Tolna Megyei Népújság, 1986. december (36. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-02 / 283. szám
4KÊPÜJSÀG 1986. december 2. Moziban A nagy generáció Hogy melyik az igazán nagy generáció, azt vitatni mindenkinek joga. De, hogy a hatvanas évek közepén ifjú felnőtté érő generáció előtt nagy lehetőségek voltak, biztos. Megnyíltak olyan kapuk, amelyek addig zárva, vagy csak résnyire voltak nyitva, fellendült az ország, a gazdasági fejlődés meggyorsult, betört a beat, a hosszú haj, Lukács György művei újra megjelenhettek, pezsdülő légkör alakult ki minden területen. Az ekkori fiatalokról, a mai negyvenesekről szól András Ferenc és Bereményi Géza új filmje, A nagy generáció. Közös film, hisz együtt írták, de nem biztos, hogy csak az övék. Legalább annyira a főszerepeket alakító három tehetséges színészé - Cserhalmi György, Eperjes Károly, Koltai Róbert -, akik saját eszközeikkel annyit hozzátettek a kissé gyengén megírt sztorihoz, hogy megnézhető, eladható film vált belőle. A hatvanas években barátja útlevelével disszidáló üresfejű Réb, az itthon milliomossá váló Nyikita és a negyvenévesen is tiniként viselkedő, rádiós diszkókirály Makai története a legjobb akarattal sem mondható tipikusnak, így a mai negyvenesekre jellemzőnek sem. Esetleg a van ilyen is kategóriába fér bele. A mellettük feltűnő asszonyok hozzájuk hasonló életvitelűek. Bea Makai felesége® (Udvaros Dorottya), az R-Go énekesnője, Mari Makai egykori felesége, jelenleg Nyikita szeretője (Kiss Mari) bababutikot tart fenn Szentendrén. Egymást meg- csalva-szerető világuk, érzéseik érdeklődést kiválthatnak a nézőből, de az azonosulás elmarad, még ha mindegyikük színészi játékáról elmondhatjuk, hogy a - lehetőségek határain belül mindent megtettek. Félresikerült sorsokat mutat be A nagy Réb - kislányával generáció. Az Amerikából hazatérő Réb a film elején mint igazi nagymenő viselkedik és a többiek is tőle, illetve a találkozástól várják a szembesülést önmagukkal, a kívülről jött ember objektív értékelését a generációról, az itthonmaradot- taktól. Ez persze elmarad. Helyette látunk nagy ivásokat, féktelen házibulikat, értelmetlen szócsatákat és várjuk, hogy a néhol nagyon vontatottan csordogáló történetből kialakuljon valami. A vásznon pedig csak keresik, keresik Vetró Kálmánt és közben még a jó befejezés lehetősége mellett is elmennek. Mert amikor megtalálják - az őrültek között - a feltalálót, Major Tamás csodálatosan szép jelenetével hatásosan be lehetett volna fejezni a fil______________________I m et. ehelyett rádobtak még egy lapáttal, szájába rágva a nézőnek amit amúgy is tudott, hogy Réb épp olyan kókler maradt, mint amilyen volt amikor disszidált és még arra sincs pénze, hogy visszautazzon Amerikába. A negyvenes színészgeneráció legjobbjait vonultatja fel a film és mellettük Major Tamás utolsó filmszerepét, felülmúlhatatlan alakítását is láthatjuk, de mégsem jó film A nagy generáció. A megíratlan történeten épp ezért Ragályi Elemér mesteri operatőri munkája is csak annyit segít, hogy nagyon szép, művészien megkomponált képeket láthatunk. A kameramozgások, simulva a jól megválasztott zenéhez, néhol szinte elandalítják a nézőt, átsegítik a történet itt-ott unalomba fulladó bukta- tóin is'- TAMÁSI JÁNOS Rádió A valódi választás esélye Már elégséges idő telt el ahhoz, hogy a