Tolna Megyei Népújság, 1986. december (36. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-31 / 307. szám
1986. december 31. inTËPÜJSÀG 9 Gyermekorvosnál Kubában különösen nagy gondot fordítanak a gyermekek egészségvédelmére Költő az atommoratóriumról- A Szovjetuniónak az a döntése, hogy az egyoldalú atommoratóriumot az év végéig meghosszabbítja, olyan felhívás, amely mellett nem lehet elmenni szótlanul - jelentette ki Mihail Matu- szovszkij ismert szovjet költö, a népszerű „Moszkva parti esték” cimű dal szövegírója.- Hosszú életem során sok országban jártam - mondja a költő. - Láttam a Tadzs-Mahalt Indiában, a felejthetetlen Akropoliszt, Kyoto Arany-templomát, a Notre Dame-ot, a novgorodi Szofija székesegyház ezüstkupoláit. Elképzelhetetlennek tartom, hogy mindez valamikor porrá és hamuvá váljon. A szovjet emberek bíznak benne, hogy az emberiségnek lesz elegendő ereje és a józan észre hallgat. Az NDK fehér aranya a meisseni porcelán Erős Ágost szász választófejedelem amikor 1710-ben a Drezda melletti Meissenben megalapította Európa első porcelán-manufaktúráját nem gondolhatta, hogy vállakózása több mint két és fél évszázaddal később számottevő pénzforrást jelent majd egy ország gazdasága számára. Az NDK területén lévő porcelánüzem azóta semmit sem vesztett hírnevéből. Termékei az egész világon keresettek. S bár Meissenben az üzleti forgalomra vonatkozó adatokat éppoly titokként őrzik, mint a gyönyörű munkák gyártási technológiáját, annyit azonban az üzem egyik irányítója elárult, hogy termékeik nyolcvan százalékát külföldön értékesítik. A kobaltkék alapszínű, és a XVIII. századtól kezdve két, keresztbe rakott kardot mintázó emblémát viselő portékák exportjával tetemes devizát biztosítanak az NDK népgazdaságának. A porcelángyártás titkai portugál közvetítéssel jutottak el Európába. Ágost uralkodásának idején a porcelángyártás már javában virágzott Franciaországban. A fejedelem pedig bolondult a kínai porcelánvázákért. Ezért úgy határozott, hogy megteremti „házi" üzemét, és hogy túltegyen a vetélytárs francia udvaron, újabb eljárások kidolgozására ösztökélte jól fizetett mestereit. Ennek eredményeként Meissenben gyártottak először a világon kemény porcelánt, azaz magasabb hőfokon égették ki a dísztárgyakat. A minták kínai hatást tükröztek azóta is: tájképek, életképek, madarak, virágok. A meisseni porcelánüzem mai gazdája, az állam féltve őrzi a választófejedelem által megalapozott hagyományokat. Sorozatban nem gyártanak, a meisseni porcelán kizárólag megrendelésre készül. Borsos ára miatt az NDK-ban magánszemély nemigen juthat hozzá. A berlini, a drezdai és a lipcsei luxusszállodák éttermeiben viszont pompázatos meisseni tányérokból ehetnek a vendégek. Főként az NSZK-ba, Ausztriába és Svájcba szállítanak, de újabban vevőkre találtak az Egyesült Államokban és a porcelángyártás egyik őshazájában, Japánban is. Ahhoz, hogy a meisseni porcelán ne csupán a hírnevéből éljen, komoly felkészültségű művészek és szekemberek alapos munkája szükséges. A gyártást egy, öt művészből álló csoport irányítja. Ök tervezik meg a mintákat, a díszítő elemeket. A meisseni üzem 1600 művészt, porcelánfestőt és munkást foglalkoztat. Meissenben egyszerre kétszáz tanulót vezetnek be a porcelángyártás fortélyainak világába. Az NDK-ban itt folyik a leghosszabb szakmunkásképzés: az ide bekerülő tanoncok négy évig koptatják az iskolapadot, illetve a szerszámokat, de még ezt követően sem vallhatják magukat teljes értékű porcelánfestőnek. Egy mintázó körülbelül tíz esztendei továbbképzéssel érheti el, hogy valóban a meisseni porcelánkészítés mesterének, Ágost választófejedelem hagyatéka „örökösének” mondhassa magát. Phenjan ★ HORIZOflT^ Szovjet és amerikai halászok együttműködése tengeri kikötő? A Tedong olyasféle szerepet tölt be az észak-koreaiak életében, mint nálunk a Tisza. Megéneklik népdalokban, költők kedvelt témája volt. Hegyek között ered, fenyveseken áttörve szurdokokon keresztül jut ki a phenjani síkságra. Szabályozása előtt, ha jöttek a monszunesőzések, tengerré nőtt. Máskor meg olyan alacsony volt a Vízállás, hogy kisebb hajócskák is csak üggyel-bajjal küzdhet- ték fel magukat Nampóból az alig 60 kilométerre fekvő Phenjanba. A folyó szeszélyességét egészen a Nampó-gát átadásáig nagyban fokozta a Sárga-tenger 5-8 méteres árapály-ingadozása. A dagály behatóit a fővárosba és gyakran fenyegetett árvízzel. A duzzasztóművel kiküszöbölték ezt a veszélyt. Emellett a nagy tengerjárók számára is állandóan hajózhatóvá tették a Tedongot, hogy azok, ha rendeltetésük úgy kívánja, bejuthassanak a fővárosba. Egyéb hasznot is hajt majd a gátrendszer. Innen indul az az öntözőcsatorna, amely a folyó menti tartományokban mintegy 100 000 hektár rizsföld rendszeres öntözését oldja meg. Ipari és ivóvizet is szolgáltat majd a Tedong az alsó folyása környékén kialakult településeknek. A folyóparton haltenyésztő központokat létesítenek. A gáthoz kapcsolódóan bővítik a vasúti és közúti hálózatot. Üdülő- és gyógyüdülő-központokat, gyermektáborokat, hétvégi pihenőhelyeket, horgásztanyákat építenek. S ahogy az igazi tengeri kikötővároshoz illik, Phenjanban hatalmas nyilvános tengeri akváriumot létesítenek. Jóm Talbot szerint a vezetése alatt álló szovjet-amerikai vegyes vállalat az Egyesült Államok nyugati partvidékének legjobbja. Megjegyezte, hogy a két ország halászai, akik tíz évvel ezelőtt egyesítették érőfeszítéseiket a halászatban és a halfeldolgozásban, sikeresen állták a versenyt más vegyes vállalatokkal. Az idén sikeresen végződött a szovjet és az amerikai halászok négy közös expedíciója. A két ország körülbelül 50 hajója több mint 220 ezer tonna tőkehalat, lepényhalat és szardellát zsákmányolt és dolgozott fel. Sok amerikai kapitány azzal a kéréssel fordult a társasághoz, hogy őket is vegyék fel, mivel a társaságban állandóan van munka és szilárdak a munkabérek, ami a tengernél élő amerikai családok számára nem jelentéktelen. Az utóbbi években a szovjet-amerikai társaság jelentősen megerősödött, így képviseletet nyithatott Moszkvában. A szovjet távol-keleti városban, Nahodká- ban létesített képviselettel vállvetve gyorsabbn megoldják a halászati és az értékesítési feladatokat.- Közös munkánk fő vonása a kölcsönös segítségnyújtás - folytatja Jim Talbot. - Hálával gondolunk a „Szulak” bíborvörös fényeffektus figyelhető meg. A bolygó külsejére és jellegzetességeire vonatkozó legújabb adatokat a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának Kozmikus Kutató Intézete szolgáltatta, ahol tovább folyik a VEGA-program szerinti expedíció adatainak megfejtése. A szovjet űrállomás 30-60 kilométeres magasságban végzett optikai megfigyeléseket a Vénusz éjszakai oldalának atmoszférájában. Amikor a földi utasításnak megfelelően kikapcsolódott az űrállomás által kibocsátott megvilágítás, a műszerek azonnal sugárzást észleltek, amelynek forrása a bolygó felülete volt. A sugárzás erőssége egyre növekedett, minél mélyebbre engedték az érzékelő készüléket. A sugárzás hullámhossza körülbelül egy mikront tett ki. Éppen az egy mikron hullámhosszúságú tartományban található az a határ, amely elválasztja egymástól az infravörös és a látható vörös spektrumot. A tudósok feltételezik, hogy ez a kisugárzás sajátos „átlátszó ablakokon” keresztül jut el az atmoszféra felső rétegeibe. Ezek az „átlátszó ablakok” valószínűleg csak lokális szakaszai az égboltnak, ahol a porfelhők szétszakadnak. Ez a kisugárzás minden valószínűség szerint a bolygó forró felületének hőkisugárzásából keletkezik. Mongol műemlékek Megújuló kolostor nyék között éppen az ű udvarában halt meg 1723-ban Zanabazar, a mongol lamaista egyház első vezetője. Az akkori hivatalos változat szerint viszont a császár a főpap emlékére, tiszteletére emeltette az épületeket, nem sajnálva sem pénzt, sem embert. Ezzel magyarázható, hogy viszonylag hamar, kilenc év múltán az építők mára befejezésről adhattak számot. Napjainkban is folytatódnak még a felújítási munkálatok, bár egy-egy épületet már átadtak. Ezeket megtekintve nem kételkedhetünk: a szakemberek mindent megtesznek azért, hogy a látogatókat hamarosan újból eredeti pompájában fogadja a nyugalom és boldogság szentélye.- dl A gondos munka gyümölcse - felújított épületrész Már a nomád mongol törzsek is figyelemre méltó s egyedi vonásokat viselő épületeket emeltek, de a szentélyek, kolostorok száma főleg a buddhizmus elterjedése (XV-XVI. sz.) után emelkedett. Századunk elejére már 700-nál is több ilyen jellegű épület volt Mongóliában. Az idő azonban kikezdte ezeket, így elkerülhetetlenné vált rekonstrukciójuk. 1979-ben kezdték el például az Amar- bajaszgalant kolostor felújítását, s a munkálatokban három esztendeig az UNESCO szakemberei is részt vettek. A mennyei nyugalom és boldogság nevét viselő kolostort az ország egyik legszebb buddhista építészeti emlékeként tartják számon. Mongólia északi részén, az Iven-Gol folyó festői völgyében, a XVIII. század első felében húzták fel a kolostoregyüttes falait. Az akkori kor követelményeinek az épületek nemcsak a díszítés, belső kivitelezés, hanem az építészeti megoldások szempontjából is megfeleltek. Érdekesség például, hogy a főtemplom esővíz-elvezetése mai szemmel is korszerűnek mondható. Érdemes pár szót szólni Amarbajasz- galant eredetéről is. Az építésre Kanszi mandzsuriai császár adta ki az utasítást: a kiváltó okról megoszlanak a vélemények. A legenda szerint azért cselekedett így, hogy elterelje a figyelmet arról a kétségtelen tényről: gyanús körülméSok időt és energiát vesz igénybe a felújítás