Tolna Megyei Népújság, 1987. január (37. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-21 / 17. szám

1987. január 21. 1VÉPÜJSÁG 3 A baljós prognózisok ellenére Jó évet zárt az idegenforgalom A világ turizmusát - amely a második legnagyobb iparággá nőtte ki magát - az elmúlt évben sok minden megzavarta. A repülőgéprablások, a terrorcselekmé­nyek mérsékelték az utazási kedvet, és otthonmaradásra késztetett sokakat a ta­vasszal fellángolt sugárhisztéria is. A dol­lár árfolyama 1986-ban minden korábbi negatív rekordot megdöntve#mélypontra zuhant, minek következtében az egyéb­ként sokat utazó amerikaiaknak megdrá­gult Európa. Távolmaradásuk érzéke­nyen érintett olyan turisztikai nagyhatal­makat, amilyen Ausztria, Olaszország vagy Spanyolország: látogatottságuk, bevételük csökkent. Mindezek a hatások természetsen Ma­gyarországot is érintették, s mégis, min­dennek ellenére mi kifejezetten jó turisz­tikai évet zárhattunk. Bár az egész esz­tendőt felölelő statisztikák még nem ké­szültek el, tizenegy hónap adatai, és a ti­zenkettedikre vonatkozó becslések alapján állítható, hogy tavaly mintegy 16 millióan érkeztek az országba - közülük négymillióan turistaként - lényegesen több pénzt költöttek hazánkban, mint 1985-ben. így a turizmusból származó bevételek - mind a rubel, mind a dollár elszámolásúak - számottevően növe­kedtek. Nyitottság és nyíltság Mivel magyarázható, hogy a világszer­te tapasztalt pangás közepette a ma­gyarországi idegenforgalmat az élénkü­lés jellemezte? Természetesen nem egy, hanem számos tényezővel. Ami a terro­rizmus visszatartó erejét illeti, az bennün­ket viszonylag kevésbé sújtott, hiszen vi­lágszerte ismert, hogy Magyarországon kifejezetten jó a közbiztonság. Földrajzi helyzetünknél és politikai hovatartozá­sunknál fogva viszont erősen érintett bennünket a csernobili atomkatasztrófa, amelynek hatását a külföldi propaganda jócskán felerősítette. Ám a magyarorszá­gi turizmus gazdái ellentámadásba len­dültek azzal, hogy gyors és pontos tájé­koztatást nyújtottak a sugárzás mértéké­ről, s ez a mérték valójában nem adott okot semmiféle aggodalomra. A mérések hitelességét akár maguk a vendégek is ellenőrizhették, mivel azokat a nagy bu­dapesti szállodák légterében, a felszol­gált ételekben is megismételték. Ez a nyi­tottság rokonszenvre talált, és bátorítóan hatott azokra, akik egyébként óvakodtak volna a magyarországi utazástól. Nem volt, nem is lehetett eszközünk vi­szont a dollár leértékelődésének ellen- súlyozására. Akárcsak Európa más or­szágaiba, hozzánk is lényegesen keve­sebben érkeztek Kanadából és az Egye­sült Államokból, mint korábban. Tekintve, hogy 1985-ig az amerikai turisták aránya vendégeink körében erőteljesen nőtt, a tengerentúliak távolmaradása 1986-ban már érezhető veszteséget okozott. Ha csupán a negatív tényezők egy ré­szét sikerül ellensúlyoznunk, akkor leg­jobb esetben is csak megőrizzük korábbi pozícióinkat a világ turizmusában. Ám ennél lényegesen több történt: helyze­tünk javult. S ezt már más, további körül­mények magyarázzák, amelyek a koráb­bi múltban gyökereznek. Minőségi turizmus A hetvenes évek derekán-végén külö­nösen sokan keresték fel Magyarorszá­got, de különösen kevés pénzt költöttek. A beutazók nagy tömege túlterhelte a tu­rizmus viszonylag fejletlen infrastruktú­ráját: a közműveket, a kempingeket, a szállodákat, a strandokat, az üzletedet; rontotta a Balaton vízminőségét. A turis­ták alacsony pénzköltési hajlandósága egyebek között abból is fakadt, hogy alig volt mire költeni: szegényes volt a prog­ramajánlat, kevés volt a lehetőség a sportolásra, a szórakozásra. Mindezt felismerve hirdette meg a kor­mányzat a minőségi turizmus program­ját. S nemcsak meghirdette, hanem - nagyrészt - valóra is váltotta. Az akkor, a hetvenes évek végén kezdeményezett lépések gyümölcsei nagyjából mostanra értek be. Mint emlékezetes, nagy össze­gű idegenforgalmi célhitelt vettünk fel, amiből szállodák sora, több sportpálya, szórakoztató centrum, határátkelőhely épült. Az új, magas színvonalú szállodák, új, a korábbinál fizetőképesebb vendég­kört vonzottak, amely szívesen látogatja a játékkaszinókat, a teniszpályákat, az éj­szakai mulatókat. Ez a vendégkör termé­szetesen a sokszorosát költi, mint az, amelyik a túlzsúfolt Balaton-parti kem­pingekbe szorult. Nemrégiben megépült és megnyílta Bu­dapest Kongresszusi Központ, és részben ennek köszönhetően alaposan felélénkült a kongresszusi turizmus. Tudnivaló, hogy a nemzetközi tanácskozások résztvevői a legköltekezőbb vendégek; a megbeszélé­sek előtt és után szívesen vesznek részt a legkülönfélébb programokban. S a múlt évben több tucatnyi jelentős nemzetközi találkozónak adhatott otthont Magyaror­szág; talán elég a rákkutató orvosok, a Nemzetközi Szállodaszövetség budapesti kongresszusára, vagy a kempingezők debreceni világtalálkozójára emlékeztetni. Az export válfaja De kezdett divatba jönni Magyarország úgy is, mint az incentive túrák egyik cél­pontja. Jelentős multinacionális cégek, és kevésbé jelentős nemzeti vállalatok hozták dolgozóikat jutalomutazásra hazánkba. Az ilyen kirándulások szintén viszonylag gaz­dag forrásai a konvertibilis devizabevé­telnek: az incentive túrákat finanszírozó cé­gek általában rangos szállodákban foglal­nak helyet dolgozóiknak, s gondoskodnak változatos szórakoztatásukról is. A jelek szerint tehát igencsak érdemes volt az idegenforgalomba tekintélyes summákat befektetni; a dollárban szá­molt bevételeink tavaly 20-22 százalék­kal múlták felül az 1985. évit. Ehhez hoz­zá kell fűzni, hogy a turisták fogadásával, kiszolgálásával gazdaságosabban ju­tunk konvertibilis bevételekhez, mint ál­talában az áruexporttal. (Általában, mert természetesen vannak olyan exportter­mékeink is, amelyek jóval az átlag felett jövedelmeznek.) S azt is, hogy a turizmus révén gyakorlatilag exportálhatatlan áru­kat - nagyrészt szolgáltatásokat - sikerül külföldi valutákért értékesítenünk. De aránytalan képet festenénk a Ma­gyarországra irányuló turizmusról, ha - a siker magyarázataként - csak az ered­ményeket sorolnánk. Különösen a szak­embereknek kell felfigyelniük arra, hogy az egyik legfontosabb küldő országból, az NSZK-ból tavaly kevesebben utaztak hozzánk. Ennek okait okvetlenül meg kellene ismerni. Azután arról sem szabad megfeledkezni, hogy utazási irodák kül­földre ajánlott árai nem voltak mindig arányban a nyújtott szolgáltatásokkal. Nem minden vendégünk lehetett elége­dett a kiszolgálás módjával, legalábbis az alkalmazott árakhoz képest. Végre na­gyobb lendületet vett és új formákat is öl­tött hazánkban az idegenforgalmi szak­emberek képzése, de ez majd csak egy későbbi időszakban hozza meg - remél­hetően meghozza - az eredményeket. További teendők Az sem kifejezetten kedvező számunk­ra, hogy a mintegy 16 millió beutazó kö­zül csupán 4 millió volt az igazi turista, aki nemcsak átutazott országunkon, nemcsak néhány órára ruccant át a szomszédból. Bár - minden ellenkező híreszteléssel szemben - hasznot hajt a bevásárló turiz­mus is, példának okáért jobb áron kel el az a hús, amelyet az ebédre átránduló fo­gyaszt el a soproni vendéglőben, mint amelyet exportálunk: azért az igazán jó üz­let az, ha vendégeink napokat, heteket töl­tenek el hazánkban. S nemcsak fogyaszta­nak, hanem ismerkednek is országunkkal. Mint a számokból látható, az utóbbiak, a va­lódi turisták egyelőre igencsak kisebbség­ben vannak. Mindennek, s több más, itt fel nem so­rolt negatív tényező ellenére egyértelmű, hogy 1986 jó éve volt a magyar idegen- forgalomnak, amit ezúttal kevés európai ország mondhat el magáról. Megerősí­tette azt a meggyőződést, hogy a turiz­mus olyan ágazata a magyar gazdaság­nak, amelybe érdemes tekintélyes ősz- szegeket beruházni. GÁL ZSUZSA Elet a Sió-torkolatnál A Margit töri a jeget A zsilip felvizén hajók horgonyoz­nak „Jó” hírrel jön Erzsi néni, éppen a Sió­torkolati mű kapujában találkozunk. A. buszhoz igyekszik. Másfél hete Kese­lyűsből gyalog jár ki a munkahelyére, ta­karítani. Szalai László, a torkolati mű - a zsilip - helyettes vezetője nyugodt, kiskabátban jön elénk. Az iroda fűtött - az alvíz meg a felvíz jéggel borított. Tizenöt centi körüli a jég. A felvízen pedig füstölög a tanyahajó, s mellette ott van a Margit, meg a Szikra jégtörő-vontató, de üzemben csak a Margit. Két-három óránként beúszik a zsilipkapu felvizébe és összetöri a jeget. Tóth Sándor nehézgépkezelő azt a fel­adatot kapta, hogy a buszfordulót tisztít­sa meg, aztán induljon a lánctalpassal Palánkig, és ha felért, jelentkezés után menjen Medináig, ugyancsak a Sió jobb partján. Aztán megtudjuk, hogy Péti Jenő szer­dán mentette ki a borrévi gátőrt. Addig abból éltek, ami van - persze, egy vízi-er­dei ember kamrája soha nem üres. A gát­őrökhöz, erdőmunkásokhoz csinálják most a vízügy traktorai az utat. Ki tudja miért, mikor kell majd odavonulni, járható legyen az út. A zsilip alsó részén a gemenci hajó ki­kötője befagyott. Egy nyúl trappol át a Sión, felugrál tucatnyi ölyv, sirályok vij­jognak el fölöttünk. A zsiliphidat egy kis- traktor pásztázza és öt ember lapáttal hányja a havat. Nincs zsilipelés. Nincs hajóforgalom, a jeget nem lehet a kapuba engedni, szét­robbantaná a berendezést. A torony üres, a naplót szorgalmasan vezetik, s kétóránként jelentik a központnak a víz mozgását, hogy a Dunán dolgozó jégtö­rők tudják, merre menjenek, mire számít­sanak. A dunai torkolatig vagy három ki­lométer a Sió, s egybefüggő jégpáncél borítja. Akik ügyeletre járnak a Z-hajóhoz, a két kotróhoz, meg a jégtörőkhöz, soha nincsenek kibékülve vele: hideg a vízi edény. Hideg az acél, hiszen kívülről jég­páncél fogja, amíg azt darabokra nem tö­rik. „Harminc-negyven kiló kosztat hoza­tok ki, s az elég majd egy hétig” - mondja a gondnok, Hegedűs László. Aztán Hajdi Lajos fedélzeti mester is jön két ceglédi kannával, vizet visz a kot­rójára, amely majd, ha lesz víz, felúszik a Balatonra és ott öt évig végez munkát. Eddig valahol Bölcske térségében dol­goztak. A második számú kotró, ha az idő engedi, oda is megy majd vissza. Elviszi az ivóvizet a mester, kistraktor csinálta előtte az utat a telelő hajókig. Belelapozunk a naplóba. Nincs külö­nös bejegyzés. Egyszer volt mínusz 22 fok, de reggelre tizennégyre „melege­dett” fel az idő. Indulunk a Trabant felé, s megyünk vissza azon az úton, amelyet már kétszer végigjárt a lánctalpas, de a szekszárdi Volán buszai ezen nem tudnak, vagy nem akarnak a torkolati műig kihajtani, pedig heten-nyolcan dolgoznak kint, a hajók­ban is vagy tízen várják a tavaszt, és há­rom család lakik a telepen. Az erdőmun­kások fűrészei a távolban sikoltoznak. Százőtvenes traktor hosszú pótkocsival rönköt hoz, komótosan halad hatalmas terhével. Szép létszámú turistacsoport kér en­gedélyt a zsilipnél való nézelődésre. Megkapja az engedélyt az IBUSZ-cso- port. A két hóembert már ők csinálták jó­kedvükben az út mellé. A töltésen ballag­nak visszafelé Keselyűs irányába. A kis­A tanyahajó gondnoka vasúton már látszik, hogy elhaladt az első próbavonat... A Volán-sofőrtől megtud­juk, hogy a szovjet turisták most ebédelni Gemencbe, aztán „holnap” fürödni Harkányba. Annyira elidőztünk, hogy Erzsi nénit, a takarítóasszonyt utolérjük Keselyűsben. Ide pedig okvetlen be kell nekünk is térni, mert Füleki Ferenc régi-régi barátom, beteg: december hatodikén egy nagy vaddisznóhajtáson hátulról fellökte egy kan és gipszbe tették a lábát. Jobbulást kívánunk, és elindulunk a terepjáróval Szekszárd felé. Mintha szántáson halad­nánk, a fejünk kopogna a tetőn, ha nem lenne födve bundasapkával. PÁLKOVÁCS JENŐ Fotó: KAPF1NGER ANDRÁS Szovjet turisták egy csoportja Tóth Sándor nehézgépkezelő a Sió töltésén Palánk felé vette az irányt

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents