Tolna Megyei Népújság, 1986. november (36. évfolyam, 258-281. szám)

1986-11-22 / 275. szám

6 KÉPÚJSÁG ! 1986. november 22. I Zárva találtam a kiskaput Ebből ar­ra is következtethetek, hogy nem is szereti az életben a kiskapukat- Ha arra következtet, akkor azt jól teszi. Valóban, ki nem állhatom az élet­ben kinyitogatott kiskapukat. Remélem erre célozott. I- Igen, igen, erre céloztam, de en­nek oka van, hogy nem szívleli a külön utakon járókat- Oka? Akkor ezt onnan kell kezde­nem, hogy öten voltunk testvérek és min­den jóért amit az élet adni tudott, nekünk, keményen meg kellett harcolnunk. Már­pedig amiért, az ember megharcol azt többre is becsüli, mint ami csak úgy az ölébe hullik. I- Na én ebben egy adag büszkesé­get vélek felfedezni.- Bizonyos fokig az lenne a baj, ha nem érezne ebben egy kevés büszkeséget, de szerénytelen sem szeretnék lenni. Fiatalon bohóbb, nyakasabb voltam, nem hajlottam meg soha, tán még akkor sem ha kellett volna. Mára lehiggadtam. Nem a büszkeségnek, hanem az emberi akaratnak van fontos szerepe az életben. Nagyon fontos szerepe. Annak idején, hogy is mondjam nem nagyon erőltette az apósomat a nevetés, hogy székely vő- je lesz... Aztán csak feleségül tudtam venni a sváblányt. Volt bennünk akarat­erő, kitartás. Hitt bennem a feleségem, bízott bennem, (gy nem is csoda, hogy mára olyan lett az életünk, amilyen.- Rendben van, ezek szerint az idő önöket igazolta. Nem a receptre va­gyok kíváncsi, sokkal inkább arra, hogy minek köszönhető ez a siker?- A közös összefogásnak. Albérletbe kellett kezdenünk, mondogatták is az anyósoméknak az emberek: - Na ezek­nek az sem lesz, amit majd megesznek... Hát lett! Pedig akkor ennek a bonyhádi háznak csak az alapja volt készen.- Most megint gondban vagyok. Nem tudom sajnáljam-e önt és az ittia- kókat vagy irigyeljem? Az autóikat az utca végén látom porosodni, az utca feltúrva, ám az árokban már ott a gáz­vezeték. Az előrelépés, a fejlődés ve­lejárója, nyűgje mindez. Hogyan vise­lik?- Az elhúzódás miatt én magam azt mondom, bizony elmarasztalható ez a bekötés. Viszont kell a gáz, jó a gáz. Talán ha az egyik oldalát az utcának jár­hatóvá tették volna... mert úgy is lehetett volna... mindent az utca végéről kell föl­zsákolni, talicskázni. I- Azt „csicseregték” a verebek, hogy egy hétvégén az egészet betud­ná temetni a gépével.- Nem kellene egy hét vége, csupán egy délután is elég lenne hozzá ezzel a nagy teljesítményű Volvóval. Csak egy C menetlevelet kellene hozzá beszerezni. Annak idején én voltam az egyik szerve­ző az utcában. Agitáltam az embereket, hogy csak kössék be a gázt, mert ez a fej­lődés, de az elhúzódása miatt már bosz- szankodunk egy kicsit. I- Volvo van ilyen is, meg olyan is. Áruljuk el, hogy mi a foglalkozása, hol dolgozik?- A Volvo egy rakodógép, ezúttal én pedig a Pécsi Közúti Igazgatóság Szek­szárdi Szakaszmérnökségének a rako­dógépkezelője vagyok. Eredeti szakmám mezőgazdasági gépszerelő. Én javítot­tam annak idején a Mezőgéphez hozott gépeket. Ha kellett hát túlóráztam, így aztán egyszer átcsábítottak a céghez. De nem is bántam meg! Ha a mi környékün­kön dolgozunk, látja én elmondhatom, hogy Volvóval járok haza. Ha messzebb, akkor meg a járat hoz.- Hallgatni arany, tartja a mondás, de ahogy elhallgatom, úgy tűnik ne­kem, hogy nem a hallgatagok táborát erősíti.