Tolna Megyei Népújság, 1986. december (36. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-27 / 303. szám

1986. december 27. NÉPÚJSÁG 3 Vállalati házasságok és válások Ösztönösség helyett tudatos értékegyeztetés Az Építőgépgyártó Vállalat eladta veszprémi gyárát, a 43. Számú Állami Építőipari Vállalat pedig a 4-es (buda­foki) házgyárát. Gyakori mostanában a nagymértékű közületi ingatlanok adásvétele. Nem is megy már ese­ményszámba, ha például csupán egy vállalati-szövetkezeti üdülő, mun­kásszálló vagy irodaház gazdát cserél. Vállalatok szétválnak és másokkal újból összeállnak. A szécsényi zár- és lakatgyár nem sokkal azután hogy el­vált az Elzettől, összeházasodott a BRG-vel, s januártól magnófejeket gyárt sorozatban. Az Egyesült izzóból kivált Gábor Áron Gépgyárat vonzó öntödei kapacitása miatt előzetesen már gyáregységévé fogadta a Rekard (a győri Mezőgép) vállalati tanácsa. Időközben azonban kiderült, hogy nem 60 millió, hanem 130 millió forint adósság vár rendezésre, ezért a testü­let „visszamondta a partit”. „Ilyen ma­gas árat már nem fizethetünk, hiszen ezzel a szokásos évi 5-6 százalékos bérfejlesztést, a már elért évi 75 ezer forintos bérszínvonalat veszélyeztet­nénk” - nyilatkozták a dolgozók képvi­selői. Adok és kapok Ilyen és ehhez hasonló hírek halla­tán óhatatlanul felidézödnek a 60-as és 70-es évek átszervezési hullámai, kampányai. Akkor az összevonásokat nem előzték meg ilyen konkrét gazda­sági számítások, körültekintő, részle­tekbe menő mérlegelések, érdek- egyeztetések. A tulajdonosi jogokat gyakorló minisztérium, irányító ható­ság központilag döntött - gazdaság- politikai elképzelések, elvi megfontolá­sok alapján. Az érintett vállalat pedig tudomásul vette, hogy a magasabb rendű népgazdasági érdek érvénye­sül, feltételezve a nagyobb üzemi mé­retek előnyét, fölényét. Érthető módon másként hatnak ezek a mostani sorsfordító elhatározá­sok. Minden egyes esetben a közvetle­nül érdekelt felek felelős mérlegelé­sével érdekegyeztetésével, automati­kus döntések születnek. Lehetnek ezek a lépések is politikai-társadalmi jelentőségűek, gazdaságilag másként megalapozottak, mint a korábbi állam- igazgatási döntések. A vállalatok jólfel­fogott érdekeit képviselve kénytelenek előre felmérni a döntés minden követ­kezményét, a velejáró előnyöket és hátrányokat, vállalva azok anyagi kon­zekvenciáit. Egy-egy ilyen döntés az egész kollektíva sok éves szorgalmá­val, erőfeszítéseivel elért nyereséget emésztheti fel, illetve jelentősen to­vább gyarapíthatja. Ilyen felelős módon, saját érdekei ál­tal vezérelve járt el a győri Rába válla­lati tanácsa, amikor elhatározta a fővá­rosi Vörös Csillag Gépgyár hidegüze­mének felszámolását. A tevékenység ugyanis veszteségessé vált, mivel a kapacitások rosszul kihasználtak. A létszám rohamos lemorzsolódását a kiugróan magas, évi 95 ezer forint át­lagbérrel sem sikerült megállítani. Az intézkedés 360 dolgozót érint. Hol he­lyezkedjenek el? Mehetnének vala­mennyien Győrbe, az anyavállalathoz dolgozni. Jelentkezett együttes átvéte­lükre és foglalkoztatásukra a Ganz- MÁVAG, mégis valószínűleg a kör­nyékbeli kispesti üzemekben helyez­kednek majd el - minden bizonnyal kevesebb pénzért. A vállalatok érdekegyeztetése egyértelmű és következetes a társada­lom javát szolgálja összevonás és szétválás vagy egy üzem megszünte­tése esetén. Az adok-kapok, az elő- nyök-hátrányok mérlegelése aktívum­mal, mérhető eredménnyel kell hogy záruljon. A dolgozók és a vállalatok ér­dekegyeztetése viszont sajátos mó­don valósul meg. A Vörös Csillag Gép­gyár hidegüzeméből kilépők többsége