Tolna Megyei Népújság, 1986. december (36. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-29 / 305. szám

1986. december 29. 2 KÉPÚJSÁG A Pravda cikke a nacionalizmusról A nemzetiségi viszonyok javításában nagy szerepe van a vezetők helyes kivá­lasztásának - írta vasárnap a nacionaliz­mus és az internacionalizmus kérdései­vel foglalkozó vezércikkében a moszkvai Pravda. Rámutatott, hogy a párt az össz-szö- vetségi állam érdekeiből indul ki, amikor a vezetők kiválasztásáról, értékeléséről, elhelyezéséről, áthelyezéséről nevelésé­ről és oktatásáról dönt. „Ezeknek az érdekeknek szem elől tévesztése, a helyi, nemzetiségi érdekek előtérbe tolása az­zal a veszéllyel fenyeget, hogy a protek­ciózás és a sógor-komaság útjára téved­nek a dolgok.” A nemzetiségi viszonyok terén a kom­munista párt által elért átalakulásokat a Pravda „a szocializmus egyetemes civi­lizációt gazdagító vívmányának" minősí­tette. A szovjet nép minőségileg új társa­dalmi és nemzetközi egységként lép fel, s ezt az egységet a gazdasági érdekek, az ideológia és a politikai célok kovácsolják egybe - hangoztatja. Az eredmények ugyanakkor nem je­lentik azt, hogy a nemzetiségi folyamatok problémamentesek. „Most különösen fontos azzal törődni, hogy valamennyi köztársaság hozzájárulása a társadalmi- gazdasági haladás gyorsításához, az egységes nemzetgazdasághoz megfe­leljen a köztársaság megnövekedett gaz­dasági és szellemi lehetőségeinek. Hatá­rozottan meg kell akadályozni, hogy a helyi érdekeket az országos érdekek elé sorolják, akár az országos források fel- használásáról, akár az eredmények fel­kerekítéséről, a tervek és kötelezettsé­gek teljesítéséről szóló jelentések elfer­dítéséről legyen szó” - írja. „A gyakorlat bebizonyította: alapve­tően fontos, hogy a vezetőségbe vala­mennyi nép és nemzetiség képviselőjét bevonják, hogy az egyes területek között állandó legyen a vezetők cseréje, hogy tapasztalt dolgozók váltsák egymást a köztársaságok és a központ, a járások és a városok között, mert ebben rejlik a tapasztalatok gyors átadásának, a veze­tői színvonal növelésének kulcsa” - mu­tat rá a Pravda. „A népek és nemzetiségek gazdasági és társadalmi haladása nemzeti öntuda­tuk növekedéséhez vezetett. A sikerek fölötti büszkeségnek nincs köze azon­ban a nemzeti kérkedéshez és elbizako­dottsághoz, mert mondjuk meg nyíltan: ezek a jelenségek még korántsem szűn­tek meg” - mutatott rá a Pravda, majd hangsúlyozta, hogy nemcsak a múlt ma­radványairól van szó. E jelenségek tápta­lajául szolgálhat az önelégültség, a „min­dent szabad” hite, a valóság megszépíté­sére való törekvések, és az, hogy az adott nemzetnek a közös sikerekhez való hoz­zájárulását felnagyítják és más nemzetek dolgozóinak segítségét lekicsinylik vagy elfelejtik. Az SZKP KB lapja állandó feladatnak nevezte a nacionalista és soviniszta je­lenségek elleni harcot, a szovjet embe­reknek az ország más népei és nemzeti­ségei iránti megbecsülés és barátság, valamint a szovjet szülőhaza iránti szere­tet szellemében történő nevelését. Ez a párt és az ifjúsági szervezet, a ta­nácsok és a szakszervezetek feladata - mutatott rá a lap anélkül, hogy konkrétan utalt volna az elmúlt hetekben Kazahsz­tánban lezajlott nacionalista jellegű tün­tetésekre. Vanunu pere Izraelben Vasárnap egy jeruzsálemi kerületi bí­róság előtt megkezdődött Izrael fennállá­sának legellentmondásosabb és viharo­sabb „kémpere” : a 32 éves Mordehai Va­nunu nukleáris technikusé. Vanunu a londoni The Sunday Times egyik októbe­ri számában fényképekkel illusztrált nyi­latkozatot közöltetett az állam érzékeny hadászati kérdéseiről. Elmondotta - lel­kiismereti okok miatt - azt, hogy az or­szág déli részén fekvő Dimonában, ahol ő maga tíz esztendőn át dolgozott, húsz év óta nukleáris fegyverkezési program folyik. A közöltek annál kevésbé hatottak a teljes leleplezés erejével, minthogy a szakértők ezt úgyis több mint sejtették, és a londoni cikket azzal a kommentárral erősítették meg, hogy Izrael a világ hato­dik atomhatalma napjainkban. A bíróság kérdésére a vasárnapi, más­fél órás tárgyalási szakaszban a marok­kói születésű Vanunu ártatlannak vallotta magát az ellene felhozott, elméletileg ha­lálbüntetést hordozó kémkedési és ha- zaárulási vádban. Vanunut lemeszelt ablakú autóban vit­ték a bíróságra, kézibilincsben volt, és sem a zárt tárgyalás előtt, sem pedig az­után nem adtak neki alkalmat arra, hogy bármit közöljön a nyilvánossággal. Nem­rég - egy perfelvételi tárgyalás alkalmá­ból - Vanunu a tenyerére írt üzenettel ad­ta tudtul a sajtónak a maga verzióját arról, hogy milyenek voltak a bíróság elé állítá­sának hivatalosan mindmáig nem tisztá­zott körülményei: vagyis hogy szeptem­ber 30-án, egy Londonból érkező reggeli British Airways-járatról Rómában elra­bolták. Egy olasz vizsgálóbíró jár el az ügyben, és nyomozását az angol légiforgalmi vál­lalat alkalmazottaira is kiterjesztette. A Vanunu-botrány miatt Izrael és Anglia, il­letve Izrael és Olaszország között diplo­máciai érintkezés volt. Mai kommentárunk Jó év,rossz év - Reagan szerint Jó vagy rossz év volt az idei? Nézőpont kérdése. Ronald Reagan ameri­kai elnök mindenesetre igen optimistán, „nagyon jó esztendőnek”nevezte. Mások talán nem teljesen így látják, esetleg kételkedésre késztető részle­tekkel. Igyekezett csupán azokra a tényekre szorítkozni, amelyek szerinte büszkeségre, megelégedésre adnak okot az amerikai kormányzatnak. A világ közvéleménye az 1985-ös genfi csúcsértekezlet és a sorozatos szovjet javaslatok alapján sokkal többet remélt az óesztendőtől, mint ami­ről a Fehér Ház most beszámolhatott. A reykjavíki Gorbacsov-Reagan-tár- gyalásokon „világossá vált, hogy a leszerelés kérdésében elfoglalt állás­pontjaink közötti eltérés csökkent" - mondta szokásos év végi rádióbeszé­dében az amerikai elnök. Arról azonban nem szólt, hogy Washington hibá­jából mekkora lehetőség maradt kihasználatlanul, s hogy ma is érvényes a szovjet ajánlat, amelynek célja a nukleáris fegyverek teljes felszámolása a 2000. év kezdetéig. Az elnök kincstári optimizmussal arról beszélt, hogy 1987-ben mind az Egyesült Államok, mind a Szovjetunió előtt kedvező ki­látások nyílnak a haladásra az alapvető problémák megoldása felé. Csak azt felejtette el megemlíteni, kinek mit kell ahhoz tennie, hogy a derűlátást ne kövesse ismét pesszimizmus, mint például idén ősszel, az izlandi fővá­rosban. Elsősorban amerikai belpolitikai és gazdasági kérdéseket vizsgálva Reagan eredményként könyvelte el a gazdaság lassú, de egyenletes nö­vekedését, az adóreformot, a kábítószer-kereskedelem és általában a szervezett bűnözés ellen hozott intézkedéseket. Viszont nem sok szót vesztegetett az „irangate" botránysorozatra, amelyet pedig megfigyelők a Nixon lemondásához vezető Watergate óta a legkomolyabb amerikai po­litikai válságnak tartanak. Ráadásul fennáll annak a veszélye is, hogy a de­mokrata többségű törvényhozás és a megtépázott tekintélyű Fehér Ház vi­szálya cselekvésképtelenné teszi az elnököt a