Tolna Megyei Népújság, 1987. febuár (37. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-28 / 50. szám
6 NÉPÚJSÁG 1986. február 28. Gyula szülötte - Szekszárd „névadója”- Először abban bíztam, hogy nem kell maga után másznom a tetőre, mivel ahhoz talán még hüs az idő. Aztán amikor mindig egy lépéssel lemaradtam onnan, ahol addig éppen volt, akkor azt sem bántam volna, ha a tetőn is, de végre megleljem. Ennyire elfoglalt vagy én kerestem rosszul?- Néhány éve még valóban a tetőn talált volna meg, talán ennél sokkal zordabb időben is. Való igaz, csináltunk mi tetőt olyankor is, amikor a kutyát sem zavarta ki a jobbérzésű gazda. Ma már ahhoz az időszakhoz viszonyítva lazán élek. Véletlen, hogy nehezen talált rám, bár munkám ma is akad elég. Pedig nem hajt a muszáj, mert mint a mondás is tartja, csak meghalni muszáj, de az ember mentalitása, a munkához való viszonya egyszerűen diktálja a munkát nap mint nap. ■ - Valami csak hajtja, űzi...- Mindenki magát hajtja, akinek nem ilyen a beállítottsága, azt kizárt dolog, hogy hajtani lehetne, legfeljebb ideig- óráig, tessék-lássék módon, de átformálni nem lehet senkit. I- Kimosakodva, elegánsan, mintha kissé nehezére esne a percek múlása. Az igazi közeg az, amikor a zsebből kikandikál a colstok és a ruháról lehet söpörni a forgácsot...- Valóban, így idegen vagyok az emberek szemében. Moziba mentünk, a Pillangót vetítették, kihagyni nem akartam, de az ismerősök megállitotak lépten- nyomon, kérdezgetve, hogy mi van, csak nem vagy beteg... Nem bizony. Nem lustaság, ruhám is van, de nem szeretek öltözködni.- Én meg kötözködni nem szeretek, de hadd kérdezzem meg... „A kemény munkáskézbe a tömött vagy a finom manikűrösbe a lapos buksza ” kérdése ugye nem is foglalkoztatta? Tudta melyiket válassza...- A manikűrös kezem még az elegáns ruhánál is jobban zavarna. Igazán munkaközeiben érzem jól magam. Ahhoz, hogy tömött legyen a bukszám, aránytalanul sokat kellett mindig dolgozom. Persze, a tömöttség fogalma ezúttal abszolút relatív. Igaz, szokásom is az állandó munka. Csak betegség, komolyabb gond állíthatna engem már le. I- Ekkora becsülete legyen valaki szemében a munkának - ezt ritkán érzékeli így az ember, ennek bizonyosan múltja van.- Előttem csak a munkának van igazi becsülete... A munkában én még soha nem csalódtam. Aki igazi munkával szerezte meg mindenét, annak előttem becsülete van... De ha belegondolok, nem kőműves vagy ács háza előtt áll egy-egy autócsoda... I- Pedig nem állhat akármelyik háza előtt. Mi számít jó autónak magának?- Egy jó Zsiguli például, de most igazi csodakocsira gondoltam. I- Egy kőműves is lehet totómilliomos is, meg mondjuk csak úgy „sima” milliomos is...- Igaz, de nem azért fogom tisztelni, ha tisztelem, mert neki autócsodája van, sokkal inkább, mert megkereste az árát. I- Mégis miért becsüli ennyire a munkát, feszegessük csak ezt a kérdést, arra kérem!- A munkában nekem mindig csak sikerem volt, a munka sikerélménnyel jár. Ugyanezt már nem mondhatom el az emberekkel kapcsolatban, bízni, sajnos, kevésbé lehet az emberekben. És ez nem csupán egy vagy két rossz tapasztalat, hanem évek hosszú sora alatt kialakult vélemény, amit, azt hiszem, már nem is lehet alapjaiban megingatni.- Ez a keserű szájíz, azt gondolom, nem jellemző magára, és a mentalitására. Legfeljebb a nehéz gyermekévek nyomán kissé talán pesszimistábban indult az életnek.- Nincs titkolnivalóm a gyermekkoromból, még akkor sem, ha nincs is mivel dicsekedni. A háború alatt születtünk, a nehéz napok közepette nevelkedtünk. Ha akkoriban mindenki szegény volt, hát mi még azoknál is szegényebbek voltunk. Sokszor nem volt még ennivalónk sem, bármennyire furcsán is hangzik ez így és itt, éppen ma és éppen tőlem. Tán innen a munka igazi becsülete, az étellel való spórolás. Igen a spórolás még ma is. I- Az összeszorított fogak csikorgása mostanra csak megszűnt, különösen ma, a biztos, sőt vagyonos pozícióját alapul véve.- Azért valami csak maradt ám belőle, mégha csak egy szelet is csupán! A két világ közötti óriási különbség mára így távlatokban és csupán beszélve róla, elhomályosul. Ma óriási lehetőségeket kínál az élet. Mondhatom, mert én mindent úgy teremtettem meg a két kezemmel. Nem örököltem egy fillért sem. Még a kétezer forint jussom is valahol elsikkadt, egy fillér sem ütötte a markomat. I- Jobb ha nem vesszük számba a vagyonát...- Jobb. Akad akinek én gazdagnak tűnnék, de a gazdagság nem itt kezdődik. Az erre fordított energiát tekintve biztosan rossz boltot csináltam az élettel, mert a kettő nincs egyensúlyban. Nem is lesz soha. Nem volt soha takarékkönyvem, nem is lesz. Nem vágytam rá. A pénznek nincs nimbusza előttem. Egy aranygyűrű nem hoz úgy izgalomba, mint egy jó szerszám. Ha a rúd arany és a véső között kellene választani, akkor ha az aranyat nem használhatom fel, hát én bizony a vésőt választanám. Ha az aranynyal nem üzletelhetnék, bizony hogy azt venném föl.- Itt elejtett egy szót, ami a munkával I kapcsolatban szóba került az életében állandóan. Ez az üzlet, az üzleti szellem.- Ami a munkában pluszban megvan bennem, az itt hiányzik. A munkavállalásban is akkor érzem jól magam, ha szinte már összecsap a fejem fölött a tennivalók sokasága. Ezt mennyiségre értem, - bár fele ennyi lenne bennem az üzleti szellemből. I- E hátrányt elszenvedni, úgy tűnik, kötelessége.- Valóban többre kellett volna mennem ennyi munkával, de nem lényeg.- Mivel munkavállalásról beszéltünk, I nekem úgy tűnik - már elnézést a szóért I - ön maszek.- Csak voltam, illetve is-is, meg nem is. ■ - Na, ez rejtvénynek sem utolsó.- A Renova kisszövetkezet dolgozója vagyok főállásban, és másodállásban iparom van. A munka miatt maszekos- kodni lenne jó, de az SZTK és az adó miatt már nem ilyen rózsás a helyzet. A munkahelyem jól megfizet.- Egyik fele hivatalos, másik meg ma- I szék... Egyeztethető a kettő, nem ütik I ezek egymást?- Egyeztethető.-A Renova szövetkezet renovál, torn munkaidőben Ön Is velük együtt ezt te- I szí, aztán mást is vállal.- Mindent. Parkettázok, csiszolok, tetőt csinálok, ami jön. Egy kontár, ha lebukik, fizet háromezret, a maszek, ha szándékosan kifelejt egy számlát, hát egy nullával többet. Nem a kontárkodók ellen vagyok, magam is csak elkezdtem valahol, kellett a szárnypróbálás, birom-e egyáltalán. Ahogy sikerült a kisebb, úgy jött a nagyobb munkák bátorsága. I- Most mindenki azt kérdezné magától, hogy melyik éri meg mégis jobban.- A kettő együtt éri meg, kompromisz- szum az előnyösség javára. A maszekból több jönne, de több is menne. I- Szabad egy embernek ennyire munkacentrikusan élni? Ezen gondolkodom most kérem segítsen ki a válasz- szal...- Én sem ezt találtam ki magamnak gyerekkoromban, de így hozta a sors, az akaratom, a véletlen, a múltam, meg úgy összességében minden. A régi önmagamhoz viszonyítva én most szinte lustának érzem magam. Ma már csupán hatkor kezdek és este nyolckor már be lehet csalni vacsorával. Pár éve hajnali ötkor kezdtem, az egy nap az valóban majdnem a végéig tartott, úgy éjfélig... Mára révbe jutottam, az erő is kopottabb. Abbahagyni... Ez nem abbahagyás kérdése. Ezt csak kimondani egyszerű. I- Akkor hol van az életben egy kis szabadság?- Szabadság? Az a szabadság, ha dolgozhatok, ha a saját munkámat csinálhatom. A ház körül, de nem a házimunkát, hanem a szakmát. Ebédnél és este rejtvényt fejtek, a tévénél elalszom. Sok mindent a gyerekkor alakított bennem, és a dac hozott a felszínre, Dac volt az egész életem, dacoltam mindennel, leginkább önmagámmal. Bizonyítani akartam! Először is magamnak.- Nekem úgy tűnik, sikerült is. Nem I lenne itt az ideje megállni? Maga mondta: mára révbe ért.- Az ember egyszecsak átbillen és észre sem veszi, mikor esett át a ló másik oldalára. Hát én már átestem. Láthatatlanul, észrevétlenül, úgyhogy már marad minden ahogy van. Másképp elképzelhetetlen. Ilyen nincs is. I- A pénzen fölül a végzett munka öröme is sokat képes nyújtani. Sok tetőre mondták már: - Na ezt a Stefi rakta, sok szurkot melegített már parketta alá... Megunni, belefásulni lehet-e ebbe az egészbe?- A pénznek óriási a hajtóereje, ezt kár is lenne tagadni. Valaha ez volt a legnagyobb vonzerő. Amit az ember úgy igazán megcsinál, arról nem lehet elég szépen beszélni. Az ember ahogy elkészült, visszanéz a munkájára. Mindig lehet találni valami olyat, ami megerősít, ami megújít, ami feldob. I- A jó munkához idő kell, magáról azt tartják, villámember.- Valahogy igaz lehet ez talán, alapvető adottságom a gyorsaság. A szakmát pedig megtanultam, dolgozni meg kellett tanulni. Gyorsan is lehet jó munkát végezni. A gyorsaság akarat kérdése is. Ezt ma egyre több helyen kell - és ha lehet minél előbb is - megtanulni. Az embert vegye körül a munka. Én azt szeretem. Nagyon éltet, ha elismerik a munkámat. ■ -Én meg köszönöm a beszélgetést. SZABÓ SÁNDOR 1848. november 7-én született, s hetvenöt esztendeje, 1912. március elsején halt meg Tordán Kenézy Csatár színész, költő, prózaíró, polgári foglalkozására nézve pedig jogász. Debreceni és nagykőrösi iskolai évei után Pesten végezte a jogot 1869-ben. Életének további alakulásáról Báthory Románcsik Mihály így ír a Magyar színészek és színésznők életrajzai című kötetében: „Mint jogvégzett ember előtt nyitva állott az út, az ifjú mégis szakított az előirt szerencsével, felvette a Simándi nevet, mely már különben is predicatuma (nemesi előneve), sThália papjainak szolgálatába áiott. A képzett, igyekvő és sokoldalú kezdő csakhamar a színészet mezején is otthoniasnak találta magát, amint a Corpus Iuris (Törvénykönyv) mellett. Neve, mint elsőrendű binvivánté és szerelmesé, már az első év lezajlása után ismert volt a vidéken. Öt és fél évet töltött a színészetnél, (...) a főváros művésznői közül játszott Prielle Kornéliával, Lendvaynéval, a vidék nevezetesebb városainak színpadain mutatta be tehetségét. A színi pálya úgy látszik nem elégítette ki egészen igényeit, (...) megismervén annak töviseit, búcsút mondott a színészetnek s állami szolgálatba lépett. Jelenleg mint pénzügyi fogalmazó Szekszárdon működik” - olvashatjuk az 1883-ban kiadott „adat-, emlék- és színműtárban”. Ekkorra azonban már köztiszteletben álló tagja volta helyi művelt értelmiségnek: harcolt, mégpedig eredménnyel Garay emlékének tiszteletéért, felkarolt vagy indítványozott számos hagyományőrző tettet. Nagy része volt abban, hogy Garay János szülőházára emléktábla került 1881 - ben, ugyancsak ő javasolta, hogy az addigi Német utcát nevezzék el Be- zerédj Istvánról, az első önként adózó, jobbágyfelszabadító - Szekszárd történelmében külön is jelentős - hazafiról. Cikkeket, verseket, novellákat írt a helyi és a budapesti lapokba, s ahogy nekrológjában olvashatjuk: „A költői vénájú ember életének legnagyobb részét a számok rideg világá- ben élte le, de ez az egyhangú életfoglalkozás sem volt képes leikéből a költészet iránt való erős érzést kiölni”. A kistisztviselők nyomorteljes világát egy-egy novellájáben csehovi erővel ábrázolja, de sikerültek a hajdani színi életet bemutató írásai is. Kötetének címe (Regények dióhéjban) is azt jelzi: a magyar nyelvterületen ekkor még igen szokatlanul sűrített néhány oldalba sorsokat, életeket, s ezt nem fejezte volna ki a „be- szély” (elbeszélés) műfaja. Legotthonosabban mégis a humorban lehetett, hiszen számos tréfás verse, sőt a Szekszárdi Dalárda útjáról megjelent első könyve is ezt mutatja. Költemények cimű, 1885- ben kiadott kötetét a budapesti vezető sajtó így méltatta: „szép, magyaros nyelvével és jó verselésével vonja magára a figyelmet” (Pesti Napló), „Kenézy igazi költői kedély, költeményeit az érzelem közvetlen melegsége jellemzi” (Magyar Szalon), „költeményei a hang melegsége, a kifejezések lendülete s a gondolatok szép elrendezése által kötik le figyelmünket; humora egyéni” (Fővárosi Lapok). Szépirodalmi munkássága mellett szerkesztette a Székesfehérvárott kiadott, általa kezdeményezett Tolnavármegyei Naptárt, amelyben a közhasznú címeken és tudnivalókon kívül helyet kapott több fontos hely- történeti cikk is megyénk múltjáról, jelentős családokról, eseményekről. Máig érvényes gondolatokat hagyott ránk a szülőföld szeretetéről és a műveltség hasznáról a Tolna megyei Közlöny 1885. április 5-i számában megjelent cikkében: „A szülőföldnek, e szűkebb hazának előhaladása bizonyára egyik legfőbb óhaját képezi minden igaz polgárnak. Azért minden oly mozzanatot, adatot, mely a mi székvárosunk műveltségét, előhaladását bizonyítja: jóleső örömmel registrá- lunk. Mert a szellemi műveltségre, ha valamikor, úgy jelen anyagias korunkban van igazán szükség. Szükség van éppen anyagi szempontból, mert nem lehet tagadni, hogy szív- és elmebeli műveltséggel mégiscsak jobban meg lehet állani az élet har- czában, biztosabb alapot, szebb jövőt lehet szerezni, mint csupán külső ügyességgel, úgynevezett szerencsével párosult számítással, vagy igaz néven kimondva: szélhámossággal. Ez utóbbi - fájdalom! - korunk jelleme. Lépten-nyomon tapasztaljuk hogy a szélhámosság diadalát üli a becsületes munka, a fáradozás sajtolta veriték fölött. De azt is tapasztaljuk, hogy a szélhámosság csak ingatag alap, mely előbb- utóbb összeomlik, mint a kártyavár; míg ellenben a műveltséggel párosult becsületesség oly szikla, melyre a munkáskéz felépítheti boldogsága várát anélkül, hogy remegnie kellene fúvó széltől, viharoktól. Mi adja meg a szellem műveltségét az öröklött jó természeti tulajdonságokon kívül? Az önképzés, olvasás, tanulás, szóval az ismeretszerzés. Mennél szélesebb, mennél nagyobb ismeretköre van valamely embernek: annál kevésbé szorul reá, hogy szélhámoskodjék. Ha napjainkban még azt is látjuk, hogy úgynevezett »művelt« emberek buknak el igen gyakran: ez csak azt bizonyítja, hogy a szellemi képzés mellett elfelejtették egyszersmind sziveiket is művelni. És én a szó legszebb értelmében vett műveltséget tartom a haladás kritériumának...” Hogyan s miért nevezhetjük Szekszárd „névadójának” - merülhet föl ezek után a kérdés, hiszen régen is, ma is kedvelt vitakérdése a tudománynak és az érdeklődő közembernek a város nevének eredete. Kenézy a maga idején nemcsak cikkében fejtette ki álláspontját, hanem azt is kiharcolta, hogy a Geiger Gyulával (Dienes Valéria atyjával) együtt alapított lap homlokán így ékeskedjék a név: Szekszárd Vidéke. A nekrológból tudjuk: „Éles hírlapi vita fejlődött ki a fölött, hogy hát városunk Szegzárd-e, vagy Szekszárd. Kenézy a mostani név mellett harcolt, de a szekszárdi társadalom nagy része Szegzárd mellett foglalt állást. Tudjuk, hogy rá 25 évre a belügyminiszter Kenézy álláspontjára helyezkedett”, egészen pontosan 1903 szeptemberében. Annyi bizonyos, hogy Kenézy néhány nyelvtörténeti adaton kívül joggal érvelhetett azzal: mindenki a mai írott formájában ejti a város nevét, legyen akármilyen művelt is. Jó-e vagy sem, hogy Szekszárd és nem Szegzárd? Bizonyára nem a név dönti el, milyen értékei vannak Tolna megye székhelyének, sem a „névadó” Kenézy Csatárnak. Munkásságához, egyéniségéhez talán akkor vagyunk a legközelebb, ha saját - Nyitrán kiadott - verseskötetének előfizetési felhívásából idézzük 1897-es önértékelését: „Úgy cselekedtem, mint annyi sok társam: a névtelen, egyszerű napszámosok, többnyire csak egy kis körnek írtam, mely éppen otthonom vala, és köveket hordtam a Múzsa templomához. Huszonöt éve már, hogy írói tollat fogtam a kezembe. (...) Sokat és gyakran nem írtam, mert irigy, mostoha testvére: kenyérkereső pennám útjában állott.” DR. TÖTTÖS GÁBOR
