Tolna Megyei Népújság, 1987. április (37. évfolyam, 77-101. szám)
1987-04-02 / 78. szám
4 tfÉPÜJSÁG 1987. április 2. Az orvos a frontbetörésről Röviden Belecskán a Ságvári Endre nevét viselő községi KISZ-szervezet igen jól sikerült nyugdíjas-találkozót rendezett, mely találkozóra hivatalos volt a település valamennyi idős lakója. A művelődési otthonban tartott és családiasnak méltán nevezhető esemény házigazdái és műsorszolgáltatói - az óvodások, az úttörők, az ifjú kommunisták - az unokák voltak. Talán ezért is marad a belecskai öregeknek 1987 egyik legemlékezetesebb - tiszteletet és szeretetet kifejező - eseménye ez a találkozó. >x A tavasz beköszöntével gyakran hallani e kifejezést: „frontom van!” Az utóbbi években elterjedt szólással embertársaink régebben nem nagyon éltek, s az idősebbek manapság sem használják. Bár néha-néha mosolyra késztet e kifejezés, azért van benne igazság. A hirtelen időjárás-változások (hideg vagy meleg „frontbetörések”) biológiai hatássá) is járnak, s ezek főként az emberek közérzetét, hangulatát befolyásolják. Régi megfigyelés, hogy egyes betegségek hideg-, míg mások melegáramlat érkeztekor halmozódnak, az ilyen betegek állapota ilyenkor romolhat is. Az időjárás és az emberi szervezet kölcsönhatásával az orvosmeteorológia foglalkozik. Melegáramlat érkeztekor több balesettel, embóliával, tüdő- és gyomorvérzéssel lehet számolni, míg hűvös, esős front már közeledtekor fokozza az ízületi fájdalmakat, a hörgi asztmában szenvedők nehézlégzését, gyakoribbá válik a fejfájás, s az epe- és a veseköves fájdalom is. A pontosabb fizikai, biológiai összefüggés nem ismert, de a légnyomásváltozásnak, a levegő elektromos töltésű részecskéinek szerep van egyes emberek testi, lelki állapota befolyásolásában. Ez az orvosi tapasztalat azonban nem jelenti azt, hogy most még az is nyugtalanítson bennünket, vajon a következő napok időjárása milyen újabb nyavalyát hozhat amúgy is jobban igénybe vett szervezetükre. Az emberek többsége vagy nem érzékeny, vagy egyáltalán nem veszi figyelembe az időjárás hirtelen változásait. Há ez mégis zavart okoz, szedjen nyugtátokat? Csak kivételes esetben ajánlható ez a megoldás! Az időjárás változásaira érzékeny emberek a munka és a pihenés helyes arányának betartásával, ésszerű táplálkozással (a bőséges és a puffasztó ételek, az élvezeti szerek kerülésével, gyümölcsök fogyasztásával) legtöbbször megelőzhetik a „front van!" emlegetését és a vele járó idegeskedést. Magunk is tudjuk tehát csökkenteni a frontbetöréssel összefüggő érzékenységet, könnyebbé tenni a munkát, s környezetünknek sem okozunk fölösleges ingerültséget. Dr. VECSEY ALBERT Küszöbünkön a húsvét, de talán így sem elkésett hír még, hogy vidám hangulatú télbúcsúztató volt nemrég Bonyhá- don, a szakosított szociális otthonban. Az itt lakóknak az otthon dolgozói és az intézmény patronálói rendeztek nagy izgalommal várt farsangi mulatságot, melyen volt jelmezes felvonulás, tánc, zene, nótaszó. Közkivánság, hogy az első téltemető vigasságot a jövőben kövessék más, hasonló események. A MAE nyugdíjas agrárszakember klubjának 1987. évi terveibe kissé hátrál- tatóan szólt bele a tavasznak hosszan útját álló tél. Hagyományos, ismeretszerző kirándulásainak sorát mégis megkezdte a klub. Igaz, az első út nem vezetett túl messzire. Március 25-én a Gemenc Szálló parkolójából a vendéglátók autóbuszával Palánkra, az Állattenyésztő Állomásra látogattak a nyugdíjas agrár- szakemberek, akiket itt szives szóval, a jelen és jövő feladatait ismertető tájékoztatóval dr. Inhof József, az állomás vezetője fogadott. Beszéljünk erről is Napjainkban sok szó esik a magányosságról és az egyedüllétről. Gyakran azonos fogalomként használjuk e két szót, máskor bizonyos élethelyzetet, vagy egy adott lelkiállapotot jelölünk vele. Pedig a magány nem azonos az egyedülléttel. Lehet valaki nagyon egyedülálló, mégsem magányos. És lehet valaki nagyon magányos, annak ellenére, hogy házastársa van, gyerekek, rokonok, munkatársak veszik körül. A magány - amit ki-ki másként él át - sajátos lelki élmény és többnyire független az ember külső körülményeitől. Sokan éppen a magányban találnak feloldódást, menekülést, pihenést, alkalmat és lehetőséget az elmélyülésre, gondolkodásra. Az egyedüllét csupán azt jelenti, hogy valakinek nincs társa. Vagy azért, mert nem talált rá, vagy azért, mert elveszítette. A veszteség azonban, legyen bármilyen fájdalmas, nem feltétlenül vezet elmagányosodáshoz. Mint azt tudjuk, sok a vidám agglegény, és az olyan asz- szony és férfi, aki az egyedüllétét függetlenségként, szabadságként éli meg. Akit elhagytak, vagy akit hosszú évek keserű tapasztalatai juttattak arra az elhatározásra, hogy önmaga vessen véget egy áldatlan kapcsolatnak, joggal elkeseredett és boldogtalan, s átmenetileg átélheti a valódi magány gyötrelmeit. Ám amíg nem törődik bele a helyzetébe, addig arra is képes, hogy változtasson az életén, keresse a kiutat. Kérdés, vannak-e emberek, akik függetlenül körülményeiktől, eleve magányosságra vannak ítélve, s kiirthatatlanul hordozzák magukban ezt az érzést? A magányosság kialakulásában legalább annyi szerepe van a külső körülményeknek, mint néhány valóban magányosságra hajlamosító belső tényezőnek, személyiségjegynek. Az életsors, az események láncolata mindig közrejátszik abban, ha valaki önmagába fordul. Valójában azonban a személyiségtől is függ, hogy kiből válik végérvényesen magányos ember, s ki az, aki az egyedüllét átmeneti időszaka után képes talpra állni és új, gyümölcsöző kapcsolatokat kialakítani. Az emberek, akár magányosak, akár egyedülállóak, hajlamosak arra, hogy a körülményekben, mások hibáiban keressék kudarcaik okát. Hasznos volna elgondolkodniuk azon, vajon ők maguk miben voltak a vétkesek, ők maguk hol tévesztettek lépést? Az áldozatok ugyanis sorsuknak nem pusztán passzív résztvevői, hiszen mindenki kovácsa a saját sorsának. Hogy ki válik nagyobb valószínűséggel magányossá? A magukba zárkózó, az élet zajától szívesen visszavonuló embereket többnyire kielégíti egyetlen ember iránt érzett szerelmük, szeretetük, barátságuk. Kötődésük társukhoz, barátjukhoz rendkívül szoros, csupán egymásnak élnek, és tökéletesen kielégíti őket a másik társasága. Ha egy ilyen ember veszíti el szerelmét, házastársát vagy barátját, hirtelen tökéletesen magára marad. Elszigeteltsége végleges magányossággá változhat, hiszen korábban kettejük meghitt közösségéből kirekesztette az egész világot. A világ felé nyitott emberek ellenben mindig kivergődnek kínzó helyzetükből, mert az elvesztett társ mellett mindig sok más kapcsolatuk is volt. Egyedüllétük azért nem keseredik magányossággá, mert maguk nyújtják a kezüket mindenki után.- a Legyen, vagy ne legyen? Úgy tűnik, szónoki a kérdés és kissé tegnapi íze van. Azért tegnapi, mert évekkel ezelőtt tűnt általánosnak a lázongás az évi egyszeri nyugdíjas-találkozók ellen, mivel ezeknek visszatérő meghívottal formálisnak ítélték az egy „bögre langyos tea és pár szem hervadt keksz” mellett folyó összeharangozásokat. Bőven szerepelt pedig mindenkor a programokban a volt munkáltatók tájékoztatója mellett kötetlen beszélgetés, esetenként műso- rocska is. A tehetősebb rendezők ezekre az alkalmakra szedték volt elő segélyezésre fordítható forintjaikat tudván, hogy a szó repül, az írás marad. Illetve, a találkozó küszöbén túl, fényüket vesztik a gondoskodást demonstráló, meg a kapcsolattartás fontosságát méltató szavak. De a bizonyítás nyomatékaként csak ott marad a borítékban, kézben az az akármilyen csekély összegű pénz, vagy más ajándék, amit nem lehet az emlékezetből kitörölni találkozótól újabb találkozásig. S lám, milyen az élet! - E sorok írója nagyjából bő fél éve azt fedezte föl, hogy megújulóban vannak a nyugdíjas- találkozók és szűnnek a korábbi panaszok, igaz nem is a megvendégelésen van újabban a hangsúly, hanem az őszinte egyéni és közösségi számvetéseken. Az ráadás, ha az öregek fontosságtudatát erősítgető, többnyire derűs hangszerelésű beszélgetések mellé futja a tehetségből olyan figyelmességekre is, melyeknek rendszerint az eszmei értéke nagyobb és nem a pénzben kifejezhető. Nemrég, a Népszavának egy Szek- szárdon tartott olvasú-újságíró találkozóján sírva panaszolta föl (nem kis pirulásunkra) egyik tanácsi vállalatunk nyugdíjasa, hogy „két éve kiestek az öregek az új vezetés figyelmének a köréből”. Nem tartanak nyugdíjas-találkozót. Pedig, de jólesett évente egyszer összejönni, együtt lenni, mint a munkában is régen... Meg hát, annak a csekély segítségnek is volt mindig ezer helye, amit ilyenkor kaphattak. Nem folytatom, mert ennek a vállalatnak a feledékenységére magyarázat - méghozzá súlya miatt elfogadható - van bőségesen. Mentsége azonban nincs. A tartalmukban megújult és napjainkban is újuló nyugdíjas-találkozók ugyanis elbírják, ha az ilyenkor esedékes tájékoztatókban nem ragyog a győzelmi jelentések napja, ha a gondból van több, mint eredényböl. Mondják, hogy a megosztott öröm teljesebb, nagyobb öröm. A gondokra más szabály vonatkozik. Róluk beszélve azokkal, akik „beledolgozták" életük, erejük javát volt munkáltatójuk működésébe, még segítség is kerülhet a gondok fölszámolásához. Kinek érdeke erről lemondani? Senkinek! - lászló Postáski ub, Szekszárd- Azért hoztuk létre a klubot, hogy a kollégák ne gondoljanak állandóan a betegségükre, érezzék, hogy nyugdíjasként is a postához tartoznak, továbbá hogy élő kapcsolatban maradjanak az egykori munkahellyel és a volt munkatársakkal - fogalmazta meg Horváth Mihály, a Postások Szakszervezete SZB Nyugdíjas Csoportjának vezetője a klub működésének célját. A klub 44 taggal alakult 1984-ben. Alapszabályuk szerint családosán is kérhették felvételüket az idősek, ez segítette körükbn a családias légkör meghonosodását. De igyekeznek a posta életéből is részt vállalni. Közülük évente 10-12 idős ember vállal munkát helyettesítőként vidéki kis postahivatalokban, árusitópavilonokban, vagy segítenek csúcsidőben a levélelosztásnál. A szakmai problémáktól sem szakadtak el teljesen, hiszen a postaigazgatóságtól érkező, illetve más gazdaságpolitikai előadókat rendszeresen kérnek föl előadások megtartására. Ma is szívesen emlékeznek például a tavaly nyáron megtartott postásfórumra, ahol élénk vita alakult ki több kérdésben, így az árak, a bérek alakulásáról, az évi kétszázalékos nyugdijemelésröl.- Az idei tervek?- Havonta egy alkalommal tartunk összejövetelt. Márciusban dr. Töttös Gábor hely- történész előadását hallgathattuk meg. Áprilisban a szakszervezetek kulturális és szociális alapjának felhasználásáról kapunk tájékoztatót. Ez azért izgalmas téma számunkra, mert a tagság nagy része kisnyugdíjas, szociális segélyben részesül. Májusban lesz a nyugdíjas-találkozónk, júniusban pedig Bogár István tanyájában tartunk összejövetelt, amelyen a második télévi feladatokat tárgyaljuk meg. Ezenkívül az idén is megyünk kirándulni, Szigetváron, Barcson át Csokonavi- sontára, a gyógyfürdőbe látogatunk el. T.Zs. Dédapám Minél idősebb valaki, annál több az emléke. Kivétel ez alól a pedagógus sem lehet, akinek talán megbocsátható, hogy elsősorban a szakmájával, hivatásával összefüggő emlékek idézésére hajlamos. Nemrég ismert történészünk nyilatkozatát hallgattam arról, hogy ifjúságunknak nincs tiszta történelemszemlélete, hogy történelemtanításunk jelen helyzete változatlanul nem rózsás. Hiányoznak azok a tankönyvek, amelyek ésszel-szíwel megélhetővé tudják tenni a történelmet. Különben a tankönyvírás sem kapós feladat, mert igen nagy munka és meggazdagodást várni tőle nem lehet. Tűnődöm, úgy találva, hogy már az én diákidőmben sem volt rózsás a helyzet. Honnan hát az én történelemtudatom? Dédapám két év híján száz évet élt, pontosan 98 évet 1856 és 1954 között. Életének utolsó éveit morzsolta, amikor én még középiskolás diákként hallhattam okos „beleszólásait” egyebek között a történelemtanítksba. Tavasztól késő őszig kint üldögélt öregünk az udvaron, szájában folyton füstölgő pipával, míg én föl és alá sétálva hangosan tanultam. Első emlékezetes beszólása alkalmával éppen az Osztrák-Magyar Monarchia történetét olvastam. „Az Osztrák-Magyar Monarchia császára egyszemélyben Magyarország királya is volt, aki minden alattvalójának, beleértve a nemzetiségeket is, biztosította a boldogulást...” Dédem ekkor parancsolt megálljt a pipa fényesre koptatott szárával: - Az van odaírva a könyvbe, amit olvastál? Bólintottam, hogy az, mire ő pipaszurkálásba merülve odabökte, hogy „pedig az úgy nem igaz!" Döbbentem bámultam rá. Eddig eszembe se jutott, hogy ami le van írva, az másként is lehet. - Honnan veszed, dédi, hogy nem igaz, amit tanulok? Öregesen, göcögve nevetett: - Onnan gyerekem, hogy megéltem és amit mondok, tapasztalásból modnom. Azért te csak tanuld a könyvet, mert azt kérdezik. De figyelj azokra, akik a történelmet az életükkel írják. Hogy mekkora igasvolt már gyerekként kenyérkereső dédapámnak, - aki mindössze három elemit végzett -, mélyen vésődött belém. És tudja csoda, nem szívesen hiszem el, hogy a mai nagy- és dédszülők már nem olyan beszédesek, segítőek, mint az enyéim voltak... KUBANEK GYULÁNÉ ny. tanító Julika az „őrzőangyal” Dombóváron 33 olyan egyedül élő, illetve magányos idős házaspár van, akik házi szociális gondozásra szorulnak. A januárban megalakult igen hosszú nevű gondozási központ feladata ellátni, segítséget nyújtani azoknak, akik idős koruk vagy állandósult betegségük folytán erre rászorulnak. A segítségnyújtáshoz a központ 5 főhivatású és 18 fő tiszteTélen a kályha körül naponta kell porszívózni letdijas gondozónőt foglalkoztat. Feladataik igen sokrétűek. A takarítás, bevásárlás és fűtésen kívül szükség vak a kedves emberi szóra is, hogy az idős emberek érezzék azt a szeretetet, amit a sors - lévén magányosak - megtagadott tőlük. Hérincs Lászlóné - Julika - már évek óta hat helyre jár rendszeresen, hogy a rábízott nyolc rászorultat ápolja, gondozza. Tevékenységéről így vall:- Reggel 7 órakor kezdem a munkát. Minden családnál általában egy órát vagyok. Ha valahová pár perccel később érkezem mint szoktam, akkor már a kapuban várnak, s aggódnak értem. Igen jólesik érezni a gondozottak őszinte ragaszkodását. Magán- ügyeikban is tanácsot kérnek tőlem, s a maguk módján igyekeznek a munkámat meghálálni. Úgy élek a családokban, mintha rokonuk lennék, hozzájuk tartoznék. Miközben beszél, sugárzó tekintete azt jelzi, hogy ezt a munkát csak nagy-nagy emberszeretettel, hivatástudattal lehet végezni. És a fogadtatás? Gondozottai közül nem is egy úgy nyilatkozott, hogy Julika az őrző- angyaluk! MAGYARSZÉKI ENDRE
