Tolna Megyei Népújság, 1987. január (37. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-03 / 2. szám
1987. január 3. ^tiÍÉPÜJSÁG 7 Az ipari üzemek kiszolgálása - váltás a gépellátásban Hőgyészi Állami Gazdaság III. Az állattenyésztés, a növénytermesztés fűágazatnak volna mondható, ha nem vezetik be azt, hogy más kerületek is munkájuk után, a gazdaságossági tevékenység alapján vannak megítélve. A szolgáltató üzemágat kibővítették, öszevonták az alkatrészjavltókat, szállítókat, műhelyeket és a kerületeknek kiadták a nagy gépeket, nehéztraktorokat stb. Orbán György kerületi igazgató elmondta, hogy a váltásra szükség volt, mert drágán dolgoztak a gépek.- Volt egy nagy teljesítményű, nehéztraktoros csapat, ez vonult kerületről kerületre, tábláról táblára. A JD, meg a FIAT traktorok, mint a taxik mentek munkát végezni. Nem mondom, ha fölvonultak valahova, nagy dolgokat tudtak csinálni, de az utazás, egyáltalán az icjő, az nagyon drága. Most ősszel megalakítottuk a szolgálati üzemágat. Az a dolgunk, hogy a kerületi „rangban” kiszolgáljuk a kerületeket. Mi javítjuk a gépeket, és a kezelők a területi rendszerben, kint vannak. Tehát jobban ellenőrizhető a munkájuk. A kerületi igazgató tudja, mikor kell a gépnek munkába állni, irányítani úgy a szállltójárműveket, hogy azok ne egy zsák táppal szaladjanak, a költségek beszámítsanak a helyi gazdálkodásba - nem közös kalapból osztódnak el. Hanem ahogy rosszul szervezik a munkát, úgy az eredmény is rossz lesz, nem vagy alig képződik nyereség. A javító, karbantartó hálózat minden dolgozója érintett abban, hogy a műhelyből kikerülő gép minél hosszabb ideig működjék. Abban is, hogy az alkatrészfölhasználás ne haladja túl a normát. Amelyik gép javítását elkezdik, kész program alapján fogják szerelőállványra a motort, a fődarabot, s a kijavított géppel dolgozó ember is érdekelt abban, hogy ne ötezer, hanem minél több üzemórát töltsön munkával, ne legyen állásidő. Az is természetes, hogy a szárítóüzemmel kapcsolatosan központi intézkedésre volt szükség. Itt már össze kell hangolni a búza, vagy a kukorica betakarítását, s mód van arra is, hogy a vetés alapján különböző időben érő termést nagy hatékonyságú komplex brigáddal, akár egyik tábláról a másikba haladva, kerülethatárokat csak az elszámolásnál ismerve, haladjanak. Ezért lehetett a szárítóüzem folyamatos működését biztosítani. Hiszen nem mindegy, milyen nedvességtartalommal megy a termény a toronyba. így előfordulhat, hogy „válogatják” a táblákat, hol kezdjék, s hol folytassák az aratást. Ezt kedvezőbbé teszi egyrészt az is, hogy a gazdaság területe hez való alkalmazkodás e kis üzemben is hasonló, mint az egész gazdaságban. Például a búza vetésterülete azonos maradt, mint 1985 őszén volt. Csökkent a mustár, meg a repce területe száz-száz hektárnyival - a piac hiánya miatt. A napraforgó is nem hozza azt, ami várható, de a harmadik fő növényként még „elmegy". A silókukorica, a lucerna, a tömegtakarmány, a legelőgazdálkodás azonban jelentős költségkímélő tényezővé lépett elő. A jó gazdálkodás érdekében, nyereséghozónak vezették be azt a rendszert, hogy hetven koca látja el az egész gazdaságot hízóanyaggal, malaccal. Olyany- nyira sikeres ez a kis lépés is, hogy 2500 malacot már el tudtak adni. A saját, szelektált kocák átlagos malacszaporulata ellésenként 8,9 volt, az éves szaporulat 23! A HÁG koncepciója, jövő évi terve azt célozza, hogy a 4,5-5 százalékos termelésnövekedést elérjék. A KB határozata szellemében fogtak az idei tapasztalatok értékeléséhez, s amint az írásainkból kiérződik, a jövő évi munka szervezése is eszerint a gazdaság és dolgozóinak gyarapodása érdekében történik - a nép- gazdasági igények - feladatok teljesítése részeként. nagy, a mikroklíma hatással van az érésre. A szállítási költség így valamiképpen „megtérül" összgazdasági szinten a szárítónál, tárolásnál, a betakarítási veszteség csökkentésével. Az új keresése révén jutottak el a szolgáltató üzerji, azaz kerületi rendszer kialakításához. Bevált ez a módszer. A traktorok után most más megoldásokat is keresnek, hogy kiadva a gépeket a kerületekbe, a felhasználókhoz, költségeiket minél pontosabban tudják elszámolni, lássák aj termelési folyamat közben, hol kell beavatkozni. A szolgáltató üzemágra is vonatkozik, mint más területekre, hogy a dolgozók 80 százalékában amolyan törzsbért kapnak. Húsz százalék fennmarad a minőségi munka díjazására, a differenciálásra. A siló elkészülte után az azzal foglalkozók akkor kapnak prémiumot, ha a tömegtakarmány minősége jó. A szántókat, vetőket akkor díjazzák külön, ha a vetés szép. Az állat- tenyésztők a szaporulat, a hozam alapján kapják a minőségi prémiumot. És nemcsak a munkások, hanem a brigádvezetők, kerületi igazgatók pénze is csökken vagy növekszik a munka mennyiségétől, minőségétől függően, és eladhatóságának mércéje alapján. Persze van különbség kerületi igazgatók, brigádvezetők fizetése, jövedelme között. Azt mondják a vezetők, hogy nem félnek attól, hogy a hatalmas területen lévő gadzaságon belül elindul majd a vándorlás - a bérek differenciálása következtében - egyik helyről a másikra. Egyrészt a nagy távolságok nem teszik ezt lehetővé, másrészt pedig ahogy kialakult egy jól működő tehenészbrigád, vagy traktoros csoport, nem hagyják el egymást. Helyükre megválogatják az embereket, ha valaki netán elköltözik, s megüresedik a helye. A munkaerő mozgása azonban mégis megfigyelhető. Most a gépek átszervezésekor például, más alkalommal meg ott, hogy a központi létszám csökkent. Idén például tizenkilenc személlyel kevesebben dolgoztak a gazdaság központjában, mint tavaly. A kerületek önállósága növekedéseként alakult ez így. Aki távozott, a környékre ment dolgozni, mások ki a kerületekbe, volt aki különféle termelésszervezési külső egységhez adta munkakönyvét. A mozgás egyik-másik motiválója az, hogy a munkások szorítják a vezetőiket: legyen meg a termeléshez mindig minden feltétel. A brigádvezetőt a kerületi igazgató tartja kézben, a teljesítmény minőségi és gazdaságos megszervezése miatt, s végül az egész kollektívát az motiválja a legjobban, hogy a HÁG egésze hozza azt a produktumot, ami elvárható. Egy kisebb jelentőségű, ám a maga nemében egyedülálló példával is igazolhatjuk a kerületi önállóságot, azaz a szabad munkaszervezést, felső beavatkozás nélkül. Az asztalosüzem vezetője, ipari elszámolás szerint vezeti huszonöt tagú üzemét. Tízmillió forint körüli az éves produktum, 10 százalékot meghaladja a nyereség. Kiing József üzemvezető amikor elment az igazgatóhoz, mondhatta: 1987- re már 8 millió forint értékű ajtóra, ablakra van rendelésük a tüzépektől.- Azt mondta az igazgató, tudjátok mi a dolgotok, mit várunk tőletek. A jövő évi termelésnek, nyereségnek azonos munkáslétszám mellett magasabbnak kell lenni, mint idén. A munka szervezése az anyagbeszerzés, a piackutatás már az én dolgom, s még az is, hogy a különféle speciális ablakokat, ajtókat megtervezzem, s egyedi gyártásukat határidőre elvégezzük. Az asztalosüzem kezdetben a Tolna megyei állami gazdaságokat látta el, szolgáltatásaik sokrétűek voltak. Most csak a saját gazdasági faipari munkát végzik, viszont az árutermelésük az egész országra kiterjed. A piaci igényekA szárítóüzem egész évi munkáját programozzák Kiing József Orbán György Ipari topog ás? „Az exportképes termelés fejlesztését elősegítő pályázati rendszert a jövőben is fenn kell tartani, és egyúttal a technológiai korszerűsítés szolgálatába állítani.” (Az MSZMP KB 1986. novemberi határozatából) Minden vállalatvezető tudja: az exportfejlesztő beruházás prioritást élvez, mégis ipari üzemeink nem érzik át kellően még ma sem, hogy a kormányzat, a bank, a Külkereskedelmi Minisztérium mindenekeié helyezi azon pályázókat, akik a minden piacon értékesíthető termékek előállítása érdekében fejlesztenek. E tekintetben, tehát nem lehet forráshiány, sorbanállás a banki hitelért. Ám a vállalkozási készség hiánya a túlzott óvatosság nem segíti elő a gyorsítást, a fejlődés dinamizmusát, az olyannyira óhajtott intenzív váltást. Mindannyian tudjuk, országunk devizaadóssága olyan mérvű, amely nem tűri tovább a késlekedő üzemi lépéseket. Az ágazati minisztériumok és a Magyar Nemzeti Bank által meghirdetett pályázat arra kell, hogy sarkallja termelő üzemeinket, hogy változtassanak megszokott szemléletükön. Mindezt nem véletlenül jegyzem meg. A napokban egy exportra is gyártó középüzem vezetője kifejtette, hogy biztosak a piaci bástyáik, évek óta nem volt szükség arra, hogy változtassanak a termékösszetételen, ebből fakadóan miért is lennének érdekeltek új produktum ki- fejlesztésében. Ez az álláspont nem elfogadható már csak azért sem, mert ha a vevőnek - legyen az külföldi vagy éppen honbeli - nincs új ajánlatom időről időre, egyszer csak azt veszem észre, udvarias telexe az üzleti kapcsolatok megszűntét jelzi. A partner sose hivatkozik arra, hogy mástól vásárol, mással kötött üzletet, amely számára a minőséget, az árat, a percnyi pontos szállítási időt tekintve előnyösebb. Sokkal inkább bővebben fejti ki a véleményét a korábban szállított termék hiányosságairól. Mezőgazdasági üzemeink, egyáltalán a hazai élelmiszergazdaság vállalkozó készsége jóval erőteljesebb, mint az iparvállalatoké. Jelzi ezt a gabonaprogramba való bekapcsolódásunk, a pályázatok útján elnyert világbanki hitel, amelynek köszönhetően elsősorban a műszaki technika korszerűsödik három lépésben. Úgy gondolom, illő példaként megemlíteni, hogy Tolna megye 31 mezőgazdasági üzeme az elkövetkezendő három esztendőben 468 millió forintos világbanki hitelben részesül az elnyert pályázatoknak köszönhetően. Az ipart tekintve viszont más a helyzet. Természetesen nem lennék reális, ha elfelejteném: Tolnában tucatnyi országos nagyvállalat gyáregysége, fióküzeme működik. Döntésük az előrébb lépést tekintve tehát eleve behatárolt, pontosabban „kiszolgáltatottjai” a nagyvállalati koncepciónak. Ám az említettek nem mentesíthetnek és nem oldozhatnak föl bennünket az alól, hogy belenyugodva a megszokott rendbe, ne tegyünk megfelelő intézkedéseket a piacon. A Tolna megye ipari üzemeiben is több lenne a lehetőség a lépésváltásra, mint amennyi példával találkozhatunk. Úgy gondolom, mindez annak ellenére is elgondolkoztató, hogy az utóbbi években a megye üzemei tettek ugyan erőfeszítéseket a termékek korszerűsítésére, ám ha mindezzel nem párosul a műszaki fejlesztés, az új technológiák bevezetése, akkor továbbra is csak egy helyben topogunk! Az idegen nyelv-tudás vállalati haszna Az egyre szélesedő külkapcsolatok ma már minden területen megkövetelik az idegennyelv-tudást. A jogszabályi rendelkezésekben e tekintetben nincs is hiba, bizosítják egyrészt az idegennyelv-tudás megszerzését, másrészt a megtanult nyelv hasznosítását. Az idegennyelv-tanulás támogatásában, annak politikai, gazdasági értékű felhasználásában az egyre nagyobb önállósággal rendelkező vállalatoknak jelentős szerepük van. Ma már a vezetők többsége megérti az idők szavát, s tudja, hogy az idegennyelv-tanulást elő kell segíteni. Amelyik vezető ennek vállalati előnyét nem ismeri fel, súlyos hibát követ el. Az állami rendelkezések ellenére is akadozik az idegennyelv-tanulás támogatása, de méginkább a megszerzett idegennyelv-ismeret figyelembevétele. A kollektív szerződések csak imitt-amott írják elő, hogy valamely csekély összegben hogyan és milyen feltételek mellett támogatják az idegennyelv-tanulást. Túlzás, sőt törvénysértő is, hogy sokszor néhány ezer forint tandíj fejében éveket írnak elő a munkaviszony fenntartására, mert különben súlyos anyagi és erkölcsi hátrányokat helyeznek kilátásba. Sokszor teszik ezt akkor is, ha tudják, már a szerződés megkötésekor, hogy dolgozójukat nincs lehetőségük olyan munkakörbe helyezni, amelyben a megtanult nyelv nélkülözhetetlen vagy éppenséggel hasznos. Pedig a vállaltok egyre szélesedő piaci megjelenése megköveteli a vezetők, a szakemberek egy vagy több idegen nyelv ismeretét. Ma még sok területen nem kielégítő a piacismeret, a külső kapcsolat, bátortalanok a kezdeményezések, s még sokszor a vállalat támogatásával megszerzett idegennyelv-ismeretet sem tudják kamatoztatni. Mi hát a teendő? Bátrabb kapcsolatteremtés, több kezdeményezés, mind több információ szerzése különböző forrásokból, külföldi folyóiratokból, újságokból. Akkor majd tá- gabb horizontban ismerhetjük meg a világpiacnak minden oldalát. Ezáltal több irányban vonhatók le helyesebb következtetések és gazdagabb tapasztalatokkal indulhatunk versenyre. Ez éppúgy érvényes gazdasági helyzetünkre, mint társadalmi, kulturális életünkre. DR. MOLNÁR JÓZSEF
