Tolna Megyei Népújság, 1987. április (37. évfolyam, 77-101. szám)

1987-04-17 / 91. szám

2 tíÉPCIJSÁG 1987. április 17. Létszámcsökkentés Gáspár Sándor köszöntése a LEMP Egyharmadával csökkentik a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizotsá- gában dolgozók létszámát és mintegy 10 százalékkal a területi pártapparátus ad­minisztratív és műszaki személyzetét. Ez­zel a pártapparátus fenntartásának költ­ségeit kívánják mérsékelni. A párt Politikai Bizottságának legutób­bi ülésén hozott határozat szerint ezzel egy időben növelik az apparátus dolgo­zóinak szakmai, politikai képzettségét. A párt irányító munkájának össztársadal­mi jellegét azzal is erősítik, hogy a koráb­binál nagyobb mértékben vonnák be a KB-ban feladatok megoldásába külső szakértő­ket. Ez megkönnyíti majd, hogy a pártve­zetés a legfontosabb stratégiai kérdé­sekre összpontosítson. A Lengyel Egyesült Munkáspárt Politi­kai Bizottsága kedden arról is határozott, hogy - figyelembe véve a társadalom fel­fokozott várakozását egy átfogó, radiká­lis reforprogram iránt -, meggyorsítják a gazdasági reform második szakaszának előkészítő munkálatait és még a héten nyilvánosságra hozzák a reformbizottság tervezetét, aminek össztársadalmi vitáját 2-3 hónapon belül be kell fejezni. Gáspár Sándort, a Szakszervezetek Or­szágos Tanácsának elnökét 70. születés­napja alkalmából csütörtökön ünnepi ebé­den köszöntötte a SZOT elnöksége. Az ün­nepségen részt vettek a SZOT-elnökség tag­jai, a Szakszervezetek Számvizsgáló Bizott­ságának elnöke, a SZOT osztályvezetői és a szakszervezetek megyei tanácsának vezető titkárai. Az elnökség nevében Gáspár Sán­dort Baranyai Tibor, a SZOT főtitkára köszön­tötte és átadta az elnökség ajándékát. n A nemzetközi munkásmozgalomban kifej­tett több évtizedes tevékenysége elismeré­seként Gáspár Sándort a Lengyel Népköz- társaság Államtanácsa és az NDK Államtaná­csa magas kitüntetésben részesítette. A SZOT elnökét bensőséges ünnepségen kö­szöntötték a Csehszlovák Forradalmi Szak- szervezeti Mozgalom vezetői és a Szakszer­vezeti Világszövetség titkársága. Az állami ifjúsági munka időszerű kérdéseiről (Folytatás az 1. oldalról.) A vitaindítót hozzászólások követték. Ta­kács József, a dombóvári városi pártbizott­ság titkára a személyi és anyagi feltételek­ről érdeklődött, Dománszky Zoltán megyei úttörőelnök a diáksportkörök fontosságát húzta alá. Kiss Magdolna a megyei KISZ- bizottság első titkára javasolta, hogy a fel­adatokat bontsák le éves periódusokra, s elsősorban azokat a tevékenységeket szorgalmazzák, ahol bizonyos eredmé­nyek már vannak. Példaként említette a tu­rizmust, amelyhez adottak a turistautak, kempingek, sátortáborok, s csak jobban ki kellene aknázni őket. Lényegesnek ítélte azt is, hogy az úttörő és középiskolás korú diákok körében fejtsék ki a szervezetek a legerőteljesebb propagandát, hiszen ez ta­lán a legfogékonyabb korosztály, s felnőtt korukra már belső igényükké válhat, a most elsajátított egészséges életvitel. Vida Jánosné, a megyei művelődési osztály ve­zetőhelyettese a konkrét végrehajtási ter­vek előkészítését szorgalmazta. A tanácskozás Kuhl Mihály zárszavá­val fejeződött be. Hornyik Lajos vitaindító beszámolóját mondja Mitterrand és Fahd megbeszélése A francia és a szaúdi államfő, Mitter­rand elnök és Fahd király szerdán este egyórás megbeszélést tartott, amelynek középpontjában a közel-keleti helyzet és az iraki-iráni háború állt. A francia elnöki szóvivő tájékoztatása szerint Franciaország és Szaúd-Arábia párhuzamos erőfeszítéseket tesz a kö­zel-keleti válság megoldásáért. Fran­ciaország igyekszik leszerelni a nemzet­közi békeértekezlet