Tolna Megyei Népújság, 1987. május (37. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-16 / 114. szám
1987. május 16. ( TOLNA \ 6 TréPÚJSÁG- Egy térkép függ mögöttünk, mely hazánkat ábrázolja. Mi az oka annak, hogy ilyen hátteret javasolt beszélgetésünkhöz, egyáltalán mit jelentenek az ön számára a térképek?- Nagyon sokat, azt is mondhatnám, hogy ezek munkaeszközök számomra. Ha szétnéz ebben a teremben, a falakon mindenütt térképeket talál, és ez nem véletlen, hiszen most a földrajz-szaktanteremben vagyunk. Ezt a tantárgyat oktatom itt, a Paksi Vak Bottyán Gimnáziumban, szóval mintegy a szakmám, hivatásom jelképei is lehetnének ezek a tárgyak. I- Az a már említett Magyarország térkép viszont mintha eltérne a hagyományostól...- így igaz, kereskedelmi forgalomban nem is nagyon kapható. Egy ürfotó alapján látható hazánk hegy- és vízrajza, a jelek és jelölések mindegyike a lehető legpontosabb. Egyébként ez a térkép az 1983-as zalaegerszegi tájfutó-világbajnokság alkalmából készült, ezen a rendezvényen jómagam is ott lehettem. I- Azt hiszem, helyben is vagyunk. Tájfutás, természetjárás, turisztika. Mikor és hogyan került ezekkel közelebbi kapcsolatba?- Messzire kell visszamennünk az időben, pedagógusi pályafutásom kezdetén részt vettem a Természetbarát Szövetség visegrádi vezetőképző táborán. Nos, ez a találkozó - mint később kiderült - mérföldkőnek számított a diákturizmus történetében, itt hangzott el elsőként az a kifejezés, hogy odot... I- Az országjáró diákok országos találkozójáról van szó...- Pontosan. Nekem első hallásra nagyon megtetszett az új kezdeményezés, s már az 1966-os miskolci odot-ra - igaz szerény létszámú - paksi küldöttség utazott. Az első két országos diákseregszemlén egyébként csak a paksi gimnazisták képviselték Tolna megyét. I- Miként emlékezik jó két évtized távlatából erre az időszakra?- Ez volt a hőskor. Minimális kényelem és komfort nélkül táboroztunk, de eszünkbe sem jutott volna, hogy az ezzel járó kellemetlenségeket szóvá tegyük. Máig élő, személyes kapcsolatokat sikerült kialakítanunk a kollégákkal, a diákokkal és ezért is jelent számomra maradandó élményt ez a kezdeti időszak. Azóta persze sokat változtak, javultak a feltételek.- Ezt megerősíthetem, mivel 1978- ban gimnazistaként én is végignéztem azt az odot-ot, melynek Szek- szárd volt a házigazdája, ön pedig az egyik szervezője. A színpompás utcai felvonulás után a változatos programok sokasága várta az érdeklődőket Egyébként összeszámolta már, hogy mennyi odot-on vett részt eddig?- Ezeket évente tartják, néhány esetben vizsgáztatás miatt maradtam távol, de ha csak tehettem, jelen voltam. Az országjáró diákok megyei találkozójáról viszont még sohasem hiányoztam. I- Nem említette még a tájfutással való találkozásának történetét.- Mindjárt az első odot-on versenyszámként jelölték meg ezt a sportágat. Mondanom sem kell, én a tájfutáshoz addig nem nagyon értettem, erről legfeljebb a könyvekben, újságokban olvastam. Diákjaink eredményes szerepeltetése érdekében viszont valamit illett tennem, így eleinte önképzéssel próbáltam bepótolni a hiányosságaimat, azután szükségesnek tartottam 1972-73-ban egy segédedzői tábor elvégzését, ahol elméleti és gyakorlati téren is sikerült elsajátítanom a szakmai tudnivalókat.- Nem veszélyes sportág a tájfutás? Néhány évvel ezelőtt Monspart Sarolta, a világbajnok tájfutó élet-halál között lebegett egy kullancs-csípés következményeként- Már 1984 óta kullancs elleni védőoltással látjuk el versenyzőinket. Ezt a megoldást egyébként nemcsak a tájfutóknak, hanem minden „hivatásos” természetjárónak is javaslom.- Pakson nem egy tájékozódási futóverseny megszervezése fűződik az Ön nevéhez, és azt hiszem, az is fontos, hogy ebben a városban alakult ki az a bázis, mely napjainkban is alapját képezi ennek a sportágnak megyénkben.- Ez nemcsak az én érdememé Nagy szerencsémre a gimnázium igazgatója, Glósz Lajos, volt földrajztanárom az alakulástól kezdve szimpatizált a tájfutással, igy részben neki is köszönhetem, hogy Pakson az gyökeret tudott verni a 60-as évek végén. Voltaképpen 1973-tól figyelt fel az Országos Tájfutó Szövetség arra, hogy Tolna megye ebből a szempontból már nem számít fehér foltnak az országban. I- Azt se titkolja el, hogy önre is felfigyeltek. Valószínűleg nem a véletlen műve, hogy elérte a megyei elnöki tisztséget- Az MTS paksi járási tanácsának elnöke, Szinger Ferenc, aki jelenleg a Paksi Városi Tanács V. B. művelődési-, ifjúsági- és sportosztályának helyettes veeztője, 1970-ben bízott meg a természetjáró és tájfutó szövetség elnöki tisztségével. 1970-től 1981-ig Tolna megyében a járási, illetve a paksi városi szövetség látta el a megyei feladatokat. 1981 - ben a Tolna Megyei Tanács Testnevelési és Sporthivatala kérésére hoztuk létre az önálló Tolna Megyei Tájfutó Szövetséget, s felajánlották számomra az elnökséget. Ezt elfogadtam, majd hozzáláttam a „stáb” kialakításához. Örömömre szolgál, hogy a megalakulás első pillanatától kezdve olyan munkatársakkal dolgozom együtt, mint Bodor Árpád titkár, aki kollégám, a Szekszárdi Garay János Gimnázium pedagógusa.- Az elnöki tisztség most sem egyenlő a bársonyszékben való kényelmes üldögéléssel, hat évvel ezelőtt még kevésbé lehetett az. Milyen feladatok vártak önre, milyen gondokkal kellett szembenézni?- Úgy érzem, a régi vezetés nem tekintette igazán, a szó valódi értelmében sportnak a tájfutást. Még uralkodott az a nézet, hogy ahol hetente nincs hét edzés, ott nem lehet beszélni sportról. Nehezen tudtunk ezen a szemléleten változtatni. Ma is azt tartom, miután a legnagyobb bázist a középiskolások adják, heti két- három edzés a kiegészítő sportágakkal tökéletesen elegendő. A lényeg szerintem az, hogy a diákok sikerélményeket érjenek el és a tömegsportnál magasabb szinten tevékenykedjenek. Ha jól átgondoljuk, belátható, hogy megfelelő felkészültség, fizikai erőnlét, állóképesség szükséges nyolc-tíz kilométer gyors megtételéhez egy teljesen ismeretlen terepen. Visszatérve az eredeti kérdésre, leszámítva a kezdeti megtorpanást, maximális bizalmat és támogatást kaptam a városi és megyei sportvezetéstől. Egy példát, a számomra legkellemesebbet már a bevezetésben említettem: a megyei szakszövetség és személyem elismerésének egyik jeleként Rauth János elnökségi taggal együtt részt vehettem - rendezőként - a zalaegerszegi tájfutó-világbajnokságon. Egyébként a Tájfutó Szövetség országos „vezérkara” minden év őszén Pakson tartja kihelyezett ülését. Az elnökség az idén meglepetésként országos versenyt hoz megyénkbe, s ez alkalommal új tájfutó térképet is avathatunk. I- Tehát a jelent tekintve a fejlődés számos jelét lehet felsorolni.- A legfontosabb szerintem az, hogy a tájfutás polgárjogot nyert és meghonosodott a megyében. Míg a 70-es években ez a sport személyhez fűződött, addig mostanra már - és ezt nyugodtan kijelenthetem - kipróbált gárda sorakozott fel mögöttem. Megnyugtató számomra ez a biztos háttér, jómagam inkább a színfalak mögül „menedzselek”, próbálom azokat az iskolákat és személyeket megnyerni az ügynek, akikben ambíciót és fantáziát látok. Elárulom azt is, nincs minden esetben könnyű dolgom, az utánpótlással sajnos gondok vannak. Hosszabb távon abban látnám a kiutat, ha már általános iskolában és nem tizenhat éves korban kezdődne meg az alapok lerakása. Az abc-t is könnyebb elsajátítani a kisgyermeknek mint a felnőttnek...- Ennek a megállapításnak a jogosságát gondolom, pedagógus pályája tapasztalatai is alátámasztják. Egyébként hogyan tudja egyeztetni hivatását a sok időt felemésztő szövetségi elnöki tisztével, no meg a rengeteg természetjárással és túrázással?- A természetjárás kiegészíti pedagógusi munkámat. Nekem a barangolás, utazgatás egyúttal hobbim is. I- Elárulná azt is, merre járt eddig Európában?- Hol is kezdjem? Az összes szocialista országban voltam már és tíz tőkés államban is megfordultam. Ami ebben a vonatkozásban talán külön említést érdemel, az nem Európához, hanem az amerikai földrészhez, Kubához fűződik. Az 1978-as Világifjúsági Találkozóra jutalomból mehettem el, KISZ tanácsadó tanárként, a KISZ jóvoltából. Minden utamról diafelvételeket készítek, ezeket földrajzórákon bemutatom a tanulóknak, így sokkal élményszerűbbé lehet tenni egy-egy foglalkozást. I- Az íróasztalán számos magas szintű kitüntetés található. Közülük melyekre a legbüszkébb?- Mindegyiknek külön története van. Többek között a tájfutással függ össze a Testnevelés és Sport Érdemes Dolgozója elismerés, ezt 1975-ben kaptam, 1985-ben Kiváló Munkáért miniszteri kitüntetésben részesültem, 1986-ban pedig a Tolna megyei tájfutás terén szerzett érdemeimért a Kiváló Társadalmi Munkás plakettet vehettem át.- Szabadidejének nagy részét a természetjárás és a tájfutás tölti ki. Ezeket a rendezvényeket általában hét végén tartják meg. Mit szól ehhez a rengeteg távolléthez a családja?- Már vártam ezt a kérdést. Abból még sohasem volt konfliktusom, hogy az évi ötvenkét hétvégéből körülbelül harmincat a versenyeken töltök. Sőt, eleinte még a feleségem is elkísért egy-egy érdekesebb rendezvényre. A fiam már 10 éves kora óta tájfutó, és bízom benne, még az is marad egy jó darabig.- Mire ezek a sorok megjelennek, Mittler József már a Veszprém megyei Zircen lesz az országos középiskolás tájfutóbajnokságon. Milyen esélyekkel indulnak a gimnazisták, azaz a Paksi SE versenyzői ezen az erőpróbán?- A papírforma alapján nincs okunk a túlzott optimizmusra. Eredeti időpont szerint a bajnokságot május 4-5. között rendezték volna meg, de később azt másfél héttel elhalasztották. A lehető legrosszabbkor jött ez a változtatás, meggyengítette ugyanis a csapatot. Az írásbeli érettségire készülő tanulók közül hármat már nem tudok elvinni, pedig köztük is van több esélyes. Célunk a tisztes helytállás, remélem sikerül megfelelnünk ennek az elvárásnak. I- Szurkolunk a paksi tájfutóknak és egyúttal köszönöm a beszélgetést SZERI ÁRPÁD MÚLTUNKBÓL A tamásiak minden bizonnyal nem gondoltak arra, hogy mekkora gondot vesznek a nyakukba az új községháza építésével. Történt, hogy a régi községháza elhasználódott, a község ki is nőtte, indokolt volt tehát a községi képviselő- testületnek a döntése; pénzt kell szerezni és új községházát kell építeni, olyat, amely méltó a járási székhelyhez. A képviselőtestületi döntésre hivatkozva a község főjegyzője 1926. augusztus 3-án kérte az alispánt, hogy „...a községház építési munkálataihoz utalt 350 000 000 korona kedvezményes kölcsön kiutalása iránt a lehetőség szerint mielőbb intézkedni méltóz- tassék, mivel az építési munkálatok kezdetüket vették és igy a közel jövőben már fizetési kötelezettségeinket kell teljesíteni.” Az alispán nem késett, utasította a számvevőséget, biztosítsa a pénzt a tamásiaknak. Augusztus 17-én arról kapnak értesítést a járás székhelyén, hogy két forrásból adják nekik a kért összeget, éspedig kétszázmillió koronát a vármegyei katonabeszállásolási alapból, 150 milliót pedig az állategyészségügyi ebadóalapból. A község ezt követően kötelezvényt írt alá, amely szerint a fenti összeget 1929. szeptember 1 -ig visszafizeti a megyének. De ebből a visszafizetésből semmi sem lett. Sőt a kamat fizetésével is adós maradt a község. Az alispán 1929. május 8-án a következő figyelmeztetést jutatta el a községhez: ...arra is figyelmeztetem, hogy a tőke v isszafizetéséhez szükséges fedezetről már mostan gondoskodjék, illetve abból a lehetőség szerint törlesszen, mivel 3 éven belüli visszafizetésnek végső határideje 1929. szeptember hó 1-ben van megállapítva, mely időpontra a kölcsönadóalapnak más természetű és fontos kötelezettségei következtében feltétlenül birtokában kell lennie és az egész kölcsönösszegnek.” Az alispáni hivatal és a számvevőség is hiába várta a pénzt, ellenben jött a levél, amelyben a községi bíró és a főjegyző tájékoztatta az alispánt, hogy a katonabeszállásolási alapnak - ha nem is határidőre -, de az év végére visszafizetik tartozásukat, ami pedig az ebadóalapot illeti, bevételek elmaradása miatt, egy évnél hosszabb haladékot kértek, 1930 december végéig. Ezt a kérést egy héttel később megismételték. Az alispánt nem hatotta meg a tamásiak kérése. Utasította az elöljáróságot, hogy a tartozás egy részét azonnal fizesse be, másik részéről később kíván intézkedni. Nem volt más lehetőség - olyan forrást keresett az elöljáróság, amely biztosította az azonnali fizetés fedezetét, és ígérte, hogy 1929 végére befizeti a többi adósságot is. Ez utóbbi azonban csak taktikai lépés volt - s ezt felismerték a megyénél is, s ezért nem engedélyeztek újabb határidőt. Amikor mind ennek ellenére a pénz nem érkezett meg Szekszárdra, az alispán a Törvényhatósági Bizottsághoz fordult azzal az indítvánnyal, hogy hosszabbítsa meg a tamásiaknak korábban adott határidőt. A Törvényhatósági Bizottság „átütemezte” követelését a tamásiak által korábban kért időre (1930. dec.). A határozatban azzal indokolta az engedményt, hogy a községnek számos más fizetési kötelezettsége is van, így többek között épült az adóhivatal, és épült a külterületi iskola is. Ezt követően csaknem egy esztendőn keresztül nem volt levélváltás a járási székhely és Szekszárd között. De az adóhivatal nem felejtett! 1930. szeptember 22-én ismét ment a felszólítás, amely szerint a tőke törlesztése mellett a kamatot és a késedelmi kamatot is ki kell fizetni. A község fizetett - de nem egyenlítette ki számláját. Az ügyben a községi képviselőtestületé lett a döntő szó. 1930. december 19-én -11 nappal a korábban kapott határidő lejárta előtt - Mackó Lajos helyettes bíró elnöklete alatt összeült. Idézzük a jegyzőkönyv egy részletét: „Az 1930. évi költségvetésbe a kölcsön visszafizetése be lett állítva, azonban a forgalmi adó és kereseti adóbevételek oly nagy mértékben csökkent, hogy a visszafizetést a község nem képes teljesíteni. Az elöljáró javasolja, hogy 8-10 éves halasztás engedélyezése iránt egy részletesen megindokolt kérelem terjesztendő elő, amely kérelemben a község nehéz viszonyai feltárandók. - A kérelem személyesen terjesztendő elő, miért is az elöljáróság felhatalmazást kér az összes intézkedések megtételére.” A beterjesztett javaslatot valamennyi megjelent képviselőtestületi tag megszavazta. Ezt követően a vezetőjegyző és a helyettes bíró nekifogott, és szabatosan megfogalmazta a kérelmet. A kérelem december utolsó napjára elkészült. A valós helyzetet írták: „A leromlott gazdasági viszonyok folytán a község legnagyobb bevételei csökkentek le és így önhibánkon kívül nem tudunk semmit sem törleszteni és a f. évben csak a kamatokat tudtuk befizetni. A mellékelt kimutatás a fenti indokokat mindenben igazolja, mivel a forgalmi adók leszállítása, illetve egyes cikkek mentesítése és a kisiparosok forgalmi adójának megszüntetése következtében, úgyszintén a földadó leszállítása és a kereseti adó kivetések elleni fellebe- zések folytán bekövetkezett mérséklések a község reális előirányzatát teljesen tönkretették és az igy elmaradt bevétel majdnem eléri a kölcsön összegét. Egyedül a forgalmi adó részesedés csökkenése katasztrofális jellegű, mivel a községház építési kölcsön idején 46 000 pengő bevételünk volt ezen adónemből, míg most 30 000 pengőt is alig éri el a bevétel, ellenben a forgalmi adó kezeléssel kapcsolatos kiadások emelkedtek és ezért vagyunk kénytelenek jelen kérelmünket előterjeszteni. A 10 éves törlesztési időt is azért kérjük, mert az elkövetkező évektől községháztartási szempontból javulást nem remélhetünk, mert községünk járási székhely község, és így a község háztartási törvény reánk nézve előnyöket nem fog jelenteni, sőt számolnunk kell a borfogyasztási adó leszállításával is.” Feltűnő, hogy csaknem másfél hónappal később került az irat az alispánhoz, mint ahogy az elkészült. A Törvényhatósági Bizottság 1931. júliusában tárgyalta a kérelmet. A gyűlés nagy csalódást jelentett a tamásiaknak. Idézzük a gyűlés határozatának egy részletét: „Tamási község azon kérelmét, hogy a vármegyei katonabeszállásolási alapnál fennálló 16 000 P tartozását tíz évi egyenlő részletben törleszthesse, kis- gyűlésünk javaslatához képest elutasítjuk és felhívjuk Tamási község közönségét, hogy ezen tartozását a törvényes kamatokkal együtt folyó költségvetési év végéig feltétlenül egyenlítse ki.” Az elutasítás indokaként a Törvényhatósági Bizottság azt említette meg, hogy nemcsak Tamási községnek, de a vármegyének is megnehezültek az anyagi viszonyai, neki is fizetési kötelezettségei vannak, nem tekinthet el tehát követelésének behajtásától. Tamási „megmakacsolta” magát, s nem fizetett... November 6-án ismét határozatot hozott a képviselőtestület. Ebben kimondotta, hogy a község pénzügyi helyzete változatlan, fizetni nem tud, ismét kérni kell a Törvényhatósági Bizottságtól a halasztást, ígérve, hogy 1932- ben kifizetik az adósságot. Leírták, hogy nekik már a bankok sem adnak hitelt, egyéb kiadásaik fedezésére magánosoktól kértek és kaptak kölcsönt. „A köl- csönszerzést állandóan próbálgatjuk, de minden eredmény nélkül. A bevételek behajtása iránt minden eszközt igénybe vettünk, azonban a nagyobb részt föld- mívesekből álló adózók alig képesek fizetni...” Ezúttal sem hallgatták meg őket. 1932- ben újabb irat keletkezett. A fenti okok mellett új érv jelent meg: az adófizetések csaknem teljesen megszűntek... Nem részletezzük tovább. A községháza épült, az adósság maradt. Hosszú időn át képtelen volt a megye visszakapni a kölcsön adott pénzét. Ez utóbbi - ismerve az akkori gazdasági viszonyokat - teljesen érthető. A férjes nők elbocsátása Szeged szabad királyi város 1932. március 1-jén átiratot intézett Tolna megye Törvényhatósági Bizottságához, kérve támogassa javaslatát, amely szerint a nehéz gazdasági viszonyok miatt „...a férjes nők közhivatalokból bocsáj- tassanak el, és hogy a nem férjezett nők férjhezmenetelük esetére a hivatalokból szintén elbocsájtassanak” hogy állást biztosítsanak a férfiaknak, akik rendszerint családfenntartók. A szegedi kezdeményezés meghallgatásra talált a vármegyénél, s az április 30-i közgyűlésen megfogalmazott határozatot elküldték a miniszterelnökhöz. Mindössze egyetlen kikötést tett Tolna megye: a szerzett jogokat ne sértse azelbocsájtás. K. BALOG JÁNOS
