Tolna Megyei Népújság, 1987. január (37. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-31 / 26. szám
4 Képújság 1987. január 31. Koszorúk a házak falán Szerbek Medinán „Bárcsak többen lennének!” Medinai látogatásunk során első utunk a tanácsházára vezet, ahol Csajbók Kálmán tanácselnök röviden összefoglalja az itt élő szerbek történetét- 1690-ben, közel 300 éve érkeztek ide. Nagyobb tömbben manapság Szentendrén, Budakalászon, Csobánkán és természetesen a jugoszláv határvidék közelében élnek. Ma itt 48-an vallják szerbnek magukat. 1924-25-ben, az úgynevezett optáció idején sokan visszatelepültek Bácskába, az ottaniak most a híd szerepét töltik be a magyarországi és a jugoszláviai szerbek között.- Nagyon jól beilleszkedtek, a falu nevét is szerb eredetűnek tartják, a medina szerbül méhest jelent. Medinán élnek azok a szerbek, akik az adott helyzettől, poltikai iránytól függetlenül mindig szerbnek tartották magukat. A második világháború idején sokan koncentrációs táborba A családfő, Szokics Alexa Natália a kis Pájóval .................. 1 'J k erültek. Nem egy ember partizánként segítette a szovjet csapatokat. A magyar lakossággal soha nem kerültek ellentétbe, s a felszabadulás után a szerbek bátran léptek a politika porondjára. Hőger János vb-titkár arról beszél, hogy az egész község örömmel fogadta 1985-ben a kétnyelvű feliratokat az intézmények falán. A magyar nyelvű lakosság úgy érezte, hogy rangot ad a falunak, a szerb anyanyelvű lakosság természetesen örült neki. A táblák felállításánál nem ragaszkodtak a központi előírásokhoz, mely a többnyelvű táblákat 15 százaléknyi aránynál teszi kötelezővé, úgy érezték, hogy a hét százaléknyi szerb lakosság megérdemli ezt a tiszteletet. . A szerbeknek kulcsszerepük van a falu társadalmi életében. Tanácstag, vb-tag van közöttük. Hőger János úgy fogalmaz, hogy jól szervezhető, és nagyon jóindulatú emberek. Fegyelmezettek, érzékenyek, összetartóak. Csak egy példa, amikor társadalmi munkában utat építettek, ha valamelyik szerb nemzetiségű lakos éppen nem ért rá, inkább másik ugrott be helyette, de az, hogy kimaradjon, elképzelhetetlen volt.- Bárcsak többen lennének ilyenek! - fogalmaz a vb-titkár. Szokicsék portáját könnyű megtalálni. Nemcsak az udvaron parkoló, s javításra váró autók vezetnek nyomra - a házigazda autószerelő -, hanem a ház falára akasztott Iván-napi koszorú is. A háziasszony - Natáli - karján a kis Pájóval, mindjárt el is meséli ennek a szokásnak az eredetét.- Úgy tartják, a török időkben védelmet jelentett ez a búzaszárakból font koszorú. A katonák, akik a törökök ellen vonultak, nem törtek be azokba a házakba, amelyeken ott volt a koszorú. Tudták, ott szerbek laknak. A másik magyarázat szerint védelmet jelent a természeti csapások ellen. Mi őrizzük ezt a hagyományt. Szokicséknak három fiúk van. A legidősebb Ránkó nyolc, Mitó hétéves, a kis Pájó tizennégy hónapos. A családfő - Alexa -, éppen a sok munkára „panaszkodik”. Natália tanárnő, most gyeden van. Jugoszláviában, Újvidéken tanult, ösztöndíjjal. A medinai negyedikeseknek orosz nyelvet tanít, a szedresi iskolában napközis tanár. Elmondja, hogy a gyerekeket először szerbhorvátul tanítják meg beszélni, magyarul többnyire az óvodában tanulnak meg. Otthon szerbhorvát a társalgás nyelve. Sokan vagyunk az ízlésesen berendezett, kellemesen meleg nappaliban. Előkerül Ránkó nagypapa és Mica nagymama, betoppan Martity Miroszláv, a helybéli pravoszláv pap, aki tizenhárom éve látja el itt a lelké- szi teendőket, ö is Jugoszláviában, Szremszki Karlóvciban tanult. A görögkeleti vallásról, a helyi gyülekezetről ejtünk szót. Kozics Szávó nem akar sokáig maradni, a „holnapi” szerb ünnepre készül, borért kell menni a szőlőbe, no meg a morzsolt kukorica is fogytán van. Holnap nevenapja is lesz. Mint mondja, nem szokás vendégeket hívni ilyenkor, aki akar, az eljön, iszik az egészségére. Megemlíti még, hogy a fia Pesten, az Eötvös Lo- ránd Tudományegyetemen tanít. Rakics Radován toppan be, kicsit meglepődik a sokadalom láttán, aztán könnyen alkalmazkodik a helyzethez. Elmondja, hogy legutóbb náluk, a Csokonai utcában volt útépítés, egyik fő szervezője volt, harmadszor kapta meg tavaly a „Kiváló Társadalmi Munkáért” kitüntetést. A TO- TÉV-nél sofőr, a lánya, Darinka ötödik osztályos. Az asztalra harapnivaló s poharak kerülnek, a Szokics család kitűnő vendéglátó. Az ember hamar otthon érzi magát. Nehéz felállni az asztaltól. Elindulunk megnézni a szerb klubot, amelyet a tanács a művelődési házzal közösen tart fenn. Natália elmondja, a gyermektánccsoport szerepelt már a pécsi televízió adásában, a mai napig működik, s kizárólag szerb táncokat tanú Inak. Anyanyelvi szakkört is vezet, irodalmat, társalgást, nyelvtant tanít. A klubban van a könyvtár is, a mohácsi szerb könyvtár küldi az „utánpótlást” ha kell. Megnézzük a templomot is. Martity Miroszláv elmagyarázza, hol a „női” és hol a „férfi” templom. m Kellemesen telt a nap Medinán. Kedves, barátságos, igen vendég- szerető, becsületes embereket ismertünk meg. Szerbeket, akiknek Magyarország a hazájuk, és Medina a szülőfalujuk, illetve a lakóhelyük. WENTER MARIANN Fotó: Czakó Sándor Aranyéletük volt az öregeknek. Naphosszat ott ültek az önkiszolgáló étterem márványasztalánál, s amikor kiürült a vizeskancsó, a leszedőasz- szony máris másikat tett eléjük. Naponta egyszer főzeléket ettek szafttal, az ínyencek olykor még egy adag gránátoskockát is megengedtek maguknak. Eszegettek hát, kortyolták a vizet, beszélgettek; szemezték napjaikat. A legszebb öregasszonyt Máriánkénak hívták. Bár nagyon öreg volt már, de a ráncos bőr alatt a csontozat egykor finom metszésű arcról, tartása arányos termetről árulkodott. S belül sem ronthatta meg az öregség és a magány, hiszen többször kijelentette, hogy igazán harmonikus családi életet él a férjével, aki egyébként jónevű állatorvos, no és a lányával, meg az unokáival.- Akkor pediglen miért nincs azzal a népes családjával, ha szabad érdeklődnöm? - bökte felé sebhelyes, sárgászöld árnyalatokban játszó állát Sárdi tata, az örök kötekedő. Sár- di tata sérülését saját bevallása szerint a lakásában szerezte, mikor kilépett a füdőkádból, és a hirtelen vérnyomásváltozástól elvágódott. A rossz nyelvek viszont azt rebesgették, hogy a saját fia ütötte meg egy szóváltás során, minek előtte az öreg kölcsönért folyamodott hozzá; utóbbit látszik igazolni, hogy Sárdi tatának, elmondásával ellentétben nem volt lakása, következésképpen fürdőkádja sem lehetett.- A férjem rendkívül elfoglalt, ha tudni akarja - húzta ki magát egy kicsit Marianka. - A lányom dolgozik, az unokáim pedig óvodában vannak.- Mariankának tökéletesen igaza van - jegyezte meg Pálos úr, egy halk szavú, finom modorú férfiú. - A szabadidejét mindenki ott tölti el, ahol kedve tartja.- Magától sem kérdezi senki, miért nincs a drága fiacskája mellett - hallatszott az asztal másik feléről.- A fiamat kitagadtam - közölte Sárdi tata, amivel nyíltan beismerte vereségét.- Aztán miből tagadta ki? - évődött a narancssárga mellényes utcaseprő, aki csak húszpercekre ült le az öregek asztalához; igaz, azt sűrűn megtette.- Miből, miből, hát a vagyonomból! - vágott vissza Sárdi tata.- Vagyonából? - kérdezett vissza fölényes ábrázattal az utcaseprő. - Legfeljebb a bolháiból... Sárdi tata megvető pillantást küldött az utcaseprő szorosra gombolt, kétes tisztaságú ingére, melynek gallérja mint két kicsiny szarv meredt előre.- Jobban teszi, ha tartja a száját - vetette oda. - Maga a parkban hál, a pádon.- Honnan veszi ezt az arcpirító hazugságot? - kiáltotta az utcaseprő.- Láttam.- Aztán mikor látta?- Az egyik éjszaka.- Mit keresett volna maga éjszaka a parkban?- A menyasszonyommal sétáltam, ha olyan kíváncsi...- Méghogy menyasszonya! - Az utcaseprő hátravetette a fejét, és felnevetett; hangja csikorgó lánckerék zörejéhez hasonlított. A nevetés hörgésbe fulladt, majd egy kis csönd telepedett az asztal köré. - Habókos vénember...- Ne bántsuk egymást, kérem szólt közbe Pálos úr, s megigazította kopottas kézelőjét. - Sárdi tata talán nem is az úttisztító urat látta abban a parkban aludni, miközben üres padot keresett magának... sál tipegett a helyére. Főzeléket rendelt, és kivételesen egy szelet sültet is kért hozzá. Lassanként aztán visz- szaszivárogtak a többiek is, egy héttel a nyitás után már valamennyien ott ültek a hosszú asztalnál. Sára asszony először nem szólt, asztalukról, mit tehettek, tanácstalanul tapogatták, forgatták az üres poharakat, míg Sára asszony föl nem kapkodta előlük, mint száradófélben lévő virágok közül a gyomot. Marianka bizonytalanul felemelte mutatóujját.- Mit akar? - förmedt rá Sára asz- szony, miközben nyakán kidagadt egy ér.- Egy gránátoskockát, ha szabad kérnem - mondta Marianka.- A krumplistészta elfogyott!- De hiszen a szomszéd asztalnál...- Nincs!- A pulton is... A kistányérokon...- Nincs!! Marianka az ordításra még kissé hátrább húzódott, majd az arcán ellazultak az izmok, feje oldalra csuklóit - annyi történt, nem több. >K Pálos úr hajolt fölé először, felemelte a tehetetlen csuklót, várt néhány másodpercet, azután kijelentette: - Nincs többé...- Szegényke... - sóhajtotta valaki.- így végezzük valamennyien... - hallatszott másfelől.- Neki legalább szép temetése lesz - jegyezte meg egy harmadik.- Az állam fogja eltemetni - mondta Pálos úr, és végignézett az asztal- társaságon. - Magányos volt, mint valamennyiünk. Megérkezett az orvos, s rövid vizsgálat után tehetetlenül széttárta a kezét. Sára asszony nyomakodott előre.- Egyik pillanatról a másikra történt - magyarázta. - Éppen a rendelést vettem volna fel, amikor váratlanul bevégeztetett. - A többiek felé vetett egy lapos pillantást. - Maguk is láthatták... Az öregek nem szóltak, félrenéztek. A tetemet elszállították, Sára asz- szony kiszellőztetett, aztán bekiáltott a tálalóablakon:- Az összes gránátoskocka rendel!- Oly lényegtelen az egész - bólintott Marianka.- Magának könnyű, szép otthona van - mondta az utcaseprő. - Fűtött szobája.- Ágyban alszik, ha úgy akarja... - toldotta meg Sárdi tata. A leszedőasszony hófelleg-köpe- nye suhant mögöttük, egy pillanatra elnémultak, megvárták, amíg néhány gyors mozdulattal tisztára törli előttük az asztalt.- A múló idő változást hozhat, biztosan sok szép vár még mindany- nyiunkra - mondta Marianka. - A sors ezer rejtelem... - fűzte hozzá finom mosollyal. Az öregek egyszerre bólintottak, mint gyertyák lángjának sora, ha szellő éri. Az önkiszolgáló éttermet váratlanul bezárták, átalakították, és magánkézbe került. Sára asszony, a tulajdonos saját kezűleg hordta ki az asztalokhoz az egytálételeket, s miközben a tálcával a vendégek fölé hajolt, elnehezedett keble sürgetően meg-megdöfködte az étkezni vágyót. Marianka volt az első visszatérő a régiek közül. Beóvakodott az üvegajtón, körülnézett: a fényesre dörzsölt asztalok mellett rendben sorakoztak a székek, csillogott a pult is, mely mögött katonásan álltak a különböző nagyságú tányérok. Szokása szerint kissé felszegett fejjel, büszke tartáscsak a pult mellől pillogott feléjük súlyosakat. Később hozzájuk lépett, s fennhangon tudakolta, hogy szolgál- hat-e még valamivel; Sárdi tatának az üres tökfőzelék után desszertet ajánlott, az utcaseprőnek egy jó erős feketekávét tejszínnel, míg Pálos úrnak primőr gyümölcsöt. Az öregek lesütött szemmel rázták a fejüket. Ezek után más módszerrel próbálkozott:- A főzelék elfogyott - jelentette ki. - Ajánlhatom helyette a bélszínszeletet tükörtojással, vagy a rántott borjúlábat...- A fogak asszonyság... - nyögte Sárdi tata kínban. - Baj van a fogakkal.- Akkor miért nem csináltatják meg a fogaikat! - csattant fel Sára asszony. - Vagy vegyenek maguknak protézist!- Ennek elsősorban anyagi akadálya van - mondta halkan Pálos úr, és megigazította vékony nyakkendőjét.- Mégiscsak hallatlan... - dohogta Sára asszony, s ahogy megpördült, keblével kishíján lesodorta az utcaseprő fejéről a svájcisapkát. A pulthoz kacsázott, félhangosan beszólt a tálalóablakon: - Itt ülnek naphosszat, és nem zabáinak... Következtek az egész helyiséget betöltő kifakadások: - Nem forog a placc. Foglalják a helyet a fogyasztó vendégek elől! Azután a vizeskancsók tűntek el az \ A sors ezer rejtelem... bz a bizonyos Iván-napi koszorú
