Tolna Megyei Népújság, 1987. január (37. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-27 / 22. szám

1987. január 27.

Képújság 3

ÉBRESZTŐ!

A i a mindennapi tevékenység legemberibb vonása a tudatosság.

■TIUílKaj Mielőtt még elkezdenénk dolgozni, gondolatilag megalkotjuk, szellemi képernyőnkre kivetítjük a leendő művet. (Amikor hasonlót még nem csináltunk, a feladat felvázolásához nagyobb képzelőerő, kivitelezéséhez több vállalkozási bátorság szükséges.) De a tudatosság társadalmi értelemben nem kevésbé fontos, mint hajtóerő. Az szükséges, hogy el tudjuk a konkrét munkacélt a maga szélesebb összefüggéseibe helyezni, képesek legyünk felismerni annak szerepét, horderejét a társadalmi-gazdasági haladásban, az ország sorsának alakulásában, személyes boldogulásunkban.

Milyen fokon él hazánkban a társadalmi tudatosság az új esztendő kezdetén? Hol tartunk gazdasági életünk sorsfordításában? A parlament legutóbbi költségvetési vitájában mondotta a kormány elnöke: „Magunknak tesszük fel a kérdést: sikerült-e a közvéleményben eléggé tudatosítani, hogy mekkora feladatot jelent a gazdaság gyökeres megújítása, a fejlődés ütemének gyorsítása, a világpiaci versenyképesség növelése, s hogy mekkora tét? Azt hiszem, azt kell válaszolni, nem. A feladat és a tét nagyságát még nem sikerült tudatosítani”.

Valamiféle drámai kép felvázolása, a lakosság „sokkolása” nem visz előre. Ne sugalljunk indokolatlan optimizmust, de pesszimizmust sem. Az igazságot, a valóságot tükrözzük a maga összetettségében, ellentmondásosságában. Az országnak van pozitív cselekvési programja; a gazdaságpolitika céljait világosan felvázolta a párt XIII. kongresszusa, és konkretizálta a VII. ötéves terv. Bár az 1985-86-os „hajó” elment, a népgazdaság nem fejlődött e céloknak megfelelően, mégsem a dokumentumok átírása, hanem minden szinten a felzárkózás, a lépésváltás, a meglévő tartalékok feltárása és hasznosítása a feladat. A tudatformáló munka, a mozgósítás tehát csak akkor lehet eredményes, ha konkrétan és meggyőző módon segíti a kisebb-nagyobb közösségek teljesítményének felemelését a mai magas, a nemzetközi versenyben diktált követelmények szintjére.

Az agitációt irányító pártszervezetek számára világos partitúrát ad az 1987. évi terv gazdaságpolitikai cél- és eszközrendszere. A felvilágosítás és a mozgósítás mégsem vezényelhető központilag. A politikai munka tennivalói, hangsúlyai mások például az élenjáró üzemekben, ahol eredményes erőfeszítéseket tettek a gazdálkodás hatásfokának javítására, a termelési szerkezet átalakítására, a műszaki fejlesztés meggyorsítására, a gazdaságos kivitel növelésére, a belföldi kereslet jobb kielégítésére. És megint mások a jobbára stagnáló, nehezen mozduló többségnél, ahol nem történt érdemi előrehaladás a hatékonyság javítása, a belső és a külső piac igényeihez igazodó termelési szerkezet kialakítása ügyében. De vállalatonként, üzemenként is eltérőek a gazdálkodási és tudatformálási feladatok.

„Vállalatok, szövetkezetek, intézmények tucatjait lehetne felsorolni, ahol az elmúlt évtizedben nem javult, sőt, romlott a munka hatékonysága - mondotta Havasi Ferenc előadói beszédében az MSZMP KB 1986. november 19-20-i ülésén. - Szép számmal találunk olyan városokat, kerületeket, lakókörzeteket, talán még megyéket is, ahol mintha megállt volt az idő, és - nem az anyagiakra gondolva - egy helyben toporgás, visszafejlődés tapasztalható, ahonnan éveken át nem indul el kezdeményezés, ahonnan kiveszett az öntevékenység, a tenni akaró pozitív erők összefogásának képessége, csökkent az aktivitás. A helyzet felett siránkozva viszont megegyeznek abban, hogy nem ők a felelősek, hanem a szabályozók, az elvonás, vagy az elődök, akik elrontották a dolgokat. E belenyugvó kollektív siránkozásnak helyenként részesei a párt-, a taná- csi-és a szakszervezeti szervek is”.

