Tolna Megyei Népújság, 1986. december (36. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-24 / 302. szám

2 Képújság 1986. december 24. Lázár György befejezte moszkvai tárgyalásait Módosítják az ifjúsági takarékbetét feltételeit Sebestyén Tibor és Császár Tibor, az MTI moszkvai tudósítói jelentik. A két ország közötti árucsere-forga­lom terven felüli bővítéséről és a gazda­sági együttműködés új, közvetlen kap­csolatokon alapuló formáinak gyakorlati megvalósításáról tárgyaltak kedden Moszkvában a magyar-szovjet kor­mányfői megbeszéléseken. Lázár György, a Minisztertanács elnö­ke, aki hétfőn érkezett a szovjet kormány meghívására munkalátogatásra, kedden délelőtt a Kremlben találkozott Nyikolaj Rizskowal, a Szovjetunió Minisztertaná­csának elnökével. A két kormányfő által vezetett tárgyalócsoportban részt vettek a Lázár György kíséretében érkezett sze­mélyiségek és magas rangú szovjet part­nereik. A megbeszélések szünetében a Szov­jetunió Minisztertanácsa díszebédet adott Lázár György és a többi magyar Lázár György, az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagja, a Minisztertanács el­nöke kedden a Kremlben megbeszélést folytatott Nyikolaj Rizskowal, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagjával, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnö­kével. A tárgyalások során a fő figyelmet Magyarország és a Szovjetunió együtt­működésének a legközelebbi években és hosszabb távon történő fejlesztésére fordították. Megelégedéssel állapították meg, hogy a magyar-szovjet kapcsola­tok töretlenül és lendületesen fejlődnek a marxizmus-leninizmus és a szocialista internacionalizmus elvei alapján, s teljes egység van Magyarország és a Szovjet­unió elvi irányvonalának megvalósításá­ban, amely testvéri barátságuk és min­denoldalú együttműködésük további erősítésére irányul a két ország népei­nek érdekében. A kormányfők hangoztatták a KGST- tagállamok idén novemberben Moszkvá­ban tartott munkatalálkozójának jelentő­ségét a szocialista országok közötti együttműködés fejlesztése, a szocializ­mus alkotóerejének fokozottabb feltárá­sa, a béke és a nemzetközi biztonság szi­lárdításáért vívott harc szempontjából. Rámutattak, hogy Kádár János és Mihail Gorbacsov találkozói és meg­beszélései, az ezeken létrejött megálla­podások meghatározó fontosságúak a magyar-szovjet együttműködés haté­konyságának minden téren való fokozá­sában, az együttműködés új minőségi szintre emelésében. A kormányfők megkülönböztetett fi­gyelmet szenteltek a legfelső szinten elért megállapodások végrehajtására irányuló konkrét intézkedéseknek a két­oldalú kereskedelmi-gazdasági és mű­szaki-tudományos kapcsolatok terén. Kedvezően értékelték a szovjet-magyar kereskedelem fejlesztésében végzett munkát, amelynek eredményeként elő­irányozzák a Magyarország és a Szovjet­unió 1986-1990-re szóló hosszú lejáratú kereskedelmi egyezményében rögzített MOSZKVA - A Varsói Szerződés tag­államai külügyminisztériumainak képvi­selői 1986. december 22-23-án Moszk­vában egyeztető tanácskozást folytattak a közel-keleti béke és biztonság kérdé­séről. A résztvevők a véleménycsere közben hangsúlyozták a közel-keleti bé­kekonferencia mielőbbi összehívásának és nemzetközi előkészítő bizottság létre­hozásának fontosságát. PEKING - Sanghajban hétfőn este nem került sor a korábban bejelentett újabb nagyszabású diáktüntetésre. A vá­rosi hatóságok közölték, hogy tekintettel az elmúlt napokban tapasztalt rendbon­tásokra, a közrend megzavarására, a továbbiakban a rendőrség előzetes en­gedélye nélkül senki sem tüntethet. Kedd reggeli jelentések arról számolnak be, hogy a sanghaji egyetemeken és főisko­lákon nyugalom van, a diákok részt vesz­nek az előadásokon, folytatják normális vendég tiszteletére. A díszebéden Nyiko­laj Rizskov és Lázár György pohárkö- szöntöt mondott. A tárgyalás ezután még folytatódott, s a késő délutáni órákban fejeződött be. Lázár György és Nyikolaj Rizskov a meg­beszélések eredményeit rögzítő jegyző­könyvet irt alá a magyar kormányfő szál­láshelyén. Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagja, a Központi Bizottság titkára a nap folyamán találkozott Lev Zajkowal, az SZKP KB Politikai Bizottsá­gának tagjával, a KB titkárával. A szívélyes, elvtársi légkörű meg- ' beszélésen véleménycserét folytattak a magyar-szovjet együttműködés néhány időszerű kérdéséről, elsősorban a két­oldalú gazdasági kapcsolatok elmélyíté­séről, a szocialista országok műszaki­tudományos együttműködésének fej­lesztéséről. kölcsönös szállítások mennyiségének bővítését, a szovjet földgáz Magyaror­szágra történő szállításának hosszú távú biztosítását, a gazdasági együttműködés leghaladóbb formáinak alkalmazására irányuló munka élénkítését. Fontosnak nyilvánították, hogy gyor­suljon az intézkedések végrehajtása a két ország műszaki-tudományos és ter­melési kooperációjának elmélyítésében, elsősorban a KGST-tagállamok műsza­ki-tudományos haladása 2000-ig szóló komplex programjának teljesítésében, a termelő kapacitások és gazdasági erő­források jobb kihasználására irányuló együttműködésben. Az együttműködés hosszú távú fej­lesztése legfontosabb feladatainak és út­jainak meghatározása céljából megálla­podtak, hogy 1987-ben kidolgozzák a Magyarország és a Szovjetunió közötti gadzasági és műszaki-tudományos együttműködés fejlesztésének 15-20 éves koncepcióját, amely kapcsolódni fog a szocialista közösség többoldalú alapon kidolgozás alatt lévő munkameg­osztási koncepciójához. Hangsúlyozták annak szükségessé­gét, hogy tevékenyebben alkalmazzák a gyakorlatban a termelési kooperációk olyan formáit, mint a vállalatok, gazdálko­dó és tudományos kutató szervezetek közvetlen kapcsolatai és közös vállala­tok, nemzetközi egyesülések és szerve­zetek létrehozása. Ehhez kedvező felté­teleket teremtenek a KGST 42. üléssza­kának határozataival összhangban ez év novemberében aláírt magyar-szovjet kormányközi egyezmények. A felek meg­győződése szerint a gazdasági és mű­szaki-tudományos együttműködés hala­dó formáinak elterjedése előmozdítja nemcsak a szocialista gazdasági integ­ráció elmélyítését, hanem a széles körű tapasztalatcserét is, lehetővé teszi, hogy szilárdabb, tartósabb alapra helyezzék a testvéri országok munkakollektívái és dolgozói közötti kapcsolatokat. Az időszerű nemzetközi kérdésekről folytatott véleménycsere közben a felek tevékenységüket és készülnek a január első hetében esedékes vizsgákra. LONDON - Margaret Thatcher kor­mányfő koratavasszal tesz eleget Mihail Gorbacsov meghívásának-jelentette be hétfőn este a brit miniszterelnök szóvivő­je. A bejelentésre azt követően került sor, hogy Thatcher asszony hivatalában fo­gadta Leonyid Zamjatyin londoni szovjet nagykövetet, aki átadta a brit kormányfő­nek az SZKP KB főtitkárának személyes üzenetét. Brit források szerint Margaret Thatcher három napra látogat Moszkvá­ba, előreláthatólag március végén, ápri­lis elején. GENF - Új stratégiába kezd az OPEC olajbevételeinek növelése érdekében: a jövő év első felében csökkenti termelését és visszatér a rögzített árak rendszeré­hez. A tíz napra nyúló, szívós tárgyalások eredményeként az olajkartell szakmi­niszterei - Irak kivételével - az összter­rámutattak: mivel a világban változatlanul nagy a feszültség, amelyet az Egyesült Államok és szövetségesei hadászati-ka­tonai fölény megszervezésére irányuló törekvései idéznek elő, állhatatosan to­vább kell fokozni a szocialista közösség országai, az összes békeszerető erő