például valószínűleg inkább ragaszko­dik majd Kispesthez, egy közeli mun­kahelyhez, mint a kiugróan magas át­lagjövedelemhez. Az újra elhelyezke­désnél a dolgozók mérlegelik a kínált lehetőségeket és a hozzájuk tartozó követelményeket. Nem utaznak (és költöznek) például Győrbe, bármeny­nyire vonzóak is a feltételek. Alkotó béralkut A főváros másik végébe naponta át­járni szintén idő- és áldozatigényes. Főleg akkor, amikor túlmunkával, vgm- ben többet lehet keresni a szomszé­dos gyárban. Előfordulhat, hogy egye­sek kevesebb pénzért is vállalják majd az új munkahelyet egyszerűen azért, mert kedvezőbbek a feltételek, a szociá­lis körülmények. A keresetcsökkentést például ellensúlyozza a kisebb fizikai megterhelés, vagy az állandó délelőttös műszak, esetleg az eleve lazább teljesít­ménykövetelmény. Nyilvánvalóan van a havi 8000 forintos (az országos átlagnál mintegy 2000 fo­rinttal magasabb (átlagbéres munkahe­lyeknek is reális alternatívája! Erre utal az a körülmény, hogy a vöcsi hidegüzemé­ben évek óta több volt a ki- mint a belépő, ami végül is a létszám elapadásához, a részlet felszámolásához vezetett. A pénz rendkívül döntő, ám a kétoldalú mun- kaadói-munkavállalói szerződések ser­penyőiben mégis csak egy tétel. A két serpenyő sok-sok tétele csak együtt mérlegelhető. Megfigyelhető, hogy a vál­tozó súlyok ellenére a mérleg nyelve nem mutat nagy kilengést. Az egyensúly gyakran éppen a követelmények lazítá­sával, a teljesítmény visszatartásával áll helyre. Ez azonban már nem sorolható értel­mes, a közösség javát szolgáló érdek- egyeztetések körébe. Éppen a tudatos érdekérvényesítés hiánya miatt spontán korrekciós folyamattal van dolgunk. A vállalat jól felfogott közös érdeke, hogy a teljesítményeket, a követelményeket a műszaki-társadalmi ésszerűség, a pszichikai-fizikai elviselhetőség maxi­mumára emeljék. Érje meg jól dolgozni az előkészítésben, a rakodásban, a da­ruzásban, a szervezési, a műszaki hiá­nyosságok korrigálásában kezdménye- ző módon közreműködni. A háztáji gaz­daságokhoz, a vgm-ekhez, némely szö­vetkezethez hasonlóan. A romboló, le­szerelő hatású teljesítményalku helyett építő-alkotó béralku szükséges. Az ilyen béralku a szocializmustól nem idegen, társadalmunk fontos alapelvének érvé­nyesítése teszi lehetővé. Nevezetesen azt, hogy mindenki képessége szerint dolgozzon és munkája arányában ré­szesedjen a megtermelt javakból. Ne maradjanak rejtettek A hatékony és teljesítményközpontú ösztönzés azonban csak akkor valósít­ható meg, ha a vállalatok ugyanolyan önállóságot élveznek a bérezésben, mint például a gyárak, üzemek adásvé­telében, felszámolásában. Megfelelő já­tékszabályok, felelős vállalati magatar­tás esetén megőrizhető, sőt javítható a vásárlóerő-árualap jelenlegi egyensú­lya is. A béremelés fedezetéül szolgálhat a kapun belüli munkanélküliség felszá­molása, a fajlagos anyag- és energiaköltségek, más ráfordítások csökkentése, a minőség javítása és nem utolsó sorban a teljesítmények növelése. Az ösztönzés gyökeres megjavításá­nak tennivalói el nem odázhatók. Intéz­kedést sürget, hogy gyakorlatilag min­den ágazat és minden szakma anyagi­társadalmi státusa leértékelődésére pa­naszkodik. A vállalati tanácsok is több­nyire azért fordítanak megkülönböztetett figyelmet a bérügyekre, a hatáskörükbe tartozó igazgatói fizetés, mert a szocialis­ta nagyüzemek létérdéke a dolgozók boldogulási, anyagi érvényesülési felté­teleinek megteremtése a főmunkaidő­ben. Az ambíciók, az alkotóenergiák nem tolódhatnak át kizárólag a külön jö­vedelmek szerzésére, a kisszervezetek­be, a perifériákra. Az ésszerű