- Inkább beszédes típus vagyok, de ál­talában a középutat járom szívesen. Min­denben. Nem szégyellem amit elértem, nem is verem a mellem. Amiért harcoltam az mára megvan. I- Látom a két gyermekén kívül még egy pótcsaládtag is van maguknál, er­re a fekete ta csira gondolok.- Morzsi valóban majdnem egy pót­családtag. Nagyon szeretem az állatokat. Erről jut eszembe, van egy ismerősöm, aki nagyon szereti a virágot, az emberek­kel mégsem tud kijöni. Még a kutyámmal is igyekszem elfogadtatni magam. De fél­retéve a tréfát, valóban szeretem az álla­tokat. Mint az egész utca, mi is tartunk sertést, de nekem speciál még galamb­jaim is vannak. Amúgy meg a vidámság­nak adtam el a lelkemet, ha csak lehet jó­kedvű vagyok. Sőt tán bohókás is egy kissé, hiszen ötvenéves vagyok, de ha éppen úgy adódik én bizony leállók ver­senyt futni két villanyoszlop közötti távon, vagy dombnak fölfelé a nálam tíz vagy még több évvel fiatalabb évjárattal. Nem sokszor veszítek. Í- Mert nem az a típus, aki könnye­dén belenyugszik.- Nem bizony!- Ha már a versengéseknél tartunk, úgy hallottam, hogy nagy kedvelője a focinak. Még azt is beszélik, hogy Kis- dorogra ma is kijár.- Miért? Szabad elhagyni a süllyedő hajót?! Nem szabad, még akkor sem, ha nem kapitány az ember, csak szurkoló. Ha a járási bajnokságig zuhannak, hát egy szurkolójuk biztosan lesz, ezt bátran állítom.- Váltsunk témát Úgy tapasztalom a markolót nézve, na meg a kertet vagy a lakást tekintve is, hogy a preci­zitás fontos szerepet kap az életük­ben.- Már a családból hozza magával ezt a szemléletet az ember. Ha meg kettő hoz­za magával, akkor pláne felerősödik ez. A rakodógépben például padlószőnyeg van, azt sem bánom, ha ezen egyesek mosolyognak. Ha ugratni akarnak bele­csempésznek egy csikket, valamelyik sarokba, tudják mennyire haklis vagyok az ilyenre.- Ha már itt tartunk, mi a véleménye az embereknek az egymáshoz való vi­szonyáról? Ugye valamit nem érez rendjén lévőnek. Nem jól érzem a be­szélgetésből?- Eltávolodtunk egymástól, elfelejtet­tük mára egymást. Régebben jobban fi­gyeltünk a másikra. Ma a pénzszemlélet lett az igazi úr. Csak az számít egyre többnek, így hajtanak, túlóráznak. Sokan idegesen is vezetnek, akár jármüvet, akár embereket.- Könnyedén elmondhatja, hogy a kormánytól van... még ha vicces for­mába is. Milyen szerep jut a kormány­nak és milyen a kormányosnak?- Mindkettőnek megvan a maga funk­ciója és feladata. A legfontosabbnak azt tartom, hogy mindkettő legyen üzemké­pes, na és üzembiztos, bár azt hiszem egy gép esetében könnyebb elérni az üzembiztonságot, mint az embernél. I- Úgy látom általában mindenről van véleménye.- Általában. Azelőtt mindig ki is mond­tam, ma már nem ennyire egyértelmű ez. I- Ugye látszik rajtam, mennyire fur­csállom most ezt..- Azt mondják, a jó gyerek is hallgas­son ha vendég van a háznál. I- De ez nem jógyerekség, ez meg­hajlás az élet dolgai előtt- Részben talán az, ezt be kell valla­nom, de nem lehet állandó konfliktus­helyzetben élni és dolgozni. Belátja az ember, hogy másnak is lehet igaza ha ezt nehéz is bevallani. Ezzel együtt is szóki­mondó vagyok ma is. I- Mit szólnak majd a kollégák, ha meglátják az újságban? Mert szólni csak fognak.- Úgy lesz mint másnál is szokott lenni. Lesz, aki örül neki, lesz aki rossz szem­mel nézi, de nem ettől fogok megőszülni mint látja. Nálunk ez családi vonás, így ettől már nem kell tartanom. Nagyon nagy terveim már nincsenek, ötven fölött az ember már ne akarja megváltani a vi­lágot. Ha eddig nem tette akkor már elké­sett vele. A gyerekeim útját kívánom egyengetni, szeretném, ha megtalálnák a helyüket az életben. Sikeresek és boldo­gok legyenek. Ez midennél lényegesebb már nekem. Amit erre a korra illik elérni, azt mi elértük, amire szükségünk van azt megteremtettük. I- Még a beszélgetés elején mondta, hogy eleinte kínlódással...- Azzal. Legalább megvan az értéke. Küszködtünk. Még ma is vannak céljaim, terveim, mert anélkül élni sem érdemes, de ezek már rövidebb lejáratú tervek. Mi 17 évi házasság után mentünk először üdülni a jugó tengerpartra. A fiataloknak egy része ma inkább csak kapni akar, nem tenni. I- Na én itt ellentmondást érzek, mert a gyerekeinek ön is megadott mindent- Igaz. Mi magunk kényeztetjük őkete végső soron, de úgy lettek nevelve, hogy tegyenek is valamit a sikerért. Érzem, mióta jobban élünk, valahogy előbb re­pülnek az évek. I - Emiatt keseregni kár.- Nem kesergek, ez a rendje. A nyolc­vanévestől kérdezzük, hogy szép volt-e? - először azt meg kell érni. Negyvennyolc évesen én majdnem végleg elmentem, de volt akaraterőm, élni akartam. Még ki­csi a lányom - mondogattam - ma leko­pogom, de... I- Legyen most varázsló. Valami fontosat tegyen, arra kérem!- Játéknak jó csak, de legyen! Békét varázsolnék. Ha háború nem lesz minden más lesz, azt mondom. I- Váltsunk, mert így el szomoro­dunk, pedig nincs rá okunk!- Nehezen talált meg? A munka mellett kell még a mellékes, az pedig plusz mun­kával jár. Mindig van, mit csinálni. Csak a vasárnapot ünnepelem. Terített asztal, ünnepi ruha, semmi munka. Hat napot rendesen dolgozunk, egyet ünnepelünk. ■ - Igényes vasárnapok ezek, ugye?- Azok. Fehér terítős, boros vasárna­pok. Megadjuk a módját. Ilyenkor mag­nózni szoktam, mert szeretem a zenét. Lesem a természetfilmeket, mert azt is szeretem. Szeretném ha maradna a va­sárnapunk ilyen. ■ - Miért ne maradna?- Vagy többet vállalok vagy lassabban csinálom, de tolódnak az időpontok, csú­szik a hét, egyszer csak összefolyhat. I- A nehezén túl van. Jól él, a gyere­keire sem lehet panasza.- Ma már furcsa kimondani is, de egy ágybetéttel és egy asztallal kezdtük az életet. A nehezén túl vagyunk. Székesfe­hérváron az ipari iskolában például a ne­vemmel is egyedül voltam, mondogatták is, hogy Szent Lázár. Mára már a beszé­dem sem székelyes, csak magam va­gyok igazi székely. Büszke székely. Nem is hagyom ki soha a varasdi búcsút, meg a farsangi székely bált sem. I- Na jó, akkor találkozunk abban a bálban. Köszönöm a beszélgetést SZABÓ SÁNDOR MÚLTUNKBÓL ( A magyar kormány 1920 első félévé­ben rendezni kívánta a menekültek ügyét, azokét, akik az első világháború végén kialakított demarkációs vonalon túlról jöttek a kormány rendelkezési ha­táskörében lévő területre. Tolna megyé­be is számosán érkeztek, főleg Erdély­ből, de voltak, akik Horvátországot hagy­ták a hátuk mögött, mások szlovák terü­letről érkeztek hozzánk. A 3240. M. E ren­delet megszüntette a menekültek ügyei­nek intézésével foglalkozó - átmeneti jel­leggel szervezett, és eddig működő - kormánybiztosságot és más hivatalokat. Megszűntek például az egyes szakmi­nisztériumok ilyen jellegű ügykörei, fela­datai is. A „Működésükben akadályozott községi, vármegyei és városi tisztviselők kormánybiztossága” megmaradt. Min­den más szervnek korábbi feladatát az 1920-ban szervezett Országos Mene­kültügyi Hivatal vette át. Ebből követke­zik, hogy a vidéki hatóságok és hivatalok menekültügyi feladatainak irányítása, és ellenőrzése is ennek az országos hatás­körű szervnek jogkörébe került. Az Országos Menekültügyi Hivatal ve­zetője a változást az 1920. április 24-én kelt leiratában tudatta az alispánnal, és kérte annak segítségét. Azonnal adott is feladatot. Öt kérdésre kért felvilágosítást, éspedig: 1. Vannak-e menekültek, s azok letele­pülők, vagy csak átmenetileg tartózkod- nak-e ott? (lehetőleg a név, életkor, csa­ládtagok száma, illetőleg hely, foglalko­zás megjelölésével). 2. Elhelyezésük iránt történt-e valame­lyes intézkedés? 3. Élelmezésük, segélyezésük milyen alapból történt? 4. Ha külön alap van rá, az honnan származik, és milyen összegű és ad hoc költségvetés szerint mennyiben fedezi, mennyi időre a menekültek segélyezését (élelmezését)? 5. Minő szervek (hivatalok és társadal­mi szervek) foglalkoznak ott a megszál­lott területről menekültek ügyével? Az alispán az Országos Menekültügyi Hivatal kérelmét 1920. május 1 -én továb­bította a járási főszolgabírákhoz és a me­gye akkori egyetlen polgármesteréhez, Szekszárd városhoz, megtoldva az első kérdést azzal, hogy a menekülteknek milyen volt az állásuk és foglalkozásuk, s jelenleg milyen munkakörben dolgoz­nak. Szerencsére a járási főszolgabírók ezúttal lelkiismeretes munkát végeztek, (nem mindig voltak ilyenek...) sok adatot tártak fel az akkor megszállt területnek minősülő országrészekről megyénkbe érkezettek körülményeiről. Az első jelentés Szakosról érkezettt. Ott két család volt, összesen négy sze­mély. Gondot nem okoztak a hatóság­nak, önmagukat ellátták. Az első járási szintű összesítő Gyünk­ről érkezett. 35 személy, (11 család) élt menekültként a járásban. Egy véglege­sen letelepültnek mondotta magát, a töb­biek csak átmeneti megoldásnak tartot­ták helyzetüket, ittlétüket. Túlnyomó többségük a simontornyaiak vendégsze­retetét élvezte, de amint azt a járási jelen­tés említi: „Elhelyezésükről és élelmezé­sükről maguk gondoskodnak. E célra szolgáló alap nincs, ügyeikkel semmiféle szerv sem foglalkozik.” Felvetődik a kér­dés, ugyan érdemes volt-e például Barta Ferencnek hatodmagával Tolna megyé­be jönni? A kérdésre a vándorút elején még nem lehetett választ adni... A bonyhádi járás főszolgabírája azt je­lentette, hogy 22 család (49 fő) tartózko­dik a járás területén, közülük mindössze egy háromtagú családnak nyújtottak se­gítséget az elhelyezésükhöz - Tevelre irányították őket. A nyolctagú családjáról Künsztler János önmaga gondoskodott, ezt tette héttagú családjával Mayer Jó­zsef is. Sem központi, sem helyi segély­alap nem állt rendelkezésre. Szekszárd helyettes polgármestere csak a menekült köztisztviselőket Íratta össze a menekült tisztviselők helyi cso­portja elnökével. De a lista így is sok, 94 családot tartalmaz! S ezek közül is csak mindössze nyolcnak volt véglegesnek tekinthetőén megoldva az elhelyezése. Nem volt megoldás a tizedmagával Nagybecskerekről érkezett Csankó Vil- mosné, a nyolctagú Gyüszü család, az ugyancsak nyolctagú Fekete család ré­szére... A szekszárdi jelentéshez csatolt kísérőlevélből azért több mindent meg­tudhatunk. Idézzük annak egy részét. „Élelmezéséről mindenki saját fizeté­séből maga gondoskodik. Segélyezésük a menekülteket segítő, elhelyező városi bizottság akciója, valamint a Tolname­gyei Újságban közzétett felhívás követ­keztében begyűlt adományösszegből esetről-esetre történt. Segélyezésre ez idő szerint 1825 korona áll rendelkezés­re, amely a vaggonlakók helyzetének könnyítésére