Tolna Megyei Népújság, 1987. április (37. évfolyam, 77-101. szám)
1987-04-18 / 92. szám
6 NÉPÚJSÁG 1987. április 18. Ünnepi Deme Bertalan református esperessel, a megyei tanács tagjával I- Beszélgetésünk húsvét előtt jelenik meg, kezdjük talán azzal, hogy mit jelent az Ön számára ez az ünnep.- Örömet, mert az életről beszél. Az ember, ha kiáll a szószékre, de, a mindennapi emberi kapcsolataiban is ezt az örömet szeretné hirdetni. Annak örömét, hogy a rossz, a rontás, a halál felett az élet diadalmaskodik. Jézus halálával és feltámadásával akarjuk ezt az időszámítás kezdetétől származó üzenetet a ma embere számára is hozzáférhető és érthető módon közvetíteni.- A tavaszünnep még ennél is régebbi keletű szokás, talán az emberiség hajnaláig nyúlik vissza. Nem véletlen, hogy az egyházak éppen ezt az időpontot választották.- Van is itt nekem egy feljegyzésem a húsvét időpontjáról, ezt valahogy sosem sikerült megtanulnom.- Egyszer olvastam valahol, kimásoltam és megtanultam, hogy a húsvét időpontja a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni első vasárnap.- Velem biztosan nem járt igazán jól, mert nem vagyok bőbeszédű. Még az igehirdetések esetében is gyakran úgy gondolom, hogy amit el lehet mondani röviden, arról nem kell sokat beszélni.- Azért mégis kérem, fejtse ki, hogy milyen mondanivalója lehet a régmúlt idők történeteinek - szerintem legendáinak - a ma embere számára.- Sok a gondunk, társadalmi problémánk, amelyeket meg kell oldanunk. Lazulnak korunkban a családi kötelékek, nem igazán van meg a munka megbecsülése, tekintélye, helyette a pénz számit az emberek életében, az ital rombolása is sok kárt okoz a családoknak. Érezhető, hogy az ifjúsággal milyen nehéz hangot találni. Fel kell mutatnunk: van útja-módja, ahogy ezekből a válságos helyzetekből ki lehet kerülni. Ha az ember a belső világában harmóniát hoz létre, csak akkor tud maga körül is rendet teremteni, derűt sugározni. Ezt az ember nem teheti meg önző módon, segíteni kell embertársainknak is megtalálni a helyes utat. Lelkipásztori munkám lényege, hogy segítsem az embereket a testi, lelki jólét elérésében. ■ - Nem lehet könnyű...- Roppant nehéz feladat eljutni idáig, formálni az emberek lelkületét még nehezebb, de roppant hálás is, mert az életet szolgálja. Másképpen a húsvét a hitre tartozik, amely nélkül meggyőződésem, hogy nem lehet élni, és annak tudata nélkül, hogy pályánk e földi léttel nem ér véget.- Részben egyetértünk, hiszen én is hiszek abban, ami a meggyőződésem, és a társadalmi cselekvés értelmében amit ön is gyakorol társadalmi funkcióban. Véleményem szerint halhatatlanságunk is a többi emberben van. Gyerekeinkben, leszármazottaik végtelen sorába. A Biblia történetei is azért „élnek”, mert vannak emberek, akik hisznek benne. Bach, Shakespeare, Marx művei nem önmagukban halhatatlanok, hanem mibennünk élnek tovább. Hiába lettek volna zsenik, ha ma nem lenne, aki olvassa, értelmezze, továbbadja értékeiket. Nekünk azonban nincsenek túlvilági mentségeink...- Pál apostol első korinthoszi levelében azt írja a halhatatlanságról: „És abban, amit elvetsz nem azt a testet veted el, amely majd kikéi, hanem puszta magot, talán búzáét, vagy más egyébét”. Másutt pedig: „elvettetik érzéki test, feltámadta- tik lelki test”. Í- Kérem, beszéljen most önmagáról! Ki is az a Deme Bertalan?