Tolna Megyei Népújság, 1986. december (36. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-28 / 304. szám
1986. december 28. NÉPÚJSÁG 3 Évzáró tanácsülés Szekszárdim A Szekszárdi Városi Tanács ülésén elsőként Kovács János, tanácselnök értékelte a végrehajtó bizottság munkáját, majd dr. Ferine János általános tanácselnök-helyettes a közoktatás helyzetét, a VII. ötéves tervben megvalósítandó fejlesztési programját ismertette előadásában. Hangsúlyozta, hogy az oktatás intézményhálózatának követnie kellett a megyeközpont népességének gyors ütemű növekedését. Ha a városban van is elegendő óvoda, területi elhelyezkedésük nem felel meg az igényeknek, több helyütt nagy a zsúfoltság. A demográfiai hullám következtében 1978 és 1985 között 1400-zal emelkedett az általános iskolások száma, ami további iskolabővítéseket követel. Hasonló gondokat kell megoldani a középfokú oktatásban is. Ezután a számvizsgáló bizottság beszámolója hangzott el a tanácsi pénzgazdálkodásról, a fejlesztésekhez, az intézményhálózat fenntartásához szükséges pénzügyi fedezet előteremtésének gondjairól. A következőkben dr. Farkas László vb- titkár, a tanács és a végrehajtó bizottság jövő évi munkatervjavaslatát ismertette, majd javaslatot tett - a Magyar Népköz- társaság Elnöki Tanács 1986. évi 9. számú törvényerejű rendeletének megfelelően, a korábbi sportfelügyelőség helyett ifjúsági és sportosztály létrehozására. Végezetül a Szekszárdi Népi Ellenőrzési Bizottság jövő évi ellenőrzési tervét fogadta el a testület. Többek közt az iskolai sportlétesítmények kihasználását, az öregek, munkaképtelenek gondozását, a lakásfenntartási munkákat és az áruellátást kívánják ellenőrizni. Magyar méz külföldön Jövőre az ideinél mintegy ezer tonnával több mézet dolgoz fel, s értékesít konvertibilis elszámolású piacokon a termelőszövetkezetek termékértékesítő közös vállalata, a TSZKER. A több és jobb minőségű termék előállítására a vállalat korszerűsítette a Csongrád megyei Bakson működő mézfeldolgozóját. A TSZKER élve saját exportjogával, illetve részben a Monimpex külkereskedelmi vállalat közvetítésével 1987-ben 7 ezer tonna méz exportját tervezi. Többet küldenek az NSZK-ba, Ausztriába és Olaszországba. Január közepén Japánba indítanak útnak szállítmányt, miután a megrendelő az év közben átvett, mintegy 30 tonna áru minőségével elégedett volt, s legutóbb már 400 tonnát kért a TSZKER-től. A nyers méz egy része az idei termésből való. Januártól az eddiginél is több termelővel kötnek átvételi szerződést. A méhészeket kedvezményben részesítik: gyógyászati anyagok, eszközök és olcsó cukor juttatása mellett a méhek vándoroltatásához szükséges járművek fuvarköltségét is részben magukra vállalják. Jövőre a TSZKER néhány tagszövetkezete - például a tótkomlósi Viharsarok, a csávolyi Egyetértés és a diósviszlói Kossuth tsz - virágzásban lévő táblákat jelöl ki „méhlegelőül”. Ez az együttműködés a gazdaságoknak is kedvez, hiszen a „kihelyezett,, méhek a növény meg porzása révén többletterméshez juttatják a gazdaságokat. A TSZKER korszerűsítette baksi mézfeldolgozóját; új gépeket szereltek fel. Az üzemet jövőre úgynevezett vákuumrendszerű víztelenítő készülékkel is ellátják, hogy még jobb minőségű termékeikkel elégítsék ki a megrendelőket. Baktériumölő műanyag fóliák Poliészterszövettel erősített műanyag fóliák gyártását kezdték meg a Hungária Műanyagfeldolgozó Vállalatnál. Az új termékek 6-7-szerte erősebbek a hagyományos műanyagfóliáknál, s így sokféle divátcikk - például táskák és övék -, valamint kempingfelszerelés készülhet belőlük. Az új termékcsaládon belül speciális adalékanyagok hozzáadásával olyan különleges fóliákat is előállítanak, amelyek megakadályozzák, hogy a felületükön megtelepjenek a baktériumok. Ez a tulajdonságuk különösen ott hasznosítható jól, ahol hosszabb ideig szabadban tárolt árut kell megvédeni az időjárás viszontagságaitól. A nedvesség ugyanis kedvez a baktériumok megtelepedésének, s ha ezek a mikroorganizmusok elszaporodnak a fólián, mintegy „megeszik” a műanyagot, és az rövid idő alatt hasznavehetetlenné válik. Az újdonságból eddig csaknem tízezer négyzetméternyit gyártottak. Nagyobb tételekben a MÜÁRT és a Budaflax vásárolt belőlük, forgalmazásra, illetve az utóbbi konfekcionálásra. A Hungáriában két éve készítenek különféle speciális tulajdonságú, megerősített fóliákat. Az idén már másfélmillió négyzetméternyit gyártottak a poliészterhálóval, illetve poliészterszövettel társított, a hagyományosnál jóval teherbíróbb, tartósabb pvc-fóliákból. A választék bővítésével egyben a gyártás gazdaságosságát is javították, mert ezeknek a fóliáknak az előállításához egy már meglévő, nagy teljesítményű berendezésük szabad kapacitását használják ki. Új aszfalt és tetőszigetelő anyag A Zalai Kőolajipari Vállalat és a Zalaegerszegi Közúti Építő Vállalat több kutatóintézettel együttműködve újfajta bitumen előállításán dolgozik. A terméknek alkalmasnak kell lennie olyan vékonyaszfalt készítésére, amiből 2-4 centiméter vastagságú réteg felel meg a hagyományos 10-12 centiméteres útburkolatnak. Ezzel, a számítások szerint, 30-40 százalékos költségmegtakarítás érhető el. A Zalaegerszegi Bitumengyárban előállított bitumennel tíz különböző útszakaszon végezték el a kísérleti aszfaltozást az idén, s most azt vizsgálják, hogyan viseli el a forgalmat a vékonyaszfalt. Kísérleteznek az eddiginél jobb tető- szigetelő anyag előállításával is. A kutatások eredménye egy pasztaszerű és egy folyékony anyag, amelyeket próbaként a Zalai Kőolajipari Vállalat épületeinek tetőszigetelésére használtak fel. így a gyártó közvetlen tapasztalatokat szerez arról, hogy viseli el az új szigetelőanyag az időjárás változásait. Befejeződött a cikóriaszezon Jánossomorján, az ország egyetlen cikóriafeldolgozó üzemében - ahol 75 évvel ezelőtt gyártottak először cikóriából pótkávét - befejezték az idei termés feldolgozását. Tizenötezer tonna gyökérből 4500 tonna cikóriaaszalványt gyártottak; ennek 70 százalékát a külpiacon értékesítik, a többiből helyben gyártanak különböző ízesítésű és összetételű pótkávékat. Jelenleg ötféle pótkávét készítenek, s most kezdték meg egy újdonság gyártási kísérleteit is. Ezt a különleges pörkölésű cikóriából készülő szemcsés pótkávét a presszógépeken is le lehet majd főzni. A jánossomorjai üzemnek a Hanság menti termelőszövetkezetek termelik a cikóriát; a gazdaságokkal már megkötötték a jövő évi termelési szerződéseket. Lakásügyek Tamásiban Aki intézi, akinek van és aki vár rá Tamásiban 1984 és 1985-ben 46 tanácsi bér- és 55 OTP-lakást igénylő költözhetett új otthonba. Az elosztásnál figyelmet fordítanak a fiatal házasok, a sokgyermekesek, a fizikai dolgozók mielőbbi lakáshoz juttatására. Mindez a lakásügyi társadalmi bizottság aktív részvételével történik, tervszerűen. Az utóbbi évek tapasztalata, hogy a bérlakásigények kielégítése egyre nehezebb, mert az épülő lakások száma nem éri el az igénylőket. Molnár Éva a városi tanács vb hatósági osztályvezető-helyettese, aki egyebek között a lakás- és helyiséggazdálkodási ügyek intézője is. Vele beszélgetünk arról, hogy milyen módon lehet Tamásiban lakáshoz jutni.- Az igényléshez megfelelő forma- nyomtatvány van - tájékoztat Molnár Éva - olyan adatokkal amelyekből kiderül hogy jogosult-e az igénylő tanácsi bérlakásra. A kivizsgálás után értesítjük, nyilvántartásba vesszük. Amikor felkerültek a névjegyzékre, akkor már simán megy a dolog.- A tanácsi bérlakást igénylőknél az elosztáskor milyen szempontokat vesznek figyelembe?- A jövedelmi viszonyokat, az egy főre eső havi átlagot, a vagyoni körülményeit, százezer forint értéket meghaladó ingó, ingatlana nem lehet. TovábbáTamásiban kell munkahelyének, vagy állandó lakásának lenni. Mindkettő egy évhez kötődik.- A társadalmi bizottság mi alapján dönt?- Mindenekelőtt, az igénylő körülményeit, - feljegyzések, környezet- tanulmány, kereseti igazolás szerintieket - veszik figyelembe. Olyan kérdések merülnek fel, és befolyásolják az ítéletüket, hogy hány gyerek van, albérletben laknak-e, vagy családtagként a szülőknél, mikor adták be a lakásigénylést, és a többi.- A tanács pénzbeli támogatásának milyen függvényei vannak?- Szabályzatban rögzítette a tanács, a helyi pénzbeli támogatás rendjét. Ennek nagyon sok feltétele van. Elsősorban azok kaphatnak pénzbeli támogatást, akik jövedelmi viszonyaik alapján egyébként is jogosultak lennének tanácsi bérlakásra. A két- vagy többgyermekesek, az állami gondozottak, a gyermekét egyedül nevelők, azok, akiknek a szociális helyzete indokolja. Ez az összeg lakásvásárlásnál, építésnél 60 ezertől, 150 ezer forintig terjedhet. A lakásügyek intézője, Molnár Éva osztályvezető-helyettes- Összkomfortos lakások épülnek Tamásiban. Ezek fenntartási költsége is magas...- ...Igen. Éppen ezért célszerű volna komfortos, vagy esetleg komfort nélküli lakások építése is, mivel a tanácsi bérlakások igénylőinek olyan az összetétele, hogy társadalmi helyzetüknél fogva, az összkomfortos lakások rezsiköltségeit nem tudják kifizetni. Egy másfél szobás lakásnál ez az összeg eléri a kétezer forintot.- ...És az OTP-lakások?- Ott más a helyzet. Éppen a napokban volt a Szabadság utcában nyolc OTP-lakás átadása. Itt 49 négyzetméter alapterületűek és 76 négyzetméteresek vannak. Előbbi 800 ezer forint, utóbbi 1 millió 110 ezer forint értékű... Szekrényesi Péter és felesége, a Tolna Megyei Tejipari Vállalat tamási üzemének dolgozója. Három gyermekük van: Tímea, Erika és Péter. Koppányszántón a nagyszülőknél laktak, amikor 1985 augusztusában lakásigénylésükkel jelentkeztek a tamási városi tanácsnál. Akkor a két kislány óvodás volt, a fiú bölcsödés. Vele kora hajnalban kellett az édesanyjának Tamásiba utazni, a munkahelyre és bölcsődébe.- Kevésnek tartottam, amit az ügyintéző felvilágosításként mondott - emlékezik Szekrényesi Péterné. Igaz, én azt szeret- tém volna hallani, hogy mikor kapunk lakást. Tudom, hogy ezt pontosan megmondani nem lehet, mégis türelmetlen voltam. Ha tudom, hogy egy éven belül költözhetünk, nem nyugtalankodtam volna.- Milyen anyagi körülményeik voltak az igénylés idején?- Körülbelül 90 ezer forintunk lehetett - néznek egymásra. Ott, Koppányszántón állatokat hizlaltunk, 26 darabsertést. Erre jobb nem gondolni, sok problémánk volt, ma már feltesszük a kérdést, hogy megérte-e. Mindennel foglalkoztunk, amiben pénzt láttunk.- Végül 1986. május elsején megkaptuk a lakást itt, a SzaDecember 19-én volt a műszaki átadása a Szabadság utcai nyolc OTP-lakásnak badság utca 66-os számú ház 3. emeletén - egyszerűsítik mondandóikat.- Új lakásban élnek, mennyi a fenntartásához szükséges havi ösz- szeg?- A lakbér 882 forint, a közüzemidíj - szemételhordás, lépcsöház-taka- rítás - 72 forint, fűtés havonta 750, ez; minden hónapban egységesen elosztva, mert az éves fűtési díj 9000 forint. A melegvíz 620 forint, ez sok, mert külön a villanyt is fizetjük. Mindezek mellett nagyon örülünk a szép, nagy, erkélyes háromszobás lakásunknak. Megváltoztak a körülményeink, azért mégis városban lakunk. Nem kell munkahelyre utazgatni, a bevásárlás is egyszerűbb.- Itt nincs lehetőség állattartásra, a kereset-kiegészítést hogyan oldják meg?- Igen, ez a mi gondunk is! Nagyon be kell osztani minden fillért - magyarázza Szekrényesiné Endrics Erika. A szülőktől, nagyszülőktől kapunk támogatást, mert nagyon nehezen élnénk, ha mindent a piacról kellene megvenni. Zöldség, tojás, otthonról jön. Drága a tamási piac...- A korábbi gazdálkodásra fordított idő most mivel telik?- Ezt most a gyerekekre fordítjuk - nevet a férj, közben elősorolja a napi teendőket, terveket az új lakáshoz kapcsolódókat. ízlelgetik a kikapcsolódás, szórakozási lehetőségeit. Természetesen családi körben. A közös mozilátogatás bizonyult eddig a legjobbnak, ám egy-egy ilyen alkalom 120-150 forint kiadást jelent. A természet szeretetének igazolásaként többször bebarangolták a városkörnyék erdőit. Ez egészséges és takarékos időtöltés is. Mátics Aranka az Orion gyárban betanított munkásként dolgozik, Tamásiban, a Deák Ferenc utcában lakik albérletben, amiért havonta 2000 forintot fizet. Gyermekét egyedül neveli. Havi fizetése 3400 forint, a családi pótlék és gyermektartási díj ösz- szegét, 1800 forintot számolhat még, amivel gazdálkodni tud.- A lakásigénylésemhez szükséges pénzt az OTP-től kértem kölcsön formában - kezdi Mátics Aranka. - Ez havonta 1500 forint törlesztendő részletet jelent. A jobb lehetőségek reményében változtatott munkahelyet. így a tanult szakmájától - fonónő - elvált.- Hangoztatják, hogy az ilyen magamfajta embereket támogatják ilyen-olyan formában. Ezt én is tapasztaltam, csak más volt az elképzelésem. Tüzelővásárlásra kértem rendkívüli segélyt. Az volt a válasz, hogy ilyet csak az idősek kaphatnak, és akik nem tudnak dolgozni. Élelmiszer- és ruhanemű-vásárlásra adtak 1500 forintot. Ez jó volt, de nekem tüzelőre kellett volna. Most is van hasonló kérelmem az állandó lakásom tanácsánál, Szakályban. Szóltak, hogy megint átvehetem az 1500 forintot.- Milyen lakást igényelt?-Tanácsi, másfél szoba összkomfortosat. A végösszeg, amit még be kell fizetni - ha megkapom, - az 31 ezer forint. Az édesanyám most még segít, de örökké rá sem támaszkod- hatom. Most legjobban csak azt szeretném, ha a lakásom meglenne, de erre még várnom kell. A nyilvántartás szerint Tamásiban hetvenketten várnak OTP-lakásra, harmincketten tanácsi bérlakásra és hárman cserére. DECSI KISS JÁNOS