Tolna Megyei Népújság, 1987. március (37. évfolyam, 51-75. szám)

1987-03-27 / 73. szám

y ,--------------------------------------------------------------Y M ÁRCIUS A Nap kél 5.35 ­27 nyugszik 18.05 órakor PÉNTEK A Hold kél 4.58 ­Névnap: Hajnalka nyugszik 15.40 órakor Százharmincöt éve született Mosdóson, és Rákosligeten halt meg Kürscher Jakab (1852-1929) szabómunkás, a magyar munkásmozgalom egyik úttörője, a Magyarországi Általános Munkáspárt alapítóinak egyike. 16 és 21 fok. A várható időjárás az országban ma estig: Eleinte kevés felhő, napos idő várható, majd a délutáni óráktól nyugat felől növekedni kezd a felhőzet, csapadék azonban még nem lesz. A még többfelé élénk, helyenként erős nyugati, északnyugati szél mérséklődik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 21 fok között alakul.- ■ ' ■ ■- PETŐR-EMLÉKTÚRÁT RENDEZ a szekszárdi kórház természetjáró szak­osztálya, március 28-án. A harminctagú csoport úticélja Kiskőrös, ahol a költő szülőházán Berger Mihály által készített emlékplakettet helyeznek el.- BAKY PÉTER FESTŐMŰVÉSZ alko­tásaiból rendezett kiállítást a Dombóvári Galéria. Az április 16-ig nyitva tartó tárla­ton Fertőszögi Béláné, művészeti főelő­adó mondott megnyitó köszöntőt.- A NAGYDOROGI ÚJ BARÁZDA TER­MELŐSZÖVETKEZETBEN a héten meg­kezdték a talajmunkákat: kukorica és napraforgó alá fogasolnak és simítóz- nak, fogasolják a lucernát, valamint szór­ják a műtrágyát. Nyolc traktor, a munka­gépek, és két teherautó végzi most a munkákat. Ha az idő engedi, április má­sodik hetében indulnak a vetőgépek: 586 hektáron vetnek idén napraforgót, ezer hektáron kukoricát és 120 hektáron silókukoricát.- SZOMBATTÓL: TŰZGYÚJTÁSI TI­LALOM. Az elmúlt időszakban - a csapadékmen­tes időjárás, valamint az emberi felelőtlenség és a gondatlanság következtében - az erdőkben avar- és erdőtüzek keletkeztek, amelyek elsősorban a fiatal fenyőerdőket károsították. A MÉM rendelke­zése szerint a tűzkárok megelőzésére az erdőben - a kijelölt tűzrakó helyeken is - valamint az erdőtől 200 méter távolságon belül mindennemű tűzgyúj­tás, a parlag- és gazégetés március 28-tól átmeneti időre tilos. Az erdőben dohányzók égő cigarettát ne dobjanak el. Aki a megelőző tűzvédelmi rendelke­zéseket megszegi, szabálysértést követ el.- SZÁZEZER VENDÉG fogadására ké­szül az idei szezonban a SZOT Dél-Bala­toni Üdülési Igazgatósága. A holtidény utolsó két hónapja alatt a déli part összes szakszervezeti üdülőjében serény tata- rozási munkák folynak; az igazgatóság több mint 25 millió forintot költ arra, hogy a május 20-i, illetve 22-i nyitáskor frissen festet szobák, kifogástalan körülmények várják az első beutaltakat. Ebben az idő­szakban az egész évben üzememlő üdü­lők is egy-két hetes tatarozási szünetet tartanak.- A MÁVINFORM KÖZLI, hogy a hét végén, sorkatonai eskütételre utazóknak különvo- natokat indít a MÁV. Az egyik hosszú távolságú kü­lönvonat március 27-én, ma 21.20 órakor indul Deb­recenből Miskolc-Budapest, Kelenföld-Székesfe- hérvár-Tapolca útvonalon Zalaegerszegre, ahova 7.55 órakor, míg Lentibe 9 órakor érkezik. Ez a vo­nat március 28-án, szombaton indul vissza Len­tiből 16.35 órakor. A másik hosszú távolságú külön­vonat a miskolci Tisza pályaudvarról indul március 28-án, szombaton 00.05 órakor Budapest-Kelen- föld-Székesfehérvár-Szombathelyről útvonalon Körmendre, ahova 9 órakor érkezik. A vonat aznap 17.20 órakor indul vissza. Március 29-én, vasárnap 0 órakor Budapest, a Nyugati pályaudvarról ugyan­csak mentesítő gyorsvonatot indítanak Szolnok, Debrecen, Nyíregyháza felé. A külön- és mentesítő­vonatokról a pályaudvarokon vagy telefonon a 429- 150, illetve 227-860-as számon adnak részletes fel­világosítást.- AZ IDÉN ÖTÖDIK ALKALOMMAL rendezik meg a hagyományőrző úttörők kerékpáros „vörössipkás emlékútját”. A gyerekek Koroknay Dániel kisdobosra emlékeznek, aki Mádon született. Innen indult a szabadságharc csatamezeire, s Damjanich vörössipkása lett. Az iránytű cimű úttörőlapban megjelent toborzó ol­vastán sok gyerek jelentkezett az egykori csatahelyek falvaiból. Április 4-én, szom­baton Nagykátán gyülekeznek, onnan in­dulnak kerékpárjaikkal a tápióbicskei hídhoz, amelyet „elfoglalnak” s itt a bics­kei gyerekek ajándékaképpen megkap­ják a vörös sipkát. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottóigazgatóság tájékoztatása szerint csütörtökön a 13. játékhéten Budapesten, a Televízióban megtartott lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 10, 25, 28, 65, 85 A március havi tv-lottó jutalomsorsolá­son a 13. játékhét szelvényei vesznek részt. OLVASTAM Hát akkor vége a télnek Őrzöm édesapám ötven évvel ezelőtti ezüstkalászos gazdatanfolyamá­nak jelvényét. Eszembe jutott ez, hiszen olvasom lapunkban, hogy Dunaföldvárott be­fejeződött a téli előadás-sorozat, amelynek minden foglalkozása gazdagí­totta a kiskertekben munkálkodókat. Hírt adtunk arról is, hogy Diósberénybe beköszöntött a tavasz és Paksra megérkeztek a gólyák. Mondhatom bátran, elmúlt a tél, itt a tavasz. Gyerünk ki a földekre, a kis­kertekbe, mozogjunk, frissítsük fel izmainkat, tüdőnket a jó levegővel! S aki nem dolgozik a hobbikertben? Szaladjon, sétáljon az egyre zöldebb városkörnyéki erdőkben! Ránk fér az edzés, a munka, hiszen olyan hosszú volt a tél.- Pj ­Felújítják, újjáépítik a simontornyai vasútállomást A MÁV pécsi igazgatóságának terüle­tén öt év óta folytatják az állomási felvételi épületek felújítását, korszerűsítését. A nyolcvan, száz éve épült állomási kiszol­gálóirodákat, lakásokat, raktárakat újjá­építik, részben azért, mert elöregedtek az épületek, belső berendezéseik tönkre­mentek; másrészt pedig része a Buda- pest-Pécs-Gyékényes vasútvillamosí- tásnak is az, hogy a modern berendezé­sekhez alkalmas helyiségeket alakítsa­nak ki. A vasút villamosítása folyamatban van, jelenleg Kaposvár térségéban járnak a szerelők, de a biztonsági berendezések, a transzformátorállomások, kapcsolóü­zemek az egész vonalrendszert szolgálni tudják. Tavaly több vasútállomási felvéte­li épületet korszerűsítettek. Megszüntet­tek néhány őrházat is. E vasúvonalon a legnagyobb munkát Simontornyán vég­zik. A forgalmi épület egy részét lebontot­ták, az ősszel már elkezdték a munkát, s most tavasszal folytatják. Bővítik az épü­letet, nagyobb várótermeket építenek, s a forgalmi irodát is átépítik, hogy az új be­rendezések zavartalanul működhesse­nek. Az állomási épületek felújítása részben már befejeződött: a régi víztornyot tavaly már áramfogadó épületnek alakították át.-Pj-CzS­A felvételi épület jobb oldali részét lebontották, s helyén már kész az új első szint Mit, hol, mennyiért? Szabadpiaci árak március végén Szekszárd Budapest Pécs Paks Tojás 2-2,40 3 2,50 2,50-2,80 Burgonya 10-12 15,10 11 12 Sárgarépa 40 42 20 30 Petr. gyökér 40 43,80 35 40 Vöröshagyma 20-22 23 20 20 Fejes káposzta 12-14 16,70 15­Kelkáposzta 20-24 29,60 25­Karalábé 20 34,40 16­Fokhagyma 180-200 195 150 120 Alma 12-20 18,50 16 1.5-20 Bab 70 85-97 65 50-80 A jók méltó büntetése A hivatalsegédnő délelőtt tíz óra után érkezett a szekszárdi nagyposta pénztá­rához. Felvette a hatezer valahányszáz fo­rintot, majd a következő autóbusszal ment vissza a csecsemőotthonba. Ott leült íróasztalához, s újból átszámolta a pénzt. Átszámolta egyszer, kétszer, háromszor, de csak nem stimmelt. Munkatársnői is ezer forint többletet tapasztaltak. A hivatalsegédnő nyomban a telefon- kagylóért nyúlt, de „lefékezték", mond­ván, hátha a saját pénzét keverte össze a hivatalival. „Az nem lehet, főként húszadi­ka után!" - szögezte le és telefonált a pos­tára. Tényszerűen elmagyarázta a pénzt kifizető hölgynek, hogy mit tapasztalt, s mondta azt is, ha estére kiugrana az ezer forintnyi hiány, csak szóljon, s ő azt más­napi „kőrútján" készséggel beviszi. A hivatalnoknő csattogva, minősíthe­tetlen határozottsággal közölte, hogy ugyan mit akar a pénzzel másnap, hozza most azonnal... ha egyszer elvitte. Hiába mondta az asszonyka, hogy pillanatnyilag bonyolult lenne a dolog, hiszen sok a dol­ga, meg a hivatal is messze van, a paran­csoló hang nem tágított, inkább hábor- góbb lett. A csecsemőotthon telefonja kö­rül álló munkatársnők javasolták, hogy az elmaradt és oly természetesnek vélt kö­szönöm helyett fáradjon ki az ezresért a postásnő. (Rövid időn belül meg is jelent a pénzért az egyik táviratkézbesítő!) Csoda, hogy manapság már-már szállóigévé lett az a mondás, hogy: „A jó mindig elnyeri méltó büntetését"?-hm­Ünnepi nyitva tartás Április 3-án, pénteken Valamennyi élelmiszerbolt, csarnok és piac 19 óráig, az ennél később záró üzle­tek a pénteki nyitva tartási rendjük szerint üzemelnek. A ruházati és iparcikküzletek pénteki, a vendéglátóegységek szombati nyitva tartást alkalmaznak. Április 4-én, szombaton A vendéglátóhelyek szombati, a do­hány-, az édesség- és a virágboltok va­sárnapi nyitva tartást alkalmaznak. Min­den más üzlet, áruház zárva tart. Április 5-én, vasárnap A vendéglátóhelyek, a dohány-, az édesség- és a virágüzletek, valamint a vasárnap egyébként nyitva tartó élelmi­szerboltok vasárnapi nyitva tartást alkal­maznak. Április 4-én, 5-én a kijelölt vendéglátó- helyek tejet, kenyeret árusítanak: Szekszárdon: a Garay eszpresszóban (Széchenyi u. 29.), a 38. számú Mini presszóban (Rákóczi u.), Tambov presz- szóban, valamint Göndöcs Ferencné magánkereskedőnél (Béri B. Á. u. 73.). Pakson: a csillaghegyi Munkás étte­rem büféjében. Dombóváron: a Márka cukrászdában (Hunyadi tér), valamint az újdombóvári Anna cukrászdában. Bonyhádon: a Béke Szálló bisztrójá­ban. Tamásiban: a Hotel Dám presszóban, a 3. számú kisvendéglőben, valamint Sebestyén Károlyné magánkereskedő­nél (Miklósvár 10.). Hazafias Népfront Ismerjük meg, hogy szerethessük! „Baranya megyében tanácsrendelet írja elő, hogy minden településnek le­gyen egy kisebb közössége, amely idő­ről időre feljegyzi a helységben történte­ket, ezzel elkészítve a település króniká­ját” - hangzott el a közelmúltban a me­gyei népfrontbizottság székházában a honismereti szakkörvezetők számára tartott továbbképzésen. Mi lehetett e jogszabály megalkotásá­nak oka? Juhász Róbert, a HNF Orszá­gos Tanácsa propaganda- és művelődé­si osztályának vezetője előadásában vá­laszt adott a kérdésre, megvilágítva a ha­za szeretete, s az ehhez elengedhetetle­nül szükséges honismeret szoros kap­csolatát. Az iskolai tantervekben is folyamato­san jelen lévő követelmény a hazafiságra nevelés, s ennek várt eredménye, a nem­zetünk iránt érzett szeretet érzése nem alakulhat ki múltunk, történelmi hagyo­mányaink, értékeink ismerete nélkül. Hi­szen szeretni csak azt lehet, amit isme­rünk, amivel tisztában vagyunk. Vajon ragaszkodhat az az általános is­kolás gyermek a hazájához, aki nem tud­ja, hogy borzalmaktól terhes második vi­lágháborúban mi, magyarok melyik olda­lon álltunk? Támadhat benne bármiféle érzelem is épületek, műemlékek előtt el­haladva, ha fogalma sincs róla, ki az, aki bennük lakott, alkotott, vagy éppen akit ábrázolnak. Lelkesen tűzi-e ki a nemzeti­szín kokárdát, ha nem is sejti, miért visel­ték azt a márciusi ifjak? Nem valószínű. És az sem, hogy belátja, hogy az erdők nálunk is zöldek, ha Bécsbé előbb eljut, mint Szilvásváradra? Mindez természe­tesen a felnőttekre is vonatkozik. Ezért igen fontos szerepe van a me­gyénkben is szép számmal működő - sajnos többségében idősebbek által lá­togatott - honismereti és városszépltő köröknek, szakköröknek, amelyek a leg­változatosabb módszerekkel igyekeznek minél több érdeklődőt bevonni tevékeny­ségükbe. Szorgalmazzák régi, történelmet hor­dozó dűlő-, és utcanevek összegyűjté­sét, településeink fotókon való megörö­kítését, falvak, téeszek, sőt családok, bri­gádok krónikájának megírását is. Furcsa módon idén az utóbbi témában országo­san meghirdetett pályázatra Tolnából egyetlen pályamű sem érkezett be. Pedig hogy vannak igen jól „működő", kiváló közösségként létező brigádok, az nem vitás, s bizonyára nem lenne haszonta­lan, ha közreadnák mindennapjaik, gondjaik, sikereik történetét. Hiszen az együtt, közösen végzett alkotó tevékeny­ség mi lenne más, ha nem a nemzet­hez való ragaszkodás egyik bizonyítéka? Természetesen a haza megismerése, értékeinek megbecsülése azt is megkí­vánja, hogy az ezt az érzést romboló té­nyezőket kiküszöböljük. Tisztítsuk meg anyanyelvűnket a durva, trágár kifejezé­sektől, a színtelen bürokratikus hivatali nyelvet váltsa fel valami emberibb! Üzle­teink cégtábláiról tűnjenek el a külföldet majmoló, s az egyszerű magyar ember számára gyakran kiolvashatatlan felira­tok! őrizzük meg ősi hagyományainkat, mentsük át korunkba letűnt évszázadok, évtizedek kultúrájának kincseit! CSER ILDIKÓ Intervíziós sportértekezlet Szerdán és csütörtökön Budapesten tartották értekezletüket az intervíziós or­szágok sportszerkesztői. A főbb napiren­di pontok között szerepelt az 1988. évi té­li és nyári olimpiáról, Calgaryból, illetve Szöulból tervezett közvetitéssorozat, és a jövő évi NSZK-beli labdarúgó Európa- bajnokság közvetítése. Ugyancsak tár­gyaltak az 1990 és 1998 közötti három labdarúgó-világbajnokság közvetítései­nek lehetőségeiről, valamint a következő esztendők ritmikus sportgimnasztikai In- terviziós Kupa versenyeiről. "népújság A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna Megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN. Szerkesztőség: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. - Kiadja a Tolna Megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS igazgató. - Készült: dms 7000 fényszedő rendszerrel, Saphir 96-os ofszet-rotációs géppel a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR igazgató. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesftő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 43,- Ft, negyedévre 129,- Ft, egy évre 516,- Ft. - Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551.

Next

/
Thumbnails
Contents