hallgató döntsön arról, hogy munkába készülődéshez társként reggelenként melyik adó műsorát választja. Mindaddig, amíg nem volt Reggeli csúcs, addig a tulajdonképpeni választásnak nem volt különösebb értelme. Merthogy, akár a Kossuthra, akár a Petőfire állítottuk a gombot, mindkét reggeli műsor szerkezete és felépítése lényegében azonos volt. Ellenben jó néhány hónapja - szerencsére - már más a helyzet. A valódi választás esélyét kaptuk meg a rádiótól. Anélkül, hogy saját példámon keresztül igyekezném befolyásolni a rádióhallgatókat, elmondom, hogy miért érzem a Reggeli csúcs jelentkezése óta teljesebbnek, információgazdagabbnak, ol- dottabbnak és köznapibbnak a hírmagazinokat, mint előtte. Hangoskönyvek stúdiója A Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének hangoskönyv stúdiója nagyteljesítményű Sony gyorsmásolóval és mintegy 250 ezer magnetofonkazettával gyarapodott. A korszerű eszközök átadásakor pénteken Juszt Lajos egészségügyi miniszterhelyettes elmondta: a magyar állam és Soros György, az Amerikai Egyesült Államokban élő közgazdász alapítványának anyagi támogatásával bővült a stúdió kapacitása, s ennek köszönhetően az eddigieknél jóval több szépirodalmi, ismeret- terjesztő könyvet és tankönyvet másolhatnak magnetofonkazettára. Jelen volt az ünnepségen Soros György, aki arról szólt, hogy alapítványával főleg a hátrányos helyzetű embereknek, ez esetben vakoknak, gyengénlátóknak, beteg embereknek kíván segíteni, megadva számukra a tanulás lehetőségét, az „olvasás” örömét. A szövetség 1961-ben alapított hangtárában már 1300 művet rögzítettek hangszalagra. Az új, korszerű sokszorosítóval a stúdióban négy perc alatt 15 kazettát másolhatnak, s növelhetik szolgáltatásuk körét: a fővárosi és megyei közművelődési,szakszervezeti könyvtárak számára is készíthetnek hangoskönyveket. A tervek szerint a következő egy-két évben mintegy 200 művet „hangosítanak" a vakoknak, a gyengénlátóknak, valamint azoknak az idős betegeknek, akiknek nehezére esik a könyv- olvasás. A Közművelődési Tanács egymillió forintos támogatásával az utóbbi években tovább szaporodtak a könytvári hangoskönyvek. Jelenleg 35 könyvtárban mintegy 800 kazettára rögzített, több mint ötven irodalmi művet hallgathatnak, illetve kölcsönözhetnek az olvasók. Tévénapló A szekszárdi lllyés-szobor ürügyén Szerencsés gondolat volt a Stúdió műsorában egymás mellé állítani a Szép- művészeti Múzeum computer-grafikák kiállítását és a párizsi nagy tárlat képeit, de rögtön hozzá kell tennünk: súlyos félreértés lenne azt hinni, hogy a computer- grafikákat valaha is művészi alkotásokként lehet szemlélni. A gép sok mindenre alkalmas, egyebek között verset is tud írni, néhány éve magam is lefordítottam egy ilyent, amit a stuttgarti főiskolán készítettek. Mi tagadás, helyre alkotás, de aki nem tökéletesen süket a versekre, azonnal észreveszi, hogy itt valami nincs rendjén, költő ugyanis ilyen verset részegen sem ír. Következésképp a gép-készítette rajz sem műalkotás, nem is lesz az soha, akkor sem, ha még annyira is csodálkozunk ebbéli képességén. Kár, hogy a párizsi beszámoló képeit elkapkodták, a kísérő szöveg is hajlott az irónia felé, tehát nem derült ki, hogy ezen az iszonyatos nagy kiállításon mi az üres blöff s mi a művészet. Az elsuhanó képek azt sejtették, hogy ebben a hánytorgó összevisszaságban