kö­zös erőfeszítéseit azért, hpgy megszün­tessék a veszélyes fegyverkezési ver­senyt, hogy megszabadítsák az emberi­séget a nukleáris veszélytől, és létrehoz­zák a nemzetközi biztonság egyetemes rendszerét. E célokat szolgálják az atom­fegyverek felszámolására és a támadó űrfegyverek kifejlesztésének megakadá­lyozására tett nagyszabású szovjet kez­deményezések. A felek hangoztatták an­nak fontosságát, hogy folytassák a küz­delmet a kísérleti atomrobbantások megszüntetéséért, és hogy e küzdelem­nek új lendületet adjanak. Lázár György a Magyar Népköztársaság teljes támo­gatásáról biztosította a Szovjetunió építő szellemű álláspontját, amelyet a szovjet kormány december 18-i nyilatkozata fej­tett ki. A kormányfők síkra szálltak az összeurópai folyamat továbbviteléért, az európai katonai szembenállás szintjének csökkentéséért és a földrész politikai légkörének javításáért. Nagy előrelépés lenne ebbe az irányba a Varsói Szerző­dés tagállamai Politikai Tanácskozó Tes­tületének budapesti ülése által az euró­pai fegyveres erők és hagyományos fegyverzetek jelentős csökkentésére tett javaslatok megvalósítása. A tárgyalások tárgyszerű és baráti légkörben zajlottak le, s a megvitatott kérdésekben megerő­sítettek a nézetek azonosságát. Lázár György meghívta Nyikolaj Rizs- kovot magyarországi hivatalos baráti lá­togatásra. A meghívást a szovjet minisz­terelnök köszönettel elfogadta. xx Lázár György, az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagja, a Minisztertanács el­nöke kétnapos moszkvai munkalátoga­tását befejezve kedden délután hazauta­zott a szovjet fővárosból. Vele együtt utaztak azok a vezető személyiségek, akik a kormányfőt elkísérték látogatásá­ra: Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Faluvégi Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese, az Országos Tervhivatal elnöke és Marjai József, a Miniszterta­nács elnökhelyettese, a magyar-szovjet gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési kormányközi bizottság magyar tagozatának elnöke. Búcsúztatásukra a vnukovói repülőté­ren megjelent Nyikolaj Rizskov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a szovjet Minisztertanács elnöke és több más ma­gas rangú szovjet vezető. Ott volt még Rajnai Sándor moszkvai magyar nagy­követ, aki ugyancsak részt vett Lázár György moszkvai megbeszélésein. Lázár Györgyöt Czinege Lajos minisz­terelnök-helyettes, Várkonyi Péter kül­ügyminiszter és Bányász Rezső államtit­kár, a Minisztertanács Tájékoztatási Hi­vatalának elnöke fogadta a Ferihegyi re­pülőtéren. Jelen volt Vladlen Puntusz, a Szovjetunió magyarországi nagykövet­ségének ideiglenes ügyvivője. mêlés 7 százalékos csökkentésében és hordónkénti 18 dolláros irányár alkalma­zásában állapodtak meg genfi értekezle­tükön. A többségi döntés mindenekelőtt Szaúd-Arábia megváltozott álláspontjá­val magyarázható. A két hónappal ezelőtt menesztett Jamani - utódjával ellentét­ben - nagyobb jelentőséget tulajdonított az OPEC nagyobb világpiaci részarányá­nak, mint a termelésviszafogás és a rög­zített árak politikájának. WASHINGTON - Képek, ábrák, térképek gyors továbbítására is alkal­massá tették a Kreml és a Fehér Ház kö­zötti „forró drótot”, amely eddig csak szö­veges információcserét tett lehetővé a két nagyhatalom politikai döntéshozó központja között. A „forró drótot” 1963- ban helyezték üzembe azzal a céllal, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Álla­mok vezetői szükség esetén sürgősen üzenetet válthassanak egymással, és így tisztázhassanak esetleges félreértése­ket, megakadályozhassák válsághelyzet kialakulását. E közvetlen kapcsolat hasz­nossága az évek során többször meg­mutatkozott - így például az 1967-es és az 1973-as közel-keleti háború idején. A KISZ Központi Bizottsága és az Or­szágos Takarékpénztár vezetői kedden a KISZ KB székházában tartott sajtótájé­koztatón bejelentették: 1987. január 1- jétől módosulnak az ifjúsági takarékbetét kamatai, a külön kölcsön összege és az állami kedvezményes hitel törlesztésé­nek feltételei. Szórádi Sándor, a KISZ KB titkára a sajtó képviselőinek elmondotta, hogy a KISZ XI. kongresszusát megelőző viták­ban, s magán a kongresszuson is sok szó esett a fiatalok egyik legégetőbb gondjáról, az önálló lakáshoz jutás felté­teleiről. Emiatt a kongresszus határozat­ba foglalta, a KISZ KB gazdaságpolitikai és érdekképviseleti osztálya pedig ezt követően kezdeményezte az ifjúsági ta­karékbetét korszerűsítését. A cél a lakás­árak emelkedésének üteméhez jobban igazodó kamatokat és kölcsönöket bizto­sító takarékoskodási forma elérése volt. Ennek kidolgozásában az Orságos Ta­karékpénztár és a Pénzügyminisztérium a KISZ kezdeményezéseit segítve közre­működött. A közös tárgyalások végered­ményeként létrejött szerződés nyomán 1987. január 1 -jei hatállyal - a Pénzügy­minisztérium javaslata alapján a már je­lenleg bentlévő ifjúsági takarébetétekre is vonatkozóan - modósították az ide tar­tozó rendeleteket. Az ifjúsági takarékbetétben megtakarí­tott összeg öt év után 5 plusz 1 százalék helyett 5 plusz 3 százalékkal kamatozik, s ez a prémium hét év után már 4 százalék, azaz összesen 9 százalék a kamat. Ha a lakásárindex növekedése két számjegyű lenne, tehát - országos átlagban - 10 százalékot vagy ezt meghaladó mérték­ben nőne a Pénzügyminisztérium, az OTP, a KISZ KB és a Központi Statisztikai Hivatal közös számításai alapján, akkor a pénzügyi kormányzat vállalja, hogy a ka­matot a hosszú lejáratú betéteknél ehhez igazítja. (Azaz például 12 százalék esetén a hét éven túl bent tartott ifjúsági takarék- betét is 12 százalékkal kamatozna.) Ha­sonlóképpen módosítják akkor is a ka­matot, ha a központilag tervezett áreme­lések meghaladnák a 10 százalékot, s ez nem lenne központilag ellentételezve. A lakáshoz jutás céljára igénybevehe- tő, az ifjúsági takarékbetéthez járó külön kölcsön százalékai is változnak: öt év után 100 százalék, maximum 150 ezer forint helyett 120 százalék, maximum 200 Kedden a Budapest Kongresszusi Központban kihirdették az M O-ás autóút világbanki pályázatának eredményét, és megkötötték a fővállalkozói szerződése­ket. Az MO-ás autóút első szakaszának megépítésére, melyre a Világbank nyújt mintegy 30 millió dolláros hitelt, nemzet­közi pályázatot írtak ki az elmúlt évben. Az előminősítések után végül is össze­sen 13 cég nyújtotta be pályázatát, köz­tük több magyar, külföldi, illetve vegyes vállalat. A szakmai zsűri döntése szerint a legkedvezőbb ajánlatokat magyar pályá­zók tették; az útépítési munkákat az Asz- faltútépitő Vállalat, az autópályához tar­tozó két Duna-hid megépítését a Hídépí­tő Vállalat nyerte el. A magyar bíráló bizottság döntését a Világbank fenntartás nélkül elfogadta. A fűvállalkozói szerződést a beruházás irányítására, ellenőrzésére, koordinálá­sára, illetve lebonyolítására megbízást kapott Közúti Beruházó Vállalat (Utiber) igazgatója, Szentirmai István, az Aszfalt- útépítő Vállalat vezérigazgatója, Husi Márton és a Hídépítő Vállalat műszaki igazgatója, Fogarasi István írta alá. A szerződések aláírásával lehetőség nyílik arra, hogy az út- és hídépítési mun­kák már a kora tavasszal megkezdődje­nek. Erre a feltételek adottak, hiszen a ki­sajátítások már megtörténtek, és a szük­séges tervek is elkészülnek addig. A kisajátítást egyébként igen körül­tekintően végezték, nagy gondossággal jelölték ki az új út nyomvonalát, hogy minél kevesebb ház lebontására kerüljön ezer forint - így például kilenc évi betét után 200 százalék, maximum 300 ezer forint is lehet. Ha nem lakásvásárlás vagy -építés céljára fordítják megtakarításukat a fiata­lok e betéti formában, akkor áruvásárlási hitelként az eddigi 50 ezer forint helyett 60 ezer forintot kaphatnak. A kedvezményes hitelek törlesztése­kor egyedi kérdések és elbírálás alapján az OTP eddig is adhatott tőketörlesztési haladékot maximum öt évig, olyan 35 éven aluli fiataloknak, akik valamilyen ok miatt nem tudták vállalni a teljes összegű havi törlesztést. A Pénzügyminisztérium és a KISZ javaslatára - az e célra az OTP- nek rendelkezésre álló pénzkeretet nem növelve - január elsejétől minden 30 év alatti igénylő külön kérvény nélkül dönt­het a hitelszerződés megkötésekor, hogy azonnal megkezdi-e törleszteni hosszú lejáratú, 3 százalékos kamatú állami la­káshitel-tartozását vagy a tőke törleszté­sének megkezdésére - maximum - 3 év haladékot kér, és addig havonta csak a kamatot törleszti. Németh Zoltán, a Pénzügyinisztérium főosztályvezetője a sajtótájékoztatón be­jelentette, hogy a január 1 -jétől a módo­sított rendeletekbe foglalt ifjúsági taka­rékbetéthez járó többletkamatok és - kedvezmények terheit az állami költség- vetés magára vállalta. Fekete László, az OTP vezérigazgató­helyettese az új betéti konstrukció ismer­tetésekor felhívta a figyelmet arra, hogy a kedvezmények nem családok, hanem betétek után járnak. Ha egy fiatal házas­pár mindkét tagja rendelkezik ifjúsági ta­karékbetéttel, akkor ez lakáshoz jutásuk esélyeit, a jelenlegi módosítások figye­lembevételével, rendkívül megkönnyíti. Hazánkban jelenleg körülbelül 700 ezer ifjúsági takarékbetét van, tizenkétmilliárd forinthoz közelítő összeggel - mondotta -, bár a betétek nagy részét nem tartják bent sokáig az OTP tapasztalatai szerint.- A módosított feltételek ilymódon a hosz- szabb távú takarékoskodásra is ösztö­nöznek. A KISZ Központi Bizottsága tovább folytatja a lehetőségek keresését a la­kásgazdálkodás gondjainak megoldá­sára, a fiatalok helyzetének megkönnyí­tésére, a KISZ XI. kongresszusának hatá­rozata alapján - hangzott el a sajtótájé­koztatón. sor. Összesen 14 lakást és valamivel több mint 20 hétvégi házat érint az M 0-ás autópálya első szakaszának megépíté­se. Ez az első 15 kilométeres szakasz a 6-os főutat köti össze az M 5-ös autó­pályával. Az összesen mintegy 4,3 milliárd forintos beruházás a két Duna- híd megépítését is tartalmazza. Az első ütemben négysávos félautó­pályaként építik meg ezt az útszakaszt, lehetőséget hagyva arra, hogy a későb­biekben kétszer három sávosra bővít­hessék. A tervek szerint az építkezés 1990 vé­géig befejeződik. Remény van arra, hogy egy második világbanki közlekedési hi­telszerződéssel megépüljön a Budapes­tet elkerülő körgyűrűből az az újabb 15 kilométeres szakasz, amellyel az M 1 -es és az M 5-ös autópálya között teljessé válik az összeköttetés. Az M 0-ás autóút legnagyobb előnye az lesz - s ez már az első szakaszon is ér­vényesülni fog -, hogy mentesíteni a je­lenleg túlzsúfolt budapesti utakat a tran­zitforgalom számottevő részétől. Ennek környezetvédelmi szempontból is jelentősége van, hiszen jóval kevesebb gépjármű szennyezi majd a főváros leve­gőjét. Kedvezőbbek lesznek a környező te­lepülések közötti összeköttetések is. A számítások szerint már az első szakasz megépítése is jelentős energiamegtaka­rítást tesz lehetővé, de ha megépül a má­sodik szakasz is, akkor évente mintegy 35 ezer tonnával csökkenhet az üzem­anyag-fogyasztás; ez két-három száza­léka a lakosság összes üzemanyag­fogyasztásának. Hozzájárul az MO-ás út ahhoz is, hogy számottevően csökkenjen a balesetek száma. Sajtóközlemény PANORÁMA Magyar vállalatok nyerték az M 0-ás autóút világbanki pályázatát

Next

/
Thumbnails
Contents