Tolna Megyei Népújság, 1986. december (36. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-28 / 304. szám
2 Képújság 1986. december 28. Béke és biztonság írta: Horn Gyula külügyminisztériumi államtitkár nemzetközi események jellegét tekintvç az 1986^-,: os év aligha különbözött a korábbi esztendőktől. ..MÊL Az ellentmondásos nemzetközi fejlemények melMJL lett olyan új felfogások és törekvések is megfo- pPPp galmazódtak, amelyek alapjait képezhetik a vi- fe. lágpolitikai tendenciák kedvező irányú megváltoztatásának. A változások legfőbb sajátossága, hogy az új folyamatokra utaló jelzések Moszkvából érkeznek. Ezek lényege, hogy a világbéke megőrzése lett a legfőbb prioritás a Szovjetunió külpolitikai tevékenységében, s ennek kell alárendelni a nemzetközi osztályharc valamennyi más komponensét. A fegyverkezés ugyanis olyan méreteket öltött, hogy miatta az emberiség fordulóponthoz érkezett, többé nem fokozható a fegyverkezés anélkül, hogy az ne idézné elő a világ elpusztulásának közvetlen veszélyét. A leszerelés, a nemzetközi biztonság ügyében létrejött az államok kölcsönös függése, egyszersmind egymásrautaltsága. A kialakult helyzetben - különösen a fegyverkezésben élenjáró országok számára - tarthatatlan a konfrontáció politikája. A fegyverkezési folyamat komplex és az egész világot átfogó jellege miatt a leszerelés politikája is átfogó kell hogy legyen, magába foglalva az államközi kapcsolatok és politikai tárgyalások, a nemzetközi szervezetek, s intézmények, a gazdasági, a tudományos-műszaki, a humán és más kontaktusok egész rendszerét. A nemzetközi biztonság tartalmának és követelményének mai megközelítését mutatják többek között a nukleáris és a hagyományos fegyverek felszámolásával, illetve csökkentésével kapcsolatos új stílusú szovjet kezdeményezések. Kifejeződik bennük az elégséges biztonságnak egy olyan koncepciója, amely a mennyiségi szemlélet helyett a túlhalmozott nukleáris és hagyományos fegyverek leépítéséhez kíván utat nyitni. Az 1985. novemberi szovjet-amerikai csúcstalálkozó óta eltelt időszak eseményei ellentmondásos képet mutatnak. Mindenképpen kedvező, hogy a fegyverzetkorlátozási tárgyalások elmozdultak a holtpontról és egyes, részleges megállapodások az elérhetőség közelébe kerültek. Biztató az is, hogy rendszeressé váltak a szovjet-amerikai konzultációk a regionális konfliktusok kérdéseiben, új lendületet kaptak a kétoldalú gazdasági, kulturális, tudományos és más kapcsolatok. A Reykjavíkban tartott csúcstalálkozó eseményei jól példázták azonban a nehézségeket is. Közöttük azt, hogy az amerikai vezetés mind ez ideig nem határozta el magát az átfogó leszerelés ügyének támogatása mellett, s mereven ragaszkodik a súlyos következményekkel járó űrfegyverkezési programhoz. Miközben tehát a szovjet vezetés korszerű gondolkodásmódja pragmatikus értelemben véve szakított a fejlődést hátráltató egyes ideológiai tételek abszolutizálásának gyakorlatával, az amerikai vezetést jórészt jellemző neokon- zervatív beállítottság viszont nehezen leküzdhető akadályként tornyosul a világpolitikai tendenciák kedvező irányú megváltoztatásával szemben. A Varsói Szerződés és a NATO közvetlen érintkezése az európai földrészen a legveszélyesebb, s így itt létfontosságú a katonai feszültség csökkentése. Biztató, hogy talán lehetővé válik a közép-hatótávolságú nukleáris fegyverek számának csökkentése, illetve később a felszámolásuk. A nyugateurópai politikai körök ezzel kapocsolatos magatartásában sajátos kettősség figyelhető meg: amikor túlságosan elhide- gül a két nagyhatalom viszonya, a józan felfogású nyugat-európai politikai tényezők a viszony javítása érdekében aktivizálódnak, mihelyt konkréttá válik viszont a szovjet-amerikai megegyezés lehetősége, a nyugat-európai kormányzatok állásfoglalásaiban az aggodalmak kerülnek előtérbe. Jól érzékelhető ez az