érdekegyeztetés demok­ratikus módszer, az érintett vállalati dol­gozók többségének és a társadalom egészsének egyértelműen kedvez. A kü­lön érdeket képviselő kisebbség viszont kénytelen eltűrni, hogy eladják, vagy fel­számolják az üzemet, hogy szigorítják s teljesítménykövetelményeket erőtelje­sen differenciálják a munkajövedelme­ket. Még akkor is, ha netán önhibáján kívül került hátrányos helyzetbe. A külön ér­dek - gyakran rejtett érvényesülése, az indokolatlan anomáliák társadalmi fe­szültségek és gazdasági veszteségek forrása, irányítási-szabályozási rende­zetlenségre, szemléletbeli torzulásra utal. Nem csupán a gazdasági ésszerűség, hanem a demokratizmus fejlesztése is megköveteli, hogy a különböző cso­portok, rétegek gyakran rejtett érdekei felszínre jöjjenek, nyíltan megütközze­nek és összehangolásra kerüljenek. A népgazdaság tervszerű irányítása, össz­társadalmi érdekek érvényesítése túl­mutat a részérdekek összegezésén, be­folyásolja, módosítja a rétegek, a cso­portok törekvéseit, perspektívát teremt, a hosszabb távú célok szolgálatára ösztö­nöz. KOVÁCS JÓZSEF Párttitkárok Hasonlóak, mert sok kérdésről ugyanazt mondják. Természetes, hiszen ugyanannak a pártnak a tisztségviselői. Különbözőek, mert emberek és egyéniségek. Más-más munkaterületen dolgoznak, tehát más problémákkal kerülnek szem­be, és nincs mindenről - nem is lesz és nem is lehet - a pártnak hivata­los álláspontja. Minden párttitkár mögött ott áll egy testület, a pártbi­zottság, vagy az alapszervezet, en­nek nemcsak vezetője, hanem számadásra kötelezett tisztségvi­selője is. Bátaszéken huszonnégy alapszerve­zet működik a pártbizottság irányításá­val, ennek titkára Csáki Béla. Budapes­ten született, édesapja az akkor épülő „vázkerámia” első vezetője lett. A kato­naidő letöltése után dönteni kellett arról, hogy ideköltözik, vagy a fővárosban ma­rad. Testvéreivel ellentétben, jött. Rögtön bekapcsolódott az ifjúsági mozgalomba, illetve folytatta, tagja lett a nagyközségi KISZ-bizottságnak, igaz, akkor még csúcsvezetőségnek hívták.- Egy év múlva, 1974-ben megnősül­tem, Agit a mozgalomtól kaptam, tőle pe­dig két gyereket. Hat évig voltam a járási KISZ-bizottság titkára, majd politikai főis­kola következett nappali tagozaton. El­végzése után választhattam, hogy egy nagyobb apparátusban maradok, vagy pedig megpróbálok közelebb kerülni a gyakorlati pártmunkához. Az utóbbit vá­lasztottam. Nem olyan munka a párttitkárság, amit az ember már kora gyermekségében el­határoz: ha törik, ha szakad, én bizony párttitkár leszek. Bár éppen ellenpélda is akad. Csáki Béla egyik kisfia ugyanis párttitkárnak készül, igaz, még csak har­madikos.- Mit tekint a „párttitkárság" lényegé­nek?- Ha nem kell felmondanom a mozgal­mi funkciót - bár ezek is a lényeghez tar­toznak -, akkor az emberekkel való fog­lalkozást tartom a legfontosabbnak. Nem emlékszem, hogy mi akartam lenni ré­gen, de biztos, hogy valami ilyesmi, pe­dagógusféle, a politikai munka is termé­szetes volt számomra mindig.- Előny vagy hátrány, hogy nem báta- székiként lett a pártbizottság titkára?- Erre csak „is ist” lehet válaszolni. Hátrány lenne, ha nem tudtam volna semmit a községről, de a szakdolgozato­mat a főiskolán Tolna és Bátaszék párt­életéről írtam, ismertem tehát a területe­ket, pontosan tudtam, mik- a gyenge pontjai a pártmunkának, ebből követke­zően azt is, hogy mit kell tenni.- Tényleg, mit kell tenni?