- Egy a többi lelkipásztor közül, ezért gondolkodtam is azon, hogy mi érdekes lehet az én életemben, ami éppen olyan, mint bárki másé. Igyekszem hivatásomnak megfelelni, a dolgom a kegyelem szeretetéröl történő tanúságtétel. Munkám célja az emberek minden formában történő segítése. Szűkebb környezetemben, a gyülekezeten belül mint esperes pedig a megyében végzem feladatomat. Egyházunk egésze a zsinati tagsággal bízott meg, ami a református egyház törvényalkotó és kormányzó munkájával jelent elkötelezettséget. Mint magyar református lelkipásztornak kötelezettségeim vannak népünkkel, egyházunkkal és a gondjaimra bízott emberekkel szemben. A küldetést egyedül nem lehet betölteni, ehhez szellem kell, Isten segítsége és ereje, a munkatársaké, a családé, és azoké az embereké, akik között élek. Természetesen azoké is akik nem egy- házias gondolkodású emberek. I- Ebből következik közéleti szerepvállalása is?- Egy lelkész életében ezt a kettőt nem lehet - én nem is akarom - szétválasztani. Lelkipásztor vagyok, de mindennapi ember is, a hivatásomat is csak akkor tudom betölteni, ha az előrehaladást szolgálom. Van egy mondás, hogy ép testben ép lélek, ezt én megfordítanám, ép lélek az ép testben, de a lelket nem lehet önző módon szolgálni, törődni kell a többi emberrel is. A szavak kevesek - egyébként is veszítettek korunkban erejükből - kellenek a tettek is, a példaadás tanúságtételével is szolgálni az embereknek. A közönség ezt el is várja az embertől, hiszen a bizalmukból lehettem tanácstag, majd a tágabb közösség bízott meg a megyei tanácstagsággal. Úgy kell dolgoznom, hogy az előremutató legyen. Speciálisan a környezetvédelem a feladatom a munkabizottság tagjaként. I- Ez a téma Faddon különösen fontos.- Nemcsak itt, hanem az egész világon. Tulajdonképpen nem védenünk kell a környezetünket, hanem kímélni, hagyni, hogy a természet éljen és fejthesse ki áldásos hatását az emberekre. I- Itt van még a békemozgalom Is, a megyei egyházközi békebizottságnak is elnöke...- A béke szolgálata szép feladat és kötelességünk is. A bizottságban egészen mindennapi konkrét tennivalókról beszélgetünk, közös feladatainkat határozzuk meg. I- Bocsásson meg, csak most jut eszembe, hogy nem is tudom, hogyan kell megszólítanom.- Nincs is jelentősége, az embert nem a címe határozza meg. Nagytiszteletű úr, ez a funkciómnak megfelelő megszólítás, ez is a régi időkre utal vissza, amikor „tiszteletes tudós prédikátor uram” volt a megszólítás.- Nagytiszteletű úr, miben „tuI dós”, mi az, ami különösebben érdekli?- Ha az ember csak a saját terű letét ismerné, akkor nagyon könnyen egyoldalúvá válhatna. Mindenkinek ismernie kellene a körülötte lévő világ kérdéseit, valamelyes jártasságot kell szerezni a társadalmi kérdésekben is, nemcsak az egyház dolgaiban. I- Mindig lelkipásztornak nevezi önmagát, sosem használja a pap kifejezést. Miért?- A pap végül is egyházi szertartást végző képzett személy. A lelkipásztor sokkal több, szebb és kifejezőbb, pontosan megfogalmazza a feladatomat: osztozni annak a közösségnek az örömeiben, gondjaiban, amelyhez tartozom, és elöbbrevinni az embert a napi életében és a közösséget a meggazdagodásában. I- Most már meg kell kérdeznem, mert egy kicsit kerültük ezt a témát is, éppúgy a hitvitát, hogy milyenek az ön politikai nézetei.- A barátaim azt mondják, hogy javíthatatlan optimista vagyok. Ha elgondolkozom a dolgon, valóban mindenben a jót, az előremutatót keresem, még a próbatételekben is azt látom, illetve keresem meg, hogy ebből mi jó jöhet ki. Az ember mindig reménykedő, hiszek a jövendőben.