Tolna Megyei Népújság, 1986. november (36. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-11 / 265. szám
4 NÉPÚJSÁG 1986. november 11. Moziban Az igazabb változat Lesz-e folytatása a „cinema novo”- nak? - tették föl immáron tíz éwel ezelőtt a kérdést, amely a „forrongó földrész”, Latin-Amerika Brazíliában megújuló film- művészetének jövőjét - azaz tulajdonképpen a már jelenné vált jövő időt, a mai helyzetet - firtatta. Hogy a „cinemo novo", a politikai tartalommal töltött ”új mozi” öröksége valóban képes megújúlásra és méltó művészi eszközökkel nyilvánítja ki antiimperialista tartalmát, arra L. Puen- zo Oscar-dijas argentin filmje, a „Hivatalos változat” is vitathatatlan bizonyíték. Mi is történik azon a földrészen, ahol rövid életű katonai diktatúrákváltjákegy- mást, ahol az újra és újra próbára tett, végsőkig felkorbácsolt indulatok már régen megértek arra, hogy a fennálló rendet (zűrzavart?) képviselőivel együtt elsöpörjék? Nem elemezhetjük, miért nem történik ez mégsem, mi ebben az Egyesült Államok szerepe, milyen tetemes gazdasági érdekeltségei vannak csak Argentínában, s a politikai befolyás mellett milyen szerepet játszik az „olcsó munkaerő” fasisztoid eszközökkel történő megszelídítésében. Elekben az eszmeileg is latinosán tarka, a legkülönfélébb pártokat és irányzatokat uszadék- ként felszínre dobó diktatúrákban a des- pota lélekidomításnak, a félelmet félelemmel gyógyító brutalitásnak hagyományai vannak. Ez a fajta társadalom teszi spanyolportugál hatásra bálványává a „gaucho”-t, a szuperhőst, a bátorság, a férfiasság és a csak erőszakos önérvényesítésen alapuló individualizmus megtestesítőjét - nem véletlenül. A hatalom arca ilyen személytelen, magányos és kegyetlen. Filmjében L. Puenzo erről a véresebb, könyörtelenebb háttérről tapintatos távolságból értesíti a nézőt. A sztori beleférne egy elbeszélésbe: a gazdag középosztálybeli házaspár egy csecsemőt vesz magához, de az anyai érzést így megismerő asszonyban barátnője szavainak hatására, gyanú ébred. Lehet, hogy adoptált kislánya, aki már Jelenet a filmből annyira a szívéhez nőtt, nem lelkiismeretlen szülők elhagyott gyermeke, hanem olyanoké, akiket például az állam által fizetett, szélsőséges jobboldali terrorszervezet, az AAA hurcolt el és végeztetett ki? A film azonban csak az egyik, talán nem is a leglényegesebb nézőpont szerint a gyanú beigazolódásának története. (Ha a kamera a bűnösök arcát keresné, mennyivel lenne több egy átlagos kriminél?) Sokkal inkább egy család gyors széthullásának társadalmi erők által meghatározott drámája. Anélkül, hogy az adott helyzetben kínálkozhatott volna méltóbb emberi választás az ott bekövet- kezőknél. Hiszen az anya, mint ahogy ezt utólag megtudja, a legaljasabb politikai erőszakon vásárolt boldogságot kap férjétől ajándékba. Hiszen az elhagyott csecsemő örökbefogadásának meséje nemcsak a meddő nőt önérzetében valamelyest kímélő és felszabadító kegyes hazugság, de a házassága szentségét, a férfieszményt és a vagyonhoz kötő tekintélyt védelmező férj önmentő csalása is. Ugyanakkor egy sokkalta nagyobb bűn elhallgatása. Alicia, a feleség természetesen képtelen lenne továbbra is hazugságban élni, otthagyja a férjét. A film szavakká üresített üzenete elég banális lenne önmagában. Annál elevenebb a mozivásznon. Nemcsak azáltal, hogy a film élni tud a modern európai mintákkal és mesterien bánik, a realista eszközökkel, de eleven és mondanivalójában gazdag színészei által is. Rá meri bízni a hatást a színészi játék elhitető erejére, Ch. Villafene könnyekben fuldokló nevetésére, Norma Aleandro az indulatok szélsőségeit is finoman összefogó játékára, aki előtt Cannes-ban és a Cartagenai Fesztiválon a zsűri is meghajolt. A film a mai ergentín élet valóságos, kegyetlenebb változatának bemutatására törekedett. Pontosabban azt próbálta kideríteni, mi van a hivatalos mögött. BÓKA RÓBERT Perczelnapok Bonyhádon „Csak az a közösség becsüli meg magát és jelenét: amelynek gondja van a múlttal” - írja Vörösmarty Mihály. A Völgység sokszínű lakossága csak úgy tarthat össze, itt ebben a „tündéri kohóban” ahogy Illyés Gyula nevezte ezt a környéket, ha múlt és jelen értékeit kölcsönösen megbecsülik, mert ez a jövő záloga. A Perczel-napok megrendezésével újabb lehetőség nyílt a bonyhádiaknak arra, hogy tovább erősítsék a szocialista hazafiság tudatát. Az 1848-as szabadságharc tábornoka, reformpolitikus. Az „Európai szabadság egyik legkiválóbb előharcosa” - mint ahogy Marx Károly 1860-ban - az emigrációban élő Perczel Mórhoz irt levelében nevezi Bonyhád fiát - 175 évvel ezelőtt született. A Bonyhádi Városi Tanács, a Hazafias Népfront helyi szervezete, valamint a művelődési intézmények Bonyhádi Perczel- napok címmel rendezvénysorozatban emlékezik meg a „legforradalmibb tábornok” születésének évfordulójáról. Az eseménysorozat szerdán délután a városi könyvtárban rendezett emlékkiállítással kezdődött, amelyet dr. Kolta László a honismereti kör elnöke nyitott meg. Ezután dr. Dobos Gyula, a Tolna Megyei Levéltár igazgatóhelyettese Perczel-kutatásáról tartott előadást. Ma délután a Vörösmarty Mihály Művelődési Ház dísztermében a koszorúzás után a városi ünnepség keretében emlékülést is tartanak. A közel két hétig tartó rendezvénysorozaton több érdekes előadást is hallgathatnak az érdeklődők. Többek között Perczel Mór és a védegylet kapcsolatáról, Egyed Antal munkásságáról, Vörösmarty költészetéről. Az iskolák egymást követő napokon külön ünnepségeket is tartanak. December elsején Vörösmarty Mihály- szavalóversennyel ér véget az évfordulóhoz kapcsolódó programsorozat. SZEKÉR Rádió Sorsok mikrofonközeiben Sokan vagyunk, akik a rádió műsorai közül nemcsak a különböző műfajú zenei és szórakoztató műsorokat hallgatjuk. Mindhárom adó - ha most a körzetieket nem számoljuk - témaajánlata sokkal sokrétűbb és gazdagabb, minthogy csak ezzel kellene élni. A Magyar Rádiónak - helyesebben munkatársainak - mindig is nagy erőssége volt az a sok-sok kisebb-nagyobb, mozaikblokkban, vagy önálló, nagy adásban bemutatott portré, amelyekből emberi sorsokat és pályautakat ismerhettünk meg. Mert ezek a „hangoslényképek” mindig a székbe kényszerítették a hallgatókat. Lettlégyen a főszereplő megrögzött bűnöző, gyermekét eldobó anya, vagy éppenséggel érettségi előtt álló diák, munkás, helyet kereső alkalmazott. A portrék sok hasznos ismeretet közvetítenek nekünk. Amellett, hótjy a főszereplő életútjával, annak buktatóival, vagy sikereivel ismerkedhetünk meg, ha jeles ember az illető, akkor pedig ő avat be bennünket a magyar történelem egyes sorsfordulójába. A lényeg mindig az, hogy a személyesen átélt sors ad hitelt a történetnek. Az idei év negyvenötödik hetében a Magyar Rádió mindhárom csatornáján, ösz- szesen tizenkét portré hangzott el. Arányaiban természetesen a Kossuth mutatta be a legtöbb különböző foglalkozású és életpályájú embert. A Kossuth sugározta egyébként vasárnap azt a közel egyórás megdöbbentően szép műsort is, amellyel a nemrégiben elhunyt Benjámin László költőre emlékezhettünk. Ez a portré első ízben 1969-ben hangzott el a rádióban. A költő beszélget tanárjelöltekkel alcímet viselő ötvenkét perces önvallomást különben tanítani lehetne. És éppenséggel azért, mert kiváló költőnk - mert tizenhét évvel ezelőtt is ezt tarthatta fontosnak - helyett Avar István, Fülöp Zsigmond, Koncz Gábor és Schubert Éva tolmácsolásában versei mutatták be a következetes marxista költőt. Igaz, hogy a műsor gerincét Benjámin László néhány mondata adta, ám ezek is olyan felhőtlenül, őszinték voltak, mint versei, önmaga. szűcs Tévénapló Molière Még Shakespeare-nek is van ellenzéke, tudjuk, Tolsztoj soha nem tudott megbékélni vele. Goethe árfolyama is gyakran ingadozott, iránta Petőfinkben élt komoly ellenérzés. A sort lehetne folytatni, azt hiszem Molière az egyetlen, akinek világirodalmi rangját soha senki nem vonta kétségbe, s minden nemzedék ugyanazzal á jókedvvel nyúl munkái után. Pedig igazán nem a világirodalom lebegett szeme előtt, arra is későn jött rá, hogy egyáltalán irodalom amit csinál, mert csak színtársulatának műsorgondjait akarta enyhíteni, közben pedig sorra írta a remekműveket. Vannak sorsok, amelyeket a gyermekévek visszavonhatatlanul meghatároznak. Moliére-é is ilyen. Párizsban született, a Saint Honoré utcában, a nevezetes híd, a Pont Neuf közelében, ami viszont arról volt híres, hogy itt tanyáztak a mutatványosok, alkalmi színészek, köztük az olasz com media dell’arte művészei. A gyerek Mo- lière-re olyan hatással volt ez a mindennapi véget nem érő komédia, hogy minden józan polgári érv ellenében is színházi emberré kellett lennie. Élete olyan, mint egy karriertörténet, amit akár századunkba is át lehetne tenni. Kezdeti bizonytalankodás, sőt bukás után szinte ölébe esik a siker, a Napkirály pedig, XIV. Lajos jókedvűen védelmezi mulattatóját, akár Párizs érsekével szemben is, aki haragosan betiltotta a Tartuffe előadásait, s bár maga is igazit rajta, két év sem telik el, a király adja áldását a darabra, igaz, hogy annak végén maga is megdi- csőül, mert Molière a királlyal leplezteti le a bűnös képmutatót. Előtte és utána pedig remekművek sora, a Képzelt betegig, amelynek negyedik előadásán rosszul lett. Erre a végzetes pillanatra emlékezve gyakran ma is úgy játszák a darabot, hogy az utolsó jelenetben megszakad az előadás. Molière azonban, most már halálos betegen, végigmondta szerepét, mert számára szent volt hivatása, s azt sem akarta, hogy a közönség visszakérje pénzét, s ezzel megrövidítse pályatársait. A franciák ötrészes filmet készítettek Molière mozgalmas életéről, amit erős késéssel nálunk is bemutatnak. Azt olvasom, hogy a rendező, Ariane Mnouchkine műve „ filmművészeti szenzáció ”, s már az első rész erről győzött meg. Az más kérdés, hogy annak idején nem nyerte el a Cannes-i fesztivál nagydíját: életrajzi hűsége, biztos kompozíciója, s talán mindenek előtt hibátlan korrajza mindenképpen eseményt jelent a tévé esténként szegényes választékában. Ez valóban a XVII. század Párizsa, kavargó utcai életével, mutatványosaival, s igazán sajnáltuk, hogy a pazar commedia dell’arte betét nem tartott tovább. A Molière-film remekmű, vagy majdnem az, s nyilván a még hátralévő négy folytatás sem fogja megcsalni reményeinket. Pogány József emléke Sándor Pál 1973-as filozófiatörténete azt írja róla, hogy felfedezésre vár a politikus, az esszéíró Pogány, „ és az emigrációban kifejtett párt- és irodalmi tevékenysége is még sokoldalú kutatást igényel". Utókora azonban hűtlen volt hozzá, születésének századik évfordulója is arra jó, hogy számba vegyük az adósságot. Magyar-német-francia szakos tanári és bölcsészdoktori diplomát szerzett, doktori disszertációját Arany Jánosról írta, az ő nevéhez fűződik a nevezetes és ma is jól forgatható Világkönyvtár című sorozat megindítása és szerkesztése. A Tanácsköztársaság idején Kun Bélával ő fogalmazta meg a „Mindenkinek!” című kiáltványt, tagja volt a Forradalmi Kormányzótanács öttagú direktóriumának, közoktatásügyi népbiztos volt, hadosztály-, majd hadtestparancsnok. 1921-ben részt vett a Komintern III. kongresszusán, a következő évben már az Egyesült Államokban találjuk az amerikai kommunisták között, később szervezi a skandináv államok pártjait, s megfordult Japánban is. Mozgalmas életének a személyi kultusz önkénye vetett véget. A tévé dokumentumfilmje hatásosan idézte gazdag pályáját, s készítői megszólaltathatták lányait, Pogány-Pepper Veronikát és Marinát is. Kende János, Székely Gábor és Varga Lajos magyar történészek, Tofik Iszlamov szovjet és Malcolm Syl- vers amerikai történész is megszólalt, Hegedűs Géza pedig Pogány József Napóleonról írott drámájáról emlékezett meg. Körütekintő, hatásos összeállítás volt, ami egy órába tudta sűríteni ezt a gazdag életet, újra figyelmeztetve arra, hogy továbbra is felfedezésre vár Pogány irodalmi, elméleti munkássága. Cs. L. Ötletek (?) A „jelenlegi rossz gazdasági helyzet” évek óta rányomja bélyegét öltözködésünkre is: statisztikai adatok szerint összes kiadásainknak egyre kisebb hányada jut ruházkodásra. Velem együtt ezért bizonyára sokan várnak érdeklődéssel minden ötletet, amivel olcsón lehet ellensúlyozni ruhatárunk fizikai és erkölcsi avulását. Már előre sajnáltam, hogy pont a kisgyermekes szülők közül - bizonyára - kevesen nézhetik a múlt szombati Ötletek az öltözködésről című műsort - pedig az említett avulás (szakadás, kopás, kinövés, stb.) nálunk a legmegterhelőbb -, mivel azt éppen a tornával és az esti mesével egyidőben, a 2. programban közvetítette a televízió. Azok az anyukák, akik mégis látták ezt a műsort, valóban kaptak néhány használható ötletet arra, hogyan újítsák föl gyermekük kinőtt vagy elnyűtt nadrágját és dzsekijét, hogyan „dobják föl” saját, kissé divatjamúlt szoknyájukat. Mindezen tanácsokra azonban csak a röpke műsor második felében került sor, előtte adott hajszínhez illő ruhákról, szabadidőöltözékekről és merészen alkalmazott kiegészítőkről hallhattunk - ugyanis a képi illusztráció igencsak elmaradt - néhány semmitmondó mondatot. Sárváry Katalin iparművész szavaiból sem meríthettünk ötleteket. Az általa tervezett, valóban nagyon szép ruhákhoz persze nem is lenne elég az ötlet, pénz kellene hozzájuk, nem is kevés. (Miként egy varrógéphez is...) A rövid 20 pérces műsor így mintegy háromrészre szabdalva kissé szétesett, túl sokat markolt, és alig nyújtott valamit abból, amit igéd. Rostás Könyv Szülőföldem, Magyarország (Irodalmi Antológia) A magyar irodalomban mindig is erőteljes és szép hagyománya volt a szülőföldhöz való kötődés írói megfogalmazásának. A hazaszeretet legkonkrétabb, legközvetlenebbül átélhető kifejezése nyilvánul meg azokban a vallomásokban, amelyek a gyermekkor tájait, ízeit, hangulatait, az emberré formáló élményeket gyűjtik csokorba. Nem váltak hűtlenné ehhez a hagyományhoz a mai, élő magyar irodalom jelesei sem, szinte nincs is olyan költőnk, akinek életművében ne találnánk - éé rendszerint a legmélyebb, legművészibben megformált írások között - olyat, amely ehhez a témakörhöz kapcsolódik. Magyarországnak jóformán minden tája, tájegysége, városa felbukkan valakinek az emlékezésében, s az írások hangvételének skálája is igen széles. A gyöngéd, lírai vallomástól a szigorú önkritikus vizsgálódásig, a riportszerű oknyomozástól az ironikus felhangú nosztalgiázásig, majdnem-novellától a majdnem-prózaversig szinte minden tónus és műfaj előfordul ebben a reprezentatív antológiában. A teljes felsorolás igénye nélkül többek között Ágh István, Benjámin László, Bertha Bulcsu, Boldizsár Iván, Cseres Tibor, Csorba Győző, Fekete Gyula, Galgóczi Erzsébet, Illés Endre, Juhász Ferenc, Kardos G. György, Karinthy Ferenc, Keresz- tury Dezső, Kertész Ákos, Mándy Iván, Nemes Nagy Ágnes, Orbán Ottó, Sánta Ferenc, Száraz György, Tatay Sándor írásait olvashatjuk a kötetben. Zenei vetélkedő ' középiskolásoknak Liszt Ferenc és az orosz zene címmel országos vetélkedőt hirdetett a zene iránt érdeklődő középiskolásoknak a Magyar-Szovjet Baráti Társaság és a Zeneművészek Szakszervezete. A nagy zeneszerző születésének 175. évfordulója alkalmából megrendezett versenybe - amely arra ösztönzi a diákokat, hogy elmélyedjenek a XIX. század orosz zeneirodalmába, s megismerjék a Liszt Ferenc által nagyra értékelt zeneszerzők munkásságát - 22 középiskola 30 csapata nevezett be. A három fős csapatok november 1 -je és 30-a között elődöntőkben és középdöntőkben adnak számot tudásukról.