fordíttátik. A menekültek ügyeivel a menekülteket segítő, elhelyező városi bizottság foglal­kozik, amelynek elnöke dr. Cs. Papp Jenő h. közigazgatási tanácsnok, Ko­lozsvár sz(abad) kir. város I. o. aljegyzője és polgármesteri titkára. A másik szervet maguk a menekültek hozták létre közös ügyeik megbeszélésére, u. m. a mene­kültek csoportját, amelynek elnöke Nagy Imre törvényszéki tanácselnök.” A központi (szekszárdi) járás fűszolga- bírájának jelentése arról szól, hogy jobb esetben a községi elöljáróságok karolják fel a menekültek ügyét, de segélyezé­sükre külön alap nincsen az egész járás­ban. Több helyen még a községi elöljáró­ságok sem tartják kötelességüknek az ideérkezettekkel való foglalkozást. Talán a dunaföldvári (paksi) járásba érkezettek helyzete tűnik a legkedve­zőbbnek, márcsak azért is, mert egyetlen nagy család sem volt a menekültek köré­ben. Marosvásárhely, Fogaras, Bita (Há­romszék vármegye), Ungvár, Lőcse, Zi- lah, Versec, Gyulafehérvár, Kolozsvár volt eredeti lakóhelyük, mielőtt útnak in­dultak. Munkahelyhez - ha ideiglenesen is, mint a többi járásban - általában ön­maguk emberségéből, vagy hatósági se­gítséggel jutottak. Ellátásukról és a la­kásról önmaguknak kellett gondoskod­niuk. A tamási járásban lakó 21 menekült család (90 családtag) mindegyike ideig­lenes megoldásnak, átmenetileg tartotta helyzetét. Munkahelyet minden családfő kapott - de segélyezésre alap itt sem , volt. Valószínűleg az ide érkezettek közül a legnehezebb helyzetben a 66 éves Lé- párt János volt, aki Felsőiregen gondos­kodott a 10 tagú családjáról - a teljesen bizonytalan napszámból. A dombóvári bíró és a jegyző a kimuta­tásuk aljára a következőket írta: „Egyben igazoljuk, hogy Dombóvár községben tulajdonképpen menekült nincs, mert a kimutatásban foglalt egyének bár mene­külés folytán megszállt területről valók, azonban Dombóváron valamennyien rendes állást töltenek be.” Bárhogyan is nézzük, különös logikájuk volt a dombó­vári elöljáróknak. (Az állás fogalmán egyébként munkahelyet értettek a jelen­tés készítői.) Az újdombóvári helyettes főjegyző sokkal őszintébb volt, amikor elkészítette a jelentést. A kimutatás szerint 37 mene­kült család (158 taggal) élt a község terü­letén, és volt munkahelyük. Valameny- nyien a MÁV-nál kaptak kisebb-nagyobb beosztást. Önmaguk gondoskodtak fenntartásukról - de túlnyomó többsé­güknek igazán nem volt hajlék a fejük fe­lett - ők is, mint annyian Szekszárdon va­gonlakók voltak. Ott élt például Mikolo- vics Imre feleségével és nyolc gyermeké­vel, Stroóf Péter a feleségével és 6 gyer­mekével, Nikolényi István nejével és 7 gyermekével, Zilka Sándor nejével és 6 gyermekével. Csodálkozhatunk-e azon, hogy mind a 37 család csak átmenetinek tekintette helyzetét? Gyorsan dolgoztak a főszolgabírák. Május végén, június elején már megér­keztek a kimutatások az alispáni hivatal­hoz. Ott összesített táblázatot készítettek és elküldték az Országos Menekültügyi Hivatalhoz. A alispán a kísérőlevélben röviden értékelte a hozzá érkezett jelen­téseket. Közölte a főhatósággal, hogy mindössze Szekszárdon van intézmé­nyesített gondoskodás a menekültekről, másutt ilyenről szó sincs. Anyagi segítsé­get is csak a megyeszékhely lakossága nyújt - hatósági keretből azonban egyet­len korona sem áll rendelkezésre. Nehéz idők jártak a menekültekre. K. BALOG JÁNOS Bíró Lázár nehézgépkezelővel

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents