Tolna Megyei Népújság, 1987. febuár (37. évfolyam, 27-50. szám)

1987-02-07 / 32. szám

1986. február 7.

6 Képújság

Ritter Péterrel, Kovács Gáborral és Sili Károllyal,

a Holló együttes tagjaival

||Hét végi beszélgetés

■ - Helló, Holló!- Ennek a köszöntésnek nagyon örülünk, sőt, büszkék vagyunk rá.- Lehetnek is. Mert eredete a gyerekekhez nyúlik vissza. Azokhoz a gyerekekhez, akik ilyen ovációval üdvözlik a szeretett csapatot. A „Helló, Holló-t" magam is egy gyerekeknek szóló koncerten tanultam, és elismerést hallottam ki belőle. Akiket ily módon elismernek, azok művészek?- Zenészek... Bár papíron előadóművészek vagyunk. Azt írták a személyazonossági igazolványunkba is. Szóval mondhatnánk magunkra, hogy művészek vagyunk, de az valahogy nagyképű, fellengzős. Mi ettől idegenkedünk, s nem azért, mert saját kimondásban kicsit pejoratív értelme van. Ezt mondják ki a hallgatóink, a közönség.

I- Mi zavarja még a minősítésben, Károly?- Mert minden cigány a maga lovát dicséri. És csak azért, mert túl akar adni rajta. Inkább megvárjuk, hogy az utókor döntsön...

I- Akkor lehet várni még jó ideig... De félre a tréfával, noha megkérdezem, hogy hány esztendősek?- Huszonhat, huszonhét és huszonnyolc.- Sorrendben: Gábor, Péter és Károly. S mindhármójukból hiányoznak az úgynevezett művészi allűrök - színpadon és a magánéletben egyaránt. Egyiküknek sem lila i a haja, köznapi inget és nadrágot viselnek. A színpadi öltözet pedig: felsőrész fehér szőttesből, a nadrág sima szövetből.- A mi műfajunk nem is „kíván” mást. Ha mondjuk rockegyüttes volnánk, akkor kellene a bőrdzseki, a szögecsek, meg minden, ami extravagány.

szonvalahány csapat műveli. A tehetségünkkel kapcsolatos megjegyzésünket most mellőzzük, viszont hozzátesszük, hogy nagyon, de nagyon sokat dolgozunk. Minden föllépésre alaposan fölkészülünk, no és amikor nincs szereplés, ugyanúgy dolgozunk napi nyolc vagy tíz órát, ahogyan bárki más ebben az országban. Annyival könnyebb nekünk - vagy nehezebb -, hogy saját munkaidőnket mi határozzuk meg. Ez persze csöppet sem annak csökkentését jelenti.

I- Ezt jól tudom, hiszen régóta ismerjük egymást. De hát most kapják el a másik labdát!- Nem rossz labda, legfeljebb elkapni nehéz. De megpróbáljuk, persze, kissé leegyszerűsítve a dolgokat. Ez egy ördögi kör. A megismerés a mi pályánkon egyebek között a hanglemez. Ha próbálkozunk a Hanglemezgyártó Vállalatnál, a válaszuk az: „Majd, ha ismertebbek lesznek." De hogyan legyünk ismertebbek, ha nem adják ki dalainkat, illetve ilyen feltételekhez kötik. Egyébként évente úgy 150 körül van a fellépéseink száma, ami nem kevés. Sőt. Csakhogy ehhez hozzátartozik, hogy a mi közönségünk nyolcvan százalékban óvodásokból, kisiskolásokból tevődik össze. Ugyan van felnőtteknek szóló műsorunk is, de az csak kis része az összesnek.

I- Tehát akkor meg lehet élni a gyerekműsorokból.- Igen. És erre a kívülálló azt is mondhatná, hogy kitűnően. Hiszen említettük, hogy ilyen együttesből nincs sok az országban. Viszont rengeteg színház, bábszínház van, és igen sok az olyan színésznő, akinek hivatásos engedélye van, „összedob” egy gyerekműsort, s ha kicsit ismert, már meg is veszik. Még akkor is, ha nem ért a gyerekekhez, ha a gyerekek nem szeretik.

több helyen és felvételiztem Pécsre, az akkor még tanárképző főiskolára. Másodjára fölvettek. De fél év után ott is hagytam azzal az elhatározással, hogy zenélni fogok. Számomra, számunkra ez jelenti az igazi örömöt. Úgyhogy nekünk a munka nem munka, hanem hobbi, s a hobbi egyben a munkánk. Kell ennél több? Ez óriási szerencse. Irigyelnénk magunkat, ha nem ezt csinálnánk.

I- És az együttes névadója, Károly is megszületett...- És ezzel tragédiák sora vette kezdetét... De viccen kívül: a Babits iskolába, majd a Garay Gimnáziumba jártam, mint Péter. Könyörögtem szüleimnek, hogy hozzanak a Szovjetunióból egy héthúros gitárt, mert akkoriban a legnagyobb zenei élményem az egygitáros műfajhoz kötődött. Illés, Cseh Tamás, Múzsái András, ez fogott meg és ez vitt a versekhez is közel... Jelentkeztem a műszaki főiskolára. Fölvettek. Akkor rájöttem, hogy nagyot tévedtem. Sofőr lettem, aztán visz- szamentem a főiskolára, megint el... Szóval nem folytatom. Katona lettem, s abban az időben állapodtunk meg: ha leszerelek, megalakítjuk az együttest.

■ - Gyerekeik vannak?- Is. Károlynak még nincs, Péterék most várják a babát, s nekem, mint a leg- fiatalabbnak, két gyerkőcöm van... S ide tartozik, hogy a családot tisztességesen el tudjuk tartani. Nem akarunk és nem is fogunk meggazdagodni. De átlagban úgy keresünk, ahogyan egy kvalifikált szakmunkás. Legfeljebb egyik hónapban csak kiadásunk van, a másikban sok pénz jön be. Már megtanultuk beosztani, persze, a feleségek vezényletével.

I- S ha valamelyikük a pénzszerzés felé akarná tendálni a csapatot?

■ - Mi a műfajuk?- Versmegzenésítések. Pontosabban énekelt versek előadói vagyunk. Ezt először Nagy László fogalmazta így meg. Nagyon pontos, kifejező. Népzenei, elsősorban magyar és környező népek zenéjén alapuló muzsika - szinte kizárólag magyar, és még inkább szűkítve, kortárs magyar költők verseire. Ezek a megzenésítések eleinte nem voltak célzatosak, inkább véletlenül így jött össze.

I- Hogy lehet ennek véletlenül összejönnie?- Hogyha az ember lapozza a versesköteteket, és nézi, hogy milyen verset ze- nésítsen meg, minek olyan a szövege, a hangzása, ami tetszik. Rengeteg verset olvasunk.

I- Ez azt jelenti, hogy szeretik a verseket? A vers, vagy a zene szeretető a korábbi?- Ezt nem is lehet pontosan tudni. Egyikünknél egyik, másikunknál a másik. Talán kettő egy, a zene javára. Vagyis hangszer hozott össze kettőnket a versekkel. Szívesen hallgattuk Sebő megzenésítéseit, örömöt jelentett a harmónia, amit megalkotott... Amióta együtt muzsikálunk, együtt dolgozunk, magunk komponáljuk a zenét. Sőt, saját műsorral kezdtünk. De próbálkoztunk már előtte is. És jelenleg is 95 százalékban saját a műsorunk. Két-három dal van az egész repertoárban, aminek nem mi „csináltuk” a zenéjét. Valamiféle slágerek.

I -És saját sláger?-Valószínű, hogy írtunk. Mert az a hatvan, vagy még több dal között lehet, hogy van. De minket még nem ismernek úgy, hogy igazán sláger legyen a dalainkból. Habár a budapesti Forgószél együttes - ők sem ismertek - átvette egyik dalunkat.

I- Amennyiben a fővárosban dolgoznának, jobbak lennének az érvényesülési esélyeik? És egyáltalán... beszélgessünk a megismerés tájairól.- Az első kérdésre kapásból azt mondjuk, hogy Budapesten fellépni - persze, rendszeresen -, az már közelit az érvényesüléshez. Persze, amennyiben tehetséges és szorgalmas együtesről van szó. Ehhez még azt kell hozzátenni, hogy a mi műfajunkat az országbarrmindössze huI- A Hollót szeretik a gyerekek? Bár a kérdésre már magam is feleltem a köszöntéssel.- Nézze, velünk mindig jól érzik magukat a gyerekek. Bevonjuk őket a játékba, a műsorba, s közben akarva-akaratlanul egy-egy lépést tesznek a zene szeretete felé. Meg azon vagyunk, hogy ízlésük alakításához is hozzájáruljunk... Egy kedves dolog: nagyon sokszor muzsikáltunk a szekszárdi óvodásoknak a Művészetek Házában. Az ő kis fejükben a ház azonosult a Holló együttessel. Ha bármilyen műsorra mennek, azt hiszik, hogy a Hollóval találkoznak.

I- És Szekszárdon még hol lépnek fel? A Babits nagytermében?- Sajnos, ott még soha nem szerepelhettünk... Viszont a Munkásotthon állandó próbahelyet biztosít, úgyhogy az a második otthonunk. Ennek fejében mi egy bizonyos számú előadást adunk nekik.

I- Mindhárman nősek. Ahogyan önök, úgy a családjuk tagjai is megszokták, hogy vándoréletet élnek. Egyik nap Debrecen, másik nap Szolnok... Apropó. Mutassák be magukat. Péter, kezdi?- Rendben. Az a lényeg, hogy a Garay Gimnáziumban érettségiztem, majd két. évig tanultam az 505-ös szakmunkás- képzőben és autóvillamossági műszerész lettem. Zenélni egészen kis koromban kezdtem. Elsős általánosban már tanultam trombitálni, majd zongoráztam is, és egy kicsit gitározni is jártam. De amit most tudok, azt végül is autodidakta módon tanultam: tambura, koboz... ezeket nem tanítják. Viszont igen jó alapul szolgáltak hozzá a zeneiskolai tanulmányaim.

® - Következzék Gábor.- Bonyhádi vagyok. Már az általános iskolában, úgy 11 éves koromban kezdtem komolyabban zenélni. Alakult egy fú- vószenakar. És-ott jártam zeneiskolába. Elég jó voltam klarinéton, amit tíz éven át tanultam. Aztán itt játszottam a szekszárdi fúvószenekarban, közben Bonyhádon tagja voltam a Szélkerék népzenei együttesnek, mert éppen egy bőgősre volt szükségük... És még jó néhány hangszeren magam tanultam meg játszani. Bonyhádon érettségiztem, majd dolgoztam- Na, nem! Kapásból helyre raknánk egymást. Hiszen ez emberi tartás kérdése és a műfajhoz kanyarodik vissza a dolog. Mert ez olyan műfaj, amit nagyon tiszta emberek műveltek, művelnek. Nagy László, Weöres Sándor. Szóval „szövegíróink" tiszteletet parancsolnak.

I- Mi van akkor, ha valamelyikük megbetegszik? Kapnak táppénzt?- Mi ugyan nem betegedhetünk meg. Még soha nem voltunk táppénzen, mivel fellépést nem mondhatunk le. Ha pedig mégis megtesszük, legközelebb nem hívnak. Persze adódhat betegség. De táppénzre csak a beteg jogosult, noha olyankor a másik kettő sem tud dolgozni. Dehát pillanatnyilag ez az érvényben levő rendelkezés. Talán változtatnak rajta.- Bízzunk benne. Hiszen ezen kívül sem egyszerű a dolguk. Igaz, panaszra sincs okuk. De ide tartozik, hogy évente 25-30 ezer kilométert utaznak, illetve ennyit vezet Károly. Az is tény, hogy a munkaeszközöket, azaz a hangszereket, erősítőket is maguk vették, s azokat cserélni, újítani is kell. Maguk menedzselik magukat...- A legtöbben azt hiszik, hogy a mi munkánk olyan könnyű, hogy nem kell semmit csinálni, csak „bohóckodni” a színpadon, majd fogadni a gratulációkat. Pedig alaposan fel kell készülni az előadásokra, melyeknek csak úgy van értelme, ha - most a felnőtteknek szólóra gondolunk - az ember a dalokkal politizál is, ha továbbgondolkodásra ösztönöz... És mint szó volt már róla, színpadot „szerezni” sem könnyű. Az egyik rock- könyv úgy kezdődik, hogy aki ebben a műfajban lehúzott tíz évet, azt ki lehetne tenni fegyvertelenül az őserdőbe, s ott nyugodtan megélne. Hogy alkalmasak vagyunk-e erre? Talán már az őserdő szélén meglennénk.

I- Eddig el is felejtettem megkérdezni, hogy miért a Holló nevet választották maguknak.- Mert a holló egy varázslatos madár, egészen különös énekes madár. Okos és tanítható... és nagyon sokáig él.

I- Ezt kívánom szívből - a sok-sok siker mellé!

V. HORVÁTH MÁRIA

MÚLTUNKBÓL

A hadigondozottak elhelyezéséről szóló - 1933-ban kelt - rendelet szerint minden olyan „mozgófényképüzemben” (moziban), ahol öt, vagy annál több alkalmazott van, legalább egy hadigondozottat kell foglalkoztatni, keresthez juttatni.

1935. augusztus 30-án az alispánhoz és a megyei főkapitányhoz címzett leiratában figyelmeztetett a belügyminiszter a hivatkozott rendelet betartására, és fél- évenkénti jelentésre szólította fel a címzetteket. Ennek a belügyminiszteri rendeletnek alapján Tolna megye alispánja 1935. szeptember 13-án felszólította járási főszolgabírákat a rendelet betartásának ellenőrzésére és ő maga is fél- évenkénti jelentést kért a tapasztalatokról. Ezeket a jelentéseket a Tolna Megyei Levéltár őrzi 3686/1944. alispáni számon. Az iratok kultúrtörténeti-közműve- lődés-történeti szempontból jelentősek, arról adnak számot, hogy a megyében mennyire volt elterjedve a mozi, hol, milyen rendszerességgel vetítettek a harmincas évek második felében és a negyvenes évek első felében.

Dr. Laczfy, paksi főszolgabíró jelentése 1936. augusztus 4-én készült el. Ezt írta: ...a járás területén Dunaföldvár és

Paks községekben van csupán olyan mozgófényképüzem, amelyek rendszeresen tartanak előadásokat vasár- és ünnepnapokon és az ezt megelőző napokon. Ezenkívül Dunaszentgyörgyön van érvényes mozgófényképüzem-en- gedély kiadva, azonban itt rendszeres előadásokat nem tartanak, hanem esetlegesen és alkalomszerűleg, úgy azonban, hogy még minden hónapban sem tartatik következésképen előadás”.

Dr. Szongott Edvin, a központi járás fő- szolgabirája 1936. augusztus 22-én jelentett. Közölte, a járásban mindössze két mozi van. Tolnán és Bátaszéken. A bátaszéki „Uránia” hetenként egy alkalommal vetít. A tolnai vetítések számáról nincsen adat, annyi azonban kiderül a jelentésből, hogy családi kezelésben van a mozi, alkalmazottakat nem tart. A vetítést, a jegy kezelést, a takarítást a család tagjai végzik.

A simontornyai járásban - 1937. február 27-én kelt jelentés szerint - csak Si- montornyán volt mozi. „Jelentem, hogy Fried Bernáth és Fiai Bőripari és Kereskedelmi R. T. simontornyai cég mint moz- gófényképüzem-engedélyes, ötnél kevesebb alkalmazottat tart, akik közül az egyik hadigondozott. Hatóságom területén más mozgófényképüzemi engedélyes nincs.”

Dombóvárról is megérkezett a jelentés. 1937. július 3-án küldte el a járás fő- szolgabírája. Az egész járásban itt is mindössze csak egy működött, éspedig Dombóvárott az „Ipartestület Mozgókép- színháza”. A jelentésből azt is megtudhatjuk, hogy ott nyolc alkalmazott volt, közülük négy hadigondozott, özvegy.

Legegyszerűbben a tamási járás főszolgabírója jelentett. Az okmánynak mindössze egyetlen mondata van: „Jelentem, hogy a járás területén nincsen üzemben lévő mozgófénykép^ színház.” Az irat kelte: 1937. június 30. (1938. július 7-i jelentésben már említést tesz a főszolgabíró egy moziról, amely a járás székhelyén működik - a járásban az addigi egyetlen.)

A terjedelmes iratkötegben található egy újabb belügyminiszteri rendelkezés, kelte 1937. július 8. Erre úgy tűnik, azért volt szükség, mert az ország más területein nem tettek eleget a korábbi rendelkezésnek. Tolna megye főszolgabírói és az alispán rendszeresen eleget tett jelentési kötelezettségének, csak ritkán kellett sürgető levelet küldeni egy-egy mulasztóhoz.

A szekszárdi polgármesternek sem igen okozott gondot, hogy összeszámlálja a mozikat, mindössze egy volt a megyeszékhelyen, a „Világ”. (Csak megjegyezzük, hogy a szekszárdi Nagyvilág filmszínház ebben az évben lenne 75 esztendős - de mint ismeretes, tavaly, 1986-ban leégett. Füstös falain jól láthatóak a tűz pusztításának nyomai.) Ebben a moziban - a jelentés mozgófénykép színháznak nevezi - öt alkalmazott volt, az egyik hadirokkant. A jelentés 1938. január 12-én kelt.

1939-ben 'némi változás következett be, erre utalnak a jelentések. A paksiaknál feltűnik Fadd neve, ahol egy mozi működik három alkalmazottal (febr. 6-i jelentés). A bonyhádiak először említi a járás megyeszékhelyén lévő mozit (Otthon), ahol 2 személy, valamint a nagymá- nyoki mozit (Bányász), ahol 1 személy látja el a vetítést. Mindenütt hadigondozottak voltak. A gyönki főszolgabíró 1939. január 7-én azt közölte, hogy a járás székhelyére adott a belügyminiszter működési engedélyt Nyitrai Ferenc nagydorogi lakos részére, de a vetítés még nem kezdődött el. (A vetítés megkezdésére azonban még 1939-ben sor került.)

Új elemmel bővültek a jelentések 1940-től. A főszolgabírók beszámoltak arról is, hogy milyen arányban vetítenek magyar filmet, s vetítik-e a kötelezően előírt Magyar Híradót a megadott héten. A paksi főszolgabírói jelentésből a megelégedettség olvasható ki. Mindenütt lejátszották a híradót, s amint írta, mindenütt nagyobb volt a magyar filmek vetítési aránya, mint amit a rendelkezések előírtak. Ez így volt még Dunaszentgyörgy esetében is, ahol pedig csak ritkán volt műsor, de akkor is többségben voltak a magyar filmek, s az esedékes híradót is mindig levetítték - egy kivételével. (S hogy komolyan vették a híradó vetítésének kötelezettségét, ugyancsak Dunaszentgyörgy példája bizonyítja. Ott ugyanis 1943. március 5-én jegyzőkönyvet vettek fel arról, hogy a híradó bemutatására üzemzavar miatt nem került sor. A jegyzőkönyvet a községi elöljáróság vette fel, aláírta a mozi tulajdonosa is, és fel- küldték az alispánhoz.)

Decsre 1939. november 20-án adtak ki vetítési engedélyt.

Milyen fontosabb változás következett be a 40-es években a mozizást illetően? Gyorsan emelkedett számuk, s ez minden bizonnyal összefüggött azzal is, hogy felismerték milyen nagy szerepe van a filmnek a tömegtájékoztatásban, a lakosság politikai megnyerésének.

Az alispán 1940. augusztus 7-én ösz- szefoglalót készített a belügyminiszter részére. Jelentésében ekkor csupán Dombóvárt, Dunaföldvárt, Dunaszent- györgyöt, Faddot, Paksot, Bátaszéket, Decset, Tolnát, Simontornyát, Gyönköt, Tamásit, Bonyhádot, Nagymányokot és Szekszárdot említi, mint ahol többé-ke- vésbé rendszeres a vetítés. A fentiek alapján megállapíthatjuk, hogy úgyszólván a megye minden nagyobb települése rendelkezett filmszínházzal.

A gyönki főszolgabíró 1941 januárjában jelentette, hogy Hőgyész is üzembe helyezett egy mozit.

Feltűnő, hogy ezt követően két esztendőt kellett várni az újabb mozik nyitásáról szóló jelentésekre. Az 1943. januári jelentések az 1942. évi fejlesztést mutatják: a szekszárdi jelentés szerint Báta, a bonyhádi iratok szerint Tevel és Zomba iratkozott fel a névsorba. A tamásiak január 23-án arról számolhattak be, hogy új mozi működik Felsőnyéken, Ozorán és Regszemcsén. Fél esztendővel később érkezett jelentések szerint Öcsény, Pincehely, Kölesd, Bölcske, majd később Alsónyék és Tengelic következett.

Az igazi nagy „felfutás” 1943-ban következett be. Erről az 1944. januári jelentések adnak átfogó képet. Ezek szerint Újdombóvár, Gyulaj, Nagydorog, Mado- csa, Németkér, Regöly, Nagykónyi, Nagyszékely, Sárszentlőrinc, Tolnané- medi gyarapodott mozival.

További adat a felszabadulás előtti időből nincsen. Elméletileg a megye lakosságának többsége hozzájuthatott ekkor a filmek megtekintéséhez. A nézőtér befogadóképessége és a vetítések számának alacsony volta természetesen ezt nem tette lehetővé.

A mozik további elterjedése a felszabadulást követő faluvillamosítással tartott lépést. Ekkor még a legtöbb tanya- központban is vetíttek. Napjainkban, úgy tűnik, korszakváltásnak vagyunk tanúi. A mozi visszaszorul, szerepét a kisebb helyeken egy új technika kezdi betölteni...

K. BALOG JÁNOS