iránt táplált amerikai ellenérzéseket, míg Szaúd-Arábia az arab egység kikovácsolásán fáradozik. Ennek alapja a fezi arab béketerv és első szükséges lépése a palesztinok egysé­gének helyreállítása. Mitterrand elnök rá­mutatott arra, hogy amennyiben az arab világ megosztott marad, nemzetközi bé­keértekezlet összehívása nem lehetsé­ges. Ami az iraki-iráni háborút illeti, egyik tárgyaló fél sem rendelkezik kellő eszkö­zökkel annak leállítására, de közös gondjuk a háború kiterjedésének meg­akadályozása, a hajózás szabadságá­nak biztosítása a Perzsa-öbölben. Az Elysée palotában rendezett díszva­csorán mondott pohárköszöntőjében Mitterrand hangoztatta, hogy a nemzet­közi békeértekezlet iránt nő az érdeklő­dés. A rendezés elvi alapjairól szólva Mit­terrand megismételte, hogy Franciaor­szág szerint minden államnak biztosítani kell az elismert, biztos határokra való jo­got, és minden népnek a jogot az önren­delkezésre, így a palesztinnak is. Az öböl menti háborúról szólva kijelentette, hogy Franciaország teljesíti Irakkal szemben vállalt kötelezettségeit, „de nem ellensé­ge Iránnak" és nem óhajtja egyik ország vereségét sem. A moszkvai tárgyalások­ra utalva azt kívánta, hogy a két legna­gyobb hatalom „jusson olyan kiegyensú­lyozott és ellenőrizhető megállapodá­sokra” a nukleáris leszerelés terén, ame­lyek garantálják saját biztonságukat, de másokét is. PANORÁMA BUDAPEST - Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban fejezte ki jókí­vánságait II. Margit királynő születésnap­ja, Dánia nemzeti ünnepe alkalmából. » Pál Lénárd, az MSZMP KB titkára csü­törtökön fogadta Alexandr Prohorov No- bel-díjas fizikust, a Szovjetunió Tudomá­nyos Akadémiája Általános Fizikai Inté­zetének igazgatóját. Megbeszélést foly­tattak a tudományos kutatás időszerű kérdéseiről. BONN - „A nyugatnémet kormány ta­valy az NDK-hoz fűződő viszonyában folytatta a párbeszéd, az érdekegyezte­tés és az együttműködés politikáját, s az NDK is egyértelműen kinyilvánította együttműködési készségét, érdekeltsé­gét e politika továbbvitelében” - állapítja meg a belnémet kapcsolatok miniszté­riuma csütörtöki jelentése. WASHINGTON - Reagan amerikai elnök szerint Shultz külügyminiszter moszkvai tárgyalásai „azzal biztatnak, hogy a nem túl távoli jövőben sikerül megállapodásra jutni a közepes hatótá­volságú nukleáris fegyverek kérdéséről”. Az elnök - kaliforniai birtokáról közzé tett rövid nyilatkozatában - „örömmel szá­molt be” arról, hogy Shultz tárgyalásain „minden megvitatott kérdésben előreha­ladás következett be”, azonban hozzá­fűzte, hogy „még sok mindent kell tenni az esetleges megállapodások érdeké­ben.” Brüsszelen, Genfen át, merre? Nem született konkrét megállapodás, elmaradt az áttörés a közepes hatótávol­ságú rakétákra vonatkozó szerződés ki­dolgozásában, mindazonáltal hasznos és termékeny megbeszéléseket folytat­tak a szovjet fővárosban. Bizonyos előre­haladást értek el a biztonság, a fegyver­zetkorlátozás és leszerelés egyes kulcs­kérdéseiben, de korántsem mindegyik­ben. így összegezhető George Shultz amerikai külügyminiszter moszkvai tár­gyalásainak mérlege. Shultz elhozta és átadta Gorbacsov fő­titkárnak Reagan elnök személyes üze­netét. A diplomáciai levéltitok ezúttal is sérthetetlen volt, azonban - elsősorban amerikai forrásokból - annyit tudni lehet, hogy a levél meghívást is tartalmazott Mihail Gorbacsov számára. Az esetleges csúcstalálkozóról Shultz annyit mondott sajtóértekezletén, hogy annak nagy je­lentőségű eseményhez kell kapcsolód­nia és alaposan elő kell készíteni. A szov­jet sajtóban a tárgyalásokról megjelent beszámoló ennél jóval egyértelműbben fogalmaz. A lehetséges találkozó tárgya­ként a közepes hatótávolságú eszközök­re vonatkozó szerződés aláírását, továb­bá a hadászati támadófegyverekre vo­natkozó tárgyalások, a rakétaelhárító rendszerekről és a nukleáris fegyverkí­sérletekről szóló szerződések intézke­désrendszere „kulcsfontosságú kiindu­lópontjainak" kijelölését határozza meg. Ez utóbbiak alapot képeznének a további konkrét szovjet-amerikai szerződések előkészítéséhez. Shultz sajtóértekezletét követően az újságírók többsége borúlátóan fogalma­zott. Úgy vélték, távolabbra került a meg­állapodás,'s ez egyben azt jelenti, hogy a Reagan-kormányzat hivatali ideje már „holt idő” a jelentős leszerelési lépések kidolgozása szempontjából. Shultz ugyanis, valahányszor „jelentős előreha­ladásról” számolt be, lényegében ismer­tette az amerikai álláspontot, amelyről a szovjet fél határozottan kijelentette, hogy elfogadhatatlan. Nem volt felkészült az amerikai fél arra, hogy a közepes hatótávolságú rakéták kérdésével éppen általa összekapcsolt probléma - a kisebb hatótávolságú raké­ták problémája - megoldása érdekében elfogadja az ezekre is vonatkozó nulla megoldást. Mihail Gorbacsov ugyanis azt javasolta: mindkét fél ilyen rakétáinak le­gyen azonos a száma, ez a szám azon­ban a nulla legyen. Shultz szerint most a NATO-beli szövetségesekkel kell részle­tekbe menő eszmecserét folytatni, majd Genfben, az április 23-án kezdődő kö­vetkező fordulón folytatódhatnak a tár­gyalások. Itt az új amerikai ellenőrzési javaslatokra is választ vár. E tárgyalá­sok mögött talán már kibontakoznak a megállapodás távlatai - mondta Shultz. A szovjet televíziónak adott interjúban Shultz úgy vélekedett, hogy még a Rea­gan-kormányzat hátralévő idejében leg­alább egy fontos biztonsági kérdésben szerződés köthető. Eredménynek mondta a sajtóértekez­leten, hogy a közepes hatótávolságú ra­kéták felszámolásának 4-5 éves határ­idejét illetően is egyetértés mutatkozott. A felszámolás alapját a „reykjavíki formu­la” képezné, vagyis mindkét ország 100 robbanótöltetet tarthatna meg, az Egye­sült Államokban illetve a Szovjetunió ázsiai területén. A hadászati támadó­fegyverek felszámolását illetően is meg­maradtak a reykjavíki számok. Az ötven­százalékos csökkentést követően 6000 robbanótöltet és 1600 indítóberendezés maradhatna meg mindkét oldalon. Wa­shington a jövőben is ragaszkodik az egyes fegyverfajták alszintjeinek meg­határozásához, s ez akadályozza az elő­relépést. Az ötvenszázalékos csökken­tés határideje - legalábbis kiindulóalap­ként - hét évre módosult. Az űrfegyverek kérdésében továbbra is a korábbi ame­rikai álláspontot ismételte Shultz. A szovjet fél hangsúlyozta, hogy a je­lenlegi felelősségteljes időszakban hatá­rozott lépésekre van szükség, s a tárgya­lások során mindvégig kezdeményezöen lépett fel annak érdekében, hogy kihasz­nálják a konkrét megállapodások előké­szítésével kapcsolatban - éppen a szov­jet külpolitikai kezdeményezések ered­ményeként - megnyílt lehetőségeket. Ezek a lehetőségek továbbra is csak le­hetőségek maradnak, s legalábbis Brüsz- szel, majd a későbbiekben Genf dönti el a további sorsukat. A főtitkár és az amerikai külügyminisz­ter találkozóján elvi megállapodás szüle­tett, hogy közösen folytatják a munkát a közepes hatótávolságú rakétákra vonat­kozó reykjavíki egyetértés megvalósítása érdekében. Hasznosnak bizonyult a világpolitika és a szovjet-amerikai kapcsolatok más kérdéseinek megvitatása. Szembetűnő volt, hogy a látogatást megelőző „lehall­gatási ügy” (az Egyesült Államok moszk­vai nagykövetsége) csak nagyon vissza­fogottan szerepelt az amerikai felvetések között, s ugyancsak így kezelték az „em­beri jogok” kérdéseit. M. LENGYEL LÁSZLÓ Gorbacsov és Shultz a Kremlben a tárgyalások megkezdése előtt (Telefotó) Családvédelmi tanács alakult Szekszárdon „Egészséges társadalom nem létezhet egészséges családok nélkül”. Ezen elv alapján alakult meg korábban országos szinten, tegnap délután pedig a Hazafias Népfront Tolna Megyei Bizottsága szék­házában megyénkben is a családvédel­mi tanács. Az egyelőre 17 tagból álló, de létszá­mát bővíteni kívánó tanács, amelyben nyugdíjas, ügyész, körzeti gyermekor­vos, tanácsi tisztségviselő, pszichológus, lelkész, jogtanácsos, könyvtáros, és szá­mos egyéb foglalkozás képviselője is részt vesz, a megelőzést tartja legfonto­sabb céljának. Ezen bélül igyekeznek elősegíteni, hogy a jelenleg jól működő családok őrizzék meg azokat az erőket, amelyek zavartalan működésükhöz szükségesek, másrészt tanácstagok, la­kóbizottságok bevonásával részletesen fel kívánják mérni megyénkben a csalá­dok helyzetét, feltérképezni a különböző területek jellemző családtípusait (például nagycsaládok, csonka családok stb.). Miután elegendő ismeretekkel rendel­keznek erről, új kezdeményezésekkel, javaslatokkal fogják felkeresni állami szerveket, intézményeket egy-egy prob­léma megoldása érdekében. Tevékenységükkel szeretnék erősíteni a családok felelősségét a gyermekneve­lésben, a szülőkről való gondoskodás­ban, valamint az alkoholizmus és az ön- gyilkosságok megelőzésében. VB-ülés Tamásiban és Dombóváron A társadalmi vezetőség és a közművelődési intézmény Az Egyesült Közművelődési Intézmé­nyek és a társadalmi vezetőség kapcso­lata szerepelt a Tamási Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága legutóbbi ülésé­nek napirendjén. A művelődési otthon munkáját, öt­évenként újjáválasztott társadalmi veze­tőség segíti. Tagjai sorába delegálás út­ján kerülnek az emberek. Javaslattevő, véleményező, egyetértési és ellenőrzési jogkörük van. Tamásiban huszonöt tagja van e vezetőségnek. Évente 3-4 alka­lommal üléseznek. Megtárgyalják a mun­katervet, a költségvetést, a kiscsoportok tevékenységét, értékelik a végzett mun­kát. A társadalmi vezetőség tagjai önként vállalt feladatként a közönségszervezés­ben is részt vesznek. Olyan aprónak lát­szó dolgokban is segítik az intézmény munkáját, mint például: ajándék-, juta­lomtárgyak biztosítása, technikai eszkö­zök készítése, fénymásolásvégzés. E témáról első alkalommal számolt be az intézmény vezetője: Béres János, igazgató. Elismerés a Molnár György iskola munkájáért (TUDÓSÍTÓNKTÓL) A Dombóvári Városi Tanács Végrehaj­tó Bizottsága legutóbbi ülésén elfogadta a postahivatal munkájáról szóló tájékoz­tatót, melyet Kovács Józsefné hivatalve­zető terjesztett elő. A vb határozatában szükségesnek tartja a hirlapárusítás bő­vítését, valamint a telefonhálózat gyor­sabb fejlesztését. A testület megállapítot­ta továbbá, hogy a dombóvári 1. sz. pos­tahivatal túlzsúfolt, és annak bővítésére feltétlenül szükség lenne. Ezután a Molnár György Általános Is­kola működésének és kísérleti tevékeny­ségének tapasztalatairól adott számot Csáky László igazgató, melyet egyhan­gúlag elfogadtak. A testület megállapítot­ta, hogy az új intézmény az eltelt öt év so­rán teljesítette alapfeladatát, a dombóvá­ri általános iskolai ellátás feltételeinek ja­vítását. Az iskolában olyan újszerű pedagógiai tevékenységeket valósítottak meg, me­lyek a gyerekek sokoldalú fejlesztésén kívül a hazai pedagógia elméletét és gya­korlatát is gazdagították. Tevékenységü­kért és elért eredményükért a vb dicsé­retben részesítette az iskola vezetését, tanári karát és egyben elismerését fejez­te ki munkájukért. m.E.

Next

/
Thumbnails
Contents