legfontosabb kérdésekben, így a fegyverzetkorlátozási tárgyalások ügyében is. Ez a lehetőség komoly aggodalmat kelt világszerte, s a legrosszabb változatként szerepel a lehet­séges fejlemények sorában. Jó vagy rossz év volt 1986? A választ mindenki megadhatja saját maga számára. Most már az a fontos, milyen lesz 1987. Szeretnénk osztani Rea­gan véleményét a lehetőségekről, de éppen ő volt az, aki az idén elsétált a legkedvezőbb alkalmak mellett is. Sajnos, nincs rá garancia, hogy jövőre másként történik majd. HORVÁTH GÁBOR Atom kísérletek Es Nevadában most is reng a föld... Az Egyesült Államokba ellátogató nagypénzű turisták, akiket még min­dig vonz a hajdani vadnyugat roman­tikája, az idén is megfordulhattak Te­xasban és felidézhették a kalandre­gényekben oly sok hamisítással áb­rázolt régvolt cowboy-világ emlékeit, a coltok dörgését, és az ivókban rendszerint halállal végződő drámá­kat. Sokan Amarillo városkába is eljut­hattak, ahol ugyan nincs túl sok látnivaló, de ha az elszántabbak vet­ték maguknak a fáradságot, és ki­ruccantak az innen alig 27 kilométer­re észak-nyugatra fekvő, mintegy 40 négyzetkilométernyi területet elfog­laló „Panter” vállalat birodalmába, egy egészen új Texassal ismerked­hettek meg. Szovjet és amerikai szakértők Szemipalatyinszkban „A fiúk dolgoznak” És ez már semmiben sem hasonlít a lasszóvető tehenesfiúk álromanti­kájára. Az igazgatósági épülethez közeli bemutatóparkban a mindenre kíváncsi utazók - egyébként nem kis meglepetésükre - lencsevégre kap­hatják az atomkor legkorábbi idő­szakából származó nukleáris bom­bák makettjeit, köztük az 1945 augusztusában a japáni Nagaszaki- ra ledobott „Fát man”-nek, „kövér fickónak” becézett plutónium-szer­kezet hű másolatát, és az 1960-as évek két „szuper-modelljét”. Az ide­genek mozgástere itt azután be is fe­jeződik. Ha már elkattogtatták fény­képezőgépeiket, udvariasan kites­sékelték őket. Az automatikus ka­merákkal és a 160 állig felfegyverzett őrrel körülvett titkos üzemet ugyanis, ahol a föld alatti szerelőcsarnokok­ban a legkorszerűbb nukleáris tölte­tek készülnek, az illetéktelenek elől a legszigorúbban elzárják. Ide senki más nem léphet be, csupán az itt fog­lalkoztatott 2400 munkás, technikus és mérnök, no meg azok a különle­ges felhatalmazású személyek, akik időnként ellenőrzik, megfelelő ütem­ben halad-e a Pentagonból megren­delt atomrobbanófejek gyártása. A külvilágtól legalább ennyire el­szigetelt a nevadai sivatagnak az a nagy kiterjedésű körzete, ahol szinte állandóan morajlik a föld, mintha ki­törni készülő vulkánok magkamrái­ban felgyülemlett roppant energiák keresnék a felszínre vezető utat. Az innen nem túl nagy távolságban neon-fényreklámok özönében für­dő, játékkaszinóiról hires-hirhedt Las Vegas épületei gyakran megre­megnek. Ilyenkor a rulett- és a kár­tyaasztalok körül helyet foglaló bennfentesek cinkosan összenéz­nek és jelentőségteljesen megjegy­zik: „Úgy látszik, a fiúk már megint dolgoznak...” Dolgoznak, bizony, és a házfalak egyre sűrűbben rázkód­nak meg. A szovjet „kihívás” Az 1960-as évek elejéig a nappal is vakító fényárban úszó távoli szik­laormok körvonalait láthatták mesz- sziről az erre vetődök, de több mint két évtizede megszűntek az efféle „tűzijátékok”. A „fiúk” - mert erre kö­telezte őket az 1963-as atomcsend- egyezmény - abbahagyták a légköri robbantásokat, és a föld alá vo­nultak. A szöges drótkerítéssel, elektronikus biztonsági berendezé­sekkel és marcona őrökkel hermeti­kusan elzárt