- Ennél egyszerűbbet is lehetne ép­pen kérdezni, de néhány dolog azért vilá­gos és biztos. Az egyik, hogy a saját gondjainkat nekünk kell megoldani. Önálló pártbizottság van, önállóak az alapszervezetek, el kell vállalnunk, hogy elvégezzük a dolgainkat. Ez persze fele­lősséggel jár, amit szintén vállalni kell. Ha ismerjük a feladatainkat, felelősen me­rünk dönteni, akkor nagyobb a valószí­nűsége, hogy jól is döntünk. A másik, ami lényeges és nem véletlen, a többes szám. Nem én, és nem a végrehajtó bizottság dönt, hanem a pártbizottság. Együtt ké­pesek is vagyunk elérni a célokat, elvé­gezni a feladatokat. Ehhez meg kellett ta­lálni a megfelelő munkamódszereket, de az már egy másik téma lehetne. Annyit azért el kell mondani, hogy ha a felelős­ség demokrácia, akkor minden véle­ményre kíváncsiak vagyunk, azokéra is, akik nem értenek egyet velünk, vagy másként fogalmaznának. ígyy lehet egy probléma megközelítése sokoldalú. Ha döntöttünk, akkor viszont a végrehajtás­ban következetesnek kell lenni. Sze­mélyre, funkcióra való tekintet nétkül. Ez­zel lehet az „is” második felére válaszolni. Nem ismertem az embereket, ez azt is je­lentette, hogy nem voltam tisztába a ba­ráti körökkel és rokonságokkal, meg­könnyítette a szükséges kádercserék végrehajtását, értve alatta a testületek összetételét is.- Következő kérdéskörünk, hogy jó-e a párttitkárnak lenni, és meddig lehet ezt a munkát végezni?- Meggyőződésem, hogy nem szabad hosszabb ideig, az idevonatkozó határo­zat is két ciklusban jelöli meg az egy beosztásban eltölthető időt. Egy idő után az ember elkezd rutinból dolgozni, nem gondolja át eléggé a feladatokat, és is­meretségei révén szubjektívvé válnak a döntések. Ne legyen félreértés, nem kor­rupcióra gondolok, hanem olyan szub­jektivitásra, ami alól senki sem vonhatja ki magát. Ma már szerencsére olyan a társadalmi közeg, amelyben dolgozunk, hogy az emberek visszakérdeznek. Ál­landó készenlétet igényel a munka, fo­lyamatos döntési kényszert, ha az ember komolyan csinálja, akkor sok időt, ez is ok arra, hogy az ember váltson. Hogy jó-e párttitkárnak lenni? Mosta­nában gyakran a szükségből is erényt kell kovácsolni, a kényszer is kihozza az emberekből a bennük lévő energiákat, tartalékokat. Mind nagyobb szükségünk van a társadalmi nyilvánosságra. A hoz­zánk fordulók nagy száma bizonyítja, hogy a párt iránt nagy a bizalom. Jó csa­pat van együtt Bátaszéken, akiknek a se­gítsége hozzásegít ahhoz, hogy mindig megújuló hittel és energiával tudjak dol­gozni. Különben is mindig szerettem a nehéz feladatokat. A másik riportalany Ledneczki Ferenc, a Paksi Konzervgyár párttitkára, „hivatali ideje” még csak egy év, mozgalmi ta­pasztalatai és konzervgyári ismeretei en­nél jóval számosabbak. Beszélgetésünk témakörei lényegé­ben azonosak voltak, s mivel mindhár- monk életkora is hasonló, úgy lehetne „diplomatikusan” fogalmazni, hogy a „tárgyalások a teljes nézetazonosság je­gyében, zajlottak, azokat nyílt, elvtársi, sőt, baráti légkör jellemezte.” Rengeteget lehet velük beszélgetni a társadalom, a politika aktuális kérdéseiről. Egyformán látják, illetve látjuk a világot. Ahhoz a nemzedékhez tartozunk, akik már nem­csak a szocializmusba születtek bele, hanem - neveltetésük folytán - az otthoni légkörből következően a mozgalomba, politikai munkába is. Úgyszólván termé­szetszerűen lettünk úttörők, úttörőveze­tők, KISZ-tagok, KISZ-vezetők, párttagok - kommunisták. Számunkra a jelen ered­ményei nem viszonyithatók az átkos ka­pitalizmus nyomorához, a demokrácia nem egy antidemokratikusabb vezetési módszerhez képest alakul, hanem ön­magához. Mindez persze nemcsak e két beszélgetésre vonatkozik, hanem sok másra is, amit harminc és negyven kö­zötti, valamilyen vezető funkcióban vagy beosztásban lévő, közéleti