Tolna Megyei Népújság, 1987. március (37. évfolyam, 51-75. szám)

1987-03-28 / 74. szám

I un a IVIA DOMBÓVÁRI 1987. március 28. SZOMBAT NÉPÚJSÁG XXXVII. évfolyam, 74. szám (4. oldal) ÁRA: 2,20 Ft V ' ' ' •■/í# Kádár János fogadta Georgi Atanaszovot Befejeződtek a magyar-bolgár tárgyalások Gazdasági eredmények, településpolitika Péter Szigfrid munkalátogatása Dunaföldváron Kádár János, a Magyar Szocialista Mun­káspárt főtitkára pénteken fogadta Georgi Atanaszovot, a Bolgár Népköztársaság Mi­nisztertanácsának elnökét, aki hivatalos, baráti látogatáson tartózkodott hazánkban. A szívélyes, elvtársi légkörű megbeszé­lésen véleményt cseréltek a szocialista épi- tömunka napirenden lévő feladatairól, a Magyar Népköztársaság és a Bolgár Nép- köztársaság közötti kapcsolatok alakulá­sáról, az együttműködés fejlesztésének új lehetőségeiről. Áttekintették a nemzetközi helyzetet, s ennek során méltatták a szo­cialista országoknak a béke megőrzése, a leszerelés, a nemzetközi együttműködés erősítése érdekében kifejtett erőfeszítéseit. A találkozón részt vett Lázár György miniszterelnök, valamint Gyovai Gyula, ha­zánk szófiai és Venelin Kocev, Bulgária bu­dapesti nagykövete. A bolgár kormányfő pénteki programja során ellátogatott a Csepeli Szerszám- gépgyárba, ahol Szabó Imre ipari minisz­tériumi államtitkár, a kerület párt- és álla­mi vezetői, valamint a vállalati tanács tagjai fogadták a vendéget. A mintegy 2200 dolgozót foglalkoztató gyár gazdálkodási eredményeiről, fejlesz­tési elképzeléseiről Hajnóczy Gábor vezér­igazgató-helyettes tájékoztatta Georgi Ata­naszovot és a kíséretében lévő bolgár gazdasági, politikai vezetőket, aki azt is el­mondta, hogy a csepeli vállalat keresi az együttműködés lehetőségeit bolgár part­nereivel; erre mindenekelőtt az elektronika alkalmazásában kínálkoznak lehetőségek. A csepeli gyárlátogatás után Lázár Pénteken Szolnokon, a városi tanács székházának nagytermében Csehák Ju­dit, a Minisztertanács elnökhelyettese megnyitotta az immár két évtized óta évente ismétlődő anyanyelvi hetét. Beszéde bevezetőjében Szolnok ne­ves fiának, Verseghy Ferencnek az emlé­két idézte. Mint emlékeztetett rá, az idén ünnepeljük születésének 230. évforduló­ját. Ez, mint mondotta, jó alkalmat teremt arra, hogy e nagy nyelvművelő munkás­ságának szellemében beszéljünk élő anyanyelvűnkről. Verseghy számos gondolata - többek között az, hogy a nyelv és a gondolkodás szoros kölcsönhatásban van - ma sem vesztette el érvényét. Sőt napjainkban, amikor a gazdaság és a közélet megújí­tása olyannyira szükségszerű, egyre in­kább megszívlelendő. A nyíltság és a nyilvánosság erősítésé­re törekszünk, s ebből a szempontból alapvető fontosságú, hogy jól értsük egy­mást, hogy valóban egy nyelven beszél­jünk. Igényeinket, törekvéseinket csak a nyelv tökéletes ismeretében tudjuk meg­fogalmazni. Az érdekegyesítés fórumai csak akkor lehetnek demokratikusak, hatékonyak, ha elképzeléseink kifejtésé­hez megtaláljuk a kellő szavakat. A nyelvnek, hangozatatta a továbbiak­ban, természetesen nemcsak a politikád­ban van szerepe. A családi együttlét meghitt beszélgetéseit sem pótolhatják György és Georgi Atanaszov