Tolna Megyei Népújság, 1987. január (37. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-08 / 6. szám
4 Képújság 1987. január 8. Az orvos, az öngyógyítás veszélyeiről A betegségek nagy részétől, a fájdalomtól a jól megválasztott gyógyszerek szabadítják meg az embert. E megnyugtató tudat birtokában azonban nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a helytelenül szedett orvosság ártalmas is lehet. Mire vigyázzunk, hogy az esetleges segítő szándék ne okozzon nagyobb bajt? A tömegtájékoztatási eszközök is gyakran foglalkoznak a különböző betegségekkel, azok gyógyításával, így manapság az emberek gyógyszerismerete jóval nagyobb, mint elődeinké volt. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy laikusként döntsünk panaszaink kezelési módjáról. Több gyógyszer vásárlásához nem szükséges recept, de ezek a gyógyszerek is okozhatnak bajt, ha hosszabb ideig, vagy nem megfelelő javallat alapján szedjük őket. A könnyítés nem is arra szolgál, hogy ellenőrzés nélkül tartósan szedjük ezeket. Ha a panaszt rövid időn belül nem szüntetik meg e gyógyszerek, orvoshoz kell fordulni. Nagy hiba, ha az otthon tárolt „házi patikában” lévő gyógyszerek lejárati idejét nem nézzük meg, mert az időn túl tárolt gyógyszer mérgező hatásúvá válhat. Ha nem tudunk a doboz szövegén eligazodni, forduljunk a gyógyszerészhez vagy az orvosunkhoz. Az emberek közötti beszélgetés gyakori tárgya manapság a különböző betegségek megvitatása. Ilyenkor ne fogadjunk el ismerősünk által ajánlott gyógyszert, főként akkor ne, ha az erősebb hatású, mert számunkra ártalmas is lehet a másnak jól bevált gyógyszer. Helytelen a kórokozókra való orvosságokat (antibiotikumokat) orvosi tanács nélkül, akár csak 1 -2 alkalommal is szedni, mert így hatástalanná válhatnak. Mástól kapott szemüveget se használjunk, hajavul is a látásunk tőle. De ne essünk a másik végletbe sem, a fölírt szükséges gyógyszert (főleg idült betegségben) feltétlenül vegyük be. Magyarország előkelő helyen áll Európában a gyógyszerfogyasztásban, amiben szerepet játszanak az említett okok is. Ne éljünk vissza a gyógyszerek adta lehetőséggel, csak szükség esetén, tehát jól éljünk ezzel, mert csak így szolgáljuk egészségünk helyreállítását. DR. VECSEY ALBERT Jubileum Szekszárdon Levelekből, röviden Tamásiból dr. Szőcsényi Julianna gyógyszertárvezető és dr. Koppán József tudósító adott hírt egy-egy nyugdíjasokat, idős embereket érintő eseményről. Mint azt dr. Koppán József írta, a Tamásiban és környékén élő nyugdíjas pedagógusok klubjában az öregedésről tartott igen nagy érdeklődéssel fogadott előadást dr. Stomfai Zoltán belgyógyász, aki a hallgatóság kérdéseire válaszolva külön is beszélt a korosztály egészségének védelméről, az aktív pihenés fontosságáról. Dr. Szőcsényi Julianna arról tudósított, hogy a Tamásiban működő 11/ 36. számú gyógyszertár Semmelweis szocialista brigádja az öregek napközi otthonában rendezett emlékezetes öregek napját, aminek jó hangulatáról a ma- gyarkesziek népdalköre és citerazene- kara gondoskodott. A koronát a meghitt együttlétre az a disznótoros vacsora tette föl - meglepetésként -, amit a Széchenyi Mgtsz vágóhídi szocialista brigádja biztosított. Dombóvárról három tudósítás is érkezett Szabadkai József, Beles Lajos és Magyarszéki Endre tollából. Szabadkai József a dombóvári vasút- igazgatóság osztószertárfőnökségének, Beles Lajos pedig a vontatási főnökségnek decemberben megrendezett nyugdíjastalálkozójáról adott hírt. Mindkét esemény jó alkalom volt arra, hogy a rendezők megmutassák - és nemcsak szóban, hanem helyszíni bejárással is-azt a fejlődést, ami a maiak munkáját könnyíti. De jó alkalom arra is, hogy a nyugdíjasok a vasutasság nagy családjának megbecsült, szívesen látott tagjai. Magyarszéki Endre a tizenhét éves városi kórháznak arról a nyugdíjas találkozójáról tudósított, mely ezúttal a nyugállományba vonulók elbúcsúztatásának alkalma is volt. Hagyomány, hogy a kórház-rendelőintézet fennállásának évfordulóin hívja meg nyugdíjasait arra a számadásra, családias hangú beszélgetésre, aminek előadója rendszerint az intézmény igazgatója, aki elmondja ilyenkor, hogy milyen munkát végeztek az utódok és milyen fejlesztési tervek megvalósítása van napirenden. Báros Lászlóné tudósítása arról