Tolna Megyei Népújság, 1986. december (36. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-13 / 293. szám
1986. december 13. HÉPÜJSÀG 9 Kuba egyre jobban iparosodik. A nikkelfeldolgozó üzem első részlege már működik, miközben befejezéshez közeledik a létesítmény óriástornya is. iHJBuaiiam Orvosképzés Mongóliában Mongóliában jelenleg 10 ezer lakosra 24 orvos jut. Manapság évente 420 fiatal orvos kezdi meg a gyógyító munkát a mongol egészségügyi intézményekben. Legtöbbjük a Mongol Állami Egészség- ügyi Főiskolán szerez diplomát. A főiskola rektora, a mongol orvosképzés feladatairól beszélt a Mongolpress tudósítójának. A professzor elmondotta, hogy Mongóliában 11 felsőoktatási intézmény működik, amelyek sorában az egyik legtekintélyesebb az Egészségügyi Főiskola. Rangját mi sem bizonyítja jobban, minthogy minden egyes felvételi helyére 4-5 fiatal jelentkezik. A felvételi igen szigorú, s a vizsgán nemcsak a tárgyi tudásra kiváncsiak, hanem arra is, hogy a jelentkező alkalmas-e az egész embert követelő orvosi hivatás gyakorlására. Mint Baldandordzs professzor megjegyezte, két évvel ezelőtt új rendszert vezettek be a főiskolán. Az elsőéves hallgatók - tanulmányaikkal párhuzamosan - egy éven át ápolói feladatokat látnak el a közkórházakban és a klinikákon. A harmadévesek egyhónapos asszisztensi gyakorlaton vesznek részt, a negyedévesek 45 napon át segédorvosként dolgoznak. Végül a hatodik évben - akár más országokban - önálló orvosi munkát végeznek felügyelettel. Igen nagy súlyt helyeznek az állandó gyakorlati munkára, az orvos-beteg kapcsolat kialakítására. A főiskolán a hallgatóknak módjukban áll a tudományos kutatómunkában is részt venni. A jelenleg működő 36 tudományos diákkör csaknem ezer leendő orvost foglalkoztat. Eredményesen tevékenykednek a diákkutatók. A szocialista országok II. tudományos diákköri konferenciáján sikerrel szerepeltek Csehszlovákiában, ahol különdíjat nyertek. Figyelemre méltó, hogy az 1985/86- os tanévben végzett hallgatók zöme a sürgősségi betegellátás területén, a sebészetben, a szülészet-nőgyógyászat- ban és a gyermekgyógyászatban helyezkedett el. A végzettek több mint 80 százaléka vidéken vállalt munkát, elsősorban ugyanis ott van szükség a fiatal orvosokra. Rendszeres az orvosok továbbképzése is. Évente mintegy 500 orvos korszerűsíti tudását a főiskola oktatóinak irányításával. A mongol orvosok gyakran vesznek részt külföldi tanfolyamokon is. Az utóbbi tíz évben körülbelül 800 mongol doktor fordult meg Magyarország, az NDK, Kuba és Szovjetunió orvosi egyetemein - fejezte be a beszélgetést Balandordzs professzor. A külföldön elesettek sírjai Az első és második világháborúban, valamint korábbi csatákban a mai Jugoszlávia népeinek több mint 100 ezer harcosa vesztette életét az ország határain kívül. Az elesettek sírjai Európa, Afrika és Ázsia mintegy 30 országában lelhetők fel - állapította meg a Szövetségi Végrehajtó Tanács. Számos sír, vesztőhely, haláltábor emlékeztet az áldozatokra, de vannak olyan helyek - elsősorban csataterek -, amelyekről ez nem mondható el. Sok harcos esettel Görögországban, Bulgáriában, Albániában, Spanyolországban. A spanyol polgárháborúban például 800 internacionalista halt hősi halált, 8500-ra teszik azoknak a számát, akik orosz területeken elestek az első világháborúban, s akik részt vettek az októberi forradalomban és életüket áldozták érte. Olaszországban a második világháború után öt emlékművet emeltek és több mint 80 sírhelyet jelöltek meg az elesettek emlékére. A dél-olaszországi Balrettiben áll például Dusán Dzamonja műve, amely az ott áldozatul esett 1800 harcos tiszteletére készült. Az egykori náci gyűjtőtáborokban is odaveszett számos harcos és elhurcolt személy. Mauthausenben, Buchen- waldban, Dachauban, Ravensbrückben emléktáblát helyeztek el vagy emlékszobát nyitottak örök mementóul. Az emlékhelyek, a sírok karbantartására vonatkozó együttműködés tovább folytatódik Magyarországgal, Csehszlovákiával és Lengyelországgal is. Az emlékművek, sírok gondozása, újak emelése igen költséges és leszámítva az elmúlt két évet, erre igen kevés pénzt fordítottak. A Szövetségi Végrehajtó Tanács határozatában szögezte le, hogy a jövőben valamennyi érintett szervnek és szervezetnek közösen kell törődnie azzal, hogy az ország határain kívül elesett hazafiak és internacionalisták minden vesztőhelye, sírja méltóképpen legyen megjelölve. A kép hímzés hatéves mestere A hímzett képek készítésének régi hagyományai vannak Koreában. Az asszo-' nyok már a középkorban is gyakran díszítették otthonaikat kézi hímzésű kompozíciókkal. Kedvelt motívumaik közé tartozott a tigris, a vadludak ábrázolása, a dobokkal való tánc, a hintázó lány megrajzolása és kivarrása finom mesterségbeli tudással. Ma a hagyományos, az évszázadok során kidolgozott kompozíciók mellett forradalmi motívumok is a hímzővászonra kerülnek. Noha elterjedt a nagyipari tömeggyártási technika, értéke továbbra is a kézi hímzésnek van. Ennek művelői között igazi csodagyerek, egy hatéves kislány, Kim Rjon Hva, akinek korai tehetségére két évvel ezelőtt figyeltek fel. Fürge kis ujjai játszi könnyedséggel varrják a színes selyemfonállal kedvenc virágmotívumait. A kislányka tavaly már olyan nagyméretű munkára vállalkozott, amely 90 napig tartott. A külkereskedelmi partnerek között: 4. Magyarország Csehszlovákia Vili. ötéves terve (1986— 1990) a nemzetközi munkamegosztásba vájó erőteljesebb bekapcsolódást, a KGST- országokkal a kooperációs és szakosítási együttműködést helyezte előtérbe. A VII. ötéves tervidőszakban az ország külkereskedelme az előző öt esztendőhöz viszonyítva több mint 60 százalékkal emelkedett. Legintenzívebben - 80 százalékkal - a Szovjetunióba irányuló export, ezzel ellensúlyozzák a növekvő energiabehozatalt. A KGST-országok közül Csehszlovákia legjelentősebb külkereskedelmi partnere a Szovjetunió, a teljes forgalom 45 százaléka ebben a relációban bonyolódik le. Az elmúlt ötéves tervben 55 milliárd rubelt irányoz elő. A Szovjetunióból származik a legjelentősebb energetikai források és alapanyagok nagy része. Magyarország 5,1 százalékos részesedéssel a 4. helyen áll Csehszlovákia külkereskedelmi partnerei sorában. 1981- 1985 között 1,58 milliárd rubel volt a forgalom, 11 százalékkal haladta meg a tervezettet a jelenlegi ötéves tervben újabb 18 százalékos növekedést irányoztak elő. Csehszlovákia fő kiviteli cikkeit a teher- és személyautók, az élelmiszer- és vegyipari gépek, a vegyi termékek, a szén és a koksz, üveg, textiláruk, faipari termékek, a komló és a sör jelentik. Magyarországról többek között számítástechnikai cikkek, gumiáruk, gabonafélék, élelmiszerek, gyógyszerek, fogyasztási cikkek és bor érkezik Csehszlovákiába. A két fél forgalmában a kooperációs és szakosított termékek 34 százalékot tesznek ki. Ilyen együttműködés van a gumi-, az autó-, a traktor- és a vegyiparban, te- levlziógyártásban. Jelentős az áruházi csere és a kishatárforgalom is. A Német Demokratikus Köztársaság a 2. helyen áll Csehszlovákia külkereskedelmi partnerei között, a forgalom 9,4 százalékot képvisel. Az elmúlt tervidőszakben 2,8 milliárd rubeles forgalmat értek el, ami 22 százalékos emelkedést jelent. A kétoldalú együttműködés jelentős tétele a turizmus, a magyar-csehszlovák idegenforgalomhoz hasonlóan. Lengyelország a 3. helyen áll Csehszlovákia külkereskedelmi partnerei sorában, s ez 7,8 százalékos részesedést jelent. Az elmúlt tervidőszakban 2,35 milliárd rubel volt a teljes forgalom értéke. A moszkvai anya- és gyermekvédelmi kutató központ kollektívája az egyik legnemesebb cél érdekében fejt ki tudományos tevékenységet: azon munkálkodik, hogy visszaadja a meddő nőknek az anyaság örömét. A megoldás felé vezető első lépés a „lombik”, amelyben az élet megfogan. Ezt követően a csírát átültetik a női szervezetbe, ahol az beágyazódik a méh falába. 1986. augusztus 24-én a tudományos központ falai között iker lombikbébik születtek. Az egyenként 50 centiméter hosszú, 2600, illetve 2800 gramm súlyú egészséges újszülöttek, ahogy illik, külsőleg nagyon hasonlítanak egymásra, jellemük azonban ahogy azt a kép is mutatja, bizonyára nagyon eltérő lesz. Az újszülött lombikbébik édesanyjukkal A boldogságot itt 50 centiméter és 2800 gramm jelenti Moszkvai lombikikrek Műtét a meddőség ellen HHHBÜBlHHHHBBHi Egyedülálló gégeoperációk Visszaadták a hangját Gáljának, egy tizennégy éves kislánynak, aki tizenhárom évvel ezelőtt gégegyulladás következtében vesztette el azt. Az operációt az I. Ruszakov Moszkvai Klinika Gyermekkórházában hajtották végre. Itt sikeresen operálják az érdaganatokat, a veleszületett vagy szerzett sebhely szteno- zisokat, papillómákat, hangszálcsomókat, azaz a gégemegbetegedéseket. A gége nehezen hozzáférhető nemcsak az operáció szempontjából, de a vizsgálat szempontjából is, különösen csecsemőknél és egészen kicsi gyermekeknél. Ugyanakkor a sebészeti beavatkozásra általában szükség van, mivel a gége patológiai elváltozásai hangsérüléshez, légzési problémákhoz, sőt esetenként még halálhoz is vezethetnek. Közel húsz évvel ezelőtt a gégészetben egy új irányzat alakult ki, amelyet napjainkban mikrolaringoszkópiai és en- dolaringeális mikrosebészet néven ismernek. Ez a gége közvetlen (gégetükör nélküli) vizsgálata altatással és operációs mikroszkóp alkalmazásával. Az operációt is speciális mikroeszközök készletével végzik, amelyet David Csireskin, moszkvai sebész hozott létre, mérnökökkel vállvetve. Ezzel nemcsak az vált lehetővé, hogy időben és gyakorlatilag hiba nélkül diag- nosztizáljanak, hanem az is, hogy a gége felmetszése nélkül hajtsák végre a sebészi beavatkozást. Jelenleg ezt a módszert sikerrel alkalmazzák Moszkvában, Le- ningrádban, Kijevben, Tbilisziben és a Szovjetunió más városaiban is. A Rusza- kovról elnevezett klinikai kórház gyermek- osztályán ilyen operációkat még csecsemőkön is hajtanak végre. A kazahsztáni sivatagok olaja Kazahsztánban a Kaszpi-mélyföld Je- lemesz nevű lelőhelyén csokoládészínű nyersolajsugár tört ki a kútból. A vizsgálatok a jelemeszi olaj kitűnő vegyi tulajdonságait bizonyították: kevés paraffint és kátrányt tartalmaz, páratlan színe is ezzel függ össze. i—nriírn