vezetésével zárómegbeszélést tartott a magyar és a bolgár tárgyalócsoport a Parlamentben. A megbeszélések befejezéseként a Par­lament kupolacsarnokában ünnepélyes keretek között aláírták a két kormányfő tár­gyalásairól szóló jegyzőkönyvet. Ezután Georgi Atanaszov a két testvéri ország közötti barátság ésegyüttműködés fejlesztése, elmélyítése érdekében kifejtett tevékenység elismeréseként Lázár Györgynek a Bolgár Népköztársaság Ál­lamtanácsa által adományozott Georgi Di­mitrov Érdemrendet nyújtotta át. Lázár György és felesége díszebédet adott Georgi Atanaszov és felesége tisz­teletére az Országházban. Az ebéden a két kormányfő pohárkö­szöntőt mondott. Georgi Atanaszov, a Bolgár Népköz- társaság Minisztertanácsának elnöke, aki Lázár György miniszterelnök meghívására hivatalos baráti látogatáson tartózkodott hazánkban, pénteken hazautazott Buda­pestről. A bolgár kormányfőt magyarorszá­gi útjára elkísérte felesége is. A bolgár és a magyar nemzeti lobo­gókkal, vörös zászlókkal díszített Ferihe­gyi repülőtéren Lázár György, Marjai Jó­zsef és Várkonyi Péter külügyminiszter, és Bányász Rezső államtitkár, a Minisz­tertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke búcsúztatta Georgi Atanaszovot. Jelen volt Venelin Kocev és Gyovai Gyula. A vendé­gek búcsúztatásán megjelent Lázár Györgyné is. (Folytatás a 2. oldalon) az élvezetes televíziós műsorok, mint ahogy a képregények is csak gyarló he­lyettesitői lehetnek az értékes olvasmá­nyok felemelő élményeinek. A gyerekeket csak a szülők és a peda­gógusok taníthatják meg a szép magyar beszédre, az érzelmek változatos kifeje­zésére. Ilyen szempontból, hívta fel a figyelmet arra a valós veszélyre, amelyet az iskolai röpdolgozatok, tesztek és számítógépes feleltetések jelentenek. Igaz ugyan, mondotta, hogy ezekkel időt lehet nyerni, de ennél előbbrevaló az, hogy e módszerrel anyanyelvűkben szegényítjük el a jövő állampolgárait. A mozgalmi vagy hivatali „divatnyelvek” sablonjai is hasonlóan károsak, hiszen a gondolatok szürküléséhez vezetnek. Hazánkban, amelynek területén több nemzetiség él együtt, azt valljuk, hogy hí- vebb és hasznosabb állampolgár lehet az, aki szabadon művelheti nemzeti­nemzetiségi nyelvét, kultúráját. Mély meggyőződésünk, hogy minden ország gazdagodik azzal, ha erőteljesen, szaba­don virágoznak területén a különböző nemzetiségi nyelvek és kultúrák. Éppen ezért - fejezte be beszédét Csehák Judit - az anyanyelv hetén nem csak a magyar nyelv ápolására buzdítunk, henem a ha­zánkban élő nemzetiségeket is saját anyanyelvűk őrzésére, gazdagítására bátorítjuk. Az Elnöki Tanács ülése Pénteken ülést tartott a Népköztársa­ság Elnöki Tanácsa. A testület határozott a hazánk felsza­badulásának 42. évfordulója alkalmából adományozandó kitüntetésekről. A továb­biakban személyi kérdésekben döntött, bí­rákat mentett fel és választott meg, majd egyéb időszerű ügyekről tárgyalt az Elnöki Tanács. Szűrös Mátyás befejezte látogatását Szűrös Mátyás, az MSZMP Központi Bi­zottságának titkára, az Országgyűlés kül­ügyi bizottságának elnöke Dante Fascell- nek, az amerikai képviselőház külügyi bi­zottsága elnökének meghívására március 15-27. között látogatást tett az Egyesült Ál­lamokban. Kíséretében volt Tabajdi Csaba, a Központi Bizottság külügyi osztályának alosztályvezetője és Lovassy Tamás, a KB munkatársa. Szűrös Mátyást fogadta George Bush, az Egyesült Államok alelnöke. A magyar politikus tárgyalt George Shultz külügy­miniszterrel, valamint John Whiteheaddel, a külügyminiszter első helyettesével és Ro- zanne Ridoway külügyi államtitkárral. Meg­beszélést folytatott a kongresszus vezető képviselőivel, így Claiborne Pell szenátor­ral, a szenátus külügyi bizottsága elnökével és Christofer Dodd szenátorral, valamint Dante Fascell-lel, a képviselőház külügyi bizottsága elnökével. A megbeszéléseken áttekintették a kelet-nyugati kapcsolatok alakulását, a fegyverzetkorlátozás helyze­tét, valamint a magyar-amerikai együttmű­ködés főbb kérdéseit. Megállapították, hogy a két különböző társadalmi-gazdasá­gi rendszerhez tartozó ország közö'': vi­szony egyenletesen fejlődik, és van lehető­ség a kétoldalú kapcsolatok továbbfejlesz­tésére. Hangsúlyozták, hogy a gazdasági­kereskedelmi együttműködés egyaránt hozzájárulhat a magyar-amerikai viszony megszilárdításához, a nemzetközi együtt­működés fejlesztéséhez, a bizalom erősíté­séhez. Látogatása során Szűrös Mátyás megbeszélést folytatott az amerikai politi­kai, társadalmi és gazdasági élet kimagasló képviselőivel. Az MSZMP KB titkára látogatást tett Ja­vier Pérez de Cuellarnál, az Egyesült Nem­zetek Szervezete főtitkáránál. New Yorkban Szűrös Mátyás megbe­szélést folytatott Lee Dluginnal, az Egye­sült Államok Kommunista Pártja KB Poli­tikai Bizottságának tagjával. A megbeszélé­seken és találkozókon részt vett Házi Ven­cel, hazánk washingtoni nagykövete. Pozsgay Imre Japánban A japán kormány meghívására Pozs­gay Imre, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára március 17. és 28. között látogatást tett a távol-keleti szigetor­szágban. Pozsgay Imrét fogadta Kuranari Tadasi külügyminiszter, Siokava Maszad- zsuro közoktatási miniszter és Hanasi No- bujuki, a közigazgatási és helyhatósági szervek minisztere. A Mészöv elnöksége tegnap délelőtt 11 órára összehívta a szövetség küldött- közgyűlését. Előtte - 9 órakor - kezdő­dött a három - az áfész, a takarékszövet­kezeti és a lakásszövetkezeti - választ­mány tanácskozása. Az áfész-választ- mány Csapó Jenő titkár előterjesztése alapján intenzív vonások erősítésének szükségességéről tárgyalt, a másik kettő az 1986. évi munkát értékelte. Mindhá­rom testület elfogadta 1987. II. félévi munkatervét. Dunaföldvár, az ősi folyóparti település több irányból is a megye kapujának szá­mít, Bács-Kiskun, és Fejér megyéből jö­vet is elsőként a nagyközségbe érkezik az idegen. A múlt haladó hagyományai­nak megőrzését, a jelen alakító munkáját, a progresszív törekvéseket magán viseli a település, ahol tegnapi napját töltötte Péter Szigfrid, az MSZMP Tolna Megyei Bizottságának első titkára. Házigazdája, Petrovics Józsefné, a nagyközségi párt- bizottság titkárának kíséretében délután a nagyközség egyik reprezentatív gazda­sági egységébe, a Földvár Gumiipari Szövetkezetbe látogatott az első titkár. A szövetkezetben a helyi vezetők, köz­tük Kovács Sándor áfész-elnök, ország- gyűlési képviselő és Antal Ferenc ta­nácselnök is megjelentek. Holmár Jó­zsef, a szövetkezet elnöke köszöntötte a vendéget, majd rövid ismertetést adott az 1948-ban, a megyében elsők között megalakított, mára gyárrá terebélyese­dett üzem történetéből. Elmondta többek között, hogy az 1975-ben elkezdett és őt A Mészöv küldöttértekezletét az elnök­lő Bertus Ferenc nyitotta meg, majd Kál­mán Gyula, a szövetség elnöke mondta el az elnökség beszámolóját a fogyasztá­si szövétkezetek X. kongresszusának határozataiból adódó szövetkezeti fel­adatokról.- Jelentős fejlődés következett be az elmúlt évben a megye fogyasztási szö­vetkezeti mozgalmában. A három ágazat taglétszáma 2400 fővel gyarapodott és jelenleg meghaladja a 141 ezret. Erősö­évig tartó, közel 80 millió forintos beruhá­zás eredményeként fokozatosan bővült, koncentrálódott egy telepre a szövetke­zet. Ezzel együtt új alapokra helyeződött a gumicsizmagyártás, új termékcsaládo­kat vezettek be, ma kooperációban olcsó árfekvésű házicipők, gyermektornacipő- felsőrészek is készülnek az üzemben. Az itt dolgozó 250 em­ber 180 millió forint termelési értéket állít elő évente. Pé­ter Szigfrid külön rákérdezett a kör­nyezetvédelem helyzetére, ami a „gumisoknál” gya­kori probléma. „A központból kitele­pültünk, biológiai szennyvíztisztítóval rendelkezünk” hangzott az elnök megnyugtató vála­sza. A program a vár­ban folytatódott, ahol Dánó Lajos, a városvédő egyesü­let honismereti munkabizottságának vezetője tartott rö­vid ismertetést a török, de egyesek sze­rint a római korból származtatott épít­ményről, az itt látható Teleki Sámuel-kiál- lításról. Megemlítette a nagyrészt társadalmi munkában létrehozható kőtár tervét, ahol a környékből előkerült régészeti leleteket helyezhetnék el a jövőben. A látogatás kötetlen beszélgetéssel zárult, ahol szóba került több fontos tele­püléspolitikai probléma, így a legége­tőbb kérdés, a kereskedelmi ellátás fej­lesztése, az ABC áruház építésének le­hetősége. dött a tagsági kötődés, amit bizonyít, hogy az áfészeknél közel 40%-kal, a ta­karékszövetkezeteknél duplájára nőtt. Fontosnak tarjuk - mondta a Mészöv el­nöke hogy a szövetkezetek a vagyoni közreműködést általában konkrét, a tag­ság által igényelt helyi célokhoz kössék. Tovább szélesedett a szövetkezeti de­mokrácia. Több százan nyilvánítottak vé­leményt a kongresszusi vitaanyag tár­gyalása során és más fontos kérdések­ben. A meglévő 180 szocialista brigád közel 2000 taggal oroszlánrészt vállalt a szövetkezetek eredményes működésé­nek elősegítésében. Tovább gyarapodott (Folytatás a 2. oldalon.) Kádár János, az MSZMP főtitkára fogadta Georgi Atanaszovot, a Bolgár Nép- köztársaság Minisztertanácsának elnökét A találkozón részt vett Lázár György miniszterelnök és Venelin Kocev, Bulgária budapesti nagykövete. (MTI-fotó, telefoto-KS) Megkezdődött az anyanyelv hete-tzs-ka­Küldöttközgyűlés a Mészövnél A várban nemrég nyitották meg az Afrika-kutató Teleki Sámuel kiállítást-----------------------------------------------------------v "'-T—..»raarm A tavaly átadott gumicsizma- és cipőgyártó üzemrészben

Next

/
Thumbnails
Contents