Tolna Megyei Népújság, 1987. január (37. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-08 / 6. szám
1987. január 8. tfÉPÜJSÁG 3 Mit kell megfizetni? A kistelepülések ellátottságáról A teljesítményt és nem a diplomát A felszabadulást megelőzően a munkás és műszaki átlagkeresetek aránya 1:3 volt hazánkban. Jelenleg is hasonlóak az arányok, például az NSZK-ban vagy Francia- országban. Nálunk viszont a műszaki dolgozók kereseti előnye a munkásokéhoz képest évről évre folyamatosan csökkent, s az egykori 300 százalékos különbség egy tizedére, 30-40 százalékra apadt. A beosztott mérnök - mondhatnánk a „függetlenített” alkotó: a technológus, a konstruktőr - helyzete a legrosszabb, alig több mint tíz százalékkal keres többet, mint egy esztergályos. Az átlagot javítja, hogy a vezető beosztású műszakiak kapnak nagyobb alapbért és prémiumot. A valóságban persze igen sok helyütt nem igazán alkotó fejlesztő szakember nálunk a beosztott mérnök. Megfigyelhető széles körben az "alulfoglalkoztatottság”, az embert próbáló, a felemelő feladatok és az elismerésért kiáltó teljesítmények hiánya. Feloldható az ellentmondás Mintha túl sok lenne a mérnök és kévés az értelmes, hasznos alkotó munka. Sokan egyetemi, főiskolai túlképzésről beszélnek. Mások azt hangsúlyozzák, hogy az alacsony jövedelmek eleve teljesitmény-visz- szafogásra késztetnek, s már a pályaválasztás időszakában kontraszelekciókhoz vezetnek. Tény, hogy érzékelhetően csökkent a műszaki egyetemekre, főiskolákra jelentkezők aránya. Csupán a látszat szerint sok az eszkimó és kevés a fóka. A műszaki feljesztési feladat - legalábbis a magyar termékek nemzetközi versenyképességét ismerve - több mint amire reálisan vállalkozhatunk. A vezetők rátermettségétől, vállalkozó készségétől s továbbá az alkotó kezdeményezésétől függ a vállalat piaci helyzete, a dolgozó kollektíva munkájánák hatékonysága. Nem véletlenül vált meghatározóvá az emberi tényező az intenzív fejlesztés, a műszaki-tudományos forradalom időszakában. A felismerés önmagában azonban kevés. Látszatra feloldhatatlan ellentmondással van dolgunk. A vállalat nem fizeti meg a középszerű munkát, a műszaki pedig nem vállal többet „ezért a pénzért”. A műszaki értelmiség általános béremelésére, a teljesítmények megelőlegezésére belátható időn belül nincs lehetőség. A tehetségtől, az alkotó készségtől és legfőképp a konkrét műszaki-gazdasági teljesítménytől függő anyagi ösztönzésre viszont mód nyílik. Miért ne kaphatna például a mérnök a kollektíva boldogulását, a jó üzletet megalapozó egy-egy új termék, vagy korszerű technológia kifejlesztéséért anyagi helyzetét, életpálya keresetét döntően befolyásoló nagyobb összeget? Megtermékenyítené a műszaki fejlesztést olyan jelentős anyagi tét, amely küzdelemre, kitartásra, elmélyült, fantáziadús munkára lelkesítené atehetsé- ges embereket. Ha a Rábának sikerült Két dolog mindenesetre szükséges. 1. Legfőképpen világos célok, lelkesítő feladatok kellenek. A mérnök ritkán van abban a helyzetben, hogy maga határozhatja meg tevékenysége fő irányát, a fejlesztés témáját. Nem ismeri részleteiben a piaci kereslet, a technikai fejlődés mozgásirányát, a vállalat adottságait. 2. De nem kevésbé fontos, hogy legyenek alkotni akaró és alkotni képes felkészült műszaki szakemberek. A mégoly lelkesítő feladat sem képes önmagában, mondhatni magától legyőzni a gmk, a taxizás, a rövid távú jövedelemnövelés csábító hatását. A szellemi tőke, miként az anyagi, befektetést igényel! Szó szerint és átvitt ék- telemben egyaránt. Az egyetem, a főiskola az alapokat rakja le. Erre épül a nyelvtanulás, a műszaki ismeret és tapasztalatszerzés időigényes folyamata. A társadalom, a vállalat anyagi, erkölcsi támogatása pedig segíti a felkészülést a nagy feladatokra. Nehéz lenne eldönteni, hogy a szorgalom, a kellő kitartás, az oly nélkülözhetetlen eltökéltség, küzdőképesség hiányzik a fiatal műszakiakból, avagy a közszellemmel, a társadalmi megbecsüléssel van baj. Tény, hogy elkallódik sok tehetség, még mielőtt kibontakozna. Az ilyen összetett társadalmi-gazdasági ellentmondások feloldása a feladatok mé- ricskélésével, gondolati síkon szinte lehetetlen. Néhány élenjáró vállalatnál viszont ahol panasz helyett cselekedtek, ott elvágták a gordiuszi csomót A győri Rábában például öt év alatt 70-80 százalékkal emelték meg a mérnökök fizetését a műszaki értelmiség és a munkásság jól felfogott közös érdekeit szolgálva. A javuló műszaki-gazdasági teljesítmények megalapozzák az egész kollektíva eredményesebb munkáját, jobb életét. A mérnökök presztízse A műszaki fejlesztésben élenjáró vállalatoknál persze a teljesítményt és nem a diplomát fizetik meg. A fiatal szakemberek azonban mégsem lázadoznak, mert látják a példát s tudják, ha bizonyítanak, ők is beállhatnak a „menők” közé, és kapnak lehetőséget, izgalmas feladatokat a tapasztalat- szerzésre, a felkészülésre. A győri Mezőgépnél például a Rábának, az Ikarusznak, a Csepel Autónak, a jászberényi Aprítógépnek készítettek manipulátorokat, robotokat. S egy-egy robot üzembe helyezése, a feltételek megteremtése, ahogyan mondják: a rendszer kiépítése nem kevésbé lelkesítő műszaki-szervezési feladat. Jellemző, hogy tízszer annyiba kerül az üzembe helyezés, mint maga a robot. Versenyezzenek a vállalatok s „házon belül” a különböző részlegek, az ifjú mérnökök megnyeréséért. Nem a bérek, hanem a műszaki mérce emelésében, az alkotóképességek kiteljesítéséhez szükséges lehetőségek megteremtésében licitáljanak egymásra. A fiatal műszakiak pedig ne az anyagi javak, hanem a tudás a tapasztalat felhalmozására a mostani nagy alkotásokra összpontosítsanak. A munkahelyi környezet gondoskodása segítheti a napi megélhetési gondok elhárítását ebben a felkészülési időszakban. A közvélemény figyelme, a mérnöki munka, a műszaki és természettudományok nagyobb presztízse pedig erőt, bátorítást, ösztönzést adhat mindehhez. KOVÁCS JÓZSEF Szélmotor, szélkerék a mezőgazdaságban A mezogazdasagi nagyüzemekben uj módszerekkel igyekeznek csökkenteni az energiafelhasználást. Az egyik ilyen lehetőség a szélmotor, illetve a szélkerék alkalmazása. A MÉM Műszaki Intézetének segítségével több helyütt az országban folytattak kísérleteket a szélenergia kihasználására. A lakott területektől nagyobb távolságra lévő állattelepekre szánják a szélmotorokat, mindenekelőtt a juhászatokban kerül szóba az energianyerésnek ez a formája. Kétféle szélmotort fejlesztettek ki, az egyik 0,5, a másik 3 kilowatt teljesítményű. A tapasztalatok általában kedvezőek, ám nem minden esetben működik megfelelően az újonnan vásárolt berendezés, mert - mint megállapították - a gazdaságok gyakran rosszul mérik fel a lehetőségeket. Nincsenek tisztában a helyi szélsebességgel és a széliránnyal - csakis az általános meteorológiai adatokkal rendelkeznek - márpedig enélkül hiábavaló a fáradozás. A kutatók ezért különleges mérőszerkezetet fejlesztettek ki; ezzel több hónapon keresztül 15-30 meteres magasságban merik a szeljaras jellemzőit és ezek ismeretében tesznek javaslatot a berendezés megvásárlására, felszerelésére. Terjed a szélkerék fel- használása is. Ezt a szerkezetet szintén a levegő áramlása hajtja meg, ám nem áramot fejlesztenek vele, hanem a mechanikai erőt viszik át valamilyen szerkezetre. Szennyvíztárolókban, illetve halastavakban a szélkerékkel tartják állandóan mozgásban a vizet, növelve annak oxigéntartalmát. Az első ilyen berendezést Balmazújvároson szerelték fel, a helyi szennyvíztároló anyagát keveri az új szerkezet, segítve a szerves anyag lebomlását. A szélmotorok természetesen lényegesen gazdaságosabbak a hasonló célra szerkesztett benzinmotoroknál; az elektromos energia fejlesztésénél 1 kilowatt teljesítményre óránként 16-18 forint jut a szélmotor esetében, a benzinmotoros generátor 25-28 forintért adja ugyanezt a teljesítményt. Jelenleg már 20 mezőgazdasági nagyüzemben használják a szélenergiát. Szolgáltatók - szolgáltatások Körkérdések és válaszok Amikor szolgáltatásokról hallunk, a mindennapi szóhasználat szerint elsősorban közvetlen személyi szükségleteinket kielégítő dolgokra - például fodrászat, fényképész - gondolunk. A fogalom azonban sokkal töhb mindent takar. Ide sorolható valamennyi nem termelő tevékenység, azaz a „harmadik szektor”, az oktatástól, a népműveléstől kezdve az egészségügyig, beleértve a kereskedelmet, a biztosítási rendszert, és nagyon sok minden mást. Gazdaságunk sajnálatos jellemzője a hiány. Ez alól a szolgáltatás sem kivétel. Szinte valamennyi területre a ki nem elégített kereslet a jellemző. A kínálatot elsősorban a rendelkezésre álló infrastrukturális kapacitás és annak fejlesztése határolja be, de a személyi feltételek szerepe sem elhanyagolható. Különösen intenzív esetenként a hiány a falvakban, mindenekelőtt kistelepüléseken, ahol pedig az (alap) ellátás a népességmegtartó képesség legfontosabb tényezője. A szolgáltatások körének említett igen széles volta miatt a teljesség igénye nélkül három - véleményem szerint a falvak ellátásában döntő szerepet játszó - szervezetvezetőjével beszélgettem a témával kapcsolatban. Bertus Ferenc, a Dombóvár és Vidéke Áfész elnöke, Pálinkás István, a Tolna Megyei Szolgáltató Ipari Szövetkezet elnöke és Simon József, a Kiosz Tolna megyei vezetőségének titkára válaszolt kérdéseimre.- Mi az Ön által képviselt szervezet -hivatalos, vagy papíron nem rögzített - feladata a falusi ellátásban? B. F.: Jogszabály alapján ellátási felelősség nem terheli az áfészeket. Ennek ellenére a kereskedelmi ellátást szinte teljes egészében magunkra kell vállalnunk, mert a kistelepüléseken sem az állami kereskedelem, sem a magánszektor nem vállal számottevő részt. Nem jelentene az egész ilyen nagy gondot, ha a lakosságnak nem csupán néhány százaléka lenne tagja a szövetkezetnek. Kőny- nyebb volt addig is, amíg nem a minél nagyobb nyereségnek kellett szemünk előtt lebegni. De ma, amikor nyereség kell az állóeszközök bővítéséhez, a forgóeszközök finanszírozásához, a kistelepüléseken működő állandó egységek és a mozgó ABC veszteségeinek kiegyenlítésére komoly erőfeszítéseket kell tennünk. A nagyobb községek és Dombóvár kiskereskedelmi egységeinek nyeresége mellett sokrétű ipari tevékenységre van szükség ahhoz, hogy az áfész összességében nyereséges legyen. P. I.: Szövetkezetünk 140 egysége működik a megye különböző pontjain, melyek döntő többsége személyi szolgáltatást- fodrászat, kozmetika, fényképészet - nyújt. A falvakban szinte kizárólag fod- rászainkMolgoznak. E területen a kisiparosokkal karöltve az igényeket - véleményem szerint - kielégítjük. Csak ott jelentkezik hiány, ahol a nagyon alacsony forgalom mellett a dolgozónk nem tudna megélni, vagy ahol az üzletnyitás föltételeit a tanáccsal összefogva sem sikerül megteremteni. Komolyabb gondok a javító szolgáltatások területén vannak, mert a kiutaztatás a falvakba nagyon költséges. A szabályozók minket is a gazdaságtalan egységek bezárására ösztönöznének, az ellátási felelősség sem a miénk, ennek ellenére erkölcsi, politikai feladatainkhoz tartjuk magunkat. S. J.: A Kiosz mint érdekképviseleti szerv a lakosság ellátásáért nem felelős, ez a tanácsok feladata. Ez nem jelenti azt, hogy nem partner e kérdések megoldásában. Elősegíti, esetenként szervezi is a legalapvetőbb szolgáltatások biztosítását.- Ezen - a fentiek szerint „önként vállalt” - feladatoknak miként tudnak eleget tenni? Mik a fő nehézségeik? Lehetőségeik hogy viszonyulnak az igényekhez? B. F.: A fogyasztási szövetkezetek IX. kongresszusa határozata alapján a Szö- vosz elnöksége 1984-ben hirdette meg a hároméves kistelepülési rekonstrukciós programot. Ennek keretében 14 millió forint költséggel - ebből 5,5 milliót a Szövosztól kaptunk - nagyjából rendbehoztuk a hálózatot. Felújítottuk az épületeket, korszerű berendezéseket, hűtőpultokat helyeztünk üzembe. így lehetővé vált mélyhűtött termékek értékesítése is, néhány községbe előre csomagolt hús is kerül. Ezzel természetesen a fenntartási költségek is emelkedtek, a fokozott energia-felhasználás miatt. Ennek ellenére nagy gondot