyi feltételrendszer pedig egyértelműen irigylésre méltó, bátran el­mondható, hogy magasan felette van a környező mezőgazdasági üzemeké­nek, hiszen hat mérnök, négy középfokú végzettségű fiatal, plusz a kiszolgáló sze­mélyzet végzi ezt a munkát. A számítógép egyébként sem a jövő segítője, sokkal in­kább a mai korszerű követelményrend­szerben a lépéstartás eszköze. Az OMFB valamint a MÉM pályázatot hirdetett, amire a kombinát két dolgozat­tal is reagált és mindkettővel nyert is. Az öt esztendőre (1990-ig zárul a prog­ram), így 4 millió 500 ezer forintot nyertek fejlesztési alapként és 2 milliót pedig ku­tatási költségek címén használhatnak fel. Így a számítógépes rendszerüket igazán munkára foghatják ügyvitelszervezésre, adatfeldolgozásra és termelésirányításra egyaránt. A teljesen kiépített rendszer kapcsolatot tart majd egymással, így a vágóhíd és a takarmánykeverő, de a ser­téstelep is bármikor jelezheti kívánságait egymásnak. Mindez zárt láncot alkot, ami az egész tenyésztést befolyásolja, s ami lényeges, a piaci igények alakulására reagálva. A rendszer egymásra épültsé- ge, egymásra való visszahatása így köz­vetlenül érvényesülhet. Az Állattenyésztési Vállalat budapesti központjával közösen végzik a munkát, csak Szekszárddn egy üzemre vonat­koztatottan folyik a munka, míg a fővá­rosban ugyanez országos programként valósul meg. Összehangolt kutatású programot valósítanak így meg más-más irányból közelítve a területhez. A lánc vé­gén majd a húsipartól is visszajelzést várnak. A másik újdonság a takarmánykeveré­si program megvalósítása, illetve a meg­lévő berendezések automatizálása, a mikroprocesszoros vezérlések megvaló­sítása. Ebbe a programba az is beletarto­zik majd, hogy a kombinát a maga által megtermelt szóját kívánja idővel feldol­gozni. A rendszer programjainak a köz­ponti agyba juttatása (Budapestre) a leg­rosszabb esetben is lemezen valósul majd meg. - szs - ka ­Csíki László a számítógépes központban ellenőrzi a rendszer részterületeinek működését Kádár János köszöntése Kádár Jánosnak, a párt főtitkárának tiszteletére, 75. születésnapja alkalmá­ból az MSZMP Központi Bizottsága, az Elnöki Tanács és a Hazafias Népfront Or­szágos Tanácsa hétfőn az Országház­ban fogadást adott. A fogadáson részt vettek a párt Köz­ponti Bizottságának és Központi Ellenőr­ző Bizottságának a tagjai, az Elnöki Tanács és a Minisztertanács tagjai, a Központi Bizottság osztályvezetői, a me­gyei és a megyei jogú pártbizottságok első titkárai. Jelen voltak a társadalmi és a tömeg­szervezetek, a nemzetiségi szövetségek vezetői, a magyarországi egyházak kép­viselői. A meghívottak között voltak a munkás- mozgalom régi harcosai, a termelésben élenjáró dolgozók, a tudományos és a kulturális élet ismert személyiségei, a fia­talok és a sportolók képviselői. A párt főtitkárát Losonczi Pál, a Politi­kai Bizottság tagja, az Elnöki Tanács elnöke köszöntötte.- Tudjuk, hogy Ön, aki sohasem tért ki a munka, a küzdelem és a felelősség vál­lalása alól, nem szereti, ha a személyét előtérbe állítják. Most mégis azt mondjuk, legyen ez a nap kivétel, mert úgy érezzük, Kádár Jánosnak, az MSZMPfőtitkárának tiszteletére, 75. születésnapja alkalmá­ból május 25-én az Országházban fogadást adott a Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottsága, az Elnöki Tanács és a Hazafias Népfront Országos Tanácsa. A párt főtitkárát Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke köszöntötte. hogy a születésnapi köszöntéssel saját magunknak is tartozunk; annak az or­szágépítő munkának az eredményét be­csüljük meg, amelynek az élén már több mint három évtizede Ön áll - mondotta, majd felolvasta a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának üd­vözlő levelét A Központi Bizottság levele „Tisztelt Kádár Elvtárs! Pártunk tagsága, szocializmust építő népünk, a béke és a társadalmi haladás minden magyar híve nevében őszinte tisztelettel és sok szeretettel köszöntjük Önt 75. születésnapján. Az Ön szemé­lyében azt az embert tiszteljük, aki kora ifjúságában elkötelezte magát a mun­kásmozgalom iránt, az illegalitás nehéz viszonyai között a kommunista párt tag­ja lett, mert emberi módon, megalázta­tások nélkül, tisztességesen akart élni társaival együtt. Azóta is fellép minden­féle elnyomás és igazságtalanság el­len, és a dolgozó emberek tisztelete ve­zérli cselekedeteit. Népünk sokat szenvedett történelme során. Nem volt könnyű az út a felsza­badulás után sem: vállalni kellett az újjáépítéssel és az új társadalom építé­sével elkerülhetetlenül együtt járó ter­heket, a nem szükségszerű torzulások következményeit és nemegyszer szem­be kellett nézni tévedéseinkkel is. Pártunk, amelynek élén a kommunis­ták és népünk bizalmából több mint harminc éve Ön áll, teljesíti történelmi küldetését. Hazánk, minden nehézség ellenére, újkori történelmének legered­ményesebb időszakát éli, s népünk kor­szakos jelentőségű vívmányokat mond­hat magáénak. Ezekben az években a gyakorlatban is érvényesülnek a lenini elvek, a párt vezet, de nem uralkodik, fő hivatása a haza, a nép önzetlen szolgá­lata. Megtanultuk, hogy a szocializmus az egész nép számára épül, s csak az egész nép közreműködésével épülhet fel. A párt és a nép közötti kölcsönös bi­zalom, a közmegegyezés a fontosabb célokban és módszerekben, s ennek ér­dekében a szövetségi politika folytatá­sa, a szocialista demokrácia kibonta­koztatása, a szükséges reformok beve­zetése építőmunkánk természetes ele­mévé vált. Történelmi utunk fontos tapasztalata, hogy a társadalmi haladás új kihívásai elől nem szabad kitérni. Vállalni kell a munkát és a küzdelmet, hogy amit elér­tünk, megőrizhessük, s amit célul tűz­tünk ki, elérhessük. Megtanultuk, hogy ennek érdekében őszinte szóra, nyílt beszédre van szükség, s az igazságot ki kell mondani akkor is, ha az nem népszerű. Építhetünk népünk bizalmá­ra, tettrekészségére, újító, kezdeménye­ző erejére és helytállására. De meg­tanultuk azt is, hogy munkánkat úgy kell végeznünk, hogy a múltban már sok szenvedést átélt népünknek felesleges áldozatokat ne kelljen vállalnia. Tisztelt Kádár Elvtársi Mindebben fel­becsülhetetlen segítséget jelent a párt számára az Ön közreműködése és sze­mélyes példája. Pártunk és népünk tör­ténetével elválaszthatatlanul összefo­nódik az Ön tevékenysége, kommu­nista elvhűsége és állhatatossága, poli­tikai tapasztalata és valóságérzéke, mély embersége, igaz hazafisága, s el­kötelezettsége a haladás nemzetközi ügye iránt. Születésnapján pártunk tagsága és népünk nevében szívből kívánjuk, hogy jó erőben és egészségben munkálkod­jék közöttünk a párt élén céljainkért, szocialista hazánkért, s az emberiség közös ügyéért, a békéért. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága.” Ezután Kádár János válaszolt az üd­vözlő szavakra. (Folytatás a 2. oldalon.) A tudományos Százhetven rendezvény, több mint tízezer résztvevő. Rö­viden e két adatba sűríthető a Tolna megyei tudományos hetek eredménye. A számok viszont sok mindent takarnak. Már hagyomány, hogy tavaszonként a tudomány társadalmi szervezet - a legaktuálisabb témákat tűzve napirendre - előadásokat, tudományos kollokviumokat szervezve adnak számot a műszaki fejlődés eredményeiről, a gazdaság előtt álló feladatokról. Április 21 -tői május 22-ig felfokozott érdeklődés övezte a megye városaiban és falvaiban a tudományos hetek ren­dezvénysorozatát, amelyet a Műszaki és Természettudo­mányi Egyesületek Szövetsége Tolna Megyei Szervezete, annak tagegyesületei, a TIT, á Közgazdasági Társaság vala­mint a Jogász Szövetség Tolna megyei szervezetei rendez­tek. Üdvözlendő az a kezdeményezés, hogy a korábbi gya­korlattól eltérően ebben az esztendőben négyre bővült a rendező szervek köre, amely egyben e társadalmi szerveze­tek kézfogását is jelzi. Módot adott mindez a párbeszédre, a közös gondolkodásra, hiszen gazdasági fejlődésünk gyor­sítása, az intenzív lépésváltás elodázhatatlan. Mindennek feltétele a tudományos eredmények gyors gyakorlati beve­zetése. Csak így képzelhető el a dinamikus műszaki fejlő­dés, a csúcstechnológiák alkalmazása. Társadalmi-gazda­sági előrehaladásunk nem nélkülözheti a rendelkezésre álló anyagi és szellemi erők mozgósítását, melyből a tudo­mányos társadalmi szervezetek mindjobban kiveszik részü­ket. A közelmúltban, a Magyar Agrártudományi Egyesület hetek haszna megyei titkára említette, az utóbbi időben felértékelődött a tudományos egyesületek munkája. A kormányzati szervek mindinkább kikérik a véleményüket egy-egy országos szin­tű döntés meghozatala előtt. . A tudományos hetek rendezvényei kimondatlanul is segí­tik az imént említetteket. Olyan fórum, amely lehetőséget te­remt a kötetlen eszmecserére és kimondatlanul is a szak­mai műveltség elmélyítését szolgálja. Az idei rendezvényso­rozat témái jól tükrözték a magyar gazdaságot foglalkoztató kérdéseket, a megújulási folyamatot. A bankreform, a beve­zetés előtt álló új adórendszer, a szabályozók, mind-mind olyan kör amely nem véletlenül váltott ki nagy érdeklődést. Vagy említhetjük az országszerte népszerű genetikust, aki­nek három előadását több mint nyolcszázan hallgatták meg. Ugyanakkor elgondolkodtató, hogy a hazai elektroni- zálási programról szóló tájékoztató a vártnál kevesebb érdeklődőt vonzott, holott olyan társadalmi-gazdasági programról van szó, amely további fejlődésünk meghatáro­zója. Méltó volt e rendezvénysorozathoz, hogy azt külföldi előadók Is megtisztelték, akik testvérmegyénkből, Karl- Marx-Stadtból érkeztek. Végezetül illik szót ejteni a tudomá­nyos hetek zárórendezvényéről. A tudományos kollokviu­mon neves hazai kutatók és egyetemi tanárok szóltak töb­bek között a magyar élelmiszer-gazdaság eredményeiről, s lévén 1987 „a szőlő és a bor nemzetközi éve”, természete­sen a szölökultúrájáról híres megyeszékhely adott otthont e rendezvénynek. S. GY.

Next

/
Thumbnails
Contents