szól, hogy Szakályban második alkalommal rendezték meg decemberben az öregek napját igen széles körű társadalmi ösz- szefogással. A jószívvel előkészített találkozón háromszázhetven idős ember vett részt, gyönyörködött az általános iskola irodalmi színpadának műsorában és fogyasztotta el a hattér zeneként szolgáló citeraszó mellett azokat a finom süteményeket, amiket a részükre a HNF asz- szonytagjai és a KISZ-es fiatalok készítettek el. A téesz öregei, Aparhanton A Búzavirág Tsz négyszázhét tagot számlál. Nyugdíjas a tagság 38,8 százaléka; százötvennyolc férfi és nő. Az úttörők közül nem egynek akad problémája az alacsony nyugellátás miatt. De ez itt messze nem jelent létbizonytalanságot. A termelőszövetkezet a nyugdíjasait nemcsak az aktívakkal egyerangúként kezeli juttatásaival, hanem megad nekik minden lehető segítséget is, noha e célra nem képezhető adómentesen pénzalap. Az utóbbi gond, de nem akadálya annak, hogy a közös gazdaság önköltségi áron művelje meg a nyugdíjasok háztáji földjét, ahonnan a terményt az öregeknek csak haza kell fuvaroztatniok. Állatkihelyezéssel, takarmány biztosítással is segít a termelőszövetkezet azon kívül, hogy az áfésszel közös alapon létrehozott kisvendéglőben biztosítja - napi öt forintos hozzájárulást fizetve - nyugdíjasainak étkeztetését. És nem csak helyben. Nagyvejkére most éppen 8 ebédet hordanak át, mivel csak ott élnek erre rászoruló egyedülállók. Segélyezésre is szükség szerint futja, de segélyt azért kérnek az öregek ritkán, mert a téesznyugdíja- sok zöme családban él, szépen pénzel a háztáji állattartásból és akik az utóbbi 5-10 évben álltak ki az aktívak sorából, azoknak a nyugdíja három és félezer, négy, ötezer forintot tesz ki. Mint azt Kerekes Ferenc, a termelő- szövetkezet elnöke elmondta, kezdettől támogatják az aparhanti nyugdíjas klubot is, és ennek a támogatásnak az áldásait nem csak azok élvezhetik, akik nyugállományba a termelőszövetkezetből mentek, hanem valahány, a társas életre igényt tartó idős ember. Évekkel ezelőtt egy, a klubban történt beszélgetés során határoztak egyébként úgy, hogy a továbbiakban a szövetkezet nem ingyen (mint addig), hanem önköltségesei műveli meg a nyugdíjasok háztáji földjét. A közös verdikt így szólt: Azt az évi 60-90 ezer forintot, mely így folyik be a közös kasszájába, fordítsák az öregek 2-3 napos országjáró kirándulásokra! Az eredmény? Mára már nehéz kiválasztani, hogy merre tartson a soros út, mert nincs az országnak olyan vidéke, hírneves gyógyfürdője, ahol az aparhanti nyugdíjasok meg ne fordultak volna.- Nem sok amit adni tudunk, de amit adunk, azt jószívvel adjuk - mondta az elnök, aki arról nevezetes, hogy fiúi tisztelettel tartja számon a közös gazdálkodás alapozásában szerzett érdemeket. Miként viszonozzák ezt a téesz portáján ma is gazdaként forgolódó öregek? Nyugdíjpótiást jelentő munkáért nem kopogtatnak, de ha szüret, lehalászás, egyéb nagy munka van, jó néhányan ott vannak kéretlenül is, az aktívakkal egy sorban. _ « _ Az elmúlt év negyedik negyedében ünnepelte fennálásának tizenötödik évfordulóját a Babits Mihály Megyei és Városi Művelődési Központ nyugdíjas klubja. Az esemény méltán marad emlékezetes mindazok számára, akik jelen voltak ezen a szivmelengetően családias ünnepségen, ahol több, mint kétszázan idézhették föl az elmúlt tizenöt év együtt megért élményeit. Mint arra többen is emlékeztek a hazulról hozott finomságokkal megA családi ház konyhájában meleget árasztva duruzsol a tűz. Az öreg molnár, mint minden reggel, az asztalhoz ül. Az elébe tett kék virágú fajansz csuporban tej illatozik. Nyugodt mozdulattal veszi kezébe a karaj kenyeret, majd megfordítja úgy, ahogy azt a kenyér megérdemli. Bal kézben a kenyeret, jobb kézben a bicskát tartva úgy öleli magához, mint édesanyja a csecsemőjét. Ez is drága élet.- Csak kenyér legyen - szól -, addig nincs ok a panaszra. Odapillantok. - Szóltál, Gyula papa? - Válasz helyett lassan kockázni kezdi a kenyeret az édes tejbe. Megkavargatja néhányszor és megszólal: - Mikor volt az már, amikor Szlavóniában laktunk és én hajnali fél ötkor elindultam Ferisáncról Gyurgyenovácra? rakott asztalok mellett, a klub alapitói maroknyian voltak csupán, de jó szövetségesei a feladatra termett, leleményes és energikus klubvezetőnek, dr. Kiss Sándornénak. Egyébként ő szedte rímes krónikába az elmúlt 15 év történetét, megfogalmazva az alapítógondolat máig érvényes indítékát eképpen: „... Egymás keresése hozott össze minket a kölcsönös szeretet tartott meg bennünket. ” A konyhában megsűrüsödik a csend.- Tizenkét esztendős sem voltam még és már dolgoznom kellett, a gyurgyeno- váci parkettagyárban. Mennyit fizettek egy ilyen magamfajta süvölvénynek? GYULA PAPA Hetvenöt krajcárt. Ennyi volt a gyerekmunka. - Tekintete a konyhai vekkerre téved, azon fél nyolc van. - Ilyenkor volt a jó világ, mert meg lehetett enni amit hoztunk hazulról. Fél óra boldogság, addig nem kellett szívni a fűrészport. De hát nagyon kellett a mamának a krajcár. Tizenegy éhes száj, és látjátok én még most is itt vagyok! Mindenki elment már. Jött ez Szól a versbe szedett krónika A több mint kétszáz tagot számláló klub, mely a másfél évtized alatt nem csak arra vált alkalmassá, hogy tagjainak pihentető szórakozását, önművelését, a megtartó közösséget biztosítsa, módszertani segítséget is nyújt a megyében a szekszárdi példa nyomán kibontott nyugdíjas klubmozgalomnak. De nem csupán ezért nem nevezhető ez a klub csak szekszárdinak. A városkörnyékről is vannak bőségesen „bejárói”, akik nem sajnálják a beutazás fáradalmait. Mi több - s ez már a tagság egészére áll - az ország-és világjárás fáradalmai elé is örömmel néznek. Tizenöt év alatt a klub tagjai hét külföldi és egy híján húsz hazai kirándulás részvevői voltak, s rengeteg úgynevezett házi rendezvénynek. i első háború, ott voltam 17 évesen. Aztán következett a hosszú szegénység. Molnárként azt is megéltem! - emeli hangját egy kicsit magasabbra. - Aztán jött a második háború, hadiőrlés, mint mindig egy háborúban. Csak az ne legyen soha. Ötven évig voltam lisztesmolnár! Mennyi lisztpor amit beszívtam. Ha abból is mindből kenyér lehetne! Amíg beszél, csodálattal nézem bölcs aggastyán arcát. Figyelem finom bőrű kezének nyugalmát. Ez a kéz a liszttől lett puha érintésű. A liszttől, ami a kezet megfinomítja, a tüdőt megtölti. Mit is modhatnék neki? Csak azt, amit már annyiszor. Tisztellek, csodállak és szeretlek, Gyula papa, aki januárban leszel 90 éves. Élj sokáig! KUBANEK GYULÁNÉ ny. tanító Az úgy volt, hogy azt mondogatta nekem igen gyakran az én jó anyám: „olyan bolondos vagy te, mint az édesapád". Heten voltunk testvérek, én a bukovinai Józsefialván születtem 1928-ban. Azért kezdem innét a bátaszéki székely asszonykórus történetét, mert a megalakulásához ez szorosan hozzátartozik. I Amit én tudok, azt mind az édesapámtól tanultam. Ezek közül legfontosabb a népdalok, a néphagyományok szeretete és a jókedv. Nekem mindig énekelnem kellett. Akkor is, ha éppen sírásra lett volna okom. Annyi keserűségen, gyötrelmen estünk át, amíg igazi béke lett. Tudja, amikor a felszabaduláskor feljöhettünk a bunkerekből a napfényre, az emberek összeölelkezI tek örömükben, hogy végre béke van. Akkor határoztam el, hogy annak leszek a híve, amit a kommunisták akarnak. Párttag lettem. Ráadásul én voltam az első Bátaszéken a székelyek közül, aki helybeli magyarhoz ment feleségül. A téesz megalakulásakor sem kérettem magam. Harminchárom évet és 6 hónapot dolgoztam a termelőszövetkezetben. Az első Röpülj páva vetélkedő idején gondoltam arra, hogy nekünk is kellene egy kórus. Na, meg is lett. A téesz patronált bennünket, az vásárolta a ruhákat. Most éppen egy tanár emberre volna szükségünk, aki segít. Tizenöt éve énekelünk, de semmi műdal, csak a népi. Eleinte a szomszédos falvakban, esetleg Szekszárdon daloltunk. Mostanában már nagyon sokszor kérik a közreműködésünket. Eddig négyszer állta a minősítés próbáját a mi asszonykórusunk, ezüst fokozatra érdemesen. Aranyat szeretnénk. A sok-sok fesztivál, dalostalálkozó mindmind erőt ad nekünk, hiszen megláthatjuk, hogy a többiek hogyan csinálják. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy 1986. augusztus 20-án megkaptuk a „Szocialista Kultúráért” kitüntetést. Tudnék ám én beszélni minderről hosszabban is, mert igaz, hogy a kezem gyakran fáj, de a számnak és a lábamnak semmi baja. Mindkettő egyszerre, s igen szívesen jár, ha van miért... Elmondta: TAMÁSI ISTVÁNNÉ (Ibolya néni) Lejegyezte: DECSI KISS JÁNOS Köszöntők és köszöntöttek
