Tolna Megyei Népújság, 1986. december (36. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-29 / 305. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! Z MSZMP TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJ MA Termelőszövetkezet 1986. december 29. HÉTFŐ XXXVI. évfolyam, 305. szám ÁRA: 1,80 Ft a művelődésért - Kocsolán (3. oldal) Vállalati tanácsok z új irányítási formákra való áttérést már a kezdetek óta élénk vi­ta kíséri. Sokan erőteljes fordulatot várnak a nagy számban lét­rejött vállalati tanácsok működésétől a gazdálkodásban. Az eddigi gyakorlat tapasztalatai általában kedvezőek. Sokhelyütt máris megalapozottabb döntések születtek, ami elsősorban a vállalati tanácsok működésének köszönhető. A Szekszárdi Mezőgazdasági Kombinátban a tanács megvétózta, hogy az üzem csat­lakozzék egy társuláshoz, mivel a tagságból származó előny nem látszott eléggé kézenfekvőnek. Van olyan gazdaság, ahol a vt arról hozott határo­zatot, hogy a szarvasmarha-telep beruházási munkái inkább készülje­nek el valamivel később, de ne késlekedjenek a járulékos beruházással, mivel e munkák elhúzódása súlyos anyagi következményekkel járt volna. A vállalati tanácsok - például a dalmandi és a komáromi gazdaságban - sokat tettek azért is, hogy a jövedelmek a korábbinál jobban tükrözzék a teljesítményeket. Egész sor helyen - többek közt Pápán és környékén - javasolták: kapjanak többet az állattartó telepeken dolgozók, akik több műszakban és hétvégeken is dolgoznak. A mezőhegyesi és bábolnai gazdaságban a tanács soronkívüli intézkedést javasolt a pályakezdők tá­mogatására: a fiatal szakemberek letelepedését segítették a korábbinál erőteljesebben. Az 1986-os esztendő fontos állomás volt az új vállalatvezetési formák történetében. A MÉM által felügyelt területen 1985-ben 209, 1986-ban pedig újabb tíz vállalat állt át a demokratikusabb önkormányzati vezetés­re. Ez a folyamat december végén befejeződött. Eddig az igazgatók, ve­zérigazgatók több mint felét ellenszavazat nélkül megerősítették, 10-en csak a minimumot kapták, 6-an pedig nem szerezték meg a szavazatok kétharmadát. Nyugdíjazás, betegség, elhalálozás miatt 29 pályázatot ír­tak ki. Csupán négy esetben választottak meg külső pályázót. Egyes üzemekben a vt-k első döntései közé tartozott, hogy azonnal föl­emelték az igazgatók bérét. Néhol több ezer forinttal is. A mezőgazdaság­ban nem ez volt a jellemző: általában 5-6 százalékos - a többi dolgozóval azonos - mértékben növelték az első számú vezetők bérét. Sokakat izgat az is, hogy vajon a legalkalmasabb emberek kerültek-e a vállalati tanácsokba? Olyanok, akikben megbíznak, s így képesek hatni a kollektívákra? A felmérések arról tanúskodnak, hogy a különféle körze­tekben, a gazdaságok egészében a legalkalmasabb, legfelkészültebb dolgozókat jelölték. Ezt igazolja az is, hogy a kiválasztottak alig kaptak el­lenszavazatot. fizikai dolgozók közül szinte mindenütt azok kerültek a tanács­ba, akik az elmúlt esztendőkben, évtizedekben rangot vivtak ki maguknak, akik szívesen adtak tanácsot, útbaigazítást mások­nak, akiknek véleménye mindig is perdöntőnek számított. Egyes helyeken szabályozták a beválasztás feltételeit: eszerint csak az lehetett a vt tagjai, aki legalább három éve dolgozik a gazdaságban, jól ismerik a szűkebb környezetben, büntetlen előéletű, s a munkája is kifogástalan. Természetesen az alapos következtetések levo­násához, a vt összetételének minősítéséhez több évre van szükség. Az vi­szont máris kiderült: a leggondosabb válogatás ellenére is előfordulhat­nak személycserék. Az ötven fős bábolnai vt-ből például már ketten kiváltak különböző okok miatt, de sikerült helyükre - időben - megfelelő embert találni. Ipari üzemekben vetődött föl, de a mezőgazdaságban is egyre többen foglalkoznak a vt-tagok anyagi ösztönzésének kérdésével. Egyes vezetők szerint erre nincs szükség, hiszen a legjobbakból állt ösz- sze a kollektíva, így a keresetek is tisztességesek. Mások ezzel szemben foglalnak állást, szerintük igenis szükség van a tagok díjazására, hiszen ezzel nőne az érdekeltségük és a felelősségük. A testületnek ugyanis jo­ga van arra, hogy a mulasztó vezetőt felelősségre vonja, szükség esetén leváltsa. Csakhogy eközben a vt-tagok semmiféle védettséget nem élvez­nek, s anyagi elismerést sem kapnak. A vt-tagok jogvédelme sem egé­szen tisztázott még. Ezért érdemes volna általánossá tenni, hogy a vt elő­zetes engedélye nélkül ne lehessen egyetlen testületi tag ellen se fegyel­mit indítani, őt áthelyezni. A vt tagjainak ugyanolyan védettséget szüksé­ges biztosítani, mint a többi tisztségviselőnek. így zavartalanul, legjobb meggyőződésük szerint végezhetnék munkájukat, hozhatnának dönté­seket. A vt-tagok felkészítése, továbbképzése nem mindenütt sikerült jól. Egyik-másik - központilag rendezett tanfolyamon - többnyire csak álta­lánosságok hangzottak el. Sokszor az volt a hallgatók érzése, maguk az előadók sem döntötték még el, melyik oldalon is állnak: hisznek, vagy ké­telkednek a vt jövőjében. Néhány helyen - például Környén - bevezették azt, hogy testületi ülés előtt néhány nappal összehívják a választott tago­kat, s oldott légkörben megbeszélik a napirenden szereplő kérdéseket. Az ilyen felkészítésnek köszönhetően sokkal bátrabban mernek kérdez­ni, javasolni az emberek. jó tapasztalatok ellenére jócskán van még kétely, megválaszo­latlan kérdés az emberekben. Az elnökök egy része nyíltan vallja, hogy önmagát tanuló vezetőnek tartja. A lecke nem könnyű, hiszen a vt-k nehéz időszakban jöttek létre, a piaci helyzet sem a legrózsásabb. Manapság ezért tekintélyes még azoknak a száma, akik nem mernek egyértelműen állást foglal­ni a tekintetben, hogy a vt segíti-e a gazdasági fellendülést, vagy csupán technikai szerepe lesz? Valószínű, a gyakorlat némiképp átformál majd az eredeti célkitűzésekből néhányat. Egy biztos: most mindenütt a vt-k életképességének növelésére, hatékonyságának fokozására kell tö­rekedni, mert a lehetőség csak úgy ér valamit, ha élnek is vele. CSEH JÁNOS Ülést tartott a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bi­zottsága 1986. december 28-án, Kádár János elvtárs elnökletével ülést tartott. A Központi Bizottság megvitatta és elfogadta a műszaki fejlődés gyorsításával és a tudományos kutatás eredményességének fokozásával ösz- szefüggő feladatokról szóló előterjesztést. Az ülésről közlemény jelenik meg. Ismét Fidel Castro a kubai államtanács elnöke A kubai nemzetgyűlés szombaton is­mét Fidel Castrót választotta meg az ál­lamtanács elnökévé, és megerősítette az államtanács első elnökhelyettesi tiszt­ségében Raúl Castrót. Az új összetételű nemzetgyűlés, amelynek tagjait novem­berben választották meg ötéves időszak­ra, szombaton tartotta első ülését. Fidel Castro, a Kubai Kommunista Párt főtitkára betölti egyben a miniszterelnöki tisztet is. A legfelsőbb kubai törvényhozó szerv titkos és közvetlen szavazás útján az ál­lamtanács alelnökévé választotta Carlos Rafael Rodriguezt, Juan Almeidát, Os­many Cienfuegost, Pedro Miret Prietót és José Ramón Machado Venturát, a Kubai KP KB PB tagjait. Utóbbi három politikus első alkalommal tölti be ezt a tisztséget. Guillermo Garcia korábbi közlekedési, és Ramiro Valdés volt belügyminisztert, az államtanács eddigi alelnökeit szintén a testület tagjaivá választották. Ugyanak­kor Bias Roca eddigi elnökhelyettes, a párt veterán tagja nem tagja már az új ösz- szetételű államtanácsnak. A nemzetgyűlés szavazott az államta­nács titkárának és 23 további tagjának személyéről is. Összesen tizenegyen először vesznek részt az államfői testület munkájában. Gázimport a Szovjetunióból A Minaralimpex Külkereskedelmi Vál­lalat és a Szojuzgázexport szovjet külke­reskedelmi egyesülés vezetői vasárnap Budapesten aláírták az 1987. évi szovjet földgázszállításra vonatkozó szerződést. Ennek értelmében jövőre a korábbi években szállított mennyiségnél több földgáz érkezik Magyarországra a Szov­jetunióból a Testvériség gázvezeték- rendszeren, s így a hazai gázfelhaszná­lás 40 százalékát fedezi. Az 1975-ben kezdődött szállítások ré­vén, az új szerződéssel együtt már 35 milliárd köbméter szovjet földgáz érkezik hazánkba. Mubarak és Husszein tárgyalásai Tüntetés New Yorkban Másfél ezer tüntető vonult végig vasár­nap New York Queens kerületének azon a részén, Howard Beach-en, ahol egy héttel ezelőtt fehér fiatalok valóságos lin- cselést rendeztek. Három fekete bőrű fiatalra, akik gépkocsijuk hibája miatt az egyik helyi pizza-gyorsétterembe téved­tek be, botokkal, dorongokkal támadtak rá. A csoport egyik tagja menekülés köz­ben egy autó elé került, s az halálra gá­zolta. A gázolás körülményei egyelőre tisztázatlanok: a rendőrségi vizsgálat vé­letlen balesetnek minősítette, noha az egyik áldozat szerint a gázoló gépkocsi vezetője is részese volt a lincselésnek. Jordániai-egyiptomi csúcstalálkozót tartottak vasárnap Akabában, a királyság kikötővárosában. Hoszni Mubarak elnököt felesége, Su­zanne, Ahmed Eszmat Abdel-Megid mi­niszterelnök-helyettes és külügyminisz­ter, s velük dr. Oszama el-Baz politikai fő­tanácsadó kísérte Husszein királyhoz. A hivatalos egyiptomi hírforrások azt igyekeznek érzékeltetni, hogy a megbe­szélésnek csak a két arab ország szoká­sos politikai egyeztetéseinek kereteibe illeszkedő rutintartalma van. Ennek meg­felelően a zárt ülések tárgyköréből lehet csak arra következtetni, hogy a felek a ja­nuár 26-ra összehívott kuvaiti iszlám csúcsértekezleten követendő taktikát készítik elő. Egyiptomot - sok más regio­nális tömörüléssel együtt - az Iszlám Konferencia Szervezete is visszavette tagjainak sorába. Bizonyos jelek arra vallanak, hogy Egyiptom megpróbál élni az alkalommal, s újabb lépéseket tenni, hogy még in­kább kitörjön a Camp David-i különpak- tum kialakította elszigeteltségből. Jordánia 1985-ben, Dzsibuti pedig az idén szeptemberben felújította intézmé­nyes külkapcsolatait Egyiptommal, el­hagyva azt az arab ligabeli tábort, amely annak idején szakított a Nílus mentiek­kel. „Előtakarékos” garzonlakások Szekszárdon Januárban beköltözhetnek Állami gondozásból kikerült fiatalok szá­mára építettek garzonházat Szekszárdon. Az országban is újdonságnak számító be­ruházást tavaly ősszel kezdték el, idén de­cember közepén pedig megtörtént a mű­szaki átadás. 1 A kétszintes épületben húsz szoba ka­pott helyet, ötszobánként vizesblokkot, konyhát, közös helyiségeket az épület­ben. A közel hétmillió forintos beruházás kivitelezője a Tolna Megyei Építőanyag- ipari Vállalat volt A lakások berendezé­sét a fiatalok az intézettől kapott önálló életkezdési támogatásból fedezik, és er­re a célra ajánlott fel a KISZ Tolna Megyei Bizottsága is 200 ezer forintot. A beköltözésre január folyamán kerül sor, amikor a Gyermekvédő Intézet a KISZ- bizottság, a gyámügyi szakemberek véle­ménye és a munkahelyek javaslata alapján eldől, hogy kik költözhetnek az „elötakaré- kos” garzonlakásokba. Ez mindenképpen nagy segítséget jelent majd az állami gon­dozásból kikerülő, családi támasz nélkül, szűkös anyagi helyezetben lévő, gyakran beilleszkedéssel küszködő fiataloknak az indulásnál. Nagy segítséget jelent majd az indulásnál...

Next

/
Thumbnails
Contents