fordítunk a vidéki boltok áruellátására, hogy a készletek feleljenek meg egy városi ABC-ének, hogy napi iparcikkek sőt a keresett egyéb cikkek is legyenek a választékban. P. I.: Az elmúlt évben az Okisz és Kiszöv támogatásával több mint 1 millió forintot biztosítottunk korszerűsítésre. Csak néhány egység felújítása maradt az idei esztendőre. Sajnos a felújított üzletek sem mindenütt tökéletesek. Sok múlik a kivitelezők ízlésén, de dolgozóink igényességén is, akik akár egy szál virággal is otthonosabbá tehetik üzletüket. Személyesen szeretném a felújított egységeket végigjárni és a végzett munkát ellenőrizni. S. J.: Ha a kielégítetlenség mértéke meghatározható lenne, talán az derülnek ki, hogy teljes az ellátás, hiszen a kisiparosokon, a szövetkezeti szolgáltatókon kívül mindenütt megtalálhatók a kontárok, fusizók, akik sértik tagságunk érdekeit. Ezért a tanácsokkal közösen gyakran összehívjuk a „feketén" tevékenykedő szakembereket, felhívjuk figyelmüket az iparjogosítvány váltásának módjára és személyesen tájékoztatjuk őket az ipar gyakorlásának törvényes lehetőségeiről. Míg az utóbbi 5 évben országosan több mint 30 százalékkal nőtt a kisiparoBertus Ferenc sok száma, megyénkben minimális a növekedés, a falvakban pedig évek óta csökken a számuk, és a főfoglalkozásúak aránya. A hagyományos iparosszakmákban csökken elsősorban a létszám - bizonyos területeken nincs utánpótlás. A megyében megalakult közel 160 gazdasági munkaközösség sem a kistelepüléseken, hanem városokban működik. Többségük ott sem végez lakossági szolgáltatást, így a falvak népességének ellátásában létrejöttük nem hozott kedvező változást.- Miben látja az előrelépés lehetőségét? Lehet-e javítani a kistelepülések ellátásán? B. F.: A Szövosz X. kongresszusán elhangzott, hogy a Belkereskedelmi Minisztérium 50 millió forintot tud - pályázat alapján - juttatni a kistelepülések kereskedelmének fejlesztésére. Vannak megyék, amelyek kistelepülésekkel még inkább „ellátottak”, mint mi, ezért ez a lehetőség rajtunk nem sokat segít. A mozgó ABC felújítására azonban mi is kell, hogy kérjünk támogatást. Ha megkapjuk és a tanácsok is segítenek, akkor hosszú távon is fönntartjuk a „guruló boltot”, hiszen ha szükség van a falvakban termelt tejre, gabonára, akkor ezek megtermelő- jéről, a falusi emberről is gondoskodni kell. Az élelmiszerszakmában várható árrésnövekedés mérsékelheti veszteségeinket. P. I.: A fennálló helyzet javításának lehetőségét elsősorban szemléletbeli változásban látom, a felújításoknak, korszerű berendezések üzembe helyezésének anyagi akadálya nincs. Lényeg az, hogy a dolgozó legyen igényes környezetével, üzletével, saját magával szemben is. A következő években fodrász és kozmetikustanulókat csak akkor veszünk föl, ha a diák és szülei vállalják - a helyi tanácsok támogatását élvezve -, hogy a végzés után kistelepülésen nyitnak üzletet. Az átalánydíjas elszámolási forma bevezetése óta veszteségeink lényegesen csökkentek, dolgozóink jövedelme nőtt. Ez a jövő útja, hamarosan a még szoros elszámolású két egységünket is az új módon üzemeltetjük. S. J.: A jelenleg érvényes jogszabályok alapján adjanak a tanácsok kedvezményeket (adóalap-csökkentés), de jogszabály-módosításra is szükség lenne, nevezetesen a kezdő vállalkozó adó- mentességének visszaállítására. A Kiosz-nak továbbra is tájékoztatni kell a vállalkozási feltételekről. Akik nem hajlandók iparjogosítványt váltani, de munkát vállalnak, azokat is adóztatni kellene, a büntetésen felül. Ez védené a kisiparosokat, és nem ösztönözne a jogosítványok visszaadására, a kétes értékű „olcsóbb” működésre. A Kiosz és a tanácsok jobb együttműködése eredményeként ösztönözni lehetne a munkaviszony és a nyugdíj melletti ipargyakorlást. Ha nőne a falusi kisiparosoknál tanulók száma, akkor a szakmunkásvizsga megszerzése után is többen maradnának falun. Tizenkilenc hiányszakmában a Kiosz ösztöndíj-kiegészítést ad a tanulóknak, adókedvezményt az őket oktató kisiparosoknak. ROSTÁS ILONA Simon József Pálinkás István
