Tolna Megyei Népújság, 1986. december (36. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-06 / 287. szám

( TOLNA \

6 "rtlËPÜJSAG

1986. december 6.

MÚLTUNKBÓL

I- A beszélgetés idejére átadta főnöke a saját szobáját Maga most az ő székében ül. Kívánta-e valaha, hogy mindennap vezetői székben üljön?- Kérem tisztelettel, én soha nem voltam olyan vágyakkal és elképzelésekkel felruházva, hogy emberek vezetését el tudjam látni.

I- Gondolom azért a kereskedelemben eltöltött negyvenkét éve alatt léphetett volna előre.- Talán lett volna rá alkalom, ellenben én úgy alakítottam azéletemet, hogy tisztességesen dolgozzak és ne kelljen elutasító választ adni. Inkább helyettem döntött a munka és az eredmény, amelyet produkáltam. Igaz, hogy egyszer voltam vezető, boltvezető Kajdacson. De ez más.

I- Életének állomásairól kicsit később beszéljünk. Mostarra vagyok kíváncsi, hogy pályakezdésekor menynyibe került egy méter kasmíranyag?- Ahol 1942. szeptember 1 -én elkezdtem a pályámat, ott abban a nagydorogi vegyesboltban főnököm méteráruval nem foglalkozott. Vegyeskereskedés voltunk és azt árultuk, ami kellett a falunak.

I- Tényleg, mi kellett Nagydorog- nak, az 1942-es háborús időben?- Cejgpantalló, kendő, gatya és minden más napi cikk. Ellenben többnyire élelmiszert árultunk, de tartottunk mellette papírt, tintát, terpentint, olajat, petróleumot, cigarettát meg pipadohányt. Elképzelésem az volt, hogy majd később Nagydorogon nyitok magamnak egy kis vegyesboltot. Végül is, 1946-ban a deportálásból hazatért Fishli József visszavett a boltjába. Egy akkori nagyon kedves emlék: mi 1946 karácsonyán már a saját magunk készítette szaloncukrot árultunk.

I- Miért akart mindenáron kereskedő lenni?- Akartam, csak hát nehezen lettem igazán azzá. Édesapámékat kuláknak nyilvánították, és ezért engem sem tartottak alkalmasnak arra, hogy dolgozhassak.

■ - Mit csinált ez alatt az idő alatt?- Segítettem édesapáméknak gazdálkodni, de nagyon hajtott a vágy, a pult, az ember. Próbálkoztam mindenütt és mindenhol kezemben a segédlevéllel, de nem kellettem senkinek. Kénytelen voltam időnként elmenni Rácalmásra egykori mesteremhez alkalmi munkásnak, hogy élni tudjak. Dolgoztam, de nem voltam bejelentve az esztékába, így negyvenkét év helyett csak negyven után kapok nemsokára nyugdíjat.

I- Mikortól tudott végre kilépni a kényszerű szorításból?- 1951-ben tudtam végre elhelyezkedni. Először a Népbolthoz kerültem, majd a nagydorogi földművesszövetkezetnél lettem segéd.

I- A szakma azt tartja Bozóti Pálról, hogy a még fellelhető igazi kereskedők egyike. Mit tanult Fischli Józseftől?- A szakmaismereteken felül mindazt, amely nélkül elképzelhetetlen ez a munka. A vevők alázat nélküli tiszteletét, valamint azt, hogy mi őértük vagyunk. Hogy az érdeklődőből később vásárló lehet. Hogy minden fillérből pengő majd később forint lesz. És, hogy ne látszódjék rajtam rossz kedvem, a köszönésről ne is beszéljek.

I- Mi, fiatalok vajmi keveset tudunk a felszabadulást követő évek kereskedelméről. Mit tudtak akkor vásárolni az emberek?- Alapvető élelmiszereket, ruhaféléket, vasárut. Ha azt mondom, hogy a műszaki cikkeknél a viharlámpa volt az egyedüli ilyen termék, akkor a maga korosztálya mosolyogni kezd.

■ - És milyen luxuscikket árult?- Kérem szépen, volt a Molnár-Mózer kölni, aztán a Fekete Macska. Ezzel vége. A ruházati választék abban a^ időben roppant szerény volt. Ezt is nehezen hiszik el a mai fiatalok. Húst az én boltomban nem árultam, de a hús „forgási sebessége” egynapos volt. Ha érkezett a hússzékbe, akkor az néhány óra alatt elkelt. Nagyon sok volt Kajdacson a feketevágás. Erről azért már többet tudhatnak. Megjelentek a rendőrök, aztán bíróság, végül börtön.

I- Lépjünk életében előre újabb néhány évet..- Kajdacsi főboltosságom után, a Mészövnél lettem ruházati előadó, ezt követően a Szövosz-iskolára küldtek, majd visszakerültem a Népbolthoz, a „büntetőlágerba”...

I - Hová?- Mi népboltosok így becéztük a szekszárdi festék-háztartási boltot. A legpiszkosabb és a legnehezebb munkát ebben az üzletben kellett végezni. A festékáru nagy hordókban érkezett, a savakat is ki kellett mérni. Nem úgy mint most, amikor már szinte előrecsomagolt, palackozott minden.

I- Azt is tudom, hogy boltosházasság a maguké.- Harmincegy éves koromban nősültem. Mellettünk volt az akkori negyvenhetes számú tej- és kenyérbolt. Feleségem ott dolgozott. Elváltán élt két gyermekkel. Elvettem és utána született meg a közös lányunk. Nem lett több gyerekünk. De kérem, a családról többet ne kérdezzen.

I- Kérdezek mást Maga is egyke, és talán annyit én is mondhatok, magam is ebben a cipőben járok.-Tudom mire akar kilyukadni. Én azért lettem egyke, hogy apám földjét ne kelljen megosztani. Több közös gyerekünk pedig azért nem lett, mert összesen háromnak a felneveléséről kellett gondoskodni.

I- Egyik kereskedőtársa protezsálta be jelenlegi munkahelyére, a Röviköt szekszárdi lerakatához.- Egy ízig-vérig becsületes kereskedő. Egy olyan ember, akinek lelke volt ez a munka; Landauer Sándornak hívják. Az ötvenes évek végén, ő akkor a Népbolt- központban dolgozott. Kértem, ajánljon új munkahelyet. Közbenjárásával lettem a mostani helyemen instruktor. Akkortájt így nevezték az üzletkötőt.

■ - És miként kötötte az üzleteket?- Volt egy 125 köbcentis motorkerékpárom és volt egy nagy bőröndöm. Állandóan jártam a megyét, a megye boltjait és mutattam a portékát. Akkor nem az értékesítés volt a döntő feladat, hanem a boltok szakmai segítése, irányítása. 1957. július 11-től vagyok itt. Ha megérném a jövő júliust, akkor kereken harminc évet dolgoztam le a Rövikötnél.

I- Mi mindent élt meg itt és a kereskedelemben ennyi idő alatt?- Alapvető, lényeges és hihetetlen nagy változásokat. Az áruellátás javulását, a tőkés és a szocialista importáruk beérkezését, a választék bővülését, minőségben és az igényességben egyaránt.

I- Nagyon sok minden függ magától. Saját vállalatának, de az ügyfeleinek is. Merthogy a megrendelt cikkeken túl kurrens árukat is tud juttatni. Nem próbálták megvesztegetni?- Nem. Erre csak azt tudom mondani, hogy már távolról meglátszik egy üzletkötőn, hogy becsületes-e vagy sem. Magam mindig arra törekedtem, hogy olyan kapcsolat alakuljon ki köztem és üzletfeleim között, amelynek a kölcsönös érdekek vezette munkakapcsolat az alapja. Partner és partner között, a korrektség és megbízhatóság. Az is igaz, hogy türelmet kíván és igényel ez a munkakör. Mondjam azt, hogy „a vevő mindig úr volt és mindig is az lesz”.

I- Most igencsak örülök, hogy ezt mondta. A régi kereskedőt kérdezem, mi napjainkban miért nem érezzük ezt a morált?- Lehetek nagyon őszinte?

I - Csak az legyen!- A kereskedelmi szakma nem tölti be ma a hivatását. Most nem kereskedelem van, hanem pusztán eladás. Nagyon ellentmondásos az utánpótlás-nevelés is. Azt tapasztalom, hogy ha egy gyerek sehová máshová nem való, akkor „menjen el boltosnak”.

I- Az agyvérzés kerülget, amikor egy üzletben átnéznek a fejem felett és azt mondják: „Tessék, kérni.”- Kérem tisztelettel, van számtalan lehetőség a vevő megkérdezésére. Mit szabad adni? Miben segíthetek? Mit tetszik kérni? Egyébként a parancs szó használata sem elvetendő. A vevő pénzért igenis kérjen, és az eladót tisztelve parancsoljon. Érzésem szerint a képzés mellett a kereskedelemben tapasztalható áldatlan helyzet csak akkor változik meg, ha biztosítják a dolgozók kellő anyagi érdekeltségét is. Ezt a szakmát csak azzal az elhatározással lehet elkezdeni, hogy tisztelni kell a vevőt. Akkor lehet később megbecsülésről is beszélni.

I - Ön beszél róla?- Beszélhetek róla. Munkámat mindig elismerés övezte. Most, hogy egyre közeleg a leszámolás ideje furcsa érzéssel jövök dolgozni. A legrosszabb az lesz, hogy elszakadok a szakmától és attól a sok-sok embertől, akik partnereim és munkatársaim voltak három évtizeden keresztül. Kénytelen vagyok foglalkozni ezzel, mert ezt hozza a holnap.- Ha holnap visszagondol majd a kereskedői szakmában eltöltött negyvenkét évre, milyen hatásokat tart meg emlékezetében, amelyekről tudja, hogy hozzásegítették boldogulásához?- Édesapám nevelése és példája. Aztán, amikor 1945. május 16-án az akkori dunaföldvári járás főszolgabirája - mint első fokú iparhatóság - segéddé nyilvánított. Aztán első tanítómesterem, Kocsis bácsi ezt mondta nekem: „Édes fiam, tanulj meg becsületesen élni, becsületesen kereskedni, az embereket megtisztelni és becsülni". És amikor ide jöttem, ehhez a vállalathoz.

I- Amelynek munkája során összesen 3 milliárdot, tavaly pedig csak egymaga 125 millió forintot forgalmazott Mennyi pénzzel megy nyugdíjba?- Én az itt töltött évtizedek alatt egyetlen egy alkalommal sem kértem fizetés- emelést. Számításom szerint 6-7 ezer forint között lesz a nyugdijam.

SZŰCS LÁSZLÓ JÁNOS

Ki a szegény? Ki jogosult arra, hogy szegénységi bizonyítványt kapjon, és ügyében a hivatalos szervek díjtalanul járjanak el? Az ember hajlamos arra, hogy már az első pillanatban megadja a kérdésre a választ. Ha rátekintünk egy- egy ágrólszakadt gyermekről készült egykori fényképre, a partba vágott putrik lakóira, a falvak végén lévő szalmatetős telepekre - azonnal látjuk: nem dúskáltak a földi javakban, nekik adni kellett, nem pedig elvenni tőlük. Emlékezem például arra, hogy egykor a községi tisztviselő ránézett az irodájában szorongó gyermekseregre, és minden vizsgálódás nélkül kiadta a szegénységi bizonyítványt, s mehettek a dunai uszodába díjtalan fürdésre. A szóban forgó tisztviselőnek nem okozott gondot megállapítani: ki a szegény. S nem kell egyetemi végzettség ahhoz sem, hogy hova soroljuk a „munkaerő platz”-on a munkára várók seregét. A régi mérce: szfegénynek az tekinthető, akinek jövedelme nem haladja meg a mindenkori napszámbér szintjét.

Hagymássy Lajos paksi lakos 1935. szeptember 14-én felkereste az alispánt, s közölte vele: visszavonja a belügyminiszterhez küldött panaszát. Ezzel befejeződött egy 3 évig tartó huzavona. Belátta, panaszára nincsen megoldás. Mi volt a gondja? Ö maga is, mint az uszodára váró gyereksereg, várta, adjon igazolást a községi elöljáróság arról, hogy szegény ember, nincsen vagyona, nincsen jövedelme és peres ügyét szeretné díjtalanul lebonyolíttatni. De a községi elöljáróság 1933. május 30-án elutasító határozatot hozott. „A megejtett nyomozás és köztudomás alapján megállapítást nyert, hogy kérelmezőnek úgy a magánélete, mint társadalmi érintkezése oly mérvű, hogy ezzel járó kiadásai a községben szokásos napszámnál nagyobb összeget tesz ki” - szól az elutasító határozat indoklása.

Dühbe gurult a kérelmező amikor elolvasta az elutasító határozatot. Még hogy neki olyan az életvitele, hogy nem szorul ilyen bizonyítványra. Leült írógépéhez, s megírta fellebbezését az alispánhoz. Tudatta, hogy méltánytalanság érte, és orvoslást kér. „Nevemen nincsen egy talpalatnyi föld sem, haszonélvezője volnék mintegy 40 hold homoknak, melyben pár hold szőlő is van, de ennek esetleges jövedelme le van foglalva, úgy hogy én két év óta egy fillért onnan nem kaptam, mert ottan nem gazdálkodnak, hanem mást tesznek, amely ellen jogsegélyre van szükségen... Feleségemnek csak annyi vagyona van, hogy éppen élünk... Folyik két perem Hagymássy Zoltán (főispán volt - a szerk. megj.) és Dénes ellen... egy éve bementek bátyáim Tarisznyás (Gerő) főjegyzőhöz és tiltakoztak az ellen, hogy nekem szegényjögot adott, mondván hogy nekem vadászjegyem van” (Korábban a pereskedéshez kapott szegénységi bizonyítványt a községtől - miközben az úri passziónak számító vadászati jogot vásárolt.)

A fellebbezésből kiderült, hogy korábban 30 millió koronáért autót vásárolt, volí 280 hektó bor is - de ezek ékszerré változtak...

„Ami magánéletemet illeti, abba bele senki sem tekinthet, mert az nem nyilvános. Hogy társadalmilag érintkezem úri emberekkel, az csak a találkozás és beszélgetésre szorítkozik, mert ezt velem, akik úri embernek érzik magukat, megtehetik és meg is teszik...”

És sorolja, mintegy dicsekvésként, hogy 2 esztendeje már nem fizette a kaszinói tagdíjat sem, a villanyt kikapcsolták nála, „de örülök ennek is, hogy kikapcsolták, mert tartom magamat olyan jóérzésű embernek, hogy a paksi villanyból nem kérek...”

Az alispán, Szévald Oszkár, jól ismerte a Hagymássy családot,legszívesebben félretette volna az egészet, de nem tehette, az ügy elindult.

Az ügy a vármegyei tiszti ügyész asztalára került, aki visszaadta az egészet azzal, hogy tisztázzák milyen szegénységi bizonyítványt akar a kérelmező, olyat-e amelyik „azt igazolja, hogy jövedelme nem nagyobb mint a lakóhelyén szokásos közönséges napszám, vagy pedig olyant, amely azt igazolja, hogy az indítandó perben a per költségeit fedezni nem tudja...”

Az ügyészi kérdés tisztázása után ismét a megyénél volt Hagymássy Lajos ügye, de azt másodfokon is elutasították (1933. szept. 19 ). Ezt követően a belügyminisztert boldogították, aki a felülvizsgálati kérelmet átadta a közigazgatási bíróságnak. Az ítélet elutasító volt. Most

az ítélet alapján mást is megtudunk. Mint írásunk fentebbi részében írtuk, 40 holdra haszonélvezeti joga volt a panaszosnak. Az ítélet pedig arról szól, hogy volt 1/3 háza, 12 és fél hold földje, közel 5 hold szőleje, a feleségének háza, 3 és fél hold földje és fél hold szőleje.

De hiába volt a vagyon, az adósságok miatt - amelynek hosszú listáját az alis- páni iratok őrzik - a vagyont zárolták, zárgondnokul Hagymássy Zoltánt nevezték meg. 1934. szeptember 25-én a zárgondnok jelenlétében zálogolásra került sor... Felnyitották a lakást (bezárva találták a feleséget H. L.-nét) és több holmit elszállítottak.

Mi sem természetesebb, hogy a panasz ismét a belügyminiszter asztalára került. Ö azonban az alispánhoz tette le az ügyet. Az alispáni hivatal meghallgatására beidézte a panaszost. Nos, ő panaszkodott.

De most már többet mondott az előzőknél. Bepanaszolta a község főjegyzőjét, Tarisznyás Gerőt, és a járási főszolgabírót, Polgár Istvánt is. A legfőbb vád: összejátszanak, puszi-pajtások, és noha Tarisznyás Gerő ellen Polgár számtalan fegyelmit kezdeményezett - el is marasztalták több esetben - ez nem zavarja őket abban, hogy esetenként összejátszanak... Bepanaszolta azt is, hogy a község Biritó-pusztán ároktisztítást végzett, de annak költségeit nem hárították át az illetékesekre, illetve, nem hajtották be a tulajdonosoktól a rájuk eső költségrészt. Külön pontba foglaltatta a panaszos, hogy „Paks község képviselőtestülete még 1929. évben elhatározta, hogy Kormányzó Úr Ö főméltóságának 10 éves bevonulási jubileumából egy utcát és pedig a fő utcát, róla nevezi el. Ez a határozat ma sincs végrehajtva.” (A pontosság kedvéért közöljük, hogy a hivatkozott határozatot 1930. március 30-án hozta a képviselőtestület 27/1930. szám alatt.)

Újabb pont a panaszlistán, hogy az első világháború áldozatainak emlékére szobrot vásároltak, de a panasz napjáig nem állították fel (Zárójelben megjegyezzük: a szobor ellenszenvet váltott ki a község lakóiból, s ezért hosszabb időn át a zálogolt tárgyak között őrizték...)

Időközben Pakson kiderítették, hogy Hagymássy Lajos nem újította meg a vadászjegyét, de ő maga vadászterületet bérelt, amelyen engedély nélküli vadász- társaságot alapított. Igaz, ő maga nem hódolt a vizsgálódás időszakában a vadászszenvedélynek, de biztosította, hogy barátai kellemesen töltsék idejüket va- dászgatással...

Időközben - úgy tűnik, hogy ismerősei vagy családtagjai jobb belátásra bírták - visszavonta panaszát. Ezzel azonban az ügy nem került le a napirendről. Ugyanis az alispán felszólította a járási főszolgabírót: utasítsa a községi elöljáróságot, hogy az utca új nevének megfelelő táblákat készíttesse el, és hajtsa végre a házszámtáblák cseréjét. Utasította továbbá, tudja meg, hogy a meg nem felelő hősi emlékmű helyett rendeltek-e másikat.

Az egész eddigieket itt be is fejezhetnénk, némi tanulságra hivatkozva, de nem tehetjük, mert az alispáni hivatalhoz 1936. február 29-én újabb panasz érkezett, Resch Gyulától, a községi képviselőtestület tagjától. Panaszt tett a képviselőtestületi választások elhúzódása miatt, továbbá egy artézi kút létesítése körül is érzett néminemű gondot: „Most készült el egy artézi kút, amely 8000 pengőbe került és lett belőle egy közönséges kerekes kút, amelynek értéke 300 pengő” - irta. És szóvá tette a Hagymássy Lajos által is említett szobrot. Idézzük: „Méltóságos Alispán Úr! Ez is csak Pakson történhetik meg, mint sok minden más. Van a községünknek egy hősök szobra, 60 000 pengőbe került, ezen szobor már 10 esztendeje a községi raktárban hentereg...”

A panasz a járási főszolgabíróhoz került kivizsgálásra, aki a vizsgálódásának eredményéről készített jelentését így kezdte:

„Resch Gyula paksi notórius feljelent- gető panaszos beadványát tisztelettel visszaterjesztem és jelentem, hogy panaszai alaptalanok.”

Be kell fejezni az írást. Felesleges lenne folytatni. Ki gondolta volna az ügy legelején, hogy egyetlen ki nem adott szegénységi bizonyítvány ürügyén lelepleződik egy nagyközség úri világa.

K. BALOG JÁNOS

Bozóti Pál kereskedő, üzletkötővel