A meghökkentően nyílt és igen kritikus fogalmazás mozgósít a cselekvésre, jó értelemben lázit, felháborít a hibák, a közömbösség, a tehetetlenség ellen. Egyértelmű üzenet. Ébresztő, elvtársak! Akár a mai agitáció jelszava, programadása is lehetne.

w 1 ■■ a gazdaságpolitikai, a terv- és termelési agitáció lényege volt a

VaiamiKOr lelkesítő célok felvázolása: „Dolgozunk tisztességgel, becsülettel, hogy gyarapodjék az ország, a lakó- és munkahelyi közösség, a család, az egyén”. Ma is agitálhatunk persze a megépült és tervezett új létesítményekkel, egyes szociál-, vagy népesedéspolitikai intézkedésekkel. De aligha érünk el átütő erejű lelkesedést a feszítő feladatok megoldásában. Az anyagi lehetőségek híján ugyanis még kiváló munka esetén is sokféle jogos igény marad kielégítetlen, sorolódik későbbre.

Az agitáció hatástalan marad, olykor pedig bumerángként visszaüt, ha nem szabadul meg a régi beidegződésektől, az idejét múlta sablonoktól. „Csak azt oszthatjuk el, amit megtermelünk” - ismételgetjük időnként, még most is, pedig ez a közhelyszerű összefüggés napjainkban így nem igaz. Miután többet osztottunk el a 70-es években, de tavaly is, mint amennyire lehetőség volt, a túlelosztásnak utólag - adósság szolgálati terhek: kamatok, hiteltörlesztések formájában - meg kell fizetni az árát. Ez fejeződik ki abban, hogy a belföldi felhasználás (a felhalmozás és a fogyasztás) 2-3 százalékponttal az idén kisebb lesz, mint a termelés. A nettó adósságállomány még így is tovább növekszik, csupán a növekedés üteme mérséklődik.

Társadalmi méretben nem a látványos anyagi gyarapodás - hanem az áldozatos erőfeszítések korát éljük. A szocialista-nemzeti vívmányok, értékek, műszaki-gazdasági pozíciók megőrzése, továbbfejlesztése ilyen nehéz időszakban még inkább feltételezi a tömeges társadalmi tudatosságot, a kibontakozásnak, a megújulásnak kedvező igényes közszellem kialakítását. „Fejlődésünknek nem törvényszerű velejárója a fegyelem és a munkaerkölcs általános fellazulása, beleértve ebbe az állampolgárokat és az állami intézményeket is - idézzük ismét Havasi Ferenc előadói beszédét. - De csak úgy lehet felvenni a harcot ellenük, ha a párt meg tudja őrizni intaktságát és szuverén fellépésének feltételeit. Régi igazság, hogy az igényességnek, a fegyelemnek, a demokratizmusnak a pártélet kell legyen a példája”.

Ne másokra mutogassunk a felelősség alól mentesítő objektív okokra, cserearányromlásra hivatkozva, hanem azt kutassuk szenvedéllyel, kritikusan, mit tehetünk mi másként. Az „igehirdetést" meg kell, hogy előzze a pontos igeragozás. Az egyes- és többes szám első, második személye (az én, te és a mi, ti) legyen mindig konkrét, a harmadik személy (az ő és az ők) távollétében lehetőleg mellőzendő.

Ahol szükséges, rendezzék helyileg a sorokat, hozzák közös nevezőre a párttagokat, a vezetőket, teremtsék meg az ésszerű, szervezett munka, a megújulás szenvedélyes, harcos élcsapatát. Olyan agitátorok kellenek, akik bátran bírálják a maradiságot, a hozzá nem értést, a középszerűséget. Akik kiállnak az egyenlősdi nyomásával szemben, a teljesítmény minőségétől és mennyiségétől függő határozott bérdifferenciálás érdekében. A napi és a távlati érdekek ütközése esetén, ha kell népszerűtlenséget is vállalva, az utóbbiak a fejlesztés, az átrendezés, a jövő megalapozásának pártjára állnak.

Alkotó cselekvésként elősegítendő, merjünk bátrabban apellálni a nemzeti, a hazafias érzületre. A politika nyíltan szembenéz a nemzeti sorskérdésekkel, a széles körű párbeszéd keretében keresi rájuk a megfelelő válaszokat. Az alacsony születési és a magas halálozási arányszámok javításával, az önpusztítás különböző formáinak visszaszorításával mind lelkesebb aktivisták, és mind szervezettebb tömegmozgalmak foglalkoznak. (Az állami intézkedések sem lebecsülhetőek.) De nem kevésbé fontos, hogy minden munkahelyen súlyának, rangjának megfelelő komolysággal kezeljék azt, amiből élünk.

<\|ca o7ámi'i nemzeti üggyé, termelési, műszaki, tudományos ValJOn eiSO SZalTlU teljesítmények minőségének és mennyiségének emelése, felzárkóztatása a növekvő nemzetközi követelmények színvonalára. A forradalmi jellegű, nagy gazdasági és műszaki változások, átalakulások időszakában csupán az elért nemzeti pozíciók megőrzése is rendkívüli erőfeszítéseket, átmenetileg áldozatvállalást is követel.

Másként kell dolgozni, nagyobb elmélyültség, több rendszeresség és sikerélmény a főmunkaidőben fölöslegessé teheti a túlhajszoltságot, a pótcselekvést a szabadidőben. Itt és most első számú nemzeti sorskérdés a magyar népgazdaság helytállása, irányításának, munkájának, gazdálkodásának megújítása.

KOVÁCS JÓZSEF

GEMENC HÓ (!■)

Amikor a szekszárdi erdészet terepjárója, Molnár Lajos „főnökkel” elénk állt, bizakodtunk az útban, a gemenci vadrezervátum és fatermelő erdő bejárásában. Jártunk már az erdőben ősszel, nyáron, tavasz tájékán, és most téli riportra indulunk.

Azaz csúszkálunk. A Gaz-autó direkt terepre készült, s gondunk mindössze a Szekszárdtól Keselyűsig vezető úton volt. A félsz is belénk szállt, amikor Molnár Lajos azt a helyet mutatja, ahol ez a gép, három éve orral a mély árokba csúszott. Senki nem sérült meg, csak a kocsi törött össze. Elhagyjuk ezt a veszélyes helyet, máris ott haladunk el a bejárati sorompó alatt, s irány a hosszú nyiladék. A kocsi alja súrolja a havat. Pedig előttünk már több alkalommal is jártak erre tolólapos traktorok. A vadak is ezen a gép vágta csapáson járnak, látjuk a nyomaikat.

Az irány: Feketeerdő, Góga, Taplós, Hátfő. Hátfő adja az első igazi témát. Lakókocsi áll a nyiladékban, előtte nagy tűz, a tűz mellé odaállítva egy olajoskanna, hogy a láncfűrész ne dermedt olajat kapjon, a másik oldalt pedig szódavizes ballon. Szerszámos ládák kinyitva, kulcsok, meg láncok a tűz körüli fahasábokon - ha fagyott lenne, a szerelő kezéhez ragadna.

Sára József brigádvezető fogad bennünket. Sára József a döntő, Kernya János a Volvós, Radványi Sándor meg Wirth Vince a fűrészes. Két ember hasogat, - új emberek a brigádban - egy pedig rakatba hordja a papírfát.

A brigád feladata jelentős: 9,5 hektárt tisztítsanak meg a papírfától, illetőleg

A papírfa kirúgja a fejszét, csak a negyedik csapásra fogadja be

hagyjanak meg gyönyörű tölgyeket, meg olyan fákat, amelyeken madárfészek van.- Három hónapig is elleszünk itt, s legalább háromezer köbméter papírfát termelünk ki. Most igen nehéz a dolgunk. Oda állok a fa tővébe, nézem, piszkálgatom, csapok kettőt, hármat a fejszével, aztán jön a neheze: merre döntsük a fát. A hó mindent betakar. Nem látjuk, hol van gödör, ág, tuskó - s ha az embernek ugrani kell, hamar fölbukhat. A termelésünk is ebből kifolyólag alacsony, negyede, mint jó időben. Azaz tizenhat köbméter per nap. A forint is negyede, alig száz foIjedős, bámész szarvascsapat „előőrse”

rintnál több, pedig most még hópénzt is kapunk, köbméterenként nyolc forintot.

A kivágott rönköket vonszoló traktor elmés drótkötélkapcsolóval, nehéz dübörgéssel halad - a vezető nem lát utat, rönköt, gödröt. Kínlódás most a favágók élete. A fa nem veszi be a fejszét. Láttam, hogy az igencsak gyakorlott Sára József brigádvezető kezéből is mint a puskagolyó vágódik ki a fejsze, a papir- fa megfagyott, magam is kértem egy emberkínzót. Jó fajta hasító szerszám. Nyele pompás, éle mint a beretva, ékje pedig direkt hasításra van kovácsolva. Tisztes távolba álltak tőlem a favágók - biztonsági okokból. Sok fát aprítottam, igaz leginkább gurigából tüzelőt, mégis úgy vágta ki a fejszét a kezemből a rönk, mintha villám csapta volna vissza. Inni is kell erre egyet, a langyos szódából. A nagy ijedtségre, persze, hogy arra. Szalonnára, meg kolbászra is lehetne inni, mert elérkezett az ebéd ideje.

Sáráéktól elköszönünk. Irány Gemenc. Pilótánk gyötri a Gazt, mi himbálózunk benne, pedig erősen kapaszkodunk. Megnézzük a tavalyi termés egy részét. Gemencben, a rakodón, a Duna partján legalább húszezer köbméter papírfa, szép gondosan rakatban, várja az uszályokat. Jeges a víz, nagy táblák úsznak lefelé, rajtuk egy-egy vízimadár, sirály, meg különféle récék. Hajó sehol. Az utat jelző villogót elsodorta a jég.- Majd tavasszal indul a szállítás, most ide közelítjük az anyagot - mondja az erdész.

És közben-közben elhaladunk egy- egy vadcsapat mellett. Az apróbb, a satnyább marad közelünkben, az életerő- sebbek, mint a villám törtetnek a hasig érő hóban. Az etetők mind tele. Friss lucernaszéna. A szóróhelyeken kukorica, meg más szemes takarmány. Vaddisznók túrásának nyoma van előttünk, meg három kismalac, akkorák, mint egy nagyobb katonakesztyű - megfagytak, aztán valami ragadozó szétszedte őket.

Különben a vadállomány szép. Fényes szőrűek. Amelyik közelünkbe ért, láthattuk, hogy nincs rajta fagysérülés - azaz annak nyoma, hogy az első hóesés után eső volt, s legalább tizcentis a jég felülete, amelynek tetejére a múlt héten hullott hó, tizenöt centis. Olyan mint a pehelypaplan. S látjuk ám az erdőtelepitők gondos munkáját is: körbekerített új telepítések. Egy méter kerítés több, mint száz forintba kerül. Némelyik területen a fákat netlonnal kötözték be, de látják annak nyomát is, hogy az őzek, szarvasok felbontják a netlont, s utánuk csak a hófehér nyár törzse mutatja a kártételt.

S szembe jön velünk egy erdész. Kis- kabátban, hetyke kalappal. Havrila János várja a bajai főnököt, meg a szekszárdit, s hóna alatt szorítja a könyveket, mivelhogy az iroda ilyen alkalmakra kitelepszik a favágókhoz. Állandóan szem előtt kell lenni annak, ami a papíron van. Havrila János adja a következő „parancsot”, menjünk be házához, s ebédünket ott kőltsük el.

Az erdészháznál három kutya csaholja körül a terepjárót.

PÁLKOVÁCS JENŐ KAPFINGER ANDRÁS

Következik: Házi nyiladék - élet az erdészházban.

Fűrészes és rakodó