- A világ és benne az emberi gondolkodás, a társadalmi cselekvés tele van ellentmondásokkal, konfliktusokkal, ön mégis mindig a harmóniáról beszél, pontosabban azt sugározza.- A test és a lélek között sincsen ellentmondás, ha szeretjük az embereket, minden konfliktust fel lehet oldani. A társadalmi gondok, családi konfliktusok mindig abból adódnak, hogy vannak, akik önzők, és ez vezérli cselekedeteiket, vagy egyszerűen nem tisztánlátásból adódnak. A szeretet mindezt elfeledi.- Értem, hogy az Ön szempontjából, mit jelent a krisztusi szeretet, de ez nekem túlságosan általános. Nem látom be, hogy nekem egyformán kellene szeretnem minden embert. Talán még a gyilkost is...- Valóban vannak, akiket nehéz szeretni, de meg kell próbálni, ami pedig a példát illeti, lehet, hogy azt a gyilkost éppen az én szeretetem teszi jóvá, vagy legalábbis jobbá. A súlyos hibát, amit elkövetett, el kell ítélni, de az embert szeretni kell. I- Alighanem igazuk van a barátainak, ön valóban javíthatatlanul optimista...- Néha valóban nehéz megfelelni a szeretetnek, és nem is mindig sikerül úgy szólni és tenni, ahogy kellene. Sajnos, hibám a türelmetlenség, mindent szeretnék gyorsan megcsinálni. Ugyanakkor döntően fontosnak tartom, hogy az ember őszintén beszéljen, akkor is, ha ez kemény beszéd, mert csak így lehet a problémákat megoldani, és előbbre jutni. ■ - Mi az, ami fölháboritja?- Az igazságtalanság, és ha félreértelmezik, vagy félre akarják értelmezni azt, amit az ember tesz vagy mond. I- Kilencedik éve él Faddon, sokat tett a községért, most már végérvényesen faddinak, Tolna megyeinek érzi magát?- Amikor idekerültünk, három hónapnak el kellett telni, amikor azt mondtam egy budapesti beszélgetés alkalmával: megyek haza. Azóta itt vagyunk otthon. Jönnek hozzánk az emberek tanácsot kérni mindenféle ügyes-bajos dolgaikban, ez úgy vélem, azt jelenti, hogy bizalommal vannak irántam... I- Mit szeretne elérni az egyéni életében?- Összhangban, egészségben élni és dolgozni. Meggyőződésem, hogy ami rajtunk áll, azt meg kell tenni, mert azt nem teheti meg rajtunk kívül senki más. Kezdeményezőnek kell lenni a szeretet- ben és a közösségi feladatvállalásban. Teljes odaadással szeretném csinálni a munkámat a közösség javára.- Végül is ezért került sor a beszélgetésünkre, mert meggyőződésem, hogy nem azt kell keresnünk, ami elválasztja a marxistákat a hívőktől, hanem azt, ami összeköti... IHÁROSI IBOLYA MÚLTUNKBÓL A Tolnamegyei Gazdasági Egyesület 1927. november 14-én körlevelet intézett a földbirtokosokhoz, nagybérlőkhöz, a középbirtokosokhoz, hivatalokhoz, hogy megyére kiható, fontos gazdasági kérdés megvitatására november 21-én jelenjenek meg a megyeháza kis tanácstermében. A körlevél első bekezdése is felkelthette a címzettek érdeklődését, íme: „Ismeretes és minden gazda saját keserves tapasztalata alapján sajnosán konstatált tény, hogy a mezőgazdasággal bármifélekép összefüggő iparvállalatok, különösen mióta a nagytőke ezeket kartellbe vonja össze, a gazdákkal, mint rosszul szervezett társadalmi réteggel, saját kényük-kedvük szerint bánnak el.„ A körlevél tehát arra figyelmeztetett, hogy megcsillant a remény, miszerint legalább a gazdasági élet egy szűk területén megszabadulhat a kiszolgáltatottságtól a termelő. Volt kellő érdeklődő. Megjelent ott a megye alispáni hivatal képviselője is. A tanácskozáson részletesen megvizsgálták, miként lehetne a megyében kartellektől mentes ipari vállalatot létrehozni, amely célul tűzné az itt termelt cukorrépa feldolgozását. A napirend előadója a többi között elmondotta, hogy a Gazdasági Egyesülés egyik tagja értesítette a szervezetet, amely szerint megvan a lehetősége annak, hogy amerikai tőkével kartellen kívüli cukorgyár alakuljon Tolna megyében, amely „a kartell áraknál körülbelül 30 százalékkal többet fog a termelt cukorrépáért fizetni”. Az egyesület nagy reményeket fűzött a kezdeményezéshez, s már felvázolta azt is, hogy egy sikeres kezdet esetén „a tartózkodó olcsó amerikai tőkének bizalmát meg lehetne nyerni és ezáltal a más gazdacélokra való beözönlésnek útját lehetne egyengetni, ami szintén elsőrangú gazdaérdek lenne, nem is szólva arról a nagy gazdasági előnyről, ami abból szár- "maznék, ha Vármegyénkben létesülne. Továbbá az ezzel kapcsolatos kiterjedtebb cukorrépatermelés révén fejlődő intenzivebb gazdálkodás, a föld jobb meg- mívelése és az állatok jobb takarmányozása, a vármegye gazdálkodására kiválóan emelő hatást gyakorolna.” A cukorgyár létesítésével a jelenlévők általában egyetértettek. Többen arra is ígéretet tettek, hogy hajlandók cukorrépát termelni - de annyi nem jött össze, amennyi feltétlenül kellett volna egy megyei cukorgyár létesítéséhez. Ezért az értekezlet felkérésére az alispán arra vállalkozott, hogy körlevelet intéz a bonyhádi, a dombóvári, a tamási és a szekszárdi járás főszolgabírójához, kérve, szorgalmazzák ők is a cukorrépa-termelést. (Nem tudni, miért nem vették számításba a paksi és a gyönki járást.) A levél elkészült, ebben olvashatunk további részleteket: „Az eszme megvalósításának egyedüli feltétele az, hogy a vármegye gazdaközönsége legalább 4000 kát. hold területen cukorrépát termelve e gyár számára, biztosítsa annak zavartalan működését.” Az alispán felszólította a főszolgabírókat, hogy elnöklésük mellett járási értekezletet is tartsanak, amelyen az 50-100 kh-nál nagyobb területtel rendelkező gazdákkal vitassák meg a cukorrépa termelésének aktuális kérdéseit. Az alispán, hogy köriratának kellő hangsúlyt adjon, így fogalmazott: „A magam részéről nagy súlyt helyezek arra, hogy ez a terv valóra váljék, mert ezáltal a gazdatársadalom, egyben pedig az egész vármegye gazdasági érdekeinek előmozdítását látom. (...) Az értekezleten azután legyen Főszolgabíró úr az Egyesület kiküldöttének hathatós támogatója, s tekintélyének teljes latba vetésével törekedjék arra, hogy a gazdatársadalom saját érdekeit szolgáló kockázattal nem járó ezen terv megvalósítását tegye lehetővé.” Mint ismeretes Tolna megyében nem épült és nem működött cukorgyár. Az akció azért nem volt hiábavaló, mert népszerűsítette a cukorrépa termesztését, ami a gazdálkodást intenzivebbé, jövedelmezőbbé tette. Bátai céh - 1927-ből A céhek a múlt század második felében megszűntek, átadták helyüket az ipartestületeknek. A bátaiak viszont 1927. október 30-án alakítottak céhet: a Szent Mihály arkangyalhoz címzett Műemlék és Népművészet-védő céhet. A hat személy jegyzőkönyvben rögzítette: „Alulírottak, áthatva azon tudattól, hogy a régi emlékek ápolása bár időben késői, művészi szempontból csekélyebb értékű, de nevelés célját tekintve mégis nagy horderejű, ápolandó feladat, elhatároztuk, hogy a helyi kegyeleti tárgyak, hagyományok és népszokások kultuszát fenntartjuk, fejlesztjük és