emberrel foly­tattam az elmúlt években. Új viszont az a politikai helyzetből kö­vetkező alapállás, hogy a nehézségekből nem félénkség és tétovaság következik, hanem határozott kiállás és tettek. Az is igaz, hogy elérkeztünk abba az életkor­ba, amikor ha valamit nem csinálunk meg, azt helyettünk senki sem csinálja meg. Felelősségünk tehát már nem jövő, hanem jelen idejű. Ledneczki Ferenccel ott indul a be­szélgetés, hogy érettségi után mindjárt a konzervgyárba ment dolgozni, és a kato­naságot leszámítva mindmáig ott dolgo­zik. Egy időben ő volt a megye legöre­gebb KISZ-titkára, no nem életkorra, ha­nem „élettartamra” értve: 1974 júliusától 1985 novemberéig volt a gyárban válasz­tott ifjúsági vezető. Közben természete­Ledneczki Ferenc sen más funkciói is voltak, mint például az akkor még nagyközségi csúcsvezető­ségnek is tagja volt. Foglalkozására néz­ve jelenleg rendészeti osztályvezető.- Sajnos, egy szomorú semény kap­csán választottak meg párttitkárnak. Elő­döm fiatalon elhunyt, ezért kellett új titkárt választani. Nagyon szeretem ezt a mun­kát. Nagy előny számomra, hogy min­denki ismer, ismerek mindenkit. Sokan fordulnak hozzánk ügyes-bajos dol­gainkkal, igyekszünk is segíteni.- Az biztos, hogy a pártmunka ered­ményes, de van látszatja is?- Hogyne volna. Ha rendben mennek a termelés dolgai, akkor jól dolgoztunk mi is. Talán az a legszebb ebben a munká­ban, hogy nem lehet rutinból csinálni, minden naphoz valami új feladatot, olyan célt, aminek megvalósításáért nemcsak kell, hanem érdemes is dolgozni. Kilenc­venkilenc párttagunk van három alap­szervezetben. Nagyon jó a kapcsolatunk a gazdasági vezetéssel, ez mindig így volt. De az új igazgatónk maga is párt­munkás volt korábban, még tanulhatok is tőle: segíti a pártmunkát, ért is hozzá. Mi is azt tartjuk a legfontosabb feladatunk­nak, hogy a gazdasági munkát támogas­suk. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy csak ez lenne a pártmunka célja és egyedüli területe... Két párttitkár a sok közül, két terü­letről. Portréjuk halovány felvillan­tása talán mutat valamit abból is, hogy ma Tolna megyében milyenek a párttitkárok, még akkor is ha jelen esetben nem azt elemeztük, hogy adott, konkrét helyen milyen részte­rületeken, milyen eredményeket ért el a pártszervezet és milyenek a ter­veik. IHÁROSI IBOLYA A Társadalmi Szemle decemberi száma A folyóirat rövidítve közli Havasi Fe­rencnek, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Központi Bizottság titkárának a testület 1986. november 19-20-i ülé­sén elhangzott előadói beszédét, és köz­readja a határozatot. Nyitrai Ferencné a magyar gazdaság és társadalom fejlődé­séről ír. Rámutat: az ellenforradalom le­verése, az MSZMP megalakulása óta el­telt három évtized immár történelmi táv; indokolja a számbavételt, s annak átte­kintését, hogy mit ért el a magyar gazda­ság és társadalom e 30 év alatt. Boldizsár Iván méltatja Kádár János beszédeinek gyűjteményes kötetét, amelyet a közel­múltban jelentetett meg a Kossuth Könyvkiadó A szocializmus megújulása Magyarországon - címmel. Hányadán is állunk a számítógépekkel? Magyaror­szágon jelenleg mintegy 2000 univerzá­lis („nagyobb”) számítógép mellett - ho- závetőlegesen 20 000 mikro- és mini­számítógép dolgozik az állami vállalatok­nál, iskolákban. Egyesek szerint 90-150 ezer számítógép van magánkézben, illet­ve kisvállalkozások tulajdonában. Grétsy László és Szabó Iván arra a kérdésre ke­resik a választ, milyen mértékben és mi­lyen körben szükséges magyarítani a számítástechnika szaknyelvét.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents