Tolna Megyei Népújság, 1987. febuár (37. évfolyam, 27-50. szám)

1987-02-14 / 38. szám

I

6 rtÉPÜJSÁG

1987. február 14.

MÚLTÚNKBÓL

S|Hét:vé9ij|

beszélgetés

Jacek Miedzikkel, a Dombóvári VMSE kosárlabdázójával

I- Életében aligha játszott még olyan mérkőzést, amikor a labda feldobása pillanatában már személyi hibát vétett. Kezdésként én mégis kénytelen vagyok egy stilszerü technikait ítélni Jacek Miedzik ellen.- Formabontó meccs-start az szentigaz, de mivel érdemeltem ki?

I- Úgy másfél évvel ezelőtt, amikora lakásán beszélgettünk - az ágya fölött magyar szavakat tartalmazó lista lógott - azt ígérte: hamar megtanulja nyelvünket, jpost mégis tolmácsra van szükségünk. **- Mi tagadás, nekünk szlávoknak rendkívül nehéz elsajátítani a magyar nyelvet. Mivel többnyire Chudeusszal lengyelül beszélgetünk, a magyar szavak gyakorlására kevés idő áll rendelkezésre. Igazából erre nem is vagyunk rákényszerülve.

I- Azért egy csavaros magyar káromkodásra csak futja?- Igen, azt könnyű volt megtanulni. Komolyra fordítva: örömünkre szolgál, hogy a dombóvári csapat vezetői, kollektívája ez irányban nagyon megértőek. A pályán pedig nagyszerűen szót értünk egymással tolmács nélkül is. A boltban, az állomáson vagy éppen a mozijegy megváltásakor mindig elegendőnek bizonyul a magyar tudásom. Sőt, ha netán valamelyik vidéki meccsen lemaradnék az autóbuszról, már egykönnyen nem tudnának „eladni”.- Egy 127-szeres lengyel válogatott Krakkóban nem szorulna bemutatásra. Megyénk sportközvéleménye azonban jobbára csak sportteljesítménye alapján ismeri a profi kosarast. Beszéljünk egy kicsit a családi háttérről, élete fontosabb állomásairól.- 1976-ban, 23 éves koromban nősültem, egy év múlva született a fiam, Bartos. Újdonsült férjként nagyon keveset tartózkodtam otthon, hiszen közvetlenül az esküvő után például tíz hónapra a különböző edzőtáborozások és mérkőzések szólítottak el. Ezért feleségem persze neheztelt, pedig ő is aktiv sportoló volt. Junior kosárlabda-válogatott, Spanyolországban 1975-ben ezüstérmet nyertek az Európa-bajnokságon. 1983-ban született kislányunk, Elzbieta. Ellentétben több más, fiatal házaspárral nekünk nem voltak anyagi gondjaink. A klub nagyszerű körülményeket biztosított számomra a nyugodt edzésmunkához, a sikeres játékhoz. Két testvérem van. Húgom pedagógus, a második ligában kosarazik. Bátyám fogorvos, azt hiszem már nem is kell mondani, hogy szintén a kosárlabda szerelmese.

I- Szóval ez a sportág „megfertőzte" a családot.- így is fogalmazhatunk, ám én kis híján kiríttam a hagyományápolók sorából, ugyanis 14-17 évesen még a jégkorongozás volt számomra az első számú kedvenc. Csak ezután pártoltam át a kosárlabdához. Gyors karrier indult számomra: egy év múltán junior válogatott lettem, újabb három esztendő elteltével pedig már a felnőtt válogatottban szerepeltem. Egyébként a gimnázium elvégzése után a Testnevelési Akadémián tanultam tovább. Az akadémia négy esztendejéből másféllel még adós vagyok, de eltökélt szándékom, hogy befejezem és diplomát szerzek.

I- Az imént úgy tűnt, fölöttébb összeráncolta homlokát a profi titulus hallatán.- Nekem a vendégmunkás megfogalmazás sokkal szimpatikusabb. Annál is inkább, hiszen nem érzem magam igazi profinak. A professzionalisták világa egészen más. Mi Chudeusszal idejöttünk dolgozni, megismerni egy másik országot, egyúttal pedig megkíséreljük meghosszabbítani sportolói pályafutásunkat.

I- Immár második éve eszi Dombóváron a vendégmunkások kenyerét. Volt már olyan érzése, hogy átkozta azt az augusztusi napot, amikor aláírta a szerződést?- Odáig nem jutottam, hogy megbántam volna. Persze, voltak gyenge pillanataim az első időszakban, amikor kimondhatatlanul hiányzott a család. Ezen a krízisen a klubvezetés és a játékosok segítettek át. Jól emlékszem, szinte estéről estére hivatalosak voltunk egy-egy családhoz. Ök pótolták nekünk a családi tűzhely melegét, egyúttal pedig segítették a dombóvári beilleszkedésünket. A magyar konyha főztjeit könnyen megszoktam, hiszen odahaza is kedveltem a fűszeres ételeket. Aztán meg, legénylakásunkon főzőcskézünk is, honvágyű- zően a lengyel receptek alapján.

I- Melyikük tölti be a konyha főnök szerepét?- Legtöbbször én, hiszen Chudeusz miután egyik alkalommal kis híján az ujját is felszeletelte a hagymával, a maga részéről a szakácstevékenységet befejezettnek nyilvánította Igazán nem dicsekvésként mondom, de a magyaros halászlevet és a babgulyást a társak zsűrizése szerint már egészen jól készítem. Egyébként tanítottak már kolbászt és hurkát tölteni is.

I- Tudja, hogy a sportág magyarországi élvonalában csúcstartóvá lépett elő a decemberben Kaposvárott dobott 59 pontjával? A Wisla Krakkó színeiben mennyi volt a rekordja?- Tudom, hiszen Erdösi Lajos szakosztályvezető a meccs után közölte velem. Krakkóban 47 pont volta rekordom. A különbség nem a két ország kosárlabdasportjának erőviszonyaira utal, hanem az az egyszerű magyarázat, hogy Lengyelországban irányító poszton szerepeltem, itt pedig bedobó vagyok.

I- A sportban méginkább felerősödik az az általános tünet, hogy a rendszeresen kiemelkedő teljesítményt nyújtókra hamar felfigyelnek, kvázi megpróbálják más csapathoz csábítani.-Tökéletesen értem a kérdés hátterét. Hozzám is eljutottak személyemmel kapcsolatos ilyen jellegű hírek, de azok csak kacsának bizonyultak. Hiába is kerestek volna, határozott nemmel válaszolok minden ilyan ajánlatra. A dombóvári egyesületben remek hangulat, szimpatikus kollektíva van. így aztán, ha sokkal több pénzt, jobb körülményeket ígérnének is, akkor sem fogadnám el. Megtudtam a többi külföldi játékostól, hogy ahol többet keresnek, ott hangulatilag kevésbé érzik ilyen jól magukat.

I- Tavaly nyáron a hazánkban játszó amerikai, jugoszláv és lengyel kosarasok alkotta válogatottal turnézott több városban is. A csupa sztár együttes tagjai jól kipanaszkodták egymásnak magukat?- Dehogy. Az a turné nagyon is kellemes élményeket hozott, új barátságok szövődtek. Estéről estére összeültünk, valamennyien kifogyhatatlanul meséltünk saját országunkról, családunkról, sportolói karrierünkről, öt meccset játszottunk, azokon Pollardban és Norris- ban, a MAFC két amerikai sztárjában például nagyszerű sportembert, szimpatikus barátot ismertem meg. Tudásuknál csak a szerénységük nagyobb ezeknek a fiúknak. Ne tűnjön szerénytelenségnek, de a pályán az is kiderült, hogy játékban nem sokkal maradunk el tőlük.

I- Azt már tudjuk, hogy hányszoros lengyel válogatott, de szívesen hallanánk a korábbi külföldi útjairól is.- Két Európa-bajnokságon szerepeltem, egyszer hatodik, egyszer pedig nyolcadik lett Lengyelország csapata. Az olimpiai részvétel lehetősége nem adatott meg. Montreál előtt ugyanis elbuktunk az olimpiai selejtezőkön. Válogatottként egy hónapig turnéztam az Egyesült Államokban és Brazíliában, jártam Egyiptomban és sok más európai államban, így a Szovjetunióban is.

I- Lobbanékony játékosnak tartja magát? Előfordul, hogy mérgében - mert nem úgy alakul a pályán egy-egy támadás ahogy elképzeli, vagy éppen ziccerben hiába várja az átadást - levonul a játéktérről?- Hát, nem vagyok igazán nyugodt ember, ám az ellen is tiltakozom, ha valaki gyorsan „begőzölőnek” titulál. Ritkán adódik, hogy kiborulok. Ha mégis, akkorannak általában a bírói ítéletek a kiváltói. Gyorsan leszögezem: a játékvezetők zöme korrekt, jó szakember, kiválóan működik. Akadnak azonban néhány - ez a többi külföldi játékostárs véleménye is - akik a vendégmunkásokkal nincsenek kontaktusban. Ilyenkor időnként hiányzik a valós szubjektivitás. Nemigen méltányolnak olyan helyzetet, amikor nekem például gyakran kettős védőőrizet közepette kell birkóznom. Akiket az edzők rám állítanak, nemigen válogatnak a kikapcsolás eszközeiben. Bajnoki meccsen még egyszer sem hagytam el önkényesen a pályát. Annak viszont alighanem az időjárás is az oka volt, amikor egy- szer-kétszer edzömeccsen mérgemben leültem a kispadra. Persze, amilyen gyorsan jön a méreg, ott a pádon olyan hamar le is higgadok.

I- Ha Önre bíznák a honi kosárlabda-élvonal megreformálását, milyen változtatásokat eszközölne?- Elsősorban a fiatalokra építenék, az ő szakmai munkájuk irányításával feltétlenül a legjobb edzőket bíznám meg. A gyakorlat ugye egészen más: miközben várják a megváltást jelentő jó utánpótlást, az ifisták- nál és a junioroknál általában rutintalan, kezdő edzők dolgoznak. így aztán nem ritkán már az alapok lerakásakor elhibázzák a jövőt. Mindenképpen nagyobb bizalmat szavaznék a pályafutásukat befejező neves, jó képességű játékosok foglalkoztatásának. Az éljátékosok vonzzák a fiatalokat, bőséges szakmai ismereteiket hasznosan kamatoztathatnák a gyerekek nevelésében. Szélesíteném a külföldi kapcsolatokat azokkal az országokkal, amelyekben magas színvonalú ez a sportág. Törekednék az edzőpartnerek körültekintő megválasztására, hiszen nem mindegy, hogy egy-egy előkészületi mérkőzésen sikerül-e valami újat ellesni. A magyarországi szervezés, irányítás viszont példa lehet a külföldi klubok sportvezetői számára.

I- Meglehetősen hosszú ideje beszélgetünk immár, de Miedzik még nem „dobott” egyetlen triplát sem... Pedig ez az egyik specialitása.- Megvallom őszintén, mint a bajnoki meccseken általában, a döntő kosarat a véghajrára hagytam. Következzék hát: ezúton közlöm a lelkes dombóvári közönséggel, hogy az idén augusztus 31-én lejáró szerződésemet - Chudeusszal egyetemben - 1988 szeptemberéig meghosszabbítottam. Mindketten szeretnénk megméretni tudásunkat az NB I. felsőházában is, mielőtt befejezzük az aktív sportolást.

I- Ez a „találat” egészen biztosan megdobogtatja a rajongók szivét, de ne hallgassuk el azt az örömet sem, ami ezekben a napokban Jacekot érte.- Igen, rendkívül boldog vagyok, hiszen feleségem és gyerekeim is itt vannak Dombóváron. Megszűnt a hosszú távoliét. Nekem abban a szerencsében van részem, hogy feleségemnek sikerült elintéznie munkahelyén és családjában is, hogy ideköltözhettek hozzám. Mindaddig velem maradnak, amíg a szerződésem lejár. Harmadik osztályos fiamat a nejem otthon ta- nítgatja a könyvekből, igyekszik számára pótolni az iskolát. A kislány még csak óvodáskorú, neki ez a váltás nem jelent gondot.

I - Mit kért a feleségétől ma ebédre?- Csirkét, pörköltnek.

I- Jó étvágyat kívánok a családnak és megköszönöm ezt a „meccset”, amelyet a beszélgetésünkkel játszottunk.

FEKETE LÁSZLÓ

Napjainkban már mind kevesebben emlékeznek arra, hogy egykor az utak mentén telepített eperfasorok milyen hasznos szolgálatot tettek, különösen a falvak szegény lakóinak - és a magyar iparnak is. A magyar selyemipar egyik alapfeltétele volt, hogy elterjedjen ez a fa, mert ennek levele a selyemhernyó kedvenc eledele volt. A megyében ezrek és ezrek jutottak évente kisebb-nagyobb keresethez a selyemhernyó gondozása révén. De a fának nemcsak a lombja volt hasznos, hanem a gyümölcse is. S hogy ez így volt, tekintsünk bele a Tolna Megyei Levéltárban 3638/1944-es alispáni iktatószámon őrzött iratokba.

Az egész ügy azzal kezdődött, hogy a TRÉS gyógyszer és vegyészeti, ipari és kereskedelmi rt. - amely gyümölcslevek előállításával is foglalkozott - rájött, hogy az eper kiválóan alkalmas feldolgozásra. (Erre a lakosság is rájött, s nem egy helyen pálinkát főztek belőle.) Az ötletet hasznosítandó, engedélyt kért a cég a földművelésügyi minisztertől az országutak mentén lévő fák gyű mölcsének ösz- szeszedésére, szüretelésére. A minisztérium selyemtenyésztési meghatalmazottja 1943. március 17-én az engedélyt megadta, de 8 pontból álló feltételt szabott. így például: a fát csak rázni volt szabad, póznával nem verhették a termést, nem tördelhették le az ágakat, 300 mázsa epermagot kellett beszolgáltatni - szaporítás céljára - teljesen díjmentesen, stb. Az engedély az egész ország területére szólt, de ehhez meg kellett szerezniük a törvényhatóságok engedélyét is. Emiatt került az ügy Tolna megye alispánjához.

1943. április 13-án érkezett meg a megyéhez címzett levél. Ebben azt kérték, a megye adjon engedélyt

a) a Dunaföldvár-Bölcske-Mado- csa-Dunakömlőd;

b) a Paks-Németkér-Cece;

c) a Szekszárd-Keselyűs, valamint

e) a Szekszárd-Öcsény-Decs-Vár- domb közötti törvényhatósági utakra. A cég felajánlott 2 pengőt minden leszüretelt mázsa eper után, amit a megye belátása szerint használhatott volna fel.

Az alispán véleményezésére átadta az ügyet az Állami Építészeti Hivatalnak. Ott a műszaki főtanácsos kevesellte a 2 pengőt, s javasolta, a megye kérjen 6 pengőt mázsánként. Emellett észrevételezte, hogy nem kértek engedélyt a dunaföld- vár-dombóvári és a németkér-duna- földvári útszakaszra. A főtanácsos a helyismeret hiányával magyarázta ezt, de valószínűbbnek tűnik, hogy az akkori nehéz szállítási lehetőségek és a gyümölcs gyors terjedése miatt csak a két feldolgozó telephez közeli (Dunaföldvár és Szekszárdi utak érdekelték őket.

Az alispán az engedélyt megadta, s 6 pengőt kért a cégtől. Mondani sem kell, hosszan tartó levelezés következett emiatt, és végül 3 pengőben állapodtak meg. Egy későbbi feljegyzésből tudjuk, hogy az 1943. évi termésért a megye 624 pengőt zsebelt be.

Á következő évben a cég újra jelentkezett. Ezúttal 5 pengőt kért a megye - 4 pengőben megállapodtak, de végül is nem lett az egészből semmi. A cég elállt az üzlettől.

„Legnagyobb sajnálatunkra kénytelenek vagyunk a gyümölcstermés megvásárlásától elállni, illetve az engedély adta jogunkról lemondani. Vállalatunk e szakmában több évi hozzáértő, nagy gyakorlattal rendelkező alkalmazottai jelenleg katonai szolgálatot teljesítenek" - írták 1944. június 3-án. Lemondtak az üzletről, pedig ebben az esztendőben a megye valamennyi számottevő útjára kérték az engedélyt.

Az évi termés odaveszett, a megyének sem jutott belőle pénz...

Napjainkban az útszéli eperfák közül legfeljebb csak hírmondónak akad egy- egy. Nem adnak már árnyat az utazóknak, élelmet sem az éhezőnek. Megöregedtek, és az útszélén is útban voltak, kivágták őket... Idejük lejárt.

A háborús évek gazdálkodása Tolnában

A megyében nincs közkézen olyan számsor, amely arról tájékoztatná az utókort, hogy területfejlesztésre - hosszabb időszakot figyelembe véve - milyen ösz- szegeket fordított a megye törvényhatósága a felszabadulás előtt. Nos, a 3100/ 1944. alispáni iktatószám, amely „Az ön- kormányzati szervekre vonatkozó adatok bejelentése” címet viseli, részletező ösz- szefoglaló adatokat tartalmaz az 1939- 1943-évi megyei beruházásokról. Mondhatjuk, ötéves ciklust fognak át az adatok. Nézzük meg kissé részletesen ezeket a számokat, mert tanulságosak.

A beruházási főösszeg 1939-1943 között 1 573 422 pengő volt.

Ebből az összegből 383 148 pengőt az utak és hidak építésére, karbantartására fordítottak. Ez a teljes összeg 24,35 százaléka. Az ötéves perióduson belül az 1941-es esztendő volt a kiemelkedő, amikor több mint 120 ezer pengőt fordítottak az útviszonyok fenntartására, javítására. 1940-ben használták fel a legkisebb összeget, alig 34 ezer pengőt. A hidak karbantartása nem csupán általános gazdasági célokat szolgált, szerepet játszott ebben a háború is.

A számsor tanúsága szerint ezt követően a legtöbb összeget a légoltalom emésztette fel, összesen 362 546 pengőt (a teljes összeg 23,04 százalékát). Erre a kiadásra utólag joggal mondhatjuk, hogy kár volt a pénzért, főleg ilyen sokért. Ugyanis a II. világháború idején csak kisebb mérvű bombatámadások érték a megyét, s ezeket nem lehetett kivédeni (pl. támadás érte a Paksi Konzervgyárat, a dombóvári vasútállomást, stb.).

Messze elmaradva az előző két tételtől sorakoznak a többi beruházásra fordított összegek. Gazdasági és egyéb épületek rendkívüli tatarozására és esetenkénti létesítésére 241 067 pengőt költöttek (15,32%). Ezt követően az iskolákra és tanítói lakások fenntartására és építésére fordított összeg következik:

197 806 pengő (12,57%). Érdekes az ösz- szeg felhasználási üteme. Jól tükrözi a számsor: amint az ország mind nagyobb mértékben vett részt a háborúban, ennek fordított arányában, mind kevesebb pénz jutott az iskolákra és a tanítói lakásokra. 1939-ben 61 780, 1940-ben 42 750, 1941-ben 51 286, 1942-ben 18 774 és 1943-ban 23 216 pengő jutott ilyen célra. Az összeg csökkenése mellett nem hagyhatjuk figyelmen kívül az inflációt sem...

Az ember, ha nem ismerné az egykori történelmi körülményeket kész lenne azt hinni, hogy a sorban negyedik legnagyobb összeget a közellátás javítására fordították. Ugyanis 161 452 pengőt (10,26) vágóhidak építésére használtak fel.

Figyelemre méltó itt is az ütemezés: 1939-ben 2176, 1940-ben 1000, 1941- ben 21 800, 1942-ben 21 401 és 1943- ban 115 075 pengőt fordítottak a vágóhidak építésére. (Itt nem feledkezhetünk meg arról, hogy a szekszárdi vágóhíd a 30-as években exportlehetőséget kapott a kormánytól, s azóta folyamatosan szállított Németországba. A szállítási igények különösen megnőttek a világháború idején...)

Az alispáni kimutatásban ezt követően minden rovat jóval százezer pengő alatt maradt. Közkutak létesítésére 56 247, egészségházak építésére, vásárlására 58 000, óvodák és napközi otthonok fenntartására 39 568, tűzoltószertárak létesítésére 25 731, hősi emlékművekre 28 669, és dögkutakra 19188 pengő jutott 1939-1943 között.

A megye a fenti célokra fordított összegeket nem tudta a saját bevételeiből fedezni. A kimutatás szerint kölcsönök felvételéből és segélyekből fedezte a hiányt. A mérleghiány eltüntetésére - 308 011 pengő - a központi segélyalaptól és a bankoktól összesen 184 365 pengőt vett fel kölcsönként, a VKM-től és a központi segélyalaptól pedig 56 237 pengő vissza nem térítendő segélyt kapott a megye.

Az ismertetett statisztika nem tartalmazza az 1944. évi adatokat. Ez érthető is, hiszen 1944 rendkívüli évi vol a gazdálkodás szempontjából, s a belügyminiszter 1944 februárjában kérte az adatokat.

Talán megbocsátja a Tisztelt Olvasó, ha még egy adatot ismertetünk ebből az időből. A Tolna Megyei Levéltár részére a megye törvényhatósága 1939-ben 23 500 pengőért ingatlant vásárolt (azt, ahol ma a Hazafias Népfront megyei bizottsága van), hogy a mind több megőrzendő történeti értékű dokumentumnak helyet biztosítson. Az egykor ott elhelyezett dokumentumok közül válogatunk mi most hétről hétre, és tesszük közzé azokat a Múltunkból című rovatban. Érdemes beruházás volt. ^ BALOG JÁNOS