Tolna Megyei Népújság, 1986. december (36. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-06 / 287. szám

1986. december 6. NÉPÚJSÁG 7 Beteglátogatók Valamiféle kulturáltság mindig hiányzik Gyógyszerek, alkohol, káros élelmiszerek „kintről” Jól tudjuk, hogy élénk viták folynak ar­ról, helyes-e korlátozni a kórházi látoga­tást - legalábbis időben - avagy szüksé­ges és lehetséges-e a tilalmak feloldása. E témáról hosszasan beszélgettünk dr. Molnár Ádámmal, a szekszárdi megyei kórház főigazgató főorvosával. A lényeg az volt, hogy igenis, meg nem is. Mindig vannak olyan bizonyos szempontok, ob­jektív körülmények, melyek a voksot egyik, avagy a másik válaszra tétetik. A megyei kórház vonatkozásában a leg­több érv a „nem”-et erősíti, aminek szálai, eredői csupán részben Írhatók a jelen ro­vására, más részük pedig a múltba, kór­házaink építésének idejére, annak mi­lyenségére nyúlnak vissza. Másképpen: a legtöbb kórház, ahogyan a megyei is, jószerével zsúfolt, a kórtermek több­ágyasak, nincs az osztályokon külön tár­salgó... és így tovább. S szintén a „nem” körébe tartozik az a tény is, hogy beteg­látogatási kultúránk is bizony sok-sok kí­vánnivalót hagy maga után. Most pedig következzék egy körséta az egészségügyi intézményben, mégpe­dig a látogatási időben, ott is a felső por­tán, ahol a gépkocsik járnak ki-be. Do- bondi Dénes lassan négy esztendeje tel­jesít itt szolgálatot. Amikor értesül a be­teglátogatás témájáról, nyomban azt mondja nem kis rezignáltsággal:- Jaj, csak az ne volna! Tudja milyen itt a kép, amikor kinyitjuk a kaput? Akár egy nagy-nagy csatát látna az ember. Tüle­kedés, többen beszöknek gépkocsival... Pedig fel a hegyre a Gemenc Volán meg­szervezte az autóbusz-járatot. A vasútál­lomásról indul a busz, onnan a Béla téren át jön ide a látogatási idő kezdetekor. A végén pedig vissza.- És a hangoskodás - mondja a másik portás, Szilágyi István. - Lekiabálják az embert, s gyakran nem is válogatják meg a szavakat. (Arról is hallottunk, hogy a „lenti” bejáratnál egy alkalommal szabá­lyosan leütötték a portást. S a nagy tu­multusban mégcsak ki sem lehetett derí­teni a tettes kilétét.) tt Az osztályokon hasonló a népsűrűség, mint az imént a portán. A folyosói beug­róban - a dohányzásra kijelölt helyen - néhányan ülnek, többen álldogálnak. Az utóbbiak alig várják, hogy valaki felálljon a konyharuha-kockás műbőr borítású székről, már-már a „támadásos-hely- csere” jut az ember eszébe: No és aszta­lok... Telistele pakkokkal, legtöbben jóí­zűen falatoznak, s ez nemcsak az ápol­Kórtermi látkép - ráadásul szokvá­nyos takra, hanem a látogatókra is vonatkozik. S mi több, az egyik kórteremben nagy­ban folyik az élelmiszerek csomagolása. Az egyik hozzátartozó vagy húsz doboz májkrémet - ez a hetek során összegyűj­tött kórházi vacsora-sorozat eredménye - helyez biztonságba az átlátszatlan tás­ka mélyére, majd következnek a csoko­ládék, a tegnap esti körözött nejlon- zacskóban; külön szatyorba pedig a lite­res üdítők „majd jó lesz a gyerekeknek” címszó alatt. A gyerekeknek, akik közül egy hétéves forma valahogyan be is jutott a kórházba, - a mindenféle tilalom elle­nére - s amikor a nagymami kapacitálja, hogy fogyassza csak el a reggelről meg­maradt zsömlét a szelet szalámival, hát neki is lát, s úgy tűnik, jóízűen falatozik... A másik ágy körül is zajlik az élet: az ösz- szefutott ismerősök szintén jóízűen pletykálkodnak a faluban történt izgal­makról, de nem bírom szó nélkül, hát ille­téktelenül, de megkérem a nővért, hogy oszlassa már föl a „partit”, ugyanis sze­gény beteg öregasszony lassan már le­vegőt sem kap. Igaz, a következőkben vázolandó lát­ványban magamnak nem volt része, vi­szont nemegyszer halottam, hogy szabá­lyos vendégséget is rendeznek a kórházi ágyakon és környékén. A betegnek egyik ismerős hoz egy üveg itókát - bort, sört, töményét - aki, mint otthon, szívesen töl­töget a kedves ismerősöknek a fogmo­sópohárba, kisebb üvegbe a nedűből, hogy ugyan, koccintsanak már mielőbbi felgyógyulására... Aztán a nagy üveget maga is meghúzza. Abban persze kár hinni, hogy ez hozza meg a várva várt ja­vulást... Dr. Tornóczky János osztályvezető főorvos szobájában beszélgetve megál­lapodunk abban, hogy elsősorban a lá­togatással kapcsolatos pozitív jelensé­gekről ejtünk szót. De előtte elmondja a főorvos a nyugati kórházak azon gyakor­latát, miszerint úgynevezett első osztályú ellátást fizető betegek ápolását maguk, a család tagjai oldják meg. Vagyis egy­ágyas kórtermek, ahol a hozzátartozó is bent lakik - mondjuk kempingágyon al­szik - s az ő közelsége, gondos ápolása, szavai igen jó hatással vannak a betegre. Mivel nálunk a már említett kórházépítke­zési formák ezt nem teszik lehetővé, az ápolás a meglehetősen kisfizetésű ápolónők feladata.- Persze, disztingváltan is lehetne láto­gatni - mondja, s máris hozzáteszi: - Igen sok problémát jelent a beteg és a sze­mélyzet számára egyaránt a látogatók nem kellő kulturáltsága. Azonban némi jó irányú változás tapasztalható. De en­nek „sebessége" inkább a csigáéhoz ha­sonlítható, mintsem a versenyautókéhoz. Egyik legnagyobb gondunk, hogy a láto­gatók - például a beállítás alatt álló cu­korbetegeknél - megszegik az előíráso­kat, másként: nemcsak diabetikus élel­miszereket, italokat hoznak be. Igaz, hogy a betegnek elmondjuk, hogy mit fo­gyaszthat, de az röstelli visszautasítani az ajándékot. Persze, el sem fogyasztják, hanem itt bent tárolják. Helyes lenne, ha a nővértől érdeklődnének a látogatók, hogy mit tanácsos behozni. Jó volna, ha a látogatók együttműködésére és jóindu­latára is számíthatnánk... A másik téma az úgynevezett „szatyor-vizit”. Megszégye­nítő lenne a látogatók táskáját ellenőrizni. Viszont egyféle ellenőrzés van: afőnővér, Mező Sándorné a reggeli vizitek alkalmá­val megnézi, milyen élelmiszereket tarta­nak itt bent a betegek, s bizony a zöld hú­sokat, fogyasztásra nem alkalmas élel­miszereket kidobja. Mert sajnos, néhány beteg áthágja a tárolási elveket, szem­pontokat. Aztán más témát feszeget dr. Tor­nóczky János, ami nincs szoros össze­függésben a látogatásokkal, de igen fon­tos beszélni róla:- A cukorbetegek között nagyon sok a kövér ember. Ezek az elhízottak itt bent megtanulják a diétázást. Viszont hazatér­ve - jórészt a család unszolására - erről megfeledkeznek. Mit mondjak? Ez már- már járványszerű jelenség... No és igen káros! Szóval, hogy az előzőekben a pozitív dolgokról beszélgettünk, a következők­ben van mitől tartani igazán. Ugyanis dr. Szabó Károlyt, a tüdőosztály vezető főorvosát - arra kértem, hogy a negatívu­mokat, a gondokat sorolja. Azt mondja, neki azon nem kell sokat tűnődnie, úgy­hogy kapásból állítja össze a „listát”. 1. Nagyon sok látogató beszökik a ke­rítésen a nap legkülönbözőbb óráiban. 2. Sokan kihasználják társadalmi pozí­ciójukat, s úgy gondolják, abból követke­zően bármikor bejöhetnek. Hogy zavar­ják az itt folyó munkát, az számukra „nem téma”. S akinek nincs „pozíciója”, hát ke­res - és talál is - magának patrónust. 3. Behozzák a gyerekeket. Ezzel kap­csolatban nemcsak a fertőzésveszély je­lent gondot, hanem a beteg ember látvá­nya is rossz hatást gyakorol a kicsinyek­re. 4. Egyszerre sokan jönnek egy beteg­hez, akit igencsak fárasztanak. És nem kímélik meg a „külvilág" rossz híreitől sem, azaz zaklatják. Amennyiben valaki otthon fekvő beteg, annak nyugalmát meg akarják őrizni... de itt... 5. Nem ritka, hogy alkohollal „kedves­kednek” a kórházban ápoltnak. 6. Körülállják a beteg ágyát, s megtár­gyalják, hogy mi a helyzet a palántával, a szomszédasszonnyal, meg akármit. A beteggel nem is foglalkoznak. 7. Gyakran hazaviszik a beteg elrakos­gatott élelmiszereit. 8. Sőt, amertnyiben vasárnap ebédet hoznak a családtagjuknak, hogy az itteni koszt se vesszen kárba, hát a „kintiek” elfogyasztják... Még a látvány is elretten­tő.- Volna még mit felsorolni, de most mellőzöm a továbbiakat. Legfeljebb any- nyit fűzök hozzá, hogy magam ugyan régóta vagyok ebben a közegben. Tehát az elmondottakat magam tapasztaltam, de nemcsak az én megállapításaim ezek, hanem kollégáimé is. A sebészeti osztály feladataiból adó­dóan különbözik a többitől. Érthető, hi­szen ott milyen betegek vannak? A műtét előtt állók, a frissen mütöttek, illetve a fel­épülőfélben levő lábadozók. Mint dr. Ke­lemen Endrétől, az osztály vezető főorvo­sától megtudtuk, az intenzívet kivéve ná­luk is hasonló a látogatási rend, mint a többi osztályon. Röviden így összegez a főorvos:- A mi osztályunkon a látogatók - többnyire hozzátartozók - megértöek. Ez nyilvánvaló, hiszen jórészt mütött bete­gekről van szó, s az ő esetükhöz a közvé­lemény is másként viszonyul, mint akiket „csak" kezelnek. Általában megbeszél­jük, hogy milyen ételféleségeket lehet behozni, s ahhoz is tartják magukat. És egyébként is, nem baj, ha hoznak ételt, hiszen a betegek igencsak rászorulnak a kosztkiegészítésre, mivel a kórházi koszt minőségben és mennyiségben is (saj­nos!) hagy kívánnivalót maga után... Végezetül pedig: mindhárom főorvos­sal beszélgettünk arról, hogy vannak olyan látogatók, akiknek állandó belépő­jük van, melyet az osztályvezetők adnak ki számukra. Ezek persze az úgynevezett ritka betegek esetében vannak, s hihet­jük, hogy indokoltak. Mi több, megérté­sünkkel találkozhatnak. V. HORVÁTH MÁRIA Veszteséggel indult, nyereséggel zárul az év Kinek kell a bőrruha, a szőrmebunda? Ha egy ember húszesztendös akkor szép legyen, ha harminc erős, negyven­évesen okos, ha pedig betöltötte az ötve- net akkor gazdag - tartja az ismert mon­dás. Ha mindezek a grádicsok a gazdál­kodó szervezetekre is érvényesek, akkor a Simontornyai Bőr- és Szőrmefeldolgo­zó Vállalat éppen ereje teljében van, lé­vén most december 15-én lép megala­kulásának huszonkilencedik esztende­jébe. Úgy tűnik azonban, hogy a simon­tornyai vállalat legerőteljesebb férfikórá- ban került a padlóra. Történelem és trend A vállalat kezdetben bőr és szőrme, va­lamint fémhulladék feldolgozásával fog­lalkozott, s mindössze 25-en dolgoztak a cégnél. Később a profil kiegészült a ke­fekötéssel és az asztalosipari munkával. A szőrmekikészítő részleg 1961-ben kezdte meg munkáját, s 1963-tól labdát is gyártanak. Ettől kezdve egyenletesen fejlődött a vállalat, s 1976-ban 200 millió forint lett az árbevétel. Ment minden hát a maga rendjén. Labda, elegáns női juh- nappakosztüm, bőrszoknya, prérifarkas bunda, megrendelésre nemesszőrme bunda - nerc, mókus, pézsma, róka - ezek egyenként 30-80 ezer forintba ke­rülnek. Minthogy azonban évről évre csökkent a fizetőképes kereslet, a drága nercbundákból például legfeljebb egyet- egyet rendelnek évente. Időközben a Magyar Divat Intézet küldi a trendeket. Például a következőt: „A női felsőruházati kereslet az 1987. tavaszi­nyári szezonban kis mértékben csökken. Ez a csökkenés 1-2 százalék körül mo­zog majd. A különböző fogyasztói cél­csoportok gazdasági helyzetében nem várható jelentős változás, így a már több szezon óta tartó polarizációs folyamat to­vább folytatódik. A lakosság szűkebb ré­tege az eddigieknél jóval többet fordíthat ruházkodásra, de a többségnek az e cél­ra kiadható jövedelemhányada csökken. Nagy részük csak az elhasználódott ru­haneműjének cseréjére gondolhat.” „Magyarországon változatlanul ér­vényben van az a tendencia, hogy a la­kosság visszafogja ruházati kiadásait részben az áremelkedések hatására, il­letve azok kompenzálására. Tapasztala­taink szerint * a Magyar Divat Intézet pa­neladatait elemezve - fokozatosan csök­ken a férfiak összruházati kiadása.” A trend - irányt mutat. Az elegáns, fi­nom bunda, bőrruha, szoknya hiába di­vat, sokunknak megfizethetetlenül drága,- csupán egy bőrszoknya egy havi fize­tésünkbe kerülhet. A Bőr- és Szűrmefeldolgozó Vállalat viszont élni akar, prosperálni, s a simon­tornyai munkásoknak kenyeret adni. Ehhez minőség kell Fontos dolog a minőség például a szőrmekikészítő részlegben, ami napi 400 darabos be- és kidolgozással bizto­sította a szőrmekonfenkció üzem részére az alapanyagot, a qalifix szőrmét, a gal­lért és szőnyeget. Egy korábban megkö­tött társasági szerződés alapján a kiké­szítő üzemrész közös üzemeltetésben működik a Hortobágyi Állami Gazdaság­gal. A szerződés megkötésének idősza­kában ez az állami gazdaság 8 millió fo­rintot adott át a vállalatnak fejlesztésre- ennek fejében az üzem által megter­melt nyereség 50 százalékára jogosult. A szerződést 1975-ben kötötték, a nyere­ség ilyan fajta megosztása az akkori kö­rülmények között reálisnak mutatkozott. Időközben azonban a gazdasági sza­bályozók elemei módosultak, a külső kö­rülmények szigorodtak, a vállalat gazdál­kodásában pedig nem képződtek olyan pénzeszközök, amelyekből jelentős fej­lesztést lehetett volna végrehajtani. A szerződéskötés évében, és az azt követő időszakban az üzem évi 20 millió forint körüli nyereséget realizált, aminek a fele a vállalatnál maradt. Ez nem volt kis ösz- szeg. A változás 1980-ban következett be - a hazai és a világpiacon. Az exkluzív termékek iránti kereslet csökkent, minek követ­keztében kevesebb lett a vállalat össz- nyeresége. Ez azonban nem változtatott a Hortobágyi Állami Gazdasággal megál­lapodott osztozkodási részarányon - ezt, vagyis a nyereséggel arányos osztozás arányát a napokban vizsgálják fölül. Az mindenesetre tény: a Hortobágyi Állami Gazdasággal való kapcsolat semmikép­pen sem szakadhat meg, hisz ez az egyetlen hazai cég, amely a vállalat ka­pacitásának megfelelően nagy volumen­ben, és ütemesen képes szállítani a fel­dolgozásra váró nyersbőrt. Bőrruha, bunda, qalifix, irhakabát, gal­lér. Ezekhez kereskedelmi partner kell, van belőlük sok. A Felsőruházati Nagy­kereskedelmi Vállalat, a Meteor, a Módi, a Konsumex Aranypók, az „S”-modell, a Tannimpex, az Artex, a Konsumex, a Hungarocoop, a Bőrker. A Bőrker az idei évtől vásárlója a vállalatnak, s a külföldi kiállításokra is küldenek modelleket. A biznisz az biznisz, amelyik modellből si­kerül eladniuk azt szériában megrende­lik a külkereskedelmi vállalatok. Most legfőképp a qalifix bundának van piaca, a termelői ára 6-7 ezer forint körüli. Ezt viszik autós-félbundának, és fogy a bőr­ruha, külföldi bőrből legfőképp. Mert a hazai juhnappa bőrruha alapanyaga drága és a minősége is sokszor kifogá­solható. A megtorpanás oka, okozata Mindenekelőtt abból kell kiindulnunk, hogy kevesen viselnek, vesznek szőrme­bundát, bőrruhát. Mert drága. Nyilván ez az egyik oka annak, hogy a Simontornyai Bőr- és Szőrmefeldolgozó Vállalat az 1986-os év első fél évét mint­egy ötmillió forint veszteséggel zárta. Ez az ötmillió veszteség árbevételkiesésből, a fedezeti hányad, a minőség romlásá­ból, az eladatlan készáru felhalmozódá­sából adódott. Hozzájárult ehhez az is, hogy az év első felében a vállalat igazgatója táppén­zen volt, s sokan eközben a jobb kereset reményében elmentek a vállalattól. Akadt aki elment, s ismét visszajött. A szám­adás, s a számonkérés időközben aka­dozott. Á 472 főfoglalkozású dolgozó, s a 270 bedolgozó végezte a maga dolgát, növel­ték a bőr- és szörmekonfekció választé­kát. Tennivalók - októbertől A vállalat vezetése október elején in­tézkedési tervet dolgozott ki a veszteség felszámolására. Emelték a labdaexpor­tot, tavaly 180 ezret vett meg az Adidas cég, idén 210 ezer labdát küldenek Nyu- gat-Németországba. Több és szebb, di­vatosabb bőrruhát készítenek. Állan­dóan nézik a költségek alakulását, ami­nek az eredményeképpen csökkennek a ráfordítások. Felülvizsgálták a raktári készleteket, az anyag- és energiatakarékosság minden­napi tennivaló. A munkaidőalap teljes ki­használására, a készletek átlagos szint­jének betartására fokozott gondot fordí­tanak. A feladatát mindenki megkapta, s az eredmény: az október elején elkészített intézkedési terv 25 pontjából négy nem teljesült a hónap yégére, csupán pár nappal később. A raktáron lévő 146 bőrkabátból októ­berben 107-et adtak el, a szőrmekikészí­tőben és a raktárban is maradt még fél­kész-, illetve készáru. A kritikus helyzetből mindenképpen igyekszenek kimozdulni, ezért elkészítet­ték a távlati intézkedési tervet, amely a gazdálkodásra, a műszaki fejlesztésre, és a szervezeti felépítésre vonatkozik. A tervek végrehajtását a vállalat igazgatója, s minden vezetője naponta ellenőrzi. Szigorú vezetés, következetes, egyen­letes munka, piacbővítés. Ez jellemző az év második felében a Simontornyai Bőr-és Szőrmefeldolgozó Vállalatra, s ez ad reményt arra, hogy az 1986-os esztendőt nem veszteséggel, hanem 1Q millió forint körüli nyereséggel zárják. D. VARGA MÁRTA A nyüzsgés kezdete

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents