Tolna Megyei Népújság, 1986. november (36. évfolyam, 258-281. szám)

1986-11-27 / 279. szám

MA Lakáshelyzet 1986. november 27. CSÜTÖRTÖK Szekszárdon XXXVI. évfolyam, 279. szám (3. oldal) ÁRA: 1,80 Ft Lázár György Borsodban Pál Lénárd Pakson Lázár György, az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagja, a Minisztertanács el­nöke szerdai munkanapját Borsod me­gyében töltötte. A program a reggeli órákban Miskolcon, a megyei pártbizott­ság székházában kezdődött, ahol Fejti György, az MSZMP Borsod-Abaúj- Zemplén megyei bizottságának első tit­kára és Ladányi József, a megyei tanács elnöke köszöntötte a kormányfőt. Lázár György délelőtt részt vett és felszólalt a megyei pártbizottság ülésén. A kormány elnöke a délutáni órákban a Leninvárosi Tiszai Vegyi Kombinátba látogatott. Huszár Andor vezérigazgató és Pintér Imre, a nagyüzem pártbizottsá­gának titkára adott tájékoztatást a több mint 6000 dolgozót foglalkoztató vállalat tevékenységéről, az új lineáris polietilén­gyár munkájának kezdeti eredményeiről. Mint a tájékoztatóban elhangzott: az évi 140 000 tonna teljesítőképességű lineá­ris polietiléngyár beruházásának befeje­zését eredetileg 1987 március végére tervezték. A körültekintő, igen precíz, tervszerű munka eredményeként azon­A Magyar Szocialista Munkáspárt ^ Központi Bizottságának meghívására szerdán délelőtt hazánkba érkezett a Dán Szociáldemokrata Párt küldöttsége. A delegációt Svend Auken, a párt alelnö- ke vezeti. Kíséretében van Steen Chris­tensen, a DSZP külügyi titkára és Lasse Budtz, a párt kül- és biztonságpolitikai szóvivője. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Kótai Géza, az MSZMP KB tagja, a Kül­ügyi Osztály vezetője üdvözölte. Németh Károly, az , MSZMP főtitkárhelyettese Az európai biztonság és együttműkö­dés kérdéseivel foglalkozó bécsi találko­zón beható munka folyik a bizottságok­ban. A gazdasági-kereskedelmi együtt­működés kérdéseivel foglalkozó munka- bizottságban Szabó Sándor, a magyar küldöttség tagja hangoztatta: arra van szükség, hogy a nemzetközi megállapo­dásokat jóhiszeműen teljesítetsék, fel­számolják a megkülönböztetéseket, a technológiai korlátozásokat, visszaszo­rítsák a protekcionista intézkedéseket. Hazánk gazdaságirányítási rendszeré­nek fejlesztésével összefüggésben szólt arról, hogy a külkereskedelmi jogok egy­szerűsített megadása, számos kötöttség eltörlése növeli külkereskedelmi szerve­zetünk rugalmas alkalmazkodását a vi­Argentína jelentős diplomáciai győzel­met aratott Nagy-Britannia fölött a világ- szervezet közgyűlésének keddi szavazá­sán. 116 tagállam képviselője szavazott a Falkland/Malvin-szigetek ügyében be­nyújtott argentin határozati javaslat elfo­gadása mellett. A közgyűlés határozata felszólítja Nagy-Britanniát, feltétel nélkül kezdjen tárgyalásokat Argentínával a dél-atlanti k szigetcsoport jövőjéről. A brit küldött a kérdés vitájában el­mondta, hogy Nagy-Britannia hajlandó lenne „bármit megvitatni” Argentínával, ban már az idén augusztus 21-én kész terméket adott a jelenlegi legkorszerűbb technológiájú üzem. Erre az esztendőre a gyárnak nem volt meghatározott termelési terve, azonban a magyar beruházási gyakorlatban rend­kívül gyorsnak számító munka lehetővé tette, hogy az év végéig több tízezer ton­na kiváló minőségű, exportálható lineáris polietilént készítsenek, s ebből a hazai igények kielégítésén túl exportra is jut. A termék olyan korszerű fizikai tulajdonsá­gokkal rendelkezik, amelyek alkalmassá teszik arra, hogy - például különféle fó­liákat készítsenek belőle. A kombinát vezérigazgatója elmondot­ta: az üzembe helyezés óta eltelt három hónap alatt több mint 28 ezer tonna ter­mék került ki a gyárból, s ebből csaknem 14 ezer tonnát már tőkés piacon értéke­sítettek. Lázár György ezt követően gyárlátoga­táson ismerkedett az új üzemmel, majd a város vezetőinek társaságában látoga­tást tett a Tiszai Vegyi Kombinát szabad­időközpontjában. szerdán délután fogadta a vendégeket. A szívélyes légkörű megbeszélésen tájé­koztatták egymást a két ország helyzeté­ről és pártjaik tevékenységéről. Áttekin­tették a nemzetközi élet és a kétoldalú kapcsolatok időszerű kérdéseit. Hang­súlyozták, hogy a jelenlegi helyzetben különös jelentősége van a nemzetközi béke és biztonság erősítésének, a köl­csönös bizalom megteremtésének. A két párt képviselői állást foglaltak a köl­csönösen előnyös együttműködés to­vábbfejlesztése mellett. lágpiachoz, egyben a nemzetközi együtt­működést szolgálja. A humanitárius munkabizottságban felszólaló Darvasi István méltatta az e te­rületen tartott szakértői konferenciák eredményeit, rámutatva, hogy e konfe­renciák záródokumentum hiányában is sok hasznos tapasztalattal, felhasznál­ható javaslatokkal szolgáltak. Hazánk külpolitikájában középpont­ban áll a helsinki folyamat továbbvitele, mondotta képviselőnk, majd ismertette a magyar gyakorlatot és elgondolásainkat a „harmadik kosár” (az emberi kapcsola­tok fejlesztése) területén, különös figyel­met szentelve a kulturális területnek, a budapesti fórum javaslatai megvalósítá­sának. kivéve a szigetek fölötti szuverenitás kér­dését. Argentína viszont mindenekelőtt erről kíván tárgyalni Nagy-Britanniával, így a közgyűlés mostani felhívása a brit álláspont elvetését, az argentin álláspont elfogadását jelenti. Nagy-Britannián kívül csupán három ország - Belize, Omán és Srí Lanka - szavazott a határozati javaslat ellen; 34 ország képviselője tartózkodott a szava­zástól. Figyelemre méltó, hogy az Egyesült Ál­lamok és az öt EGK-tagállam is az argen­tin álláspontot támogatta. Tegnap Pakson folytatódott Pál Lé- nárdnak, az MSZMP Központi Bizott­sága titkárának látogatása. Reggel kilenc órától este hatig az atomerő­művel és annak létesítményeivel is­merkedett, illetve a fórum keretében válaszolt a hozzá intézett kérdések­re. A paksi programra elkísérte Péter Szigfrid, a megyei pártbizottság első titkára és Péti Imre a megyei pártbi­zottság titkára. Az irodaépület bejá­ratánál Pónya József, a PAV vezér- igazgatója, az MSZMP KB tagja kö- söntötte a vendégeket, Balogi Jenő vezérigazgató-helyettes és Gyarmati László, a PAV pártbizottságának tit­kára társaságában. Mindenfajta pro­tokoll mellőzésével megkezdődött a program az l-es blokk vezénylőjének megtekintésével. A vendéget legin­kább a számítógépek érdekelték, pontosabban szólva minden meglá­togatott munkaterületen arra kereste a választ, hogy a hatalmas gépparkot és adatmennyiséget mire lehet hasz­nálni, és mire használják fel. Meglá­togatták például az l-es és a lll-as blokk'számítógéptermét és a diag­nosztikai központot, mindenütt arról érdeklődött a KB titkára milyen infor­mációkkal segítik a reaktorok műkö­dését, és a vezetői döntések előké­szítését a számítógépek. Megkér­dezte azt is, hogy a szakemberek mi­lyen saját fejlesztési eredményeket értek el, és milyen együttműködést folytatnak más vállalatokkal, tudo­mányos intézetekkel. Jártak az anyagvizsgáló és radio­kémiái laboratóriumban, alaposab­ban megismerkedtek a lll-as blokk sok berendezésével. A karbantartó részlegnél tett látogatás során a munka megszervezésének belső lo­gikája és a számítógépes tervezés lehetőségei voltak a főbb témakörök. Az atomerőművekben általában negyven nap felett van a kazetták át­rakásához szükséges állásidő. Ez Pakson csak harminchét nap, ami a gondosan megtervezett előkészítés­nek köszönhető elsősorban, hiszen a manuálisan elvégzendő munkák ideje nem rövidíthető. A patikatisztaságú működő blok­kok után a IV-es építkezésére láto­gatott el Pál Lénárd. A rövid pihenő alatt is tájékoztató hangzott el, Bajsz József üzemviteli mérnök a KISZ KB Intézőbizottságá­nak tagja válaszolt a legtöbb kérdés­re, amelyek elsősorban az erőmű működésének hatékonyságára, gazdaságosságára és az állásidők okaira vonatkoztak. A következő állomás az erőmű szakközépiskolája volt, ahol az intéz­mény indulásáról és a tervekről Ko­vács Béla igazgató adott tájékozta­tást. Itt a fő téma - ez később a ke- rekasztal-beszélgetésben is szóba került - a kutatás, műszaki fejlesz­tés és az oktatás kapcsolata volt. Délután került sor a beszélgetésre, ahol a PAV-nál dolgozó vezető mű­szakiakkal, kutatókkal találkozott az MSZMP KB titkára. A mintegy két­órás párbeszéd valamennyi fonto­sabb motívumát felidézni sem lehet, hiszen a kutatómunka, a műszaki fej­lesztés, a gazdaságszervezés sok kérdése szóba került. Pál Lénárd, bevezetőjében szólt a kutatás és a műszaki fejlesztés fő irányairól, stra­tégiájáról, nemcsak hazai vonatko­zásban. Beszélt a KGST komplex programjáról és az együttműködés javításának szükségességéről. Ez után következtek a kérdésekre adott válaszok, majd a nyílt és őszinte be­szélgetés gazdaságunk sok fontos témaköréről. A kerekasztal-beszélgetéssel vé­get ért Pál Lénárd látogatása me­gyénkben. A reaktordiagnosztikai laboratóriumban Cserháti András műszaki fejlesztési osztályvezető magyaráz el egy szakmai problémát Németh Károly fogadta a dán pártküldöttséget Európa-konferencia Magyar felszólalások Becsben Argentína ENSZ-sikere A sok kérdés közül egy... a szakközépiskolában Az épülő IV-es reaktor boxában

Next

/
Thumbnails
Contents