azért művészet is akad. Csak az a baj, hogy képzőművészeti tájékozottságunk meglehetősen hiányos, még a közelebbi múltat illetően is, pedig a ma már klasszikus irányzatként tekinthető absztrakt művészetről jó néhány könyv olvasható magyarul is. Meg hát Kassák halála óta is csaknem húszesztendő múlt el, tehát lett volna és lenne miből tanulni. Azt már a véletlen hozta úgy, hogy a két képzőművészeti beszámoló után képek villantak fel a szekszárdi lllyés-szobor pályázatra beküldött munkákról, s hallhattuk a lektorátus képviselőjének nyilatkozatát is, aki azt mondta, sem sikerről, sem kudarcról nem lehet beszélni. Ezek után megnéztük a főiskola előterében kiállított pályamunkákat, ami bizony elszomorító. A tervek némelyike alatt olvasható a zsűri biztató véleménye, amely szerint „továbbgondolásra alkalmas”, de óvjon bennünket a művészet igaz szelleme, hogy ezek közül bármelyikből is szobor legyen. Köztéri alkotásról van szó, tehát a szobornak valamiképp ábrázolnia is kell, meg kell jelenítenie, közelünkbe kell hoznia Illyés Gyulát, akinek nemes alakja valósággal szoborba kívánkozik. Néhány pályázó azonban a megjelenésre is daliás költőből valóságos gnómot formált, másutt a szép és jellegzetes fej idomtalan tömeg, s ami bántóan feltűnő, hogy számos pályaművön a mesterségbeli felkészültség durva hiányát az avatatlan szem is észreveszi, mindenek előtt a sűrűn ismétlődő pro- porció-zavarokat. Azt is hallottuk, hogy „túl nagy volt a feladat”, ebben rejlik a kudarc oka. Csakhogy minden feladat „ túl nagy", a művészetben nincs kis és nagy feladat, s feltétlenül kudarcot vall, aki készületlenül, hányaveti módon lát munkájához. Az lllyés-szobor pályázat nem hozta meg a remélt eredményt, ezt kár szépíteni, ami természetesen nem jelenti azt, hogy a szoborról le is kellene mondanunk. A híradó képsorából is sejteni lehetett a kudarc okát: a meghívott pályázók nem tudtak olyan művekkel előállni, amelyek méltók lennének a feladathoz. A híradó azonban általában csak regisztrálja az eseményeket, az értékelés feladata nem rá tartozik. Sajnos, a lektorátusi vélemény is beérte az általánossal, pedig a szekszárdi lllyés-szobor közügy, kétszeresen is. Tolna megyét Illyés emelte a világirodalomba, s itt készülnek felállítani első köztéri szobrát. Ugyanakkor minden köztéri szobor a legdemokratikusabb mű, mert mindenkinek személyes ügye, naponta látjuk, s ahányszor elhaladunk mellette, annyiszor alkotjuk meg róla jó vagy elmarasztaló véleményünket. A megoldás azonban egyelőre várat magára. A televízió megtette a magáét, még pedig derekasan, akkor is, ha a véletlen hozta úgy, hogy az európai művészet közelében kapcsolta be az országot a szekszárdi lllyés-szobor rejtelmeibe, ami természetesen nem jelenti azt, hogy akár a computer-grafikáknak, akára párizsi kiállításnak bármilyen ösztönző szerepet kellene tulajdonítanunk. Nem is lehet, az gépi ügyesség, az európai művészetnek pedig megvan a maga gondja. Ezúttal viszont a lektorátus véleményétől sem lettünk okosabbak. Nem is lehettünk, mert nem volt véleménye. CSÁNYI LÁSZLÓ Videoprogram a mecseki szénbányáknál Videoprogram megvalósításába fogott a mecseki szénbányák. A vállalat elsőként legnagyobb termelőüzemét, a komlói aknákat látta el videokészülékekkel, amelyek információkat és szórakoztató adásokat közvetítenek a leszállásra váró bányászoknak. A videoprogram emellett arra is lehetőséget nyújt, hogy a bányászok az üzemi klubokban elsajátítsák a felvételkészítés és a kamerakezelés tudnivalóit. Különösen hasznos a korszerű képrögzítő és visszajátszó eszköz az új munkavállalók tájékoztatásában, akik a bányászat minden munkaterületét megismerhetik a szalagra vett képekről. A Mecseki Szénbányák Vállalat a Komlón már bevezetett iskolai pályaválasztási foglalkozásokat most a szomszédos Somogy megyére is kiterjesztette. Az ottani pedagógiai intézet szakembereivel összefogva Kaposvár és Barcs általános iskoláiban tartottak videós előadássorozatot a bányászmunkáról. Hasonló vetítéseket rendeznek a vállalat munkásszállóiban is, ott lakó dolgozóik különböző munkahelyi kérdésekkel kapcsolatos tájékozottságának javítására. Válaszkeresés létkérdéseinkre Köpeczi Béla: A magyar kultúra útja (1945-1985) A Magyar Rádió egyik legigényesebb forgószínpadszerű és sziporkázó műsorához hasonlít a Csúcs. Ez pedig a Napközben. Természetes, hogy funkciója és „megcélzott hallgatói” tábora miatt más és más célt szolgál a Napközben is és a Reggeli csúcs is. Ám, mindenképpen közös bennük a hihetetlenül gazdag témaajánlat. Ha pedig a Reggeli csúcs alkotóstábja ezt a műsort állította netán etalonként maga elé, akkor nagyon jól cselekedett. Reggeleinkhez hozzátartoznak a friss hírek, a tények, a zenék és mindenféle információk. A másik - komolyabb műsortárs mellé, nemcsak pusztán a szerkezeti újítás miatt született egy új magazinműsor, hanem a réteghallgatóság igényeinek a kielégítése miatt is. Egyértelmű, hogy a tinédzser-korosztálynak ajánlják elsősorban a Csúcsot. Csak hát, mindannyian mások vagyunk, s ha már kaptunk választási lehetőséget, akkor információéhségünk és zeneszükségletünk alapján döntünk arról, hogy nekünk melyik „gyerek” kell. A Reggeli csúcs valami nagyon újszerűt kezdett el és azt azóta következetesen viszi is tovább, s ha a Kossuth-adó reggeli műsorától többen átpártoltak már hozzá, az sem baj, mert a hallgatótábor akkor is házon belül marad. szűcs 1986-os hivatkozások is vannak tudós művelődési miniszterünk, Köpeczi Béla új könyvében; tehát példás gyorsasággal jelentette meg a Kossuth Könyvkiadó. A kötet a tíz évvel ezelőtti változat kiegészítése: a legújabb jelenségekről is megalapozott áttekintést ad. Köpeczi Béla mint kultúrpolitikus abban lenne „érdekelt” - gondolhatná valaki -, hogy az elmúlt évtizedekről afféle önigazoló számvetést adjon, hiszen a szerző maga is jelentős részt vállalt különféle párt- és állami posztokon a magyar kultúra folyamatainak irányításában. Csakhogy politikánk - különösen az utóbbi harminc esztendőben - nyílt és őszinte, kritikus és önkritikus elemzésekre törekszik, s nem tehet mást a kultúrpolitika művelője sem. Kultúraértelmezése teljes, éppen ezért korszerű: a termelési és a szellemi kultúra egyenrangú tényezőként van benne jelen; s marxista-leninista módján az osztálykülönbségek hatására is figyelemmel van Köpeczi Béla. Jól látja a tudományos-technikai forradalom kedvező és ártalmas következményeit korunk tőkés, valamint szocialista társadalmaiban, földgolyónk egészét illető vonatkozásokról beszél művelődésfilozófiai megalapozottsággal. Ennek során fejti ki a korszerű általános műveltség tartalmával kapcsolatos véleményét: alkotórésze ennek „a nyelvi képzettség, a matematikai gondolkodás, a szintetikus természet- és társadalomtudományi ismeret, az esztétikai élmény, a testkultúra és a manuális gyakorlati készség. Az említett elemekből összetevődő kultúra nem természettudományos vagy humán, hanem egységes jellegű, s az egyes elemek helyét a világnézet alapján lehet meghatározni.” S mindez - távlataiban - nem a kevesek elitkultúrájaként valósul meg fokról fokra; Közpeczi Béla végső soron derűlátó a tömegkultúra - a többség kultúrájának - esélyeit illetően. Látnunk kell azonban - figyelmeztet a könyv - e célkitűzés valóra váltásának számos akadályát. A tanulmány korszakolása meggyőző, bár az 1949-től 1968-ig terjedő szakasz egyneműnek láttatása első pillantásra kétségkívül zavaró. Ám Köpeczi Béla a részletesebb tárgyalás folyamán - helyesen —föloldja ezt az ellentmondást, és 1949-1956 között végül is egy „alperió- dust” tart számon. Folytonosság és meg- szakítottság értelmezése itt a legnehezebb feladat, hiszen e korszak művészetpolitikájában „egyszerre jelentkezett például a sematizmus elleni harc igénye és a kritikai szemlélet háttérbe szorítása, a szocialista realizmus egyoldalú értelmezése, s ugyannakkor a különböző stílus- irányzatok lehetőségének felvetése”. S meghatározó érvényű a későbbiekre vonatkozólag, hogy a marxizmus elterjedése is épp erre, eltorzításának időszakára esett. Elvitathatatlan fegyvertény - bizonyítja Köpeczi Béla -, hogy a felszabadulás után sikerült kialakítani az alapműveltség demokratikus iskolai bázisát, de nem fér kétség ahhoz sem, hogy az 1961 óta szakadatlanul zajló oktatási reform ellentmondások sokaságával jár. Népművelésünk koncepciója immár másfél évtizede a szélesebb érvényű, aktív részvételt feltételező közművelődés korszerű gondolatrendszerére cserélődött, de - mutat rá Köpeczi béla - ez a lépésváltás elhúzódott, és utóbb az anyagi feltételek romlása hatott rá kedvezőtlenül. Önkritikus és kritikus méltatása a hatvanas évektől napjainkig terjedő szakasznak, egyszersmind politika és kultúra, politikai és ideológiai viszonyának megszívlelendő elemzése születik meg Köpeczi Béla tanulmányában: „A szövetségi politika sikere azt eredményezte, hogy a szövetségesekkel nem illett vitázni ideológiai problémákról. Az irányzatok szabadsága pedig azt hozta magával, hogy az avantgárd és a neoavantgárd kisajátította magának a korszerűség jelszavát. Mindennek az lett a következménye, hogy a marxista esztétikai elvek és az irodalmi, művészeti gyakorlat között szakadék támadt." S elmaradt a művelődéspolitika intézményrendszerének, működésének gondos felülvizsgálata, reformja. Pedig e terület értelmiségi kötelezettsége - szépen mondja Köpeczi -, „az embert foglalkoztató létkérdésekre” adandó válasz helyessége ezen is múlik. Mi az általános követelmény, mérce ebben a tanulmányban? Az értelmiségi szemlélet, a kritikai szellem igénye; világnézet, magatartás, életmód kölcsönhatásának megmutatása. Hangos szóval figyelmeztet arra, hogy az anyagi ráfordítás növekedésének hiánya - mind az egyén, mind a társadalom szintjén - jóvátehetetlen veszteségekkel járhat a kultúrában. S meggyőz arról is, hogy művészet, művelődés-gyarapodó kínálata önmagában még nem jelenti az értékek ezzel arányos terjedését. Tenni és javítani valónk bőven akad tehát, ha szégyenkezésre nincs is okunk. KÖHÁTI ZSOLT
