Tolna Megyei Népújság, 1987. április (37. évfolyam, 77-101. szám)
1987-04-02 / 78. szám
1987. április 2. NÉPÚJSÁG 5 Az év slágere az iskolában A hiányzó harmadik Készül a működési szabályzat Két-három, viszonylag csendes esztendő után az idei tanév megint jelentős változást hoz az iskolák életébe. Úgy látszik, hogy az évek óta tartó folyamatos korszerűsítés soron következő feladatai miatt a stabilitás a pedagógusoknak csak hő vágyuk marad, mert az újítások nem halaszthatók tovább. Ismeretes, hogy tavaly szeptemberben hatályba lépett az 1985-ben elfogadott oktatási törvény, s az iskolai változások most ezzel vannak kapcsolatban. A törvény ugyan nem ír elő rövid távú, határidőhöz kötött változtatásokat az oktatási rendszerben, ez egyébként egy magas szintű jogszabálynak nem is lehet a feladata, ellenben gondoskodik mindazokról a jogi garanciákról, amelyek nélkülözhetetlenek az iskolák önállóságra épülő folyamatos továbbfejlesztéséhez. Az iskolai demokrácia erősítése jegyében a törvény végrehajtásához készült miniszteri rendeletek az oktatási-nevelési intézmények hatáskörébe utalják a működésükkel, a szervezetükkel kapcsolatos kérdések jó részének szabályozását. Az előírások szerint az iskoláknak 1987. szeptember 30-ig kell készíteniük működési szabályzatukat, és az idei tanév nevelőtestületi feladatai közül ez a munka az igazi, a nagy sláger. Voltaképpen mi is az a működési szabályzat? Röviden azt válaszolhatjuk a kérdésre, hogy a nevelési-oktatási intézmények életét, munkarendjét helyileg szabályozó dokumentum, amely az iskolai munkát országosan keretbe foglaló rendtartás helyébe lép. Az oktatási törvény végrehajtásához kiadott miniszteri rendelet 13. paragrafusa hathatós segítséget nyújt a pedagógusoknak a szabályzatkészítés felelősségteljes munkájához. Nemcsak általános útmutatást tartalmaz, például hogy milyen iskolai közösségek álláspontját kell figyelembe venni a szerkesztési munka során, s mi módon, hanem tizenhat pontban tételesen is fölsorolja az iskolai életnek azokat a főbb mozzanatait, amelyekre a szabályalkotásban okvetlenül ki kell térni. íme, mutatóban néhány ezek közül: az iskola vezetési szerkezete, munkarendje, a pedagógusok munkaköri feladatai, az oktató-nevelő munka belső ellenőrzése, fegyelmi kérdések. Nagyon fontos előírása a miniszteri rendeletnek a következő: A működési szabályzatot az intézmény nevelői maguk készítik el, nem központi utasítást végrehajtva, hanem saját igényeik szerint, pedagógiai és társadalmi körülményeiknek megfelelően. A dokumentumot jóváhagyásra be kell mutatni az iskola irányítását ellátó tanácsi szervnek, amely a jóváhagyást csupán abban az esetben tagadhatja meg, ha a szabályzat jogszabályba ütközik. Az iskolai élet önállóságának rendkívül fontos biztosítéka ez az előírás, hiszen egy esetleges tanács-iskola torzsalkodás esetén a helyi vezetők nem packázhatnak a tanárokkal. Minden iskolában igazi erőpróbát jelent ennek a nem mindennapi feladatnak a megoldása, jóllehet egy egész esztendő áll rendelkezésre. Elsősorban az okoz nehézséget a pedagógusoknak, hogy a magyar nevelésügynek nincsenek idevágó hagyományai sem tartalmi, sem formai tekintetben. Néhány iskolában februárra-már- ciusra már elkészült - a hol végleges, hol csak ideiglenes - működési szabályzat, de a legtöbb helyen feltűnően vontatottan halad a munka. Akadnak olyan közösségek is, amelyek arra számítanak, hogy majd elkészítik az okmányt, amit ők lemásolnak, némi módosítással. A Művelődési Minisztériumban Spengler Györgyné csoportvezető úgy vélekedett, egyáltalán nem lehet csodálkozni azon, hogy az eddig túlszabályozott iskola most bizonytalan. Ma még sokan félnek az önálló döntéstől - állapította meg - s a vele járó felelősségtől, a kockázattól. Mások szemléletbeli vagy szakmai hiányosságok miatt nem értik igazán az intézményi szabályozás és az iskola szakmai önállósága jogi védelmének jelentőségét. Éppen ezért káros (és jogsértő) a helyi vagy területi irányító szervek részéről tapasztalható siettetés csakúgy, mint az egységességre való orientálás a szabályzat elkészítésében. Hogyan készítsük el a szabályzatot? Kire vár ez a feladat? Mostanában mindennapos kérdések ezek az iskolában. A válasz, kiváltképpen pedig maga az elkészült dokumentum hú tükre egy-egy pedagógusgárda szakmai fel- készültségének, hozzáállásának, önállóságának, s a munkahelyi demokrácia szintjének. Vannak iskolák, ahol a nevelők teljesen az igazgatóra szeretnék áthárítani ezt a munkát, illetve egy áhított központi szabályzat sablonját sürgetik, amit egy-két apró kiegészítéssel alkalmazni lehetne a helyi viszonyokra. A minisztériumban egyik eljárással sem értenek egyet, mivel a működési szabályzat az iskofa életének, a nevelőmunkának a központi jogszabályok keretein belül mozgó, ám a helyi viszonyokhoz nagymértékben igazodó alapokmánya, ezért központi, országosan követhető mintát szerkeszteni nem volna célravezető. A demokrácia ábécéjéhez tartozik, hogy a helyi ügyekben minden iskolának saját magának kell döntést hoznia, mégpedig kollektív munkával, hiszen csak így fogja azt a nevelőtestület a magáénak érezni. Végül is milyen a jó működési szabályzat? Erről kezdődött vita nemrégiben az ország nyilvánossága előtt a minisztérium oktatáspolitikai hetilapjának, a Köznevelésnek hasábjain. Az eddig legérdekesebb ellenvetés a pedagógusok részéről: vannak olyan összetevői is az iskolai tevékenységnek, amelyek egységes szabályozást igényelnek, ilyen például a teljesítmény osztályozása, az okmányok záradékolása, a fegyelmi eljárás. A minisztérium csupán elvi útmutatással vesz részt az eszmecserében. Az első tapasztalatok azt mutatják, hogy a működési szabályzat elkészítésében a közvetlenül érdekeltek, vagyis az iskolák adhatják egymásnak a legtöbb ötletet, a legtöbb kézzelfogható segítséget. p. KOVÁCS IMRE Tisztújító küldöttgyűlés (Tudósítónktól.) A megye második^eg- nagyobb lakásszövetkezeténél, a dombóvári Dombó Pál Lakásépítő és Fenntartó Szövetkezetnél megtartották tisztújító küldöttgyűlésüket. Az újonnan választott küldöttek - akik 2272 tagot képviselnek - nagy érdeklődéssel hallgatták a beszámolót. Ebben szó esett az elért eredményekről, a gondokról egyaránt. Nagy problémát jelent hogy a hőközpontokat tulajdonjogilag nem veszi át a városgazdálkodási vállalat távfűtőüze- me, emiatt az ezzel járó összes költség amely igen jelentős - a lakóközösségeket terheli. A tervek között szerepel egy 24 egységes üdülő átadása Gunarasfürdön, ahol az építkezés még tart elkezdődött a Molnár György és az Allende utcai lakótelepek, valamint az újdombóvári Gábor Béla és Krúdy utcai sorházak nagyközösségi antennarendszerre kötése, amellyel régi kívánságuk teljesül az ott lakóknak. A küldöttek a következő öt évre igazgatósági elnöknek Páldi Edét a felügyelöbizottság elnökének pedig Nagy Bélánét választották meg. DOMB AI ISTVÁN A küldöttek nagy érdeklődéssel hallgatták a beszámolót Anyákkal, apák nélkül A legtermészetesebb dolog a világon, hogy személyi okmányainkban, iratainkban két szülő adatai szerepelnek. Ezek az adatok a születési anyakönyvi kivonat alapján kerülnek be a személyi igazolványunkba és más dokumentumokba. Mi történik akkor, ha a frissen kiállított anyakönyvi kivonatban csak egy szülő adatai szerepelnek? Ez az eset sajnos nem ritka, s azt sem nehéz kitalálni, hogy az apa adati hiányoznak. Az alaphelyzet A szekszárdi gyámhatóságon az ügyintéző előtt ülő fiatal nő igencsak fel van háborodva. Mondja, senkinek semmi köze az ő magánéletéhez, sem ahhoz, hogy ki a gyereke apja. Csak hosszas meggyőzés, magyarázat után hajlandó - igen szűkszavúan - nyilatkozni.- Sajnos nem ritka az ilyen helyzet - mondja dr. Berenkei Zsuzsanna, a Szekszárdi Városi Tanács V. B. igazgatási osztályának gyámügyi előadója.- Jogszabály írja elő, hogy mi a teendő az apa nélkül anyakönyvezett gyerekek esetében. Az anyakönyvben „hézag” nem maradhat, az anyakönyvvezetők hivatalból értesítenek minket, nekünk pedig kötelességünk az anyát beidézni, és felszólítani, hogy nyilatkozzék, ki a gyermek apja. Sokan zaklatásnak, sőt a személyük ellen irányuló cselekedetnek tekintik ezt. A jogszabály azonban nem az anya magánéletének „zavartalanságát”, hanem a gyerek érdekét tartja szem előtt. Ez pedig az, hogy a gyereknek apja legyen. Ha másként nem, legalább papíron. Mi is történik ezután? A jogszabály szerint az anyának fel kell fednie az apa kilétét. Ha ez megtörtént, az illető teljes hatályú apai elismerő nyilatkozattal magáénak ismerheti el a gyereket. Természetesen csak akkor, ha akarja. Az apai elismerő nyilatkozat megtétele után a gyerek csak akkor veszi fel az apa családi nevét, ha ebben a felek megállapodnak. Ha az apaként megnevezett férfi - vagy férfiak, mert sajnos ez sem ritka - nem vállalja az apaságot, a gyámhatóság eseti gondnokot rendel ki a gyerek mellé, mert az ezt követő apasági perben az anya nem lehet a gyermek törvényes képviselője. A gyámhatóság tehát megindítja a pert, mely igencsak hosszadalmas, ha az első vérvizsgálat alkalmával nem derül ki, hogy az érintett férfi apasága kizárt. Az úgynevezett antropológiai vizsgálatra csak a gyerek egyéves kora után kerülhet sor, és ez sem mindig száz százalékos biztonságú. Képzelt apa Az anyának törvény adta joga az is, hogy ne nevezze meg gyermeke apját. Az anya gondoskodását nem lehet pótolni, de egy gyereknek apára is szüksége van Ilyenkor azonban képzelt apa bejegyzésével kell kitölteni a születési okmányban és az anyakönyvben keletkezett űrt. A jogszabály itt is behatárolja a lehetőségeket. Az anya ha akarja, maga választhatja meg a képzelt apa adatait, ha erre nem hajlandó, el kell fogadni a gyámhatóság által bejegyzett adatokat. A képzelt személy nevét, korát, foglalkozását úgy kell megállapítani, hogy az senki valós személynek hátrányt ne okozzon. Tehát nem lehet ritka, vagy jellegzetes név. Arra kell törekedni, hogy a képzelt személy neve minél gyakoribb, hétköznapibb legyen, születési helye pedig minél nagyobb város, például Budapest, Szeged, vagy Miskolc. Ha a gyereknek hároméves koráig nem rendeződik családi jogállása, akkor az államigazgatási szerv határozattal állapítja meg a képzélt apát. Mindezek a gyámhatósági eljárási cselekmények sok időbe telnek, és sok munkával járnak. Komplikálja a dolgot, ha az anya kiskorú. Ilyenkor nem is lehet gyermeke törvényes képviselője, gyámkirendelésre van szükség. Ezt általában szülök, vagy más közeli rokonok vállalják. Két apa között A kényes ügyek közé tartozik az úgynevezett apaság vélelmének megdöntése. A jogszabály ugyanis kimondja, hogy - ellenkező vélelemig - a gyerek apjának az anya férjét kell tekinteni. Főleg a cigánylakosság körében fordul elő, hogy a hivatalosan még férjnek és feleségnek számító férfi és nő évek óta külön, sőt az ország két végén, egymástól több száz kilométerre él.- A gyerek apja a feleség élettársa, de a személyi igazolvány alapján természetesen a férj nevére anyakönyvezik. A sértett önérzetű valódi apa ezt igen sérelmezi, amíg fel nem világosítják az ilyenkor alkalmazható lehetőségekről. Az apaság vélelmét ugyanis - bírósági perrel - meg lehet dönteni. Ez alapján véve formális per, hiszen végeredménye mindkét fél érdekével összhangban van, de időbe telik.- Amikor először fordul elő, hogy erre a perre van szükség az apaság tisztázására, megértjük, hogy nem gondoltak a jogszabályra az ügyfelek, hiszen nem is ismerték azt. Az államigazgatási szervnek tájékoztatási kötelezettsége is van, ennek azonnal eleget teszünk ilyenkor. Sajnos azonban van olyan élettársi viszony, ahol már a harmadik gyerek családi jogállását tisztázzuk ilyen módon. A feleség már régen elválhatott volna, erre figyelmeztettük is, de kényszeríteni nem lehet senkit. A hölgy egyszer lett volna hajlandó elválni, ha mi ezért megfelelő összegű segélyt biztosítunk számára. Mint cinikus hangon mondta, ez a mi érdekünk is. Amikor megtudta, hogy erre segély nem adható, közölte, hogy nem változtat az eddigi állapoton, tehát nagy esély van rá, hogy a negyedik gyereknél is le kell folytatni ezt a hosszadalmas, de pusztán formális pert.- A törvény gyerekpárti - mondja dr. Berenkei Zsuzsanna. - De az anyák többnyire visszaélnek ezzel. Kedzve ott, hogy csak későn értesítik a jövendő apát a gyerek születéséről, mintegy kényszer- helyzet elé állítva őket. Az apák vagy apajelöltek szempontjából vizsgálva a dolgot, sokuknak komoly lelki problémát okoz, hogy nem biztosak benne, valóban övék-e a gyerek. Nem akarják elrontani az életüket, de a gyermekükről sem akarnak lemondani, ha valóban az övék. A kiskorú anyák részéről egyre gyakrabban tapasztalható az abszolút felelőtlenség. Többnyire kapásból megneveznek, akár három apát is, aztán ha egyik sem „jön be”, megvonják a vállukat, és ránk bízzák a többit - fejezi be a gyámügyi előadó. * Úgy tűnik, nehezen értik meg az anyák, hogy a gyerek hátrányba kerülne, ha irataiból hiányoznának az apa adatai. Ha valaki arra vállakozik, hogy gyermekét egyedül neveli fel, apáról akkor is gondoskodnia kell, ha csak papíron is. A gyámhatóság teljes titoktartással kezeli ezeket az ügyeket, ha például az apaként megjelölt férfi nős, idézését úgy oldják meg, hogy családja ne szerezzen róla tudomást. Az apa nélkül bejegyzett gyereke száma évről évre nő. Jó lenne, ha a felelőtlenségnek is gátat lehetne szabni. Erre most, a huszadik század végén rengeteg mód és lehetőség van, amelyekkel csak élni kellene. A már megszületett és a megszületendő gyerekek érdekében. WENTER MARIANNA Fotó: CZAKÓ SÁNDOR Beszámoló és munkaprogram A Közalkalmazottak Szakszervezete megyei titkársága az szb-titká- rok testületé előtt számolt be az elmúlt évi munkáról és vitára bocsátotta a titkárság és munkabizottságai 1987. évi munkaprogramját. Az ülésen részt vett dr. Szilbereky Jenő, a MNK Legfelsőbb Bíróságának elnöke, a Közalkalmazottak Szakszervezete KV-elnökségének tagja, Horváth József, az SZMT vezető titkára és dr. Rúzsa János, a megyei pb közigazgatási és adminisztratív osztályának vezetője. A vitában a hozzászólók is megerősítették a beszámoló legfontosabb megállapításait, amelyek az alapszervezeti munka és a tömegkapcsolatok erősítésére, a tagság széles körű téjákoztatására, valamint a központi intézkedések, döntések helyes szakszervezeti képviseletére irányultak. Az szb-titkárok testületé a beszámolót egyhangúlag elfogadta és az 1987. évi munkaprogramot jóváhagyta. A vízi utazás - élmény Van Dunánk, de nincs lehetőségünk? A Duna Európa "legnemzetközibb” hajózható folyója. Hét országot köt össze, s a rajta utazók igen változatos tájban gyönyörködhetnek. A mai kor természetátalak tásai éppúgy láthatók eközben, mint a romantikus, ember alig járta vidékek Míg eleinknek ez mindössze egy út volt, amelyen könnyebb volt utazni, fuvarozni mint a szárazföldön, a mai ember már kikapcsolódási lehetőségeket is keres azon kívül, hogy eljusson céljához. „ Több mint utazás - élmény” hirdeti a Mahart szlogenje is, s ezt bizonyíthatják azok a milliók, akik évente hajóra szállnak Az Erzsébet- és a Lánchíd között a pesti oldalon, a Belgrád rakparthoz csodálatos üdülőhajókon érkeznek a világ minden tájáról az utasok. A méltóságteljesen úszó üdülőhajók között időnként fürge kisebb hajók tűnnek fel, s teszik mozgalmassá a hajóállomás forgalmát Innen indulnak Bécsbe és ide érkeznek vissza 1963 óta az igen közkedvelt szárnyashajók Van, amelyiken csak 65 utas fér el, de a nagyobb -104 személyes - hajó is igen gyakran érkezik vagy indul utasokkal telten. „Mi vagyunk a hajók FORMA 1-ei" - dicsekedik a Sólyom motoros kapitánya, s igaza is van, hiszen ezek a hajók háromszor akkora sebességet érnek el, mint a többi hajó. Bécsig 5 és fél óra az út, s áprilistól-októberig naponta megteszi a két város közötti 282 kilométeres távolságot A szárnyashajón gazdagon felszerelt büfé, valamint freeshop várja azokat, akik gyorsan, kényelmesen kívánnak az egyik fővárosból a másik fővárosba utazni. Természetesen a szárnyason kívül más típusú, nagyságú és rendeltetésű személyhajókat is üzemeltet a Mahart A Vigadó térről indulnak a Dunakanyar történelmi városait érintő belföldi járatok. Szentendre, Visegrád, Esztergom egy nap alatt megjárható hajóval kényelmesen, a nyári időszakban az utasok több járat közül is válogathatnak. Ugyancsak a Vigadó térről indul naponta háromszor - hétvégeken négyszer a sétahajó. A másfél órás sétahajózás alatt az utasok megcsodálhatják Budapestet a Dunáról. Milyen kár, hogy a sok-sok élményből mi többnyire kimaradunk pedig milyen szép hosszan határolja megyénket a Duna.