Európában telepített közép-hatótávolságu nukleáris hordozók teljes felszámolása ügyében. Reykjavíkban kirajzolódott egy szovjet-amerikai megállapodás lehetősége Európa nukleáris fegyverektől való megszabadításáról. Jóllehet korábban éppen a nyugat-európaiak szorgalmazták az úgynevezett nulla-változat érvényesítését, a csúcstalálkozó után az NSZK és több más ország kormánya, a nukleáris eszközök teljes felszámolása helyett csak a számuk csökkentése mellett szállt síkra. Felfogásuk szerint az esetleges szovjet-amerikai megegyezés következtében megnövekszik a szocialista országok katonai súlya az európai földrészen. A Varsói Szerződés tagállamai viszont a nukleáris hordozók teljes felszámolásával egyidejűleg szorgalmazzák minden más fegyverfajta redukálását célzó tárgyalások haladéktalan elindítását. A közös biztonság új feltételei megteremtésében kiemelkedően fontos az atomfegyverkísérletek beszüntetése, s a katonai tevékenységek ellenőrzésének a kiépítése. A Szovjetunió számára bizonyára nehézségeket okoz, hogy hosszú hónapok óta, az egyoldalúan vállalt moratórium Következtében nem folytat jelentős fejlesztési kísérleteket. Az elégséges biztonság koncepciójába azonban beleillik ez a lépés, s kedvező feltételeket teremthet a fegyverkezéssel összefüggő szándékok megítéléséhez nélkülözhetetlen kölcsönös bizalom újjáépítéséhez. 1986-ban a legjelentősebb frontáttörés a fegyverzetkorlátozás terén a helyszíni ellenőrzés kérdésében következett be, hiszen ez nélkülözhetetlen bármilyen jelentősebb katonai jellegű kölcsönös korlátozás végrehajtásához. Az amerikai eszközökkel és amerikai személyek kezelésében működő ellenőrző pontok Szemipalatyinszk térségében, illetve a hasonló szovjet állomások létesítése Nevadában úttörő jelentőségűek, miként a stockholmi megállapodás megszületése, illetve a vegyi fegyverekkel összefüggő helyszíni ellenőrzés küszöbönálló megoldása is. Mindez előrelépést jelent a tényleges fegyverzetkorlátozásokhoz vezető úton. Lényegében szinte valamennyi jelentősebb politikai erő pozitívan értékeli az új tendenciákat. így a fejlődő országok külpolitikai aktivitásában is mind nagyobb helyet foglalnak el a fegyverzetkorlátozással összefüggő kérdések. Az el nem kötelezett mozgalom országai - miként az 1986. évi hararei csúcstalálkozó döntései is tanúsítják - támogatják a nukleáris kísérletek moratóriumát, a nukleáris fegyverzetek befagyasztását, fellépnek a világűr militarizálása ellen. A kialakult világpolitikai helyzetben az új biztonságpolitikai törekvések szempontjából is felértékelődött az összeurópai folyamatok továbbvitelének jelentősége. Az 1986. évi európai fejlemények kétségkívül azt mutatják - jóllehet ezen a területen is érzékelhetők a korábbi évek kedvezőtlen világpolitikai tendenciái - összességében nem következett be törés a kelet-nyugati kapcsolatok európai szférájában. A helsinki záróokmány fórumai kifejezetten jótékony hatást gyakoroltak az enyhülés kontinuitásának fenntartására, kezdeményezéseikkel mintegy áthidaló szerepet töltöttek be az általános lehűlés időszakában. A záróokmányban foglaltak teljes megvalósítása alapvető közös érdek, mert lehetőséget teremthet egy összeurópai béke- és biztonsági program kialakítására. Az 1986 szeptemberében tető alá hozott stockholmi egyezmény nem csupán a bizalomerősités témájában jelent új, eddig nem létező egyezményes keretet a katonai tevékenységek kölcsönös ellenőrzése terén, hanem utat nyitott annak, hogy a novemberben elkezdődött bécsi utótalálkozó elhatározza a stocholmi második szakasz, a fegyverzetek érdemi csökkentésére hivatott értekezlet összehívását. Különlegesen fontos hangsúlyozni a záróokmány mindhárom kosarának egyenértékűségét. Több területen 1983 óta jelentős előrelépésre került sor, ugyanakkor a gazdasági, a tudományos-műszaki együttműködés feltételei rosszabbodtak. Ezért fontos lenne, hogy a gazdasági eggyüttműkö- dés előmozdításának kérdései, az ezzel összefüggő új kezdeményezések az egyik központi helyet foglalják el a bécsi találkozón. A kulturális, az oktatási, a tájékoztatási együttműködés, az emberek közötti kapcsolatok, stb. kérdéseit illetően rendkívül bonyolult az előrehaladás a társadalmi rendszerek különbözősége, a gyakorlatok erőteljes eltérései miatt. 1983 óta azonban ezen a téren is van számottevő mozgás. Korábban elképzelhetetlen lett volna olyan tanácskozás, mint az ottawai, a berni értekezlet vagy a budapesti kulturális fórum. Bebizonyosodott ezek kapcsán, hogy a közös dokumentumok elmaradása nem gyengíti az európai nemzetek kulturális identitásának, kontinensünk közös kultúrája erősítését célzó törekvések kifejtését, van lehetőség a kölcsönös közeledésbe. A szocialista országok Bécsben is szorgalmazzák az emberi jogok széles körű biztosítását célzó nemzetközi együttműködést. “I Magyar Népköztársaság is részese az új szovjet A kezdeményezéseknek, minthogy ezek általában a szocialista országokkal folytatott konzultációk termékei. Nyilvánvaló, hogy ezek a javaslatok, ez a gyakorlat megfelel a szocialista Magyarország • __ nemzeti, nemzetközi érdekeinek, mert jobb, fes zültségmentesebb világot és normális kapcsolatok megteremtését tűzik ki célul, s ez egy olyan kis, nyitott országnak, mint hazánk, különösen fontos. A világbéke megőrzése közös feladat, amelyből megfelelő aktivitással mindenkinek ki kell vennie a részét: a kiegyensúlyozott nemzetközi állásfoglalásokkal, javaslatokkal, a közös szocialista kezdeményezésekben való részvétellel, ezek képviseletével a nemzetközi porondon, a párbeszédek, kontaktusok szorgalmazásával. Magyarország külpolitikai gyakorlatának alaptézise, hogy nincs olyan vitás nemzetközi probléma, amelyet ne lehetne tárgyalások útján rendezni. Ez vezérli a magyar külpolitikát a nemzetközi biztonság kérdéseiben, s ezzel kapcsolatos tény, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete 1986. december 5- én nagy szótöbbséggel határozattá emelte a Magyar Nép- köztársaság által a tíz szocialista ország nevében előterjesztett, az átfogó béke és biztonság rendszerének megteremtésére vonatkozó javaslatot. A kínai tüntetések szabályozása A Zsenmin Zsipao, a Kínai Kommunista Párt központi lapja első oldalas írásban figyelmeztette a tüntetések és felvonulások módszeréhez folyamodó egyetemistákat: a kínai társadalom, amely leírhatatlan szenvedéseket élt át a kulturális forradalom éveiben alkalmazott áldemokratikus módszerek következtében, nem fogja tűrni, hogy visszatérjenek ezek a módszerek, vagy megismétlődjék a kulturális forradalom tragédiája. A pekingi tanács egyúttal szigorúan szabályozta a tüntetések körülményeit. Az idézett cikk feltételezi, hogy a diákok „helyesen mérik fel a helyzetet, nem dőlnek be szépen hangzó jelszavaknak, s nem lépnek arra az útra, amely elszakadáshoz vezet a szocializmustól és a kommunista párttól”. A Kínai Kommunista Ifjúsági Szövetség lapja „A reform megértést követel” című szombati Írásában arra hívja fel a fiatalok figyelmét, hogy semmiféle reformot nem lehet egyik napról a másikra megvalósítani. A gazdasági és a politikai reform egyaránt közös ügy, amelyért következetesen és kitartóan kell munkálkodni, s együtt kell élvezni a sikereket, vagy éppen elszenvedni az átmeneti kudarcokat. A fiatalok nem akkor járnak el helyesen, ha meggondolatlanul engednek érzelmeiknek, hanem akkor, ha megfelelő formában továbbítják észrevételeiket, bírálataikat és javaslataikat a párt- és az állam vezetéséhez. Minden elhamarkodott cselekedet csak akadályozhatja a reformfolyamat kiteljesedését. A kulturális forradalom évtizedében alkalmazott módszerek - tüntetések tömeges viták, a nagybetűs faliújságok - csak kárt okozhatnak a reformnak. Az ország korszerűsítését kizárólag a politikai szilárdság és egység légkörében lehet megvalósítani, s ehhez elengedhetetlen a fiatalok cselekvő támogatása - írja az ifjúsági lap. Az utóbbi napokban nem folytatódtak a nagy diáktüntetések Kínában. Sanghaj után Pe- kingben is szabályozták a tüntetések feltételeit. A pekingi városi tanács közleménye szerint tüntetés vagy felvonulás csak a rendőrség előzetes engedélye alapján rendezhető. Kifejezetten tilos bármiféle tüntetés és felvonulás a kínai főváros központjában levő Tienanmen téren, a parlament épületénél, a párt- és a kormányközpontot magában foglaló Csungnanhajnál, a kínai kormány vendégházánál és a pekingi repülőtérnél. A tüntetők nem zavarhatják meg a normális közúti forgalmat és nem hatolhatnak be középületekbe, gyárakba. Németh Károly megbeszélése Roland Leroy-val Németh Károly, az MSZMP főtitkárhelyettese szombaton fogadta Roland Le- roy-t, a Francia Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagját, a L’Humanité igazgatóját, és megbeszélést folytatott vele. Roland Leroy az MSZMP meghívására néhány napot - pihenés céljából - tölt hazánkban. A szívélyes, elvtársi légkörű megbeszélésen kölcsönösen tájékoztatták egymást pártjuk tevékenységéről, az időszerű feladatokról. Áttekintették az MSZMP és az FKP közötti együttműködés helyzetét, figyelemmel a kapcsolatok fejlesztésének lehetőségeire. A vendéggel találkozott Aczél György, a Politikai Bizottság tagja, az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetének főigazgatója. PANORÁMA BUDAPEST - Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára szombaton bemutatkozó látogatáson fogadta Mark Palmert, az Amerikai Egyesült Államok magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét. « Lázár György, a Minisztertanács elnöke táviratban fejezte ki együttérzését és részvétét Nyikolaj Rizskovnak, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének a donyecki szénmedence Jaszinovszkaja Glubokaja bányaüzemében történt robbanás miatt. H Elhunyt Terényi László, a munkásmozgalom régi harcosa, nyugalmazott nagykövet, a Nyomda-, a Papíripar, a Sajtó és a Könyvkiadás Dolgozóinak Szakszervezete központi vezetőségének elnöke. Ham- vasztás előtti búcsúztatása 1987. január 6- án, kedden 14 órakor lesz a Mező Imre úti temető Munkásmozgalmi Panteonjában. MOSZKVA - Kazahsztánban - amelynek fővárosában, Alma-Atában december közepén nacionalista és garázda elemek utcai tüntetést szítottak - a köztársaság Kommunista Pártjának Központi Bizottsága mellett koordinációs tanács alakult a bűnözés, az alkoholizmus, a kábítószerezés és a munka nélküli jövedelemszerzés elleni harc szervezésére. Az új szerv szombati ülésén Gennagyij Kolbinnak, a KB első titkárának elnökletével széles körű programot dolgoztak ki a káros jelenségek társadalmi összefogással való leküzdésére. Célul tűzték ki, hogy Kazahsztán valamennyi településén mielőbb biztosítsák a példás rendet és fegyelmet, s a lakosságot megvédjék a bűnöző, garázda és élősdi elemek cselekményeitől. A testület fontosnak nyilvánította, hogy a munkahelyeken javítsák a fegyelmet, fokozzák a munkaidő kihasználását, s ez által is csökkentsék az élösdiség lehetőségeit. A koordinációs tanács tagjai hangoztatták: határozottan fel kell lépni a protekcionizmus, a személyi összefonódások, a vesztegetés, a hivatali visszaélések ellen is és általában minden olyan jelenséggel szemben, amely sérti a nép és az állam érdekeit: SZÓFIA - Levélváltás történt Ronald Reagan, az Egyesült Államok elnöke és Todor Zsivkov, a Bolgár Népköztársaság államtanácsának elnöke között. Mint a szombati bolgár napilapok beszámoltak róla, Ronald Reagan levelet intézett a bolgár vezetőhöz, tájékoztatást adva az amerikai kábítószer-fogyasztás, valamint a nemzetközi kábítószer-csempészet elleni küzdelem kérdéseiről. A levélben az elnök szólt arról a hozzájárulásról, amelyet a Bolgár Népköztársaság fejt ki a kábítószerek illegális forgalma elleni harcban. Todor Zsivkov válaszlevelében megállapította, hogy a két országnak a kábítószer-forgalom elleni küzdelemben kialakított együttműködése mellett számos területen kihasználatlan lehetőségei vannak a párbeszéd szélesítésére, a Bolgár Népköztársaság és az Amerikai Egyesült Államok közötti viszony építő fejlesztésére a bolgár és az amerikai nép érdekében. A nyugati, és főként az amerikai sajtó a múltban gyakran azzal vádolta Bulgáriát, hogy elősegíti a nemzetközi kábítószer-csempészetet, a csempészek egyik gyakran használt útvonala Törökországból Nyugat-Európába. WASHINGTON - Reagan amerikai elnök különleges megbízottat nevezett ki az „iráni kapcsolat” és a nicaraguai titkos fegyverszállítások ügyeinek kézben tartására a Fehér Házban. A különmegbízott David Abshire, aki jelenleg nagyköveti rangban az Egyesült Államok képviselője a NATO állandó tanácsában Brüsszelben. Abshire új beosztásában miniszteri rangot kap és a Fehér Házban közvetlenül az elnöknek lesz csupán alárendelve. Feladata az, hogy a Fehér Házban egyeztesse a politikai botrány ügyében indított kongresz- szusi és ügyészi vizsgálattal kapcsolatos teendőket, a kormányzat nevében ő válaszoljon a vizsgálóbizottságok kérdéseire, gondoskodjék a szükséges iratok átadásáról. Tizedik a Pannónia Tsz Nyolcán a legjobb száz között Már több mint tíz esztendeje folyik a MÉM-ben egy kutatás, amely a mező- gazdasági szövetkezetek eredményességét vizsgálja. Kezdetben a termelési érték nagyságrendje szerint rangsoroltak, mára azonban - (1981 óta van ez így) - négy azonossági mutató alapján alakul ki a sorrend. Az embrek által teremtett új értéket veszi alapul ez a besorolási rendszer, vagyis a nemzeti jövedelemhez való hozzájárulást fejezi ki, a többi három mutató pedig a szövetkezet tiszta jövedelem-hatékonyságát mutatja meg. Ezeknek az együttes értékelése adja a szövetkezetek egy-egy gazdálkodási esztendejének meghatározó sorrendjét. Ebben a sorrendben Tolna megyét ezúttal nyolc termelőszövetkezet képviseli, ezek közül is a legelőkelőbb helyen a Bonyhádi Pannónia Termelőszövetkezet áll, ők az országban a tizedik legjobb szövetkezetét mondhatják magukénak. A száz közé bekerülni igazi rangot jelent a tsz vezetőinek és a tagságnak egyaránt. Nézzük tovább a sorrendet. A rangsorban 36. a Naki Dózsa Tsz, 38. a felsőná- nai Kossuth, 44. a Paksi Dunamenti Egyesülés Termelőszövetkezet. Az ötödik téeszünk ebben a sorrendben a dombóvári Alkotmány, ők az országos értékelésben a 69-ek lettek, míg a báta- széki Búzakalász a 86., a mözsi Új Élet a 89. és a sorrendben 90. a Teveli Kossuth Termelőszövetkezet. - szs Helyesbítés Lapunk tegnapi számában A népgazdaság 1986. évi fejlődése című cikk „Foglalkoztatás” fejezete negyedik hasábjának utolsó előtti bekezdése a lapot előállító nyomda hibájából értelemzava- róan jelent meg. A helyes szöveg a kővetkező: „A fogyasztói árszínvonal növekedése nem haladhatja meg a 7 százalékot. A hatósági árpolitika az árintézkedéseknél vegye figyelembe a külkereskedelmi egyensúly javításához és a költségvetési támogatások mérsékléséhez fűződő érdekeket. Szigorú árellenőrzési gyakorlatot kell folytatni. A pénzbeli társadalmi jövedelmek közül a 70 éven felülieknél, valamint az első és második rokkantsági csoportba tartozóknál a nyugdíj - az egész évi áremelkedés ellensúlyozására - 1987. január elsejétől 7 százalékkal, legkevesebb 180 forinttal nő, a gyermek- gondozási díj összeghatárai emelkednek. Egyes alapvető termékek hatósági áremelését meghatározott összeg ellensúlyozza a 70 éven aluliak nyugdíjánál, továbbá a családi pótléknál, az egygyermekesek jövedelempótlékánál, a gyermekgondozási segélynél és a felsőoktatási intézmények hallgatóinak ösztöndíjánál. Bővülnek a szociális segélyezést szolgáló tanácsi keretek.”