kísérleti telep -, amely leginkább kietlen, kráterekkel tele­tűzdelt Hold-tájra emlékeztet - csak látszólag kihalt. A 300-600 méter mélységű lyukakat vájó fúrógépek kezelői, a számítógépek, a mérőállo­mások, és az ellenőrző pontok sze­mélyzetei nap mint nap precíz mun­kával készülődnek a soros nukleáris kísérleti robbantásokhoz. A prototí­pust előállító üzemek - köztük a „Pointex” - mindig pontosan, a meg­szabott határidőre szállítják az MX, a Trident-2, a „Midgetman” rakéták és a robotrepülögépekbe beépítendő új mintájú töltetekhez konstruált beren­dezéseket, a csillagháborús hadvi­selésre szánt, még kipróbálatlan technikai „csodákat”. A Fehér Házban és a hadügymi­nisztériumban a tanácsadók közben nem kis izgalommal újból és újból ar­ról vitatkoznak, hogyan reagáljanak Moszkvának arra a „kihívására”, mi­szerint ismét meghosszabbította az egyoldalúan vállalt atomrobbantási moratóriumot. A közvéleménykuta­tási adatok szerint az amerikaiak többsége egyre kevésbé érti, a kor­mányzat miért nem csatlakozik a fegyverkezésnek gátat vető kezde­ményezéshez? Ronald Reagan a te­levíziós kamerák előtt erre így vála­szol: „Az Egyesült Államok és szö­vetségeseinek nemzetbiztonsági ér­dekei megkívánják a kísérletek foly­tatását, ellenkező esetben a nukleá­ris elrettentés elveszítené hitelét”. Megátalkodottság A Pentagonnal szoros kapcsolat­ban álló tudományos kutatók váltig azt erősitik, az „űrvédelmi pajzs” megteremtéséhez még legkevesebb 100-200 további föld alatti atomrob­bantásra van szükség. Hans A. Bethe, a neves fizikus, aki annak idején oroszlánrészt vállalt az atom­fegyverek megalkotásában, például így vélekedik: „Ha ki akarjuk fejlesz­teni a fantázia határait súroló tömeg- pusztító eszközöknek az atom- és hidrogénbombát követő harmadik nemzedékét, akkor sohasem hagy­hatjuk félbe a kísérleteket”. Ezt a megátalkodottságot sokan most már Nyugat-Európában sem képesek felfogni és megérteni. Egyre többen vallják, hogy a szovjet példa nyomán el lehetne jutni a nukleáris robbantá­sok általános és teljes betiltásáról szóló szerződés megkötéséhez. A washingtoni válasz erre az, hogyha meg is állapodnának az atomcsend­ben, lehetetlen volna megbízhatóan ellenőrizni az egyezmény betartását. Valóban? A szeizmológusok már eddig is cáfolhatatlanul bebizonyítot­ták, hogy a ma rendelkezésre álló modern mérőműszerekkel a legki­Valahol - Nevadában sebb nukleáris töltetek föld alatti rob­bantása is nagy pontossággal ész­lelhető és megkülönböztethető min­den más, földrengés okozta rengés- hullámoktól. Az idén, július 18-án például Sze- mipalatyinszk és Karkalinszk körze­tében - ahol a szovjet kísérleti telep van - az oda vizsgálatok céljából meghívott amerikai szakértők is ész­lelték a sokadik nevadai földmoz­gást. Egyikőjük, Paul Bodin, a követ­kezőket mondotta erről: „Mérnök­ként nagyon elégedett vagyok mű­szereink kifogástalan működésével, de mint az USA állampolgára, szo­morúan vallom be, hogy az atomrob­bantás rengéshullámai nem Szemi- palatyinszkból, hanem hazámból ér­keztek. Nagyon szeretném, ha a szovjet kollégák, akik talán a mi szakembereinkkel együtt eljutnak kí­sérleti bázisainkra, egyszer majd on­nan is csendet jeleznének...” Az 1985. augusztus 6-a óta négy­szer meghosszabbított szovjet mo­ratórium 1987. január első napján jár le. Hogy azután mi történik, az egye­dül a Reagan-kormányzaton múlik. Nevadában azonban egyelőre reng a föld... . „ . a SER FŐZŐ LASZLO

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents