Tolna Megyei Népújság, 1987. május (37. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-19 / 116. szám
4 KÉPÚJSÁG 1987. május 19. Moziban ' ■ SILVERADO JE. __■-..,,, B K etten az igazságtevők közül Hangverseny Tévénapló Kegyenc Teleki László drámája az elmúlt száz esztendőben sok átváltozáson ment át. Bemutatójakor megbukott, a későbbi felújítások sem hoztak sikert, ugyanakkor az Irodalmi köztudat klasszikus alkotásként tartotta számon s a legtöbb kiadásban a Bánk bán mellett szerepel. Könyvalakban először a bemutató évében, 1841-ben jelent meg, de amikor Gyulai Pál 1879-ben ismét kiadta, a szöveget átírta, a szereplők nevét is módosította. Nagyon sokáig ez a szöveg szerepelt Teleki műveként, míg 1963-ban Illyés Gyula az egészet átírta: „A százhúsz lapnyi szövegből először meghagytam, pusztán ízelítőül, nyolcat, - mondja. - Erről is lemondtam... A darabnak nincs több köze az eredeti Kegyenchez, mint a Faust-nak a Faust-legendához. ” lly- lyés valóban új drámát teremtett, még a szállóigévé vált zárósort is (Ne gúnyolj, Róma!) elrejti, mert ez nemcsak Maximus patrícius tragédiája, -de a részletekre most nem térhetünk ki. A Teleki-dráma átigazításának, újraértelmezésének gazdag hagyománya van, a jeles Hevesi Sándor is megpróbálta, most pedig Ruszt József nyúlt a szöveghez, miközben az egész játékteret is átrendezte. Kíméletes volt Telekihez, a szöveget inkább csak felfrissítette, amit mindig meg kell tenni, mert például az ilyen szó, mint „parancsár”, ami az eredetiben található, egyenesen nevetségesen hangoznék mai színpadon. Teleki történeti eseményt dolgozott fel darabjában: az V. században uralkodott Valentinianus császár megölette az Attilával hadakozó Aetiust, s egyebek mellett elcsábította Petronius Maximus szenátor feleségét, aki ezért meggyilkoltatta, s rövid időre a trónt is elfoglalta. Romantikus történet, Teleki pedig Victor Hugó nyomán indult el, de szándéka messzebb mutat. Mint előszavában írta, az V. századi „egészen külön társasági rendszert és jellemet” akarta ábrázolni, a korabeli néző pedig könnyen talált érintkezési pontokat saját korával. Ruszt József színpadán mindenki a hatalom hálójában vergődik, ami valóban ott lóg a játéktér fölött s időnként le is eresztik, máskor görgő alkalmatosságon érkeznek és távoznak a szereplők - ezek ha érzékletesek is, esetenként fölöslegesek, mert azt illusztrálják, ami benne van a dráma szövegében. Ruszt József számára pedig mégis csak a dráma fontos, s pontosan felismeri az eredeti nehezen görgő mondatai között az igazi tragédiát, s úgy érezzük, a sorsok mögött maga Até, a rontás istennője komor alakja áll, Ruszt Józef hősei magukban hordják a bukást, bűnükre nem kaphatnak feloldozást, s Maximus diadala is kétséges, mert tetemek felett áll győztesen, s Róma hódolata most már valóban gúnynak számíthat csak. Úgy érezzük, ez az újrafogalmazás valóban méltó arra, hogy a Bánk bán mellett álljon. Jő színészek biztos alak tása szolgálja a rendezői szándékot, mint Farády István, Egervári Klára, Hetényi Pál, Szakács Eszter, Katona András. Kedvetlen évszakok A hét a labdarúgás jegyében telt, valószínűleg kevesebb is elég lett volna, de némi elégtételt azok is kaphattak, akik nem hódolnak a futballnak: befejeződött a nyolcrészes Nyolc évszak című sorozat, amit kivételes egyetértéssel fogadott a kritika. A tévében voltak emlékezetes bukások, mint a Robog a gőzhenger, amit a közharag be sem engedett fejezni, vagy a Szálka hal nélkül, a Nyolc évszaknak is van esélye arra, hogy így őrizze meg az emlékezet, bár a sors szeszélyes, jöhet még rosszabb is. Nehéz volt nyomon követni ezeket a szervetlenül illeszkedő jeleneteket, a néző el is kedvetleneden, a színészekről is lerítt, hogy unják az egészet, ami nem is csoda. Ha egy-egy jelenetben fel is csillant valami ígéretes, a következő pillanatban elillant, s maradt a kedvetlen unalom, ami vastag porral lepte be ezt a nyolcszor egy órát. Pedig négyen írták és két dramaturg bábáskodott mellette, nem beszélve a közreműködők sokaságáról. Csak hát a művészet nem matematikai művelet. Akárhány gyengécske ötletet adhatunk össze, az eredmény nem változik, amit egyébként könyvalakban is kiadtak, ami újabb kérdőjel, de ne firtassuk. Mit tehet a néző? Jobb darabot és jobb szerepet kíván a jobb sorsra érdemes színészeknek. Dávid család Az elmúlt évtizedekben megnőtt a tényirodalom iránti érdeklődés, soha annyi visszaemlékezés, dokumentumregény nem jelent meg, mint mostanában, mintha a valóság mindig érdekesebb lenne, mint a legagyafúrtabb kitalált történet. Azt mondják, mindenkinek az élete kész regény, ami valószínűleg igaz is, csak meg kell szerkeszteni az alapanyagot, mert önmagában, ahogy hömpölyög az idő, még nem műalkotás. A művész kezében viszont az élet legegyszerűbb ténye is érdekessé válik, s ha mondjuk egy fiatalember befordul a konyhára, rögtön felkapjuk a fejünket, hogy mi történt azután. Nem sok, csak pipára akart gyújtani, de arra sem volt szükség, mert pipája már javában égett, a többit pedig úgyis tudja mindenki Petőfitől. A Dávid család életében sem voltak drámai fordulatok, mégis fokozódó érdeklődéssel figyeltük a dunapataji parasztcsalád tagjai szavait, mert bennük a magyar élet több évtizede tükröződik. A szülők szóltak, majd a kilenc testvér, s egyre határozottabb körvonalat kapott az egykori középparaszt család története, melyben mindenki végezte a dolgát, szorgalmasan, jó gazda módjára, egyébként nem boldogulhattak volna. A felszabadulásig 26 hold földet gyűjtöttek össze, ami nem csekélység. Nemcsak szervezett munkára volt szükség, hanem régi ravaszságra is, mert aki nem tudta, hogy a hajósi vásáron lehet megvenni az olcsó borjút, amit Kalocsán majd jó pénzért adhatnak tovább, bizony nem boldogult. Az öreg Dávid ezt is tudta, de a fáradtságot sem sajnálta, amikor arról volt szó, hogy túl a Dunán jut olcsó takarmányhoz. A gyerekek szavából az is kiderült, hogy nem volt idill a hajdani élet, ami felváltva folyt a faluban és a tanyán, vannak emlékek, amiket az idő sem tudott megszépíteni. Ifjú Schiffer Pál biztos érzékkel kezeli a nagy család történetét, az emlékek egymást építik, s mindig előre mutatnak, hogy várjuk, mi fog történni a következőkben. Pedig nem történik semmi különös. Szállnak az évek, a gyerekek, akik tegnap még libát őriztek, megnőnek, családot alapítanak, nekik is gyerekeik születnek. Ilyen az élet, mondjuk egyszerűen, s úgy látszik, ez a legérdekesebb történet. Cs. L. A szekszárdi városi kamarazenekar évadzáró koncertje- Visszajövünk! - ezzel búcsúznak az utolsó képsor legvégén a cowboyok. Ami engem illet, ezt inkább fenyegetésnek, mint biztatásnak fogtam fel. Bár ki tudja... Csak jöjjenek, ha akarnak, elvégre nem kőtelező moziba menni. Mert a Silverado című színes, szélesvásznú, amerikai filmből több mint elég az a három és fél kilométer, amely ezek szerint csak első része egy sorozatnak. Távol áll tőlem, hogy bármilyen foglalkozást lebecsüljek, legföljebb az ellen lehet kifogásom, ha egyiket-másikat szépen „megidealizálják”. Márpedig a múlt század amerikai tehénpásztorainak esetében ez történt, pontosabban történik most is. Igaz, nem ismétek semmiféle fölmérést, amely eligazítana a hajdan volt amerikai gulyások intelligencia-hányadosát illetően, de azt hiszem, közel járok az igazsághoz, ha feltételezem, hogy nem túlságosan sokat tiszteltek meg közülük az akadémiai tagsággal. Persze nem is erre voltak hivatottak, hanem arra, hogy szabadtartásos rendszerben őrizzék, majd ha eljött az ideje, vásárokra, vágóhidakra hajtsák a rájuk bízott jószágot. Erre szerződtek, ezért kapták a fizetésüket. Biztosan jól bántak a lasz- szóval és néhányan közülük a colttal is. Akikkel viszont a filmvásznon találkozunk, csaknem kivétel nélkül az utóbbi területen jeleskednek. Mesterségük címere szinte kizárólag az utóbbi hatlövetű, amit a szó szoros értelmében nagyszerűen forgatnak mindkét kezük mutatóujja körül. És persze lőnek is vele, filmünkben például meglehetősen gyakran. A rendező, Lawrence Kasdan egyetlen érdeme, hogy ennek ellenére kevés vér - azaz piros festék - folyik. Pedig hulla az aztán van bűven. Szerencsére csak elvétve látni közelről a golyó ütötte sebeket. Tehát mértéktartóak a film készítői, A varossá nyilvánítás tizedik évfordulójára megjelent a: Tanulmányok Bony- hád történetéből című 290 oldalas hely- történeti könyv a városi tanács és a Tolna Megyei Lapkiadó Vállalat kiadásában. A Fejér Megyei Nyomdaipari Vállalat Dunaújvárosi Telepén ötezer példányban kinyomtatott kemény fedelű kiadvány többet nyújt, mint amire címéből következtetnénk. TAMÁS ÁDÁM, a bonyhádi városi párt- bizottság első titkáraként előszavában szerényen azt írja, egyebek közt: „Könyvünk folytatása és kiegészítése a tizenkét évvel ezelőtt megjelent Bonyhád a 18-20. században című kötetnek. Tudatában vagyunk annak, hogy a jelenlegi néhány tanulmány nem pótolhatja egy minden szempontból igényes, tudományos jellegű városi monográfia értékeit, azonban többre most nem vállakozhatunk.” Ám a mérsékelt hangú bevezető is sejteti, hogy idővel szeretnék folytatni ezt az értékes művelődéspolitikai kezdeményezést. S ami az igényességet illeti, a jelen kötetben nem tapasztalhatjuk annak hiányát! Igaz, hogy „csak” négy szerző, de igen alapos, témájában elmélyült s mindenképpen igényes öt tanulmányát olvashatjuk az ünnepi kiadványban, a kutatásaik forrásául szolgáló művek, feljegyzések, dokumentumok pontos felsorolásával együtt. SOLYMÁR IMRE például két - kétségtelenül tudományos fel- készültségről tanúskodó - tanulmányt adott közre, az egyik a történeti Völgységről szól, négy régi térképpel illusztrálva, a másik: Bonyhád - hajdan Bonyha címmel, a városnév eredetét, illetve korábbi névváltozatainak történetét s azok szófejtési magyarázatait foglalja össze. KOLTA LÁSZLÓ: Bonyhád művelődés- története (1867-1962) című, mintegy százoldalas, nívós tanulmányában a jelentős lélekszámú német nemzetiségiek által is lakott Völgység központjának a mindenkori politikával szorosan Összefüggő kulturális, oktatási-nevelési történetébe ad átfogó betekintést, a kiegyezéstől kezdve csaknem száz év tükrében. Tartalmas művében több szakaszra tagolva elemzi a különböző időszakokban folytatott népművelődési politikát, a haladé, sajnos, azok az „egyéb” hatást keltő eszközök alkalmazásánál is. így aztán a gyengébb idegzetűek is bátran végignézhetik a Silverado kisvárosba igyekvők történetét, távolról sem fenyegeti őket a rosszullét veszélye. Tulajdonképpen még az úgynevezett pozitív hősökkel sem kell azonosulniuk, hiszen nem különböző karakterű emberek sorsát látják, hanem csak egy vég nélküli pufogtatást. Jobb híján már az is változatosságnak számit, ha valakit nemcsak úgy ukmukfuk lelőnek, hanem teszem azt, hosszú pengéjű kés által leheli ki a lelkét. dó törekvéseket, így a Hűség mozgalmat is, továbbá a felszabadulás utáni kulturális forradalom kezdetét és a szocialista gazdasági-társadalmi fejlődés főbb jellemzőit. A jubileumi kötet rendkívül figyelmet érdemlő tanulmánya LÁSZLÓ PÉTER: Népességcsere Bonyhádon 1944-1948-ban című munkája. A szépítés nélküli, korabeli hiteles dokumentumokon, a szigorú tényeken alapuló, az avatott kutató tárgyilagosságával megírt tanulmány a bonyhádi és környéki lakosság színes etnikumának története dióhéjban, utalva a viharvert régmúlt századok népességének kicserélődésére is. Magyarok és nemzetiségiek, népcsoportok - köztük a bukovinai székelyek és elüldözött felvidékiek -, emberek kollektív és egyéni tragédiáját okozta az esztelen, pusztító világháború és eluralkodott embertelenség, s ezen a szép tájon is a lenini nemzetiségi politika hozhatta meg az egymás megbecsülésén alapuló alkotó együttélést. Országos szemszögből is szintén jelentős forrásmunka ETT1G LÁSZLÓ: A mezőgazdasági termelőszövetkezeti mozgalom Bonyhádon című alapos tanulmánya. A széles látókörű szerző kiváló szakértelmével, igaz emberségével egyik kiemelkedő, megbecsült vezetője volt nyugalomba menéséig a korszerű nagyüzemi gazdálkodásnak. Tanulmányában a táj-, víz-, földrajztól kezdve, az éghajlat ismertetésén, az első termelőcsoportokon, tsz-csoportokon át a téeszekig s azok egyesüléséből naggyá nőtt Pannónia Tsz-ig mutatja be - gazdag tapasztalatából, alapító gazdatársainak emlékezéseiből, hangszalagról és iratokból merítve - a bonyhádi és környéki (Tabód, Majos, Kakasd, Ladomány, Alsó- Börzsöny) szövetkezeti mezőgazdálkodást, az 1956-os megtorpanástól a mai virágzásig. A Bonyhád új címerével díszített könyvet Bábel Ernő és László Péter szerkesztette, borítója Králing János és M. Érdi Judit munkája, lektorálta: K. Balog János, Bábel Ernő, Fehér István, László Péter. BALLABÁS LÁSZLÓ Azért ne legyünk igazságtalanok, van ebben a filmben különlegesség is. Az egyik az, hogy az igazságtévő mesterlövészek között néger is akad, a másik egy ugyancsak néger farmer - az előbbi apja -, a harmadik pedig (úgysem találnák ki) egy törpe kocsmárosné. Bizonyára ű volt hivatva az eszmei mondanivaló közlésére is. Eszerint az életünk olyan, amilyenné mi magunktesz- szük, ahogyan mi alakítjuk. Bizony ám! Ez a film meg olyan, amilyenné a gyártói tették.- gyuricza Rádió Szívügyekről röviden Hogyan gondolkodnak ma a párválasztásról, házasságról faluhelyen? Változnak-e az idők? A Perjés Klára szerkesztette, vasárnap reggeli „Kopogtató” szándéka a rendelkezésre álló szűk félórában nem lehetett több, mint friss, elven képet adni erről. A rövidebb-hosszabb interjúk ennek jegyében sorakoztak, bár a keretvers - Nagy László „Ki viszi át a szerelmet” című remeke magának a költőnek a tolmácsolásában - a kiküzdhető, a megszenvedett szerelem gondolatkörébe vonta az elhangzottakat. A kissé mesterkélten teremtett atmoszférának csak egy nyolcvanöt éves cserkeszőlősi parasztasszony, Margit néni tudott megfelelni - de ő annál vonzóbban, hihetőbben. Nemcsák ízes, fordulatos .nyelv- használatában gyönyörködhettünk, de gondolatainak tisztaságában is. Abban, ahogyan a férfi és nő sorsának egymás mellé rendelődéséről beszélt. Az ideális házasságról nem volt ugyan titkos receptje, de azt elmondta, hogy az is örömet okozna számára, ha férjének csak a kalapját megigazíthatná még. Egy embert ismerni egész életünkben és ennek az együttlétnek intim szépségeit, értékeit kimunkálni - ahogyan ezt az idős asszony szavai sugallták ez a hagyományos párválasztási formák kényszeréből, feladatként is adódhat. Mint a tengermélyi kagyló, hamis és igazgyöngyöt egyaránt izzadhat. Ha távolabb is áll a szerelem „modern” (a polgári társadalmakkal született) fogalmától, olyan erkölcsi értékeket hordoz, amelytől a középgeneráció képviselői, de tulajdonképpen a legifjabbak sem tudnak elszakadni. Másfelől a válaszok azt a sajnos nem újkeletű tapasztalatot is tükrözik, hogy a szövődő kapcsolatokat nemegyszer a szülők hatására uralja el a pénz, ahol a jó partit a minél gangosabb porta jelenti. Kár, hogy nem hallottuk az említett „makacs", „saját útjukat” járó legfiatalabbakat, egy-két mondat erejéig a pártában maradt diplomás nők véleményét. A műsor adhatott volna színesebb válogatást, rövi- debb, velősebb reflexiók gazdagabb választékával. B. R. Több szempontból is különleges élményt nyújtott a Földesi Lajos vezette együttes legutóbbi fellépése a Művészetek Házában. Mindenekelőtt amolyan „versenyműparádé” volt, ami keresztmetszetet adott Antonio Vivaldi olasz zeneszerző és hegedűművész, a barokk zene egyik legjelentősebb képviselőjének életművéből. Különleges élménnyel gazdagodtunk azért is, mert változatos hangszerösszeállitások, ritkaságok kerültek a hangverseny műsorára. Örömünkre szolgált, hogy városunk hangszeres szólistái mellett nagyszerű vendégművészek, mint Vermes Mária, a Zeneakadémia tanára és Barth István Lisztdíjas is vállalták a közreműködést. Thész László - aki igen felkészülten konferált - elsőként az A-dúr concerto-t jelentette be. Vivaldi e zenekari versenymüve üde és virtuóz hangvételével nyitányként is hatott. Igazi kuriózum volt a felhangzó C-dúr pikkolóverseny. Barth István rendkívül kulturáltan mutatta be a kisfuvola minden virtuóz, improvizativ lehetőségét. A zenekar által hangsúlyozott fontosabb témákat továbbfejlesztve, mesteri módon szólaltatta meg hangszerét. Az a-moll kéthegedűs verseny Vivaldi ismertebb művei közé tartozik, ezúttal azonban mégis az újszerűség varázsával hatott. Vermes Mária és Földesi Lajos hegedűszólója csodálatosan kibontotta Vivaldi harmóniavilágának meglepetéseit, drámaiságát, frissességét. A zenekar alkalmazkodó kísérete hol alátámasztotta, hol pedig még nagyobb szerephez juttatta a két szólóhangszer anyagát úgy, hogy a mű teljes szépségében, egységes egészként rajzolódott ki a hallgatóság előtt. A zenekar a közelmúltban éppen a Művészetek Házában a pedagógus-kórusok országos találkozójának résztvevői tiszteletére adott hangversenyén már bemutatta Vivaldi e-moll négyhegedűs versenyét. Ezúttal ismét alkalmunk volt gyönyörködni a zeneirodalom e gyöngyszemében. Földesi Lajos tanítványai Polónyi István, Pusker Mónika, Lendvai György és Gyuricza Borbála játékukká megalapozott reményeket ébresztettek bennünk. Igazolták, hogy a zenekar hosz szú távú művészi munkája csak a folyamatosság és megújulás koncepciójára épülhet. Nem mindennapi hangzáseffektusok jellemzik Vivaldi két csellóra írt verseny- művét. Mártonka Tünde és Horváth Gertrúú invenciózus előadásában a háromtételes darab mindvégig hatásos, érdeklődést keltő volt. A harmadik csellista szó- lisztikus „besegítése” teljessé tette a mű élvezetét. A hangverseny befejező számaként a velencei barokk mester két hegedűre írt d-moll versenymüve csendült fel isméi Vermes Mária és Földesi Lajos egymást kiegészítő nagyszerű interpretálásában A szekszárdi városi kamarazenekar emlékezetes szép koncertjével működésének harmadik évadját zárta. LEMLE ZOLTÁN A 10. évfordulóra Bonyhádi krónika y