ápoljuk.” Az általánosságban megfogalmazott cél mellett konkrét feladatokat is megjelöltek az alakuló ülésükön. íme: ...feladata községünkben létező történelmi fontossággal bírt Bátai Apátság (Szentvér Apátság) emlékének fenntartása, annak megörökítése, történetének kikutatása és megörökítése, a helyi hagyományok, népszokások és kegyeleti tárgyak kikutatása, fenntartása, rombolástól, enyészettől és feledéstől való megóvása, továbbá a hason célból alakult és alakulandó egyesületek és céhek támogatása.” E gykoron nem volt olyan széles a honismereti mozgalom mint napjainkban, akkor jobbára csak az értelmiség egy szűk rétegének nemes szórakozása volt. Bátán sem volt ez másként. A hat személy között ott volt a plébános (elnök), a községi főjegyző (alelnök), és a községi orvos (titkár). Védnökül a Műemlékek Országos Bizottságának alelnökét, a megye alispánját, a Hadtörténeti Múzeum igazgatóját, tiszteletbeli főtitkárul a múzeum adjunktusát, tiszteletbeli tagul pedig a múzeum titkárát kérték fel. Csak fellángolás volt-e az egész? Sikerült-e bármit is a szép terveikből megvalósítani? Nem tudjuk. A kezdeményezés mindenképpen dicséretes volt. A kő zség népművészete, a lakosság szokásai, a község történelme, benne az apátság története igen gazdag, alkalmas volt - és alkalmas ma is - a sikeres honismereti munkára. Egy 1526. szeptember 1-jén kelt okmány szerint a bátai apátsági templom miseruháit a török elől elmenekítették. Mit vittek magukkal a szerzetesek? Az egykori irat erről a következőket tartalmazza: „Először is van két színarannyal átszőtt kamuka miseruha, amelyet Mátyás király adott... Van még két bőven aranyozott biborszínű miseruha, amelyeket szintén Mátyás adományozott... van egy kamuka miseruha bőven bearanyozva, ez Geréb Péter özvegyének adománya... van még négy miseruha, amelyeket Mátyás király fia, János vajda adott... Van egy vörös színnel kevert fekete színű bíbor miseruha, amelyik ugyan nincs aranyozva, de egy kereszt van ráhimezve tiszta aranyból...” akár díjtalanul is...” 1927. november 28-án Piringer Mária levelet írt - szép gyöngybetűkkel - Szentandrási Szévald Oszkár alispánnak: „Alulírott mély tisztelettel kérem, Tolnavármegye törvényhatóságánál, vagy Tolnavármegye közönsége tulajdonát képező „Ferencz” közkórháznál mint díj- nokot alkalmazni méltóztassék. Tekintettel esetleg azon körülményre, hogy ha hely nincs méltóztassék díjtalannak felvenni.” Ezt követően családi és anyagi helyzetéről szól, majd levelét így folytatja: „Tekintettel a jövőmre, örömmel lépnék a Törvényhatóság szolgálatába, egyelőre akár díjtalanul is. Négy középiskolát végeztem, 17 éves vagyok és ellenem soha semmiféle kifogás nem merült fel. A vonatkozó iskolai, születési és erkölcsi bizonyítványaimat készséggel csatolni fogom.” Levelét azzal zárja, hogy előre is köszöni kérelmének meghallgatását, s a legalázatosabb tisztelet közepette aláírta levelét. A levél - a jelentkezés nyilvántartásba vétele után - irattárba került. Pedig a kifogástalan magatartás, az igen szép írás, az akkor egyáltalán általánosnak nem nevezhető középiskolai végzettség mind-mind a jelentkező mellett szólt - legalábbis egy fizetés nélküli állás elnyerésére - mégis irattárba került. Pedig a levélen grafittal még ez is szerepel: „Pesthy Károly adótiszt húga, Szekszárd, báró Schellné ajánlja.” A levél a Tolna Megyei Levéltárban található 21.253/1427 alispáni iktatószám0n K. BALOG JÁNOS
